Versek

Tréfa. De nem nevetek.
Illúziók, ég veletek
tarka árnyak, mézes álmok.
Szeretek.
Tréfa.
tré
Fakó arc a lelkem,
grimasz az enyémen.
Illúziók, meg szeretek is.
Felejtek is.
Fele igaz.

Hmm... szóval ne írjunk kritikát? Akkor nem írok... SEMMILYET... pozitívat se...

Életfa-sirató

(Lelkedből lelkedzett
vagyok, nem nevelted.
Az én anyanyelvem
a Te anyanyelved.)

Életfa-sirató
Mária és Márta,
Magdolna és Klára -
a meg-nem-alkuvó
asszonyok virága
között is a legszebb
Te vagy most -,
Zsuzsánna!

Siratod a tűntet,
siratod a múltat,
siratod a hűltet,
a fakón kinyúltat;

siratod az álmod,
siratod a vétked,
siratod a fádat,
rajta a sok éket;

siratod szemeit,
minden haja szálát,
siratod kezeit
és meddő ágyékát;

siratod magadat,
magadra maradtat,
siratod, siratod
a homályba hulltat;

siratod… De múljék
lelked hét fájása,
mert a kereszt tövén
most lészen nyílása

aranyalma-ágnak.
Csodafiú-szarvas
legeli? Ne bánjad:
lelkeddel hatalmas.

Ne bánjad, mert eljő
az az új esztendő;
ne bánjad, mert benned
olajfa ága nő.

Ne bánd szíved kínját,
ne bánd az éveket,
ne bánd méltatlan tűnt
álom-szerelmidet;

ne bánjad, mert lelked
örök-halhatatlan,
és új csíra szunnyad
az elrothadt magban;

ne bánjad, ha sárkány
kél is ki belőle;
ne bánjad, ne bánjad!
Soha el nem mondhat

Ember fia szóval
nagyobb titkot ennél:
hogy véredbe olvad
időd, s végtelenné!


No critics, pls. Only comments alowed. Wery sensitive, still bleeding.

Hát nem tudom, csomó embert megnéztem, és egyiknek sincs közös ip címe senkivel. Úgyhogy azért a rencer tudhat vmit.

Minerva írta: Igazából érdekes, hogy négy embernek volt itt gondja Alcarral, relatíve ismeretlen egyéneknek, és mind a négyen ugyanarról az IP címről írnak, ugyanolyan stílusban. Hát igen, vannak ilyen különös véletlenek.

OFF
Minc, azért - kisebb szakmai korrekcióként - hadd jegyezzem meg (bár nem óhajtok állást foglalni sem pro, sem kontra, én nem értek a provokációhoz ), hogy az IP cím önmagában nem alkalmas egyedi azonosításra; millióegy céges, kolis, sulis alháló látszódik kifelé egyetlen IP-ként.
ON

Elmondok egy mesét, elsősorban a „szomorúfűz”-nek szánom, talán érdekli!


Mese Rózsabogár királykisasszonyról és Kitinpáncélos lovagról…

A kertben sétált Rózsabogár királykisasszony, mikor felfigyelt a neszre. Lágy, alig hallható foszlányok suttogták túl az esti szellőt valahol távol, a rózsák elmálló illatában… ott az öreg fák alatt. Ahogy közelebb ért, megértette, amit hall, a lélek, a szív rezdülésének dallama. Megtorpant. S ekkor látta meg… ott állt a fák árnyékában. Közelebb jött, ahogy ő is közelített. Furcsa szorongás vett erőt rajta: vajon ő is bogár lehet? Annyi evilági bánat után csak egyféleképp tudhatja meg: rezgetni kezdte szárnyát, mire válaszul halk dal csendült a félhomályban. Ismeretlen, mégis ismerős dallam.
Bogár tehát… Mintha látta volna már valahol, valamikor…

Honnan jött, és mi vezérli?
Vajon a mi nyelvünk is érti?
Kacér-kedves gondolatok
keltek útra benne legott.
Kiderítem, megpróbálom,
s hogyha érti, hát nembánom,
véle egy jót beszélgetek.
Ennyi mókát megérdemlek…

Dalba kezdett, fűzött strófát,
s várta méltó, hű válaszát.

Érkezett.

Igaz volt az ének szava,
egymást érte a sok csoda.
Aztán dalát abbahagyta,
mert figyelmét megzavarta

valami.

Árnyat látott, alakokat,
némán tették a dolgukat.
Szolgák voltak az udvarból,
köszöntötték már távolról.

Emlék éledt,
köd fehérlett…

Hallgatott.

Az árnyékban, hívógatón, szépen halkan,
visszhang szállt, …a csendes dallam.

Hallgatott.

S nem hallott már dallamot.
Odafordult, hogy a csendben,
a homályban, szürkületben
megnézze az alakot.
S ott, a fák közt,
vele szemben
meglátta a fáradt arcú,
de láng szemű lovagot.

Úgy, hát ő is…?
Rákiáltott,
de csak egy szép,
merengő arcot látott.

Kinevette…

Szállt a kacaj,
metszőn, hűvösen,
és a kedves
csak dermedten

figyelte.

Nézték egymást,
nem beszéltek.
Hűvös szél jött,
ágat tépett.

A királylány fázni kezdett,
Benne véget ért a kezdet.

S ahogy büszke lelkét elfordította a lovagról, aki hideg, száraz kifejezéssel arcán kőszoborként állt addig a csendben, oldalt, a sötétben, a lombokon átszűrődő holdfényben felsejlett avítt, cirádás kerete egy hatalmas, ósdi tükörnek…

Igazából érdekes, hogy négy embernek volt itt gondja Alcarral, relatíve ismeretlen egyéneknek, és mind a négyen ugyanarról az IP címről írnak, ugyanolyan stílusban. Hát igen, vannak ilyen különös véletlenek.

Szofi dear: az Untold Tales-re gondoltam, a fordítás az angol sorok alatt, néha erősen ragaszkodott az eredeti szórendhez/angol szöveghez; de ez csak szvsz, én talán "költőibbre" írtam volna.
Tudod mit mondott az őrmester, amikor a baka kezében felrobbant a gránát? "Szedje össze magát!" Na, hasonló Neked is,

Snuff: A December c. versed kedves hangulatú, tetszetős és békés, határozottan tetszett. A rímek ügyesek, illeszkedtek a versedhez. Nekem a ritmus nem jött össze kicsit (szótagszám, néhol sok hosszú szótag egymás mellett), hangosan próbáltam felolvasni (már amennyire ment: ritka pocsékul vagyok plusz a hangom is eléggé elszállt), így döccent. De egészében tetszett, kedves és ügyes vers:_ asszem ez a lényeg:)

Ksathra: Tényleg nem ismersz. Amúgy baromnak NEM tartalak, a többi stimmt, az is amit rólam mondtál: valóban lobbanékony ember vagyok (sajnos...). Ám itt nem kívánok én SEM csatázni ökörségeken; remélhetőleg ezzel valóban le lesz zárva. Thanx anyway.

Köszönöm mindenkinek a reagálást!

Alcar, nem egészen értem, mit kéne átírni... Sorry, nem látok ki a fejemből...
Suhi, drága Húgom, köszönöm. Hozzám is a második áll a legközelebb.
Arlith, drága, köszönöm. Ne haragudj, de tele van a fejem, az idegeim meg rongyokban. Ha lesz érkezésem, visszakeresem őket, jó?

Íme, szétcsúszottságom foka:

mozaikjaimból pakolom magam össze nap nap után és szétesek indíg újra
életem szétgurul mint jégverés útólja
jégszobor? elolvad majd, ha jő a tavasz
addig puzzle-ozok.
majd jönnek jobb napok

Ugyan ez nem vers, de mégis sokkal inkább vers, mint novella. Hm, maradjunk annyiban, hogy nekem kedves gondolatok füzére, másnak csak egy összetömörített beszámoló két csodaszép évről.

---

A második évforduló lapjára.
Leltár.

nagyon sok vonatbeérkezés
még több ölelés és puszi
tíz röpke vonatút más városokba
egy fehér rózsa az állomáson
egy lila tulipán a városban kószálva
két vidám, bár álmos szilveszteréj
két pár fülbevaló
két talált karkötő
egy nyaklánc
több tucat szép toll
sok séta a városban
három vattacukor a Margitszigeten
néhány film itthon és a moziban
hét vers az emlékezetnek
nagyon sok boldog perc...

2004-2006 december 4.

...

Alszik a kedves

Éjfélkor veszek egy lélegzetet,
majd a kulcs elfordul: a hideget,
s az éjt kizárom;
meg vele a sötétet is persze,
itt marad az álmos szoba csendje
puha párnámon.

A házban ismerős koppanások:
halkan pattogó parkettán járok,
míg csepeg a csap
a fürdőben; el kellene zárni,
de fáradt vagyok, nem fogja látni,
majd holnap, hacsak…

nem alszik a kedves.

De alszik… lélegzetét hallgatom,
árnyam lassan imbolyog a falon,
majd kattan csendben,
és már szunnyad a lámpa s a fénye,
csendesen odabújok melléje:
fel ne ébredjen.

Alszik a kedvesem.

2006-12-04

Szofi, nna, elidőztem kicsit az Éowyn fölött, mer ugye ígértem is, meg minden nekem a második rész tetszik a legjobban. az első is magával húzza az embert, olyan mintha egyetlen hosszú sóhajtás lenne az egész. a harmadikban viszont néha mintha megtörne a ritmus, vagy csak az én agyam állt rá az előző kettő után, hogy olyan "folyékonyan" olvassam.
ennyi kis észrevétel voltam

Alcarcalimo írta: Ne haragudj, teljesen igazad van... Adj este időt, megnézem!!! Nagyon sok a melóm és elfelejtem a dolgokat... sorry!

Annyira nem sürgős, csak ha tényleg van ennyi felesleges időd (bár manapság senkinek sincs felesleges )...

Snuffles írta: Alcar, egyszer ígértél véleményezést és kritikákat a verseimre, de hiába lapoztam most vissza, nem találtam, pedig azt akartam ideidézni. Ha lehet, egyszer majd...

Ne haragudj, teljesen igazad van...
Adj este időt, megnézem!!!
Nagyon sok a melóm és elfelejtem a dolgokat... sorry!

Alcar, egyszer ígértél véleményezést és kritikákat a verseimre, de hiába lapoztam most vissza, nem találtam, pedig azt akartam ideidézni. Ha lehet, egyszer majd...

Kripli írta: Volt egyszer egy félős nyuszi.
Rettegett, ha lépteket hallott,
Rettegett, ha idegent látott.
S minden idegen volt neki.
Egyszer kidugta nóziját,
Hogy barátokra leljen,
Élelmet keressen,
S ne szenvedjen kis saját
vacok-börtönében.
Lelőtték a réten.


*Moderátori közlemény: Kedves Kripli, nem olyan rég írtam, hogy kéretik nem személyeskedni, főleg nem ok nélkül cseszegetni egymást. Hálás lennék, ha betartanád. Köszi.*

Hát.
OFF Minc köszi, bár különösebben nem izgatott...
/OFF

Kripli. Mi ez?!?
Gyerekvers? Annak nem jó: mondhatni túl "brutál".
Poén? Annak nagyon gyenge... a csattanó pláne.
Komolyan gondoltad? Szvsz akkor a leggázabb... ennél jobbat láttam már több 8-10 évestől. Egyszóval: gagyi. Nem is kicsit.
Mondandó nem sok, a rímek borzalmasak (ami van benne, nagy része az is ragrím), szóval... Jááj!
És bocs, mellesleg, nem szoktam ennyire lehúzni egy verset sem itt, de tudj'isten miért, ez most kikívánkozott:)

Szofikám!
Az Untold Tales-t tessék átírni drága:) (ha fordítás akart lenni, mert így nem az igazi...)
Utószóban elütés. Ellenben a kétsorosok tetszettek, komolyan!

Drága Szofi!
A Lilásvörös a régi Te vagy!
Az Éowyn itt-ott sántít kicsit, pedig rád ez nem szokott jellemző lenni. Másnak nem mondanám, de te ritkán hibázol. Ölellek! Ja, és te is reagálhatnál néha, mint rég, pl rám is Cupp!

Utószó a Bukott Sárkánynak

Egy dolgot köszönhetek neked mindenek felett:
Megytanultam gyűlölni az embereket.


Lilásvörös

Alkony-szinekben látom már csak, ha látom
valahavolt hajnalpír-szín világom.[/u]

És a Hang szólt:

The Untold Tales
(Az El Nem Mondott Mesék)

We, people, used to tell stories
(Mi, emberek, egykor történeteket meséltünk.
Stories of love, happiness and faith.
(Történeteket szerelemről, boldogságról és hitről)
These stories are now gone with the wind of our enfastened days.
(Ezeket a történeteket azonban elfújta felgyorsult napjaink szele.)
They've drowned into sea of tears and lonelyness.
(Könnyek és magány tengerébe fulladtak:
Into tears uncried
(el nem sírt könnyekébe)
Into ocean of cries unshouted
(el nem kiáltott sikolyok óceánjába)
names unmentioned
(nem említett nevekébe)
never again we dare to fall in love
(soha többé nem merünk szerelmesnek lenni)
never again we can be so pure
(soha többé nem lehetünk olyan tiszták)

Volt egyszer egy félős nyuszi.
Rettegett, ha lépteket hallott,
Rettegett, ha idegent látott.
S minden idegen volt neki.
Egyszer kidugta nóziját,
Hogy barátokra leljen,
Élelmet keressen,
S ne szenvedjen kis saját
vacok-börtönében.
Lelőtték a réten.


*Moderátori közlemény: Kedves Kripli, nem olyan rég írtam, hogy kéretik nem személyeskedni, főleg nem ok nélkül cseszegetni egymást. Hálás lennék, ha betartanád. Köszi.*

Minerva írta: Bakker, Alcar, ezek szépek... De még egy ilyen, és felvágom a csuklómat. Ma halt meg egy fickó a házunkban, akivel jóban voltam. Ez tök rossz...

Sajnálom Minc... (
Ettől függetlenül: köszönöm.

Drága Alcar, nagyon köszönöm! A Tolkienes irodalmi pályázatra m1. A második régi, már volt is fenn. Most már nem tudok rajta változtatni. Nekem is az első a kedvencem! És örülök, h itt vagy nekünk!

Reagálok, Szofikám, bár nem tudom, az enyém mennyire érdemi!
Ezt kifejezetten öröm és élvezet volt olvasni. Tartalmilag szvsz remekül végigvitted Eowyn sorsát, gondolatait, kitűnőek a témák. Nekem személy szerint a legelső tetszett a legjobban. Nyelvezete illeszkedik a témához: pont annyira régies egy kicsit, amennyire kell, semmi erőltetett archaizmus (és felesleges modernkedés) sincs benne. A tagolás és a forma is bejön - külön tetszett, hogy a három részre három különbözőt választottál. Egy valami: a második rész rímei nekem nem tűntek annyira ötletesnek; de ez csak vélemény, nem tény.
Lényeg: le a kalappal, meg is lengetem...

Mi van még? Ja!!! Kússze laposan... nevezni, PP

p.s.: nem'tom hova adod be, de ha nem ismerik a történetet, talán érdemes 1-2 szóban ismertetni, hogy ki is volt Eowyn. Szvsz.

Mivel szíveskedtetek NEM reagálni szívem szottyaira, én szíveskedek mégegyszer berakni. Ez addig fog folytatódni, amíg érdemi reagálást nem kapok rájuk. Ugyanis fontos nekem. Merjek-e nevezni velük, v kússzak el laposan vmerre?!


Éowyn énekei



I.

Edorasban

Az ágyam fojtogat -
az ősi szőttesek
fölibém bomlanak.
Kiből gúny űzetett,
én hősi ősöm itt!
Élet-történeted
vádol csak, nem hevit -
korcsosult gyermeked
vagyok immár magam,
dicsfényre áhitó…
Mégis, elaggani
látom csak, számitó
gazember karma közt
uram-királyomat!
- nagybátyám és atyám-;
míg én - ó, kárhozat! -
asszony-lét rab-során
tengődöm ifjan, és
bár még erő feszít,
nem jön, csak rettegés -
új hajnal, tettnek, itt…?!
Sötét kő-termeken
elbotló lépteket
kísérek hangtalan,
amíg a kikelet
enyészik magtalan…
Amíg az Éj-sötét
el nem mos nyomtalan
királyi házat is!
Zöld mezők Végein
ellenség minednütt --
oly távol!! Messze, kinn…




II.

Az Ispotályban


Feleslegesnek érzem magam most.
Miért, hogy csak bátyám, ki Mellette halált oszt?
Miért, hogy csak férfi vágtathat csatába?
Miért: a nőt mindig csak kalitka várja?

Vívtam én, mint férfi,
ki a Homályt nem féli,
Vívtam én is, hősként,
hírt, nevet elnyerőként,
Vívtam, amíg bírtam,
Lidércet kihívtam…
S most itt fekszem, távol
a Halál Honától,
Itt fekszem, és testemmel
a Halált esdem,
Mert én Fejedelmem
háborúban sejtem;
Itt fekszem, és bátor
szívem, ím fellángol…


Lángja, ám, hiába! Az égre kiált ma
Lelkem régi kínja: be vagyok szorítva,
Falak közé! Szállni nem született bárki…
S bár királyok lánya, sorvadok bezárva,
Míg lelkem, az árva, suttogja: "Hiába…"



III.

Ithíliában

Ismeretlen volt e tájék,
s ismeretlen érzelem
volt, amit, ki immár Férjem,
megismertetett velem.

Itt, a hegyek oldalában,
napsütötte kerteken,
forrásokon, zsenge fákon,
itt honolt a Félelem --

Mégis, újra éled most a
megkínzott, kihalt vidék-
nem oly nagy az Árny hatalma,
e földek nem feledék:

Tündék éltek erre egykor,
áldott kézzel ültetők,
csillagok alatt dalolva,
széllel, vízzel üzenők!

Itt az én szívem felébredt
sötétlő, álomtalan
dermedtségéből, s a távol,
soha-sem-volt, gondtalan

Gyermekkorra - óidőkre! -
újra ráemlékezett:
"Ültetni kell, nem kivágni,
amit más kéz ültetett!"

Homály-lepte zöld mezőink!
Sötét termek, únt szobák!
Tágasság - és szűkösség is…
Messze tűntek. Itt tovább

Látok már, hegy oldalában
épült kertünk teraszán -
körülöttem fák virulnak,
és a várunk ablakán

Gyermeket látok kinézni,
kis kezével integet…
Messze az még! De a régi
Harcos Úrnő kint rekedt,

Országunk határain túl!
Téren és Időn ki Úr,
az Egyetlen, Valinorból,
láttán tán örömre gyúl

Kertjeinknek, várainknak -
zengő dal és tánc fakad
ültetéskor, aratáskor
Nap és Csillagok alatt.

Off: Nima: Fura, de pont a héten jutott eszembe, h mi lehet veled mostanság- jó tudom, ezt lehetne priviben is- tényleg hiányzol innen te is! És ilyen vitáink anno is voltak. Persze más hangnemben is, de volt sok. Emlékszem a "mi a vers" kérdésen hetekig vitatkoztunk. Tanulságos volt. Meg szerintem ez is- kivülállóként persze. Mert nyilván a vitatkozóknak kevésbé. Tényleg gyere vissza, legalább egyszer-egyszer! On

Szinte-kívülállóként és innen érzelmeiben jelentősen elszakadt tüncmaradványként hatalmam és felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az utóbbi pár oldal kétségbeejtő és idegesítő is volt egyszerre. De leginkább vicceske.
Főleg nagyon szép emlékek fűznek ide, és semmi rosszindulat, de azért picit örülök, hogy kiszakadtam ezekből a körökből.

Bakker, Alcar, ezek szépek... De még egy ilyen, és felvágom a csuklómat. Ma halt meg egy fickó a házunkban, akivel jóban voltam. Ez tök rossz...