Farsang 2008

Több
16 éve 6 hónapja #354940 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Nos, akkor én is köszönöm:

- A szervezőknek a szervezést
- A fellépőknek a fellépést
- A táncosoknak a táncot
- Az énekeseknek az éneket
- A jelmezeseknek a jelmezt
- A szép hölgyeknek a szépséget
- A faluházasoknak a faluházat

Bővebben:
- A kajatopik minden eddigit felülmúlt, mostmár lassan az alsó limit mellett egy felsőt is be kellene vezetni, mert ennyi finomsággal egy fél tábort ki lehetne húzni. A többek által emlegetett Eglar-féle raffaellón kívül kiemelném a viszonylag későn kitett kerek lapos nagyon csokis sütit, ami szintén eszméletlen jó volt, mindkettőre vonatkozóan: még ilyet nekem sokat! :D )
- A jelmezek nagyon jók voltak, bár mintha idén kevéske lett volna, főleg az olyan aki egész este jelmezben marad. Elvégre ez egy farsang... (Jó, igaz, én sem voltam jelmezben)
- A környezet sem rossz, bár lehetett volna melegebb is (úgylátszik most minden rendezvényen így vagyunk)
- A zenék: A magam részéről örültem a klasszikus keringőknek, eddig ez nagyon hiányzott, de: egyrészt túl sok ilyen volt egymásután, másrészt némelyik olyan halk volt, hogy a párok csak tipp alapján táncoltak rájuk.
Emellett a nem klasszikus, de az MTT múltjában már hagyománnyal rendelkező keringőzenék méltatlanul hanyagoltak voltak, pedig volt aki azt várta.
Továbbá: egy klasszikus keringő végét lekeverni illetlenség. Egy bálhoz sokkal inkább illik az ha még egy kis szünet is van közöttük amíg mindenki párt választhat. Nagyon király ha egymásra kever két zenét a program, néha. De van amikor rosszul jön ki.
A suttyódiszkó meg jó volt, ilyen is jöhet még, van rá közönség bőven.
- A műsor: Angwen Once upon a time in december-je vitán felül az est egyik fénypontja volt. A többi dalok is jók voltak, ha az átlagot nézzük szerintem határozottan fejlődünk.
De azért itt is akadtak olyanok akiknek nem ártott volna még egy kis gyakorlás, vagy annak az átgondolása, hogy mikrofon nélkül vagy mikrofonnal akarnak-e énekelni. (volt akijén bőven javított volna ha nem kell a hangerő képzésével törődnie és volt aki akkora erővel énekelt a mikrofonba, hogy jaj)
A balrog tánc nagyon jó volt, elnézést kérek azoktól akiken áttapostam hogy lássam.
- Nekem hiányzott a kaszinó

Másegyebek:
- Köszönöm mindenkinek akivel beszélgettem a beszélgetéseket
- Köszönöm a buszmegállós csapatnak a felhőgyártást meg a hasonlókat
- Remélem mindenki épségben hazajutott és senkinek a lelkébe nem gázoltam bele


UI: Tessék egy poén ajándékba:
- Milyen nyelvet beszélnek a gonosz tündék?
- Gvenyát

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja #354933 Írta: Rabyn
Rabyn válaszolt a következő témában: Farsang 2008
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!
Akik képeket készítettek küldjék el nekem őket (nem nem akarom egyesével lementegteni őket a képtárakból)

Ha ecce készen lesz a galéria akkor felekrülnek majd oda.

"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja #354932 Írta: Rabyn
Rabyn válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Mooost, hogy mondhatni felébredtem, szeretnék én is köszönötet mondani ezért a vidám estéért. Nagyon jól éreztem magam, sokat nevettem, beszélgettem, még táncikáltam is.
Meglepődve vettem észre, hogy az mtts fiúk mintha bátrabbak lennének a tánc terén. Öröm volt nézni a sok-sok táncoló embert.
Azt hiszem kicsit megfáztam viszont de nem vészes:)
A raffaelo golyónak a receptjét szeretném elkérni!
Gratula a szervezőknek!

És most egy kis kritika: Asszem a farsangi játék (vöröshalálos) nem működött igazán, engem spec. egyszer sem talált meg a vörös halál, a gyógyító ellenben folyamatosan. : )
A fellépőknek pedig azt szeretném mondani, hogy még egy kicsit készüljetek majd rá legközelebb.
Esgal: ne kiabálj a mikrofonba, azért van, hogy felerősítse a hangod!
A jelmezverseny alatt zavaró volt a zene.
És hideg volt picit. A fellépőknél nagyon durván lett lekeverve a zene mindig.
Viszont jó volt a zeneválogatás, bár a keringős résznél az elején örültem volna egy kis Corvus Coraxnak vagy a tavalyi keringőzenének.


És finom a torta!:D

Ja és szépek voltak a lányok mind mind!:)

"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja #354929 Írta: Tünde
Tünde válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Bár több okból kifolyólag nem tudtam elmenni, nagyon köszönöm mindenkinek azt a hatalmas ovációt, és a bizalmat, hogy megszavaztátok nekem a Mathomot.
Jó veletek dolgozni, kívánom, hogy sokáig szervezzünk még ilyen, és ehhez hasonló jó kis rendezvénykeket. És, hogy sokáig megmaradjunk ilyen jó csapatnak, amilyenné váltunk.

Pussz mindenkinek :meghatott:

"Anyává csakis a gyerek tehet - nem az apa"
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja #354927 Írta: Snufi
Snufi válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Köszi mindenkinek, hogy ott volt és láthattam, különösképp Peredhilnek.
A műsor klassz volt, ügyesek voltatok. :)
Sajnálom, hogy nem maradhattunk sokáig és nagyjából rohadt korán elhúztunk (Bea, remélem, a tombola nyert ;) ), de muszáj volt.
Tényleg jó volt látni titeket :)

"Well, I'm back."
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja #354926 Írta: Ben
Ben válaszolt a következő témában: Farsang 2008

Cueddo írta:
Fergeteges volt!
Jó társaság, jó zenék, jó hely :)
Köszönjük!

OFF

Cue, ha a "jó hely" a harmadik sorba kerül, akkor az már egészen haiku (ha jól nézem). :)
Bocsánat. :D

ON

basking in the sunshine of a bygone afternoon,
bringing sounds of yesterday into this city room.
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja #354925 Írta: Telcontar
Telcontar válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Nyilváníthatnék köszönetet de sokáig tartana. Majd egay kovetkezo postban.
Most azonban valami, amit tobbeknek megigertem:

Kortemancs Misi (pantomim muvesz de inkabb kreten):


Az uj evezred zenei zenije, az ellenallhatatlan Gunther:
... re=related

(itt a teljes verzio, amit igazabol erthetetlen okokbol tettek 18+ moge)


Remelem a kovetkezo bulikon mar erre is tancolhatunk. :)

Osszefoglalva a benyomasok:
- etel nagyon rendben volt (kulonosen a Raffaello utanzat)
- kezdeti nehezsegek utan a zene igazan jo lett, elso alkalommal MTT-s bulin. Ezt a tendenciat keretik folytatni, Nem veletlenul tancoltak annyian hajnalig!
- Eloadasok: bar csak a kozepes estem be, lattam par gyonyoru dalt es egy izgalmas tancot. De meg mindig tobb szures kellene a produkciokba.
- Tombola: minden bal nagy sikeru resze. Azert az olyan nyeremenyeket sztem inkabb mellozzuk a jovoben, ami csak udvariassagbol nem megy azonnal a kukaba.

Elmondtam mindent, amit negativumkent lehetett emliteni. Ez a buli fantasztikus volt, egyike a legjobb hangulatu MTT-s rendezvenyeknek, amin valaha voltam. Ezert koszonet a szervezoknek es azoknak, akik eljottek, es szemelyukkel hozzajarultak a hangulathoz.

U.I nem rulez: a vegen egy ovatlan mozdulattol keresztbehasadt hatul a nadragom, pedig nem is volt szuk :)
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja #354924 Írta: Cueddo
Cueddo válaszolt a következő témában: Farsang 2008

Fergeteges volt!
Jó társaság, jó zenék, jó hely :)
Köszönjük!

Nap felé tör, amíg csak a Nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Dylan Thomas)
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja - 16 éve 6 hónapja #354921 Írta: Artemisz
Artemisz válaszolt a következő témában: Farsang 2008

Nini, a többiek még úgy látszik, alusznak.

Úgyhogy először is köszönöm a lányoknak, hogy felkértek segíteni szervezni!

Köszönöm, hogy végül ilyen sokan eljöttetek! (külön köszönet Sárinak, aki bár nem jött el, mégis küldött két tálca sütit!

Köszönöm, hogy ilyen sok finom kaját hoztatok!
Köszönöm Viktornak és Mincnek a kenyérvágógépet.
Köszönöm Ratzkhának és Celebromnak a kenyérvágásban nyújtott önzetlen segítséget!
Köszönöm Aeglosnak, Nimdorcinak és Idhrennek a salátákat és a pizzát. Üde színfolt volt a "megszokott" szendvicsek és sütik közt.
Köszönöm Namarienak, Silnek, Serranának, Patiszonnak és Imrének a szendvicsek összeállításában nyújtott segítséget. Nem is tudom, mi lett volna Nélkületek! Take my bow!
Köszönöm Kincsőnek a tojásvágót és a tortát.
Köszönöm a fellépőknek, hogy ilyen gyönyörű volt a műsor.
Köszönöm, hogy lehetőséget adtatok, hogy én is felléphessek.
Köszönöm a suttyódizsit.
Köszönöm Feri bácsinak a rengeteg segítséget!
Köszönöm a menetközbeni dicséreteket és biztatást.
Köszönöm, hogy elvittétek, ami rengeteg mindenféle megmaradt :D

Köszönöm, hogy végre ennyi év után aktívan részt vehettem egy MTT-s rendezvény lebonyolításában, és őszintén mondom: kedvet csinált!
Köszönöm, hogy vagytok. És ezzel most elmodtam mindent. Mindenkit szeretek, olyannak, amilyen, mert nélküle hiányosabb lenne a Társaság színpalettája.

Az időnek viszont nem köszönöm, hogy ilyen gyorsan eltelt...

Artemisz Leszkaja elvtársnő

lassan kibomló
cseresznyevirág vagyok
Isten tenyerén


Az Erdő legyen Veletek!
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja #354920 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Mélységes hálám a szervezőknek ezért a zsíros kis farsangért. :)

code a rat the monster on doom in it
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja #354914 Írta: Sötét Úr
Sötét Úr válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Wazze, Celebrom, megelőztél... Igaz, a retussal és a feltöltéssel csak kb. most lettem kész.

<center>
Melléklet:
Melléklet:
Melléklet:

Már fent is vannak a képek!

(Első dolgom volt, ahogy hazaértem - na, milyen vagyok? :) )</center>

Nagyon szépen köszönöm a szervezőknek a nagyszerű farsangot, Achmednek, hogy nem ölt meg :) (bár összekormozta a kezem :) ), a fellépőknek, hogy felléptek, a Faluház munkatársainak, hogy ott voltak és lehetővé tették, fq-nak, hogy bekapcsolta a mikrofont, Angwennek, hogy előtte kikapcsolta (az a pár másodperc csend! :D ), Launak, hogy mindig elkápráztat (és ezzel most igazságtalan voltam jónéhány hölggyel szemben - elnézést kérek tőlük!), Telcontarnak a beszélgetéseket (és akkor most néhány úrral is igazságtalan voltam, tőlük is elnézést kérek - meg mindenkitől, mert nem csak ... na ebből sem jövök már ki jól!), és végül, de elsősorban Véniának sokadszor is, hogy olyan kellemes társaság volt!

Ugyanakkor sajnálatom azoknak, akikre számítottam, de nem jöttek el - tudják, kiknek szól, nem sorolom fel. Sajnos többen is voltak ilyenek. Nem tudjátok, mit vesztettetek, de talán a képekből ... őőő... izé. Szóval képet kaphattok róla...

Ja, még valami, Celebrom: én kb. naponta látok napfelkeltét, de valahogy munkába menet nem tudok neki úgy örülni, és nem tudok rá úgy rácsodálkozni, mint egy-egy MTT-s rendezvény után. (Nem is értem, miért... ) Érdekes dolog!

Hmm. Most vettem észre, hogy ennek a témának az azonosítója 404 - még jó, hogy meg tudja jeleníteni a böngésző! :D :D :D

Legyen a ti szíveteknek nagyon jó! Én meg húzok aludni... (bár, most már minek?)
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja #354913 Írta: Celebrom
Celebrom válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Így hajnaltájt, a telet elűzvén, félrészegen az első költői kérdésem, h miért mindíg csak MTT-s rendezvény után látok napfelkeltét (Samhain, Farsang...)?
Másrészt pedig köszönöm a szervezőkenk, h létrejött a rendezvény, a fellépőknek , h készültek és dolgoztak az EREDMÉNYES előadásért( tényleg jó volt) a balroghölgyeknek az ismét felejthetettlen táncért, a keringő szervezőknek, h ilyen szép és hangulatos táncot hoztak ki belőlünk (Inczynek, h felkért pedig nem akartam, pedig jó volt vele táncolni) és mindenkinek aki eljött. :D
Jó éjt!

"Férfi-e az ki nem teszi jobbá a világot?!"
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja #354895 Írta: icke
icke válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Üdvözletem!

Orsie / Fraktál írta: Összefoglaló a Farsangról:

Időpont: 2008 Február 16
Helyszín: Budakalászi Faluház. weboldal: web.axelero.hu/ulaf/kezdo.html
Térkép: web.axelero.hu/ulaf/nyitvatart.html
Keretjáték leírás: www.tolkien.hu/view.php?m=115&c=1&a=2384
Öltözék: alkalmi, elegáns viselet, vagy jelmez. Kérem senki se jöjjön farmerban és ne öltözzetek sorozatgyilkosnak (aki ugyebár úgy néz ki, mint egy hétköznapi ember..)

Éjszakai BKV, illetve HÉV menetredet ki fogunk tenni, hogy az éjjel távozóknak segítségére legyünk, részletesebb információk: www.bkv.hu

Program:
19:00 Kapunyitás
20:00-21:00 Műsor
21:00 Mathom és Gandalf díjak átadása (már lezárult a szavazás, ma már kérlek ne szavazzatok)
21:15 nyitótánc, keringők, illetve párhuzamosan zajlik a farsangi keretjáték
22:00 Jelmezverseny és tombolasorsolás
23:00 Királyválasztás próbatételei, majd a válaszás maga
24:00-04 diszkó, tánc

a diszkóban többféle blokk lesz, a klasszikustól az rockon át a retro-ig és suttyódiszkóig.
a rendezvény vége hajnali 4 óra. aki eddig marad, azt megkérjük, hogy segítsen rendet rakni, mert hajnali 5-kor a szerződés értelmében a Faluházat tisztán vissza kell adnunk.

Kaszinó, mint olyan, nem lesz, pókerezni lehet, kártya illetve asztal lesz, másra előzetesen nem merült fel igény. aki szeretne blackjacket vagy mást, az legyen kedves gondoskodjon a kellékekről és a lebonyolításról.

Maszk viselése nem kötelező, de feldobja a hangulatot, ha felveszed.
Tombola is lesz, 50 Ft-os áron lehet hozzájutni, meglepetésnyereményért :)

Jegyárak:
Alapjegy elővételben: 800 Ft,
pártolóknak és szervezőknek: 760 Ft,
MTT-tagoknak: 680 Ft,
helyszínen: 970 Ft.

még lesz egy jegyelővételi lehetőség csütörtökön 18:00-20:00 között, helyszín: Battyhány Alapítvány, Eötvös u. 24. Az Oktogon mellett van, a körúttal párhuzamos utca, ha mondjuk a Nyugati felé nézel, akkor a jobb oldalon. Van egy csengő a kapuban, jókora réztáblával, nem lehet eltéveszteni.
Ugyanitt és ugyanekkor hallgatjuk meg a fellépni szándékozókat is.

Étel és ital:
az étel egy részéről a szervezők gondoskodnak a jegyek árából (saláták, szendvicsek, sütemények), illetve a bálozókat is megkérjük, hogy járuljanak hozzá a gasztronómiai élvezetekhez süteménnyel vagy legalább némi sós rágcsálnivalóval (ezt a legkönnyebb beszerezni és szállítani.) aki végképp nem tud hozni ételt, annak plusz 300 Forintot szükséges fizetnie hozzájárulásként.
Italt a helyszínen biztosítanak, tehát kérem senki ne hozzon innivalót, tavaly sem volt megengedett. ez volt a feltétele, hogy az ételt olcsón szerezhessük be, hogy az italt a helyszínen kell venni. lesz üdítő és alkohol is. a kiskorúak alkoholfogyasztását nem támogatjuk, és a túlzott alkoholfogyasztást sem, reméljük mindenki józan belátása szerint és kulturáltan fog szórakozni 8) mivel tavaly problémák voltak az italárakkal (az este folyamán egyre emelkedni látszottak az árak) ezt kivédendő idén beszerzünk egy árlistát, hogy ilyesmi még egyszer ne fordulhasson elő.

várunk mindenkit szeretettel!

Legyen elöl is.

icke

ignis sum quae contra frigus ardet
Téma zárolva.
Több
16 éve 6 hónapja #354860 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Farsang 2008
kérlek az egyéni találkákat ne itt beszéljétek meg és ne cseteljétek szét a topicot, ha szerveztek egy csoportos találkozót, akkor lehetőség szerint minél kevesebb hozzászólással próbáljátok ide betenni a közérdekűt, mert így a többi infó megint el fog veszni a múlt homályában. (és mint tudjuk a legtöbben nem szeretnek oldalakat visszaolvasni, ami valahol érthető is.) köszönöm. (sajnos a topicnak nincs gazdája és így annyit tehetek, hogy időnként újra beidézem vagy beírom a legfontosabb infókat.)

egyébként a térképen szerintem nagyon jól látszik, hogy merre kell menni, ha meg netán mégis nehézségeitek adódnak, akkor ha felhívjátok valamelyik szervezőt akkor valamelyikünk megpróbál kiszaladni elétek, vagy ha ez nem megy akkor elmagyarázzuk, hogy merre gyertek. viszont azt javasolnám, hogy próbáljatok meg nagyobb társasággal egyszerre érkezni, akik között vannak olyanok, akik tudják, merre kell menni és akkor sima ügy :)

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354835 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Farsang 2008

dracung írta: most, hogy nincs sztrájk, vonattal megyünk, mert a Délitől nincs messze a Batthyány tér :) és olyan háromnegyed 4 körül Pesten leszünk, valószínűleg előbb elmegyünk valamelyik Hévvel, ha te is tudsz előbb jönni, akkor mehetünk együtt!

Én 1-kor indulok, úgyhogy fél 5-nél előbb nem érek be, az 5 órai a legkorábbi HÉV, amit van esélyem elérni.

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354834 Írta: Leia
Leia válaszolt a következő témában: Farsang 2008

Sil írta:

dracung írta: mikor legyen előtali a HÉV-nél? magamból kiindulva sikeresen eltévedek mindenütt, így inkább egy csoporttal tartanék /másodmagammal persze/ :D

Szerintem én becélzom a 6 órási HÉV-et, mert bár a fél 7-essel kb kapunyitásra érnénk oda, én is elég katasztrofálisan tájékozódok. (De ha busszal jössz és Népligetig, akkor ott is találkozhatunk.)


most, hogy nincs sztrájk, vonattal megyünk, mert a Délitől nincs messze a Batthyány tér :) és olyan háromnegyed 4 körül Pesten leszünk, valószínűleg előbb elmegyünk valamelyik Hévvel, ha te is tudsz előbb jönni, akkor mehetünk együtt!

"I hope life is good for you.."
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354812 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Emlékeztetőül:

Esgal írta: FIGYELEM! JEGYÁRUSÍTÁS ÉS FELLÉPŐK MEGHALLGATÁSA!

Idő: Csütörtök, feb. 14. 18-20 óráig
Hely: Battyhány Alapítvány, Eötvös u. 24. Az Oktogon mellett van, a körúttal párhuzamos utca, ha mondjuk a Nyugati felé nézel, akkor a jobb oldalon. Van egy csengő a kapuban, jókora réztáblával, nem lehet eltéveszteni.

Jöjjön mindenki, aki

:arrow: jegyet szeretne elővételben,
:arrow: levélben jelezte, hogy produkcióval jönne,
:arrow: aki nem jelezte levélben, hogy produkcióval jönne, de azóta eszébe jutott valami.

Aki nem talál oda, azzal 3/4 6kor találkozunk a 4-6 megállójában.

Akinekj nem jó az időpont meghallgatásra, eresszen meg egy mélt.


"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354811 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Farsang 2008

Attila írta: Már csak az a fontos, hogy aznap ne sztrájkoljanak a vonatok, mivel ma megkérdeztem, mert én is utazom el szombaton, és azt mondták a vasútállomáson, hogy nagy valószínűséggel sztrájkolni fognak. :? :evil:


Nem fognak, legalábbis egyelőre:

www.mav.hu/hirek/hir.php?mid=147b44258eef05

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354808 Írta: Attila
Attila válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Már csak az a fontos, hogy az nap ne sztrájkoljanak a vonatok, mivel ma megkérdeztem, mert én is utazom el szombaton, és azt mondták a Vasútállomáson, hogy nagy valószínűséggel sztrájkolni fognak. :? :evil:

"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354804 Írta: Dae/siss
Dae/siss válaszolt a következő témában: Farsang 2008

Sil írta:

dracung írta: mikor legyen előtali a HÉV-nél? magamból kiindulva sikeresen eltévedek mindenütt, így inkább egy csoporttal tartanék /másodmagammal persze/ :D

Szerintem én becélzom a 6 órási HÉV-et, mert bár a fél 7-essel kb kapunyitásra érnénk oda, én is elég katasztrofálisan tájékozódok. (De ha busszal jössz és Népligetig, akkor ott is találkozhatunk.)


Leszállsz a HÉV-ről, elindulsz balra addig az útig, ami a vasúti átjárón megy át. Átmész annak az útnak a másik oldalára, hátat fordítasz a Pestre menő HÉV megállójának és mész, amíg egy Y-formájú elágazáshoz nem érsz, azon balra kell fordulni, és pár lépésre már ott is lesz a Faluház, öblös nagy betűkkel. Kb. 3 percet vesz igénybe. :)
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354786 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Farsang 2008

dracung írta: mikor legyen előtali a HÉV-nél? magamból kiindulva sikeresen eltévedek mindenütt, így inkább egy csoporttal tartanék /másodmagammal persze/ :D

Szerintem én becélzom a 6 órási HÉV-et, mert bár a fél 7-essel kb kapunyitásra érnénk oda, én is elég katasztrofálisan tájékozódok. (De ha busszal jössz és Népligetig, akkor ott is találkozhatunk.)

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354785 Írta: Esgal
Esgal válaszolt a következő témában: Farsang 2008

Ille / Lórien írta:

Esgal írta: Egy kis összefoglaló a keretjátékról, annak, akit ez is érdekel

A Vörös Halál járkál a bálozók közt, és "fertőzi" az embereket. Ez a gyakorlatban úgy képzelendő el, hogy a VH négyszemközt megmutat egy kis, tenyérben is elférő vörös maszkot áldozatának, aki ezt megpillantva "haldokolni" kezd. Fél órája van, hogy rátaláljon a Király Gyógyító Kezére, aki egy fehér maszk felmutatásával meggyógyíthatja az illetőt. Ha nem teszi, vagy nem találták meg, az áldozat automatikusan "halottá" nyilváníttatik, ez azt jelenti, hogy nem indulhat a királyválasztáson. A VH és a KGyK inkognitóban lesz.

Van-e kérdés?


Lehet, hogy némi gond van a szövegértelmezési képességeimmel, de ha valaki eleve nem szándékozik indulni a királyválasztáson, akkor mi a jelentősége annak, hogy "halott"-e vagy sem? Mert gondolom az "uralkodói posztra" csak néhányan pályáznak, a VH viszont mindenkit gyilkolászni fog. :roll:


Ha meghaltál, és pont nem érdekel, akkor semmi sem lesz. kábé ennyi :) Akkor számít ha jelöltetnéd majd magad királynak, vagy egyszerűen csak úgy döntesz, hogy belemész a játékba, hiszen ezzel akkor is el lehet szórakozni, ha nincsenek hosszabb távú terveid :) szóval nyugi, senkit sem fogunk akarata ellenére Mandoshoz zavarni, vagy bármire kényszeríteni.

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
/Lucifer/
Tánc a ködben, tánc a jégen,
Tánc a hóban, tánc a fagyban
/Ghymes/
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354769 Írta: Leia
Leia válaszolt a következő témában: Farsang 2008
mikor legyen előtali a HÉV-nél? magamból kiindulva sikeresen eltévedek mindenütt, így inkább egy csoporttal tartanék /másodmagammal persze/ :D

a sztrájk az meg szépen keresztülhúzta a számításaimat.. végülis van busz, csak így jóval komplikáltabb a dolog, főleg a visszaútnál, de majd remélem sikerül megoldani.

"I hope life is good for you.."
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354768 Írta: Ille Lórien
Ille Lórien válaszolt a következő témában: Farsang 2008

Esgal írta: Egy kis összefoglaló a keretjátékról, annak, akit ez is érdekel

A Vörös Halál járkál a bálozók közt, és "fertőzi" az embereket. Ez a gyakorlatban úgy képzelendő el, hogy a VH négyszemközt megmutat egy kis, tenyérben is elférő vörös maszkot áldozatának, aki ezt megpillantva "haldokolni" kezd. Fél órája van, hogy rátaláljon a Király Gyógyító Kezére, aki egy fehér maszk felmutatásával meggyógyíthatja az illetőt. Ha nem teszi, vagy nem találták meg, az áldozat automatikusan "halottá" nyilváníttatik, ez azt jelenti, hogy nem indulhat a királyválasztáson. A VH és a KGyK inkognitóban lesz.

Van-e kérdés?


Lehet, hogy némi gond van a szövegértelmezési képességeimmel, de ha valaki eleve nem szándékozik indulni a királyválasztáson, akkor mi a jelentősége annak, hogy "halott"-e vagy sem? Mert gondolom az "uralkodói posztra" csak néhányan pályáznak, a VH viszont mindenkit gyilkolászni fog. :roll:

"Elen síla lúmenn' omentielvo."
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354758 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Off: a MÁV nagyon jó eséllyel sztrájkolni fog. Sajnos ezt is bele kell kalkulálni a dolgokba.

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354747 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Farsang 2008

Felagund írta:

Orsie / Fraktál írta: OK, mielőtt itt ezren elkezdenék beírni, hogy én se, meg én se, stb, arra kérnék mindenkit, hogy aki nem szeretne részt venni a keretjátékban, az írjon egy e-mailt a farsang2008'kukac'tolkien.hu címre, Vörös halál címmel, és oda írja le, hogy ő sem szeretne részt venni. így összesíthetünk egy listát és odaadjuk az NPC-knek. (de azért remélem a legtöbben fognak játszani.)

köszönöm.


Ha csak jóval este 10 után fogok érkezni, akkor van értelme a kérdésnek?


van, mert a keretjáték nagyjából folyamatosan fog zajlani egészen a királyválasztási próbákig, azaz este 11-ig.

Program:
19:00 Kapunyitás
20:00-21:00 Műsor
21:00 Mathom és Gandalf díjak átadása
21:15 nyitótánc, keringők, illetve párhuzamosan zajlik a farsangi keretjáték
22:00 Jelmezverseny és tombolasorsolás
23:00 Királyválasztás próbatételei, majd a válaszás maga
24:00-04 diszkó, tánc

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354744 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Farsang 2008

Orsie / Fraktál írta: OK, mielőtt itt ezren elkezdenék beírni, hogy én se, meg én se, stb, arra kérnék mindenkit, hogy aki nem szeretne részt venni a keretjátékban, az írjon egy e-mailt a farsang2008'kukac'tolkien.hu címre, Vörös halál címmel, és oda írja le, hogy ő sem szeretne részt venni. így összesíthetünk egy listát és odaadjuk az NPC-knek. (de azért remélem a legtöbben fognak játszani.)

köszönöm.


Ha csak jóval este 10 után fogok érkezni, akkor van értelme a kérdésnek?

Our knees do not bend easily
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354741 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Farsang 2008
OK, mielőtt itt ezren elkezdenék beírni, hogy én se, meg én se, stb, arra kérnék mindenkit, hogy aki nem szeretne részt venni a keretjátékban, az írjon egy e-mailt a farsang2008'kukac'tolkien.hu címre, Vörös halál címmel, és oda írja le, hogy ő sem szeretne részt venni. így összesíthetünk egy listát és odaadjuk az NPC-knek. (de azért remélem a legtöbben fognak játszani.)

köszönöm.

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354738 Írta: Oisin
Oisin válaszolt a következő témában: Farsang 2008

Esgal írta: Természetesen nem az, egyszerűen nem kell tenned semmit. Ha a vörös halál mégis mutogat, mondd meg neki, hogy te nem vagy játékban, és nem fog erőlködni :) de remélem, ezt olvasva a megfeleő kartárs legalább egy emberről tudni fogja, hogy eleve ne keresse meg


Kettőről, velem együtt.

Üdv,
Oisin

If I saw my son Osgar and God hand to hand on the Hill of the Fiana, my son put down, I'd say that God is a strong Man!
Téma zárolva.
Több
16 éve 7 hónapja #354726 Írta: Esgal
Esgal válaszolt a következő témában: Farsang 2008
Természetesen nem az, egyszerűen nem kell tenned semmit. Ha a vörös halál mégis mutogat, mondd meg neki, hogy te nem vagy játékban, és nem fog erőlködni :) de remélem, ezt olvasva a megfeleő kartárs legalább egy emberről tudni fogja, hogy eleve ne keresse meg :) úgyhogy nyugi, csak az játszik, aki akar.

Mondjuk, sötétben szaladgálás itt elve nem lesz, ez csak amolyan szalon-gyilkosos, könnyed, könnyen kibekkelhető darab ;)

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
/Lucifer/
Tánc a ködben, tánc a jégen,
Tánc a hóban, tánc a fagyban
/Ghymes/
Téma zárolva.
Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.455 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére