Versek

Kedves Poéták, Íródeákok [szóval:], Mindenki!


Örömömre vált egy múltbéli napon részt vennem egy verses-topic-talin... Bánatom felett rövid ideig Mosoly tündökölt, s lépteimet Csillagok, s Angyalok vigyázták... Köszönöm!
Történt pedig, azon a napon hullt mélyrozsda-, őszszín-levél-eső, s könnyeztek Kékség Tengerében lakó Mennybéliek.. Könnyen lehet..
Záporeső fogadott minket, s egy számomra idegen e Létben szereplő Ember-színésztől [nem tudom hova tenni Őt, nem ismerem; ráadásul becses nevét sem tudom..] kaptam, kaptunk egy ébenfekete esernyőt.. Idővel utunk szétvált s ama tárgy az én kegyemben tűri szótlan a napokat.. Megelégelésről szó sincs.. csupán aggaszt, hogy Gazdátlan.. S ezúton, szeretném közzétenni..: Keresem azon személyt, kinek hiányzik valamije a tali óta.. Ha észrevette, kérem jelezzen priviben. Előre is elnézést a hosszadalmas leírásért..
Köszönöm figyelmüket, kegyüket!


Születni.. s túlélni..


Mi az mi fényt ad,
mi az mi reményt,
Mitől lesz a vad vad,
mitől ily aggodalmad..?

Túl sírokon, romokon vezet utam, utunk
Új hajnalok, éjjelek ássák el bús múltunk,
Lehajtott fejjel, rémült tekintettel elbújunk,
Élni vágyunk - zihált Szívvel utakat járunk.
Lélegzetvisszafolytva, halkulón várakozunk,
Ne érjen baj - csalárdul meghunyászkodunk,
Ilyenek vagyunk, voltunk, leszünk - imádkozunk..

Mi az mi elragad,
mi az mi a mélybe taszít,
Ki az ki megragad,
mélyszín éjből kiszakít..?

Szerethet e minket az Ég - oda jutunk?,
Zajt nem tűrve, szemlél - van jussunk?,
Ütemtelen dobbant a szív, sokat tudunk?,
Lehet. Érdemtelen kéjérzésben vonaglunk.
Elkorosodó éltünk felett Időtlent hazudunk,
Talán, megvehetünk mindent, mit alkottunk,
Tudjuk jól, a haszon elvakít - gazul unszolunk,
Üregek tátongnak bennünk - Szívünk, a kutunk
Nem valóakat, értelmetlen képeket hajszolunk,
Kell, hogy legyen mi fejbekólint - lenyugszunk..

Mi az mi választ ad,
mi az mi megnyugtat?
Nap nyugszik, a Hold kel,
születni s túlélni kell..

Újjászületve választ kapsz;
Ember levél, teljesítsd utad.
Vértezd fel Lelkedet, könnyel
ha Bánat mocska betakar..
Bárki leszel, ember maradsz;
tisztísd magad, figyelmeddel..

Üdv!
Képzeljétek, ma megint arra ébredtem, hogy "kaptam egy ajándék-megbízást" arra, hogy befejezzek egy verset, amelynek első pár sora már kész volt... Nos, befejeztem, és elhoztam... úgy érzem, méltó lett a nevemhez és remélem, segít oldani egy kicsit a szokásos őszi depit. Sok szeretettel ajánlom mindenkinek, korra, nemre, világnézetre és vallásra való tekintet nélkül!

Estel Adániel Budapesten, 2003. október 23.-án írta:
Üzenet

Az Ember nagy hibája
Hogy mindig, s mindhiába
Vágyik eltorlaszolni
Időnek únt folyamát,

Pedig midőn az élet
Énbennem semmivé lett
Szerettem volna szólni
Tudom, mi vár odaát!

Ne félj a Vaksötéttől
Időtlen Semmiségtől
Melyre ember ha gondol
Kevésnek érzi hitét;

Ha rádszabott idődet
E földön végigéled
Megszabadulsz a gondtól
S a Béke lesz a tiéd.

[size=9:2y4c6nlm]Hát ez volna az... Lehet, hogy közhelyekkel teli, de akik így érzik, azoknak talán kárpótlásul szolgál a benne lüktető ritmus, és a rímek játéka... :itscool:[/size]

Ring-bearer: Hmm... a versből ítélve egyfelé járnak gondolataink éppen. Nekem ez a második rész jobban tetszik, mint az első. Nagyon szép!

Frodó (vagy én) II.

szemeim könnyesen csillognak.
nem érdekel amit meg kell tennem!
nem érdekel, a hang ami súgja bennem:
hogy tedd meg!
sehol semmi.

kik ők hogy eldöntsék sorsomat?!
visszatérek magamhoz,
szívemen a kezem,
mert félek, elveszítem, ami ott lakott.

fekszem a földön,
nézem az eget..
nem. nem látok semmit.
csak azt a kínt,
azt a terhet,
ami rágja a lelkemet.

elnyel a sötétség.
érzem, menni akarok,
már nem érdekel,
csak legyen vége,
jöjjön a fény!

várok.
nem jön.

ezt is most írtam.

újfent kicsit-furcsa impresszió... nem akar valami jól kijönni.

[76]
Elégett rég,
tűzbe veszett az Egy -
ami utána maradt,
egy földre kifolyt szem

Ó, az ürességét annak a vak
gödörnek, ha elmondhatnám!

néma, rezzenetlen pislogás...
a semmivé csorgatott pupilla...
már nem figyel...
a fájdalom mégsem tűnik el...

Fagyos arcom.
Jégszemem,
megolvadni nem tud.
Szám összefagyott,
mosolyogni próbál,
de túl mű.
Jéghideg test,
deres haj.
dobogó szív,
meghal.

most kreáltam. nem tudok aludni.

Ejha... mindenki iszanyú jó!!! Most komolyan!! Ne hidjétek azt, hogy csak hozzá akarok szólni, tényleg nagyon királyak vagytok!!
Nima: A Halott borzasztó érzéseket takar, szó szerint halálos
Elanor: erről egy horrorfilmnek az a része jut eszembe, amikor a levágott keze az embernek életre kel, és megfojtja a testét....
Dodiee: te egyzsrűen fantasztikus vagy, nem tudok mit mondani a versedre, ez eccerűen egy külön műfaj, amit te művelsz
Nahryien: ez a talágatás óriási bánatot takar... én már csak tudom...

sorry, de én most nem írok verset, mert amit beírnék nem tükrözné a hangulatom... Most olyan természet feletti érzésem van.... nem vagyok szomorú, sőt! De boldog sem vagyok... most úgyérzem jó volna kicsit megállni, és elgondolkodni, megnézni alaposan a világot, hogy mi jó, és mi rossz, és megjavítani... Most olyan komoly vagyok, de mégsem... nemtom leírni... minden esetre nagyon jó érzés... (bocs az offért )

Mau: félelmetes! minden elismerésem

Well-of-Souls.. Már a név elgondolkodtató..
Legyen bárki, kit e Föld hord a hátán.. Itt mindenki ugyanolyan jó, szép, tökéletes! Nincsenek határok..
A Szívekben ne éljen Félelem, nem lohassza senki Lélek-tűzét a Csüggedés.. Írjatok, mert írni kell..

Kép[telen] zavar..


Zárt ajkamból szavaim törnek elő,
mint űzött vadak, fák mögött leső
kései irgalom. Fohászom helyeslő;
elmondani, mit szeretnék - késő..

Lezárt szememből tekintetem jő;
mélyből zuhant zordon sziklakő,
súlytalan s mégis oly érezhető
földret érve szilánkokká verődő..

Ökölbeszorított ujjaimból ernyedő
majd alélt tapintásért reménykedő,
kérlelő óhaj zengi be az éteri kendőt
nehéz bársonya reám hull - esztendő..

Elmém bús tengerében,
mély ében éjszínében
bújok meg a csöndben
múltjelző sziluettjeiben..

Na most megpróbálok válaszolni arra a sok mindenre, amit írtatok. Nagyon köszönöm, hogy foglalkoztatok a versemmel - igazából azt sem tudom, mit mondjak, annyira meglepett, hogy ilyen jó kritikákat kapott az irományom. Sosem gondoltam volna, hogy saját magamon kívül bárki másnak is jelenthetnek valamit az agyszüleményeim...

Megkérdezhetném mióta írsz?

Igazából fogalmam sincs, mert csak néha csinálom, aztán meg van úgy, hogy hónapokig eszembe se jut az egész (motiváció- meg témahiány miatt). Máskor viszont éjjel-nappal a fejemben van valami, és akkor addig nem nyugszom, amíg valami értelmes formába nem tudom hozni. A helyzet az, hogy összességében nincs is sok versem - csak néhányat tartottam meg azokból, amiket eddig összebarkácsoltam, a többi a papírkosár-hadművelet áldozata lett... A másik meg az, hogy mindent legalább négyszázszor átírok - már látom is, mi nem tetszik abban, amit a múltkor ide feltettem. Úgyhogy a dolgok végösszege: iszonyú sokáig kínlódok egy verssel --> iszonyú inproduktív vagyok. Ez mindenkivel így van, vagy csak személyre szabott probléma?

Úgy örülök, hogy az aktuális trendtől függetlenül Te is kitartasz a rím fontossága mellett, akárcsak én!

Nekem valahogy nem is megy máshogy, mert a rím (szerintem) segít az írásban - legalábbis ad valami formát, amit aztán fel kell tölteni. Mondjuk mindentől függetlenül, nehezen tudok szebb dolgot elképzelni az irodalomban, mint egy szépen rímelő vers...

Méghogy Lovecraft rosszul megválogatott olvasmány?!

Hát igen, senki sem tudott az iszonyatról szebb sorokat írni, mint ő
Szóval, akkor ha úgy gondoljátok, iderakom ugyanennek a versnek a 2. és 3. részét is. Miért is ne rombolnánk egyet az eddig kialakult kedvező benyomásokon?

2.
Név nélkül jár, és mégis, mindenekben
arcának ívét tükrözik terek;
Viaszfehér hold a foszforszín

Talán..


Talán azért éget ily erőszakosan a Nap,
hogy kihülése előtt mindenfényét átadhassa..
S ha már nem tündököl úgy, mint rég - szétporlott törmelék..
Káprázatát, erejét adja csillagoknak - gyarló ajándékként..

Talán azért érzem én is úgy - vége,
hogy megszakadt a láncszem..
Mint levél hullok alá, s avarban kesergve
sírom el Bánatom, utoljára - hogy voltam, s lehettem..

Talán azért nehezül el bennem a szó, a gondolat,
s értelmem, lényem mélyben ázva összeomolhat,
de, míg vagyok, voltam, s leszek, a gondokat
egyedül kell megoldanom, némán, szomorúan.. szótlan..

Talán azért, mert kellett.
Talán mert vége.
Talán azért, mert elrendeltett..
Talán azért, mert..
Talán..

Hoztam négy rövid kis szösszenetet, semmi összefüggés, semmi lényegi, csupán pár gondolat, mi szívemből szakadt ma ki.

I.

Higgy nekem…
Nem hazudtam soha,
Csak nem mondtam el
Mit úgy kellett volna,
Nem mondtam el,
Mert úgy fájt itt belül,
Hogy meghalni kéne
Egy kicsit, most úgy,
Ahogy soha eddig,
Meghalni kéne,
De igaz emberül…

---

II.

Fájt a távozásod,
S fáj majd érkezésed is.
Mert fáj a látomásod,
Még ha értem is.
Nem tudod mi vár rád,
Fáj hogy elfeledtél,
Nem jövök, ha várnál.
Enyém nem lehettél…

---

III.

Bocsásd meg, barátom,
Minden bűnömet..
Ha elhagylak kicsit,
bocsásd meg azt is.
Kis barátném, hisz tudod,
Hajt a vérem, s utólag okulok,
Majd egyszer látni fogom,
Mit veszítettem,
Mikor ostobán álmaim követtem.

---

IV.

Elmúlnak a napok.
Mint egy kis emlékkönyvből
kitépett lapok,
egy könyvecskéből
mit úgy szerettünk
apró gyermekként.
Tegnap volt talán.
Mintha verseny volna,
ki tud több, szebb idézetet,
s ki tud sarokba rafináltabban
rejteni apró titkot, kis fül mögé.
"Titok!" s belül:"Amíg ki nem nyitod!".
Ma már értem, ó hogy értem míly igaz.

Nima: 8O 8O qrva jó! elnézést a szóhasználatért, de nem tudok rá mást írni!! hihetetlen! megdöbbentő!!! nagyon nagyon nagyon tetszik!!!

Milyen felemás


Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelmüen.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.

Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.

Ring: mindegyik nagyon jó! Eredetiek, tömörek. A halálról szóló ismerős, a mostani versemben is vannak hasonló részek. Mindenkit megihletnek ezek a szép, szeles, őszi alkonyok?
Cueddo: egy kis életkép, nagyon édes!
Szofi: én sem tudok semmi újat írni, szeresd magad és mindent, amihez közöd van, mert tudod, az élet sz*r, a világ meg szemét, de azért próbáljuk meg látni a szép részét. És nem fogsz kikopni, oszlopos tag vagy és az is maradsz.
Well: basszus. Én is csak zsoltárhoz tudnám hasonlítani. Eszméletlen ereje van és fájdalmasan őszinte. A képekről ne is beszéljünk... profi.
Jacopo: nos igen, nálam a ritmus egy olyan dolog, ami néha megmutatja magát, amúgy nem létezik. A 75-ös naggggyon durva! Ütöm az elrontott teremtést... Ha a Nekünk Mohács kell! antihimnusz, akkor ez antiembertragédiája. Lehetne a címe Lucifer?
Area: a kis vadászó homály engem egy macskára emlékeztet. Kis sunyi, de aranyos.
Artemisz: süt belőle a szeretet. Tényleg nagyon szép, hogy így versbe tudtad foglalni a "csodálatodat".

Őszi valami, erős ráhatását érzem Elanor halotta versének. /ahol nem alszanak a bácsik. / Ja, és egy kis Weöres is van benneelvétve...

A Halott

Üresség. Betölt teret, földeket.
Szél zúg a rét felett.
Az utolsó kenettel öltek meg.
Belefojtott a sirató tömeg.
Láttam árnyékomat a szobából kimenni.
Nem törődtem vele. Nem tudnám visszahívni.

Bóbita, Bóbita, táncol…

Megfojt a mesék zegzugos igazsága,
Az öröklét fullasztó, örökös hiánya.
Teljesség? Kimaradt mindenből.
A rét felett szél bömböl.
Ravatalt kaptam nehéz testem alá.
Megbocsátanék a papnak, ha akarná.
Látom, lobban a gyertya véres lángja.
Hová tűnt életem hervadó virága?
Letépte a halál.

Szirmok szállnak szép szellőben.
Liliomföld látja utolsó lépésem.
Visznek már temetni. Szép dalok.
Nevetek könnyükön, bár én is gyászolok.

Gyászolom bűneim, miket nem követtem el.
Gyászolom hibáim, miket nem soroltam fel.
Gyászolom azokat, kiket nem tudtam gyűlölni.
Gyászolok mindenkit, ki ma nem tud értem sírni.

Körben az angyalok ülnek…

Visszhangzó levegő itt a domb tetején.
Nem nyílik virág temetőnk holt gyepén.
Itt vagytok, társak? Feleljetek.
Ne hagyjátok, hogy síromban ily egyedül legyek.
Engem odafent szerettek!
Engem egykoron tiszteltek!
Fekete szalagot visel ma mindenki.
Kötelesség volt csak engem kikísérni.

Pedig jöttem volna magamtól. Csak hát…
Ne lennék ilyen gyenge… Megtört e fáradt hát.
Elgyengült a karom, s megfakult két szemem.
Elindulnék… Csak ez az űr ne lenne bennem.

Szárnyat igéz…

Földízű, fölszagú, földszínű rögök!
Engem hallgassatok! Nektek én nyöszörgök!
Engedjetek haza! Ki kell jutnom innen!
Dolgom van… nekem még dolgom van odafenn!

Még nekem folyik a víz a hegyekből,
Hozzám szökik az őz, ki az erdőből,
Érettem süt a Nap a mennyel telt egekből,
Kedvemért jön meleg a rőt, pattogó tűzből.

Értem imát mondtak, nem hallod, föld?
Értem ők daloltak, testem ne gyötörd!
Én még mennék, látnék, szólnék, s ó, szeretnék!
Mindennél jobban mindenkit imádnék!

De jajj, megegyezett a gyásznép a rögökkel.
Alkut kötöttek ők minden kis féreggel.
Némán fekszem, s ők esznek.
Gyertyaláng nélkül… jajj, bekebeleznek.
Pecsétjük az ima. Halál. Nincs mit tenni.
In nomine Patris, et Filii, et Spiritus Sancti.
Ammen.

Jacopo: nehogy kitöröld őket ! Ahhoz túlsáosan ütősaek és nagyerejűek. :itsvool: Gratula

Üdv:
-- Maurtu mbeturyo

Well-of-Souls: Méghogy Lovecraft rosszul megválogatott olvasmány?!

Izé, majd írok véleményt, csak már kicsit késő van (örök mentség...).
Szóval, hoztam impressziókat.

Ezt valószínűleg különösebb gondolkodás nélkül fogom kihúzni a végleges változatból, de muszáj betegyem ide. Ki kellett volna írjak magamból valamit (ez nem sikerült), szóval egy kicsit formátlan. Meg valószínűleg elég érthetetlen is... kivéve, akinek nem.

[74]
esőáztatta menekülés -

Tévedés volt. Nem akartam fázni.
Az a lírai, el nem köszönt alkony.
A fények a szemedben. Az arcod.
Nem hazudtam! Törődött falakon
túl állt meg az idő, nem bennem;
én feledek,
s feledsz te is -

Egy percnyi figyelmed szerettem volna,
s most mégis fáj, hogy elraboltam

ne halottá feledj, kérlek,
ne temesd el a létem
túl mélyre az idegen-égben

És mégis, mintha
a harangok zengenék már
ó a magasba tört
ez a vers is eltört


No és a másik...

[75]
csákánnyal ütöm; gyűlölöm
az átkozottul hazug egeket
s végül, reszketeg káröröm -
a Nap-burok végre elreped

és átcsorog lassan a magma az égen,
befedi, s újjáalkotja; milliárd
vak ember a kezét szeméhez hiába
kapkodja

és csak ütöm, csak ütöm a hazug,
elrontott teremtést,
és minden hiába, a szenvedés
nekem nem hoz felejtést

meg az apádé!

Elanor, rohadt jó!!!!!!!!!
Eddigi legjobbad szerintem:)
Anyád lány vagy

Nem tudom, honnan jött, és miről szól, de...

Üres a szoba, és üres a ház,
Néma a szemed, de beszél a láz.
Kopog egy alak, ablakon át néz,
Nem mersz ránézni, kib*szottul félsz.

Az alak már benn van, érzed te is,
Lassan a hideg szívedre kúszik.
Csinálni, tenni, úgysem tudsz semmit,
Ez volt életed, na erről ennyit.

Ring: ööö.... sajna nem tom... A dal címe menj vissza vándor, és szerintem Hobo énekli

Homály kúszik a fák lombjai alatt,
keres, hátha erre fut egy falat.
Ember állat, mindegy, ő mind felfalja,
a boldogság hangját többé senki sem hallja.

_ . _

Várlak még, de hiába,
önként mentél a halálba?

Szeretlek még, de minek?
Érzésem hogy mondjam el, s kinek?

Álmodom rólad, megéri?
Kérésem az ég megérti?

Ez így nem tudom, hogy mitől, de jött (és még címe is van, lo! ):

Házibuli/Fiatalság

egyedül ülsz
mindentől távol
elrévült lány
közelebb táncol

tűnik is gyorsan
mire megkívánod
szertefolyt színek
orgiáját látod
melletted hever
részeg barátod

te is így jársz
ha nem vigyázol
meghalni nem vagy
még elég bátor
ordítanál
a magánytól

Üdv:
-- Mau

Most sajnos nincs időm elolvasni, amiket írtatok; pedig biztos megérné!
Nem értem, hogyan tudtok ilyen hosszú verseket írni?
Köszönöm Elanor kritikáját, nagyon örültem neki.

Todos estamos solos en
este momento
y no podemos en-
trar en
la eternidad

Well-of Souls, az első versedet, szvsz bármelyik híres költő megirigyelhetné!! Tökéletes! És semmiképp sem depis, inkább NAGYON IGAZ! Akár egy zsoltár! Úgy örülök, hogy az aktuális trendtől függetlenül Te is kitartasz a rím fontossága mellett, akárcsak én! Kíváncsi volnék más műveidre is!

És most én jönnék, ha megengeditek:
Ide is berakom, mert nagyon fontos számomra ez a vers. Tetszik, amiket alkottok, remélem, az enyém is tetszeni fog nektek! Én úgy érzem, még sose írtam ilyen jót, de mit tegyek, szívből jött! Olyan volt mintha nem is én írnám, hanem vki diktálná.
Íme:
[size=9:3mrbaxkk](címe még nincs, a poén kedvéért írhattok nekem javallatokat!) [/size]

Lángba borult Kelet, hajnal hasad
Tovatűnt éji félsz; Nyergeld lovad!
Indulj, vágtass, fiú; ne állj, ne várj!
Messzi mező, tágas határ
sebes szárnyú sólyommadár

Gonosz lopózik át folyón-hegyen,
Kémek szeme pásztáz a kék egen.
Árva vagy magad is; ne fuss, ha fáj!
Ha más fut is, te szembeszállj!
sebes szárnyú sólyommadár

Füstöt, tüzet okád a láthatár.
Zöld rétre gyűlölet homálya száll.
Hatalom nincs, nem védi semmi már
a népet. Hát kalitka vár,
sebes szárnyú sólyommadár?

Lándzsák sora környezte sírhalom
Ily sok vitéz halála fájdalom.
De van reményed most, egy csöppnyi tán:
vezér, ki új csatába száll
sebes szárnyú sólyommadár.

Délről Sötétség árnya fojtogat,
Gyűjtsd össze néped, mert eljött a nap!
Ifjúi erődre próba vár -
sötét utak, éhes halál
sebes szárnyú sólyommadár.

Vérázta sík felett kigyúlt a Nap,
A Sötétség egy percre felszakadt
De gyászt hozott a fény, és új utat:
szabad vezér, szabad király
sebes szárnyú sólyommadár.

Pusztulásra ítélt minden remény
Az égen ismét elborult a fény
Emeld fel a fejed; élen te járj!
A végsőkig hogy ellenállj,
sebes szárnyú sólyommadár!

S mit alig hittünk, beteljesült
A Sötét Árny örökre elrepült.
Bizony bő rendet vágott a halál;
maroknyi nép szavadra vár
sebes szárnyú sólyommadár.

Indulj útnak, gyűjtsd össze ménesed,
Orvosold a fájó sebhelyeket!
Ki sorsa elé mindig bátran állt:

Rólad mondtam együgyű éneket,
Éomer Éadig, zengem neved,
aranyhajú rohír király,
sebes szárnyú sólyommadár.

Well-of-Souls: NAGYON tetszik. És ezzel közel sem fejtettem ki magamat. Kiforrott, rendszerezettségében is kettétöri a szabályokat. MEgkérdezhetném mióta írsz? Más verseid is NAGYON érdekelnének!
Lovecraft?... hát igen, nagy kedvencem... és ez nem is kifejezés. De szerintem vhogy önálló hangulatú a versed. Úgy értem, nincs szükséged senkire, akitől "vehetnél" ötleteket. Persze ez csak egy vers, nyilatkozni igazán csak több után lehet.
Jacopo!! Asszem mentve leszel megint.

Üdv mindenkinek:
Nefra.

[size=9:ge12y642]1)
Görcsösen markol a homályba
élete utolsó mentsvára
volt, aki most lassan eltűnik.
Nincs aki ezután elűzi
véres és fetrengő álmait,
aki enyhíti fájdalmait
Csak maradt a gyötrő, fojtó lég
lélekbe maró emberi lét.

2)
megjárta a poklokat
s a kínokat kiállta
de fekete a szíve
fekete a gondolat
mely éjjel és nappal
romlott lelkében kutat
régebben még hitték azt
hogy egy szebb jövő vár rá
elmaradt a sok barát
és elmaradt a remény
most négy fal börtöne van
és a kínzó üresség
a mardosó gondolat
hogy nem jön a várt halál

3)
minden sötét volt
csak néha bukkant
fel az öreg hold
hogy megmutassa
a csendes utat
min elindultam
s üzentem hadat
minden élőnek
és minden holtnak
erőm már fogytán
a véres harcnak
nem csendesülnek
tébolyult lármái
fáj már az élet
halál lándzsái
fúródnak belém
annak a hitnek
ereje hajszol
hogy még úgy hisznek
mások is mint én

4)
léptek a csendben
léptek sötétben
léptek moraja
léptek visszhangja

sikoly a csendben
sikoly sötétben
sikoly moraja
sikoly visszhangja

halál a csendben
halál sötétben
halál moraja
halál visszhangja

ének a csendben
ének sötétben
ének moraja
ének visszhangja

kacaj hangjai
öröm hangjai
remény hangjai
élet érkezik[/size]

Jacopo Belbo írta: Well-of-Souls: Nagyon teccenek a képek. Második versszak kissé Lovecraftet idézi számomra.

Köszönöm!
A Lovecraft-párhuzam nem volt ugyan szándékos, de hiába, nincs mit tenni - a rosszul megválogatott gyermekkori olvasmányok a legjobb szándék ellenére is kiütköznek

1956

Évszázados átkok
Lelkek, nyomorgások
"Szovjet kéz alatt
Áll országotok."

Elvtárs a szó
Mely külföldit vonz
Zászló a tiltott
Mely hazát toboroz.

Tiltott, az ami
Magyar szívet melegít
Tiltott az a szó
Amely a hazát dícsőíti.

Külföldön nem tudják
Milyen amagyar vér
Szebb, mint az arany
S szebb, mint az ég.

Fejébe nem száll dicsőség
Csak a Bátorság Angyala
Ősi Himnusz, Szózat
Hagyja el az ajkakat.

A Terror Hazája
Hol gyermekek halnak
De nem apjuk,
Hanme a géppuska hangjában.

Ha megkérdeznék ki a magyar
"Jé! lyen is van?
Kiált fel a külföldi
Nem ismeri azt, amit tudniilllik.

Sikolt a magyar
Inkább halna meg
Hazájáért
Áldozná fel az életét.

Sofi: Ne, má!

Szó

Szállna a szó
Ha szállhatna
Fel kél a baj
A világot járja.

mondaná a szó
De ajka zárva
Sóhajt a szó
Ha szája, nem lenne zárva.

Mondaná a szó
Ha szabadabb lenne
Mondaná a szó
Ha barátját nem temették
Volna el élve!

Sóhajt a szó
Nincs menekvés
A némaság győzött
Jön a kivégzés.