fbpx
 
 

mtt rovat 01

 

A Magyar Tolkien Társaság (MTT) a J. R. R. Tolkient (1892-1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak valló magánszemélyek önkéntes és autonóm közössége.

Amellett, hogy lelkesen és elszántan végezzük a tolkieni életmű megismertetését és népszerűsítését, alapvető eszménk, hogy a tolkieni világot, értékeket a mindennapi életben kell átélni, a szárnyaló képzelet által inspirált kreatív tevékenységgel, közösségi keretek között.
A programjainkban és minden tevékenységünkben alapvető az a törekvés, hogy képzeletünket ne kössék meg a világ ismert tényei és korlátai. Nem kívánunk kivonulni a világból, vagy elmenekülni egy másik valóságba, de úgy érezzük, hogy életünk gazdagabb és teljesebb, ha a szárnyaló fantázia időnként elrepít minket olyan időkbe és helyekre, ahol a mi világunk problémáit egy más nézőpontból élhetjük át.
Hittel valljuk, hogy a Tolkien professzor által megálmodott "másodteremtés" programját folytatva, az egyik legfőbb dolgunk az életünkben hogy kreatív energiáinkból táplálkozó alkotásainkkal magunk is gazdagítsuk a minket körülvevő teremtett világot.
A Társaságunk elsősorban nem egy egyesület, egy hivatalos szervezet, hanem egy működő közösség, melyet az emberi kapcsolatok hálója tart össze. Ez hozta létre a tolkieni világ értékeit magukénak vallók, életükben megvalósítani törekvők  Magyarországon egyedülálló, működő ifjúsági közösségét.

Társaságunk szeretettel vár minden, a Középfölde-mitológia szellemiségét tisztelő Tolkien-szimpatizánst, aki érdeklődik programjaink és közösségünk iránt.
Így segítheted munkánkat, vagy vehetsz részt benne: >>>

 

Képzelet - Kreativitás - Közösség

 

A Társaság alapdokumentumai letölthetők innen:

Alapszabály
Manifesztum

Jelentkezési határidő: 2016. július 15. Első részlet – május 31.: 15.000 Ft Második részlet – június 30.: 15.000 Ft Harmadik részlet – július 15.: fennmaradó összeg
Szeretettel hívunk titeket a Magyar Tolkien Társaság 2016. évi Farsangi Báljára 2016. február 20-án szombaton este 7 órától. Ebben az évben a regency/empire korszak a téma, azaz Jane Austen sortáncaitól kezdve a francia királyi udvarig minden belefér, az 1820-as évekkel bezárólag.
A Magyar Tolkien Társaság 2017-ban is egész napos rendezvénnyel ünnepli J. R. R. Tolkien születésnapját: január 7-én az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban változatos programokkal várunk mindenkit, akit érdekel Középfölde világa. Hogy mik is lesznek pontosan azok a változatos programok, arról itt olvashatsz részletesebben...
Tolkien Nap az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban! A Magyar Tolkien Társaság 2017-ben is egész napos rendezvénnyel ünnepli J. R. R. Tolkien születésnapját: január 7-én változatos programokkal várunk mindenkit, akit érdekel Középfölde világa.
A Magyar Tolkien Társaság 2016-ban is egész napos rendezvénnyel ünnepli J. R. R. Tolkien születésnapját: január 9-én az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban változatos programokkal várunk mindenkit, akit érdekel Középfölde világa. Hogy mik is lesznek pontosan azok a változatos programok, arról itt olvashatsz részletesebben...
Tolkien Nap az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban! A Magyar Tolkien Társaság 2016-ban is egész napos rendezvénnyel ünnepli J. R. R. Tolkien születésnapját: január 9-én változatos programokkal várunk mindenkit, akit érdekel Középfölde világa.
A 2015. évi Kreatív Őszi Művészeti Találkozó programja.
2015. október 6-án mi elsősorban nem mindenki Árpi bácsiját veszítettük el, hanem egy mentort, szellemi vezetőt, akinek óriási szerepe volt abban, hogy a magyar olvasóközönség megismerhette Tolkien munkásságát.
A Magyar Tolkien Társaság megrendülten fogadta Göncz Árpád volt köztársasági elnök halálhírét, aki - sok más mű mellett - A Gyűrűk Ura fordítója és a Társaság tiszteletbeli elnöke is volt.
A 2015. évi Kreatív Őszi Művészeti Találkozó műhelykínálata.
Autumn. Yellow leaves. Fresh, cool mornings. Riverside. Art. Zebegény, Hungary! Tolkienite friends from all over the world are welcome to join us in Zebegény (Hungary) for a long weekend of various programs from October, 22 through October, 25, 2015.
Ősz. Sárguló levelek. Friss, hűvös reggelek. Rétes. Duna-part. Művészet. Zebegény! Idén is vár minden Tolkien-kedvelőt a Kreatív Őszi Művészeti Találkozó.
One keynote speaker at our 5th Tolkien Conference will be Dr. Allan G. Turner, professor of English and German in England, Switzerland and Germany. His research mostly deals with aspects of translation and stylistics. His talk entitled "A 'Mythology for England' or 'Weltliteratur'?" is scheduled for the second day of the conference. In this short interview he told us about Tolkien's linguistic inventions and about how his reading Tolkien prompted him to study the history of Germanic languages.
A szeptemberi Tolkien Konferencia egyik kiemelt előadója Dr. Allan G. Turner, aki a Tolkien-kutatás mellett fordításelmélettel és az irodalmi nyelv kérdéseivel foglalkozik. Egyik ismert munkája A szilmarilok megjelenésének harmincadik évfordulójára általa szerkesztett "The Silmarillion - Thirty Years On" című kötet, de részt vett egy Tolkien költészetével foglalkozó kötet szerkesztésében is. A konferencia alkalmából tettünk fel neki néhány kérdést.
Idén szeptemberben (2015. szeptember 3-4.) kerül megrendezésre az MTT és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) közös szervezésében a "J.R.R. Tolkien: Egyén, közösség, társadalom" című nemzetközi konferencia. A kétnapos rendezvényen az előadók Tolkien munkásságának eddig feldolgozatlan aspektusait tárják fel, vizsgálva különösen a Professzor műveiben bemutatott egyén- és társadalomeszményeket, illetve ezek a való világban betöltött szerepét.
6. oldal / 103

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére