Versek

Nos úgy tűnik megszívlelte a múzsám a szidást, így ma 4 verset is írtam.
Íme:

In meam musam
Hol vagy múzsám,drága szent,
rossz játékos odafent,
csalfa kezű kacér szó,
forrósággal csíp a hó.

Minden rím, mit suttogtál,
kicsit meg is rontottál,
torz kis manó, szörnyszülött,
tünde szíved megkötött.

Szép az arcod, szép a szád,
rút a lelked, rút pofád.
Merre jársz most vén cigány*,
milyen lehet az a lány?

Kivel most szórakozol,
pucér körmöt lakkozol,
cukrot eszel, jó a só
minda falrahányt borsó.

Itt hagytál most, hiába
fel is mászom a fára,
minden kék és minden zöld,
tarka betűt hány a föld.

Kötél már a nyakamban,
macska húzza a farkam,
medvecukrot** rágcsálva
várhatok rád hiába.

[size=9:18dwsi0a]*mielőtt bárki bármi rosszra gondolna, Vörösmarty vén cigányára utalok...
**utálom a medvecukrot.[/size]

Macska kő
macska kő
halkan jő
hozzád bújik
lassan kúszik

a kígyó
így a jó

vad virág
jukat rág
ahol szalad
más nem marad

csak járvány
kis patkány

hold világ
holt világ
halott város
mindig káros

bizalom
csak kőhalom

vadalma fa
járj sétálva!
romok között
ki megszökött

a csatából
hős halálból

gyáva nyúl
életért nyúl
hogy megteszi
már megeszi

rút lelke
moly lepke

az áruló
eléd járuló
hisz én vagyok
ne nézz nagyot

ki megölt téged
meghalt érted

Csak tanulok
Páva tollal,
véres gyolccsal
felszerelve
indulok.

Nem háborúba,
érdemes harcba,
vagy kedvtelésből
utazok.

Sodor az élet,
megromlott krémes,
hangtalan szó,
mit hallgatok.

Használt óvszer,
lejárt gyógyszer,
görbe tükör,
mit tanulok,
csak tanulok.

Üresség
Üresség, nem nyugalom,
mit érzek.
Belenyugvás a halálba...
Úgy félek!

Értelmetlen hangoskodás
az élet.
Célokat, nagy tartalmat
nem remélek.

Mégis küzdök, mint egy barom...
Hatalom,
ha azt tehetem, mit szeretek.
Akarom!

Nem szabad, hogy kárba vesszen
alkalom,
hogy felszín alá kerülhessen
tartalom!

Üres tenger, tehetetlen
lebegek,
törött szárnnyal, kimerülten
verdesek.

Úgy érzem, hogy minden étel
íztelen,
úgy látom, hogy minden ember
szívtelen.

Kell,hogy legyen, kell,hogy legyen
...hiába...
értelme, hogy ne vesszek én
se kárba!

Area: Kicsit összecseng a verseddel Kafka egyik "meséje".
Franz Kafka: Kis mese
-Ó-mondta az egér-,avilág napról napra zsugorodik. Először olyan tágas volt még,hogy féltem, elfutottam, és boldog voltam, hogy végre jobbra-balra a távolban falakat láttam, ám e hosszú falak olyan gyorsan haladnak egymás felé,hogy ez már az utolsó szoba, és ott a sarokban a csapda, amelybe futok.
-Csak futásod irányán kell változtatnod- mondta a macska, és felfalta.
(Tandori Dezső ford.)

Arlith: oh... sorry. Dínchamion akartam dícsérni, de egyel odébb néztem a neveket...... A verset már úgy hagyom ahogy van.... végül is ilyennek írtam....

Félve fut a réten a kicsike egér,
jót ettől az éjrtől nem sokat remél.
Nagy macskát látott a fákon a minap,
s fél, hogy ma este a véréből ihat.
Fut a kicsi egér, a vackába rohan,
reméli, kölyke még épségben ott van.
Az üreghez ér, és előtte a macska,
a szájába rohant a csacska!
Lükverc gyorsan, a végén megeszik,
s ez a sors valamiért neki nem tetszik.
El innen gyorsan, fel az egyik fára,
nem sejti, ott az anyamacska várja.
és hoppá, megvan, kifröccsen a velő,
hidd el, ilyenkor egérnek lenni, nem nyerő.

eheheh... nem tudom honnan jött ez a brutális vers...... Pedig aranyosan indult....

Isten fia

Felgyúlt az élet tüze,
Abbamaradt a vihar dühe.
A felhő elszállt, csend lett,
Gyereksírás töltötte be a földet.
A Megváltó megszületett,
Miértünk elküldetett.
Hát legyünk méltók rá,
Szívből áldjuk az órát,
Mikor Isten a fiát elküldte,
Hogy kínjainkat enyhítse.
De mi nem szerettük,
Életében megvetettük,
Halálába kicsúfoltuk,
Az eszméit is kegúnyoltuk.
S ő mégis meghalt értünk,
Fennmaradt a népünk.
Bűneinket megváltotta,
Mert ő volt ISTEN FIA.

Milyen? Szofi, egy kis kritikát, ha lehet!

Sesy Olórea írta: Az utolsó szó,
Egy ártatlan édes
Utolsó csók, és
Ő vissza se nézve ellépdel.
És lábnyomát belepi a hó...

Sesy: Ez a vsz. valahogy nem stimmel. Főleg az "ő vissza se nézve ellépdel" Nagyon csúnya (vagy csak rosszul jön ki), hogy az édessel rímelteted. Nagyon fals az "es" és az "el" rímpár. Ráadásul a szótagszám eltérése is döccenti a verset. /mondjuk nekem maga az ellépdel szó sem tetszik ebben a környezetben/

Mégegyszer visszanéz.
Bár már nincsen visszaút,
A közelgő világ
Megragad, s magával húz.
De nem tudja, miért?

Nincsen több éjszaka.
Elveszett az a szép lány,
Gömbölyű válla, szeme
Fénye emlék már.
Nincsen több csókja.

Egy utolsó kósza tekintet.
A férfi sóhajt, elnéz,
És nem tudja, hogy
Akkor még
Valaha is felébred.

Az utolsó szó,
Egy ártatlan édes
Utolsó csók, és
Ő vissza se nézve ellépdel.
És lábnyomát belepi a hó...

Szofi: Dehogy hargszom, miért tenném, csak szóltam Nekem a legutolsó versed tetszik a leginkább. Ez adja vissza legjobban a hangulatot

Area:Azt a Gil-galados hasonlatot mintha erőszakkal tuszkoltad volna be a versbe. Ott megtörik a ritmus, eltér a szótagszám, és csak az utolsó vsz-nál találsz újra rá. Kezdj vele valamit, mert az eleje nekem is nagyon tetszik!!
És azt a dícséretet mire kaptam??

(Továbbra is vers nélkül, biztos jókat bulizik a múzsám, vagy szerelmes és csajozik)

Szofi: nagyon jó lett! Főleg az első versszakok teccenek!
Arlith: Te is nagyon ott vagy! :itscool:

És íme... mostanság írt verseim közül szerintem a legjobb, de azért kérem a véleményeket, mert a multor jónak tartott versem is kész katasztrófa volt! A Gil-galados hasonlatért biztos páran megharagszanak. Sorry!

Fagyott hold fut fel az égre,
felhágott a teteére,
onnan nézi az életet,
ott uralja az éjeket.

Nem láthat ő olyan sokat,
csak fekete foltokat,
Némely mozog, néhány csak áll,
s az egyik két lábon jár.

Nem ember volt, tündék fia,
ő volt rég az erdők ura.
Aztán eltűntek az erdők sorra,
s vele minden alatvalója

Most vándorol, mint a kószák,
hosszú útját fel nem rótták,
gyalogol ő éjjel nappal,
az elveszett alázattal.

Pedig ő nagy király volt, mint Gil-galad,
országa nemes, de nem szabad.
Ez lett népének a veszte,
akkor egy ember vesztesnek nevezte.

Elmúllik a virágkora,
földre esik a korona,
kegyet veszt az uralkodó,
s nem lesz más ő is, csak halandó.

Cueddo írta: Mau : nagyon-nagyon megragadott a versed. köszönöm nem merek találgatni a jelentés(eke)t illetően, mert elég sok minden eszembe jutott a versed kapcsán. te milyen jelentéseket szántál a versnek? (legalább priviben mondd el légyszi)

Jelentéseket? nem tudom. Csak olyan kedvem volt tegnapelőtt este, eszembe villant néhány sor és tegnap órák alatt kidolgoztam. Mindenki magának tölti meg jelentésekkel. Mint az olyan művek nagy többségét, melyek nem egy konkrét, személyes élményt beszélnek el. Ez egy kicsit kisarkítása annak, aki illetve ami a fejemben jár mostanában.

Szofi írta: Mau! Eszméletlen! Hátulról az 5. sor direkt hoz mindig törést,ugye?

Nem. Tulajdonképpen a tizenkét sorok három négyes egységre bontandók. Csak véletlen, hogy pont az első kettők tartanak jobban össze. Csak nem akartam a négyeseket szétszedni, mert akkor sokkal inkább elveszett volna egységük. SZal érted. Esetleg úgy, hoghy dupla sorköz a tizenkettők között és szimpla a négyek köözt.

Szofi írta: Honnan szedted ezt a formát?!Szédületes.És a tartalom isjól van megfogalmazva.

Honnan szedtem? Nem tudom. Így jött ki. Először az Első 1. és 3. négyese, aztán közéjük ékelődött a Második négyes, de önmagában versnek nem volt elég, úgyhogy hozzákanyarítottam a második tizenkettest, és befejezésként valamivel több kínlódással a Harmadik tizenkettőt. Az csak egy kicsiny plusz hozzá, hogy a Harmadik tizenkettő az Első és a Második rímeit használja.

Szofi írta: Mesei és balladai egyszerre.Parabola és allagória.(Az utolsó vsz mintha sántítana kissé,főleg az utolsó sor.Mintha kifogyott vilna a lendület.De ezkönnyen korrigál6ó )

Mesei és balladai? Akár az egész eddigiek. Mármint a Hia qi Mau. Meg úgy általában amivel foglalkozom. Ahogy az angol mondaná, "sorta' animal fantasy". Szereplőiben állatmese, témájában és foremájában valami egész más. Nem szeretek emberekkel dolgozni.
Az utolsó sor tényleg nem jó, valszeg még többször át fogom szerkeszteni. Most is egy új változat látható alant...

-- Mau Rauser

Alyr: "Az idő győzött, s az idő végtelen."-Gyönyörű! Beírhatom aláírásnak?
És elküldenéd e-mailben az egész verset? (Ne priviben!) Hogy lehet ilyen szépet írni?!

Cueddo Drága!Mintha már írtam volna a versidről,de azt hiszem,az volt az,ami elveszett.Ha jól emlékszem,volt vki,aki elég részletesen írt róluk.Azzal a hozzászólással nagyjából 1et értettem.
Most megpróbálom visszaidézni a benyomásaimat :sungl:
Erőteljes egyéni stílusod van,az a fajta,aminél nem hiányolom a szabályosságot,mert mintegy új szabályok szerint íródott.Érzem benne a vers saját belső szabályszerűségét,lüktetését-szívverését.A verseid élnek.Saját külön univerzumot teremtenek.Nem hatnak összeférceltnek,homogének.Van,ahol ennek a sajátos rendnek nem felelnek meg,amikor mintegy megbicsaklik a hangod és visszavált 7köznapiba-v legalábbis affelé tendál.De egyészében véve lebilincselőek

És most jöjjön tőlem is pár vbersezet:

Út közben

Ha Veled kegyetlen voltam,
Csak emlékeim óvtam.
Őket bár tán hazudtam-
Tőlük nem szabadultam...

Tavasznak terhe lelkem-
Balzsamát belehellem;
Szemerkélő esőben
Baktatok szürkületben.

Borzongok,mégse fázom-
Cseresznyefa-ágon
Jövendő élet-álom
Hírnökeit látom.


Cseresznyevirágzás

Míg égnek az arcomon hűs tavasz-cseppek
És kitárulkoznak fehérlő kelyhek,
Én illatuk alatt legörnyedő lelkem
Fátyluk mögé nézni ím most szelidítem;
Mert sötétlő törzsökök háncs-durvasága
Az életé éppúgy,mint halál sajátja.

lámás

szirm-finom illat
megep és elragad

mélyfekete törzsek
virágzó hó alatt

tavasz-tél döbbenet
zsongítón mellbecsap

míg lágyan remegő
légben a perc szalad

Szerintem sem kifogástalanok,úgyhogy bátran várom az építő kritikát!
(Vajúdtam is kissé,h én,aki annyit rinyál a tökéletesítésről,be merjem-e rakni őket...de meg szerettem volna osztani Veletek ezt az élményemet... )

Akikre nem írtam még semmit,azokét még nem olvastam...

Na, azt hiszem elég bátorságot szedtem össze magamban, hogy egy régebbi szösszenetemet megosszam veletek, és a véleményeteket kérjem:

Várakozás

Múltba vesző,
elhaló árnyai a szépnek
Elfáradt,
szétszórt hamvai a szélnek
Kecses,
alakváltó felhői az égnek
Csak nézem őket,
és közben várok. Téged


És még valami. Anno három éve néhány versem (köztük a fenti) megjelent egy antológiában [size=9:1zo48c1r](*kihúzza magát* )[/size], és abban olvastam egy megkapó szépségű és elgondolkodtató verset. Íme:

Törékeny idők

Cirkuszi sátor
fedi be Földünk
porondján táncol
megfáradt bohóc,
rászáradt festék
álarc csak arcán
műhegedű húz
talpalávalót.

Múltunk - ha volt is -
kártyán veszett el,
hitünk a létben:
gyertyában kanóc,
a jó a rosszban
égi e Földön
törékeny ember:
porcelánbohóc.

Ismétlem, ez nem az enyém, hanem az egyik kedvencem. Hegyi Erika néven szerepelt a szerző.

[size=9:1zo48c1r](Akit esetleg érdekel, az Álomban, ködben, harmatban c. antológiában találja őket... az Alterra Kiadó gondozásában)[/size]

Üdv:

Arlith!Ne haragudj!Szörnyen sajnálom! Csak hát ugye annyi vers van én meg kissé szétszórt vagyok...

Mau![color=#][/color]Eszméletlen!Hátulról az 5. sor direkt hoz mindig törést,ugye?Honnan szedted ezt a formát?!Szédületes.És a tartalom isjól van megfogalmazva.Mesei és balladai egyszerre.Parabola és allagória.(Az utolsó vsz mintha sántítana kissé,főleg az utolsó sor.Mintha kifogyott vilna a lendület.De ezkönnyen korrigál6ó )Összességében remek! :itscool:

Dúedhel!Köszi,h rezonálsz a témára,mahd mégátgondolom adolgot.

Lamorak!Maga a tény,h 1db igazi angol nyelvű shakespearei szonett van ebben a topicban...felér 1lórúgással.Még nem volt időm ízlelgetni,de 1szerüen fantasztikus!

Bosc,most mennemkell,de még vsz visszajövök

Néhány napot hagyok csak ki, és máris megfojtotok a verseitekkel

Alyr: Nagyon szép a vers, de hosszúsága miatt nincs meg az egysége. Nagyon különböző a versszakok ritmusa és stílusa. Nem egy egész, hanem több különálló kis remek. (Én is azt a két versszakot emelném ki, mint Area.)

Én nekem most nincs se erőm, se ihletem írni, de hoztam neketek egy "kis" csokrot. A "nagyoktól", hogy ők mit gondoltak a versről.Egyenlőre magyarokat gyűjtöttem.
Ha lesz időm, még kiegészítem, mert ez még elég hiányos...

Kazinczy Ferenc:
Írói érdem
Szólj ki vagy, elmondom.-- Ne tovább! Ismerlek egészen.
Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.
Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés:
Íz, csín tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.
(1811)

Petőfi Sándor:
Arany Jánoshoz (részlet)
S ez az igaz költő, ki a nép ajakára
Hullatja keblének mennyei mannáját.
A szegény nép! olyan felhős láthatára,
S felhők közt kék eget csak néhanapján lát.

Nagy fájdalmait,ha nem enyhíti más,
Enyhítsük mi költők, daloljunk számára,
Legyen minden dalunk egy-egy vígasztalás,
Egy édes álom, a kemény nyoszolyára!-
(1847)

Arany János:
Mindvégig
A lantot, a lantot
Szorítsd kebeledhez
Ha jő a halál;
Ujjod valamíg azt
Pengetheti:vigaszt
Bús elme talál.

Bár a szerelem s bor
Ereidben nem forr:
Ne tedd le azért;
[...]
Ezzel, ha elégszel,
Még várhat elégszer
Dalban vidulás.

Tárgy künn, tenmagadban-
És érzelem az van,
Míg dobban a szív;
S új eszme,ha pezsdűl,
Ne vonakodj restűl,
Mikor a lant hív.

Van hallgatód?nincsen?
Te mondd, ahogy isten
Adta mondanod,
Bár puszta kopáron
- Mint tücsöké nyáron-
Vész is ki dalod.
(1877)

Reviczky Gyula
Számlálgatom(részlet)
Vágy még hevít, kedv még emel,
Oh, még sok dalt nem zengtem el.
S eszméimet
Mind a hideg,
Sötét koporsó nyelje el?

Toldjad meg hát, kegyelmes ég,
A csüggedt költő életét.
Hadd öntse ki
Érzelmei
Zengő zsibongó tengerét.
(1889)

Babits Mihály:
In Horatium
Gyűlöllek:Távol légy, alacsony tömeg!
ne rezzents nyelvet:hadd dalolok soha
nem hallott verseket ma, múzsák
napja, erős fiatal füleknek.
Nézz fel az égre:barna cigány ködök-
nézz szét a vízen:fürge fehér habok
örök cseréjükért hálásak,
halld, Aiolost hogyan áldják dallal.
A láng is hullám. Szüntelenül lobog
főnix világunk. Így nem is él soha,
mi soha meg nem halt. Halálnak
köszönöd életedet, fű és vad!
Minden a földön, minden a föld fölött
folytonfolyású patak
s"nem léphetsz be kétszer egy patakba",
Így akarták Thanatos s Aiolos.
Ekként a dal is legyen örökkön új,
s a régi eszme váltson ezer köpenyt,
s a régi forma új eszmének
öltönyeként kerekedjen újra.
S ha Tibur gazdadalnoka egykor ily
météken zengte a megelégedést,
hadd dalljam rajt ma himnuszát én
a soha-meg-nem-elégedésnek!
Minden a földön, minden a föld fölött
folytonfolyású, mint hegyi záporár,
hullámtörés,lavina,láva
s tűz, örökös lobogó.- Te is vesd
el restségednek ónsulyu köntösét,
elégeld már meg a megelégedést,
légy könnyű, mint a hab s a felhő,
mint madár, a halál, a szél az.
Görnyedt szerénység, kishitü pórerény
ne nyomja lelked járomunott nyakát:
törékeny bár, tengerre termett,
hagyj kikötőt s aranyos középszert
s szabad szolgájuk, állj akarattal a
rejtett erőkhöz, melyek a változás
százszínű, soha el nem kapcsolt
kúsza kerek koszorúját fonják.
(1904)

Weöres Sándor
Ars Poetica
Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.
Ne folyton változótól reméld a dicsőséget:
bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?
Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.

Az okosnak ajánlják:legyen egyéniséged.
Jó;de ha többre vágyol, legyél egyén fölötti:
vesd le nagy- költőséged,ormótlan sárcipődet,
szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,
mely pont és végtelenség:akkora, mint a többi.

Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:
táplálnak, melengetnek valahány világévet
s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,
s sorsuk öröklétet, mint sorsod örökélet,
társukként megölelnek és megint messze szállnak.
(1956)

És most a kedvencem világirodalmunkból:
Paul Verlaine
Költészettan
zenét minékünk, csak zenét,
ezért versed lebegőben
ragadd meg a lágy levegőben,
amint cikázik szerteszét.

Ha szókat írsz, csak légy hanyag,
és megvetőn dobd a zenének
mert édes a tétova ének
s a kétes,olvadó anyag.

Fátylak mögött tüzes szemek
és déli, reszkető verőfény,
s a langyos őszi ég merő fény,
kék csillagok tündöklenek.

Mert csak te kellesz, Árnyalat,
és semmi Szín, koldusi ékül,
ó, fuvola s kürt összebékül
e síma álomszárny alatt.

A gyilkos Csattanó gaz úr,
baj lenne,ha versedbe hagynád
az ötletet, e durva hagymát,
melytől könnyez a szent Azúr.

Szónoklat?Törd ki a nyakát,
és jó,ha izmod megfeszíted,
pórázra szoktatván a Rímet.
Mi volna, ha nem volna gát?

Ó jaj, a Rím silány kolomp,
süket gyerek, oktondi négr,
babrál olcsó játékszerével
s kongatja a szegény bolond.

Zenét minékünk, muzsikát!
Legyen a vers egy meg nem álló
lélek,mindig új vágyba szálló,
mely új egekbe ugrik át.

Egy jó kaland legyen dalom,
hajnalban, az idegen szélben
mentákra üljön észrevétlen...
A többi csak irodalom.
(1874)

Nos remélem kellően lefárasztottalak benneteket...
[/u]

Mau: nagyon-nagyon megragadott a versed. köszönöm nem merek találgatni a jelentés(eke)t illetően, mert elég sok minden eszembe jutott a versed kapcsán. te milyen jelentéseket szántál a versnek? (legalább priviben mondd el légyszi)

Alyr Arkhon írta:


A tünde állt, ajkán félmosoly
Nem él már több hálálkodó fogoly
Nem él senki ki emlékezne erre
Nem ünnepli senki, nem is jönnek erre

Győztek, de győzelmük mit sem ért
S lelkükkel fizettek a győzelemért
Az úton fű nőtt, az ország néptelen
Az idő győzött s az idő végtelen

Ez nagyon jó let!!!



Igéző szemek pillantanak erre,
a szemek, miket tiokzat fedte.
s csak egy szó, egy pillantás kell,
és a parancsra varázslat felel.

Mágusnő volt, mint már tudhatjátok,
mágudnő, ki három vitézt elvarázsolt,
de nem szándékos volt e tette,
mindezt a szerelem tette.

Ő csak segített a nehéz útjukon,
és könnyített a múltukon,
de a jövőjüket elrontotta,
s a múlt árnyékát hozta.



ez elég gagyi, de valahogy ez jutott eszembe. Hűű... lehet, hogy egy pszihológusnak kinvsek a verseim. 8O

Dú: ez nagyon tetszik! A legutolsó vsz...
Alyr: neked is az utolsó vsz tetszett a legjobban.
Ailoleo: csak DE.
Mau: a tieid mindig is tetszettek.
A többire még nem vt időm, de ami késik, nem múlik!

Szél fúj, erdő sistereg,
Nap éget, felhősereg.
Szép és jó már régen ront,
Szirmot nem most először bont.
Vörös égalj,
Madárzsivaj.
Nevet kap a nem létező,
S jön a hiúság, fertőző.
Megjelenik a bánat,
Útra kel a sajnálat,
S a bűnök jönnek.
Később egyre többen lesznek.
Feléled a Föld és háborog.
Nem elég, újabb záporok.
Megbánni a tetteinket?
Soha. Sok baj történt, hogy az Ember öntudatra ébredt.

Alyr: Nem sokan fejezték még ki ilyen jól a sors kegyetlenségét és gúnyát. Gratulálok! :itscool:

Alyr: szegény tünde

Alyr: ez gyönyörű volt. Olyan szomorú és mégis. Fantasztikus!

Szofi: Összekeversz Areával!!!

A vége teccett!

Nagyon jók.
Mindenkitől köcci a tanácsot és kritikát. A jövőben megpróbálok eleget tenni nekik...

Halál

Utolsó szállal kapaszkodott az életbe
De sérülése végzetes, ezt érezte.
Oldalában a fájdalom hatalmas
Ruhája és bőre véres, tőr szagatta
Az életetadó vére ahogy elfolyik lassan
Életéért imádkozik mégis szakadatlan
De minden hiába, életének így is vége
Mire elfolyt az utolsó csepp vére.

Mau: nagyon tecc!

Sziyósztiok, ezt tegnap írtam; Szofi, la van időd, megkritizálod egy kicsit?

Varjúlány csapongott tétován
Kiszáradt sík tarló felett
Nap nem élt, hajnal volt még korán
Kutatta, párja hol lehet.
Világgá bujdosott, otthonát
Elhagyta régen, sok ezer
Nap múlt el azóta és homály
Lengte be mindazt, mit ott feledt.
Berket és vad erdőt, vízmosást
Dombot és mosolygó eget
Nap, hó és megannyi év során
Bejárt már érte sok helyet.

Bús bagoly lebbent az árnyakon
A magányos őt is kérdezé.
Nap suhant lomha nagy szárnyakon
Bölcs felelt: éjben nem lelé.
Szép sasok rebbentek arra ott
Ősz fejük büszkén az égre néz;
Nap-fiat kérlelte, mely legott
Földre szállt halkan a mély felé.
"Láttad-e őt, ahol fáradott
Szárnyad és utad hol véget ér?"
Napból az Erős így válaszolt:
"Nem láttam, merre a Fény elér."

Varjúlány csapongott tétován
Arra szállt a kósza, kis veréb
Nap készült hagyni sötét honát
S a Kicsiny így kezdte énekét:
"Nem talál sosem rád boldogság
Kit vársz, hiszen holt sok éve rég
Napfény ne érje bősz gyilkosát,
A Gonoszt, kit végzetének vélt."
S tudta a Varjúlány, nincs tovább,
Hisz elhagyott kételyért erényt —
Nap kelt, s bár felvonta bíborát,
Életre hívni nincs már remény.


-- Mau Rauser

Dúedhel: Nagyon jó. Van benn valami megkapó.....

Szofi: tényleg nem nagyon tudtam, mi jön ki majd belőle, csak úgy írtam. (mellesleg másfél hét alatt volt csak időm befejezni, az első hangulatot totál elhagytam )

Ailoleo: ez azért már túlzás......

Area: mostanában nem nagyon érek rá többet írni.. de azért igyekszem.

Visszajöttem New Yorkból (nem Mo-ra, csak Nortonba), és annyit irtatok, hogy még ha gyorsabb lenne a tolkien.hu meg az itteni hálózat, se tudnám úgy átolvasni, ahogy kellene, meg egy csomó dolgom is van... Viszont az jutott eszembe, hogy ha már egy csomóan betettek angol verseket, akkor berakok én is egyet, bár már ez is elég régi. Akkor iródott, mikor először megnéztem a Shakespeare in Love-ot, és mivel a feleségem épp Angliában volt egész évben, levélben akartam megmutatni neki, hogy igenis én is tudok Shakespeare-szonettet irni... meg más egyebet is. Elég sokat gondolkoztam, h berakjam-e; de kiváncsi vagyok, mit mondtok.

What shall I write to please you more than all
These empty words that float upon the air?
That come when not invited, and then fall
Into the dark, and each th'other doth scare?
What use have I of words which do not speak
To convey my message can't even be heard
Without substance, which substance they do seek
In my verse, but find their meaning only blurred?
My words for me are nothing. Their thousand tongues
All speak a language of their very nature,
They smiling would do me a legion of wrongs,
And still blame me, for they are my creature.
They can make up no eloquence to please
Thee that my heart constantly hears and sees.

Remélem, Will azért nem forog nagyon a sirjában.

Cueddo:köszönöm a tanácsot, lehet hogy még formálgatom egy kicsit, ezzel a gondolattal úgyis mindig az volt a bajom, hogy nem tudtam, hogy öntsem formába.A lényegröl pedig annyit -magyarázatképp, hogy ez az egész nem csupán egy régi érzés vagy egy gondolat, hanem néha tényleg, szinte megérinthetö esemény az életemben. Egy "hely" érzékelése, s bár ez az érzékelés gondolati síkon mozog, mégis oly erös, hogy néha kézzelfogható és teljesen valósnak tünö. E hely keresése az évek során már a hitem részévé vált...Lehet, hogy nem voltam elég világos, ne haragudj.Azért kérdeztem, hogy ki az akinek ez ismerös, mert eddig egy emberrel találkoztam, akinek hasonló "élményei" voltak, de késöbb kiderült, hogy ugyanolyan a jelleme is és a gondolkodása is mint az enyém.Olyan volt, mint az én lelkem, nöi testben.
Szofi:A tanárom egyszer azt mondta, hogy minden amit leírunk és versnek nevezünk, az vers. Na most ez így valamilyen fokon túlzás, de lényegében igaz.Ugyanis az tény, hogy egy "igazi" versben mindig létezik vmiféle esztétikai szépségfogalom. Na persze azért azt meg kell jegyezni, hogy több síkon is megjelenhet: mind tartalmi, mind formai síkon. Mert pl. Kosztolányi Kecskerímek címü müve nem hiszem, hogy bármi belsö érzelmi hatást ki akarna váltani az emberböl (vhogy így volt, rég olvastam: "Akárhány embert ölök rakásra/Nem teszek szert egy örök lakásra"), de a 20. század szabad versei viszont nem sok formai szépséget hordoznak önmagukban.
Az, hogy a vers nem a költöért van, teljesen igaz, én és szerintem nagyon sokan mások azért hagyjuk/hagytuk abba a verírást, mert vhol mélyen rájöttünk, h úgysem "hallja senki kiáltásunkat".Most ennyit tudok mondani, mert mennem kell, de ez amúgy egy jó vitatéma lenne, csak szerintem a disputálók vszínüleg csak két csoportot fognak ez ügyben alkotni.

Dúedhel

Dúedhel: azt hiszem, én érzek valamit a lényegéből - azt nem mondom, hogy mindent, mert arra csak te lehetsz képes, mivel te írtad a verset. A középső része tetszett a legjobban, mert szinte magukkal sodortak a sorok. Egy jótanács: szerintem formálgasd még picit a verset, és akkor remekmű is lehet

Ja, és még vmi, ami csak úgy eszembe jutott: nem tudom, ki kezdte, de köszönöm annak, aki elindította ezt a valóban profi kritizálást itt a topicban, mert így már tényleg fejlődhetünk, ha átgondolt véleményeket hallunk, és nem csak annyit minden vers után, hogy "hű de jó volt" aztán slussz.
Sikeres versírást kívánok mindenkinek - remélem, hamarosan én is fel tudok már tenni valami újat

Szofi: azt hiszem, engem kifelejtettél megtennéd, hogy kritzálod a Tűzgyermeket és a Mielőttöt, ha szépen megkérlek?

Szijjóka mindenkinek!

Egy ideje csak nézegetlek titeket, de amíg nem írtam, addig haladtam a magam Fa-nyelvében, ami azokhoz a novellákhoz készült, amik Az Erdő történetét mesélik el.

Ím a kezdés:


Szungarat á láíresz, ála súlase moryan túlet,
Á úmor alantit rá areanna,
Tit linta! Lentat mósza sí paramma,
Andúna en sí lassta lit-lit se szál.

Fordítás:

Susog a lomb, és az éj szele megjő,
Ereszkedik a tájra a félhomály,
Figyelj, most elkezdődik történetem:
Minden