Versek

Zarándok(Mist) írta:

Felagund írta: Olyan szép időmértékesen kezdődik...

[size=9:3di64m3i]Miért nem úgy folytatódik???[/size]

[size=9:3di64m3i]mert álmos voltam, ideghalált kaptam a kémiadoga miatt, estébé. De ez még csak vázlatszerűség [/size]

"Kamu hegyek, hova legyek!?"

By ex-segédővém

Tessék rendesen dolgozni! :nono:

Felagund írta: Olyan szép időmértékesen kezdődik...

[size=9:34hegxir]Miért nem úgy folytatódik???[/size]

[size=9:34hegxir]mert álmos voltam, ideghalált kaptam a kémiadoga miatt, estébé. De ez még csak vázlatszerűség [/size]

Versescsoporttal mi van? Mikor lesz kezdés, meg ilyenek?

Sajnos már megint nem volt túl sok időm figyelmesen visszaolvasni mindent... szal csak a néhány utolsóval kapcs.:

Alcar:Gyönyörű a kép! A rímek nagyon okék. A ritmus egy-két helyen kicsit sántít, de nem vészes, az alliterációk kárpótolnak. Összességébe véve: már megint kitettél magadért. :itscool:

Ramba: Nagyon +ható.

Niph:Röviden, tömören: szép.


A napokban elég érdekes hangulatban vagyok. De ez a mai nap most máshogy volt érdekes, ennek hatására született ez:

Összetett érzés

Árnyék vagyok csupán,
halovány derengés.
Hogy mi lesz ezután?
Választalan kérdés.

Nemérdekel semmi.
Csak siklik az élet.
Csak lebegek, ennyi,
én már nem remélek.

Változik a világ.*
Éppen én maradjak?
Szállok én is tovább,
mint a bús madarak.

Minden oly semmilyen,
olyan túl egyszerű.
De bonyolultabb nincsen
s bánatom a derű.

Vagyok én, egymagam,
és a külső világ.
Csepp sincsen kapcsolat:
az elmém mindent kizárt.

Árnyék vagyok csupán,
halovány derengés.
Hogy mi lesz ezután?
Lényegtelen kérdés.


*Tudom, tudom. csórom Galadriel szövegét.

Na igen szomorú vagyok.....

/.../

Átható érzések,
barátok,
ti ugye mindentől megvédtek?
Ha ott vagytok mellettetek,
semmitől sem félek.
De itt a messzeségben egyedül
óvó,segítő szeretetetek nélkül
csupasz testem horzsolásokkal telve,
az élet lassan kikezdte.
Minden horzsolás lelkemig hatolt
s onnan egy szerelmet elrabolt!
Már a halált sem várom
hisz ott sem vár rám nyugalom.
Nem voltam elég erős,hogy megvédjem,
ezért haldoklik most egy igaz szerelem!!!

hehe… tkp nem állítottam semmi olyasmit, hogy ez egy vers lett volna, vagy bármi egyéb, mindenki tekintse annak, aminek akarja. Egyátalán nem vártam el, hogy tetsszen, amit írok, csak azt szerettem volna, ha legalább egy-két ember túllépett volna azon, amit a szavak önmagukban jelentenek, és úgy látom, hogy ez talán sikerült is, úgyhogy kvázi-célom elértem. Alcar, miért kellene bocsánatot kérned? :nevet:

Üdv:
-- Mau

Íme, itt van tőlem nektek egy vadonatúj, páros rímes, szótagszámhelyes, helyzetdalnak is felfogható, ám konkrét pillanatnyi életérzést is kifejező, szókincsét tekintve kakukktojás-tartalmú, tetejében kockaformátumú alkotás, mely remélem, mindenki tetszését elnyeri
[size=9:sbc3bc2a](akiét nem, attól elnézést kérve egyúttal szeretném mentségként felhozni, hogy a mű születése egy - mellesleg unalmasnak egyáltalán nem mondható - "Fraktálok, káosz és diszkrét dinamikai rendszerek" nevezetű tárgy mai előadásának kellős közepére datálandó. )[/size]

Csatlakoznék az őszi fílinghez...

Őszi alliterációk

Hűvös hajnalok, csípős reggelek
Sápadtan sárguló, suttogó levelek
Sziszegő szél szárítja arcodat
Ködös kavargás kíséri utadat

Szelíd színek, szépségük még látszik
A Nap nevetős árnyfogócskát játszik
Pille pókfonál lebeg a bokrokon
A valódi vénasszony nyarakon

Lassan letűnik a túrák ideje
Múló melegség vált vacogó hidegre
Nyálka és nyirok fedi az utakat
Zord zimankó hagy fájó nyomokat

Gonoszul gomolyog a szürke pára
Dermesztő dér rajzol virágot a fára
Álnok álmosság takarja a szépet
Aludni akar végre a természet

Az hogy mi mit várunk el egy verstől, nem befolyásolja a költőt, amikor verset ír. Legalábbis jobb esetben...

Itt vagyok és most egyhideg őszi fagyos nap ihlette agyrém versel.

Érzem elmulását a nyárnak
már régen más mezőkön jár
még nem látod
de ott van közelben a sivárság.
Érzem a hideg fuvalatot
szél sodorta felhőket
mint mindig gonosz tudattal
érkezik s köszönt be a hideg.
Érzem a múló volágosság félelmét
a helyére költöző téli sötétség
sűvítő vad szél tomboló erejét
s a hidegben gyengülő természet erőlködését.
Érzem a szépnek elmulását
ezernyi színnek tovatünő árnát
hónapok rideg sötét magányát
de Érzem a jövendő megújulást a hónapok múltán.

Olyan szép időmértékesen kezdődik...

[size=9:24pyvy2e]Miért nem úgy folytatódik???[/size]

[size=9:chyqy9va]A harmadik vízió
Állnak a dombok, a hólyagos aszfalt
ontja magából a nap sugarát;
olvadt kontúr, baktatok ázva,
Transzvíziós Vasúttársaság.
A torkom táján buborog a szénsav
pezsdül, mormog, sutyorog;
de Rokonszervem a szíved és benne
a vértest a mikro-hullámokon
száguld kamrán, pitvaron át,
sikkan a vágy;
szívbillenyűkön billegek,
torz táncom éltet, zár, ereszt.
A kabátomba csak én férek bele, bár kilógok.
Küldönc nekrológok,
én csak nekünk lógok...
Miniatürizált oxigénfutár-
életben tartom a saját agyam,
hogy jobban lássalak, szeretet-kufár...

kikiáltási ár 42!

Tánclépésben caplat a tenger,
az ember a tömeg a tengerek;
ez a nyírfa éjszakája
halvány-ragyogón a panel mögött;
és a fahéjillatú sivatag násza-
lehull a Holdad, üldözött![/size]

[size=9:chyqy9va]No, ez ien első vázlat-féleség, színvonalában eléggémód elmarad az elsőtől, ergo ez még nem végleges.[/size]

Egy eléggé ratyi agymenés tőlem megint... pps:

Az alvó Grál-lovag

Harcolt ő a gonosz ellen,
Védte magát,
És volt, hogy másokat is.
Éltette őt az eszme, a szellem.

Lovagok között a legkülönb volt,
Szeretett ő eszményi hölgyet,
Ki drágán mérte szerelmét.
De ő, hajthatatlanul udvarolt.

Egyszer a Lovag álomba merült,
Mély, dermedt fagyos álomba.
S álmában ébredt fel egy ezredévre rá,
Hogy egy teljesen más világba került.

Aztán megtanult lassan itt is élni,
Ma már nem kerget se álmokat, se sárkányt,
S szeret egy csürhe, ringyó feleséget,
Életét egy kétszobás porfészekben éli.

De néha még, késői órán, ha nem zavarja senki,
Visszagondol a régi időkre, a borra, a Hölgyre
De ha túlságosan elkalandozna a lelke,
Az azóta cinkossá vált Halál gúnyosan oldalba löki.
(by Leo)

Jah, hát versnek télleg tré.

code a rat the monster on doom in it

Tisztában voltam / vagyok azzal, hogy Maunak esze ágában nem volt senkit megbántani Azt is értettem, hogy orrost kapott az ún. "posztmodern" izé Semmi hátsó gondolatom nem volt azzal, h nem tetszik. (mindezzel együtt sem, pont azért írtam, mert hátha valaki másképp érzi, amihez spec. minden joga megvan... elvégre verses topic, nem igaz? Abban többiben viszont neked van igazad)
Na, persze hogy nincs flame, nem is lesz. Mau, sorry, ha úgy érzed ezt kell mondanom, akkor mondtam.

Rnóamszvsz Mau egysorosa eléggé két irányúan provokatív. Magában hordoz kétakkora fricskát a posztmodern orrára mérve, mint amekkorát a vallásos érzületűek éreznek olvastán, tessék megkeresni. Nem azt a kérdést kell feltenni, hogy mi baja van a szerzőnek, amikor így eltorzít egy nyilvánvaló eredetű szöveget, hanem hogy mi bajotok van magatokkal... Amiben hisztek, ahhoz feltétel nélkül ragaszkodni kell, de ez itt a verses topik, ha Mau benneteket, vagy a vallásos érzületet akarta volna támadni, akkor azt a vallás topikban teszi, erre mérget vehettek.
Bőven jut ebbe az egysorosba önirónia... próbáljátok ezt egy olyan ember szemszögéből nézni, aki tudatában van önnön Istentől való távolságának - és nem közelségének. Láttátok az uristen@mennyorszag.hu -t? Az bezzeg vicces volt, nem?
"...már a teremtésnél elakadtam...", rémlik valami?

Na jó, én nem flémelek. Eddig tartott a véleményem, eztán befogom erről a témáról.

code a rat the monster on doom in it

Hajnalban

Hajnalban indulok hozzád,
De ajtód nem enged, zárva van.
Késő már a bánat, késő a könny,
Az eső is felszárad hangtalan.

Hajnal volt, aludt még a város,
Aludt a fény az ablakok mögött.
Fáztam nagyon és rázott a magány,
Nem hullt csillag a háztetők fölött.

Néha még mindig látom arcodat,
Kirakatüvegben s vak ablakokban.
Pedig tudom, te már nem vagy itt,
Egyedül vagyok a kővadonban.

Újabb agymenés következik Hölgyeim és Uraim:

Nincs rá okom, hogy higgyek a naplementékben -
nem kedvelem a hamis végjátékokat;
tartom kibomlott tested a szemfenéknyi fényben,
s a süllyedő világ amint alattunk lassan elmarad,
úgy lennék néha én a test, s az ember-búzatáblák szélét
beléd fogódzva járnám gondolattalan,
mert itt kutyákkal nyalatják fel a rózsák vérét,
s a bűnöknek lassan irodalma van.
Harangok zúgnak el fölöttünk - Istent az ablakerdő-létben
ízlelgetjük, s öleljük egymást az elsötétült fényben:
felszegeztek minket az élők szemöldökfájára;
Búcsúpohárnyi csend - Isten nevével halt az ajkán,
confessio a falhoz csapódó percek éjszakáján:
kapaszkodom az elmúlásba.

Üdv:
Well

Alcarcalimo írta: Artemisz: hé!!! Hova akarsz Te elmenni???

Nyuginyugi...

Csak gyakorlom a helyzetdal műfaját!

Tim...: Az egész tetszett a 2. versszak minden sora megér egy misét
HV: csatlakozom ADIM-hez... lökött vagy, mint öregapád , kellemes perceket szereztél ezzel
Rohin: Te ez az altató nagyon jó lett Gyerekek is élveznék azt hiszem
Milendoria: tényleg tündés, nekem nagyon ott van!!!
Rana: köszönöm szépen
Eruntale: huhhh... hát megfogott rendesen
Laurelin/Telco: úgy látom, ti is kedvelitek a nyirkos őszt... akárcsak én
Narmo: Kislányom!!! Szerintem jó lett. Ne ragadj több papírt és tollat. Ide is beírhatod
Artemisz: hé!!! Hova akarsz Te elmenni???
ADIM: köszi, már lenyergeltem a bacipacit

No, permí is hozott egyet perjúnak ß)

Szupernova

Halványan szikrázó kék csillagok
száguldok
felétek esztelen fénysebességgel
reménnyel
telve, hogy utolérlek titeket
s veletek
egyesülök egy kirobbanó szupernovában
és közösen teremtünk egy új galaxist
a szomorúan tengődő semmiből
ez a nagybetűs VÁRATLAN
amit talán elrendeltek valahol…

A négy kék ragyogó, álomszerű égitest
egy párt alkotva járják különös táncukat
a valószínűtlen ürességben
ahol körülöttünk az apró fénypontok felerősítik
a belőlünk eredő izzó lángot
ezt az álmot
nekünk küldték; törvényszerű a megvalósulás,
csodás hatás
ahogy haladva, kijelölt kényszerpályánkon keringve,
legyőzhetetlen tömegvonzásként éljük meg a találkozást,
az eltelt idő irreguláris, szeszélyes és kiszámíthatatlan
sorsként játszik szerepet, törvényt-szabályt felrúgva
s nevetve; de a pörgetése adta lendületet meg-megszegi
az alkalomszerű esemény, amikor útjaink
a taszító erő ellenére tervezetten keresztezik egymást…

Hát ezért…
Ezért
Állunk ellen a fizikának
a felületi feszültség sürgette szakadásnak
ellenállunk az idő fátumának
közös Nap-perceink borús-árnyának
ellenállunk a hideg fekete lyuknak
a felejtés-félelemnek és elmúlásunknak

Ellenállunk a VALAMINEK
Ellenállunk a MINDNEK
Ellenállunk a VALAKINEK
Ellenállunk a SEMMINEK

S csak mágnesként erősítjük egymás fényét:
A HIRTELEN, VÁRATLAN, ki nem alható szupernováét.

Üdv Álomhozók!

Narmo, nekem nagyon bejött a versed. Ugyan kissé hosszúnak találtam, de ügyesen összeraktad. Kár, hogy más nem reagált rá, pedig megérdemelnéd! Nyugodtan vegyél a kezedbe papírt (hajtogass belőle csákót vagy csónakot ), és nem bánsz rosszul a tollal sem, úgyhogy... jöhet a következő!
Alcar, remélem, jobban vagy és már nem lovagolsz baci-pacin!
Timona, neked mi minden történik az Ágyadon...?! (a második fele tutira ott van!)
Erda, jó volt vidámabb verset is olvasni tőled, de remélem nem csak a megnyugtatásunk végett írtad, hanem valóban jobban vagy, s az ősz változása téged is átváltoztatott... (esőzene a párkányon - rúlz!)
Eldamyn, egész jó a vámpíros versed, csak szerintem elég lett volna rá feleennyi vsz is.
Holtak Vezére, te agybeteg vagy, és ezt a vírust brutálisabban terjeszted, mint a katasztrófafilmek statisztái!!! Teljesen kész lettem a Középföldére vágyódó versedtől!!! :up: A melóhelyen meglepődtek a görcsölő vinnyogásomon, még szerencse, hogy viccszerkesztő (is) vagyok, így volt mire fognom a fejzöldülésem! Zárásként Gandalf teljesen betett nekem, majd lefordultam a székről!

ADIM a Des

"Ha azt akarom, hogy egyenesbe jöjjön az életem, miért kell jobbra fordulnia?"

Süt a nap
hol van a napsugár
kel fel az égen
gyünyörü reggel vár
neves hát
boldogok az orák
mire vársz már?
boldogan kiálts!
Szél se fúj
mégis körbevesz
pillanatnyi de sose feledd
mig van egy kis fény
nem hagy el a remény
madár énekel
egy újabb nap jött el.

Eső koppan
lágyan csepereg
szél kopogtat
de be nem ereszted
aludj el
érkezik az éjjel
a nap lemegy
a hold kel fel
csillagok ragyognak
a madár is alszik
hűvős álomnak
még jele sincs.
Lehunyod szemed
az álmokkal repülsz
s ha jö a reggel
egy újabb nap előkerül.

Pedig hol van ez még az egyszavas verstől?
Nekem jobban meggondolva mégis tetszik...

Alcarcalimo írta: Nekem nem. Bocs.

Csatlakozom Alcar mellonhoz...
Mau, kicsit jobban is megerőltethetnéd magad

Artemisz: nagyon jó, és hangulat dús... legalábbis nekem sokat közvetített!

Szabad Madár

Repülj szabad madár
Nem köthet gúzsba béklyó!
Túl szép vagy hozzá
Hogy elfedjen zord hó!

Nem foglak ha menni akarsz
Az ajtó mindíg nyitva áll
Vár rád a színes tavasz
Repülj szállj szabad madár!

Ha menni akarsz, hagyj itt
Bánkódók majd utánad, érted
Én szeretni foglak mindíg
De nehéz lesz ám nélküled!

Ha távol leszel féltelek
A sötét világ körbevesz
Ha közeledsz megérezlek
Ittléted életemben fény lesz!

Ha repülni akarsz menekülj
Ne gondolj már rám többé
A gyönyörbe egyedül merülj
Repülj akár Isten színe elé!

Nima, húú, na ilyet se olvastam tőled! érdekes..
Erda, Laurelin: nagyon tecc a hangulata az egész, annyira kifejező most.
Well: Ehh, nagyon ott van.

Alcarcalimo írta: Nekem nem. Bocs.

Hááát... nekem se annyira...

Megin követtem el egy förmedvényt:

Barátaimnak bocsánatkérésül: (2004.10.10.)

Légüres tér ma már régi nagy szerelmem,
aki úgy szeretett, nincs hol melegedjen.
Elküldtem, de fázom, mert nem ölel egy társ,
szívem fáj, hiába a sok drága pajtás.

Hogy ne legyek útban, szóljatok, s elmegyek,
nincs szó megköszönni, hogy így szerettetek!
Nem halljátok dalom őszbe haló tájon,
magányos utamat idegenben járom.

Elmegyek, elmegyek, világ túlvégére,
de vissza is térek ünnep idejére.
Barátnőm, bajtársam, ne félj, ölellek még,
gyertyafényben úsznak majd a téli esték!
:closed:

Nekem nem. Bocs.

Mau: ez tetszik.

Bocsánat, hogy élek.

Posztmodern messiás

és harmadnapon kijózanodott

20041010lnkM$


Üdv:
-- Mau

Aiya!
Nagyon parázom,mert nem voltam teljesen biztos benne, hogy ez a nemtommi elég jó ahhoz, hogy ide bemásoljam, de nagyon kíváncsi vagyok a "profik" véleményére.

Őszi merengés

Egyik napról a másikra hirtelen ránkzuhant az ősz.
Réz-levelek borította szőnyeget szőtt.
Végigsöpör a Szél az utcákon át.
Szerencsére van, amin át nem lát.

Esti szürkülezben ülök csendesen,
A Szél cibálja kócos hajam lelkesen.
Nem teszek semmit, hagyom..
Annyi hibám van, mint sírhalom..

Pici-nagy kutyám fehérlik a homályban.
Felém kocog, s porfelleg nyomában.
Lassan lépkedi a lépcsőket,
Fáj még a lába,s az emlékek..

Odajön, körbenyal, majd leül nesztelen,
Arcomon halvány mosolycafat fedetlen.
Nézem a sivár utat, tűnődöm,
Miközben egy csapat gondolat kél, de.. feldöntöm..

Lámpafény-szivárvány világít.
Bocsáss meg minden eddigi hibámért..
Szinte elönt a semmi, a Te-semmid,
Késői tücsök lantja húrjába pendít.

Miért szomorú minden?
Miért nem lehetek csak én az egy..?
Miért lennék letört,hiszen nincs okom?!
Vagyis van, de az csupán az én bajom..

Elhessegetem Kishitűség-manóit.
Makacsul ragaszkodnak, lehúznak millióik.
Rámtör egy kép, elragad magával.
Nem tudom, hol vagyok, ne legyen vége hamar!

'..Kihalt folyosón ballagok végig.
Fekete Árny lép elő a homályból, vérzik..
Valami Erő húz hozzá bekötözni sebeit.
Közelebb lépek picit, s még egy picit, s Ő is közelít.

Tudja, nincs semmim, mivel magamat védhetném,
Mégsem bánt, gondolom, neki úgysem kellenék..
Itt állok előtte, s hangosan hallgat.
Hangosan, mert ezzel elmond mindent, mit szabad.

Magamhoz térek viszonylag, a sebet keresem.
Hibát vétek ismét, felszakítom a hegeket.
Sírni kezdek érte, miatta.
Miért is vagyok én ennyire mihaszna?!

S ekkor zúduló könnyem égő sebére hull.
Felszisszen csuklyája alól és rámbámul.
Tekintete áthatol rajtam teljesen.
Úgy érzem, "engem" lát, mit csak kevesen.

Gyanakvó gyertyafény kóborol itt.
Bízom benne, s először van bennem is hit.
Megfogja kezem, másikjával óvatosan letörli arcom.
Nézzük egymást, s nem álltat. Hiszi, ez az én harcom.

Leszegem fejem, nekem semmi sem sikerül.
Bizakodva bólogat, miután sötét csuklyája lekerül.
Vérfarkassal állok szemben.
Megijedek tőle,kikapom kezem, de neki a szeme se rebben.

Mintha tudná, hogy félek is, nem is.
Az érzelmek megcsalnak, s gyakran mind hamis.
Most nem! Nem akarom a rosszat.
Hagyjatok még egy pindurit játszani boldogat!

Most nem játszom, mert itt áll, itt állsz mellettem.
Örülök, hogy velem vagy, s megölelsz.
Elrepülnek a gondok, begyógyul a sebünk.
Mindezek után már együtt nevetünk.

Kérlek, csak ne legyen soha vége!
Igérem a múltnak nem lesz eredménye.
Menj el, ha akarsz, ám szavadon foglak!
Mit mondva tettél, tedd meg, hisz sosem tudni, mit hoz a holnap!..'

És visszatérek a rideg valóságba folyton.
-Megint összenyálaztál!- mondom
Ekkor eszembe jutnak szavaim, meg a holnap.
Bevillan egy kép, amin az Ősz szekerét minden jóval-rosszal megrak.

A lámpák, mik elenyészően pislogtak,
Most elvakítanak mind, elbájolnak.
A Hold lassan felkúszik az égre.
Hát, itt vagy szomorú cimbim végre!

Elgondolkozok, mit is kéne tennem,
De hamar rájövök: "haza" kéne mennem...

u.i.: Légyszi szóljatok, hogy többet ne vegyek a kezembe tollat és papírt!