- Hozzászólások: 458
- Köszönetek: 0
Vallás
- adangeleb
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
1. az egyetlen ideges alak, elnézést de te vagy
2. látszik, hogy mennyire nem ismersz, mert azt mondod, tartanál tőlem, ha az USA-ban élnénk vagy, ha iszlám fundamentalista lennék, ugyanakkor fogalmad sincs, hogy mi az az emóció ami bennem van akkor, amikor azt írom, hogy uszító és gyűlölet beszéd márpedig van a keresztyén vallás ellen. Hidd el, nem érzek sem mély felháborodást, sem gyűlöletet, de azért engedd meg azon elcsodálkoznom, hogy egy állítólag felvilágosult tudós (végül is, ha jól veszem ki a szavaidból ennek tartod magad és a felvilágosult tudomány nevében törsz úton-útfélen dárdát) hogyan lehet ennyire modortalan, na meg elfogult egy bizonyos irányban. Dawkins könyvét elolvasod és még sok ehhez hasonló művet, ahhoz amit bírálnak hozzá se szagolsz.
3. nos nem kell nagyfokú szakmai jártasság ahhoz, hogy az ember megállapítsa, semmit nem tudsz a keresztyén hit tartalmáról, csupán sztereotípiáid vannak.. Spanyol konkvisztádoroktól kezdve a máglyák tüzén át el egészen a vallás nagy bukásáig csak az látszik megnyilvánulni, amivel több nemzedéket is etettek és hát igen volt, akinél eléggé jól sikerült a dolog. Cerbrum, én sok mindennek örülök ebben a szép és fejlett világban és tudom azt is, hogy ez a fejlődés az emberiséget dicséri, de legjobban a szellem szabadságának örülök, annak, hogy olyasmire is fogékony lehet az ember ez a csodálatos lény/teremtmény, ami pontosan ehhez a fejlődéshez is hozzásegítette, de pontosan akkor hal meg ez a képességünk, mihelyt kordába zárjuk, a saját magunk emelte akadályokba és határokba. Lám mennyire lekorlátozod magad azzal, hogy nem is vagy hajlandó bizonyos határokat túllépni. Téves az az elképzelés (esetleg rólam), hogy vallásos buzgalmamban nem élnék a technika nyújtotta lehetőségekkel. Az hogy ez mennyire nem így van pontosan ez a hozzászólásom is mutatja. Szintén téves az is, hogy valamilyen genetikai adotság lévén az én vallásosságom engem szellemileg sötétebb lénnyé determinálna vagy bárki más vallásos embert. Ez már ideológiai szintű vád (amit bizonyos, hogy valahonnan tanultál). Hidd el én is vagy bárki más hozzám hasonló bejuthatott volna a gépészmérnöki karra vagy éppen génkutató is lehetne, és az is igaz, hogy ha átlag felhasználóként használom a technikát esetleg jobban érthetek hozzá, mint más ateista átlagfelhasználó vagy bárki más vallásos személy is jobban érthet, remélem helyesen értelmezed azt, amit mondok. Nos beszéltem a szellem szabadságáról, melynek a legnyilvánalóbb jele a filozófiai gondolkodás vagy akár a vallás, a hit, mert túl juthat saját magunk korlátain. A vallási rendszer pontosan ezt igyekszik szintén vezérelni, mert nem elég csak a szabadság, hanem célra is szükség van és módra. Ma természetesen e két utóbbit sokan negligálják és feleslegesnek gondolják, ebből lesz aztán a szellemi tévelygés. Nos ezek megint olyan dimenziók, melyekről hiába is próbálnék veled elmélyült rendszerekben beszélni, sajnos nem jön össze, hiába voltál 4-es filozófiából (ez valami oknál fogva nem látszik). Ezért marad a dolgok megemlítése és általános összegzése (tényleg jó lenne, ha Kant tiszta ész kritikájánál kezdenéd a dolgokat).
4. konkrétan pedig akár tetszik, akár nem, uszító és gyűlöletbeszéd az, amit írsz a vallásról, a hitről és Istenről. Sok vallásos embert sérthet, erre nem gondolsz? Ráadásul szükségszerűen alsóbbrendűnek véled őket csak azért mert vallásosak. De ha már sértünk valakit, akkor nem jó úton járunk (látod mondjuk ez is Krisztus tanítása). Én erre csupán felhívom a figyelmedet, ha akarod megfontolod, ha nem akarod, akkor nem, de igen tetteinknek vannak következményei, ezzel is számolni kell és ahogy Jézus mondja: úgy cselekedj, ahogy szeretnéd, hogy az emberek veled cselekedjenek. Tehát, ha te egy józan felvilágosult világot szeretnél (akár vallás nélkül) és azt így szeretnéd elérni, ahogy sokszor harcolsz érte foggal-körömmel, átgázolva, beletiporva mindenkibe, aki nem ért egyet azzal amit te akarsz vagy te gondolsz, akkor az a világ olyan is lesz, olyan, amilyen módon elérted, kegyetlen és nem emberi, márpedig embereknek szánnád nem? Hol itt a ráció és törvényszerűségek pontos egymáshoz illeszkedése? Ez egyben válasz arra is, amit a keresztyén hit továbbéléséről, mint hitábrándról gondolsz.
5. nagyon egyszerűen, a keresztyén tanítást nem szükséges tisztára mosni sem védelmezni, ma már nem, mert értékteremtő. Erre akkor volt szükség, amikor még új tanként jelentkezett, hogy jól kifejezhesse önmagát. Az, amit te olyan büszkén vallasz értéknek vallás nélkül, pontosan a keresztyén kultúra és hit kútfőjéből származik. Iktassuk ki a kútfőt és nézzük meg milyen eredménye lesz, teljesen új értékrendű világ állna fel. Természetesen az is világ lenne, de milyen? De nem szeretnék újfent belefolyni az értékminőség abszolútjait tárgyaló vitába, amit szerény véleményem szerint azért tudunk nagyon nehezen meglátni mai világunkban, mert egyszerűen relativizálunk, erre vagyunk beállva, íme egy olyan vonás, ami nem feltétlenül jó, de divatos (ha már világok és értékek változásáról beszélünk - egy változás, ami nem olyan rég állt be a társadalom színterén és máris rossz hatásai tapasztalhatók)
6. amúgy az arab példa természetesen a régi iszlámra vonatkozott, ahol az iszlám bizony igenis politikai hatalmat is gyakorolt akkor is. Na de térjünk a keresztyénségre, ahol a fundamentalizmus teljesen más alapokon nyugszik, mint az iszlámban és az egyik legfejlettebb államban, pontosan az USA-ban van nagy keletje. Ezen fundamentalisták ősei, akik még fundamentalistábbak voltak építették olyanná azt az államot, amilyen, tehát fejletté. Újfent egy szterotipikus megítélés alapján jelented ki, azt amit mondtál. De hadd időzzek el egy reakciód felett, ami nagyon jól megmutatta, hogy te milyen módon is szemléled a keresztyén tanítást. Szerinted Jézus azért tanított úgy a Hegyi Beszédben, ahogy, hogy majd később egy-egy bíróság tudjon esetleges koncepciós pereket letárgyalni? Szerintem ennél sokkal értelmesebb és emberibb célja volt (ugyanis Jézus szerette az embereket, nem szerette volna őket ilyen bíróság elé citálni ae erre alapot adni). Az hogy a tetteink minősítenek minket valóban elcsépelt, mivel egy minimalizált erkölcsiséggel szemben támaszt igényt. Jézus és ezen keresztül a keresztyénség viszont a maximumra tör, ettől lesz érték az érték, ha csak a tettek minősítenek bennünket, akkor előbb vagy utóbb a rabjává válunk saját tetteinknek legyenek azok akár jók, akár rosszak és mindegyiket kényszer lesz megtenni. Na ebből következhet mondjuk egy kis becsavarodás, mert a kényszer még erősebb ellen kényszert szül és iszonyat tusakodás lehet a vége. Mit értél vele, mit tettél akkor a léteddel? Csak nem tönkretetted? Én azt mondom ne minősítsenek a tetteink, minősítsenek leginkább szándékaink. Amúgy így szemlélve a dolgot a bírósági tárgyalásnak ehhez a dologhoz szerintem semmi köze.
"jó dolog gyertát gyújtani, de élvezetesebb a sötétséget szidni"
Anthony de Mello
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alyr Arkhon
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Randír írta: A Csernobil ügyben szerintem nyugodtan nézz körül.. Emberi mulasztások sorozata volt. Amíg betartják a biztonsági előírásokat, addig semmiféle probléma nem lehet. Napjainkban több mint 100reaktor működik, még sem volt túl sűrűn a csernobilihez hasonló eset..
Kémiai kísérlet alatt nem tudom mit értesz, de egy része (pl fegyverek) tényleg nem túl "egészséges". Ahogy a genetikai kísérletek közt is van olyan, amit véleményem szerint sem kellene. De a többség nem ebbe a csoportba tartozik..
Csernobilban olyan reaktor volt amit nem is lett volna szabad megépíteni. Tipikus példája a szovjet "dobjuk össze oszt' majd megy csak legyen meg a 300%" sztahanovista teljesítménymániás hozzállásnak.
Ami előny volt a fegyvergyártásban (mert mínusz 20 fokon se fagytak be a "hitvány lakatosmunkák" a német fegyverekkel ellentétben) az hátrány az ilyen roppantul kényes helyzetekben.
Ha az inkvizícióért Jézust szidjuk akkor Csernobilért Lenint kellene, mert ugyanúgy az ő nevében csinálták. Ha az inkvizícióért a tüzes vasat okoljuk akkor lehet Csernobilért a fizikusokat.
A katonai kísérletekről meg csak annyit hogy az atomkísérleteknél ano az amerikaiak teljes katonai egységeket vezényeltek a körzetekbe, hogy megnézzék milyen hatása van a dolognak az emberekre.
Mára ehhez képest egész jól állunk.
És persze azért ne feledjük, hogy egy fegyvernek alapetően az a dolga, hogy öljön. Ezért igazán nem lehet okolni.
Elrond Vilya: Amit írsz teljesen korrekt lenne úgy 200 évvel ezelőtt. Akkor még a nem életképes gyerekek valóban nem maradtak életben. Most az ilyen dumák miatt teljes családokból lesz lelki roncs.
Az egyháznak sok pozitívuma van. De megvan az a hátránya is, hogy az élethez való hozzállását alapvetően szerzetesi cellákban vagy remetelakokban alkották meg (meg persze a diplomáciai asztalok körül).
Ilyen helyeken nők, szex, meg hasonlók maximum látomásokban fordultak elő. A látomásokat persze el kellett űzni vezekléssel, mert a sátán küldte őket, de ezt a hozzáállást a való életre átvetíteni kicsit kevéssé valószerű.
Az meg hogy el se olvasod a hülye felvilágosultak pamogását igazán bátor és nyíltszívű hozzáállásra vall.
Cerebrum: Újabb kiegészítés:
Válasszuk azért külön a konkvisztádorokat a missziós atyáktól, jó?
A konkvisztádorok elsősorban a spanyol király, másodsorban a saját kapzsiságuk szolgálatában álltak.
A 16. századi amerikában egyetlen intézmény volt amelyik nem csak munkaerőnek tekintette az indiánokat, hanem kiállt mellettük, és ez az egyház.
A térítők nélkül semmit sem tudnánk az azték és inka kultúráról (najó, tudnánk de sokkal kevesebbet) mert nem a katonák készítettek feljegyzéseket elsősorban.
A perui püspök volt az (ha jólemlékszem) aki kijárta a spanyol királynál, hogy legalább minimális jogokat biztosítson a bennszülötteknek, és a jezsuiták voltak azok akik az ottaniakkal keresztény köztársaságot alapítottak Argentínában (ha jólemlékszem) ami tökéletesen működött amíg a spanyol csapatok el nem foglalták mert nem fizetett adót.
"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/
"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Tünde
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 3921
- Köszönetek: 1
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Niph
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Elrond Vilya írta: A Katolikus Anyaszentegyház idáig azért az elmúlt évtizedek hanyatlása ellenére sem süllyedt. Kizárólag a közvetett abortusz lehet megengedett a duplex effectus elv alapján. Semmilyen testi vagy szellemi nyomorúság nem szünteti meg az emberi élet szentségét. Pont.
A "felvilágosultak" pampogásával pedig nem vagyok hajlandó foglalkozni.
ehem...... ilyen kijelentés alapján, kérdem én láttál már valaha is beteg gyermeket? Akinek testi, szellemi fogyatékossága, betegsége, hiányosága van? Nem hiszem, mert akkor tudnád miket beszélsz. Nem tudom hogy lenne szíved egy 900 gr-os több genetikai rendelleneséggel világrajövő gyermek, vagy akár egy epilepsziás csecsemő anyukájának a szemébe nézni.?? Mert iszonyatosan nehéz.!! De nem csak egy alkalommal, hanem rendszeresen, és csak várni hátha nem súlyosbodik a dolog, hátha éppen mégse az a betegsége van. És beszélgetni az anyukával, és tartani benne a lelket.
Komolyan ez a beszűkűlt világnézet. ehh......
Oké az emberi élet szent és sérthetetlen, rengeteg törvény van már rá, amely védi, már magzati kortól kezdve. De néha az ilyen élet, nagyon nehéz. Mégha csak közvetett módon találkozom ezekkel, akkor is nehéz.....szóval ilyen esetekben falnak megyek az ilyen kijelentésektől.
“A gyermektársaság gyógyír a lélekre.” (Dosztojevszkij)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Randír
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK5
- Hozzászólások: 287
- Köszönetek: 0
Kémiai kísérlet alatt nem tudom mit értesz, de egy része (pl fegyverek) tényleg nem túl "egészséges". Ahogy a genetikai kísérletek közt is van olyan, amit véleményem szerint sem kellene. De a többség nem ebbe a csoportba tartozik..
A szívünk mélyén mindannyian utazók vagyunk – vagy futók./Dominic Vernius gróf(Dűne)/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Cerebrum
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Kar'sa írta: Nekem ezzel csak az a problémám, ha egyetértünk veled, akkor ugyanilyen joggal kérhetnénk azt is, hogy álljanak le az atomkísérletek, álljanak le a genetikai kísérletek, álljanak le a kémiai kísérletek, etc. etc. etc., mert azok is ugyanúgy veszélyesek tundak lenni.
Persze, hogy joggal kérheted, ha így érzel. És örülj, hogy jogodban áll ezt kérni. És örülj annak, hogy ha mondjuk azt kéred, hogy állítsák le az atomkísérleteket, akkor pár őrült fizikus ezt nem úgy fogja lereagálni, hogy öngyilkos merényletet követ el mondjuk egy stadionban. Továbbá örülj neki, hogy van áram, amivel a számítógéped működik, hogy be tudsz venni egy aszpirint, ha megfájdul a fejed, és hogy nem fog majd nyomorék gyereked születni. És örülj annak is, hogy mindezen dolgok nem kötelezőek senkire nézve. Örülnék, ha ugyanezt vallási kérdésekben is el lehetne (el lehetett volna) mondani. Hisz' látod mit írt adangeleb. Ha valaki szót merészel emelni a vallás ellen, az mindjárt "gyűlöletbeszéd" és "uszítás". (Még jó, hogy adangeleb nem muszlim fundamentalista, vagy nem az USA-ban élünk, mert akkor még félnék is tőle. )
Kar'sa írta: Ugyan kérem, Csernobil hányakat nyomorított meg?
Hát, ha számokkal akarunk dobálózni, hogy hányaknak ártott ilyen vagy olyan módon a vallás a történelem során (és árt még ma is), és hányaknak a tudomány, azt hiszem toronymagasan én nyernék, szóval a helyedben én nem erőltetném ezt a "számoljunk utána" dolgot.
Kar'sa írta: És ha a spanyol inkvizíció Jézus hibája, akkor Csernobil bizony rohadtul a fizikusok hibája.
Nem Jézus, a vallás hibája.
“Blinding ignorance does mislead us. O! Wretched mortals, open your eyes!” (Leonardo da Vinci)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Kar_sa
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Nekem ezzel csak az a problémám, ha egyetértünk veled, akkor ugyanilyen joggal kérhetnénk azt is, hogy álljanak le az atomkísérletek, álljanak le a genetikai kísérletek, álljanak le a kémiai kísérletek, etc. etc. etc., mert azok is ugyanúgy veszélyesek tundak lenni.Cerebrum írta: Namarie: Nekem ezzel a gondolkodásmóddal az a legnagyobb bajom, hogy mentegetni próbálja a vallást a felelősség alól...
Ugyan kérem, Csernobil hányakat nyomorított meg?
És ha a spanyol inkvizíció Jézus hibája, akkor Csernobil bizony rohadtul a fizikusok hibája.
Kārātārānen a áirâë...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Cerebrum
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Egyébként persze, volt ami tetszett a filozófiában (úgy értem voltak dolgok, amikkel egyet tudtam érteni), de a véleményem nem nagyon változott róla... Azt, hogy valaki félrevonul, és elkezd gondolkodni a világ nagy kérdésein, továbbra sem tudom tudománynak tekinteni.
“Blinding ignorance does mislead us. O! Wretched mortals, open your eyes!” (Leonardo da Vinci)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Namarie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 4775
- Köszönetek: 0
A, hogy az ember szájára vesz valamit, jelen esetben egy nevet, egy eszmét, ami amúgy gyönyörű, hogy a mocskos dolgait megideologizálja, nem jelenti azt, hogy nem lehet oylan ember, aki azt a nevet csak úgy hajtogatja, hanem minimum megpróbálja megélni. Nos, az utóbbi tuti nem fog neked hittérítés örve alatt rablóhadjáratot indítani, több ezer éves gyönyörű műalkotásokat akármi miatt is szétrombolni, és mindebben kéjelegni.
Ma, ha megy valaki, akkor misszionáriusnak megy, és nem ő gyilkol, hanem esetenként azt kockázatatja, hogy ő hal meg, akár emberi kéz által, akár kígyómarás által.
Nézd, tudom én is, hogy rengeteg iszonyatot elkövettek Jézus nevében, de hogy ezeknek köze nem volt hozzá, meg ha épp akkor megjelent volna, tuti kaptak volna azok, akik gyilkolták az indiánokat. Kezdjük onnan, hogy Jézus szemében alacsoynabb rendű, tisztátalan ember nincs, és ehhez még nem is kell az Apostolok cslekedeit elolvasni, hanem elég az Evangéliumokat. ( Ő még a nőket sem tekintette tisztátalanoknak, vagy csökkent értékűnek, ehhez képest a mai napig simán elnézettek dolgok elvileg civilizált országokban).
Filozófia: gratulálok! Volt-e, ami megragadott belőle? Ami tetszett?
"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Cerebrum
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
adangeleb írta: ...itt nem arról van szó, hogy a tudomány végre győz a hit és az egyház felett.
...előbb az egyház lépett a reformáció eseményeivel, mikor önmaga megtörte (jelezném nagyon helyesen) az egyház politikai uralmát.
Vagyis a felvilágosodás szele megcsapta az egyházat is, aminek folyományaképpen a tudomány is végre kibontakozhatott... Kicsit más szemszögből nézve és virágnyelven megfogalmazva, kb. ugyanaz mint amit én is mondtam.
adangeleb írta: ...ha az egyház sokáig erősködik és nem újít önmagán (ahogy tette), bizony nem olyan helyzetben lennénk-e, mint a mai iszlám országai? Hát ott sem maradt le a tudomány a vallásos kényszergetések miatt...
Hát látod ebben óriásit tévedsz. Hol van szerinted a mai arab világ a tudományos életben? Hát megmondom neked, sehol. Akinek van némi sütnivalója az is európai, meg amerikai egyetemeken tanul és külföldön helyezkedik el...
A szomorú tény az, hogy a korábban virágzó iszlám tudományosság, aminek a mi (európai) kultúránk is nagyon sokat köszönhet, mára már csak egy megfakult emlék, és ennek oka pontosan az, hogy az iszlám országokban az, amit Európában felvilágosodásnak nevezünk egyszerűen nem jött létre. Szóval ennyit a korábbiakról, hogy a fundamentalista vallás potenciálisan nem a tudomány egyik megfojtója...
adangeleb írta: ...ott ahol nincs szükség Jézusra, oda nem megy Jézus (bibliai tanítás ennek az alapja).
A spanyol konkvisztádoroknak is bizonyára ez volt a jelszava...
adangeleb írta: De ne reménykedjünk abban, hogy lesz olyan, amikor senkinek sem kell majd Jézus...
Ha ebben hiszel, hát mondogasd csak magadnak...
adangeleb írta: ...ha a keresztyén tanítást szemétnek értékeljük, akkor sajnos automatikusan értékeljük szemétnek a vele járó értékrendet, amitől akárhogy is irtózunk a pozitív értékeket hordozza, olyanokat mint: erkölcsi tisztaság, remény, ebből fakadó békesség és szeretet (hogy nagyon leegyszerűsítsem a dolgot).
Tévedés, ez ugyanis azt előfeltételezné, hogy a nem keresztény tanításban részesülők (és a nem keresztény tanok szerint élők) képtelenek lennének ilyen és ehhez hasonló pozitív értékeket felmutatni, holott ez abszolúte nem így van.
adangeleb írta: Hát mi választotta el Hitlert attól, hogy kezdetben a börtön falai között vesse papírra gondolatait attól, hogy azt egy egész nemzet előtt hirdesse? Néhány év. És miben különbözött indulata a börtön falain belül és Führerként? Semmiben. Itt azt hiszem ez a lényeg.
Hát ööö... igen, és erre Isten engem úgy segéljen emlékezni is fogok, mikor majd a tudomány Führereként fogok hadat indítani az egyház és minden vallási téveszmében szenvedő ellen...
Kérlek, adangeleb, ne légy már ennél is nevetségesebb...
Ja és még egy apróság, ha már itt tartunk. Mielőtt Hitlerhez kezdenél el hasonlítgatni, nem ártana, ha vallásos buzgalmadban nem hagynád figyelmen kívül, hogy ama börtön falai között megfogant terveket kinek a nevében is gondolta elkövetni fent nevezett személy... Bizony ám. Isten nevében, az ő akarata szerint. Ez az, amit a "mer' Hitler is ateista volt" szöveggel replikázó hívők valahogy el szoktak felejteni. (Ennek fényében roppant tanulságos újra elolvasni a fenti idézetedet. Bammm... Másodszorra is öngól.)
adangeleb írta: Ha én szeretnék lopni, de nem teszem meg mennyivel tisztább a lelkiismeretem attól, hogy el is loptam azt?
Még sosem hallottad azt az elcsépelt közmondást, miszerint a tetteink minősítenek minket?
"Bíró úr, a vádlott fejében előre megfontolt szándékkal megfogant az a förtelmes gondolat, miszerint eloroz egy almát a helyi közértből. Noha ezt tett nem követte, mégis a lehető legsúlyosabb büntetés kiszabását kérvényezem."
adangeleb írta: Amúgy a szabad vélemény nyilvánítás, ha jól tudom senkit nem jogosít fel a gyűlöletbeszédre vagy az uszításra.
Hmmm, és még én sarkítom a dolgokat és esek túlzásokba... Lám, Dawkins teljesen jól rávilágít erre a könyvében, mikor azt írja, hogy a hívők mennyire elvárják a mai napig (természetesen teljesen alaptalanul), hogy mindenki valamiféle mély és őszinte alázattal közelítsen irányukba, és úgy kezelje őket (és hitük szentségét), mintha hímes tojások volnának, mert ugye a világ dőlne össze azzal, ha az a fenemód érzékeny lelkiviláguk valami kis csorbát szenvedne...
Persze tudom, tökéletes hozzáállás ez, ha a képtelenebbnél képtelenebb babonáinkat akarjuk búra alatt tartani, nehogy bármi is kétséget találjon ébreszteni bennünk, eltérítve az igaz megismerésére ácsingozó lelkünket a hit fénylő ösvényétől...
Ó, pardon, még mielőtt az indulatok a tetőfokra hágnának, szívleljük meg a tanácsot, amit lentebb is olvashatunk:
adangeleb írta: ...akinek nem inge, természetesen nem veszi magára.
Ámen.
adangeleb írta: Itt még megjegyzem, hogy a szólásszabadság bizonyos moderálásának fontosságát pontosan egy liberális zsidó politikus vetette fel minap egy interjú során.
Brávó.
adangeleb írta: A dogma a keresztyén vallás tanítását tartalmazza, tehát megint csak nem vallási meggyőződésből fakadó, természettudományos eszmefuttatás. A valódi dogma a hit és a vallás lényegére irányul, nem másra, arra, amihez ért és amire hivatott hogy legyen.
Ó, akkor feltételezem bizonyos dogmák (pl. hogy az ember és minden más élőlény Isten teremtménye) ellenére azért (amiknek ugye mint most megtudtuk tőled semmi közük holmi természettudományos dolgokhoz) a 15. században az akkori közvélemény kétségkívül a keblére ölelt volna mondjuk egy darwini evolúciós elméletet...
Namarie írta: Elvégre Neked sem szigorlatoznod, sem vizsgáznod nem kell...
Meg fogsz lepődni. Vizsgáztam filozófiából annak idején. Méghozzá 4-esre.
Tünde: Szívemből szóltál.
“Blinding ignorance does mislead us. O! Wretched mortals, open your eyes!” (Leonardo da Vinci)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Etele
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK1
- Hozzászólások: 4
- Köszönetek: 0
Dobolás Kovács Judit vezetésével. minden héten szerdán este 20 h-tól.
Bevezető mantrázás, éneklés után , (igény szerint) kapcsolatot létesitünk -elemekkel -Ősökkel -Földistennővel -Nagy Szellemmel. -Karmaoldás-Lélekutazás,totemed megtalálása, illetve rovásjelek szellemi tartalmának felfedezése.
További gyakorlatok: szellemkenu-transztánc- transzlégzés-spiráltánc.
Az évkör jeles napjaival kapcsolatos szokások, rituálék felevenitése.
Cim XIII. ker. Katona József u.39. 1/7 10 - es kapucsengő.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Tünde
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 3921
- Köszönetek: 1
Elrond Vilya írta: A Katolikus Anyaszentegyház idáig azért az elmúlt évtizedek hanyatlása ellenére sem süllyedt. Kizárólag a közvetett abortusz lehet megengedett a duplex effectus elv alapján. Semmilyen testi vagy szellemi nyomorúság nem szünteti meg az emberi élet szentségét. Pont.
A "felvilágosultak" pampogásával pedig nem vagyok hajlandó foglalkozni.
Egek! Csak a papok ne lennének. Merthogy neki nincs gyereke, könnyen beszél. Láttatok ti már olyan gyereket akinek szenvedés az élet, élete első percétől fogva. Legyen "csak" szívbeteg. Ne kapjon levegőt. Legyen torz és amiatt ne ehessen, ihasson. Műtsék meg 10x, 20x, 30x. Nem kívánom senkinek. De láttatok már ilyet? Mi lenne ha a te gyereked lenne? Azt mondanád Isten mérte rá, hogy erősödön az ő hitében? Hol élünk? A sötét középkorban? Ki meri azt mondan, hogy egy csecsemőt így meg kell szülni? Ki mer odaállni az anya mellé fél évig az intenzív osztályra és belemondani a szemébe, hogy a gyerekét Isten teremtette és ez így jó? Ki meri egy bomló agyú (szó szerint, láttam ilyet) csecsemőt az anyjának úgy leírni, hogy Isten akarata? Ki mer ilyet tenni? Jelentkezzen közületek ha van ilyen. Én szembesültem sokmindennel és nem egy orvosnak tanuló, ápolónő, ha van még köztünk. De egyszerűbbet mondok. Az is aki nem elvakult, hanem érez. Belül ott, van egy szerv, ami érez. Nekem van olyanom. Aki ilyet állít, annak van?????
Amúgy egy kérdés. Ez emberi élet? Ez élet?
"Anyává csakis a gyerek tehet - nem az apa"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Namarie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 4775
- Köszönetek: 0
Tudom, Cerebrum, Te nem szereted a filozófiát, de tényleg érdemes lenne utánanézni dolgoknak.
Nme kell megszeretni, csak elolvasni kéne, az pedig nem fáj. (Elvégre Neked sem szigorlatoznod, sem vizsgáznod nem kell, de akkor se a filozófia fájdalmas, hanem a vizsga). A legegyszerűbb, ha Kant: Tiszta ész kritikájával kezded, és ha 4 antinómiát elovasod, akkor már jó. De ha gondolod, és nem gúnyolódom Veled, dióhéjban be si írhatom a léyneget. Megéri, jót fogsz derülni.
"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- adangeleb
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 458
- Köszönetek: 0
Acho írta: Más:
Ha valakinek megvan a "Christus vincit, Christus regnat" kezdetű keretény dallam, és át tudja küldeni, az kérem, jelezze! Sajnos nem találom sehol...
youtube.com/watch?v=FYru8q7wSoA
youtube.com/watch?v=u4YfVDxu0yY&feature=related
youtube.com/watch?v=Hs7idD5Nvs0&feature=related
"jó dolog gyertát gyújtani, de élvezetesebb a sötétséget szidni"
Anthony de Mello
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- adangeleb
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 458
- Köszönetek: 0
Igen, tehát akkor még egyszer mondom: Galilei nem az egyház miatt halt meg.Cerebrum írta: Szerintem ilyet senki nem mondott, tekintve, hogy őt speciel nem végezték ki...
Nos annak ellenére, hogy messzemenőkig vallod a fejlődésképesség tulajdonságát nem igazán tudsz egy változást több oldalról is megvizsgálni? Több oka lehetett a helyzetnek, többek között én arra hívnám fel a figyelmet, hogy a felvilágosodás egyik úttörője maga az egyház lett – reformáció, Luther, Kálvin, Zwingli (talán nem olvastál még tőlük semmit, de érdemes megvizsgálni véleményüket a „tudományról” a társadalom helyzetéről, ezek ma már jórészt történelmi értékű művek , természetesen nem modern gondolatokat hordoznak). Mindenesetre korántsem olyan egyszerű a kép, hogy a fejlett és sorsát megelégedő tudomány ifjú erejével egyszer csak hirtelen kiszabadítja magát az egyház fojtogató öleléséből. Ehhez természetesen jó lenne ismerni a felvilágosodás korának teológiáját, mely már mint folyamat akkor jelentkezik az egyházi dialógusban, amikor a tudomány nyújtotta felvilágosult elme még 2 literes dunsztos üvegbe volt lezárva, várva a jövendőt. Utalok itt elsősorban az ortodoxia lezárulására (mely tisztázta a tant, protestáns ortodoxia és a tridenti zsinat következményei –mely korántsem geometriai vagy biológiai vitákról szól, hanem hitrendszerező elvek) és az ennek nyomán kibontakozó puritanizmus és pietizmus melynek a végén ott áll a teológiai egzisztencializmus, de a liberális teológia vonatkozásait is szemügyre kell vennünk, tehát ez az, ami teológiai vonalon megvalósul. Természetesen a filozófiai gondolkodás mint párhuzam ugyanúgy végig kíséri ezt a korszakot, és ha valaki ismeri Kant kritika-filozófiáját, Hegel idealizmusát és Kirkegaard egzisztencialista szemléletét egyértelműen láthatja, hogy itt nem arról van szó, hogy a tudomány végre győz a hit és az egyház felett. Ugye ezért lenne jó legalább a filozófiát nem annyira megvetni, mert esetelegesen az ember olyan folyamatokba is bepillantást nyerhet, melyek egy igen bonyolult folyamat elvi részeit alkotják. Ezek mentén alakulnak a dolgok, nem pedig a tehetetlenség törvénye uralkodik el a teológia és egyházi gondolkodáson, hanem mint ahogy a tudomány is lépett előre, ugyanúgy az egyház is – és igen kijelentem, hogy előbb az egyház lépett a reformáció eseményeivel, mikor önmaga megtörte (jelezném nagyon helyesen) az egyház politikai uralmát. Ma sincs az egyháznak politikai uralma, semmi joga rá, még akkor sem, ha ezt rengetegen áhítják. Mert gondoljunk bele (csak egy pillanatra használjuk a fantáziánkat), ha az egyház sokáig erősködik és nem újít önmagán (ahogy tette), bizony nem olyan helyzetben lennénk-e, mint a mai iszlám országai? Hát ott sem maradt le a tudomány a vallásos kényszergetések miatt (mert azért ugye az arab matematika és orvoslás csak világhírű, Irán is tud atom bombát előállítani, sőt egyes arab országokban építészeti csodák vannak), csupán az emberek végtelenül engedelmeskednek egy vallási tanításnak és az iszlám virágzik, virágkorát éli. Ha a keresztyén egyház megőrzi saját politikai befolyását, lehet, hogy ma nagyon kényelmes helyzetből diktálhatna, ahogy például az iszlám teszi manapság. Ehelyett történt egy változás és én ezt a keresztyénség előnyének tartom, mert csakis így tudta betölteni saját tanítását. Ha egy olyan helyzetben lenne, amit itt említettm, akkor bizonyára teljesen meghasonlott volna saját tanításával. Higgyük el, fogjuk fel, ott ahol nincs szükség Jézusra, oda nem megy Jézus (bibliai tanítás ennek az alapja). De ne reménykedjünk abban, hogy lesz olyan, amikor senkinek sem kell majd Jézus (ennek is bibliai tanítás az alapja), sőt ha megnézzük teológiai szemszögből a világ sorsát (és most lehet kapaszkodni), bizony a szekularizációt már jó régen megírta a Biblia, hogy igenis ez lesz, erre készüljünk, ez nem éri váratlanul az egyházat (ennek is bibliai tanítás az alapja). Szemétdomb? Ugyan már! A társadalomnak nincs szemétdombja. Nincs külön hely, ahová elhordja saját szemetét – ezért van értékrendbeli válság és nem tudjuk semmire sem azt mondani, hogy az jó vagy rossz, mert mindenki maga dönt, azt kukáz amit akar, de ha a keresztyén tanítást szemétnek értékeljük, akkor sajnos automatikusan értékeljük szemétnek a vele járó értékrendet, amitől akárhogy is irtózunk a pozitív értékeket hordozza, olyanokat mint: erkölcsi tisztaság, remény, ebből fakadó békesség és szeretet (hogy nagyon leegyszerűsítsem a dolgot).Cerebrum írta: Érdekes, akkor vajon mivel magyarázható a tudomány robbanásszerű fejlődése és kivirágozása (ha már a fejlődés bizonyos szintjeiről beszélünk) a 18. századtól kezdve?
Hát mi választotta el Hitlert attól, hogy kezdetben a börtön falai között vesse papírra gondolatait attól, hogy azt egy egész nemzet előtt hirdesse? Néhány év. És miben különbözött indulata a börtön falain belül és Führerként? Semmiben. Itt azt hiszem ez a lényeg. Ha én szeretnék lopni, de nem teszem meg mennyivel tisztább a lelkiismeretem attól, hogy el is loptam azt? Semmivel, mert legközelebb, amikor ugyanezt szeretném és kicsit bátrabb leszek, na meg esetleg jobban is nyílik rá lehetőségem, mi garantálja azt,hogy nem teszem meg? Mi? Semmi. Tehát nem az a lényeg, hogy amit írtál hányan olvassák el, hanem az, hogy leírtad, az a te felelőséged, nem az, hogy kikhez jut el és kik hogyan reagálnak. Mindazonáltal, akinek nem inge, természetesen nem veszi magára. Amúgy a szabad vélemény nyilvánítás, ha jól tudom senkit nem jogosít fel a gyűlöletbeszédre vagy az uszításra. Márpedig az egyház ellen azért jó pár ilyen megnyilvánulás van – vagyis hangzanak el alaptalan vádak a ma egyházával kapcsolatban. Itt még megjegyzem, hogy a szólásszabadság bizonyos moderálásának fontosságát pontosan egy liberális zsidó politikus vetette fel minap egy interjú során.Cerebrum írta: Szörnyen szégyelem is magam miatta (habár megint nem lettem nevemen nevezve, avagy mondhatnók az ördög ezúttal sem lett a falra festve), hiszen feltehetőleg ezzel a hozzászólásommal (tekintvem hogy milliók, ha nem milliárdok olvassák ezt a topikot) olyan lavinát indítottam el, ami kihatással lesz a világ további sorsára. A Föld ettől a pillanattól kezdve nem is lehet többé a béke és a szeretet hazája. Elnézést is kérek, többet nem fordul elő. Most már tudom, hogy a szabad véleménynyilvánítás bűntett az emberiség ellen.
(Egyébként arról, hogy mi dolgozik a békesség ellen, én is tudnék mit mesélni, és még OFF topik sem lennék...)
Mondjuk szó sincs itt egyfajta szerecsen mosdatásról, csupán a részletek megvilágításáról, hogy milyen folyamat is zajlott le valójában. Na most azért tisztázzuk, hogy mire valók a dogmák. A dogma a keresztyén vallás tanítását tartalmazza, tehát megint csak nem vallási meggyőződésből fakadó, természettudományos eszmefuttatás. A valódi dogma (érdekes módon a protestáns teológia nem is beszél konkrét dogmákról, nincsenek rendeletek, hanem dogmatika van, ami a keresztyén tanítást értelmezi és rendszerezi olya módon, ahogy mondjuk,egy más szakterület rendszerezi a maga felismeréseit bizonyos rendszerben) a hit és a vallás lényegére irányul, nem másra, arra, amihez ért és amire hivatott hogy legyen. Ugye a dogma szó – még egyszer hangsúlyozom – annyit tesz, mint tanítás, mégpedig a keresztyén tan foglalata, Istenről beszél, az emberről, de mint teológiai terminusról (ami korántsem = az ember biológiai, szociológiai vagy pszichológiai leírása), az ember és Isten viszonyáról, az Isten és ember céljairól stb. Ez a dogma, nem földrajz, nem geometria vagy modern zenetudomány, hanem teológia. Ha az ember megnéz egy dogmatikát (mint könyvet), akkor korántsem talál benne olyan tételeket, hogy Jézus Krisztus szemszögéből hogy is van a klónozás vagy hogy Isten teremtése szerint hány éves a Föld és milyen alakú. Megint azzal a visszaéléssel állunk szemben, hogy néhányan (akik az egyházi pályájukat, mint politikai karriert futották meg) attól sem riadtak vissza, hogy a dogma formáját (mely ugye tekintélynek örvend) olyan célokra használják fel, ami bocsánat de halandó kijelentéseket tartalmaz, mert nem Istennel kapcsolatban mond valami lényeget az egész, hanem Istent és a dogma formáját csupán felhasználja valamire.Cerebrum írta: Érdekes, az én nézetemben pont az válik sarkított magyarázattá, ha elkezdjük tisztára mosni az egyházat, és a fenti dolgokat kizárólag a tudomány hatáskörébe tartozó ártatlan nézeteltérésekké degradálni (mintha pl. olyanról, hogy dogma, még csak nem is hallottunk volna), amikhez a teológiának még véletlenül sincs semmi köze, hiszen ugye miért lenne, ha egyszer még csak nem is foglalkoztatják ilyen pórias dolgok...
"jó dolog gyertát gyújtani, de élvezetesebb a sötétséget szidni"
Anthony de Mello
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Felagund
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 6412
- Köszönetek: 2
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Cerebrum
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Namarie írta: Miért nincs köztük különbség?
Azért, mert csupán az antropocentrikus világképe mondatja az emberrel, hogy van köztük különbség, mivel az ember valamiféleképpen jobb és nemesebb egy gyümölcsfánál, mintsemhogy ilyen módosításoknak legyen kitéve, pedig elviekben valóban nincs különbség. Egyébként is, a természetes szelekció amúgy is elvégzi ezt helyettünk is, a gyümölcsfán is, meg rajtunk is.
“Blinding ignorance does mislead us. O! Wretched mortals, open your eyes!” (Leonardo da Vinci)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Namarie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 4775
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Felagund
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 6412
- Köszönetek: 2
Namarie írta: Gondolom, nem arról fog szólni a történet, hogyha te azzal próbálkozol, hogy mentül ellenállóbb legyen a gyümölcsfa, és ugyan legyen már valami használható mennyiségű barack, és ezért génkísérletezel, akkor máris halálos bűnöd van. mert ez jó, ha nagyon akarjuk, megkérdőjelezhető, de nagyon erőltett volna. Inkább arról van szó, hogyha te klónozni karsz embert, vagy épp az az ambíciód támad, hogy genetikailg minél tökéltesebb embert úgymond tenyéssz ki- nos ez tényleg megkérdőjelezhető.
Ami azt illeti nem látok nagy különbséget aközött, hogy egy jobb gyümölcsfát, vagy egy jobb embert akarunk-e kitenyészteni...
Our knees do not bend easily
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Acho
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2004
- Köszönetek: 5
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Cerebrum
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Elrond Vilya írta: A Katolikus Anyaszentegyház idáig azért az elmúlt évtizedek hanyatlása ellenére sem süllyedt. Kizárólag a közvetett abortusz lehet megengedett a duplex effectus elv alapján. Semmilyen testi vagy szellemi nyomorúság nem szünteti meg az emberi élet szentségét. Pont.
A "felvilágosultak" pampogásával pedig nem vagyok hajlandó foglalkozni.
Hmmm, úgy látszik tévedtem alább. Egyesek még mindig a 16. században élnek...
Namarie írta: ...nem arra gondoltam, hogy Te mennél gyónni, bár soha semmi nem lehetetlen.
Kivéve ezt az egyet.
“Blinding ignorance does mislead us. O! Wretched mortals, open your eyes!” (Leonardo da Vinci)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Elrond Vilya
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK3
- Hozzászólások: 66
- Köszönetek: 0
A "felvilágosultak" pampogásával pedig nem vagyok hajlandó foglalkozni.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Namarie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 4775
- Köszönetek: 0
Ebből következőleg, ha a kísérletek arra irányulnk, hogy a beteg magzatot hogy lehetne meggyógyítani, ill. beteg szervet hogy lehet egészségessel pótolni, nem lehet probléma.
Szerintem itt azokat a dolgokat fogják felülvizsgálni, amiktől egy valamennyire is józanul gondolkodó embernek is feláll a hátán a szőr- pl. csak azért foganjon meg egy magzat, majd vetessék el, hogy bárkinek is a beteg szervét pótolják az ő dolgaival. Na ez tényleg durva lenne, arról nem is beszélve, hogy micsoda visszaélésekre adna lehetőséget- mondjuk a harmadik világbeli országokban, ahol az illegális szervkereskedelem sajnos így is virágzó üzlet, sok egyéb mocsokkal együtt.
Cerebrum: bízzunk a józan észben!
Amúgy nem arra gondoltam, hogy Te mennél gyónni, bár soha semmi nem lehetetlen.
"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Cerebrum
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Különben is, a genetikusokat (meg úgy általában a felvilágosult gondolkodásúakat) ugyan nem fogja érdekelni, mit pampog az egyház arról, hogy mi számít erkölcsösnek és mi nem. Elvégre nem a 16. században élünk... Ha meg valaki esetleg szimpátiát érezne az egyház nézeteivel a közeljövőben is, akkor nyugodtan szülje csak meg majd a Huntington-kóros gyerekét, vagy várjon éveket ha mondjuk vesetranszplantációra lenne szüksége. Nem erőszak a disznótor, ahogy mondani szokás.
“Blinding ignorance does mislead us. O! Wretched mortals, open your eyes!” (Leonardo da Vinci)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Namarie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 4775
- Köszönetek: 0
Cerebrum írta: www.mult-kor.hu/cikk.php?article=20026
Hű, kész szerencse, hogy nem vagyok genetikus... Most mehetnék gyónni.
Gondolom, nem arról fog szólni a történet, hogyha te azzal próbálkozol, hogy mentül ellenállóbb legyen a gyümölcsfa, és ugyan legyen már valami használható mennyiségű barack, és ezért génkísérletezel, akkor máris halálos bűnöd van. mert ez jó, ha nagyon akarjuk, megkérdőjelezhető, de nagyon erőltett volna. Inkább arról van szó, hogyha te klónozni karsz embert, vagy épp az az ambíciód támad, hogy genetikailg minél tökéltesebb embert úgymond tenyéssz ki- nos ez tényleg megkérdőjelezhető.
Te, én szoktam gyónni, elég rendszeresen, mert sajnos van mit, de van, hogy a gyóntytó atya kér, hogy ne legyek ilyen szigorú magammal, vagy mondja, hogy ez, bármilyen súlyosnak is érzem, nem súlyos bűn. Tehát tudnak disztingválni.
"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Acho
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2004
- Köszönetek: 5
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Gandalf írta: És még egy lépés:
A pápa Luther Márton rehabilitásának lehetőségéről
www.timesonline.co.uk/tol/commen ... 492299.ece
Mégsem:
www.magyarkurir.hu/?m_id=1&m_op= ... 25&rovat=1
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Cerebrum
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Hű, kész szerencse, hogy nem vagyok genetikus... Most mehetnék gyónni.
“Blinding ignorance does mislead us. O! Wretched mortals, open your eyes!” (Leonardo da Vinci)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Cerebrum
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
adangeleb írta: Mertem volna remélni, hogy ha valaki szól valamit is az egyház természetéről, akkor ismeri is azt. Hát ez sokszor nem így történik. Az egyházról sok véleményt el lehet mondani, de akkor az ember tegye oda a gondolata mellé: "szerintem". Nem így történt.
Ha ezzel rám céloztál, akkor szerintem vess egy kósza pillantást az előző hozzászólásomnak mindjárt a harmadik mondatára. Ha nem rám céloztál, akkor természetesen nem mondtam semmit. (Habár a félreértések elkerülése végett jobb néha a nevén nevezni a dolgokat... Mellesleg azt hiszem ez sem az én szavajárásom.)
adangeleb írta: Galilei nem az egyház miatt hallt meg
Szerintem ilyet senki nem mondott, tekintve, hogy őt speciel nem végezték ki...
adangeleb írta: Ezt sokszor darwinista tudósok vetik fel, holott ők kellene a legjobban ismerjék a fejlődés bizonyos szintjeit, tehát a középkorban az egyház igenis biztosította a tudomány fejlődését és munkálkodását, hát enynire jutottak az emberk. Azt se mondjuk, hogy több ideológiai akadálya lett volna a fejlődésnek, hiszen azok ma is vannak akár egyházzal, akár anélkül.
Érdekes, akkor vajon mivel magyarázható a tudomány robbanásszerű fejlődése és kivirágozása (ha már a fejlődés bizonyos szintjeiről beszélünk) a 18. századtól kezdve?
adangeleb írta: Valószínű, hogy a Római Katolikus Egyház nem hízelkedésből állít szobrot.
Szóval csak valószínű?
Egyébként vajon miért hozakodik elő ismét az egyház ezzel a dologgal, ha egyszer 15 éve II. János Pál már semmissé tette az ítéletet és sajnálkozását fejezte ki az üggyel kapcsolatban? Sőt, Galilei rehabilitációja a lenti cikk szerint már sokkal korábban, a 18. században megtörtént...
adangeleb írta: ...legalább ne mártsa bele magát azokba az igyekvésekbe és ne ártson azoknak, melyek arra törekednak akár apró, akár nagy lépésekben, hogy a lakott földet egyre emberibbé tegyék és a lehető legnagyobb fokú békességet munkálják melynek része a belátás, a megbánás, a felismerés, az igazságszolgáltatás és még sorolhatnám, hogy mi minden.
Szörnyen szégyelem is magam miatta (habár megint nem lettem nevemen nevezve, avagy mondhatnók az ördög ezúttal sem lett a falra festve), hiszen feltehetőleg ezzel a hozzászólásommal (tekintvem hogy milliók, ha nem milliárdok olvassák ezt a topikot) olyan lavinát indítottam el, ami kihatással lesz a világ további sorsára. A Föld ettől a pillanattól kezdve nem is lehet többé a béke és a szeretet hazája. Elnézést is kérek, többet nem fordul elő. Most már tudom, hogy a szabad véleménynyilvánítás bűntett az emberiség ellen.
(Egyébként arról, hogy mi dolgozik a békesség ellen, én is tudnék mit mesélni, és még OFF topik sem lennék...)
adangeleb írta: ...az egyház mint szervezet, mint létesítmény állásfoglalása egyértelmű: minden ember üdvösségét szeretné szolgálni.
Milyen kár, hogy ezt a jelszót lobogtatva valahogy sokszor mégsem ez volt a valós szándék...
adangeleb írta: ...ma úgy magyarázni, hogy Galilei az egyház tanaiba ütközött, sarkított, mert igazából az egyház emberei véleményébe ütközött sokszor sok radikális tudós, azoknak a véleményébe, akik maguk is foglalatosak voltak bizonyos tudományokban. A keresztyénség igazán nem foglalkozik azzal, hogy most a Föld kerek vagy hol forog, számára indiferens ez a dolog, úgymond nem üdvösség kérdése, megint csak teológiai szóhasználattal élve.
Érdekes, az én nézetemben pont az válik sarkított magyarázattá, ha elkezdjük tisztára mosni az egyházat, és a fenti dolgokat kizárólag a tudomány hatáskörébe tartozó ártatlan nézeteltérésekké degradálni (mintha pl. olyanról, hogy dogma, még csak nem is hallottunk volna), amikhez a teológiának még véletlenül sincs semmi köze, hiszen ugye miért lenne, ha egyszer még csak nem is foglalkoztatják ilyen pórias dolgok...
“Blinding ignorance does mislead us. O! Wretched mortals, open your eyes!” (Leonardo da Vinci)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- adangeleb
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 458
- Köszönetek: 0
Pro primo: ha Galileinak szobrot állítanka a Vatikánban, akkor azt nem az egyház teszi, hanem a Római Katolikus Egyház, mint felekezet és mint szervezet. Galilei nem az egyház miatt hallt meg, ez épp olyan nagy általánosítás, mint azt mondani, hogy az evolúció mint olyan megbukott (csak hogy egy példát hozzak egy vitás területről). Keressük meg az okát, hogy miért ítélték el Galileit valójában, mennyire volt fontos a keresztyén tan azok számára, akik ezt megtették. Ha összevetjük a pápai állam igyekvéseit és magát a keresztyén tan mondanivalóját, hát nem igazán találunk benne közös vonásokat, hacsak maga a keresztyén tan is nem volt kiszolgáltatva a tekintélyelvűségnek akkoriban, melyet természetesen a pápai állam gyakorolt. Uganakkor kár úgy sarkítani a helyzetet, hogy Galilei lenne a tudomány üstököse (ugyanazokkal a tulajdonságokkal felvértezve, mint egy mai materialista tudós aki a hitetlenség buzogányával csap ide meg oda) és a sötét középkor egyháza fekete ruhában, elmaradottan, bután, kaszával üldözve a szellem fellegvárának számító nagy öreget. Hát nem, mert
Pro secundo: Galilei esete és története is pontosan azt mutatja, hogy mennyire konfuzionált az egyház és a tudomány, mert a tudományt akár hisszük, akár nem az egyház intézményesítette a középkorban és felügyelte azt, mivel nagyon jól tudjk, hogy politikai tényezőnek számított (mármint az egyház). Ma kiforgatni és fehéren feketén ellentéteket állítani a két dolog közé teljesen hibás történelemértemezést jelent. Valamikor, amikor ezt tették egyes vezetők országunkban és még néhány térségbeli országban, akkor annak is ideológiai célzata volt. Ezt mára illene már levetkőzni, mert idejét múlt és nem tényszerű, mint ahogy az sem, hogyha találgatásokba bocsátkoznánk arra nézve, hogy miképpen fejlődhetett volna az emberiség, ha "az egyház nem akadályozza a tudományt". Ezt sokszor darwinista tudósok vetik fel, holott ők kellene a legjobban ismerjék a fejlődés bizonyos szintjeit, tehát a középkorban az egyház igenis biztosította a tudomány fejlődését és munkálkodását, hát enynire jutottak az emberk. Azt se mondjuk, hogy több ideológiai akadálya lett volna a fejlődésnek, hiszen azok ma is vannak akár egyházzal, akár anélkül. A kolostorok egyzserre voltak spirituális központok és tudományos laboratóriumok. Az egyházi könyvtárak (zárdákban, apátságokban, mindennemű vezetés alatt álló egyházi alapítású intézetekben) egyaránt tartalmazták a kor aktuális korszerű tudományos irodalmát - melyet sok esetben maguk az eghyáziak alkottak. Ésszerű, mivel ők voltak a kor műveltjei - mint a kegyességi, és egyházi irodalom akár korabeli, akár már örökségnek számító irodalmát.
Pro tertio. Valószínű, hogy a Római Katolikus Egyház nem hízelkedésből állít szobrot. Nem lehet mindent egy apokaliptikus egyház-tudomány háború szemszögéből nézni. Megyjegyezném, aki ezt teszi az valamilyen módon fanatikus ellensége valamelyik oldalnak, azt ha a józan ész nem vezérli jobb belátásra, legalább ne mártsa bele magát azokba az igyekvésekbe és ne ártson azoknak, melyek arra törekednak akár apró, akár nagy lépésekben, hogy a lakott földet egyre emberibbé tegyék és a lehető legnagyobb fokú békességet munkálják melynek része a belátás, a megbánás, a felismerés, az igazságszolgáltatás és még sorolhatnám, hogy mi minden. Ezek jó részt diplomáciai gesztusok és helyes is, hogy azok, mert elvi és ideológiai hátterük nem igazán van már. Az ember a saját nyomorúságát miért akarja folyton valamilyen tannal elkendőzni? Értem ez alatt, hogy azt mondjuk Galileit az egyház akarta halálra adni. Nem, bocsánat, nem az eghyáz akarta, az egyház mint szervezet, mint létesítmény állásfoglalása egyértelmű: minden ember üdvösségét szeretné szolgálni. Galileit VIII. Orbán pápa elnökletével a Vatikán egyházi vezetői akarták elítélni, melynek indokai és mozgató erői már jóval eltérnek attól az állásfoglalástól, mely az egyház hivatása ebben a világban. És ha szabad azt mondani ugyanilyen érdekes egyvelege a mai világszemléletnek az, ha esetleg a tudomány nevében akakrunk mi ítélkezni és "rendet csinálni" a magunk soraiba. Ne burkoljuk saját magunk indulatait semmilyen magasztos cél mögé, annál visszatatszítóbb nincs. Ezt már megbizonyította jó párszor a történelem. Ezért, ha mai egyházi vezetők egy arasznyival is közelebb állnak saját maguk hivatásukhoz és hitvallásukhoz, akkor épeszű dolog a Galilei pert elítélni, ugyanis az nem feltétlenül a keresztyén szellemiségben fogant és lezajlott procedúra volt, csupán a köntösökön és a nyakaban lógott a kereszt. Az egyház ugyanaz volt akkor is mint most, mert ugyanaz a szervezet, ugyanaz az intézmény, a Krisztus teste teológiai szóhasználattal. De mint ahogy a testben a sejtek elhalnak és helyettük új sejtek veszik át az életben tartás szerepét, ugyanígy a Krisztus testében is új generációk jönnek és hibáztatni a mostanit egy több száz éves esemény vétkét hordozó több száz évvel ezelőttélt generáció miatt, nem egyéb, mint puszta vádaskodás és kifogás keresés.
Végül is a Galilei per, ha nagyon szigoruan vesszük a történéseket nem volt más, mint egyfajta tudományos vita és szakmai féltékenység, a tudományon belül. Ugyanis VIII Orbán maga is foglalkozva bizonyos kérdésekkel bizony ismerte Galileit és felnézett rá, csupán az volt a gond, hogy amikor Galilei megírta a könyvét akkor a pápa arra kérte, hogy az ő álláspontját is írja bele. Galilei meg is tette, csupán a stílus és a szerep, ami a pápa véleményénét formálta a könyvben nem tetszett a pápának, mivel Galilei elmarasztalta azt. Nos a pápa kihasználva Galilei radikális szemléletét és azt, hogy ő a pápa hamar inkvizíció elé citálta a tudóst. Tehát arról se feledkezzünk meg, hogy két tudós harca ez, melyek közül az egyik a pápa. Ezt ma úgy magyarázni, hogy Galilei az egyház tanaiba ütközött, sarkított, mert igazából az egyház emberei véleményébe ütközött sokszor sok radikális tudós, azoknak a véleményébe, akik maguk is foglalatosak voltak bizonyos tudományokban. A keresztyénség igazán nem foglalkozik azzal, hogy most a Föld kerek vagy hol forog, számára indiferens ez a dolog, úgymond nem üdvösség kérdése, megint csak teológiai szóhasználattal élve.
"jó dolog gyertát gyújtani, de élvezetesebb a sötétséget szidni"
Anthony de Mello
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.
Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.
A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.