Informatikai segítségnyújtás

Több
15 éve 6 hónapja #379090 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Ebből még mindig nem derült ki számomra, hogy ez egy sima statikus honlap, vagy valamilyen cms hajtja. Továbbá az is érdekes, hogy a tárhelyszolgáltatód engedi-e a php futtatását. Meg lehet oldani elvileg sima javascripttel is, csak az nem valami elegáns, mert letöltéskor a kliens (azaz a látogató) gépén számolgat meg variál. De ha nem túl nagy méretű a kép, akkor simán meg lehet csinálni.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja - 15 éve 6 hónapja #379042 Írta: Cerebrum
Cerebrum válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Persze, az első gondolatom az volt, hogy ráguglizok, csak nem tudtam mit írjak be. :) De akkor megpróbálom ezekkel a kulcsszavakkal, köszi.

Amúgy egyszerűen csak azt szeretném megcsinálni, hogy egy weblap nyitóoldalán ne mindig ugyanaz a kép legyen, hanem mondjuk feltöltök még plussz 10-15 képet a tárhelyre (méretre vágva, hogya ugyanakkora legyen, mint az eredeti), és azok közül válogatódjon ki random mindig egy-egy, és kerüljön az eredeti helyébe mikor megnyitom (vagy frissítem) az adott lapot.

“Blinding ignorance does mislead us. O! Wretched mortals, open your eyes!” (Leonardo da Vinci)
Utolsó szerkesztés: 15 éve 6 hónapja által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #379040 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás

Cerebrum írta: Meg tudná nekem valaki mondani, hogy webfelületen hogyan lehet azt megcsinálni, hogy egy adott oldalon ugyanazon a helyen mindig más kép jelenjen meg, ha az oldalt újratöltésre kerül?

Előre is köszi!

Erre a célra megfelelő scriptek léteznek, amit a weboldalba be kell építeni. Rendszerint php cuccok, és a népszerű tartalomkezelőkhöz (cms) és fórumokhoz szok' lenni ilyen modul, ami utólag is beléjük építhető. Pontosítani kellene, hogy mihez kell neked, és az alapján rákeresni. Szerintem a google is szívesen segít benne, én valami olyasmit próbálnék találni hozzá, hogy 'image changer script web' - esetleg a web helyett a keretrendszer, amihez szükséges. phpBB3-hoz van ilyen, úgy tudom, az ottani fórumon nemrég volt róla szó.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #379036 Írta: Encsi
Encsi válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás

Sil írta:

Encsi írta: Most nem otthon vagyok, de hétfőn kipróbálom :D

OK, akkor majd szólj. Más oldalakra be tudtál jelentkezni Firefox alól?

Na azt viszont nem próbáltam

'Can't you see? It's coming through the wall! It's coming right through the wall!'
'A lot of things come through the wall after your first drink of scrumble. Green hairy things usually.'

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #379035 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás

Encsi írta: Most nem otthon vagyok, de hétfőn kipróbálom :D

OK, akkor majd szólj. Más oldalakra be tudtál jelentkezni Firefox alól?

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #379034 Írta: Encsi
Encsi válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás

Sil írta:

Encsi írta: úgy gondoltam, hogy letörlöm a programot, és újra telepítem, úgy nem jó?

Nem, mert a beállításokat és az ideiglenes fájlokat is egészen máshol tárolja. Hogy állsz azzal, amit mondtam?
Viszont ezzel lassan átmehetnénk az Informatikai segítségnyújtás topicba, mert itt már eléggé off.

Most nem otthon vagyok, de hétfőn kipróbálom :D

'Can't you see? It's coming through the wall! It's coming right through the wall!'
'A lot of things come through the wall after your first drink of scrumble. Green hairy things usually.'

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #379004 Írta: Cerebrum
Cerebrum válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Meg tudná nekem valaki mondani, hogy webfelületen hogyan lehet azt megcsinálni, hogy egy adott oldalon ugyanazon a helyen mindig más kép jelenjen meg, ha az oldalt újratöltésre kerül?

Előre is köszi!

“Blinding ignorance does mislead us. O! Wretched mortals, open your eyes!” (Leonardo da Vinci)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #378804 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Jaja... Itt a szerelemre vágyó kockák titkos fegyvere, azonnali találkozás a Nagy Ő-vel: ALT + 0138 !

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #378796 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Hála és köszönet, közben már hazajöttem, de bármikor újra odakerülhetek az elé a gép elé.

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #378778 Írta: Batti
Batti válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Ha nincs telepítve a magyar billentyűzet kiosztás akkor hiába. Egyébként a baloldali ALT és a Shift billentyűzet kombinációval tudsz váltani a telepített billentyűzet kiosztások között.

A biztonság kedvéért pedig néhány Alt-os karakter. Ehhez nem kell magyar kiosztás.

Alt+130=é
Alt+160=á
Alt+161=í
Alt+162=ó
Alt+128=ü
Alt+137=ë
Alt+138=Ő
stb

Ja az [at] (kukac) az angol kiosztásban a Shift+2

"Kane o Keizai Suru"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja - 15 éve 7 hónapja #378777 Írta: Beleg Cúthalion
Beleg Cúthalion válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Leirom az angol utvonalat, bar nem hotziher hogy ez az ami neked kell, de talan...
Ha ugyan fel van telepitve a 101-es magyar a gepre... :rolleyes:

Control Panel ---> Regional and Language Options ---> Languages---> Details ---> Hungarian 101 keys

Sok sikert!
Ha nem megy, Skype: hunarcher
Meg fel oraig biztos online vagyok.

Beleg

"Ab sagittae Ungarorum libera nos Domine!"
Utolsó szerkesztés: 15 éve 7 hónapja által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #378775 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Keresztkerdes: Itt ulok a konyvtarban es ey a billentyuzet bar magyar de angol kiosztasa van szoftveresen (vagy hogy kell azt mondani, szoval qwerty es nem qwertz) hol lehet ezt atallitani?
Kicsit zavar pl h a kukac jelet meg nem talaltam meg, meg ay irasjelek is mashol vannak, miegymas.

A talcan nincs ott ay En/Hu ikon, a jobbgombos cuccal se tudtam elohivni, es a Vezerlopult/billentyuzetnel sincs ilyen atallitas.
Biztos van ra egyszeru modszer csak en nem tudom. (amugy a vindoz teljesen magyar meg minden, tehat nam az van angolra allitva)

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #378693 Írta: nido
nido válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
köszönöm a segítséget!
kiporszívóztam, de holnap megy szervizbe...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #378682 Írta: Batti
Batti válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Minő dőreség, teljesen figyelmen kívül hagytam azt a körülményt, hogy laptopról van szó. (igazából fel sem tűnt :lol: )

Ez esetben mindenképpen szakemberhez kell fordulni. Ugyanis nagyon valósínű, hogy akár több körülmény együtt állása okozza a problémát. De a laptop időszakos tisztítása (legalább évente) is szükséges. Ráadásul laptopok esetében az alkatrészek sem az esetleg "megszokott" PC alkatrészek. A processzor hűtése, mivel kis helyre kell beépíteni, hajlamos az eltömődésre. Rettenetes, filcesedett porcicákat operáltam már ki laptopokból. Viszont a kondenzátorok kiszáradásától nem nagyon kell tartani. A szűkös tér miatt csak a legprosztóbb, noname gyártók alkalmaznak elektrolit kondenzátorokat. A normális gyártók más technológiájú kondit építenek be, ami nem szárad ki soha.

"Kane o Keizai Suru"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #378658 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Batti: a hardveroldali megoldásoknál jelen esetben erősen korlátozó tényező, hogy egy notebookról beszélünk... Tudom - tapasztaltam - hogy te akár becsukott szemmel is szét- és összeszeded az ilyen jószágokat is, de egyszerű halandóknál kissé hideglelősebb dolognak minősül akár egy notebook kiporszívózása, vagy a kondik megszemlélése...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #378631 Írta: Minerva
Minerva válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Nekem ugyanez volt a gondom a géppel, a táp mondta be az unalmast, még a memtest sem tudott végigfutni. Szóval érdemes a tápra is ránézni.

"Kard vagyok a sötétségben! A falak őre vagyok! A tűz vagyok, amely elűzi a hideget! A fény, amely elhozza a hajnalt! A kürt, amely felébreszti az alvókat!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja - 15 éve 7 hónapja #378606 Írta: Batti
Batti válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
A következőket javaslom. (Nem írtad mit tettél eddig a probléma elhárítására, ezért ha valami már volt akkor pipáld ki.)

Tisztítsd ki alaposan a gépet, portalanítás porszívóval és ecsettel, de ha van egy kompresszor a közelben az a legjobb. Lehet kapni 200-400 ml-es sűrített gázt tartalmazó palackokat is. Egyszer egyszer jók de rendszeres használathoz drágák.

Keresd meg az interneten a Memtest86+ valamelyik aktuális változatát ( www.memtest.org - a 2.11 az aktuális) Töltsd le a prebuild ISO-t zip formában, csomagold ki és az .iso végű fájlt írd fel egy CD-re. A CD-ről indítsd a gépet. Ekkor lesz egy a Windowstól független memória tesztered. Ez azért kell, hogy megvizsgáld a memóriáid működő képességét. Ha a tesztben piros sorok kezdenek megjelenni akkor cseréld ki a memóriáidat vagy azt amelyik rossz. Ha több memória modul van a gépedben, akkor egyenként és együtt is vizsgáld meg őket. Legalább 2-3 pass menjen le a tesztből. A memória méretétől függően akár hosszú idő is lehet.

Indíts el egy checkdisk-et teljes ellenőrzéssel. (chkdsk -r, vagy az intézőben jobb click a winchester ikonon - tuladonságok - eszközök fül - lemez ellenőrzés) Ez általában a gép újra indításával jár. Ha van lehetőséged akkor egy, a telepített windowstól független rendszeren tedd ezt meg. Ez lehet egy CD-ről bootoló windows. Például a Bart's PE-vel épített valamilyen aktuális disztribúció. Ilyet magad is építhetsz ha akarsz. Vagy ha van rá lehetőség akkor egy másik gépbe át rakva a winchesteredet ott letesztelni. Ha megvolt a checkdisk akkor legyen töredezettség mentesítés is.

Sötét Úrnak igaza van, az alaplapon lévő elektrolit kondenzátorok minőségüktől függően előbb vagy utóbb elveszítik a kapacitásuk egy részét vagy az egészet (egyszerűen kiszáradnak). Ilyenkor a feszültség szabályozó áramkör amelynek részét képezik már nem jól végzi a dolgát és ettől a processzor általában rosszul érzi magát és bemondja az unalmast. Vagyis jobban melegszik és elkezd fagyni a rendszer, esetleg elkezd jönni a kék halál nevezetű jelenség. De az ilyen javítás, mármint a kondenzátorok cseréje, szakértelmet, elszántságot, megfelelő szerszámokat és persze alkatrészt igényel. Ha ezek közül valamelyik hiányzik akkor el se kezdje a cserét senki mert többet árthat mint amennyit használ. Ha meg nézed a processzor körüli kondenzátorok tetejét (fel fogod ismerni mert kB egy kisujj perecnyi hengeres alkatrészek amiknek a tetején kereszt alakú bemélyedés van) és ha azok kifelé dudorodnak (egyébként teljesen simák), esetleg a bemetszések fel vannak repedve, akkor lehet gondolkodni a cseréjükön.

Tizedeld meg a feltelepített programokat. Ami túl régen nincs használatban azt könyörtelenül töröld. Lentebb írtam, 1 funkció 1 program. Keresd meg a legújabb változatokat és frissítsd a programokat amit használsz. Frissítés előtt javaslom a teljes uninstallt az adott programra, a program könyvtár maradékának törlésével együtt. Ha nem lehet a beállításokat és a szükséges adatokat egy export-importtal át vinni az új telepítésbe akkor másik programot kell keresni az adott funkcióra. Radikalizmus és paranoia ezek védik meg a windózt. :lol: :lol:

Utolsó lehetőség, fordulj szakemberhez. De amelyik nem tudja számodra is érthetően elmondani, mit csinál vagy mit csinált és miért, attól óvakodj.

"Kane o Keizai Suru"
Utolsó szerkesztés: 15 éve 7 hónapja által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #378581 Írta: nido
nido válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
nem, de szeretne újraindítás után üzenetet küldeni a microsftnk a problémáról.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #378560 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Én legutóbb akkor találkoztam ilyen problémával, amikor az egyik benti gépünk alaplapján kimúlt egy kondi. Szerencsére rámenős szervízt találtam, ahol kicserélték (alaplapon általában nem szeretnek hibát keresgélni meg forrasztgatni), de a lényeg az, hogy az esetek elég nagy százalékában hardver problémáról van szó. Ha a Windows újrainstallálására elmúlik, akkor persze ez nem valószínű - de ha jól értelmezem a dolgot, most két külön gépről beszélünk.
Az újraindulásnál nem ír hibaüzenetet a gép?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #378542 Írta: nido
nido válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
sziasztok!

a laptopom ma déltől azt csinálja, h néha felhoz egy kék alapon fehérbetűs szöveget, majd újraindul. a betűket nem tudtam még elolvasni, mert gyorsan eltűnnek.
ha sok (kb 3 office alkalmazásnyi) program fut egyszerre, akkor biztosan újraindul, de minden ok nélkül is, kb 5 percenként.
az öcsémnek is volt ugyanez, egy hete, neki elmúlt, amikor újratelepítettük a windózt. vírusellenőrzést nem lehet csinálni, mert előbb újraindul, mint h találna valamit.

van ötletetek, h mi lehet ez?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 8 hónapja #377990 Írta: Panni
Panni válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Ami az osztást illeti: igen, a gondolatod helytálló... Úgy néz ki a probléma "magától" megoldódott, szóval most már nem fog kiderülni, hogy mi volt a baja. A routerrel nem volt gond, mert a többi gépen működött minden, csak én voltam ilyen szerencsétlen szóval valószínűleg az egyik elosztó lehetett a ludas... Minden esetre köszönöm a tippe(ke)t! :)

"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 8 hónapja - 15 éve 8 hónapja #377981 Írta: Batti
Batti válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Bár számomra nem egészen világos az "osztott net" kifejezés, azért el tudom képzelni a szituációt. Gondolom nem csak a net van megosztva, hanem a költségek is. Amennyiben a gépen megjelenik a "hálózati kábel nincs bedugva" üzenet, akkor vagy kihúzta valaki a vezeték másik végét, vagy kikapcsolta a routert/hubot/swichet. Esetleg egyszerűen lekapcsol valami nagyobb elosztót, hogy ne fogyasszon a "gép", amíg nincs otthon. Attól függően, hogy mivel osztja a netet. Az ilyen hibaüzenet a fizikai kapcsolat hiányát jelzi. Ha csak az internet kapcsolat szűnne meg, attól még a fizikai kapcsolat fenn állna. Amennyiben nem nálatok van a korábban említett berendezés elhelyezve, keresd meg a birtokosát és alaposan rúgd .... . Vagy beszéld meg vele a teendőket.

"Kane o Keizai Suru"
Utolsó szerkesztés: 15 éve 8 hónapja által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 8 hónapja - 15 éve 8 hónapja #377962 Írta: Panni
Panni válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Sziasztok!

Lenne egy keresztkérdésem... Vasárnap óta azt csinálja a netünk, hogy délelőtt működik, aztán kb. 11-12-13 óra körül azt mondja, hogy elege van (osztott netünk van és azt írja ki, hogy "hálózati kábel nincs bedugva", vagyis valami gubanc van a hálózattal), majd ezt követően este 7 és fél 8 között azt mondja, hogy mégis hajlandó működni... és zsinórban ez az 5. nap, hogy ezt eljátszotta... Esetleg lenne valami ötletetek, hogy mi lehet a baja? :(

Panni

"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)
Utolsó szerkesztés: 15 éve 8 hónapja által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 8 hónapja #377925 Írta: Batti
Batti válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
A magam részéről maradok a "HDD szétparticionálásának nincs értelme" állásponton. Azért mert:

Ha a Wint újra kell telpíteni, akkor azt csak teljesen szűz particionálatlan lemezre érdemes tenni. Ugyanis, ha vírus vágta haza, akkor a "külön" partíción is ott a vírus (nem érdemes reménykedni).
Ha elszállt a partíciós tábla akkor is csak a vállvonogatás marad meg a "getBackDataNTFS/FAT".
Ráadásul van az a rejtett partíciója a Win-nek ahonnan mindenféle kellemetlen dolgok is előkerülhetnek egy "újra" telepítést követően. Tehát már nem is olyan új/jó az ismételt telepítés. A telepítés közbeni partíció törlés és újra létrehozás és formázás, gyakorlatilag semmit sem ér.

Ha már adatbiztonság, akkor inkább mentés különféle médiumra. Pendrájv, külső vinyó, CD/DVD. De a CD DVD nem sokat ér, mert az írható lemezek záros határidőn belül elveszítik a vissza olvashatóságukat. Minnél olcsóbb annál hamarabb. Kivételekről én is hallottam.

A kétfelé particionált HDD azt is jelenti, hogy a rendszer partíció hamarabb elfogy. Ugye mindenki, aki programot telepít és eltávolít az rendesen kitakarít, vagy nem? Mert a rendszerben lévő uninstaller az nem sokat ér. A "Documents and Settings" is elég hamar megtelik olyasmikkel amit nem nagyon lát aki nem keresi. A megtelt rendszer vinyó meg azt jelenti, hogy lassul (nagyon lassul)a rendszer működése.

Esgal esetére meg inkább a chkdsk futtatását ajánlom egy megfelelő gépen esetleg egy CD-ről indított rendszerből. Ugyanott lehet akár kétfelé particionálni is. Elfogadom a megrendelő igényeit, még ha az álláspontomat fenn tartom is. Ha csak az mbr tartalma ment tönkre akkor jó lehet az fdisk /mbr. Ha a felület hibás akkor szexuálhatod, az macerásabb lesz.

Ulmó: szívesen kezet rázok a medvével mert tudom védeni az állás pontomat. De az, hogy a Win rendszernek 15-20 GB partíciót hagyjunk a többi meg mehet adattárnak, csak nagyon kevés esetben védhető álláspont. A rendszer a driverek-kel és a mainapig hozzáférhető frissítésekkel és néhány szükséges programmal valamint a lapozó fájlal nagyon könnyen eléri a 10 GB-ot. De akkor a Documents and Settings gyakorlatilag még üres. Nincs levél, vissza írt képek, filmek, egyéb dokumentumok a Dokumentumok könyvtárban. Mellesleg az én outlook .pst-m 11,5 GB. A rendszer (WinXP) természetes hajlama a töredezettségre fél éven belül használhatatlanul lassúvá teszi a 15-20 GB-os rendszerpartíciót.

Alyr: az emberek többsége még azt a jól felfogott érdekét sem tudja szemelőtt tartani, hogy a C:\ -t (a gyökérkönyvtárat)nem szemeteljük tele. A létrehozott, letöltött, lemásolt stb fájloknak a Dokumentumok-ban a helye. A programokat pedig a Program Files könyvtárba kell telepíteni.

"Kane o Keizai Suru"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 8 hónapja #377923 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Orsie: Persze ez teljesen logikus, csak az agyam hajlamos ledobni az ékszíjat ha beírok egy problémát, ami nem is egetverő, és az a válasz hogy használjak Firefoxot.

Ulmo: Eh eh, ez sem működik, jóanyám ugyanis meg van róla győződve, hogy ért a gépekhez és telepíteni legalább annyira szeret mint törölni. Ha ezt így beállítanám, akkor kapnám a sok áldást a fejemre, hogy mi van hogy azt hiszem, enyém a gép.

Esgal: Hát e. Három lehetőség van:
1. Imádkozol és nyomogatod a reset gombot amíg újra nem indul.
2. Kiveszed a vinyót, elviszed vkinek aki csatlakoztatja a gépéhez és megnézi rá tud-e nézni.
3. VIndóz retelep. Az XP telepítő CD kapásból felajánlja a partícionálást. Nekem máig viszonylag jól működik a nagygép aminek szektorhibás a vinyó eredetileg vindózt tartalmazott része. Partícionálás, C meghajtó üresen hagyva D és E meghajtó működik.
Igaz így elveszett 30 giga (a C meghajtót ekkorára vágtam, és mivel gőzöm sincs ezen belül hol van a szektorhiba, nem piszkálom) de a maradék 50en elvagyunk valahogy a családdal. (persze véletlenül sem követik azon jótanácsom hogy mindent az E re mentsenek ne a D re)

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 8 hónapja #377921 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Esgal: a hibaüzenet nagy valószínűséggel vinyóhibára utal. Jobb esetben csak a rendszerindító rekord sérült meg, rosszabb esetben fizikai hiba van. A jobbik esetben egy Windows rendszerlemezről kell elindítani a gépet, javítókonzolba belépni (adminisztrátori jelszó kell!), majd beírni az "fdisk /mbr" parancsot. Ez kijavíthatja a betöltés hibáját. A rosszabbik esetben a vinyó cserére szorul, és mindenképpen újra kell telepíteni a rendszert. A régi vinyót érdemes áttenni egy másik gépbe másodlagos egységként, és amit lehet, le kell menteni róla.
A "fickót, aki megcsinálta a cuccot" csókoltatom, rázzon kezet vele a barnamedve, ha ilyen sok esze van. Nagyon ajánlott a rendszert és az adatokat külön partícióra tenni, főleg az újratelepítések miatt. Érdemes legalább két részre osztani a vinyót, mondjuk 15-20 giga + maradék arányban.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 8 hónapja - 15 éve 8 hónapja #377888 Írta: Esgal
Esgal válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás
Hátha tudtok valamit mondani erre... előre is kösz.

Lazarus (a gépem) megint feladta. Úgy egy hónapja kapott új winchestert, a vidkártya, hangkártya, ilyesmik, a régi maradt. Vagy egy hónapig nem is volt gond.

Elmondom, mi van. Egy darabig jól működött, minden királyul. A bajok azután kezdődtek, hogy csináltam egy vendégfiókot a hugomnak, aki ki tudja, mit óberkodott ott, illetve ezzel együtt felraktam egy vírusírtót - AVG, a legújabb, igaz, trial version, de elvileg hivatalos helyről leszedett, zsír jogtiszta, minden. No, valamelyiket biztos nem kellett volna.

Ezek után Lazarus lassú lett, mint a lajhár, és fagyott, mint Déli sark. Ráadásul megint elkezdte azt, amit régebben, a szerelés előtt is, hogy spontán újraindítota önmagát. Úgyhogy azt mondtam, hogy kell ez annak, akinek hat anyja van, és leszedtem az AVG-t, hogy majd ha időm lesz, teszek fel valami másikat, addig csak elvan a gyári tűzfallal.

No, ezek után azt kezdte el, hogy újraindult, csakhogy az elején megált, és kiírta, hogy DISK BOOT FAILURE - INSERT SYSTEM DISC AND PRESS ENTER. Mondom neki, anyádhogyvan. Eleinte még lehetett olyat, hogy ha újraindítottam én, akkor betöltött mindent rendesen, semmi para, működött királyul. Aztán már kétszer kellett újrázni, hogy betöltsön. Most az előbb meg készen lett és meghalt, akárhányszor próbáltam újrázni.

Elmondom még a következő nagy problémát. A fickó, aki megcsinálta a cuccot, minden adatot widózostul a C:-re tett, mondván, hogy szerinte a partícionálás hülyeség. Ééérdekes, gondoltam, de nem volt mit tenni, én meg nem értek hozzá, meg nem is akartam piszkálni - így egy isteni sugallattól vezérelve inkább kiírtam minden fontosabb cuccot dvdre, de vagy egy-két dvdnyi változó fontosságú cucc még ott maradt. Ezért is, meg amúgy is, nem feltétlenül akarnám a formatcét, ha egy mód van rá. De ha nem indul, mi egyebet tehetnék még?! :(

Hálás vagyok minden tippért...

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
/Lucifer/
Tánc a ködben, tánc a jégen,
Tánc a hóban, tánc a fagyban
/Ghymes/
Utolsó szerkesztés: 15 éve 8 hónapja által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 8 hónapja #377879 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás

Alyr Arkhon írta: (Anyám kedvenc szokása volt minden olyan programot törölni ami szerinte felesleges mert foglalják a helyet - ezt mostmár abbahagyta)

Ez ellen van egy nagyon jó módszer: ha minden felhasználónak saját fiókja van, legyen egy, aki rendszergazda jogot kap,a többi csak szimpla, mezei, korlátozott felhasználó. Utóbbiak nem tudnak programot telepíteni (legalábbis általában nem), és törölni sem, emellett nem tudják elpiszkálni a gép beállításait.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 8 hónapja #377800 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás

Alyr Arkhon írta: Ez meg is van, ezzel nincs probléma, de ha felteszek a gépre valamit az nem csak nálam látszik, és bárki törölheti.

mikor installálod a programot, van egy olyan opció, hogy csak a saját profilod számára legyen elérhető, vagy minden user-nél. ha előbbit választod, csak a Te saját start menüdben lesz ott az ikonja. persze ettől még a Program Files-ban (meg szvsz a vezérlőpult programot telepítése/törlése résznél is valószínűleg) is ott lesz , de gondolom a családod nem onnét szokta észrevenni és letörölgetni a programokat.

ettől függetlenül ha nem szereted a Firefoxot, nem kötelező. nekem az Explorer nem jön be, és a Firefox stabilabb is meg többet is tud. bár a Explorerből én a mai napig nem raktam fel a 7-es-t mert nincs rá szükségem, lehet, hogy az már okosabb, és stabilab meg biztonságosabb, mint az elődje, de akárhányszor olvasok erről a neten valamit, még mindig at írják, hogy a FF és a Chrome nyomába se ér. De természetesen Te azt használsz ami Neked jó, ez csak egy általános tanács akart lenni.

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 8 hónapja #377798 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Informatikai segítségnyújtás

Orsie írta:

Alyr Arkhon írta:

Batti írta: Ajánlom neked is a saját gép opciót.

Én idén nyáron azért fogok dolgozni hogy jövőre tandíjat tudjak fizetni.

Addig pedig azt használom ami van, nem pedig ami lehetne.

Alyr, nekem van egy sanda gyanúm, hogy Batti arra gondol, hogy csinálj a családi gépen saját felhasználói fiókot, rendszergazda hozzáféréssel, és oda azt a programot pakolod fel és olyanra állítod a háttérképet, ahogy neked tetszik. nem kell új gépet venned és mégis használhatod úgy, ahogy Neked jó ;)

Ez meg is van, ezzel nincs probléma, de ha felteszek a gépre valamit az nem csak nálam látszik, és bárki törölheti.
Nem a család miatt nem teszem most fel az FF-t hanem amiatt nem tettem fel jó ideig. (Anyám kedvenc szokása volt minden olyan programot törölni ami szerinte felesleges mert foglalják a helyet - ezt mostmár abbahagyta)
Most pontosan azért nem váltok FF-re mert mindenki ezt használja és csupa olyan előnyökről győzköd amit amúgy az IE is tud régen (sőt, alap FFban nem tudom letiltani a veszélyes google hirdetéseket, IE-ben viszont de, ami bennem erős szimpátiát vált ki lévén a google egyre inkább Big Brotherként viselkedik), csak ők nem tudják mert az FF-t használják.

Batti: De, szerintem figyelek. Ajánlottad a saját gép opciót, amire én beírtam hogy pillanatnyilag miért nem működik (más dolgok élveznek prioritást).
Attól, hogy erre az egyre válaszoltam, még a többit is tudomásul vettem.

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.690 másodperc

A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.

Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.

A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.

 

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére