mtt rovat 01

 

A Magyar Tolkien Társaság (MTT) a J. R. R. Tolkient (1892-1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak valló magánszemélyek önkéntes és autonóm közössége.

Amellett, hogy lelkesen és elszántan végezzük a tolkieni életmű megismertetését és népszerűsítését, alapvető eszménk, hogy a tolkieni világot, értékeket a mindennapi életben kell átélni, a szárnyaló képzelet által inspirált kreatív tevékenységgel, közösségi keretek között.
A programjainkban és minden tevékenységünkben alapvető az a törekvés, hogy képzeletünket ne kössék meg a világ ismert tényei és korlátai. Nem kívánunk kivonulni a világból, vagy elmenekülni egy másik valóságba, de úgy érezzük, hogy életünk gazdagabb és teljesebb, ha a szárnyaló fantázia időnként elrepít minket olyan időkbe és helyekre, ahol a mi világunk problémáit egy más nézőpontból élhetjük át.
Hittel valljuk, hogy a Tolkien professzor által megálmodott "másodteremtés" programját folytatva, az egyik legfőbb dolgunk az életünkben hogy kreatív energiáinkból táplálkozó alkotásainkkal magunk is gazdagítsuk a minket körülvevő teremtett világot.
A Társaságunk elsősorban nem egy egyesület, egy hivatalos szervezet, hanem egy működő közösség, melyet az emberi kapcsolatok hálója tart össze. Ez hozta létre a tolkieni világ értékeit magukénak vallók, életükben megvalósítani törekvők  Magyarországon egyedülálló, működő ifjúsági közösségét.

Társaságunk szeretettel vár minden, a Középfölde-mitológia szellemiségét tisztelő Tolkien-szimpatizánst, aki érdeklődik programjaink és közösségünk iránt.
Így segítheted munkánkat, vagy vehetsz részt benne: >>>

 

Képzelet - Kreativitás - Közösség

 

A Társaság alapdokumentumai letölthetők innen:

Alapszabály
Manifesztum

Sokat jártam ide, és más hasonló helyekre, hogy csodáljam a valák műveit, ám most nem emiatt érkeztem. Ez a hely volt az egyik utolsó Brethil erdejében ahol még olyan volt a világ, mint azelőtt.
Az erdő hangulata is más itt. Hiába kelt fel a nap immár húsz éve, és indult gyors növekedésnek minden, az erdők nem felejtették el a hosszú éjszakát. És nem felejtették el a Homályt sem. A napfényben alig lehetett érezni, de egészen halványan azért ott volt, mint hűvös szellő az erdő legmélye, a sötét, örökké árnyas völgyek és szurdokok felől.
Ha csak a füvet és a lovakat nézzük, a vidék akár még Aman is lehetett volna. Valamelyik Valinortól távol eső déli mező, ahova Orome hajtotta ki a méneseit, dús, zöld füvű lankákkal ameddig a szem ellát. De ha csak egy kicsit is feljebb emelem a tekintetem, ez a kép azonnal szertefoszlik. Az északi határt fekete falként uralják a Vashegyek, s felettük kavarog a se nem felhő se nem köd Homály.
A vezetőjük azt mondta, Círdannak hívják. Meglátták a tábortüzeinket az éjszakában és megkértek minket, hogy régi szokás szerint csatlakozhassanak hozzánk. Szokásaik idegenek voltak nekünk, akár a szavaik ezen a furcsa beleriandi nyelven, ami durván hangzott a nolda beszéd mellett.
"Ennek az ünnepnek ... a neve Mereth Aderthad, az Újraegyesülés Ünnepe volt. Sokan voltak ott Fingolfin és Finrod vezérei és emberei közül; Feanor fiai közül ott volt Maedhros és Maglor a Keleti Menetelés harcosaival, és eljött sok szürke-tünde is, Beleriand erdőségeinek vándorai meg a Kikötő népe az urukkal, Círdannal. Még zöld-tündék is érkeztek Ossiriandból, a Hét Folyó Országából..."
A 2017-es pénzügyi évben is rengetegen ajánlottátok fel az adótok 1%-át a Magyar Tolkien Társaság közhasznú egyesület számára.
Ismét Verőcén, az idilli Lósi Majorban tartjuk Tolkien Gyerektáborunkat, a Magyar Tolkien Társaság és a Sindeon Egyesület közös projektjeként. Szeretettel várunk minden 8 és 14 év közötti gyereket, hogy egy öt napos Középföldén játszódó történeten keresztül játékokkal, tábortűzzel, kézműves foglalkozásokkal ismerjük meg Tolkien világát.
A Tolkien Táborok egyik legfontosabb sajátossága a tábori hangulatot, és a programok lebonyolítását alapvetően meghatározó tolkieni keretjáték. A keretjáték során nem szükséges mindenkinek saját egyedi "karakter" szerepébe bújni, de a csapatok feladatai, a közös alkotótevékenység és a fő programpontok mind-mind a tolkieni mitológia egy meghatározott részéhez kötődő, elképzelt szituációhoz illeszkedve valósulnak meg.
Mi fán terem a keretjáték? Ha még nem táboroztál velünk, talán felmerül benned a kérdés - itt összegyűtöttünk mindent, amit a keretjáték működéséről tudni érdemes.
Sosem felejtem el azt a rettenetes fényességet amikor a Nap először kelt fel. Az állatok kétségbeesetten menekültek, és mi is követtük őket az árnyékok védelmébe. A folyóvidéken félelem lett úrrá. Az ég rettenetes kék lett, és eltűntek a csillagok...
A Magyar Tolkien Társaság 2019. augusztus 1. és 11. között immár tizenhatodik éve rendezi meg Nyári Táborát, aminek idén Parádfürdő ad otthont. Szeretettel várjuk nem csak az MTT tagjait és a Tolkien.hu regisztrált felhasználóit, hanem mindenkit, aki érdeklődik a Tolkien által megalkotott világ iránt.
Ha bármi kérdésed van, keress az alábbi email címen: tabor@tolkien.hu
Az idei táborban tíz rend közül választhatsz. Kézművesség, írás, mozgás... mindent megtalálhatsz! Szemezgess kedvedre!
A kedvezményes jelentkezés határideje: 2019. május 31.
Infók a szállásról, étkezésről, utazásról, kedvezményekről, jelentkezésről egy helyen.
10. oldal / 112

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére