Versek

Sziasztok Drágáim!

És akkor jöjjön a szokásos kilóméteres Szofi-féle hozzászólás!
(Utóbbi időben örömmel látom,h sikerült meghonosítanom az 1más műveihez való érdemi,kritikai hozzáállást-így alig van "dolgom" )
Így igyekszem a véleménnyilvánításra korlátozódni.

Leara!
Tetszik a legutóbbi címnélkülid-olyan jó kis dalszerű.Naív de tiszta és szép.

Úgy látom,a barátság-téma van most terítéken.Area!A tiéd megint jó kis csattanós lett! Tetszik.Úgy tűnik,megtaláltad a saját hangod/stílusod-már amennyire az utóbbi 1-2 versből vmilyen tendenciára le7 következtetni

Nima!
Ez az Arwen-téma nagyon fekszik neked!A múltkori után nem hittem,h van még vmi a témában,amit ne írtál volna még meg-de Te ismét tudtál 1 új helyzetet/hozzáállást kreálni! :up:

Laurelin!
Tetszik!Életszerű.Jó a szerkezete.No meg persze a téma sem piskóta

Utóbbiról eszembe jutott 1 régebbi versem-ha már felraktam volna 1szer,bocsi.(Verstan szemináriumra írtam.A feladat az volt,h írjunk 1 glosszát Pilinszky 'Négysoros'-ára,ami annyit tesz,h a versnek annyi vsz-a lesz,ahány soros az eredeti,de úgy,h közben le7őleg megtartja annak formáját-szerkezetét.Ja és a vsz-ok kezdősorai megegyeznek az eredeti 4 sorral.)Íme:

Golgoták

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Ébredésükből háború lehet.
Rakéták gyújtnak világosságot lassan-
Mert elsötétedett.

Plakátmagányban ázó éjjelek.
Belém sikolt:de én nem ezt akartam!
Túldimenzionáltam időt és teret,
S az rámkeményedett.

Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Lebombázták rég óvóhelyedet.
Gondolataid röptetsd még ma halkan,
Amíg teheted.

Ma ontják véremet.
Tudd:akartam
Felelősségemet-
S megtagadtam...

Telcontar tetszik a Vándor valahogy elvisz egy másik világba.

Sesy tök jó a jövö. Nekem bejönnek az utolsó, ismétlődő sorok.

Írok egyet, ami bár már régi, de amíg háború lesz érvényét nem veszti.

Egy sorkatona reménye

Most még harang kondul a holtakért,
most még az óvóhelytől sápadt arc könnyezik,
most még észreveheted a deszkaajtón a vért,
de egyszer kacagás csendül, üdvözít.

Most még félve takar be minket az éjszaka,
most még az ég vadászgépeket rejt,
most még nem átható a szabadság illata,
de egyszer majd megérzed a sikert.

Most még a Béke fogalom csodás szó,
most még félve riad álmából ki él,
most még atombombákat visz a hadihajó,
de egyszer majd az élet álmokat ígér.

Most még a templomtorony csonka, megrogyott,
most még a jövőről prédikál a pap,
most még jeltelen sírba kerül ki halott,
de egyszer béke lesz s közel már e nap.

Nima:
Szeretem a verseidet, de a prózában írott filó füzetek széléről szedett dolgok a kedvenceim. Ez most különösen szép lett, Van új, amit nem olvastam?

"Felforgatta a szép lelkeket, s még szebbeket, sőt tökéleteset csinált belőlük: beléjük ültette a Rosszat. "

Ez nagyon ott van. Zseni vagy, már-már groteszk és abszurd....

Dae: ez nagyon szép! Gratu,h ha te fordítottad, volt hozzá türelmed. Nagyon szép, csak egy-két helyen látok olyat, h na ez aztán csak azért van odaírva, mert rímel. Ráadásul egy ilyen hosszú műben... Kell hozzá lelkierő, az biztos.
Ailoleo: a havi 150 liter tej már kicsit húzós, engem is megrázott a dolog. De remélem, megoldódik.

Filó órás:

Régen minden ember fény volt. Régen minden ember lelke szép volt, ragyogó és jó. De egyszer csak jött a szerelem, és mindennek vége lett. Porba hulltak a régi szép dolgok. S a föld nyugalma megbolydult. A szerelemmel megszületett a menny is. S a földre szállt. Felforgatta a szép lelkeket, s még szebbeket, sőt tökéleteset csinált belőük: beléjük ültette a Rosszat.

Egy kis Tolkien-téma végre, Arwenről persze:

Fénylő szemeidben tükörre találtam.
Régen a benned lévő tüzet szolgáltam.
Oly gyönyörű vagy, bár veszted fényed.
Ha elmész, mindenki megsirat téged.
Csillagok testvére, kedves hercegnő,
Fáj látnom, hogy kínzó bánatod egyre nő.
Titokban készíted szívedet az útra.
Érdemli az ember, hogy szíved magához húzza?
Gondolj bele Úrnő, mennyit ér életed!
Gondold el, távol még hány tavasz nyit neked!
Szeretlek, te öröklétű könnycsepp!
Szemed sugarát érte befertőzted.
Nem lesz tiszta többé szemednek szép tükre.
Mert szerelmes vagy, s így vagy halálra ítélve.

Halihó!!!

De régen jártam már itt... és ha én itt járok, itthagyom lábam nyomát is, nem ússzátok meg Ez most kivételesen fordítás, Tennyson Lady of Shalott című verséből. ( Ha vkit érdekel az eredeti, itt megtalálható: charon.sfsu.edu/TENNYSON/TENNLADY.HTML ) Egy-két... öö... sok helyen megtörik a ritmus, sztem a vége jobb, elnézést kérek...

Lord Alfred Tennyson: Shalott hölgye


Folyó völgye oldalán
Rozs és árpa táncot jár,
Mezőt ruház, égbe száll,
S a rétmetsző út végén vár
Soktornyú Camelot.
Bámész nép jár le s fel
Ködliliom útra kel,
Egy szigetet a tavon lel,
Sziget az ott, Shalott.

Szomorúfűz, nyárfa reszket,
Borzongató, sötét szelet
Támaszt a víz, színe remeg,
Örökké, s a szigetet
Elérve- odafent: Camelot.
Nagy a fal, négy torony, szürke,
Virág elől fényt elszűrve,
S a csendes sziget mélyén ülve
Szép leány, s a sziget: Shalott.

Parton fűzfa koszorúzza
Díszes bárkát; lassan húzza
Hat magas ló, vízen kúszva,
A rézbárka selyemútra
Siklik le; s ott fent: Camelot.
De intett-e ő neked már?
Ablakában ki? Ő áll?
Mesél róla néped már?
A hölgyről- hona Shalott-?

Koránjáró parasztoknak
Aratván; a hajnal hoz csak
Vidám hangot; hisz dalolnak!
A folyó hozza csengő szódat
Le az árral; s az ott: Camelot.
S holdvilági paraszt fáradt,
Hozza kötött rozsbálákat,
Tündérhangú leányt hallgat,
S az ő szigete Shalott.

Sző ő nappal, s éjjel ott,
Varázsszínekkel fonott,
Suttogó hang szólt legott:
„Átok száll rád, szép Shalott,
Vár tereád Camelot.
Átok? Ó, vajh miféle?
Szövetjét még szőni kéne,
Semmi mással nem törődne
A leány; börtöne Shalott.

De megfordul, s tükre várja
Felakasztva kék falára,
S előtte: a kül világa.
Az ösvény melynek végén várja
Soktornyú Camelot.
A folyó ottan úgy örvénylik,
Falus ember úgy zsémbellik,
Halaskofák árut mérik,
S ott messze: az Shalott.

Hölgyek, ha nevetnek fennen,
Vagy egy pap reszketeg nyergen
Lovagol; vagy arra éppen,
Apród skarlát köpenyében
Irányuk: Camelot.
És hol, hol nem, a tükör kékje,
Lovagoknak fénylő vértje,
- Nincsen, ki őt hűn megvédje,
A leányt- mögöttük Shalott.

Szőttesében mindig látja
Tükre fényét; s nem várja
Éjszakának sötét álma
Rémképét; koporsója
Zenéje, fénye- iránya Camelot.
A hold, mikor fölezüstlött,
Egy szerelmespár halottan jött.
„Félre, árnyak!” kiált s szőtt
Tovább a lány; hona Shalott.

Eresz alól nyíllövésre,
Kalász közt nem gyomnövésre
Száll napsugár. S a nap fénye
Lángot lobbant réz mellvértre,
S a lovag: Lancelot.
Hős lovag, ki hűn szeretné
Hölgyét- acél pajzsa védné,
Az most tornyot tükröz képpé,
S a torony: Shalott.

Köves kantár villog messze
Mint száz csillag nyári este,
Arany Tejút fénylik messze.
Szíjharangnak jó a kedve,
S az úti cél: Camelot.
S bőrből font, címeres öve,
Kürt rajta, gyémántos köve
Csengett, vágtán elrepülve.
Elöl, nézd! - az Shalott.

Kék ég alatt vadul vágtat
Ragyog, fénylik, arany sápad
Napfény a nyeregre támad,
Napfény a sisakra támad,
Benne a kép: Camelot.
Keresztül a bíbor éjen,
Kévék ülnek holdas fényben
Csillag utat húz az égen,
S alatta: Shalott.

Parázslik a lovag szeme,
Csataménje vágtat vele,
Sisak alatt haja selyme,
Göndör fürtje szénfekete.
A lovag célja Camelot.
Folyó völgyén, folyóparton
Varázstükör a sírhanton,
„Tirra lirra,” száll a tavon,
Így dalolt Lancelot.

Hagyd a szőttest, hagyd a széket!
Át szobáján hármat lépett,
- Tűzliliom fűben égett, -
Páncélt látott és mellvértet,
Várja őt már Camelot.
Szép szövete szélben elszállt,
Tükre ezer darabra vált,
„Elért az átok!” felkiált,
A lány, engedi Shalott.

Keleti szél esőt fakaszt
Fák lombjáról ágat szakaszt
Zúgó folyam mondott panaszt
A viharnak: „Lőn már malaszt!”
De villámfényben Camelot.
Lány alakja libben partra,
Hajót rejt a fűzfa lombja
S a bárka orrára írva:
„ E hölgy hona Shalott.”

S fenn homály a folyón távol,
Mint jós az éterben, máshol
Csak bajt, de éltét már sehol
Nem látja; néz a lány – valahol
A folyón fenn -, előtte: Camelot.
S ahogy a nap lenyugodott,
Láncát oldja, szeme nyitott,
Égrenéz még - folyón siklott
A hölgy, engedte Shalott.

Fehérbe szőtt teste fekszik
A bárka mélyén- Hold növekszik
Lombok árnya fényét metszik,
S siklik; várja, úgy tetszik,
A kapu, s azon túl: Camelot.
Kis bárka megy ős folyammal,
Zöldkoszorús szép fűzfákkal,
Rezzen a lég: utolsó dal,
Dalol a lány, s messze már Shalott.

Dala gyász volt, könny és bánat,
Halkan zengett hangja a lánynak,
Míg arcára halál sápadt,
Szemei az égre álltak.
Fordul a hajó: elöl Camelot.
Lélek a parton még nem jár,
Messze még a soktornyú vár,
Bárkájában halott ő már,
Nem dalol, s messze Shalott.

Tornyok, kövek árnya alatt
Virág, erkély állít falat
De a bárka továbbhalad,
Vízen úszva, kertek alatt,
S célja: soktornyú Camelot.
Szobáikból mind lejőnek
Pórok, urak, dámák, hölgyek,
S a bárka orrát nézve jönnek:
„E hölgy hona Shalott.”

Miért van itt? És kicsoda?
Elnémul a nagy palota.
Bál helyett jött tavi csoda.
Kereszt áll a csuklójukra
Cameloti lovagoknak.
Csak Lancelot áll- szeme harmat,
Nézi - de a halott hallgat.
„Isten adjon nyugodalmat
A shalotti szép asszonynak.”

Elanor: A versed nagyon szép, és most különösen aktuális számomra, mert ebből is látom, hogy mennyire megromlott a barátságom egy korábbi ismerősömmel. De ez asszem off volt, bocsesz...

Area: A te versed is ugyanazt váltotta ki belőlem, mint Elanoré, csak talán a tiéd egy kicsit jobban kifejezi azt, ami most velem történik.

Arlith: Ha neked próza, akkor próza, bár a vers nem feltétlenül a rímtől vagy a ritmustól az: és az Erdei Szellő legendájában (sok más versemmel ellentétben) speciel mindkettő ott van. Szerintem amire te gondolsz, az a dal. Az írásaim nincsenek a neten összegyűjtve, csak a saját gépemen. Régebben a Fanfárban jópár novellám volt, illetve az Árnyakban is fel-felbukkannak a közeljövőben, de igazából csak direct mailben terjesztem egyenlőre.
És itt egy egyszerűbb vers:

Vándor

Messzirol érkezett
A maga útját járja.
Néha meg-megbotlik
Öreg már a lába.
Keze meg-megremeg
Örök béke várja
Sehonnan jött közénk
Nincstelen árva.

Fogadóban ülve
hallgatják emberek
Mesemondás közben
a semmibe mered.

1996

Sesy: a ritmus engem nem zavar, így sztem hibátlan. Az utolsó előtti vsz. hasonlít az én Klinikai halálomra, így még jobban tetszik!

Sesy: A harmadik versszakban botladozik a ritmus, egyébként csodálatos, gratulálok!

Jövő

Visszapörgetném az időt, ha lehetne,
Az idő, mint óra mutató: peregne
Vissza, csak vissza...

Kisgyermek lennék megint és újra,
Önfeledten kacagnék porban játszva
Játszva, csak játszva...

Pereg az óramutató tovább,
Születésemig meg se áll
És ott kattan, csak kattan...

Ott mintha sosem lettem volna,
Eltűnt a testem árnyéka
Eltűntem, csak eltűntem...

Úgy visszapörgetném az időt, ha lehetne
Ha megtudnám tenni: ez a lány sose lenne
De boldog lenne, csak boldog lenne...

Arquen: a Víz tetszett a legjobban.
Leara: ez az utolsó olyan, mintha én írtam volna. Tehát: nagyon tetszik!
Laurelin: mint egy rockszám szövege. Nagyon megfogott! Mintha semmi értelme nem lenne, mégis van.
Arlith: a hajléktalanos nagyon hideg! De lényegretörő. A kritikát pedig köszi, íme egy FORMAI változás:
Area,Elanor: a barátság nagyon fontos és szép dolog. Én most éppen küzdök vele. Nagyon köszönöm ezeket a verseket, sokat segítettetek!

A többiekre még nem jutott időm.

A világ ma is megállt,
De engem nem várt, meg nem várt.

Ma is újra elkezdődik.
Tegnap is… újra megtörténik.

Forog, forog a világ,
Mintha nem állna, megy tovább.

Ma is újra kérdezek.
De a többiek most sem felelnek.

A világ ma újra megállt.
De engem meg még így sem várt.

Sosem fogom utolérni.
Mégsem volt kár lemaradni.

Szemek, szemek, mind figyelnek.
Én nem látom őket. Szemek.

Körbeforog a világ,
Nem is tudja, hogy megállt.

Üveggolyó, piros, kék.
Zöld és sárga vízfesték.

Vér, ég, föld és nap.
A világ ettől értelmet kap.

Ma is megállt a világ.
Merő emberi butaság.

Nem várt meg, mert forogni kell.
Ha tudná, velem mit hagyott el!

Én a veremben ülök.
A feltámadásra készülök.

Mikor a világ új ágat hajt,
Válaszokat is kapok majd.

Most még csak áll és morog.
Nem is tudja, hogy nem forog.

És nem érem utol, itt a verem.
Itt, hová nem ér le istenszem.

A barátság áldozat,
de ki mit áldozhat?
Én feláldoztam magamat.
s most mégis itt hagytak.
Régen megértettük egymást.
Együtt voltunk, mint egy társ.
De változtunk mindketten,
s a közös hangot elvesztem.
Most én alkalmazkodom,
de barátságunk alkonyon.
Lába elé most is csak a jót hordom.
Itt hagytak. Most húzzam fel az orrom?

Leara: Jaj, nem tudom azt mért nem veszed észre, ha dícsérlek Pedig én nem csak az éterbe szoktam kiáltani. Azért vesézek ki egy verset, mert van mit írni róla, és ha már van mit írni róla akkor igenis JÓ! :biggrin2:
Úgyhogy nem kell itt irul-pirulni meg minden.Még hogy rombolod itten a közjót, ej-ej!Azért írtam neked, mert megfogott a versed, csak itt vagy ott megbicsaklott és segíteni(NEM BÁNTANI!)akartam. Azt a meghótot meg télleg elnéztem ilyen figyelmetlen kritikus vagyok... :quasi:

Sziasztok!

Már viszonylag rég írtam ide versemet, de most megtaláltam egy régebbit, és gondoltam, megmutatom Nektek
Kíváncsi vagyok, hogy tetszik

Barát

Nem lehet szavakkal kifejezni, mit jelent e szó: BARÁT.
Egy embert fed, ki ismeri életem örömét, bánatát.
Amikor valamiért nincs mellettem,
Úgy érzem, velem valami nincsen rendben.

Olyan, mintha énem egyik részét kiszakították volna,
S csak amikor újra velem van a barátom, akkor forr vissza.
A barát a lelkünk meghosszabbítása,
Aki, ha kell, visszahoz a valóságba.

Aki, ha kell, keményen rákoppint fejünkre,
És ezt a tulajdonságot becsüljük meg benne.
Ő megnyugtat, ha félek, velem örül, ha örülök,
S ha bánatom van, bánatomban nem egyedül ülök.

Ha messzi távolok is választanak el tőle, akkor is itt van velem,
Akkor sem hagy el igazán, és mindig támogat, érzem.
Még ha oly különbözőek vagyunk, mint tűz és víz, árnyék és fény,
Nem bánom, hisz tudom, soha többé nem leszek egyedül, míg élek én.

Arlith:köszi,hogy kivesézted a versem! (ha lehet versnek nevezni)!
délelőtt be is léptem,hogy átszerkesszem,ha valami bolondságot írtam,de az ,,olyan sötét van,minden holt" sorban én nem megholtot írtam,hanem eleve,hogy ,,minden holt".te hol olvastad úgy?vagy én vagyok vak :
a jövőben megpróbálok figyelni az irásjelekre,bár sosem volt erősségem.
Az utolsó sort azért írtam bele,mert eljátszottam a gondolattal,hogy eljuttatom neki,hogy tudja,róla szól.bármennyire szerencsétlenül hangzik.
remélem 1x azért elolvashatóak az irományaim. én általában csak leírom az érzéseimet,és közben nem a verselésre figyelek.utólag nem szeretek javítani,mert akkor méginkább kínlódós az egész.

Szóval bocs mindenkitől a szövegelésért és a színvonal rombolásáért!

csak hogy megkeserítsem az életeteket :

A Nap rámkacsint,bárányfelhők integetnek.
A hold rámnevet,a csillagok figyelnek.
Virágok adják szépségüket,
A szél dalol édes éneket.
A tenger zúg,majd álmodik,
Mert a világ folyton változik.

Szofi: Igen ezen gondolkoztam én is(mármint a többesszámon) de a homeless-el nem jön ki... na mindegy mingyá kijavítom;))Puszi!

Sziasztok Drágáim!

Gondoltam felnézek Hozzátok a netre 2 ZH között

Mau!Szokás szerint remekeltél a fordításoddal.Örültem a kis szakmai vitának is,amit előidézett.Éljen a fordítás! Szvsz a Tiéd akármelyik antológiában megállná a helyét :itscool: (Ki is írtam saját használatra.Le7,h ez lesz majd vhol a mottóm-jelmondatom )

Nefi!
Az a hosszabb versed az előző oldalról igen jó lett Az utolsó vsz kissé gyengus,de a sorhossz változása nem zavaró.Jó.

Aranymag!
Szintén még az előző oldalihoz-jó,csak a 2, vsz kissé zavaros.

Area!
A zene-jó!Táncos ritmus,párhuzamok-strammul felépített vers!Volt vmi ihletŐ?
Nekem a Csillagok is tetszik.Főleg a csattanó a végén.Az nagyon feldobja!

Cueddo!
Mindkettőt kiírtam.Nagyon jók.Dicsértek már páran érdemileg-én csak csatlakozni tudok

Rayana!
A 'Temető'-ben szvsz túl sok az 'és'.De az 1ső vsz... :up: Az enjambementet imádom.Jó a rím,jó a ritmus...nekem mégis jobban tetszik a 4soros összefoglalása

Nefra!
A 'lehet' után mindig vessző van,mert a 'lehet,hogy' rövidült formája
1ébként imádom ezt is,mint minden versed Nekem nagyon bejönnek

Nima!
A 'mai fiatalságnak'írott nagyon jó!Jól megfogtad.A 'kód' a kulcsszó.

ÉSzAH!
A 'Rochfort bora' kapcsán is csak az előttem szólókhoz tudok csatlakozni Nagyon jó lett!

Arlith!
Hiányoztál,te lány! A 'Vonat' n.jó!Az eleje kicsit Kosztolányis.
'a buszok összevérezték az utat'-nagyon ott van!
'az idő meghal
és a percek is vele halnak'-szintén!
DE:A 'rigódal' egybe van és a 'homeless'-nek nincs többesszáma-mint a 'people'-nek

No,legyetek jók!Örülök,h 1re többen írtok érdemi hozzászólást is 1más műveihez,nem csak a 'mindenki nagyon ügyi' c. közhelyet!

leguanember:Nem feltétlenül a belső a becsülendő. Márminthogy most, ebben a pillanatban. A harc a becsülendő, amit ezek az emberek megszenvednek az életért. Köszi a futkározást

laurelin: az utolsó sorod... huh! :smokin:

Telcontar: Inkább próza a szöveg, mint vers. A novelláid hol olvashatjuk??

Hoztam egy nagyon régen írt verset. Laurelin nagyon tetszik a versed!!!

A Nap csodája

Egy Téli nap volt, s megtört lelkemben csend honolt.
Elfeketítették az emlékek szívem,
Csak verdesett csak verdesett, mint egy kalickába zárt madár,
Aki sejti, hogy mindjárt szólítja a halál.
Sötét volt akár az Éjszaka komor, s nyomasztó köde.

De te mellém álltál s felcsillant a Nap remegő fénye.
Hajnal pirkadt a fekete felhőkön át,
S megtörte a Tél baljóslatú varázsát.
Megcsillant a fény a sápadt havon, s a Tél
Felordított, s nyögött egy nagyot.
Jön a Tavasz, érezte, s a teremtménye
A hideg s pusztító hó, megremegett,
És könnyeket ontott fájdalmában, mert számára itt az elmúlás.
Egy tiszta vizű patakocska lett belőle,
S hirdette a reményt, merthogy a tavasz hazatért!

A Nap a patakba, mint tükörbe nézett, s rájött valamire.
Elég erős ahhoz, hogy áttörje a szíve köré emelt gátakat, amik
Eddig a fekete felhők mögé vonták.
S a lelke erejével behunyt szemmel
Barátját, a hős Tavaszt hívta, mely ekkor elsöpörte a fagyos Telet,
S elvitette vele a nehéz s kínzó terhet, az emlékeket.
Jöttek a madárkák, s énekelték a két jó barát dalát

Bár néha még most is eljön a Tél, de nem uralkodik már, mert
A Tavasz s a Nap legyőzik s mennek tovább
A Boldogság örömmel kikövezett vakító, mámoros útján.

Arlith van egy versem ami hasonlít a te Vonat címűdre.

Vigyázat!
Depresszió érkezik a második vágányon.
Kerék alatt,
csikorogva törik szét minden vágyálom.
Szennyes falak,
vár rád a jól ismert fekete állomás.
küszöb alatt
körömszakadt-félholtan kushad a változás.

Sziasztok!
Sokszor olvasom az itteni alkotásokat, de nem szoktam ide írni. Nos, változtatok ezen, néha egy-egy írásomat megkapjátok. Már nemigen verselek, inkább novellákra adtam a fejem, így többnyire régi stuffokat kaptok majd.
Indulásnak mindjárt egy fantasy 94-ből. Lanna a természet istennője és Erdei Szellő egy tünde harcos, aki őt követi, de a szerelme, Eyendali, odavész egy mocsárban...

Erdei Szellő legendája

Régi úton, fák közt ballag egy büszke tündér
Ajka nem fárad: Lanna nevét dalolja.
Az erdoé volt a lelke: élete a smaragd kardnyél
Erdei Szello a neve, o Lanna lovagja.

Régi úton, lápvidéken ballag a harcos tündér
Szíve nem fárad: kedvese nevét dalolja.
Egy elf lányé volt a lelke: hittel adja szerelmét.
Eyendali volt az, mocsári boszorka

Gonosz úton, mocsár szélén ballag most a tündér
Lába nem fárad: a lány nyomát kutatja.
Félelemé volt a lelke, benne hideg s vad a vér
S a rém-odúnál a lány testét találja.

Sötét úton, izzadtan, vakon rohan, fut a harcos
Lelke nem nyugszik: Kashper nevét kiáltja.
Gyulöleté már a lelke, Lanna immár, akit átkoz
Mocsári Vihar többé már nem Lanna lovagja.

Halál útján, árnyak között uzi a fényt orült harcos
Dühe nem nyugszik, vak szeme nem látja
Hogy felel Kashper, Holtaknak Ura
Rémült, kihívó, dühödt szavára.

Örök úton a Semmi felé tör már a harcos
Kedvese nem nyugszik, teste felkel e világra
Sikolya a túlvilágé, ki hallja, arra halált hoz
Így teljesült Mocsári Vihar átka.

Végzetes úton tör elore az átkozott lélek
Lelke nem Lannáé s az hiába szól hozzá már
Smaragd kardja nem világít, nincs már fény elotte
Vakon megy, elsüllyed. Elnyeli a mocsár.

Sosemvolt úton szürke ködben lebeg arra egy szellem
Lelke már senkié: de fényt lel, s nyúl egy kardért
Orizoje lett kedvese fegyverének
Vigyáz rá, míg Erdei Szello egyszer visszatér.

1994

Arlith: A kis szösszeneted igazi EU-s költemény... No, viccen kívül, ezt az ötletet, az így alkalmazott kétnyelvűséget még soha nem láttam, és nekem nagyon bejött. A tartalom is megfogott, csak egyvalami nem stimmel. A megvetendő annyit tesz, hogy meg kell vetni, ehhez nem illik a becsülendő harc. Bár most belegondoltam... Először mindkettőt az egész emberre vonatkoztattam, de most látom: megvetendő külső, de értékes belső(elég jóhiszemű állítás, ezért kissé enyhíti is a képet). Huh! Futottam egy kört a versed körül.

Hű,de kritkus hangulatban vagyok...
Leara: Vigyázz te is a sántí rímekre. Az rosszabb, mintha egyáltalán nem is lennének. neked is csak azt tudom mondani, hogy a vers nem azért vers, mert rímel... (Figyeld csak meg Cueddot).

Komoran tekint rám a Hold
Olyan sötét van, minden megholt

A kép szép, de a megholt inkább gunyoros szó (számomra), mint ide illő. Tudom, hogy a Holdra akarod rímeltetni, de a megholt az oylan "meghót" csengésű. Meghalt, vagy holt. Szerintem a minden halott kifejezőbb lenne.

Panasza szívet mardosó,
pihen a Nap már, a Hold mögött bujdosó

/Gondolom így akartad az írásjeleket, ha nem, javíts ki!/
Ezt igazán megfogtad, csodaszép. A mardosó-bujdosó rímpár egészen csodálatos!

Árnyak lepik el lelkemet
nyugodnának, de nem mernek.

Lehet, hogy csak nekem, de sehogy sem jön össze a t és a k. Ráadásul a lelkemet dallamos, lágy hangzású szó, a mernek pedig kemény és recsegős. Remélem érted mit akarok mondani...

De nekem fagyos tél van,
lelkem vacog, majd' megfagy.

Szóismétlés!Ha fagyos a tél, akkor ne a megfagyást használd! Ráadásul a verszenét is döccenti.

Mert tudom, nem szeret
kinek a nevét e gondolatokba rejtettem

Az utolsó sorra egyáltalán nics szükség, tudjuk kiről van szó. Inkább hagyd el, nem baj, ha egy sor hiányzik, semhogy ilyen szerencsétlen mondatot biggyeszts a végére. A rejtettem-szeret egyszerűen csúnya. Úgy érzem megakadtál, és küszködtél az utolsó sorral.

Cueddo: Még mindig nem tudok mint mondani...És mégis: Nagyon nagyon szép, és ezt most a lehető legkomolyabban mondom, nem csak egy elejtett dícséret. Tetszik a szerkezete, a gyönyörű képek, olyan megnyugtató, és mégis felzaklat.

Lestat: Versed nem az én műfajom, inkább nem is kotyogok bele, de megható és tanulságos történet.(És én is olvastam már valahol.. )
Mindenesetre ha ez ballada, akkor kicsit hiányolom a balladai homályt, az sokkal izgalmasabbá varázsolja

Nima: A versed(a legutóbbi) a maga nemében tökéletes. Csak egy iciripiciri megjegyzésem van számodra: Ne hagyd, hogy verseid egysíkúvá váljanak, mind hasonlóak, tedd őket változatosabbá formailag. (Hangsújozom FORMAILAG!) Ez a tartalomra nem vonatkozik!

ÉszaH: Hmm... hmm... Ez nagyon nagyon jó(ismétlem önmagam) színfolt itt, fincsi
Jah, és hogy mi ihlet: Minden amit olvasok, többek közt ti is És persze minden amit látok, körülvesz, elborzaszt, vagy elkápráztat.

Új szösszenet:
Hajléktalanok
Megvetendő arcok,
becsülendő harcok,
Reményük nem lesz
They are the homeless

Elkorcsosult évek,
félelmetes képek,
borzalom tavába vesz',
They are the homeless

Area: Nézd, lehet,hogy csak én nem értettelek meg. (Vagy inkább úgy mondanám, értem én mit akarsz kifejezni, csak nem így kéne),de inkább hetyke a hangvétel, mint beletörődő. Azok a szavak például, hogy lesi, pottyan, elkapok nem egészen értem magam, hogy ez a szó miért kelt ilyen érzést bennem, de ez van.- Szóval ezek a szavak befolyásolják ez egész vers hangulatát. Már ennyitől megfordul a sarkán a dolog. Ha ezeket nem veszem figyelembe, valóban a fájdalmas belenyugvás árad a versből. Sztem figyelj milyen árnyalatú szavakat használsz

Arlith: nem akartam könnyedre írni. Inkább a tehetetlenséget akartam hangsúlyozni, hogy semmit sem tudsz a csillaghullás és a halál ellen tenni. Van. Kicsit beletörődömös lett a vers, de ez szerintem csak jobban kihozza a lényeget. Bele kell törődni. De úgy látszik, ez egyáltalán nem sikerült éreztetnem.....

Area: Elüt a témád a vers stílusától, és ezért groteszkké válik az egész. Nem azt mondom, hogy nem szeretem a groteszket, csak nekem ebben az esetben kicsit túl morbid. Lehet, hogy te csak könnyedségnek szántad,de...
Lepottyan a csillaga kép például iszonyú fájdalmat sugallhatna, de így olyan... hogyismondjam... mint a romlott alma. Beleharapsz, érzed az ízét, de aztán valami mást is, és ez elrontja.

Arquen: Gondold át a rímeidet, felejtsd el az egyszerű ragrímeket, figyelj a zöngés és zöngétlen, kemény és lágy hangok rímeltetésére! (Ha már rímeltetni akarsz, de a verszenét más módszerekkel is el lehet érni, és ezt te is nagyon jól tudod )
DE Az elvesztették a lelküket kép iszonyú jó! Nagyon tetszik, ahogyan kifordítod ezt a gondolatot! :smokin:

ÉszaH:Naggyon, naggyon jó! Ez hiányzott, tényleg! Rimbaud sem tagadná le

Cueddo: Na, már nagyon hiányoztál! Mindjárt neked is esem, csak ahhoz több idő kell
Na meg Szofi te is

Túl rég voltam itt... hajaj, elfelejtettem mit is akartam írni.

Jah:
Az írásjelekről:Az ember nem feltétlenül a konkrét szabályok szerint alkalmazza az írásjeleket. Ugyanúgy alkakíthatja, kicsavarhatja jelentésüket, mint az egyes szavakét. És elhagyásuk is általában fontos gondolati tartalmat hordoz. (De ha az ember rosszul, nem értelmezhetően alkalmazza őket, akkor valóban zavaró.)

Na most én:
Vonat
Vonat-
nyikorgó sínek alatt
ropognak a kövek.

Örök-
szétzúzott kövek között
kincseket keresek.

Mogorván-
Rozsdás sínek nyomán
csak szemetet lelek.

Távolba-
robog az élet tova
rohannak a sínek.

Soha-
El ne hagyd az utat koma,
erdő alján is csak mocsok lesz.

Piszkos-
de az utad biztos,
s csak ettől remélhetsz.

Várni
rigódal
kínomban hallgatom
kívánja
legyen egy jó napom

hajnal van
minden középkék
még a beton
piszkos-zöldje is szép

a buszok
összevérezték az utat
hallgatok
a csend is velem hallgat

rigódal
-de részegen kiabálnak-
az idő meghal
a percek is vele halnak

sziasztok!
hoztam egy versnek nem mondható szösszenetet.ezt annak idején egy olyan embernek írtam,aki később csúnyán kijátszott.

Komoran tekint rám a Hold,
Olyan sötét van,minden holt.
Panasza szívet mardosó,
Pihen a Nap.már a Hold mögött bujdosó.
Árnyak lepik el lelkemet
Nyugodnának,de nem mernek.

Másoknak tavasz van,
Derűs és fiatal.
De nekem fagyos tél van
A szívem vacog.majd' megfagy.
Mert tudom,nem szeret,
Kinek a nevét e gondolatba rejtettem.

Csillagok

Hulló csillagok esnek a földre,
lezuhannak, s darabokra törnek.
Azt mondják, ilyenkor meghal egy ember,
de a szürke mondákra tény nem felel.
Csillaghullás volt este,
mindenki azt leste.
A haldokló testnéremre gondoltam,
mi lesz, ha az ő csillaga lepottyan?
Féltem őt. S csak hullnak a csillagok.
Az ő életéér egyett elkapok.


Ha nem úgy írják az életéért, akkor sorry.

Arquen: A versed tele van jobbnál jobb képekkel, gondolatokkal. Többnyire szépen fejezed ki őket, emellett van pár túlságosan köznyelvi, nem odaillő rész, pl. a "(Színe akár a vér), de lehet bármi egyéb", a "megalkot" a Tűznél, és a Levegőt sem "megtaláljuk". A Földnél a mese kétszer egymás után van, másodszor lehetne pl. "regéjét".
A rímek kissé kaotikusak, a tiszták ragrímek, ezek mellett az asszonáncok nem igazán szólnak. A vér-egyéb és a rombol-alkot inkább -khm- novellásítják a művedet.
Nem tudom, hogy szoktál-e utómunkálatokat végezni a verseiden, de ha szoktál, és egyetértesz pár felsorolt dologgal, szerintem érdemes, még élvezhetőbbé tenni.
ÉszaH: A Rochefort bora felettébb jól sikerült, gratulálok hozzá!

Úgy gondoltam,
Mivel egy ideje nem írtam,
Előveszem tudományom,
És egy hosszabb verset alkotok.

A Négy Őselem

Föld
Sokszínű rétege,
Éltető fészke
Az életnek s halálnak,
Mely szerves része a világnak.
Mindennek, mi a Földön él,
A földhöz kötődik, rajta él.
Mégha madárról is beszélünk,
Egyszer leszáll, lerepül,
Hogy új fészket építsen,
A fiatalabb nemzedéknek.
Éltető léte talán a legöregebb mind közül,
Vénségét megőrizve meséli a múltat nekünk.
"Sok-sok évvel ezelőtt."-kezdhetné tán meséjét,
Ó míly sok tudás rejlik a föld mélyén.

Tűz
Színe akár a vér,
De lehet bármi egyéb.
Lehet zöldellő, mint a fák lombja,
Esetleg kéklő, mint a teger habja.
Tán a legpusztítóbb őselem,
De mégis kegyes, hisz melenget,
Otthonodban megment a fagytól,
Segít néked a hideg utakon.
S a szerelem is hozzá tartozik,
Akár csak a főnix, ki elhamvadik,
Majd feléled,
Talpra állva felébred.
Akár pusztít, öl vagy rombol,
Ne feledjük, hogy mit is alkot!

Víz
Színe, mint a szivárvány,
A fénnyel ő nagy barát.
Az illúzió nagymestere,
Mégis valós, nem egy mese.
Az élet az ő gyermeke,
Az élet nem él nélküle.
Jelenléte állandó,
Ereje is átható.
Sok-sok mindent megalkot,
De ha dühöng, mindent lerombol.
Szép szivárványt alkot az égen,
De sötétbe boríthatja a fellegeket.
A víz adja az életünket,
Ő éltet, s véd minket.

Levegő
Sokszor nem láthatjuk,
De valójában megtaláljuk
Mindenütt a Föld felszínén,
Mert ez a fény és a szél.
Madaraknak otthona,
Az embernek csal álma,
Hogy ott fönt élhessen,
Fellegeken fekhessen.
Sokan úgy gondolják,
Kik csak jót tettek,
Jutalmul a mennybe jutnak,
Ha elvesztették lelküket.
A levegő hatalmas erő,
Hisz tornádóként csaphat le a fellegekből.



Remélem tetszetős lett,
Jól sikeredett,
Mert ha őszintén megmondom,
Nehezen ment.
Kérem hát a kritikáket,
Had gyűjtsek egy kis tudást mára.