fbpx
 
 

mtt rovat 01

 

A Magyar Tolkien Társaság (MTT) a J. R. R. Tolkient (1892-1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak valló magánszemélyek önkéntes és autonóm közössége.

Amellett, hogy lelkesen és elszántan végezzük a tolkieni életmű megismertetését és népszerűsítését, alapvető eszménk, hogy a tolkieni világot, értékeket a mindennapi életben kell átélni, a szárnyaló képzelet által inspirált kreatív tevékenységgel, közösségi keretek között.
A programjainkban és minden tevékenységünkben alapvető az a törekvés, hogy képzeletünket ne kössék meg a világ ismert tényei és korlátai. Nem kívánunk kivonulni a világból, vagy elmenekülni egy másik valóságba, de úgy érezzük, hogy életünk gazdagabb és teljesebb, ha a szárnyaló fantázia időnként elrepít minket olyan időkbe és helyekre, ahol a mi világunk problémáit egy más nézőpontból élhetjük át.
Hittel valljuk, hogy a Tolkien professzor által megálmodott "másodteremtés" programját folytatva, az egyik legfőbb dolgunk az életünkben hogy kreatív energiáinkból táplálkozó alkotásainkkal magunk is gazdagítsuk a minket körülvevő teremtett világot.
A Társaságunk elsősorban nem egy egyesület, egy hivatalos szervezet, hanem egy működő közösség, melyet az emberi kapcsolatok hálója tart össze. Ez hozta létre a tolkieni világ értékeit magukénak vallók, életükben megvalósítani törekvők  Magyarországon egyedülálló, működő ifjúsági közösségét.

Társaságunk szeretettel vár minden, a Középfölde-mitológia szellemiségét tisztelő Tolkien-szimpatizánst, aki érdeklődik programjaink és közösségünk iránt.
Így segítheted munkánkat, vagy vehetsz részt benne: >>>

 

Képzelet - Kreativitás - Közösség

 

A Társaság alapdokumentumai letölthetők innen:

Alapszabály
Manifesztum

Az idén újra megnyitja képzeletbeli kapuit az MTT shop. Az ősszel lehetőség van pulóver, vászonszatyor és bögre rendelésére. A rendelés leadásának határideje 2016. október 7.!
A 2015-ös pénzügyi évben is rengetegen ajánlottátok fel az adótok 1%-át a Magyar Tolkien Társaság közhasznú egyesület számára.
A 2014-es pénzügyi évben is rengetegen ajánlottátok fel az adótok 1%-át a Magyar Tolkien Társaság közhasznú egyesület számára.
A 2016-os pénzügyi évben is rengetegen ajánlottátok fel az adótok 1%-át a Magyar Tolkien Társaság közhasznú egyesület számára.
2016. április 23-án lezajlott a Derkovits Gyula Általános Iskola meseszép épületében a X. Országos Tolkien Levelező Verseny döntője. A verseny csúcsán, a döntőn idén 19 csapat 66 tagja, valamint 5 egyéni versenyző vett részt. Íme, a végeredmény!
Feliratkozás a HNE eseményeire szóló e-mail hírlevélre
Folytatódik a jelentkezés! Ingyenes nemzetközi Tolkien-tábort szervez a magyar, a litván és a finn Tolkien társaság 2016 nyarán az Erasmus+ program keretében. 13-31 éves korig várunk mindenkit Pénzesgyőrbe, a Bakony szívébe július 15. és 24. között. Az új határidő: 2016. június 4.!
A Magyar Tolkien Társaság 2016. április 15-17. között ismét megrendezi Tavaszi Találkozóját, melynek idén a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző- és Turisztikai Központ ad majd otthont. Sok szeretettel hívunk és várunk benneteket, régieket és újakat egyaránt egy fergeteges hétvégére!
A Magyar Tolkien Társaság 2016 tavaszán ismét útjára indítja havi rendszerességű ismeretterjesztő előadás- és irodalmi műhelysorozatát, Középfölde-kutatók Rendje (Heren Nolmion Endorëo – HNE) néven, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. A következő alkalomra 2016. május 28-án, szombaton kerül sor.
A negyedik Kalandozások Középföldén nyári táborba is szeretettel várunk minden 7-14 év közötti gyerkőcöt, aki kedveli Tolkien műveit, mitológiáját, a természetet és a vidám társaságot. A táborlakók egy varázslatos kaland személyes résztvevői lehetnek, amelyre sokáig emlékezni fognak.
A Tolkien Táborok egyik legfontosabb sajátossága a tábori hangulatot, és a programok lebonyolítását alapvetően meghatározó tolkieni keretjáték. A keretjáték nem egy élő szerepjáték, nem szükséges mindenkinek saját egyedi "karakter" szerepébe bújni, de a csapatok feladatai, a közös alkotótevékenység és a fő programpontok mind-mind a tolkieni mitológia egy meghatározott részéhez kötődő, elképzelt szituációhoz illeszkedve valósulnak meg.
Az idei táborban is a 4-5 csapat jelenti a táborozók elsődleges közösségeit. A nagyobb, 15-20 fős nemzetségek Rohan jellegzetes vidékeit képviselik és ezek adják a keretjáték alapegységeit. A nemzetségenként két-két kisebb család pedig a közösségépítés alapegysége lesz.
S ami a táborok elengedhetetlen része: ismerjétek meg a rendeket! Nem tudod eldönteni, hogy inkább mozognál, alkotnál vagy elmerülnél a rohír tudományokban? Olvasd el a kilenc rend bemutatkozóját, és garantáltan kedvet kapsz valamelyikhez! Vagy többhöz is? Az sem baj! Idén lehetőséged lesz két foglalkozáson is részt venni 3-3 napig!
Általános tábori kérdések: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  Pénzügyi, logisztikai kérdések: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  Facebook oldal: >>>>>>> Számlaszám: 11709002-20646116-00000000
5. oldal / 103

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére