Gondolatok

Elanor írta: Jaj, ne haragudjatok, vmit elfelejtettem odaírni: hát persze, ez nem minden esetben van így, ez természetes, de amikor előfordul, akkor miért kell előfordulnia?

Mert ahol van Yin ott kell lennie Yangnak is... Ha valamelyik túlsúlyba kerülne, akkor megbomolhatna könnyen az univerzum egyensúlya. És itt a Nagy Egész Egyensúlyról beszélek. Aki tudja, tudja... aki nem, annak hiába is magyaráznám, úgysem tudnám elmondani...

De nem úgy működik, hogy ha te örülsz, akkor azzal valakinek szomorúságot okozol... hanem inkább úgy, hogy ha valahol Öröm keletkezik a földön, akkor annak ellensúlyaképpen valahol Bánat is keletkezik. Ezt csak akkor veszed észre, ha a Bánat az Öröm mellett keletkezik. De sok lett a "keletkezik" szó. Bocsi a szóismétlésért Lam

Jaj, ne haragudjatok, vmit elfelejtettem odaírni: hát persze, ez nem minden esetben van így, ez természetes, de amikor előfordul, akkor miért kell előfordulnia?

Nem értek egyet a kommentátorral,bár a sportban (meg van máshol is) ahol le kell gyözni a másikat és nem születhet kompromisszumos megoldás ott tényleg igy van
DE miért kéne igy lennie az élet más területein is?Az ember ugy is szerezhet valamit, hogy nem elveszi, hanem örömmel adják oda neki és akkor mindkét fél tud örülni neki
egy elég egyszerü példa:Valakinek születésnapja van és ezért megajándékozod,ha szerencséd van és eltalálod mit szeretett volna, az boldoggá teszi azt is aki kapja és téged is mert látod hogy valaki akit szeretsz boldog és megvan benned a tudat,hogy miattad lett boldog
(persze van hogy valaki csak ugy tesz mintha örülne az ajándéknak,d az látszik ha nem öszinte,de ebbe nem akarok belebonyolodni)[/quote]

Yavanna írta: Már nem tudom ki volt, de valaki mesélte, hogy olvasta a storyt könyv formában és állítólag úgy még csodálatosabb!

Én olvastam könyvben és tényleg csodálatos!! A filmből csak részleteket láttam, de az is jó

Lenne egy kérdésem Hozzátok...egy kicsit más téma, ha van kedvetek válaszoljatok

Tehát, ma amikor néztem a foci VB döntőjét (nyugi, nem a fociról szeretnék elmélkedni ), akkor a kommentátor mondott valami ilyesmit:

Hát igen, a végén lesznek akik, örülni, és lesznek, akik szomorkodni fognak. De hát ez így van jól, ez az élet rendje.

(Nem szó szerint ezt mondta).
De kérdem én, miért ez az élet rendje, miért van ez így? Miért van úgy az életben, hogy amikor vki örül, vkinek szomorkodnia kell??? Ezt nem csak a sportra kell értelmezni (bár kétségkívóül ott nyilvánul meg a legjobban), miért van az, hogy ha vki kap vmit, azt mástól veszi el, más elől veszi el, és miért van az, hogy ha az egyik ember boldog, sikeres, akkor egy másik biztos, hogy vmiben hiányt szenved, vmi nem sikerült neki, éppen azért, mert a másiknak sikerült?

Miért párosul az örömhöz bánat vhol máshol? Tényleg így lenne ez jól, ténlyeg így kell lennie?

Most néztem be ide először, és látom, hogy itt értelmes dolgokról folyik a társalgás, isteni...

A boldogsághoz és Gumipók írásához lenne egy kis hozzászólásom...
A boldogság ugyan valóban relatív, és az ember sokszor tényleg utólag döbben rá, hogy akkor boldog volt, az adott pillanatban pedig csak elégedettséget érez, de szerintem ez más okokra vezethető vissza.

Az emberrel ha valami csodálatos dolog történik, akkor azt valamihez viszonyítja (itt a relativitása a boldogságnak - valamihez mérjük) és ha ezt a valamit megközelíti vagy túllépi, tehát egy adott intervallumoön belül vannak az emocionális hullámok, akkor boldogságként könyvelhetjük el. Igen ám, de abban a pillanatban, ahogy revidiáljuk az álláspontunkat a mérvadó pillanattal kapcsolatban, rögtön megváltozik a dolog. Vagyis:

ha az a pillanat, amihez képest a boldogságot meghatároztuk valamilyen erősebb boldogságérzet miatt megfakul, akkor az ahhoz mért emocionális hullámok, amelyek nem haladják meg az új etalont vele együtt fakulnak, és válnak inkább elégedettséggé.

ha az a pillanat, amihez képest a boldogságot meghatároztuk valamely esemény folytán ellenkező előjelet kap, akkor minden, ami hozzá kapcsolódik, vagy vele azonos síkon fut ellenkező előjelet fog kapni. (Ez természetesen sarkított, és nem mindig igaz, de az ember alapban egy bonyolult lény.)

Elmondok egy rövid példát. Megismertem Szegeden G. D. Sarant!
Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy egy olyan ember lépett az életembe, akit régóta kerestem. Benne élek és azt hiszem életemben először szerelmes vagyok! Boldog vagyok, és ezt tudom! Viszont ha mi egyszer elválunk (amit nem szeretnénk természetesen), és mindez negatív előjellel történik, vagyis veszekedések, perpatvarok árán, akkor ez az etalon ellenkező előjelet fog kapni, így minden, ami hozzá kapcsolódik, szomorú netán bosszúságot okozó lesz. Tehát megváltozik majd a kép is, amit egy férfi keres, amikor egy nőt társként elemez mielőtt szeretni kezdené. Vagyis amikor a férfi az ősanyát, ÉVÁT keresi a nőben. De ez már egy másik történet...

ÉSzAH! Nem tudok mit hozzátenni... Pontosan ezek a gondolatok kergették egymást a buksimban, amikor föltettem ezt a kérdést!
(Bár Yodával kapcsolatban nem értek egyet, de ez nem ide tartozik. )

Csodás álmok jönnek...Fantasztikus film!!! Az igazi szerelem, testi-lelki egység, maximális összhang, jóban-rosszban, keresztül az örökkévalóságon... Ilyen lehet az, amikor valaki megtalálja azt, akit neki rendelt a Sors!
Már nem tudom ki volt, de valaki mesélte, hogy olvasta a storyt könyv formában és állítólag úgy még csodálatosabb!

Általában vagy valamilyen egyesülés a természettel, egy csodálatos jelenség révén (Vic, Rayan...); egyesülés a transzcendenciával (ÉSzAH, Cica); vagy egyszerűen csak egy kupac másik emberrel (Fin).
Vajon mi lehet ennek az oka

Én az okot abban látom, hogy természetes állapotunkban ... Hoppá! De vajon mi is a természetes állapotunk? Hadd idézzem erre Yoda mestert ( a pátoszától még meg nem fosztott hajdani Yoda mestert):

"Sugárzó lények vagyunk. Nem ez a durva anyag."

Tehát természetes állapotunkban részei vagyunk valaminek, amitől kénytelenek vagyunk elkülönülni, amikor anyagi formát öltünk. Egyedül maradunk. A boldogság pedig nem más, mint az illúzió, hogy újra részei vagyunk valaki/valami által mindannak, amitől elszakadtunk akkor amikor úgy döntöttünk, újra anyagba zárjuk magunkat, hogy más döntéseket hozva más úton jussunk vissza szellemi önmagunkba.
A szerelem által generált boldogság is erről szól. Részei leszünk valaki másnak, ő a részünk lesz, és ezáltal feldereng bennünk az Egység emléke.

Láttátok az Arc c. filmet? És a Csodás álmok jönnek-et?

Sziasztok!

Tegnap láttam a Madách Kamarában A mi erdőnk alján-t (Dylan Thomas írta), őszintén ajánlom mindenkinek, aki egy könnyed színdarabra vágyik, ami utána tiszta boldogsággal tölti el. Pehelykönnyű, és mégis súlyos
Asszem júl. 13-ig megy...
Harmadikos színművészetis osztály adta elő, szal ez nekem külön plusz volt, lehetett látni rajtuk, mennyire szeretik egymást

Nekem volt egy nagyon boldog élményem, méghozzá nem is olyan régen, kb. egy hónapja! Az évzárón a suliban!!!!
Az udvaron álltunk, osztályok szerint sorokba rendeződve, és izgatottan vártuk az igazgatónő következő szavait, hogy kiket fog kihívni jutaléomkönyvér, amiért kitűnő lett a bizonyítványa! Végre elért a hetedik évfolyamig! És akkor... hirtelen a nevemet hallottam! Boldog vigyor terült szét az arcomon, és kimentem az azstalhoz! Az igazgatónő átnyújtotta a jutalomkönyvet, és én akkor annyira könnyűnek éreztem magamat. Mintha szállnék. Egy kissé idióta vigyorral, de nagyon boldogan és megkönnyebülten mentem vissza a helyemre, és szerintem a többiek hülyének néztek, de ez engem akkor végképp nem tudott izgatni!
Aztán a következő ilyen élményem rögtön másnap volt, reggel. Amikor fölébredtem hirtelen rájöttem hogy szünet van, kitűnő lett a bizonyítványom, és egy csomó jutalomknyvet kaptam! Jöhetnek a közös szórakozások a barátnőkkel, a strand, a vásárlások stb.
És akkor megint éreztem ezt a határtalan boldogságot. Több mint két és fél hónapig még csak gondolnom sem kell a sulira! Boldogan elmosolyodtam, és belefúrtam a fejem a párnába. Persze rögtön vissza is aludtam, mert még csak reggel hat óra volt!
Örülök hogy én is megérhettem ilyen boldog pillanatokat!

Én nemfélek a haláltól. Persze egy kicsit idegesít, hogy vajon fáj-e, mi fog történni velem miután meghaltam. (ha egyáltalán történik utána valami!)
Nem szívesen hagyom itt ezeket a földi örömöket, amiket itt az előbb is megemlítettem! Nem szívesen hagynám itt a testvéremet, a barátaimat, és leendő gyerekeimet sem!
De hát ez a sorsa mindenkinek, ezzel szembe kell nézni és el kell fogadni!

Lúthien Tinúviel

Talán azért éljük meg az egyesüléskor a boldogságot,mert valahol mélyen a tudat alatt tudjuk hogy egy egységet alkotunk a világgal,és amikor ez tudatosul bennünk,akkor érint meg a boldogság
amikor harmonia van a bensőnk és a kivülről jővő ingerek kőzőtt

Így végigolvasva nagyon érdekes dolog tűnt fel nekem, a 'tökéletes boldogság pillanatai'-ról írottakban! A legtöbben valamilyen 'egyesülés' megéléséhez kötöttétek a flow élményét :

Batti:
"Mikor ha lefekszel a fűbe magához ölele a föld és az ég s ujjaid között futnak el a csillagok."

Cica:
"olyan érzésem volt, hogy az egész világot át tudnám ölelni!"

Fin:
"amikor utazom a vonaton, és nézek ki az ablakon, látom, ahogy felkel a nap, és elönt egy ilyen érzés."
"amikor táncon egymás mögé állunk sorokba, az első sor elkezd egy ritmust kopogni, utána sorban a többi sor, és megyünk körbe körbe."

Vic:
"egyszerűen megálltam az örökzöld sövényünk mellett, mert valahogyan úgy fagyott meg a tetején a víz, hogy hihetetlenül gyönyörű alakzatokat rajzolt ki a zöld levelekre."

Fimbrethil:
"mindig akkor tőr rám,amikor egyedül vagyok és az erdőben vagy vizparton sétálgatok"

Rayan:
"Mikor életemben először mosta a tenger habja a lábaimat, elsírtam magam a boldogságtól."

ÉSzAH:
"Ez nem látomás, nem angyalokkal való beszélgetés. Egyszerű bizonyosság, mely a velejéig áthatja az ember lelkét. Bizonyosság afelől, hogy létezik a transzcendens hatalom és te is a része vagy. Hogy az "ő képére teremtettél"."

Általában vagy valamilyen egyesülés a természettel, egy csodálatos jelenség révén (Vic, Rayan...); egyesülés a transzcendenciával (ÉSzAH, Cica); vagy egyszerűen csak egy kupac másik emberrel (Fin).
Vajon mi lehet ennek az oka :

Leírhatatlan boldogságot jelent számomra is, hogy mind egyes természeti csodákban, mind különleges helyzetekben --amikor éreztem, hogy együtt dobban a szívem más emberekkel--, illetve valamiféle 'Világban való feloldódás' során tapasztaltam már hasonlót! Ezek a pillanatok valóban fantasztikusak és az Élet legcsodásabb élményei közül valók! De szerintem ezek a maradéktalanul boldog pillanatok igazából tényleg csak pillanatok, amelyek részben pont attól oly gyönyörűek, hogy kisiklanak az ujjaink közül, nem tarthatjuk meg őket. Ha már olyasmiről beszélünk --amit Morgana is írt-- mint a permanens boldogság állapota, az megint egy más dolog, ami szvsz. már nem tartozik a flow-kategóriába. Persze, ha valaki általában boldogan és életörömmel telítve él, az is fantasztikus ajándék![/b]

Őszintén szólva kicsit beugratósnak szántam a kérdést, mármint azt, hogy mit lenne nehéz itthagyni. Kíváncsi voltam, hogy ki miként "éli meg" ezt a kérdést, ez ugyanis szerintem egyike az olyan kérdéseknek, amire nem kell válaszolni. A kérdés megértése már válasz.
Én úgy gondolom, hogy értelmetlen a válaszadás, hiszen semmit sem kell itt hagyni. Ugyanúgy része leszünk mindannak, aminek most, csak más dimenzióban. Ez az én válaszom.

Hogy átéltem-e már a határtalan boldogságot? Igen. A Szfinx előtt térdelve, felnézve Karnak oszlopaira, lekucorodva a denderah-i Hathór templom belső szentélye elé, belenézve az egyetlen fénysugárba, ami oda behatolt, amikor Anyukám átölel, amikor a felém száguldó megpördülő autó a tök sima úton tengelytörést kap és így kerüli el 5 centivel az én parkoló autómat, amiben ülök ... Sorolhatnám még. Egy közös pont van mindben: Mind olyan pillanat volt, amikor megérintett az, amit én isteni jelenlétnek hívok. Ez nem látomás, nem angyalokkal való beszélgetés. Egyszerű bizonyosság, mely a velejéig áthatja az ember lelkét. Bizonyosság afelől, hogy létezik a transzcendens hatalom és te is a része vagy. Hogy az "ő képére teremtettél".
És ott volt és akkor volt. Nem csak utólag. Ott és akkor éltem át, éltem meg és remegtem bele. És visszagondolva rá újra és újra beleremegek.
Ordítani ilyenkor nem tudnék. Fájna minden hang, ami megtörné azt a szent csendet. De sírni igen. És letérdelni vagy leborulni. Azt nagyon is.

Hogy félek-e a haláltól? Nem. Az élettől félek. Mindattól, ami még előtte van.

ÉSzAH: Szinte mindent itt tudnék hagyni. Hiányoznának persze bizonyos dolgok, de mivel bízom a reinkarnációban; nem riaszt a halál. Mert hiszem, hogy akiket szeretünk, azokkal újra és újra összetalálkozunk. És hiszek abban a mesében is, hogy minden embernek itt a Földön (vagy legalábbis a közvetlen környezetünkben) megvan a maga párja, akit 'neki szánt az ég'...

Batti: A Flow, Sodrás, Áramlat, vagy akárminek hívjuk (nem mintha körülírható lenne) az a fíling, ami azért néhanapján megadatik az embernek. Gumipók, *helyesel*, a boldogság szerintem is relatív.
És pillanatnyi. És általában utólag értékeljük át, mint Tolkien Glorfindelt.

Határtalan örömben sokszor volt részem (köszi Uram ).
Pár példa, hogy ne unatkozzatok:
-Szeged (2 napon keresztül volt boldogságérzésem)
-2 éve Szigetközben táboroztunk, és rögtön első nap összedőlt a sátor; úgy eláztunk, mint Helm-szurdok, szénné égtünk, letekertük a lábunkat, a kenuzásban lelapátoltuk a kezünk; de semmi sem volt fogható ahhoz az érzéshez, mint mikor este, egy ilyen fárasztó nap után beszabadultunk a helyi iskola tornatermébe, és a zuhany alatt duettben énekeltük az 'O sole mio'-t... Ezután persze irány a kosárpálya, és csont nélkül dobtuk a hárompontosokat Életem legjobb tíz napja volt, azóta is folyton emlegetjük a barátommal.

...Mikor életemben először mosta a tenger habja a lábaimat, elsírtam magam a boldogságtól. Az abszolút olyan pillanat volt, amit sose fogok elfelejteni.
Érdekes, hogy az ismerőseim legtöbb boldogságélménye a természethez kötődik, és nem a szerelemhez. Hát ja. Ezzel én is így vagyok. Egyelőre.
(Majd meglátjuk, hátha 20 éven belül rá tudok cáfolni.)

Én néha, pillanatokra érzetem azt, hogy boldog vagyok, amikor vmi nagyon-nagyon jó történt velem, de aztán rájövök, hogy ez csak öröm, ez csak pillalantnyi öröm, ami aztán hamar értelmét veszti (legtöbbször) és egy szép emlékké válik.

De vannak olyan pillanatok, amikor nem történik semmi különös, csak egyszerűen nyugodtság vesz körül, amikor egyszerűen minden jó, amikor egy gond se jut az ember eszébe, amikor tud örülni mindennek, sőt még a semminek, azt hiszem ez az igazi boldogság. Csak ilyenkor általában eszébe jut vmi, ami elrontja ezt a hangulatot, és akkor vége...

Van egy olyan filmcím (azt hiszem ), hogy A boldogságtól ordítani. Nekem erről mindig az jut az eszembe, hogy a boldogság sztem inkább egy csendes, egy mély dolog, nem pedig hangos és hivalkodó. Persze, van olyan, hogyha az ember nagyon örül vminek, vmi nagyon jó történt vele, akkor azt szeretné az egész világgal megosztani, de az nem boldogság, hanem öröm.
Boldogság és öröm közt szvsz van különbség.

HOgy voltam-e már teljesen boldog?Igen és ezt akkor is tudtam és éreztem,nem csak utolag jőttem rá
Fura,de ez mindig akkor tőr rám,amikor egyedül vagyok és az erdőben vagy vizparton sétálgatok,meg néha otthon is este amikor fekszem az ágyban,félig alszom, és csak élvezem a csendet a nyugalmat...

Oké, Batti, igazad van... Bill Clinton nevét csak azért írtam le, mert én is meglepődtem anno, hogy ő Csíkszentmihályi könyvét tartja a legjobbnak az összes könyv közül (pedig az amerikaiak megrögzötten USA-központúak...)
De attól még jó könyv, bár nálam messze nincs a legjobbak között. De érdemes mindenkinek elolvasni.

Ragaszkodom a "Sodrás"-hoz, én már csak ilyen vagyok. A Flow pedig nem ..... izé.... szal nem az enyém . De ki az a B. Clinton? Ír ide? Nem ismerem, nem az én véremből való, nem a szavammal szól.

B. Clinton a Flow-t tartja a kedvenc könyvének, és meg tudom érteni, hogy miért.
Az a lényeg, hogy az ember bizonyos pillanatokban tényleg szinte érzi az Áramlatot, tehát azt a varázst, hogy ott és abban a percben minden tökéletes és határtalanul boldogok vagyunk miatta.
Egy példa rá, hogy tényleg bármikor lehet érezni hasonlót:
Télen kifelé menet a kertünkből, egyszerűen megálltam az örökzöld sövényünk mellett, mert valahogyan úgy fagyott meg a tetején a víz, hogy hihetetlenül gyönyörű alakzatokat rajzolt ki a zöld levelekre. Én meg ahelyett, hogy mentem volna a dolgomra, csak ott álltam, és néztem a csodát. Ez valóban egy Flow.
Keresni kell az ilyen pillanatokat, és bármiben meg lehet találni. De ha megtaláltuk és felismertük őket, akkor ott és abban a percben abba kell hagyni minden mást és csak arra koncentrálni. Mert ez a Flow lényege.

A Flow-t Áramlatnak szokták fordítani. (Batti közel járt. )

Gumipóknak nagyon igaza van! Erre már én is rádöbbentem, és azóta törekszem arra, hogy a boldogságom minden percét kiélvezzem.
Ugyanis nekem fantasztikus családom van, nagyszerű barátaim, ti is itt vagytok, szép és kényelmes életem van stb. Úgyhogy én alapjáratban is boldog vagyok. Meg elégedett. És ehhez még hozzá jönnek az Áramlatok, és esetleg a szerelem is.

(Batti az Áramlat érzését a gyermekeidben is meglelheted. Én pl. elolvadok, amikor a Maja nagy kegyesen kimondja: "Éa". )

Én boldog vagyok. Érzem, ha magamba nézek, vagy azokra, akik körülvesznek, akiket szeretek. Persze vannak kisebb-nagyobb bosszúsgok, de ez velejáró. Nappal nélkül hogy ismernéd az éjszakát?
Csodálatos állapot, már hosszú hónapok óta tart. Olyan idilli. Féltem egy ideig, hogy majd vége szakad, hogy ez csak csali, mielőtt valami nagy baj ér, de több csodálatos dolog történik nap mint nap annál, hogy bánkódjak a bosszúságokon.
És olyan JÓ így élni.
A szó legnemesebb, legtisztább, legegyszerűbb értelmében.

Finduilas: én Sodrásnak nevezem

Gumipók: Bizton állíthatom, hogy mindig tudatában voltam a "Sodrásnak" és nem visszanézve mondom ezt most.

Lamorak: Nem olvastam Solón érveit. Talán emiatt tudtam (és remélem még néha tudok) benne létezni a "Sodrásban".

Amiről írtam az nem relatív dolog hanem abszolút és egypólusu létezési állapot. Mintha a normál relációkkal teli világunkból egyet előre lépnék. A környezet fizikai valójában ugyanaz, én leszek egy időre más. Aztán persze vissza zökkenek a "normális" állapotba. Való igaz vannak röpke pillanatok amikor most is ez történik. De amiről írtam az hosszú szakaszokban megélt történések voltak. Ilyen azóta sem volt.

Batti írta: .Voltál-e már életedben maradéktalanul boldog? Most nem a szerelem révületére gondolok, hanem a mindent kitöltö szárnyaló érzésre. Amelynek hatására mindent szépnek látsz. Jól esik rátenni a kezed a vén akác repedezett kérgére és szinte látod a sok gyönyörű tavaszt amit megélt. Amikor ha futsz szíved megtellik valami határtalansággal, lábad könnyű lesz és nem fárasztanak a méterek. Mikor ha lefekszel a fűbe magához ölele a föld és az ég s ujjaid között futnak el a csillagok.

Volt szerencsém az előbbiekhez, áldom az Urat érte. S nektek?

Ez pont az, amit Csíkszentmihályi úgy nevez, hogy Flow. Magyarra azt hiszem nem is fordították le, de szerintem ez egy tökéletes szó ezekre az érzésekre. És az a jó, hogy a flow érzését egész apró dolgokban is meg lehet tapasztalni. Pl. amikor utazom a vonaton, és nézek ki az ablakon, látom, ahogy felkel a nap, és elönt egy ilyen érzés. Vagy amikor táncon egymás mögé állunk sorokba, az első sor elkezd egy ritmust kopogni, utána sorban a többi sor, és megyünk körbe körbe. Van egy pillanat, amikortól senki nem rontja el, és az egész csapat eggyé válik, a mozgásunk, és a cipőink hangja egy folyammá olvad össze. Hihetetlen jó érzés!

Solónt idézném, Hérodotoson keresztül: 'Senkire ne mondd, hogy boldog, amíg meg nem halt.' Ezzel tudta Solón rohadtul felmérgesíteni az egyik líd királyt (talán Kyrosnak hívták, már nem emlékszem)... de nagyon jó érvei voltak. Ajánlom mindenkinek a sztorit Hérodotosban.

(És az egyik új Tom Waits-lemez behozza ezt intertextnek-- 'call no man happy till he dies'...)

Ezzel a boldogság dologgal kapcsolatban észrevettem valamit.
Az ember mindíg csak utólag jön rá, hogy ebben, vagy abban az időszakban olyan nagyon boldog volt...a jelenben az ember általánosan inkább elégedett mintsem boldog...viszont amikor visszagondol rá akkor úgyérzi, hogy igen! Akkor boldog voltam!

Talán lehet, hogy a boldogság is relatív, és viszonyítás kérdése. Minthogy egy ember aki évekig tolószékben ült, egy sikeres műtét után lábraálva biztos, hogy nagyon hosszú ideig boldog lesz, pedig az ajándék amit kapott a többi embernek észrevétlen, mert állandó.
Vagy az is lehet, hogy személyiségfüggő a boldogság. Van olyan akinek már egy mosoly, vagy egy apró dicséret is határtalan örömet okoz, míg mások a fél világot megkaphatják mégis szerencsétlennek érzik magukat.

Mindenesetre ez is egy olyan emberi érzelem ami megkülönböztet minket egymástól. A boldogságra való képesség, vagy hajlandóság!

Batti, ezek gyönyörű szavak és gondolatok voltak!!!
Én úgy érzem, hogy igen, volt már részem ilyen élményben - és ahogy Te is mondtad nemcsak a szerelem lebegő érzésében. Próbálok visszagondolni a körülményekre, hogy mitől is voltam én akkor annyira boldog. És arra kell ráébrednem, hogy semmi különös nem történt akkor. Mégis olyan érzésem volt, hogy az egész világot át tudnám ölelni! Szinte egészen hétköznapi dolgok voltak a kiváltó okai.
Ezt az érzést (ha meg kellene fogalmazni) talán így lehetne, mintha zuhantam volna, abban a biztos tudatban, hogy semmi bajom nem lehet. Egy földöntúli vagy inkább föld közeli állapot. Mikor úgy érzi az ember, hogy újra egyesült és visszatért a természethez, a gyökerekhez. A letisztultság nemes egyszerűségének szépsége.
Bár asszem ezt nem igazán lehet leírni...ezt át kell élni!!! Kívánom Nektek, hogy minél több ilyen élményben legyen részetek!!!

Hogy mit nem hagynék itt szívesen? Másként tenném fel a kérdést magamnak, kicsit élesebben, nyersebben, netán durvábban. Félsz-e a haláltól Batti? A válszom határozott nem. A fájdalmától talán, de inkább attól, hogy dolgom végezetlen megyek el. Nincs ezen mit csodálkozni. A halál azon nagy dolgok közé tartozik amelyeken nem tudunk változtatni. Miért is vergődnék hát a halálfélelem szorításában, amikor számtalan olyan dolog van, amin tudok változtatni, netán jobbítani is. Ezeket a dolgokat tudomásul venni eltartott egy darabig (végül is 38 vagyok). Szem előtt kel tartani viszont egy dolgot, amit talám Morpheus fogalmazott meg legjobban a Matrixban "Én csak az ajtót tudom megmutatni, átmenni neked kell rajta" Talán nem pontos az idézet, nézzétek el.

Kicsit tényleg besötétedett. Felvetnék akkor egy olyan kérdést ami talán elkergeti a gyülekező fellegeket. Voltál-e már életedben maradéktalanul boldog? Most nem a szerelem révületére gondolok, hanem a mindent kitöltö szárnyaló érzésre. Amelynek hatására mindent szépnek látsz. Jól esik rátenni a kezed a vén akác repedezett kérgére és szinte látod a sok gyönyörű tavaszt amit megélt. Amikor ha futsz szíved megtellik valami határtalansággal, lábad könnyű lesz és nem fárasztanak a méterek. Mikor ha lefekszel a fűbe magához ölele a föld és az ég s ujjaid között futnak el a csillagok.

Volt szerencsém az előbbiekhez, áldom az Urat érte. S nektek?

Cica hugi! Már meg sem lepődök, hogy ebben a kérdésben is hasonlóan gondolkodunk!
Az én életemnek is volt olyan szakasza, amikor bezárkóztam a saját magam által kreált 'elefántcsont tornyomba' és csak fullextrás páncélzatban voltam hajlandó kidugni onnan az orromat. talán azért volt, mert sokat csalódtam az emberekben és féltem, hogy lépten-nyomon megsebeznek. De ha az ember szép vastag fallal veszi körül magát, akkor nem csak a nem kívánt elemeket zárja ki, hanem azt is, ami jó, ami szép. Persze így van kockázati tényező, de kérdem én: Nem erről szól az élet? Mi a jobb: Ha valakivel egész életében nem történik semmi, vagy ha zajlik körülötte az 'világ tengere', amivel együttjár a boldogság és a bánat is. Itt utalnék arra, amit ÉSzAH felvetésére írtam: Ha elzárkózunk, nem teljesíthatjük azt, amiért ide pottyantunk! Nem véletlen, hogy az ember társas lény, akinek szüksége van emberi kapcsolatokra. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem vonulok el időnként és nem zárkózom be lelkem és gondolataim legmélyebb bugyraiba, ahová aztán rajtam kívül tényleg senkinek nincs bejárás! Persze! Ilyenis kell! Csak ebben is, mint mindenben meg kell találni az egyensúlyt!
Ami pedig a közvetlenséget illeti, abban is teljesen igazad van! Azt hiszem én is inkább így élem az életem! Általánosságban azért, amiket már te is ecseteltél, másfelől pedig azért, mert így sokkal egyszerűbb! Az ember energiát spórol. Így egy adott emberről néhány beszélgetés után kiderül, hogy 'vevő-e rád, vagy sem'. Más körülmények között ez sokkal tovább tart és gyakran felesleges erőlködni! Persze most sarkítok... Azért nem kell mindig azonnal ajtóstul rontani a házba! Azt, hogy az ember kivel szemben mit is engedhet meg közvetlenségből, egyszerűen érezni lehet! Vagy legalábbis az esetek 80%-ában én megérzem!

Sil! Valahol régebben kérdezted, hogy hányadéves vagyok. Nos, most végzem a másodikat. Határtalan idealizmusomból fakadóan nagyon remélem, hogy nem fogok kiégni! Legalábbis most ezt teljességgel elképzelhetetlennek érzem... A világmegváltó gondolatok? Hát azok vannak! Hogy milyen úton tudok esetleg elérni valamit, az még kétséges, de valahogyan biztosan! Hinnem kell benne, hogy teszek valami jót, valami értelmeset, valami építőt, mert azt hiszem azzal a tudattal, hogy mindezt elmulasztottam, nem tudnék nyugodtan meghalni.

Kincső! Az ügyvédi eset, amiről írtál, valóban roppant kellemetlen! Jelenleg fogalmam sincs, hogy hogyan oldanám meg a helyzetet. Talán részben ez is az oka, hogy nem tartom a legjobb választásnak az ügyvédi pályát. Persze ki tudja még azt, hogy merre vet a Végzet....

Elanor! Sok bejegyzéssel ezelőtt betettél egy idézetet. Egyszerűen rajongva szeretem azt a dalt! De persze a darabban szereplő többi dal is csodálatos!

Írtatok itt még mesékről, elvágyódásról és csupa érdekes Tmáról, de képtelen vagyok többet írni!!! (Lehet, hogy nem is baj... )
Még egy dolog:
Ákost nem nagyon ismerem, de az idézetek, amiket itt olvastam csodálatosak!!! Azt hiszem itt a legfőbb ideje, hogy meghallgassam ezeket a bizonyos dalokat és másokat is!

(Bocsi az esetleges elírásokért, késő van...)