Versek

Eönwe: Mivel tényleg senki nem reagált a versedre, hát én most egy kicsit. (Bár ha Well ezt meglátja.. több hónapja lógok neki egy elemzéssel.) Szóval az első vsz. egész jól indul, dinamikus és bár kicsit használtak a képeid, ez nem zavaró. Aztán a harmadik sornál megtöröd a ritmustt, érezni,hogy most nagyon mondani akarsz valamit, amit vhogy rímek közé akarsz szorítani- 4.sor. Na igen, itt a rím is sántít, meg a ritmus is. És ezzel merényletet követsz el magad ellen, mert nem találsz vissza a dinamikába. Ráadásul a 2. vszban szörnyűek a rímek, már bocsánat a durvaságért, én így szoktam. Nem attól rím a rím, mert stimmel a magánhangzó. Aztán a 4. sorban kicsit a stilisztika is elcsúszik, persze itt is a rímeltetés miatt (kiszoríttatik). És ez az archaizáló stílus, ami elég idegen a versben, visszacseng még az uccsó vsz. harmadik sorában.
Viszont az utolsó sorod nagyon szép, komolyan.

Alcar: űristen, ez aztán súlyosan kemény egy vers! Bár a keménységet a végén az utolsó vesszakkal némileg feloldod, de szvsz még így is nagyon komoly. Rendesen arcul csapott a mondanivalója, le a kalappal!

Galadh, Dodiee: fantasztikusak vagytok! Ez a merészség, ahogy ki tudtok tárulkozni, egyszerűen bámulatos. Brutálisan őszinték vagytok, és rettentően szomorúak a versek, földbedöngölitek vele az olvasóitokat... Huh. Elismerésem.

Esgal, drága, a "szössz v. mi" nagyon tetszik! Tömör és dinamikus

Nah, mivel senkinek sem teccett annyira a versem, h lereagálja (amit 1ébként gyönyörűségeiteket olvasva megértek...), büntetésképpen ideírom annak közvetlen folytatását is ami sztem jóval gyengébb lett, de mint mondtam, ez büntetés...

Múlandó boldogság

Mikor sötét erdődet elözönli a fény,
Mikor szíved elönti a "csalfa vak remény",
Mikor boldogság, öröm érzése fenyeget,
Akkor hatalmas erő, az Idő jön érted.

Az Idő, ki a fénysugárban is láttatja a sötétséget;
A kegyetlen Idő, ki gyorsítja lépted a fényben.
A féktelen boldogság érzésébe sötétséget visz,
A remény lassacskán kiszoríttatik.

Már ösvényed elején, mikor csak fénypontot látsz,
Boldogabb vagy, mintha körötted lenne a fényár.
Mert ott lészen az Idő fenyegető karja,
A fény reménye szebb, mint a fény maga.

2004. április 24.

Zoé: ez félelmetesen jó, legalább annyira, mint az előző nem is tudok mit mondani, lementem.

Galadh: nagyon kemény. azt szeretem a verseidben, hogy hihetetlen erővel tudod kimondani ezeket a dolgokat. ki is ütött rendesen, biztos azért, mert engem is hasonló dolgok foglalkoztatnak most. meg volt régebben egy sorod: a szeretethez két ember kell, a gyűlölethez egy is elég - ez sokszor eszembe jut, ez is mekkora mondat

Dodiee: én meg majd segítek, ha nem bánod ha igen, akkor is egyébként a hiperhosszú szabadversed nagyon jó, bár ezt mintha már emlegettem volna tegnap egy keveset. Galadhéval együtt majd fel kéne olvasni a következő versestalin.
Legalábbis szvsz.

Galadh: qrva jó! és köszönöm. Tudod hogy szeretlek. Nincsenek csillagok, de esküszöm csinálok neked egyet egyszer, nem hagyom hogy sötétségben élj...

Laurelen: Igen, elsősorban meséket írok. Talán ebből a képből is lesz egyszer valami. Meg kell fejteni...

Köszönöm az elismeréseket, jól estek.

Dodienak

Lehullt az utolsó könnycsepp
nincsenek csillagok
minden véget ér valahol
ordítani kellett volna.
Sikolyok. Sikolyok mindenhol
mindenki igaz és egyedül vagyok
mert csak magam elé nézek
és nem érdekel mit kiabálsz az arcomba
ó, én már régen tudom hogy nincsenek csillagok
és már elmúlt az éjszaka de mégsincs reggel
csak a csillagok tűntek el
most már hiába keresitek őket
túl sokat kívántatok és a csillagok
mind lehulltak a csillagok
hogy nektek jó legyen
és ti mégis csak kiabáltok
nem értelek titeket
a csillagok nem szállnak vissza az égre
valaki meghalt és harangoznak
elhaltak a sikolyok
de mégis egyedül vagyok
egyedül egyedül egyedül egyedül
itt ülsz velem szemben, itt vagy
te is csak a csillagokat keresed rajtam
értsd már meg NINCSENEK CSILLAGOK
szólnak a harangok
az emberek hazamennek
loptak egy kicsit a lüktetésből
valamiben hinni kell ugye
mert nem lehet csakúgy élni
hinni akartam a csillagokban
de ekkor pofon ütöttél és azt mondtad
te nem vagy normális miért kéne hinned
pedig régen azt mondtad hit nélkül nincs élet
de te majd teremtesz hitet
csillagokat vagy életeket
nem számít csak legyen újra éjszaka
elfáradtam itt a tölgyek alatt ülve
elképzelem ahogy hallgatok egy vallomást
valakitől aki félt az igazságtól
a fájdalomnak tépett arca van
nem csoda hogy megijedsz tőle
de tudod csak ő jutott nekünk
majd ha mindennek vége
miért is lenne vége hiszen minden végtelen
míg itt az ég alatt fekszünk
igaz is, elfelejtettem hogy nincsenek csillagok
nem baj, legalább nem kívánja többé senki hogy szeressem
nem értem miért kíván az ember ilyeneket
én tudom hogy semmi értelme
egyszer szerettem igazán valakit
akkor is jól pofára estem
persze az egészről a csillagok tehetnek
meg a levél, amit nem küldtem tovább tizenöt embernek
még kettőnek sem
dehát már nincsenek, nincsenek csillagok
miért kéne azt hinnem, hogy boldog vagyok?

Tudod Adim: az ördögnek a versben nincs szárnya, mellesleg rohadtul lényegtelen a dolog..
Area: A mottók ilyenek

Zoe, olyan ez a vers mint egy mese része, meséket is írsz?

Alcar, tényleg vízöntő vagy?

Ilyen kis szössz, v. mi...

ha meg nem kaphatlak,
miért próbálod ily dühöngve, vadul
beírni magad az emlékeimbe?

ha meg nem kaphatsz,
miért nem próbál emléked is
elfelejteni?

Régen írtam... itt van egy. Üdv mindenkinek:)

Vízöntő-szeszély

Vízöntő vagyok, a New Age fia
Makacs, büszke, a bilincset nem tűrő
Noha ebben nem hittem én soha
Ez vagyok én, a törvényen felül levő.

Az ír pubban jön a festett k**va
Arcán a hamis, pénzhajhász mosoly
„Szia drága, meghívsz egy italra?”
S ahova küldöm, nem más, mint a pokol.

És igen, már szerelmes is voltam
De csak azért, hogy röhögjek magamon
Szívem-lelkem kiszívta agyamat
Magam így soha többé ki nem adom!

És félek ám: a jószívű sz*rházi
„Szeretünk téged” – mondják igen sokan
Érzem, hogy belém látnak s éljek így…
Számkivetetten, mi több! Megtagadottan…

S most robbanok: BAMM! Ha merném, tudnám…
De félek tőled, félek, hogy változom
Visszafogom magam, bár nem akarnám
De korlátaim átugrani nem tudom.

Az a Krisztusi kor néha mint hetven
Aztán tini-húsz, viháncoló vidám
De nem ez, ami megszegi kedvem
Okosabb nem, de bölcsebb lettem talán.

De ott állnak a vigasz-hegyek kéken,
Magasan tornyosulnak gyógyír gyanánt
S zölden pompáznak, ha közelebb megyek
Lehűtik szívem-homlokom egyaránt.

És látom a fákat, szép zöldeket
Szemeimre hűs vizes kendő kerül
Árny-napfényt játszó bükk és fenyvesek
Önnön létetek énbennem kivetül.

Zoé: Jó képek, hatásos és eredeti vers! Halhatnánk még esetleg Tőled valamit?

Tarja: ne mondj ilyet, ez is nagyon szép. Ismerős nekem is volt egy iylen álmom, de én meg is találtam a fiút és azóta is a barátom már 9hónapja. Remélem Te is megtalálod a sajátodat

sziasztok!nagyon szép verseket irtok ,bárcsak én is tudnék ilyenekte!!4 Ha nem baj berakok egyet amit én irtam,nem olyan szép mint a tieitek és nyugodtan mondátok meg ha nagyon rossz.

Álom

Egyszer láttam őt álmomban,
Azóta is csak őt keresem a városban.
Az arca kedves és nagyon szép,
És a szívem csakis érte ég.
Remélem hogy egyszer megtalálom,
És beteljesül ez az álom.

Döntés
Némán suttogta a szélbe, hogy vele menjen
Azt ami régen volt örökre feledje
Láthatatlan ujjaival simogatta arcát
S tovább tüzelve így a lány belső harcát

Tudta, hogy döntenie kell most vagy soha
Meneküljön vagy megtudja az élet mily mostoha
Csak áll és vár, a választ nem mondja
Mert tudja, hogy életét mindenképp elrontja

Üdv!

Köszi a kritikákat, nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog.
Ring: hmm... ez elég lehangoló, és kiábrándító.... ami nagyon fájt (mármint elkeserített):
"Úgyis sokan vájtátok belém a karmaikat.
Igen, drágám?
Áh, hogy ezek a játékszabályok. "
Drowse: az eleje nagyon jóóó!
"Nincs, csak a sötét, mely most elénk tárul
De ez nem múlt már, csak a jövő árnyvetése
Melyben újfent fordulhat az emberiség léte
Valami olyasmi felé, ami megperzsel sok új képet
Mert mikor a múltat néztük elszállt a Világ reménysége
S felemelkedett lelkünk sötétsége " --> 8O :itscool:
***Éowyn***: ez a Trója betétdalának a magyarszövege? Csakmert pont most hallgatom, és a kettő hangulata együtt szupi! Szerintem nagyon jó lett!
Dodiee: bele telt pár percbe, mire felébredtem versed utáni kábulatomból. :embarassed: :crying:
Artemisz: tök jó a ritmusa, és a hangulatát nagyon feldobja ez az alliterálás.
Nahryen:
"H ol Altatót dalolt a Szél ,
E lűzött Csermely keresi az Utat - " Bámulatos! :eek2: :itscool:
Timona: az Ál... c.versed utolsó két sora nagyon megtetszett! Az egész vernek nagyon jó a ritmusa, és a hangulata. Szép!

Eönwë írta:

Timona írta: ál almában ál kudarc,
ál sikerben ál kukac,

ezt bizti így akartad?...

Amúgy hihetetlenül teccik a versed, naon át tudtan érezni...

Ponosan így akartam
Örülök, hogy tecc

Timona írta: ál almában ál kudarc,
ál sikerben ál kukac,

ezt bizti így akartad?...

Amúgy hihetetlenül teccik a versed, naon át tudtan érezni...

Kicsit furcsa hangulatban ébredtem és tanulás közben kreáltam ezt a valamit:

Ál...

Ál arc mögött ál mosoly,
ál életben ál sikoly,
ál órában ál kerék,
ál teraszon ál cserép,
ál a bánat ál a szép,
ál képeken ál a nép,
ál hiányos ál erény,
ál érzelem ál remény,
ál bánatban ál vigyor,
ál modorom ál csador,
ál hazának ál falán,
ál üzenet ál talány,
ál kottában ál dallam,
ál szövegben ál sallang,
ál világnak ál egén,
ál csillagos ál sötét,
ál szerlem ál magány,
ál vallomás ál kabát,
ál esélyben ál talán,
ál fában az ál madár,
ál almában ál kudarc,
ál sikerben ál kukac,

ál mondat ez ál versben,
ál hangulat pár percben.

Ez pedig még a múltheti borús hangulatom szüleménye, szvsz nem lett túl jó, de talán pont ezért tükrözi élethűen az akkori kusza gondolataimat:

Döntés

Már nem tudok sírni érte,
Méla bú mi elterítve,
Nehéz kőként húz a mélybe.
Nem tudok el menekülni,
Kevés erőm adatott.
Gyengén távol nem jutok.
Kicsi vagyok, gyenge, félszeg.
Sokat nem jelentve élek.
Némán futom napjaim,
És az eső csak zokog.
Amit tettem elfeledtem,
Sivár érveken ragyog.
Magam mögött ballagok.
Kicsi öröm bújt a fénybe,
Mégsem tudom hol vagyok.
Nem találok ablakot.
Rám rakódó sötét élek
És a hátam megrogyott.

Arany szélű réteken,
Napocska ül csendesen,
Holdra várva kedvesen.
Nem jött el a kedvesem.

Ezért nekem nem hagyom,
Csorba üljön arcomon.
Más mi erőm szívja rég el.
Két év súlya nyomasztott.
Gyerek fejem benőtt végre.
Őszbe hordó hajam széle.
Nem adom fel! Jelszó éltet.
Míg ez gyorsan ködbe folyt.
Oly sok hibát elkövettem,
Satnya tervek torz falán
Előnytelen bronz fa áll.
Nem akartam látni hajszám
Reménytelen lóra vált.
Mostmár mindegy! Nagyon fájt!

Eanthein & Niethnyn dala..
/részlet/


Elnémultak a Bércek Erdei,
Álom ül őszes koronájukon -
Nyugtalansága s mély sebei
Túlcsordulva nyűtt arcukon.

Hol Altatót dalolt a Szél ,
Elűzött Csermely keresi az Utat -
Időtlen éneke elkísér -
Nemsokára meglelem a Kutam..



majd lesz folytatás.. ha lesz... ha érdmes..

Erda niire (Area) írta: Magasabban leszek mint az ég.
[size=9:1r3gipbc]Én a föld alatt lakok, mégis engem fél Isten.[/size]

:eek2:

*puff*

Azta, Area, ez ŐRÜLETES!
Zseni vagy!

Köszönöm a pozitív kritikákat, Dodienak meg ezt a bárot és szívszakasztóan szép verset! Minden elismerésem! :itscool:

Hoztam egy tegnap estit, íme... Kicsit pozőr, játszi hangulatban voltam...

Alliterációs játékszösszenet -
avagy Aprószentek Temetője télen: (2004.05.29.)

Hajnalok halnak
nappalok nőnek
havát hevítve
karsztos kőnek

Hontalan holtak
énekes éjek
fakó freskója
tél-temetőnek

Száműzött szívek
átkos álma
szökött szegények
álnok árnya

Váltott vérengzők
léha lelkek
örök ördögnél
nyugtot nyertek

sosemszűnt sorsban
hűlt halálban
tágas temető
sár-savában.

Milyen?

Förm... szössz... izé.... förszenet!

Astronomy domina – akasztófa-dal
(hommage

Dodiee: Szavakkal nem írom le versed hatását, elég annyi, hogy most törölgetem könnyeimet...

Lehet, hogy igy estére nem kellett volna elolvasnom Dodiee versét, mert egy picikét paffra vágott és még nem tudtam összeszedni magam a hatás alól ugyhogy most elteszem magam holnapra, hátha az alvástól okosabb leszek, bár ez eléggé kizárt...

Ja és el ne felejtsem Erda a Lucifer kommentáros versed, mint ötlet és mint üzenet is tök jó lett! Gratu

Sose tudtam rendes címeket kitalálni

Sosem felejtem el azt a beszélgetést
az árnyas tölgyek alatt, mikor megvallottam neked
hogy szeretlek, elédcitáltam minden igazságot
és hazugságot amit valaha is ismertem
amiben valaha hittem, nem beszéltél hallgattál
hát hallgatsz most is, ó a porhanyós tavaszi föld illata
olyan volt nekem mint egy pofon, hogy tavasz van
2004 csodálatos tavasza, lopott mondat, de bárcsak igaz lenne
Tavasz van gyönyörű tavasz, a madarak meg csak
csiripelnek nem is figyelnek ránk hogy ülünk itt az
árnyas tölgyek alatt, tölgyfa ez, nem értek a fákhoz se értek
nem értek a szerelemhez mégis mindenki engem kérdez
valami van a szememben, hogy értek hozzá
nem én tettem oda hogy tehettem volna mikor nem is
hiszek benned, hazugság vagy az én édes hazugságom
hazugok ezek az ostoba madarak is, milyen igaz hogy
idén nem borulunk át a télből a nyárba, nem ver át
minket az ostoba tavasz, nem fagynak már el a rügyek
régen kibomlottak és már a turisták is jönnek hozzánk
tört angollal kérdezik shopping shopping menjetek a fenébe
nem utálom én a külföldieket de ne kérdezzenek már
mér nem azt kérdezik hol van a boldogság
ezen a kicsiny földön hova ástuk el, csak shopping shopping
baszki ott a westend két lépésre tőled, ha hazugság kell és
átkos csillogás menj csak oda, szépséget úgysem találsz
az nem ott van, az valahol mélyen, a két pont között
feszülő egyenes mégis-törés-pontjában van elrejtve
azon a törésen estem én is pofára egyik nap mikor nagyon
kerestem a boldogságot ásó volt a kezemben azt hittem én is
hogy mélyre van temetve különben látnom kéne, mégse látom
soha talán magasban van a Holdra lógatták, s csak a tehén látja
mikor átugorja a Holdat nem is akar ugrani legelne inkább
de így szól a mese hát mindig átugorja hopp beleakad a Hold
mosolygós arcának állába a patája és pofára esik bőg fájdalmasan
már jönnek is az altatóval, ne szenvedjen, hisz a lovakat is lelövik ugye
mér lenne más ez a tehenke, mér lennék más én is golyót kapok a fejembe
vagy adrenalint a szívembe és vége lesz, de nem is akarom hogy vége
vége vége vége már, ne legyen soha vége, az az őrült keringő
máig emlékszem rá, emlékszem a szemedre a zene ütemére,
vagy az nem te voltál, te voltál csak más volt az arcod,
akkor sem szerettél, most sem szeretsz, pedig már más vagyok én is,
nem is látod hogy más vagyok, fájhatna akár de nem is érdekel annyira
csak a nevetésekre akarok emlékezni a mosolyokra
nem akarom elfeledni aki voltam, csak mondjuk eltenném egy cipősdobozba
jobb időkre hátha kellek még valaha valakinek mikor más ütemet ver
nem, nem a szívem hanem az a fránya dobverő, rajta a srác neve és a KIJÁRAT,
menekülési útvonal a világvégéről hogy le ne essek mindig
tériszonyos voltam még a pókoktól is féltem, hát ember az ilyen
dehogy ember GOMBA, ó hogy szeretem én azt a könyvet
hogy szeretem a meséket, gyerek vagyok még talán bár fogynak
talpam alól a mérföldek, vagyis kilométerek mert nem vagyok amerikai
és fogynak belőlem az évek, vagy szaporodnak nem tudom
merről kell nézni, egy híján húsz, az utolsó tízesévem, csalódott
tizenéves kislány akarok maradni, örökre belefagyva az álmodozásba
de élni kell hogy a fene vinné, nem is ezt akartam írni hanem
valami csúnyábbat de visszafogtam magam, mert az úgy illik
már nem is tudom ki vagyok mi vagyok, üvegfestő, író, költő
vagy gyerek, barát vagy testvér, egyiknek sem szoktam vallani
magam az ember ne mondja ki az ilyesmit nem szeretem ha kimondják
attól nem lesz igaz, pedig az Archívumban is benne vagyok számít
ez valamit, mi számít igazán? Nem is tudom hova akartam kilyukadni
talán sehova lehet hogy az egésznek nincs is értelme, sőt
Jacopo azt mondaná nincs értelme semminek sincs, azthiszem
mondott valami ilyesmit de nem figyeltem úgy hogy meg is jegyezzem
mert valami fennköltre gondoltam épp vagy földhözragadtra
és igenis zseniális az Óda 2004, furcsa régen nem szerettem
az ilyen verseket azthiszem inkább az kellett hogy rímeljen szépen
de ne szóljon semmiről isten ments hogy valami olyasmit halljak
amit nem akarok, halálról vagy romlásról-pusztulásról
akart akkor még a fene olvasni, valami igen fennköltről és
lehetőleg értelmetlenről és érdektelenről szóljon az úgy valami
csodálatos lenne, hazudjatok nekem mert nem bírom el az igazságaitok
súlyát amik hazugsággá nehezülnek az én vállamon most is
pedig esküszöm szeretem ha beszéltek hozzám legalább
nem vagyok olyan egyedül mint itt bent szoktam lenni a csendben
és szeretem hallani a hangotokat a fejemben mikor olvasom a sorokat
lehet hogy fájdalmaitokból táplálkozom ez tart talán életben nem tudom
és már emlékszem a tölgyfák alatt ültünk erről akartam mesélni
hogy sosem volt igaz hazudtam az egészet sosem fogok veled
tölgyfák alatt ülni és sosem fogom vallani hogy szeretlek
mert gyenge vagyok nem bírnám el az igazságodat nincs is
hely már a vállamon neki, betelt, kiteszem a táblát hogy lélek kiadó
kicsit lestrapált de igaz álmodozó és volt aki azt mondta jó is valamire
százassé a lélek a Ferenciek terén, a paprika mellé teszik újságpapírban
és árulják de nem kell senkinek azthiszem túl sok benne az érzés
ma az üres lelkek mennek jól, építeni se kell bele semmit, két szoba hallos
összközműves lelkek, gyűlölet és irigység bekötve kérem
szeretetért külön kell fizetni, egyedülálló egysíkú és egyszerű embernek kiadó
az én lelkem pedig ott rohad meg az újságpapírban a Ferenciek terén
ha szerencsém van zsebre vágja valaki hogy jó lehet még valamire
én meg itt leszek üresen és rémítően egyszerűen talán boldogan is
az egyszerű dolgok talán egyszerű boldogsághoz is vezetnek
hogy ne legyen minden olyan rémisztően bonyolult mindig
meghalni is egyszerű lenne csak borzalmasan önző dolog és az
már ugye nem fér bele csak gyűlölet engedélyezett és irigység
még macskát sem tarthatok pedig akartam én macskát is és akartam
egy vállat amire a fejemet hajthatom a saját vállamra nem olyan
kényelmes hajtani, hogy a hajam a szemebe hulljon és úgy aludjak
átaludjam az egész évszázadot talán lesz száz év múlva instant szerelem
pont olyan mit mindig is akartam de az nem te leszel száz év múlva
nem is fogsz élni csak én emlékezem majd a válladra és a
tölgyek alatt a be nem vallott vallomásra és az édes
tavaszi föld szagára a hajadban csillanó napsugárra és arra
hogy ez már sosem lesz igazi, hazudni meg úgysem érdemes
az ember nyughatatlanul mégis mindig keres valamit amire
a fejét hajthatja, talán a sírod lesz majd egyszer amire a
fejemet hajtom és akkor a hideg kőnek már bevallhatom
szerettelek téged csak sosem mondtam hogy ne rontsak el
valamit amit már megszereztem ami már az enyém volt
csak kevés volt olyan fájdalmasan kevés, és mégis hazudtam
magamnak hogy ez talán elég lesz erre az átálmodott évszázadra
veled az árnyas tölgyek alatt azon az édesen hazug délután…

Elkezdtem lefordítani a remembert, itt az eleje kérek véleményt!
Emlékezz rám
Mindig veled leszek
Míg megtartasz
emlékeid közt.

Emlékezz rám
Mikor álmaid véget értek
Mikor túl vagy az időn
Csak emlékezz rám.

Én vagyok az egyetlen csillag
Mi ragyogóan ég.
Ez az utolsó fény
Mi a felkelő napba borul.

És akinek elmondod
Történetem arról,
Mi mindent tettem meg.

Emlékezz rám
Mindig veled leszek
Míg megőrzöl
Emlékeid közt
Emlékezz rám

: Trója emotikon :

Erda: Juj, ez nagyon ott van!!! Főleg az első és utolsó két sor vágott fejbe! Nagyon jó lett!
Artemisz: Közhelyeket még-még!!! Maeglin... :itscool:

Az előző vers sikertelenségén felbuzdulva ismét hasonló hangulatút írtam...
Remélem nem túl gáz
A vers mottója ez lehetne:
Az ember, mint környezetszennyező, önző, pusztító, s mint önmagával elégedetlen, saját halálát áhító lény

Nincs, csak a fény, ami megvilágítja a múltat
Melyben a világ elmerül, s ámul
Hogy miképp élt a nép rég
S élete miképp fordult
Háborúról békére, békéről harcba
S hogyan született, élt s halt a történelem
Hogyan változott a világ
S fordult a sors kereke
Miképp váltott hazát népek sora
Ki volt jó, ki volt rossz,
Ezt ki döntötte el?
S azóta?
Nincs, csak a sötét, mely most elénk tárul
De ez nem múlt már, csak a jövő árnyvetése
Melyben újfent fordulhat az emberiség léte
Valami olyasmi felé, ami megperzsel sok új képet
Mert mikor a múltat néztük elszállt a Világ reménysége
S felemelkedett lelkünk sötétsége
Egy olyan helyről, mit senki el nem gondolt,
Hogy létezett, s hogy volt
De itt van, s nincs, ki ellenében kiállna
Mert nincs, kiben ne lakozna ez
S sokaknak már rég ez a vágya
De mi, akik azt hisszük, csak nézzük
Vágyunkat elfedjük, s felemelkedünk fektünkből
De amit mondunk, az hazugság
Csak arra kell hogy a látszat éljen
S senki ne kétkedjen az emberiségben
Mint a felsőbbrendűség jelében
Az árny pedig beszél hozzánk, s amit mond
Nem cáfolhatjuk, mert az út ki van taposva
S belehullunk a feledés és pusztulás nyújtotta
Utolsó alkonyba
Ahogy régen a múltban
Oly sok nagy nép, s a hona
Érdekét védő katona
A mostani viszont a végső lesz
Nen lesz ki emléket készítsen belőle
S ki is olvasná?
S minek?
Hogy megismételje múltját, ahogy mi tettük,
Vagy hogy felkeltse a végső közönyt
Azok közt kik maradtak
S mondják ránk azt
Nem kár érte, hogy elborult a világ
Ha ezek alkották az emberiség legjavát
Kik nem tettek, csak álltak és néztek
A múltból merítkeztek
Eltérni attól féltek
Újat alkotni késtek
Ezzel pedig legyőzték a sok éves harcot
Melyet létéért folytatott a világ
Amely nyomán felfedte volna arcát
A lét, melyet elfeledtek ott
Hol csak kényelmet hajtott
Nemzedékek sora
Mely – az újak szerint – nem volt érdemes jobb sorsra
Mint mi kijutott neki
De – hisz tudjuk – felelős csak az volt
Ki a múlt ellen harcolt
Késleltetve fajtája halálát

[size=9:32hhjso1](esetleg lenne szíves valaki reagálni ezúttal?...)[/size]