Humor

Üdv mindenkinek!

Ha már ez egy kreatív szekció, és humor is van, akkor vettem a bátorságot, hogy egy saját paródiakezdemény első részleteivel (figyelem, RÉSZLETEK, nem összefüggő szöveg, azt hiszem, az megállapítható, melyik rész melyik) rukkoljak elő. Egy kicsit hosszú hozzászólás lesz ez, elnézést, remélem, megéri végigolvasni. Alapul a filmet vettem. Várom a véleményeket, de kérem figyelembevenni, hogy egy kezdő alkotó első ilyen irányú művéről van szó. Szóval csak kíméletesen!
Jó szórakozást!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Vadnyugat, meg egy másik hely is, ezen történet színhelye. Mivel északhoz képest határozottan délre feküdt, kelethez viszonyítva pedig kifejezetten nyugatra volt, Középtájnak nevezték. Ezt a helyet választotta működése színhelyéül történetünk aktuális főgonosza, Zebulon, aki olyan rémséges tettek elkövetését tervezte, mint a bolti nyalókalopás, csecsemők cumisüvegének önkényes eltulajdonítása, és a telefonbetyárkodás, pár apróbb stikli mellett, mint például az egész vidék leigázása és a népesség rabszolgává tétele.
Hozzá is fogott terve megvalósításához. Piacra dobott egy újfajta, mustáros csemegeuborka ízesítésű zabpelyhet ZebuZaba néven, és akciót hirdetett. Minden akciós dobozban ajándék gyűrű volt, az ezekből legtöbbet összegyűjtők között sorsolták ki a fődíjat, a Fő Gyűrűt. Ez egy felbecsülhetetlen értékű műanyag karikagyűrű volt, melyet ha tűzbe dobtak, majd onnan kivették, majd sós kútba tették, onnan is kivették, aztán kerék alá tették, onnan is kivették, végül feldobták kétszer a levegőbe, balkézzel elkapták és ráköptek, a következő felirat vált láthatóvá:
Zebulon Š Ž ™ Inc. Product
Made in China
Ezen túlmenőleg pedig remekül lehetett vele esküvősdit játszani. Rendkívül csábító nyereményjáték volt hát ez, Középtáj három legnagyobb népe, a cvelfek, az emberek és a törpikék vették is a zabpelyhet, mint a cukrot. Pedig nem is cukor volt, hanem zabpehely! Na mindegy, lényeg, hogy vették, és szorgalmasan gyűjtötték a gyűrűket. Hármat találtak meg a cvelfek, hetet a törpikék és kilencet az emberek. Ám az álnok Zebulon csúnyán rászedte őket. Ugyanis mindössze tizenkilenc dobozban volt ténylegesen ajándék gyűrű. Ez még nem lett volna baj, hiszen nyereményjátékról lévén szó, egyik nép sem várta el a fair play-t, pontosan tisztában voltak ugyanis a tisztességtelen marketingfogásokkal. És azzal, hogy tizenkilenc dobozban tényleg volt ajándék, ez az akció felülmúlta az összes korábbit, ahol jobb esetben két dobozban volt valami. De az, hogy Zebulon a sorsolásnál egy Csillagszemű Juhász nevű egyént nevezett meg nyertesként, mindenkit felháborított. A törpikék úgy vélték, hogy ilyen hülye neve csak cvelfnek lehet, ezért elkezdték utálni a cvelfeket. A cvelfek pedig azért kezdték el utálni a törpikéket, mert sértőnek találták a feltételezést, hogy cvelfnek ilyen neve lehetne. Így Zebulon már el is könyvelhetett némi sikert viszálykeltés terén. De a cvelfek és az emberek egyelőre nem vesztek össze, mert mindkét nép úgy gondolta, hogy ilyen nevű személy nem létezik és Zebulon megtartotta a Fő Gyűrűt magának. Elhatározták hát, hogy közösen követelik ki a fődíjat. El is mentek Motorba, de Zebulon addigra meglépett a ZebuZaba akció teljes bevételével. Megtalálták viszont a Gyűrűt, amit Zebulon a nagy sietségben elejtett. A cvelfek úgy voltak vele, hogy a legtisztességesebb az lenne, ha a Gyűrűt kidobnák a közeli szemeteskonténerbe. Ezzel az emberek vezére, Elemér is egyetértett volna, csak hogy ekkor már fia, Izidor volt a király, mert Elemér Motorba érve szívrohamban elhunyt. Izidor pedig arra hivatkozva, hogy az emberek kilenc gyűrűt gyűjtöttek össze, míg a cvelfek csak hármat, megtartotta a Fő Gyűrűt. Ekkor a cvelfek és az emberek is összevesztek. A nagy összeveszésben például a két nép másfelé ment haza! Bizony! Pedig odafelé még egy úton mentek! De ugye akkor még nem vesztek össze!
A hazaúton az emberek királya, Izidor az egyik folyónál feledékenysége miatt életét vesztette. Elfelejtette ugyanis, hogy nem tud úszni, és csak a folyó közepén jutott ez eszébe. Így hát megfulladt, társai eltemették, és hazamentek. A Gyűrű a sajnálatos baleset során a folyóba esett, és szép lassan mindenki elfelejtkezett róla és az egész ZebuZaba akcióról. Ezzel vége is lehetne történetünknek. De nincs! Merthogy egyrészt Zebulon nem tett le terve megvalósításáról. Az akció bevételéből hadsereget szervezett, újjáépíttette Marad-úgy nevű motori erődjét, és visszatért. Már csak a Fő Gyűrűt kellett visszaszereznie, mert valamivel eszébe kellett idéznie Középtáj népeinek az egykori viszályt, hogy megint összevesszenek, mivel azok, már elfelejtve az incidenst, kezdtek ismét egész jó viszonyban lenni egymással. És maga a Gyűrű is nagyon a szívéhez nőtt Zebulonnak, így minden erejével azon volt, hogy megtalálja.
Másrészt a Gyűrű sem veszett el mindörökre. Egy Küllem nevű lény találta meg, és tartotta magánál, egész addig, míg egy napon Középtáj egy kisebb népének, a hibbantoknak, vagy más néven félkegyelműeknek egy képviselője, név szerint Bájos Bélbú el nem nyerte tőle vetkőzős pókerben.
***
Történetünk kezdetén pedig a főhős, az ifjú Bájos Frigó, egyike Bájos Bélbú százharminchét unokaöccsének, a közeli erdőben hátát egy fának vetve olvasgatta Sztár Vársz képregénygyűjteményének legújabb darabját, mikor furcsa, csuklásokkal és harsány "hej!" kiáltásokkal tarkított, néha dünnyögéssé mérséklődő éneklésre lett figyelmes. Ezután nagy zörgést, majd dühödt káromkodást hallott. Erre elmosolyodott, zsebrevágta a képregényt, és elballagott a közeli országúthoz.
Odaérve láthatta, hogy egy szekér fordult az árokba, ami alól egy szakadt, szürke ruhás alak igyekezett kikecmeregni. Frigó megcsóválta a fejét.
– Adolf, te már megint részeg vagy!
– Egy varázsló sohasem részeg, Bájos Frigó! – kérte ki magának az Adolfnak nevezett figura, miközben nagynehezen kivergődött az árokból. – És sosem ittas. Nem illuminált. Nincs becsiccsentve. Egy varázsló mindig színjózan! – mondta, miközben elbotlott köpenyében és hasraesett.
Feltápászkodva igyekezett szekerét is kiszedni az árokból. Elmormolt egy varázsigét, de valamit elronthatott, mert a szekér nem az útra került, hanem átfordult a másik oldalára, maga alá temetve a varázslót. Frigó elég tiszteletlenül kiröhögte az öregembert, aki megint dühösen anyázott. A szitkozódás a következő félórában szabályos időközönként felhangzott, ahogy Adolf igyekezett felállítani a szekeret. Végül aztán sikerült. Adolf alaposan megizzadt, Frigónak pedig megfájdult az oldala a nevetéstől. A varázsló, némi tiszteletre akarván tanítani az ifjú Bájost, elmondta a békává változtató varázslatot, de valami megint nem stimmelt, mert Frigó Frigó maradt. Viszont Adolf haja zöldben pompázott, így a hibbant megint kiröhögte.
***
– A jelenlevők felét nem ismerem, és... ó, a franc! – Bélbút nagyon bosszantotta, hogy már az elején elszúrta beszéde legfrappánsabb és egyben leghosszabb és legértelmetlenebb mondatát. Nagy levegőt véve újrakezdte.
– A jelenlevők felét sem ismerem olyan jól, amennyire nem szeretem őket... ó, a fene enné meg!
Ó, – gondolta Frigó, szeretetteljes mosollyal nézve az öreg hibbantra – a szenilis, vén hülye, tudtam, hogy el fogja szúrni!
***
Frigó szorgalmasan kutatott Bélbú után a környező fák árnyékában, az útszéli kavicsok mellett és a lapulevelek alatt, gondosan elkerülve Bájlakot, ahol a leglogikusabb lett volna keresni nagybátyját. Végül, kifogyva az ötletekből, mégiscsak arra vette az irányt. De Bélbút persze már nem találta ott, csak az öreg elejtett gyűrűjét és Adolfot, aki a kandallóban égő tűzbe bámulva pipázgatott.
– Bélbú elment, ugye? – kérdezte a hibbant, aggodalmas és szomorú hangot igyekezve megütni. Ez egész jól sikerült, leszámítva a hangjából kicsendülő lelkes reménykedést. – Olyan régóta mondogatta már, de sose ment, már nem is reméltem, hogy megteszi. Ööö, akarom mondani, nem hittem, hogy megteszi – kapott észbe hirtelen.
Adolf minderre nem szólt semmit. Frigó lassan közelebb ment a varázslóhoz, s eközben szólongatta.
– Adolf?!...Adolf!...ADOLF!!!
– Mi?! Micsoda?! – riadt fel szendergéséből a kiabálásra a mágus. Frigó lemondóan sóhajtott.
***
Adolf kikapta a borítékot Frigó kezéből és a kandallóban égő tűzbe hajította.
– Megőrültél?! – kiáltott fel a hibbant. – Az volt az örökségem! Azonnal vedd ki onnét, hallod?! Azonnal...
A mágus itt vágta fejbe a varázsbotjával Frigót, hogy az végre csendben maradjon. Mikor a félkegyelmű magához tért, a varázsló elé tartotta a gyűrűt.
– Nyújtsd ki a kezed, Frigó! Már egész hideg! – Ezt kissé bizonytalanul tette hozzá, mert igazából fogalma sem volt a gyűrű hőfokáról. De valahogy rá kellett vennie Frigót, hogy ő fogja meg a gyűrűt, mert Adolf szerette volna elkerülni, hogy ő égesse meg a kezét. Hát igen, a varázsló felettébb bölcs volt és előrelátó. Így nem is szívta meg, nem úgy, mint Frigó, aki, mikor a gyűrűt belepottyant kezébe, azonnal üvöltve dobta azt el.
– Bammeg, Adolf! – Az ifjú Bájos sziszegve nyálazgatta a tenyérét és dühösen belerúgott a röhögő mágusba. Aztán óvatosan felvette a gyűrűt a padlóról.
– Látsz rajta valamit? – kérdezte tőle a varázsló.
– Nem, semmit – felelte Frigó, miután megvizsgálta a gyűrűt.
Adolf nagyot sóhajtott.
– Megkönnyebbültél, ugye? – kérdezte Frigó.
– Nem, csak látom, hogy már megint nincs rajtad a szemüveged, úgy meg nem csoda, ha nem látod azokat a fényesen világító betűket a gyűrűn.
Frigó erre kénytelen-kelletlen felvette szemüvegét. Akkor már ő is látta a lángszínű feliratot.
***
– Adolf, Adolf... – gondolkodott el Popsajt Sztárok. Azalatt a hibbantok megvacsoráztak.
– Á, Adolf! – kiáltott fel végül a fogadós – Tudom már! Hórihorgas alak, ugye?
– Igen – bólintott rá Frigó.
– És szürke ruhája van?
– Igen – értett egyet újra a hibbant.
– Meg nagy szakálla?
– Igen – hangzott el újra a helyeslés.
– Meg süvege is van, ugye, olyan csúcsos?
– Igen.
– És bottal szokott járkálni...
– Igen.
– Kék a szeme...
– Igen.
– Van egy anyajegy a bal veséje felett...
– Igen.
– Ja, és varázsló a fickó, igaz?
– IGEN!
– Meg gyakran részeg...
– IGEN!
– És olyankor nagyon szokott káromkodni, jó cifrákat! A kedvencem a...
– IGEEN!!!
– És... khm... hát... a szexuális érdeklődési köre... szóval... hogy is mondjam...
– IGEEEEEN!!!!! – Frigó, aki eleinte végtelen türelemmel és lelkesedéssel helyeselt, kezdte unni a dolgot.
– Hát vagy úgy fél éve nem láttam.
Frigó arca erre elborult kissé.
***
Árvácska nagy levegőt véve akart belekezdeni a varázslatba, de hirtelen megakadt. Szép arcocskájára gondterhelt kifejezés ült ki.
– Mi is a heti varázsige? – töprengett félhangosan, mire Frigó kétségbeesetten felnyögött. Árvácska előkotort egy noteszt, ezalatt a hibbant csendesen imádkozni kezdett.
– Lássuk csak... – lapozgatott a füzetben a cvelf leány. – Á, megvan! Jaj, mégse! Ez a múlt heti. A fenébe is, cserélgetik itt nekem állandóan a jelszót! – tört ki mérgesen. Végül megtalálta, amit keresett.
– Igen, ez az! Na lássuk!
***
– Hohó, ki ez a jóképű vitéz? – pillantott ki az udvarra belovagoló emberre a varázsló.
– Adolf! – kiáltotta Egon és visszarángatta az erkélyről kilógó mágust. A cvelf már annak sem örült túlságosan, hogy meg kell oldania a küszöbön álló válsághelyzetet, és akkor még egy kéjenc vénembert is fékeznie kellett.
– Jól van na! – motyogta kissé megbántottan Adolf, de a következő pillanatban már megint majdnem kizuhant az erkélyről. – Odasüss, Egon, micsoda helyes cvelf fiúcska! És hozta a barátait is! Azok is...
– ADOLF!!!
(...)
– A cvelfek elmennek Nyugatra. A törpikék nem törődnek a más bajával, a hibbantok meg hibbantak. Kihez fordulsz hát?
– Az emberekbe kell helyeznünk bizalmunkat! Már csak azért is, mert más faj nem él Középtájon – jelentette ki Adolf.
– Nagy ötlet! – mormogta Egon.
– Miért, most mi bajod van velük?
***
Vagabund felvette a Nullzilt, majd gondolataiba mélyedt. Többek között azon elmélkedett, hogy mi a fenének őrizgetnek egy selejtes kardot. Töprenkedése közben nem vette észre a mögé osonó alakot.
– Hu! – hallatszott hirtelen, majd Árvácska gyöngyöző kacagása töltötte be a termet, mikor Vagabund ijedtében elejtette a törött kardot, egyenesen a saját lábára, azután mikor fel akarta venni, és a fejét verte be a szoborba.
(...)
– Jó, de pont itt? – kérdezte a Dúltagyú kissé feszélyezetten.
– Miért ne? Itt nem láthat meg minket senki.
– Itt pedig, hölgyeim és uraim, látható a festmény, mely megörökíti Izidor és Zebulon párharcát. Nyugodtan jöjjenek közelebb, de kérem, ne nyúljanak a képhez! Nem, nem, fényképezni sem szabad! – Egy cvelf, név szerint Garfunkel érkezett e szavakkal, egy csapat turistát kalauzolva. Garfunkelről annyit érdemes tudni, hogy mielőtt Tölgydugóba érkezett volna, egy Simon nevű alakkal zenélgettek helyi lokálokban. Mikor aztán feloszlottak, Garfunkel jelentkezett egy, a Cvelfpressben olvasott álláshirdetésre, melyben tárlatvezetőt kerestek Tölgydugóba. Munkája keretein belül minden este végigvezette a turistákat Tölgydugón, megmutatta a híres festményt és a törött Nullzilt, majd elszórakoztatta közönségét a tölgydugóbeliekről szóló, többnyire helyben rögtönzött zaftos pletykákkal, és mutatott egy-két saját készítésű aktfotót Árvácskáról. A turisták persze özönlöttek Tölgydugóba, és azt se bánták, hogy Garfunkel rájuk sózott több tucat törött Nullzilos kulcstartót.
***
Lassan megszűnt a mozgás a bokorban. Árvácska ábrándos hangulatban szólt Vagabundhoz:
– Emlékszel, mikor először találkoztunk?
– Igen...
– Tényleg? Érdekes, én már nem!
Ez kissé kiábrándító volt Vagabund számára, aki épp romantikus akart lenni, olyan mondatokkal, mint "Azt hittem, egy álomban járok!" meg hasonlók.
(...)
– Nem adhatod ezt nekem! – nézett Vagabund döbbenten a láncra és Árvácskára.
– Ugyan, miért ne adhatnám? Még legalább három ugyanilyenem van!
Vagabund kezdett letenni a romantikáról.
***
Másnap összeültek a meghívottak egy titkos tanácskozásra. Adolf nem győzött álmélkodni, mikor a résztvevők bevonultak, és lelkesen lökdöste a mellette ülő Frigót, hevesen mutogatva többek között a göndöri emberek képviseletében érkezett Baromira, vagy a Bakkacsa erdőből jött cvelf királyfira, Legóssrácra, és annak kíséretére. A varázsló csak Egon megrovó pillantására mérsékelte magát. Ekkor Tölgydugó lordja megnyitotta az ülést.
– Kedves mindenki! Azért gyűltünk ma itt össze... – Itt megállt egy pillanatra, tekintete ugyanis az ifjú Legóssrácra tévedt, aki elmélyülten reszelgette körmeit. Egy idő után azért gyanús lett neki a hirtelen beállt csend, felnézett hát, pillantása találkozott Egonéval. Bakkacsa erdő hercege ekkor kedvesen és biztatóan rámosolygott az idős cvelfre s apró biccentéssel bátorította, hogy folytassa csak a beszédét. Egon arca kissé elfelhősödött, de azért folytatta.
– Azért gyűltünk ma itt össze, mert Középtáj valamennyi népét halálos veszedelem fenyegeti, és el kellene dönteni, mit is csináljunk. Ehhez pedig azért kelletek ti, mert ha ti döntötök, akkor nem okolhattok engem semmiért!
Lássuk be, igen bölcs cvelf volt ez az Egon!
– Hozd ide a Gyűrűt, Frigó! – kérte a hibbantot.
Frigó engedelmeskedett a felszólításnak és letette a Gyűrűt az Egon előtt álló kis asztalkára, majd visszaült helyére. Egon ezalatt csendesen elszámolt háromig. Mire a háromhoz ért, a göndöri Baromi üvöltve vetette rá magát a Gyűrűre. Egon felsóhajtott, majd intett fiainak. Az egyik leütötte Baromit, a másik kifeszegette a kezéből a Gyűrűt és visszarakta az asztalra. Ezután a helyére vitték a göndöri helytartó fiát és lekötözték a székére. Mindezek alatt Egon megsemmisítő pillantást vetett Adolfra, aki gyorsan megjátszotta, hogy elbóbiskolt.
Miután helyreállt a rend, Egon folytatta.
***
Kripli lecsapott baltájával a Fő Gyűrűre, mire a balta szilánkokra hasadt. A törpike mély döbbenettel vette ezt tudomásul, majd dühösen felpattant, és visszaszaladt Tölgydugóba a három mérföldre levő helyről, ahol földet ért. Mikor visszaért, elővette a pótbaltáját. Az eredmény ugyanaz volt. Ezek után még megpróbálkozott a pót-pótbaltával, majd jött a kard, a húsvágó bárd, a metszőolló és a láncfűrész. Egyik sem használt, így hát Kripli feladta, már csak azért is, mert fárasztó volt minden egyes alkalommal visszafutnia három mérföldet.
Egon, aki kaján vigyorgással hagyta szenvedni a törpikét, most álszentül megszólalt.
– Ja, elfelejtettem mondani, hogy a Gyűrűt a jelenlevők egyike sem tudja elpusztítani.
– A cvelf anyádat! – tört ki Kripli és a Gyűrű szétverése helyett a cvelf fejének szétverését tűzte ki célul, de már nem volt mivel megtennie ezt.
***
Egon – aki csak néha vette a levegőt a szokásosnál idegesebben, például mikor a Bakkacsa erdő hercegére nézett és az épp fésülködött, szemöldököt szedett, vagy csak nézegette magát zsebtükrében, vagy mikor Vagabond Árvácska felé cuppogott és egyéb, egyértelműen kétértelmű nemzetközi jelzéseket alkalmazott – beszéde végeztével körbenézett a jelenlevőkön. Azok némelyike felriadt a hirtelen beállt csendre, de a többség békésen szunyókált tovább. Egyedül Legóssrác nem aludt. Csendben, komoly arccal nézett a távolba és lassan bólogatott. Egont ugyan kissé meglepte, de ugyanakkor mélységes örömmel töltötte el a hirtelen változás, hogy az ifjú cvelf végre felfogta a helyzet súlyosságát, és nyilvánvalóan épp a lehetőségeket mérlegeli. És a bólogatás egyre gyorsult, Egon pedig egyre növekvő figyelemmel és reménykedéssel várta, hogy a herceg határozzon. Ekkor azonban Legóssrác a szimpla bólogatásról átállt arra, hogy ide-oda rázta a fejét, karjával pedig ütemesen csapkodta a szék karfáját. Egon eltöprengett, hogy vajon betudhatja-e ezt egy komoly lelki tusa külső megnyilvánulásának, ám ekkor a cvelf ifjú furcsa nyávogásfélét produkált, felébresztve a tanács többi tagját, akik megdöbbenve néztek rá. A nyávogásról nemsokára kiderült, hogy az éneklés próbál lenni, és ahogy Legóssrác rázta a fejét, előbukkant a fülhallgató zsinórja, amit addig takart hosszú szőke haja. Egon eltorzult arccal rogyott székébe, Legóssrácnak pedig feltűnt, hogy valamiért már megint mindenki őt nézi. Viszont azzal tisztában volt, hogy nem szépségét csodálják. Annak – Legóssrác őszinte bánatára – saját magán kívül senki nem adózott kellő csodálattal. Kérdőn pillantott hát körbe, miközben levette a fülhallgatót.
Cvelf társai úgy döntöttek, itt az ideje némi fegyelmezésnek. Nevelő szándékkal igen komoly fenyítést alkalmaztak. Azon túl, hogy egyikük mutatóujjával megintette a herceget, elvették Legóssráctól a maciját! Bizony! És nem is akarták neki visszaadni a tanácskozás végéig. De a lehető legrosszabbat tették. Legóssrác, látva, hogy elszakítják tőle a számára oly kedves és értékes tárgyat, mely születésétől fogva egész eddigi életét végigkísérte, melytől eddig soha meg nem vált, mely szervesen hozzátartozott, csakúgy, mint a nyakában lógó rózsaszín cumija, irtózatos üvöltésben tört ki. A tanácskozás teljességgel lehetetlenné vált, sőt, a Tölgydugóban lakók a költözést fontolgatták. Végül is kénytelenek voltak visszaadni a macit, és némi fagyiba tunkolt sütivel lecsillapították a cvelfet, aki még ezután is sokáig hüppögött és durcásan szívogatta a cumiját.
***
– Nos, ki vállalkozik hát e feladatra? – kérdezte Egon az egybegyűlteket.
Baromi ekkor eszméletlenséget színlelt, Vagabund vadonjáró ruháját foltozgatta, a törpikék buzgón próbálták Kripli kirakóssá aprított fegyvereit összerakni, a cvelfek hercegük példáját követve walkmant kaptak elő és elmélyült szépítkezésbe kezdtek, Adolf pedig megint megjátszotta, hogy elaludt. Egyedül Frigó nem csinált semmi különöset, mert egy kiadós ebédről ábrándozva kissé elbambult. Lelki szemei előtt épp egy zaftos sült csirke jelent meg, és gondolatban már nyújtotta is a kezét, hogy az egyik combot lekanyarítsa. Balszerencséjére azonban a kezét önkéntelenül ugyan, de valóban megmozdította. Egon pedig nem habozott kihasználni ezt a pillanatnyi figyelmetlenséget.
– Íme hát, Digó fia, a bátor Frigó önként vállalkozik a feladatra.
A cvelfek erre felugrottak, sietősen gratuláltak a félkegyelműnek és indultak a kijárat felé.
– Ácsi, fiúk, ácsi! – szólt utánuk Egon. Azok rosszat sejtve fordultak vissza.
– Az rendben, hogy Frigó megy, de mivel ő egyedül mégsem lehet a Gyűrűhurcolók Klubja, másnak is vele kell mennie!
– Mehetne a félkegyelmű barátaival – vetette fel gyorsan Legóssrác, társai pedig buzgón helyeseltek, bár egy pillanatra meglepte őket ez a hercegre nem jellemző találékonyság. Pedig csak arról volt szó, hogy Legóssrác ugyanúgy nem akart menni, mint ők.
– Ők amúgy is mennek, már csak azért is, mert itt ők vannak kisebbségben minden szinten – mondta a hibbantok testmagasságára és létszámára utalva Egon, aki a szótöbbségen alapuló demokrácia abszolút híve volt. – De pont mivel félkegyelműek, négyen is csak kettőnek minősülnek, az egy klubelnök, meg alelnök, az pedig még mindig nem klub!
– Tehát? – kérdezte gyanakodva Legóssrác.
– Tehát te is velük mész! – jelentette ki Egon, aki nem tudott elfojtani egy sátáni vigyort.
– Ne má'! – fakadt ki az ifjú cvelf és hisztizni kezdett.
Egonnak megesett rajta a szíve.
– Na jó, tudod mit? A társaid közül veled tarthat, aki akar!
A cvelfek erre adtak hercegüknek egy-egy csomag tartóselemet, pár tubus hajbalzsamot, nyakába akasztották a cumiját, kezébe adták a maciját, és homlokára búcsúcsókot cuppantva kiviharzottak. Legóssrác visszament helyére, útközben dühösen belerúgva az asztal alatt bujkáló Kamuba, elkeseredetten visszarogyott székére és morcosan szívogatni kezdte cumiját.
– Ne bánkódj, a macid veled megy! –gúnyolódott szemét módon Kripli, aki társaival szintén kezdett hazafelé készülődni.
– Továbbá a törpikék képviseletében is mennie kell valakinek! – folytatta Egon, Kripliék torkára forrasztva a röhögést.
– Muszáj? – nyafogott Legóssrác, de senki nem méltatta válaszra.
– Klón fia, Kripli, te mész! – rendelkezett Tölgydugó ura.
– A cvelf anyádat! – hördült fel ismét Kripli, mire Legóssrác, feledve egy pillanatra a maga bánatát, kárörvendően nevetni kezdett. Kripli megjegyezte magának, hogy ezért jön egy orrbaveréssel a cvelfnek, majd Egont próbálta meggyőzni arról, hogy nem mehet, hisz épp most törte ripityára a fegyvereit, köztük a kedvenc baltáját, ami törpike szokás szerint tíz év gyászidőt jelent, ez pedig teljes önmegtartóztatással jár, kizárva bármiféle klubhoz való csatlakozást. De Egon hajthatatlan volt. Tehát Kripli is visszaroskadt székére, majd vigasztalásképp, meg mivel most már úgyis ráért, megadta a Legóssrácnak gondolatban ígért orrbaverést. Ezalatt Egon kijelölte még Vagabundot, hogy addig se legyen Árvácska közelében. Vagabund tiltakozott, mire Egon meggyőzésképp beleegyezett abba, hogy ha a Kusza épségben visszatér, elveheti Árvácskát. Vagabundot ez a lehetőség nem kecsegtette túlságosan, tudván, hogy az épségben való visszatérésre az esélye egy a nagyon-nagyon sokhoz, de ez nem érdekelte Egont, és felírta a Dúltagyút is a listára. Erre a sorsra jutott Baromi is, aki hiába hivatkozott arra, hogy az Egon fiaitól elszenvedett bántalmazás során súlyos belső vérzéssel járó sérüléseket szerzett, továbbá pár bőrbetegsége is kiújult, és épp virágzik a parlagfű, amire allergiás, valamint világéletében gyenge volt a tüdeje, hajlamos volt a skizofréniára és a náthára, mivel a felsoroltak egyikéről sem volt nála orvosi igazolás. És klubtag lett Adolf is, akit Egon pusztán kitolásból küldött Frigóval. Mármint az Adolffal való kitolásból. Az csak hab volt a tortán, hogy így Frigóval is kitolt.
***
Legóssrác, fellelkesülten a példától (otthon is állandóan utánozta Supermant) felpattant és így szólt:
– Veled megyek én is, Digó fia Frigó, önként és dalolva! Tiéd az íjam!
– Talán a dalolást hagyhatnánk... – motyogta Frigó.
Kripli ezek után nem akart gyávának tűnni, ezért ő is rögtön felajánlotta szolgálatait és baltáját. Frigó csak mosolygott, mert bunkóságnak érezte volna azt mondani, hogy nem fognak sokra menni egy szilánkokban heverő baltával.
***
Egon kinyitotta az ajtót. Odabent Árvácska és Vagabund meghitt és intim közelség kialakításán munkálkodott. Egon azonban kirugdosta a Kuszát kint várakozó társaihoz, útközben nyakoncsípve az elosonni próbáló Legóssrácot. Ekkor azonban Baromi tűnt el. Vagabund helyes ösztönnel Árvácska szobája felé vette az irányt, és most ő rugdosta ki Baromit. A kijáratnál beleütköztek Legóssrácba, aki megint megpróbált meglépni. A cvelf épp rögtönözni akart valami jó kifogást, de ekkor meglátta a Vagabund háta mögül cinkosan rákacsintó Árvácskát. A naiv és szűzies herceg erre a füle hegyéig elpirult. Ezt már csak azért is megtehette, mert az ő fülének volt hegye. Aminél fogva Vagabund kivonszolta, míg Egon betuszkolta lányát a szobájába és rázárta az ajtót. Így végre elindulhatott a Klub.
***
Hőseink útja elég egyhangúan indult. Mindennap megvárták, míg a hibbantok befejezték a hétfogásos reggelit, és Legóssrác is elkészült, s korán, már délután egykor elindultak. Mentek tíz percig, akkor letáboroztak ebédelni. Majd továbbmentek, miután Frigóék végeztek a tizennégy fogással, és Adolf is felébredt délutáni szunyókálásából. Jobb esetben akár félórányi utat is megtettek, mielőtt a félkegyelműek követelni nem kezdték a hatfogásos vacsorát, Legóssrác pedig az éjszakai pihenőt, mert neki ki kellett aludnia a maga kilenc óráját, hogy másnap friss és üde lehessen.
Lassan, de biztosan haladt hát a Klub célja felé. S mivel szépen sütött a nap, egyenletes volt a terep és semmi különös nem történt, útjukat egész kellemes lett volna, ha Legóssrác nem énekel folyton. Csak olyankor volt nyugtuk tőle, ha letért a környező mezőkre vadvirágot szedni, de egy idő után ezzel fel kellett hagynia a cvelf hercegnek, mert társai igen rosszul viselték, mikor a frissen szedett csokrot az orruk alá dugta, főleg Baromi, aki ilyenkor a nap hátralevő részét tüsszögéssel és fulladozással töltötte.
És a göndöri vitéznek nem csak ez volt a problémája, hanem az is, hogy a Gyűrű kezdte hatalmába keríteni. Baromi egy ideig ellenállt, de ekkor a Gyűrű gonosz trükköt alkalmazott, hogy megtörje. Egyre korábban felébresztette. Ez önmagában még nem lett volna nagy baj, de emiatt szegény Baromit iszonyatos élmények érték. Normális esetben a lovag akkor kelt, mikor Legóssrác már felöltözött és a hibbantok is a desszertnél jártak, és ekkor neki még mindig bőven volt ideje mosakodni, felöltözni, reggelizni, kiolvasni az újságokat, és lejátszani egy parti sakkot Vagabunddal, mire Legóssrác elkészült a frizurájával és Frigóék is menetkész állapotba kerültek. De aztán már olyankor ébren volt, mikor a félkegyelműek még csak a hatodik fogásnál tartottak, a cvelf herceg pedig még csak a mellkasát gyantázta. És ez egyre rosszabb lett. Gyakran már olyankor felébredt, mikor Legóssrác még csak haját szárogatta Csőrikés törölközőjével, Frigóék pedig el se kezdték a második fogást. Aztán már olyankor, mikor a hibbantok nekikezdtek a reggelinek, a cvelf ifjú pedig a hajbalzsamot kente szőke tincseire. Egy alkalommal Baromi hallhatta Legóssrác visítását, mert Kamu, mikor teavízért járt a folyónál, túl közel ment ahhoz a vízeséshez, ahol a herceg zuhanyozott, máskor pedig szemtanúja lehetett a fiatal cvelf reggeli tornájának, miközben még a hibbantok is javában lustálkodtak. És ez így ment napról napra, a végén már egyszerre kelt az Aladdin-pizsamás cvelffel, míg a többiek békésen aludtak. És, bár már az eddigieket sem volt könnyű elviselni, a legrosszabb még hátra volt. Egy reggel Baromi felült hálózsákjában, és egy hajhálós szörnyeteggel nézett farkasszemet, akinek kékeszöld trutymó volt az arca, a szeme pedig két uborkakarika. Baromi rémülten felüvöltött, erre a szörny levette az uborkákat. Ekkor kiderült, hogy Legóssrác az, de Baromi lelki békéje oda volt.
***
Frigó arra ébredt, hogy valaki tapogatja. Rémülten nyitotta ki szemét. Elsőre megnyugodott, mert nem Adolfot látta maga előtt, pedig rá számított, hanem Baromit, de aztán újra erőt vett rajta a nyugtalanság, meg a bosszúság, hogy tessék, még egy esetleges pedofil a klubtagok között, akinek szintén pont őt kellett kiszúrnia. Pedig Adolftól sem volt teljesen biztonságban, a varázsló mind a mai napig próbálkozott még néha-néha nála, annak ellenére, hogy a hibbant még ismeretségük elején elmagyarázta neki egy hólapáttal, hogy nem kíván vele közelebbi fizikai kontaktusba lépni.
De most semmi ilyesmiről nem volt szó, Baromi csak a Fő Gyűrűt szerette volna elvenni Frigótól. A hibbant nem várt felébredése pillanatnyi zavarba hozta a göndörit, de gyorsan kivágta magát, azt színlelve, hogy csak Frigó takaróját igazította meg. Arcán atyai mosollyal gondosan betakargatta a hibbantot, jóéjt-puszit adott a homlokára, és maga is lefeküdt. Frigó kissé bizonytalanul mosolygott vissza, de aztán lassan megnyugodott és újra álomba szenderült.
Amikor azonban a fent leírt jelenet körülbelül nyolcadszorra ismétlődött meg, Frigó kezdett morcos lenni. De azért feltalálta magát. A következő alkalommal szeretetteljes mosollyal megölelgette Baromit, ezalatt annak farzsebébe csúsztatva a Fő Gyűrűt. A göndöri vitéz zavartan nézett a hibbantra, és a puszit most inkább kihagyta. Frigó ezek után alvást színlelt, és hagyta, hogy Baromi megmotozza. Nem kis elégtétellel hallgatta a lovag fojtott káromkodását, majd mikor az dühösen visszatért a saját hálózsákjához és elaludt, Frigó felkelt, visszavette a Gyűrűt, és most már zavartalanul aludt reggelig.
***
– Menjünk keresztül Mórlila bányáin! Kedvenc nagybátyám másodunokatestvérének sógora, Bálint királyi fogadtatásban részesítene minket!
– Tudjátok mit? Döntse el Frigó! – tolta át gyorsan a felelősséget a hibbantra Adolf. Frigó annyira megdöbbent ezen, hogy még a varázslót is elfelejtette elküldeni a jó francba. Eközben a többiek előadták álláspontjukat.
– Menjük Rohad felé, arra biztonságosabb! – mondta Baromi.
– Rohad túl közel van Vasunkvanhoz! – vetette ellen Vagabund.
– Ha Mórlilán keresztül mennénk, kedvenc nagybátyám másodunokatestvérének sógora, Bálint királyi fogadtatásban részesítene minket! Lobogó tűz, marhapecsenye, sör... – vélekedett Kripli.
– Én Mórlilába akarok menni! – jelentette ki ezeket hallva Trafó és Pepszin. Kamu is egyetértett, így végül Frigó is a bányát választotta.
– De én nem akarok Mórlilába menni! – siránkozott Legóssrác.
– Miért nem? – érdeklődtek a többiek.
Legóssrác kissé zavartan nézett rájuk, majd csak annyit felelt, hogy nem mondja meg.
– Olyan nincs! – közölte Pepszin. – Tessék megindokolni, vagy zálogot adsz!
A többiek sem hagyták annyiban, makacsul faggatóztak tovább. A cvelf hosszas vonakodás után kénytelen volt válaszolni.
– Én félek a sötétben! – vallotta be sírós hangon.
***
Adolf Pepszin kezébe nyomta süvegét és varázsbotját, felvette a vastag, porlepte könyvet, és elkezdte kibetűzni a címét.
– Azt mondja, hogy... Gyerek... nem... Gyere... Gyúró... izé... Gyűrű! – kiáltott fel diadalmasan.
– Tartalmas egy cím! – vélte Pepszin.
– Várj, fiam, ez még csak az első fele volt a címnek! – intette Adolf, mire a hibbantok összenéztek és elkezdtek teríteni az ebédhez. Adolf folytatta.
– Gyűrű...Gyűrűkúrás...ööö...Gyűrűkúra...nem, nem, megvan! Gyűrűtúra! Első rész!
A többiek megtapsolták, de mindegyikük elkomorodott, mikor a varázsló kinyitotta a könyvet és elkezdte olvasni a leírtakat. Kripli csatlakozott a lakmározó hibbantokhoz és Bálintról szóló anekdotákkal szórakoztatta magát, mert senki más nem figyelt rá, Baromi és Vagabund a már jól bevált sakkozással ütötte el az időt, míg Legóssrác új frizurát csinált magának, mert az előző tönkrement, mikor hajának három szála kijött az egyik fonatból, azután egy verseskötetet olvasgatott és maga is írt pár szonettet. Aztán végre megszólalt Adolf.
– Hogy micsoda?! A varázsló lezuhant a szakadékba a küzdelem után?! Na nem! – kiabálta felháborodottan, kikapta Pepszin kezéből a botját és süvegét, majd elindult a kijárat felé.
– Hé, most meg hová mész? – kiabált utána Frigó.
– El innét!
– De hát miért? – értetlenkedett a hibbant.
– Abban a könyvben meg van írva, hogy le fogok zuhanni Kazándóm hídjánál.
– És? – értetlenkedett megint a hibbant.
Adolf mérgesen nézett rá és újra elindult a kijárat felé.
***
– Na, ez már megint micsoda? – érdeklődött Baromi.
– Ez egy...
Adolfot félbeszakította a villámgyorsan elszaladó Legóssrác sikítozása.
– De hát még el sem mondtam, mi az! – nézett értetlenkedve az ifjú cvelf után a mágus. Baromi és Vagabund a herceg után eredtek, és nemsokára visszacipelték a vadul rúgkapáló és hangosan tiltakozó ifjút. Adolf pedig válaszolt a kérdésre.
– Szóval, ha minden igaz és sejtésem nem csal, ez bizony egy Bélrög!
– Most már futhatok? – kérdezte Legóssrác reménykedve.
– Még mondanivalóm van a Bélröggel kapcsolatban – közölte Adolf.
– Nem mondhatnád el útközben? – vetette fel Bakkacsa erdő királyfija, de Adolf nyomatékosan csendre intette a cvelfet a varázsbotjával és belekezdett mondókájába.
Legóssrác egy darabig várta, hogy befejezi, de a varázsló egyre csak beszélt, elmesélt bizonytalan eredetmondákat, megállapított magától értetődő tényeket és közbevetett pár lényegtelen marhaságot. Végül a királyfi nem bírta tovább, közbeszólt.
– Bocs, Adolf, de most, hogy már tudjuk, mi elől futunk, igazán menekülhetnénk, nem? A többit majd máskor elmeséled!
De ez a mai nem Legóssrác napja volt, most Kripli intette le a baltájával. Így a herceg duzzogva elhelyezkedett a többiek között, akik félkörben ülve hallgatták Adolfot, miközben popcornt eszegettek, amit Kamu szerzett, a jó ég tudja, honnan.
Eközben a Bélrög egyre közelebb jött. Legóssrác tett még egy utolsó kísérletet.
– Bocs, fiúk, de nem kéne még szaladnunk?
De a többiek lepisszegték.
***
Baromi nehezen ugyan, de meg tudott állni a lépcső legszélén, ám ekkor odarohant hozzá Legóssrác, hogy visszarántsa a göndörit, mielőtt még leesne. Ezzel a cvelf elérte, hogy Baromi megint elveszítse az egyensúlyát, és ha a hibbantok és Kripli nem kapják el őket, mindketten lezuhantak volna a mélybe.
***
– Adolf! – kiáltott Legóssrác, intve a varázslónak, hogy ugorjon, mert a cvelf úgy gondolta, hogy egyrészt mint vezetőjük és mint varázsló, Adolf igen fontos személy, ezért jó volna mielőbb biztonságban tudni, másrészt, tisztelve a kort, tekintettel volt arra, hogy öreg már a mágus, ezért elsőbbség jár neki. Eszébe jutott az is, hogy Adolf koránál fogva esetleg segítségre is szorulhat az ugrásnál, ezért kitárta karjait, hogy elkaphassa a varázslót, ha az ugrik. Jólnevelt, udvarias és segítőkész fiú volt ez a Legóssrác. Na meg igen naiv. Adolf ugyanis nem habozott félreérteni a hívást, és fürgén átszökkent, leteperve a cvelf herceget, aki mukkani sem tudott a döbbenettől. Szerencséjére Baromi – hóna alatt Trafóval, Pepszinnel, öt hátizsákkal, kilenc nejlonszatyorral és három bevásárlótáskával, ez utóbbiakban az élelem egy része (kb. négyötöde) volt – még időben átugrott és leráncigálta róla a felajzott mágust.
Közben Vagabund, figyelmen kívül hagyva a karjait nyújtogató Frigót, megragadta Kamut és áthajította, majd Kripli felé nyúlt, az azonban elhárította és saját maga ugrott át. Ugrása kicsit rövidre sikerült, és le is zuhant volna, ha Legóssrác meg nem ragadja a szakállát. Kripli erre felüvöltött.
– Ne a szakállamat!
– Jaj, bocsáss meg! – engedte el rémülten Legóssrác, mire a törpike megint majdnem lezuhant, ettől Baromi mentette meg, aki az utolsó pillanatban elkapta és felrángatta.
Ezalatt a túloldalról Vagabund kezdte áthajigálni az élelem maradék egyötödét és a klubtagok személyes holmijait tartalmazó hátizsákokat, bőröndöket, kézi- és övtáskákat, félretolva az előtte hadonászó és kiabáló Frigót.
***
Adolf szembefordult hát a szörnyeteggel, hogy megküzdjön vele, a többiek pedig lelkesen biztatták. Trafó és Pepszin még pompomokat is szerzett valahonnan, azokkal ugráltak, miközben egy-két rigmust is rögtönöztek.
– Adolf, a szürke tökös egy ürge… – kezdte Trafó.
– Ne kíméld a Bélrögöt, üsd a ronda, nagy dögöt! – folytatta Pepszin.
És végül közös befejezésként:
– Jeeeeee!
***
Adolf kimerülten nézett a lezuhanó Bélrög után. A többiek, látván, hogy a meccsnek vége, szedelődzködni kezdtek. Ekkor Baromi eltűnődve jegyezte meg:
– Fiúk, nem zuhant le a varázsló, pedig le kellett volna neki!
– Jé, tényleg! – ámélkodtak a többiek, azután kissé tanácstalanul néztek össze, hogy mi is legyen most. Végül Vagabund oldotta meg a helyzetet, nemes egyszerűséggel belelökve a szakadékba Adolfot. Miután ez megvolt, indultak tovább.
***
– Helló, Radír vagyok! Isten hozta önöket Lególendben!
(...)
Végül némi alkudozás után Vagabund mint törzsvendég, Legóssrác pedig mint cvelf, ingyen ment be, a hibbantok félárú gyerekjeggyel, Baromi teljesárú felnőttjeggyel, Kripli pedig a felnőttjegy duplájába kerülő törpikejeggyel.
***
Telefon nagyúr kezét nyújtotta a feleségének, Galádliba úrnőnek, s méltóságteljesen elindultak lefelé a lépcsőn. Már majdnem leértek, mikor Telefon elbotlott ruhájában, magával rántva Galádlibát, így az utolsó szakaszt gurulva tette meg a királyi pár. A Klub tagjai türelmesen várták, míg Telefonék feltápászkodnak, s igyekeztek visszafojtani a nevetést. Ez Kriplinek ment a legnehezebben, akit ez a jelenet tökéletesen kárpótolt a dupla áron felszámított belépőért.
***
– Elemér! – üvöltötte Vagabund, majd ugrott és sikeresen zuhant két ubul-bá között a földre.
***
Vagabund futni kezdett arrafelé, ahonnan a kürtszó hallatszott, az ubul-bá csapat pedig futott utána. Mikor mind eltűntek, Legóssrác leengedte íját, Kripli pedig a baltáját, és a legnagyobb egyetértésben elindultak sörözni.
***
Legóssrác futva érkezett a kis tisztásra, és rögvest elkezdett kamuzni.
– Bocs, Vagabund, de az orrunk előtt ment el a busz... Hé, ez meg mit pihenget itt? – kérdezte, felháborodottan mutatva a halott Baromira.
***

Hörr!!!
Még egyszer...
www.multimedianexus.com/gallery/details....WQciqslx8xfGkdJCwTXS

www.multimedianexus.com/gallery/details....WQciqslx8xfGkdJCwTXS

Hajrá...

Yavanna: nem király, Király!

Legolas újabb hajápolási tippjei:
www.multimedianexus.com/gallery/details....WQciqslx8xfGkdJCwTXS
Gandalfnak is!
www.multimedianexus.com/gallery/details....WQciqslx8xfGkdJCwTXS

Remélem, sikerülnek...[/size]

Yavi: Akkor már Eszti, a Koppány is... töf-töf

Helló!
Jaj de rég jártam erre! Jó sokat kellett pótolnom, de megérte! Mindenki nagyon: :itscool: :hello: :dead:

Clip: Ha tetszett az Aragorn=király, akkor ezt fejtsd meg! (Nagyon nehéz lesz ám! ) Estel nyomán: A feladvány egy címet rejt, egy sikeres magyar rockopera címét -- Pisti az Aragorn.... Vagyis?

[size=9:21n87c8u]És még egy apróság: Kéretik politikai meggyőződésünknek a fórumon kívül hangot adni! Bocsika! Nem vagyok én se moderátor, se senki se , de itten ez egy ez egy hallgatólagos megállapodás! Amíg paródia, az addig ok, de szerintem ebbe nem volna jó belemászni! Még egyszer sorry a megjegyzésért és az OFFért![/size][/i]

Egyébként bocs, hogy nem írok semmi értelmeset, de nekem csak nemrég esett le, hogy miért mondja mindenki, hogy Aragorn :
Mert az király Jól gondolom, nem? Hogy tud valaki ilyen marhaságot kitalálni

Tetszik ez a fórum: valaki benyom valami tök jót, aztán fél oldalom keresztül mindeni fetreng a földön a röhögéstől
Nekem legjobban SÚ Valinori vámvizsgálata ésa Középföldi Kurír tetszik! Csak így tovább :hello: :hello: :up: :pimp: :itscool:
[size=9:huw9ei6o](Volt itt egy megjegyzés de a békesség kedvéért töröltem, de szerintem is volt benne semmi - na mindegy)[/size]

Dae, Alyr, és mindenki: Szupiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!!!!!!!!
A nazgúlok, akik azt mondják: Ni! :biggrin2: ez is naon csúcs! :itscool: végigröhögtem a délelőttöt

Hellóka!!!!!!!!!! :hello:

Sajnos, nem tudom, mi az aktuális, most a régieket olvasom. Aki unatkozik, olvasgassa azokat! Nagyon jók!! :up: :hello: :bounce: :itscool: :agree:

Azt ugye tudjátok, hogy valami zseniálisan yok vagytok??? Valinort és Középfölde Kurirt mééég!!!

Jöttem kreatívkodni... Alyr, folytasd! Nagyon teccik! :up:

Alyr: Folytasd!!! :bounce: :bounce: :bounce: :itscool:

Alyr Arkhon írta: Üdv!

Ím itt van egy apró írás a TTT forgatásáról. Hiteles, mert én írtam...


PJ: Na jó, kezdjük!
Ott vagyunk, hogy csatajelenet! Á, a kedvencem! Vér lesz itt bőven!
Nos, hol vannak a színészek?
Sz: Itt vagyunk!
PJ: Nos! Ez itt a vár! Ti itt álltok a vár fokán...
L: A milyén?
PJ: Ormán...
F: Nem állok senkinek az orrára!
PJ: Tetején!
F&L: Jaaaa...
PJ: Ott vannak az orkok...
TH: Öhh-öhh... még szemüveg nélkül is úgy tűnik, mi vagyunk többen...
Ork sereg: Nemigaz! Én többen vagyok!
PJ: Ugyan már, képzeljétek, el hogy ott áll tízezer ork. Mind úgy néz ki, mint ő, és iszonyatosan félelmetesek.
A: Ha mind úgy néz ki mint ő, akkor hogy lesznek félelmetesek?
PJ: Használd a fantáziádat!
A: Ja... Juj! De megijedtem!
(a színészek egöntetűen elkezdenek nevetni, ám ebbe veszélyesen beleremeg a vár...)
PJ: Csöndet! Ez a vár nem omlik le! Ez bevehetetlen! Kezdjük már a forgatást! Csapó!

(elkezdődik a forgatás)

Os: Grá! Grú! Adjátok meg magatokat!
A: nem!
Os: De!
A: Nem!
Os: De!
A: Nem!

(Legolas Gimlinek, csöndben:
Vajon mennyit kaphatott a szövegíró?)

Os: Nem? Akkor rohaaaaaaam!
(Próbál minél nagyobb zajt csapni, felborogatja az odakészített fémtárgyakat, aztán nekirohan a kapunak és ütni kezdi)

L (előrelép) : Hiába, te gaz ork, ez a vár bevehetetlen!
(toppant egyet, mire megrepednek a falak és egy nagy szikla az ork fejére esik, aki ájultan rogy össze.

Mindenki: Győztünk! Győztünk! Legolas egymaga elbánt 10000 orkkal!!!

PJ: Halló, mentők, egy döglött ork... Mi? Ez nem állat, intelligens lény csak... Mi az, hogy... ***** fajgyűlölők!


Na milyen?

Alyr:Rád ,mindig lehet számitani.....ez is jó lett amit most irtál meg amit idéztem az is...tényleg..ezt nem akarod folytatni????

Mini: :hello: :hello:

Mineeeeeervaaaaaa!!!!!!!!!!
Lehaltaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaammmmm!!!!! :hello: :hello: :hello: :dance: :dance: :dance: :hello: :hello: :hello:

Minerva: ez tök kirááááááááááááááááááááááállllllllllyyyyyyyyyyyy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :hello: :hello: :cheers: :biggrin2: :smokin:

Jejejejejehhhh, Aragorn & Legolas RULZ!!!

Minerva:
Aragorn!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 8O 8O 8O 8O 8O 8O 8O

Múltkor nem sikerült, berakom még egyszer.
liquid2k.com/alvowebsite/parody-oscar1.html
liquid2k.com/alvowebsite/parody-oscar2.html

Alyr: ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
meghaltaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaam.....

Keehehehehehehegyehelehehehehem!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Alyr, Fio, ne haragudjatok, csak mostanra sikerült végigolvasni a tiéteket
Aragornok vagytok, mind a ketten!!! :dance: :cooljump: :itscool: :sungl:
Középfölde Kurir rulz
Uruk-cow is rulz

És én én se érek semmit??

Alyr, Dae, SÚ: Király, akarom mondani Aragorn!!!! :up: :up:

SÚ, Dae :cross: :agree:

"Hiába magyaráztam Elrondnak, hogy allergiás vagyok a darázscsípésre, rám se bagózott. Mit csináltam volna? Rendeltem egy szupi szúnyoghálót a Bakacsin Shopból (azt írták, maga Thranduil is ezt használja), és fölszereltem."
Legjobb :itscool:

Aragorn! :hello: :hello: