Gondolatok

Elryn írta: Hát igen, hová is lennének a szegény emberek, ha kitaszítanák őket a sztereotípiák nélküli széles világba...kapaszkodó nélkül...kész tériszony...

Ez egy kicsit úgy hangozott, mintha mi nem ilyenek lennénk (sorry, ez nem személyesen Neked szól, hanem mindenkinek) - mert észrevettem, hogy itt - konkrétan ebben a társaságban - hajlamosak vagyunk magunkat felmagasztalni, és azt hinni, hogy mi jobbak és különbek vagyunk a mocskos társadalom pór tagjainál. Pedig nem. Viszont a látszatot nagyon jól tudjuk csinálni.
Én, Te és mindenki ítél, majd megítél. Nincs kivétel. Aki mást mond az hazudik és festi magát. Nekem senki ne mondja, hogy nem történt vele olyan, hogy ránézett valakire, meghallott valakit és csípőből ellenszenves volt. (ami utána történt az más kérdés - első benyomásról beszélünk) Ugye, hogy mindenkinek volt?!
Kérdés, ezek után hogyan kezeli az ember az illetőt.
Van az úgynevezett "nagyon gáz" kategória - aki egyáltalán nem érdekel, és nem akarom megismerni. Valszeg nem is fogom.
Van egy másik, ami ennél enyhébb, és ha úgy hozza az élet megismered jobban az illetőt, és akkor már korrektebb képet tudsz alkotni - általában jobbat (vagy ne adj isten megerősít első benyomásodban)
A legrosszabb alternatíva - szvsz - amikor valakiről azt gondolod, hogy hú milyen jó fej, és mennyire olyan mint én...stb stb, aztán pofára zutty, mert kiderül, hogy annál sokkal felszínesebb ember, vagy csak egyszerűen más.
Sztereozípiák kellenek: különben nem lenne mi, megdőljön egy-egy kellemes csalódás alkalmával.
Egyébiránt ki mondta, hogy én mindenkit meg akarok ismerni??? Sztereotípia, kategória, ágyő, ha nem tetszik, vagy ha ezzel nem üti meg az általam érdekesnek nevezettet. Ilyen egyszerű. Véges az idő is, és az én befogadóképességem ahhoz, hogy mindenkit megismerjek, akire azt mondják, "pedig ő nem olyan". Ha kell, majd úgyis megismerem.... A többi meg nem számít.
[hú, nem hiszem, hogy ezzel népszerű leszek, de ez a véleményem, amit vállalok]

Hát igen, hová is lennének a szegény emberek, ha kitaszítanák őket a sztereotípiák nélküli széles világba...kapaszkodó nélkül...kész tériszony...

Különben javasolom a témához Eric Berne Emberi játszmák és a Sorskönyvek c. könyvét. Nagyon jó mindkettő!

Alyr Arkhon írta: Siss: Nem azt mondtam, hogy sztereotípiák alapján jobb ítélni, hanem azt, hogy könnyebb. Kényelmesebb. Ilyesmi.

Én sem azt mondtam, hogy te ezt mondtad Viszont ugyanazt mondtam, amit te mondtál. Vagyis amit mondtam, az nem az, amit te hittél, hogy mondtam, hanem amit te mondtál. Ugyanazt mondtam, amit te, csak embergyűlölőbb szempontból, na

KÁJ: voltam már párszor ilyen helyzetben, és általában sokáig tanakodtam magamban, hogy mit tegyek, azután azon hogy hogyan. Hozzám ez a megoldás passzolt. Nem ismerlek se téged, se a barátodat, hogy valami nagyjából biztos véleményt tudjak mondani, csak azt tudom javasolni, hogy óvatosan. Sztm elég kényes téma a hibáink, és igazán senki se szeret ilyesmiről beszélni. Meg azt se tudom, milyen természetű hibáját nem bírod elviselni. Szerintem beszéld meg vele, de azért ne brutálisan őszintén, inkább diplomatikusan. Azzal legalább megbántani nehezebb valakit, szvsz.

Alyr Arkhon írta: És hogy miért ítélkezünk úgy hogy nem ismerjük meg jobban? Mert az emberi élet véges, időnk tehát korlátozott, továbbá sztereotípiák alapján sokkal könnyebb ítélkezni.

Ez nekem piszkosul nem jött be
Én annak a híve vagyok, hogy nem szabad az első benyomásról ítélni, mert az ember gyereke bármikor lehet hülye hangulatban, mélyrepülésben estébé, amikor nem a legjobb formáját hozza. Az persze más kérdés, hogy még abból is lehet következtetni az ember jellemére, hogyan reagál ilyen helyzetekben, de szvsz nem tisztességes az emberekkel szemben, ha így ítéljük meg őket, amikor mi nem ilyesmit várnánk. Számos példáját látom az MTT-ben is, hogy egy embert a felszín alapján ítélnek, úgymond, az első benyomás után, pedig igazából egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelik. Könnyebb olyannak elképzelni az embereket, amilyennek akarjuk, hogy legyenek, talán azért, mert félünk mélyen beléjük nézni, talán azért, mert nem is érdekel minket, mi van bennük.
Való igaz, szereotípiák alapján könnyen megy a dolog- az ember felületes és állati lusta, nem az idő rövid

KÁJ írta: Teljesen egyetértek Felagunddal!

Mármint hogy rég voltam németórán?

Ha az ilyen embert igazán szereted (és feltehetőleg ő is téged) akkor már szvsz érdemes leülni vele és elmondani neki azt, hogy szerinted () van az a bizonyos rossz tulajdonsága, és téged ez zavar, és mit tudna(/tudnátok) tenni ellene. Ha a szeretet kölcsönös, akkor szinte biztos, hogy nem lesz sértődés belőle!

Teljesen egyetértek Felagunddal!
Az hogy képet alkotunk valakiről, már azt jelenti hogy ítélkeztünk felette, de hogy ismerhetnénk meg bárkit is, anélkül, hogy képet alkotnánk róla...
De van valami amit én sem értek:
Ha van egy ember akit igazán jól ismerünk, és szeretünk- megismertük egy csomó tulajdonságát, de egy rossz tulajdonságát egyáltalán nem bírunk elfogadni. Zavar. és már-már bánt.
Túlságosan szeretjük ahhoz, hogy csak úgy elküldjük, de nem bírunk felülemelkedni azon a kis légypiszokon, ami a gépezetbekerült mitcsinálnátok?

Zizzo írta: (meine Meinung!!)

Meiner Meinung

A témához: szerintem természetes, hogy mindenkit, akit megismerünk, hogy tudjuk hova tenni, először kategorizáljuk. Ez óhatatlanul előrevetít egyfajta előzetes véleményalkotást (megítélést, ha úgy tetszik) anélkül, hogy komolyabban megismertük volna. Ez szerintem természetes, mert enélkül szvsz meghülyülnénk, mert egyszerűen nincs arra idő, hogy mindenkit alaposan, különböző élethelyzetekben megfigyelve megismerjünk, és kialakult véleményt alakítsunk ki róla. Ezzel én is így vagyok, szerencsémre (ha szabad egy kicsit kérkednem ) magamat elég jó emberismerőnek tudhatom abból a szempontból, hogy az elsőre kialakult képem valakiről ritkán változik gyökeresen meg azután, hogy jobban megismertem, maximum árnyalódik (kivétel persze volt/van )
Ez a folyamat szerintem természetes...
Amire viszont Te gondolsz, Rabyn, az az, hogy egyes emberek hajlamosak még hosszasabb ismertség után is erről az előzetesen kialakított képről megítélni az embertársait. És ez szvsz már hiba. Vagy, ami talán még rosszabb, a ténylegesen megismert tulajdonságait megpróbálja az általa preformált véleményével megmagyarázni, ahelyett, hogy ütköztetné őket, ahol is reális esetben a tapasztalatból származó vélemény maradna felül... És ezt a hibát (ahogy látom) nagyon sokan elkövetik (még itt, az MTT-n belül is )
Nah, bocsi, hogy hosszú, meg bonyolult voltam...

Rabyn írta: Felvetnék egy új témát ha nem gond.
Szerintetek mért van az, hogy eggyes emberekröl más képet alakítunk ki amilyenek valójában? Miért ítélkezünk valakiröl úgy, hogy alig, vagy nem is ismerjük?

Mindenki mindenkiből más érzelmeket, benyomásokat hoz ki. Ez a személyiségek rugalmasságával is összefügg, meg az összetettségével is. Minél rugalmasabb valaki annál valószínübb, hogy jóban lesztek, de ha emelett még összetett jellem is akkor hosszú idő után is tud meglepetést okozni. Az egész sztm csak hozzáállás kérdése, meg talán figyelemé... azaz hogy meg akarod-e ismerni egyáltalán (vagy mennyire), és hogy mennyire figyeled meg, hogy miket csinál.

Itélkezni meg nem szabad<i>na</i>! De mivel emberek vagyunk, ezért kötelességünknek érezzük, hogy ítélkezzünk, mert ilyen szabály kényszer cuccos jellemző ránk. Ez 1 emberi alaptulajdonság, mindenkiben benne van, csak van akiben kevésbé... (meine Meinung!!)

Érdekes, hogy én alapjában véve optimista alkat vagyok. Ezzel mégsem tudok mit kezdeni.
Van úgy, hogy egy két napom nagyon jól sikerül de utána több mint egy hétig csak rossz dolgokat kapok. És nem tudom mért nem lehet arányban a jó és a rossz.
Amit tinkler írt azzal maximálisan egyet értek, csak sajnos nemmindenkinek jut eszébe a megoldás idöben s így bekattannak.

Felvetnék egy új témát ha nem gond.
Szerintetek mért van az, hogy eggyes emberekröl más képet alakítunk ki amilyenek valójában? Miért ítélkezünk valakiröl úgy, hogy alig, vagy nem is ismerjük?

Szerintem ha az ember kellő cinizmussal áll az élethez (egészséges cinizmussal, szóval tud nevetni, ha kell magán is), akkor mindent el lehet viselni. Akkor érzi magát rosszul valaki, ha nagyon beleéli magát a dolgokba.
A másik az önutálat/önsajnálat/önvizsgálat, meg az összes ön-bigyó, ami nem tesz jót a hangulatnak. Képzeld el, hogy egy ideig (egy hét) nem szólhatsz senkihez, csak magaddal vagy, csak magadra gondolhatsz stb. Szerintem a bekattanás garantált. Minél többet foglalkozik valaki magával, annál jobban elmerül önmagában. Én, én én! De rossz is nekem! Nagyon sokan, ahelyett hogy gondolkodnának, sajnálják magukat, és szinte büszkeséggel viselik azt a fájdalmat, és körbehordozzák, mint a véres kardot.
Két egyszerű kérdésen múlik:
Miért rossz most nekem?
Mit tudok tenni, hogy jobb legyen?
Szóval, ezért nem hiszem, hogy törvényszerű lenne, hogy valakivel egy jó dolog után folyamatosan rossz történjen.

Miért van az, hogy ha az emberrel történik valami nagyon jó, akkor tutira szívás lesz utána 1 ideig??? De ezt komolyan!! Mindig így van! Vagy csak velem?

már gondolkoztam ezen párszor. ennek van vmilyen törvényszerűsége, hogy a kerék forog, egyszer fenn vagyunk, egyszer lenn. ez az élet dinamikája. ha valaki ezen felülemelkedik, akkor észreveheti, hogy mégis egyre feljebb és feljebb kerül, mindig újabb körök zárulnak be, amiknek a kifutását addig nem értette. olyan ez, mintha egy csigalépcsőn mennénk felfelé: olyan, mintha körbe-körbe mennénk, mindig ugyanaz jönne, de közben mégis emelkedünk.

másrészt pedig régen, pesszimista korszakomban nem is vártam semmi jót, és nem is jött semmi. mióta hívő vagyok, teljesen másképp nézek az élet elébe, és most csőstül jön a jó. magam is alig hiszem de sztem alapvetően az dönti el a dolgot, hogy az ember hogy tekint saját sorsára. ha elég erősen hisz vki abban, hogy jól alakulnak a dolgok, akkor a gondolati energiák jó irányba fogják vinni a dolgokat. persze, ha az üdvös az egyén "sorsára" nézve - igazából valahol (majdnem!) minden jónak számít, minden kifut valahova. csak talán mi nem látjuk be, pillanatnyi elkeseredésünkben.

Aralataion írta: Az élet szép -mondatok:
Mióta az internet belépett a hétköznapjainkba, azóta hetente egyszer megkapom ezeket a bölcsességeket. A legbosszantóbb az, amikor nyolc oldalnyi az a névlista, akinek már továbbküldték előttem. Vajon normális az, hogy ennyire szórjuk a vakvilágba a ténylegesen igaz mondatokat? Bennem előjön ilyenkor egy érzés, hogy, értékét vesztette. Ha ugyanezeket a mondatokat valaki személyesen mondja el nekem, akkor az egészen más. Tehát arra akarok kilyukadni, hogy érzésekről (szép, jó, kellemes, rossz...) beszélni csak személyhez kötötten lehet.
Ha már mindenképp elveszítjük a személyes kontaktust, mert fórumra írni bizony néha könnyebb, mint találkozót összehozni, akkor az szerintem üressé teszi a mondataink egy részét. Az emotikonok sokat segíthetnek, de az elektronikus gesztusnyelvezet, még csak most kezd kialakulni, és félreérthető.

Szerintem nem vesztették értéküket ezek a dolgok, csak sokan elfelejtették őket. Talán kell is, hogy néha emlékeztessenek rá, hogy mennyi apróság van, ami szebbé tehet egy napot. A legtöbben hajlamosak vagyunk elveszni a hétköznapok forgatagában, és nem állunk meg egy percre sem azért, hogy egyszerűen csak élvezzük az életet.

Nem is egyszer éreztem már nagyobb találkozók után, hogy mennyire "üres" a fórum, vagy a chat. Néha még pótszernek is gyenge, pl egy három napos tali után, vagy (aki ugye volt táborban) tíz nap után, de néha egy délután után is.

Zizzo írta: Miért van az, hogy ha az emberrel történik valami nagyon jó, akkor tutira szívás lesz utána 1 ideig??? De ezt komolyan!! Mindig így van! Vagy csak velem?

Ilyenkor szvsz arra kell visszagondolni, hogy milyen jó is volt tegnap, és ebből erőt meríteni. Meg, amikor történik valami jó, akkor élvezd ki, amíg tart, és készülj fel a nagy és mindig igaz Murphy-törvényre! Nem ér váratlanul, ha már a legnagyobb boldogságban is eszedbe jut, hogy nem lesz ez mindig így. De ez ne vegye el a jókedved! Túlélsz mindent! (Én legalábbis így gondolkozom.)

Ahogy a régi mondás is tartja, csőstöl jön a baj... Egyszer egy káoszelmélettel foglalkozó cikkben magyarázták meg, h. miért van ez így, de sajna már nem emlékszem rá, mi volt a lényege...

Zizzo írta: Hát lehet... de a szugerációt már régen nem használom... persze néha *ülye a tudatalattim... gonosz része ez az embernek!

Zizzo: a tudatalattid nem gonosz
A meditáció jót tenne neked
Ez az egyetlen olyan tudatállapot, amikor egyszerűen nem léteznek negatív érzelmek! Próbáld ki (nekem bejött )!

Hát lehet... de a szugerációt már régen nem használom... persze néha *ülye a tudatalattim... gonosz része ez az embernek!

Zizzo: ezzel nem vagy egyedül.. Sztem millióan vannak ilyen helyzetben. Ez az egyszer lenn,egyszer fenn- elv,vagy valami ilyesmi. Általában,ha jó az egyik nap, ne számíts jóra másnap De az is lehet,h ezt csupán bebeszéljük és a saját napunkat rontjuk el ezzel.

Miért van az, hogy ha az emberrel történik valami nagyon jó, akkor tutira szívás lesz utána 1 ideig??? De ezt komolyan!! Mindig így van! Vagy csak velem?

Luria írta: Sziasztok, ugyan nem vagyok egy nagy forumozo, és gözöm nincs, miröl szoktatok itt beszélgetni, de a felmerült bennem egy kérdés és kiváncsi lennék többetek véleményére...:
Szerintetek miért van az, hogy mindenki be akarja magyarázni, hogy a Gyürük Ura erröl és erröl lett mintázva, miért nem képesek elfogadni, hogy ez egy önállo ötlet, és nem kapcsolodik semmihez?

A "semmi" szóval ne dobállózzunk, mert az nagyon kevés esetben állja meg a helyét! A GyU bizony kapcsolódik sok mindenhez, de nem "mintázták" vimről... illetve ez se igaz, mert pl vannak benne emberek, nap, hold, csillagok..., ami ugye a való élteről lett mintázva

Október 8. péntek 15:00!!!
A gonolatok munka csoport programtervének aláírása. Kérlek jelenjetek meg minél nagyobb számban. Előre is köszönöm. Ja és az időponton nem tudok változtatni. Csak akkor érek rá.
Természetesen, ismertetetem ott a célokat a tevékenységünk leírását mindenki számára, aki csak érdeklődőként is de jelen van.

Az élet szép -mondatok:
Mióta az internet belépett a hétköznapjainkba, azóta hetente egyszer megkapom ezeket a bölcsességeket. A legbosszantóbb az, amikor nyolc oldalnyi az a névlista, akinek már továbbküldték előttem. Vajon normális az, hogy ennyire szórjuk a vakvilágba a ténylegesen igaz mondatokat? Bennem előjön ilyenkor egy érzés, hogy, értékét vesztette. Ha ugyanezeket a mondatokat valaki személyesen mondja el nekem, akkor az egészen más. Tehát arra akarok kilyukadni, hogy érzésekről (szép, jó, kellemes, rossz...) beszélni csak személyhez kötötten lehet.
Ha már mindenképp elveszítjük a személyes kontaktust, mert fórumra írni bizony néha könnyebb, mint találkozót összehozni, akkor az szerintem üressé teszi a mondataink egy részét. Az emotikonok sokat segíthetnek, de az elektronikus gesztusnyelvezet, még csak most kezd kialakulni, és félreérthető.

GyU-hasonlítgatása:
Az könnyen előfordulhat, hogy azért teszik mindezt, mert a mai világban rendszereket állítunk fel, és ahhoz viszonyítunk. Amit nem tudunk beharolni jobbról-balról-elölről-hátulról, azzal nem tudunk mit kezdeni, és azt mondjuk absztrakt, formátlan, 'ez olyan művész-izé'
Egyetértek, hogy vannak alkotások, melyeket nem kell körbeírni, beszorítani könnyen definiálható keretek közé. És ha mégis megteszik akkor nekünk majd rá kell mutatnunk, hogy a körbejárásból az alul, és a felül kimaradt. Mert vannak dolgok melyekre a földön állva nem lehet rátekintésünk. Szerintem ezeket találtuk meg a GYU-ban...
És fogalmam sincs hogy tudnám ezt egy földön-álló embernek elmaqgyarázni.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én hiszek abban, hogy az ember sorsában előre meg van írva, h akivel találkozni fog, milyen reakciót vált ki belőle, milyen mély lesz a kapcsolatuk.
Azt hiszem én már megtaláltam az igazi barátaimat, legalábbis egy társaságot, akikkel 100 %-osan megértjük egymást (persze összetűzések mindig is voltak-- és azt hiszem lesznek is) tudom, hogy rájuk számíthatok, bármi is történik. És nem tudom h alakult ki ez a barátság. Az egyik pillanatban még csak segítőkész iskolatársak voltak, a másikban már a legjobb barátaim, akiknek bármit elmondhattam. Átmenet nem volt. Csak arra emlékszem, h én is sokkal nyitottabb voltam, mint amilyen szoktam lenni, egyszerűen magukkal ragadtak... nem voltak fenntartásaink, húzódozások, semmi. Alcar hasonlatával élve "Egymásba szerettünk".
Rengeteget beszélgettünk és nevettünk, és kiderült, hogy rengetegszer találkozhattunk volna, ha nem így az iskolában, akkor valahol máshol biztosan. Egész életünkben csak 1 hajszálra voltunk egymástól, és csak egy pici választott el minket, h összetalálkozzunk... azért ez elég furcsa nem gondoljátok?

Luria: Egy ember élete során rengeteg könyvet olvas, és ezek adnak egy benyomást, egy érzést. egy író a gondolataiból táplálkozik, de szvsz a gondolatai egy része az olvasmányaiból jön. Ezért lehetséges, hogy Tolkien is írt olyat, ami egy kicsit talán hasonlít vmire, de szvsz inkább az az állítás állja meg a helyét, h egy csomo mű táplálkozik a GyU-ból (az ok ld. fenn )

Incy és a többiek: Nagyon szép amit írtok. jó volt elolvasni

Luria: Két különböző módon írtad le a kérdést, és talán benne van a válasz is. Az "erről és erről lett mintázva" hamis és szemtelenül nagyvonalú megállapítás (persze), míg a "nem kapcsolódik semmihez" ugyanúgy nem igaz. Tolkien sokat merített rég beszélt nyelvekből, ókori kultúrköröket vett alapul, és közelebbről nézve a munkájából is felhasznált elemeket. Mondjuk fura is lenne úgy beszélni bármilyen jelenségről/dologról a világban, hogy nem hasonlítjuk általunk ismert fogalmakhoz, tárgyakhoz, nem keressük a megegyezést, a különbségeket. Tolkien merített több helyről, csak ezeket csokorba fogta, egymáshoz igazította és új, egyéni környezetbe helyezte, azt hiszem mindannyiunk örömére:-)

Luria: Rabynnak igaza van, az emberek többsége gyanúsnak találja, hogyha valakinek önálló ötlete van,és rögtön elkezdik bemagyarázni, hogy nem nem, ennek köze van ehez és ehez!

Luria: Talán mert az emberek még mindig nemhiszik el, hogy igenis van új a nap alatt...

Sziasztok, ugyan nem vagyok egy nagy forumozo, és gözöm nincs, miröl szoktatok itt beszélgetni, de a felmerült bennem egy kérdés és kiváncsi lennék többetek véleményére...:
Szerintetek miért van az, hogy mindenki be akarja magyarázni, hogy a Gyürük Ura erröl és erröl lett mintázva, miért nem képesek elfogadni, hogy ez egy önállo ötlet, és nem kapcsolodik semmihez?