Vallás

Több
19 éve 2 hónapja #266604 Írta: Olorin.papa
Olorin.papa válaszolt a következő témában: Vallás
A kaszt rendszer szépen felosztotta a népeket, és jól átláthtóvá tette azt, és minden kaszt tisztában volt a helyzetével, és a dolgával (mindnek volt valami fontos szerepe) nem keveredtek a feladatok, és szvsz egy több milliós népességet könnyebb volt így irányítani, mint az esetleges káoszon (ami most van) urrá lenni

"Már születésem óta haldoklom,kissé hosszúra nyúlik. Unom."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 2 hónapja #266590 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Vallás

adangeleb írta: Milyen jó, hogy végre újra a buddhizmusra terelődött a féktelen viták heve, így megkérdezhetem mindenkitől, hogy mi a reinkarnáció aktuális nyeresége egy mai ember számára ???


A buddhizmusban a reinkarnáció nem igazán számít nyereségnek, hiszen az élet szenvedésekkel van teli. De ha nyugati aggyal gondolkodunk, akkor talán zat mondhatnánk, hogy egy új élet egy új lehetőség egyfelől a hibák jóvátételére, másfelől a megvilágosodás elérésére.

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 2 hónapja #266583 Írta: Ízisz
Ízisz válaszolt a következő témában: Vallás
Egy másik kérdés, mert az előzőre nem tudok válaszolni :oops: , és ezen sokat gondolkodtam:

Indiában kasztrendszer működik. Gandhi szerette volna ezt felszámolni, egyenlővé tenni az embereket, ám a kasztbeliek attól féltek, h ha a gazdag, nemes ember dolgozni kezd, ők mihez fognak? Hiszen minden kasztnak megvan a maga munkája.
Egyébként is milliók éheznek. :(

Gondolok a kasztrendszer alsóbb rétegeiben élőkre.

Ha titeket megkérdeznének, hogyan oldanátok meg a problémát?

"Az élet álom, melyből felébredés a halál.... "

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 2 hónapja #266574 Írta: adangeleb
adangeleb válaszolt a következő témában: Vallás
Milyen jó, hogy végre újra a buddhizmusra terelődött a féktelen viták heve, így megkérdezhetem mindenkitől, hogy mi a reinkarnáció aktuális nyeresége egy mai ember számára ???

"jó dolog gyertát gyújtani, de élvezetesebb a sötétséget szidni"
Anthony de Mello

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #266391 Írta: Illuin
Illuin válaszolt a következő témában: Vallás

Bögyös Fredegár írta: Én úgy gondolom, a buddhizmus nem "csak" egy vallás, hanem egy egész életút.


Szvsz minden vallás egy életút, életforma, ha helyesen éled meg.

"Te is hüje, ő is hüje, csak én vagyok okos, mert nekem a segemben is felyem van."
Weöres S.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #266378 Írta: Well-of-Souls
Well-of-Souls válaszolt a következő témában: Vallás

Phaedra/Namarie írta: Ez európai és a buddhista ember közti különbség abban rejlik, hogy míg az európaiak 95%-a elítéli a prostituáltat, addig egy buddhista elfogadja, és nem ítélkezik felette.

Nem feltétlenül a prostituáltat, mint személyt, hanem inkább a prostitúciót, mint cselekedetet. Ez szerintem nagy különbség :roll:

Man in general, if reduced to himself, is too wicked to be free.
Joseph de Maistre

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #266369 Írta: Raia Aiwart
Raia Aiwart válaszolt a következő témában: Vallás

Ben Kenobi írta:

Rabyn írta: A buddhizmusról kellett dolgozatot írnom zárójegyként: )
A buddhisták tulajdonképpen semmit sem ítélnek el. És nekem ez tetszik a legjobban, hogy nem ítélnek el semmit, és tisztelik az életet, nem indítanak szent háborúkat..

Igen, még a legapróbb élőlényt sem pusztítják el, hitük szerint akár valamely rokonuk is reinkarnálódhatott abban a lényben. :)


Juj! Borzasztó is lehet ez, ha valaki mélyen átérzi! Úgy értem, véletlenül rálépsz egy hangyára, és teljes bizonytalanságban fogsz élni, mer' az is lehet, hogy eltaposta a nénikédet! 8O Mondjuk sok buddhista söpri maga elött az utat, pont ennek elkerülése végett...

Ne becsüld le a semmittevést, a céltalan kószálást, a hallhatatlan dolgokra való odafigyelést, és a senkinek sem ártást!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #266362 Írta: Ben
Ben válaszolt a következő témában: Vallás

Rabyn írta: A buddhizmusról kellett dolgozatot írnom zárójegyként: )
A buddhisták tulajdonképpen semmit sem ítélnek el. És nekem ez tetszik a legjobban, hogy nem ítélnek el semmit, és tisztelik az életet, nem indítanak szent háborúkat..

Igen, még a legapróbb élőlényt sem pusztítják el, hitük szerint akár valamely rokonuk is reinkarnálódhatott abban a lényben. :)

basking in the sunshine of a bygone afternoon,
bringing sounds of yesterday into this city room.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #266358 Írta: Rabyn
Rabyn válaszolt a következő témában: Vallás
A buddhizmusról kellett dolgozatot írnom zárójegyként: )
A buddhisták tulajdonképpen semmit sem ítélnek el. És nekem ez tetszik a legjobban, hogy nem ítélnek el semmit, és tisztelik az életet, nem indítanak szent háborúkat..

"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #266353 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Vallás

Bögyös Fredegár írta: Hát, a butthizmus hazánkban érdekes téma...
Én úgy gondolom, a buddhizmus nem "csak" egy vallás, hanem egy egész életút. Nem elég kopasz fejjel a Margitszigeten lótuszülésben ülni vagy "csápolni" egy fél órát... Nem ez jelenti a lényeget. Ettől még senki sem áll közelebb ahhoz, ami igazán fontos. Ez az életpálya több szempontból érdekes, és szvsz (na most lehet, hogy sokan sértődnek meg...) egy európai embernek nem is jelenthet igazán semmit... Mert az európainak nem létezik a teljes lemondás, a determinizmus, a "nirvana-ban való elmerülés". Pusztán azért nem lehetséges, mert az itteni élettel nemk fér össze, az itteni körülmények 100%-osan kirekesztik a lehetőségét annak, hogy ezt az életutat választhassuk. Rohanás, zajos városok, szennyezett környezet... A buddhista a nyugodt, csöndes természetben él, azzal teljes,tökéletes harmóniában van, amit már egyfajta "szimbiózisnak" is nevezhetnénk. Ez a mi világunkban elképzelhetetlen. Mert a harmónia, a természettel való szoros és egyenlő lét az alapja a lelki nyugalom elérésének, a lélek teljes békéjének.
Nem értek én az ilyen dolgokhoz, és bocsánatot kérek, ha ezzel most bárkit is megsértettem volna, csak próbálkozom...


Én azt mondanám, hogy inkább a Világegyetmmel él teljes harmóniában. ne feledjük, hogy távol-keleti nagyvárosokban is élnek és tevékenykednek buddhista szerzetesek, miközben esetleg a kolostor tőszomszédságában bordélyház működik. Ez európai és a buddhista ember közti különbség abban rejlik, hogy míg az európaiak 95%-a elítéli a prostituáltat, addig egy buddhista elfogadja, és nem ítélkezik felette.

A nyugati világ a vágyak növelését célozza meg, míg a buddhizmus ezek csökkentést- és egyáltalán nem erőszakosan, drasztikusan.

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #266346 Írta: Olorin.papa
Olorin.papa válaszolt a következő témában: Vallás
Maga a budhizmus nagyon messze áll az európai ember világától, ez ide importált dolog...
A teljes lemondás létezik a kereszténységben is, egyes szerzetes rendek alkalmazták is

"Már születésem óta haldoklom,kissé hosszúra nyúlik. Unom."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #266321 Írta: Bögyös Fredegár
Bögyös Fredegár válaszolt a következő témában: Vallás
Hát, a butthizmus hazánkban érdekes téma...
Én úgy gondolom, a buddhizmus nem "csak" egy vallás, hanem egy egész életút. Nem elég kopasz fejjel a Margitszigeten lótuszülésben ülni vagy "csápolni" egy fél órát... Nem ez jelenti a lényeget. Ettől még senki sem áll közelebb ahhoz, ami igazán fontos. Ez az életpálya több szempontból érdekes, és szvsz (na most lehet, hogy sokan sértődnek meg...) egy európai embernek nem is jelenthet igazán semmit... Mert az európainak nem létezik a teljes lemondás, a determinizmus, a "nirvana-ban való elmerülés". Pusztán azért nem lehetséges, mert az itteni élettel nemk fér össze, az itteni körülmények 100%-osan kirekesztik a lehetőségét annak, hogy ezt az életutat választhassuk. Rohanás, zajos városok, szennyezett környezet... A buddhista a nyugodt, csöndes természetben él, azzal teljes,tökéletes harmóniában van, amit már egyfajta "szimbiózisnak" is nevezhetnénk. Ez a mi világunkban elképzelhetetlen. Mert a harmónia, a természettel való szoros és egyenlő lét az alapja a lelki nyugalom elérésének, a lélek teljes békéjének.
Nem értek én az ilyen dolgokhoz, és bocsánatot kérek, ha ezzel most bárkit is megsértettem volna, csak próbálkozom...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265544 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Vallás

Felagund írta:

Aranill írta: Úgy gondoltam, hogy a vallás topikban a keresztyén vallásokon kívül más vallások tanaival is foglalkozhatunk. A reinkarnáció innen is megközelíthető, hiszen a buddhista vallás része


Hát, Magyarországon hithű buddhistával nehezen fogsz találkozni, bár nem lehetetlen, én ismerek egyet :D


De a buddhizmusról többen tanulunk/tanultunk...

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265543 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Vallás

Aranill írta: Úgy gondoltam, hogy a vallás topikban a keresztyén vallásokon kívül más vallások tanaival is foglalkozhatunk. A reinkarnáció innen is megközelíthető, hiszen a buddhista vallás része


Hát, Magyarországon hithű buddhistával nehezen fogsz találkozni, bár nem lehetetlen, én ismerek egyet :D

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265501 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Vallás

Gandalf írta:

Aranill írta: Úgy gondoltam, hogy a vallás topikban a keresztyén vallásokon kívül más vallások tanaival is foglalkozhatunk. A reinkarnáció innen is megközelíthető, hiszen a buddhista vallás része.

Természetesen, csak én úgy értelmeztem, a keresztyénségen belül akarod megvizsgálni a kérdést, s úgy láttam, a többiek is így értelmezték. Ha ettől elvonatkoztatunk, mindjárt másképpen néz ki a dolog.


Én is így értelmeztem.
A buddhista nirvánát lehet olyasféleképpen is értelmezni mint a Jedik erő-hitét, így kaphatunk egy már majdnem isteni dolgot vagy energiát ami Istenként is felfogható.
Mindazonáltal Buddha egyátalán nem foglalkozott teológiai kérdésekkel, ő csak az emberek megvilágosodását akarta elősegíteni.

A reinkarnáció viszont eléggé alapvető (habár nem nélkülözhetetlen) része a buddhizmusnak, mert az átlag lélek nem képes egyetlen élet alatt megvilágosodni, és ezáltal megszabadulni a szenvedéstől.

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265485 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Vallás

Aranill írta: Úgy gondoltam, hogy a vallás topikban a keresztyén vallásokon kívül más vallások tanaival is foglalkozhatunk. A reinkarnáció innen is megközelíthető, hiszen a buddhista vallás része.

Természetesen, csak én úgy értelmeztem, a keresztyénségen belül akarod megvizsgálni a kérdést, s úgy láttam, a többiek is így értelmezték. Ha ettől elvonatkoztatunk, mindjárt másképpen néz ki a dolog.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265481 Írta: Aranill
Aranill válaszolt a következő témában: Vallás
Alyr Arkhon: Keresek, járom az utam. Két mondatban nem tudom összefoglalni gondolataimat. A legfontosabbnak a két fő parancsolatot tartom, arra törekszem, hogy ezek szerint éljek.

Gandalf: Elnézést a pontatlan fogalmazásért, nem tudtam, hogy református vagy. Több féle hozzászólásra számítottam pl:
1. Nem hiszek benne. Ez megvolt!
2. Hiszek benne, mert ...
3. Éredekes, ha valóban lenne/van reinkarnáció, akkor ...
4. Nem érdekel, minek ezzel foglalkozni.

Úgy gondoltam, hogy a vallás topikban a keresztyén vallásokon kívül más vallások tanaival is foglalkozhatunk. A reinkarnáció innen is megközelíthető, hiszen a buddhista vallás része.

Well-of-Souls: Köszönöm a weboldal címet, lesz mit olvasnom és nézelődnöm. Galileivel kapcsolatban biztos vagyok benne, hogy pontosan és röviden leírtad a lényeget. Igaz Galilei korában a teológia és a fizika, mint tudományágak más viszonyban voltak egymással.

[size=9:2qcpvs4f]Sajnálom, most egy ideig nélkülöznöm kell ezt és a többi kedves MTT-s topikot, mert szabadságolom magam.[/size]

Mensch werden ist eine Kunst.

06 20 99 29 525

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265456 Írta: Well-of-Souls
Well-of-Souls válaszolt a következő témában: Vallás
Csak egy rövidke közbevetés, és nem is a reinkarnációval kapcsolatosan - azt hiszem, arról mindent elmondtam amit tudtam, viszont rájöttem, hogy tartozom Neked még egy linkkel a múltkorról: www.katolikus.hu/roma/pe25.html .

Szóval Galileit nem kínozták meg, pláne nem azért, mert azt hitte, hogy a Föld forog - Galileinek azért gyűlt meg a baja az egyházi hatóságokkal, mert helytelen teológiai érvekkel akarta (az egyébként helyes) természettudományos eredményeit igazolni. Vagyis a hit kérdéseit nem az Egyház, hanem pont ő keverte bele az egyébként színtiszta (vagyis vallásilag értelemszerűen semleges) fizikába. Manapság az ilyenért egy normális természettudományi karra járó hallgatót még az első évben kirúgják, de hát akkoriban még más idők jártak, és a Felvilágosodásnak is szüksége volt hősökre...

Elnézést, útálok mítoszromboló lenni :D

Man in general, if reduced to himself, is too wicked to be free.
Joseph de Maistre

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265452 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Vallás
Aranill:

Isten célját életünkkel inkább sejtjük, mint ismerjük. Tegyük fel, hogy lelkünk folyamatosan úton van. Ideális esetben életről életre fejlődne, de a szabadakarat miatt nem holmi robotokként vegetálunk, hanem döntést hozunk és ennek felelősségét viseljük. Ahogy a Melkor szívében ébredt vágyat tett követte, és a saját dallamát énekelte, a következményt a Szilmarilokból és a GYU-ból ismerjük. A feltámadás és a megváltás ez esetben új, más értelmet nyerne. Akkor most még egyszer hangsúlyozom, hogy ez 1 feltételezés!!!

Ez mind nagyon érdekes és szép, de ezt akkor ne nevezzük keresztyénségnek! :wink:

A hit megélését, az út keresét nagyon fontosnak tartom.

Én is. A hitre jutás küzdései a megigazulást is jelenthetik egyben, ha jó irányba indulunk el és célhoz is érünk.

A fent leírtakkal az a célom, hogy gondolkozzatok el azon a lehetőségen, hogy mi van akkor, ha a lélekvándorlás létezik.

Ezen sok keresztyén is elgondolkodott már (a levelei alapján Tolkient is néha foglalkoztatta a kérdés, noha a maga katolikus módján), de ez azt jelentené, hogy Isten nem a keresztyén Isten, s akkor már nem csupán az egyház tévedhetetlenségéről vagy dogmákról van szó, hanem az egész keresztyénséget kérdőjelezzük meg vele, ha a lélekvándorlásban kezdünk el hinni.

A megszólalók a római katolikus egyház hivatalos álláspontját képviselik, ez rendben van, de mondandóm valódi tartalmán senki nem gondolkodott el, azaz a lélekvándorláson, mint lehetőségen.

Én nem a római katolikus egyház hivatalos álláspontját képviselem. Református vagyok. :wink: Amúgy meg nyilvánvalóan minden hozzászóló elgondolkodott valamennyire a kérdésen, mielőtt írt volna.

Érdekes, hogy így reagáltatok.

Valóban? Én cseppet sem lepődtem meg. Milyen reakciókra számítottál elsőre?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265451 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Vallás
Aranill: Nem csak a római katolkius egyház híveinek véleményét olvastad, Gandalf például református.

Én eddig úgy tudtam, hogy a viszonylag korán létrejött keresztény túlvilág-tanban egyszerűen teljesen felesleges és logikátlan a lélekvándorlás létezése, de örülnék, ha leírnád, hogy Te hogyan képzeled el/látod az általad olvasottak alapján a kereszténységben a lélekvándorlást.

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265447 Írta: Aranill
Aranill válaszolt a következő témában: Vallás
Gandalf: "A lélekvándorlásnak egyszerűen nem lenne túl sok értelme a keresztyénségen belül. Teljesen öszezavarná a feltámadás és megváltás evangéliumát, amely a keresztyénség központi magja, ennélkül az egyház nem lehetne krisztusi."
Isten célját életünkkel inkább sejtjük, mint ismerjük. Tegyük fel, hogy lelkünk folyamatosan úton van. Ideális esetben életről életre fejlődne, de a szabadakarat miatt nem holmi robotokként vegetálunk, hanem döntést hozunk és ennek felelősségét viseljük. Ahogy a Melkor szívében ébredt vágyat tett követte, és a saját dallamát énekelte, a következményt a Szilmarilokból és a GYU-ból ismerjük. A feltámadás és a megváltás ez esetben új, más értelmet nyerne. Akkor most még egyszer hangsúlyozom, hogy ez 1 feltételezés!!!

Phaedra/Namarie: Az iszlámról szóló beszélgetést jó lenne itt folytatni!

Well-of-Souls: Köszönöm, hogy ilyen gondosan foglalkoztál a reinkarnációval. A világos, szabatos fogalmazásért külön piros pont.
A New Age-es irodalomat alig ismerem, Shirley MacLaine könyveiről hallottam, de nem olvastam őket. Érdekes, hogy Camino-ról szóló könyvét olvasva barátnőm többször is hívott, hogy járjuk végig ezt a zarándok utat. Eddig erre azt választoltam, keressünk Magyarországon zarándok utat, mert a dolog érdekel. Ha tudsz, vagy bárki tud erre vonatkozóan bármilyen információt, szívesen fogadom.

Illuin: "Azt hiszem ilyen tudományos jellegű hozzászólás után nekem már nincs sok értelme a tényeket bizonygatni."
A tények makacs dolgok, mint tudjuk. Az 1800 években még lehetetlennek tartották a repülést, ma pedig túl jutottunk bolygónk határán. Galilei-t még megkínozták azért, mert hitte a Föld forog. Azaz a hit dolgaiban is lehetnek változások.
"Én, mit római katolikus hívő, hiszem, hogy a római pápák a hitletétemény őrei(azaz az ő feladatuk volt-van-lesz az Istentől{Ószöv.} és Jézustól{Újszöv.} kapott kinyilatkoztatások megőrzése). Azaz nem változtatták meg azt, mert Jézus elküldte a Szentlelket, aki által az Egyház hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen."
Ez a Te hited és örülök annak, hogy hitre jutottál, mert az emberi élet megkerülhetetlen és legfontosabb kérdése az, hogy létezik Isten? Számomra létezése nem kérdés. A hit megélését, az út keresét nagyon fontosnak tartom.
Az eltelt évszázadok vallásháborúi, az inkvizíció, az egyház-szakadások és most nem sorolom tovább a példákat a hitet és erkölcsöt nem érintették, de ezen dolgokban az egyház tévedhetetlenségén érdemes elgondolkodni, mégha e tetteket emberek vitték is véghez.
"Persze számodra valszeg ez nem jelent sokat: de tegyük fel, hogy van egy isten, akiben hiszel és aki mindenható és tökéletes. Ha ő megígér neked valamit, akkor nem kételkedsz benne. Pont azért, mert hiszed, hogy tökéletes és mindenható. Ennyit tudok mondani a lélekvándorlásra és minden más, a római kat. Egyház által el nem fogadott tanra. Remélem érthető voltam . És még inkább remélem, hogy senkit sem bántottam meg."
Erős ellentmondást érzek utolsó mondatod és a persze számodra valszeg ez nem jelent sokat rész között, mert ez a rész személyemre nézve kifejezetten sértő. A megértés hiányát tükrözi, hogy ne is említsem a beskatulyázás és lenézés fogalmát, a (vallási) türelmet már meg se említem. Ezek szerint egy buddhistát inkább megtérítenél, hiszen azt, amiben ő hisz a római katolikus egyház nem fogadja el.

Nagyon sajnálom, hogy az általam írt néhány mondat nem ért célba.
"A fent leírtakkal az a célom, hogy gondolkozzatok el azon a lehetőségen, hogy mi van akkor, ha a lélekvándorlás létezik."

A megszólalók a római katolikus egyház hivatalos álláspontját képviselik, ez rendben van, de mondandóm valódi tartalmán senki nem gondolkodott el, azaz a lélekvándorláson, mint lehetőségen.
Érdekes, hogy így reagáltatok.
:roll:

Mensch werden ist eine Kunst.

06 20 99 29 525

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265375 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Vallás
A lélekvándorlásnak egyszerűen nem lenne túl sok értelme a keresztyénségen belül. Teljesen öszezavarná a feltámadás és megváltás evangéliumát, amely a keresztyénség központi magja, ennélkül az egyház nem lehetne krisztusi.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265307 Írta: Illuin
Illuin válaszolt a következő témában: Vallás
Azt hiszem ilyen tudományos jellegű hozzászólás után nekem már nincs sok értelme a tényeket bizonygatni :) . Tehát csak egyszerűen, a hit szempontjából válaszolnék Aranillnak.
Én, mit római katolikus hívő, hiszem, hogy a római pápák a hitletétemény őrei(azaz az ő feladatuk volt-van-lesz az Istentől{Ószöv.} és Jézustól{Újszöv.} kapott kinyilatkoztatások megőrzése). Azaz nem változtatták meg azt, mert Jézus elküldte a Szentlelket, aki által az Egyház hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen.
Persze számodra valszeg ez nem jelent sokat: de tegyük fel, hogy van egy isten, akiben hiszel és aki mindenható és tökéletes. Ha ő megígér neked valamit, akkor nem kételkedsz benne. Pont azért, mert hiszed, hogy tökéletes és mindenható. Ennyit tudok mondani a lélekvándorlásra és minden más, a római kat. Egyház által el nem fogadott tanra.

Remélem érthető voltam :oops: . És még inkább remélem, hogy senkit sem bántottam meg.

"Te is hüje, ő is hüje, csak én vagyok okos, mert nekem a segemben is felyem van."
Weöres S.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265258 Írta: Well-of-Souls
Well-of-Souls válaszolt a következő témában: Vallás
Amennyire én tudom, ha egy kérdés valamely egyetemes zsinat elé kerül, az nem azért van, mert előtte az adott dologban és adott egyházi közösségben többféle legitim interpretáció élt egymással együtt, hanem pont azért, mert az autentikus, orhodox interpretáció mellett a katolikus tanítással összeegyeztethetetlen értelmezések is felszínre kerültek, és hát doktrinális vonalon ilyenkor rendet kell tenni - el kell dönteni, mi az autentikus és mi nem. Erre próbáltam utalni akkor, amikor a dogmatikai aspektusokat emlegettem. A katolicizmus az ilyen definitív döntések során kieső tanokat hagyományosan eretnekségnek nevezi - bár ez a szóhasználat manapság a vallási tolerancia egyfajta igen liberális értelmezése révén a közbeszédben valamiféle szitokszóvá vált, noha egyszerűen heterodoxiát hivatott kifejezni. A helyzet azonban ez esetben az, hogy a reinkarnáció még idáig se jutott el - a gnosztikusok egyszerűen nem tudták olyan szinten elfogadhatóvá tenni, elterjeszteni a manicheusoktól importált tanukat, hogy egy tisztességes ordas nagy eretnekség kijöjjön belőle, amivel egyetemes szinten érdemes lett volna foglalkozni :) A reinkarnáció és a kereszténység egyszerűen két annyira idegen entitásnak bizonyult, hogy képtelenség volt a két tanrendszert egyetlen logikai egységbe kovácsolni úgy, hogy a kereszténységnek legalább a látszata megőrződjön (a korai eretnekmozgalmak rendszeresen ezzel a megoldással manipuláltak...).

Az, hogy ma mégis sokan gondolják úgy, hogy a két dolog valamilyen szinten összeegyeztethető, az szerintem javarészt egyes New Age-közeli (vagy egyenesen azzal kapcsolatos) írók tevékenységének köszönhető. Shirley MacLaine (viszonylag jól futó próféta ebből a körből...) keze minden bizonnyal mélyen benn volt a dologban, hiszen több fórumon is hangoztatta, hogy 553-ban a Niceai Zsinat már foglalkozott a szóban forgó kérdéssel. A helyzet azonban az, hogy Niceában ekkor nem is volt zsinat, csak Konstantinápolyban - és ott a legközelebb annyiban kerültek a reinkarnáció problematikájához, hogy elítélték Origenész bizonyos, a lelkek preegzisztenciájára vonatkozó állításait. A New Age indíttatású könyvek sajnos rendszeresen elkövetik azt a hibát, hogy ezt a véleményt (amit egyébként az Egyház sohasem vallott, és kizárólag Origenész magánvéleményének tekintett...) a reinkarnáció egyfajta előfordulási formájaként, Origenészt pedig a lélekvándorlásban hívő egyházi írónak állítják be. Ebből pedig egyenes vonalban vonják le a konklúziót, hogy Origenész mindezt a Bibliából szedte. Nem új dolog ez - Geddes MacGregor, a Theosophical Publishing House (minő árulkodó név... :) ) egyik szerzője már 1978-ban ilyesmiket állított, Shirley asszony pedig csak plagizál - ráadásul azt is hibásan. A helyzet az, hogy a korai keresztény írók igen határozottan szembefordultak a reinkarnációs filozófiával - leghangosabban egyébként azt hiszem, maga Origenész tiltakozna, pláne, hogy ártatlanul beke is keverték. Más zsinat nem foglalkozott a kérdéssel még ilyen átvitt és érintőleges módon sem - egyetemes egész biztosan nem, helyi pedig tudtommal nem.

[size=9:s65fjdix]Elnézést, igazán nem akarok itt konzekvens és kiterjedt apológiába átmenni, de hadd tegyek ide pár vonatkozó idézetet arra az esetre, ha valakit történetesen érdekelne a dolog:
Szent Irenaeus Adversus Haereses 2:33:1–2
Tertullianus Apologia 48
Origenész Kommentár a János 6:7-hez, Kommentár a Máét 10:20-hoz,
Nyssai Szent Gergely Az ember teremtése 28:3
Szent Ambrus Hit a feltámadásban 65–66
Aranyszájú Szent János Homíliák a János 2:3, 6-hoz
Nagy Szent Baszileiosz A hatnapos munka 8:2[/size]

Nekem mindebből az következik, hogy a korai kereszténység - a maihoz hasonlóan - nem hitt a reinkarnációban, sőt, pluralizmus sem mutatkozott a kérdésben. Azt kell gondoljam, hogy ha az ember a Vatikánnal kapcsolatban él is a gyanúperrel, hogy "manipulálja a szövegeket" (én ugyan nem gondolom, de mindenki úgy vélekedik a dologról, ahogy azt a legjobbnak véli), ezeket a szerzőket még - a katolicizmussal egyébként nem túl elnéző - protestáns egyházak is elfogadják. Szóval első körben szerintem nyugodtan tekinthetjük őket mértékadónak. Én a magam részéről nem ismerek egyetlen olyan ókeresztény egyházi szöveget sem, amely a reinkarnációról, mint lehetséges katolikus tanról pozitívan nyilatkozott volna, de persze lehet, hogy tévedek, és akkor kérlek szépen benneteket, javítsatok ki.

Man in general, if reduced to himself, is too wicked to be free.
Joseph de Maistre

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #265221 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Vallás
Reinkarnáció: nem akarok hülyeséget mondani, de úgy rémlik, hogy a reinkarnációt a katolikus egyház valamelyik zsinatán vetette el teljesen, mai azt jelenti, hogy egész addig nem zárták ki teljesen a lehetőségét.

más. mi keresztény eredetű és nem, néha elég nehéz kibogozni. Tehát lehet, mai nem keresztény eredetű, és mégis összefér a keresztény szemlélettel. Gondoljunk cska a népi vallásosságra! továbbá minden vallás feltételez csodákat- ez is megvan a kereszténységben is.

A Gondolatokban megy egy vita, aminek itt volna a helye. Olyan téma, amit szerintem érdemes volna megvitatni- akár a vallási toleranciát is érintheti.

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #264980 Írta: Aranill
Aranill válaszolt a következő témában: Vallás
Illuin: hivatalosan a katolikus egyház (+ más keresztény egyházak) a lélekvándorlást nem fogadja el. A Bibliára azért utaltam, mert néhány évvel ezelőtt Vallástörténettel foglalkoztam /most sarkítottan fogok fogalmazni, amivel nincs szándékom senki vallásosságát, hitét megbántani/ és pontosan a Biblia szövegének fordításával kapcsolatban arra a következtetésre jutottam, bizony átszabták, meghúzták, kiegészítették, akkor és ott ahol éppen ennek szükségét látták. Sajnos inkább világi szempontok domináltak. A lélekvándorlásra vonatkozó részek kigyomlálásra kerültek, vagy a fordítás nem egészen azt adja vissza, amire az eredeti szöveg utal.
Gárdonyit azért említettem, mert biztosan ő is elgondolkodott a lélekvándorlás kérdésén, és talán épp a szerzetessel mondatja el azokat a gondolatokat, amire jutott, vagy mint az egyik lehetséges útként tekint erre. Egyébként érdemes áttekinteni, hogy az ókori görögöktől ki mindenki foglalkozott ezzel a kérdéssel és milyen álláspontra jutott.

Well-of-Souls: Úgy gondolom, hogy a katolikus egyház a lélekvándorlást hivatalosan mindig is tagadni fogja (pl: Arinze bíboros idézett mondata), mégis kiváncsi lennék a Vatikán könyvtárának anyagaira és múzeumára, mert egyik sem publikus. A pápa és így II. János Pál enciklikáit nem ismerem, ha magyarul ezek elérhetőek kérlek küld el a weboldalcímét, de szívesen fogadom emilben csatolt fájlként.
A korai kereszténységgel kapcsolatban fenntartom kétségeimet, amiket a Biblia fordítás tárgyában írtam, mert a rájuk vonatkozó szövegekkel hasonlóan bántak. Ma azt tudjuk, tanuljuk, amit jónak látnak, hogy tudjunk.

Megkérdőjelezem azt, hogy a lélekvándorlás egyértelműen NEM keresztény tan, inkább úgy fogalmaznék, hogy MA nem számít keresztény tanításnak.

A fent leírtakkal az a célom, hogy gondolkozzatok el azon a lehetőségen, hogy mi van akkor ha a lélekvándorlás létezik.

Elnézést, hogy kizárólag a saját véleményemet és gondolataimat osztottam meg veletek. :wink: [size=9:1q1ihbj6]és most vasárnapig várhatok arra, hogy elolvashassam hozzászólásaitokat. Hogy fogom ezt addig kibírni?[/size] :(

Mensch werden ist eine Kunst.

06 20 99 29 525

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #264978 Írta: Well-of-Souls
Well-of-Souls válaszolt a következő témában: Vallás
Azt gondolom, ennek a kérdésnek nincs sok köze a keresztény szeretethez/megértéshez/toleranciához - ez tisztán dogmatikai ügy, és mint ilyent, az adott szakterület vizsgálódási területén belül érdemes kezelni.

A Gallup szerint az amerikai katolikusok 25%-a hisz valamiféle reinkarnációban. Miután az Egyházat - jogi síkon - akár egy "egységes tanrendszerben hívők közösségeként" (is) definiálhatjuk, ez enyhe kifejezéssel élve is igencsak érdekes... Szó sincs ugyanis arról, hogy a Katolikus Egyház akár a legkorábbi időkben is teret engedett volna az ilyesféle elképzeléseknek - ez a faramuci helyzet valószínűleg belejátszott abba, hogy a Vatikán 1990 március 17-20 között "Reinkarnáció és a keresztény üzenet" címmel szakértői konferenciát tartott. Itt a lélekvándorlással kapcsolatos katolikus álláspont újra kifejtésre került. Arinze bíboros szavaival élve: "a reinkarnációban való hitet nem nem szabad csekély eltévelyedésnek neveznünk azok részéről, akik a keresztény hitet vallják. Ez komoly probléma - sőt, inkább a keresztény világszemlélet tudatos vagy öntudatlan aláaknázása". A jelenlegi pápa (még Ratzinger bíboros korában) hasonló értelmű nyilatkozatokat tett több ízben is.

Mindez persze nem pusztán az aktuális pápa véleménye. II. János Pál is többször foglalkozott a kérdéssel, legutóbb a Tertio Millenio Adveniente enciklikában, de persze a magukat a korai gnosztikus szekták "szellemi örököseinek" tekintő szellemi áramlatok újra és újra felvetik a témát. A korai kereszténységben ugyanis a gnosztikusok próbálták összeegyeztetni a keresztény hitet a lélekvándorlással. A második évszázadi ún. Tamás evangéliumban már utalásokat találunk a problémára - mégpedig olyan utalásokat, amelyek a reinkarnáció védelmében kénytelen-kelletlen (és szükségszerűen) szembekerülnek az olyan kérdések keresztény szellemű értelmezésével, mint pl. a test/lélek viszonya, Krisztus embersége, Krisztus testi szenvedése, feltámadás, az intézményes Egyház léte. Az ókeresztény egyházban Órigenész, Nyssai Szent Gergely, Aranyszájú Szent János vagy éppen Nagy Szent Baszileiosz is egyhangúan a lélekvándorlás/reinkarnáció kereszténységbe való beintegrálása ellen léptek fel - mégpedig (az egyházatyák szokása szerint...) igencsak bibliai alapokon.

Mindezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy a lélekvándorlás egyértelműen NEM keresztény tan, és mint ilyen, összeférhetetlen a keresztény világszemlélettel. A kereszténységen belüli elfogadás, tolerancia az én véleményem szerint az ember esendőségére, és nem a keresztény tanok integritásával gyökeresen szembenálló világnézetek internalizációjára való törekvésekre vonatkozik. Természetesen mindenki abban és azt hisz, amiben és amit akar, de két ennyire inkompatibilis állításrendszert nem lehet egy tető alá hozni anélkül, hogy azok kölcsönösen meg ne kérdőjeleznék egymás érvényességét.

Elnézést, hogy kizárólag a katolikus értelmezéssel foglalkoztam - a protestáns szemléletre vonatkozó dolgokban majd Adangeleb kisegít remélem.

Man in general, if reduced to himself, is too wicked to be free.
Joseph de Maistre

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #264975 Írta: Illuin
Illuin válaszolt a következő témában: Vallás

Aranill írta:
1. Javaslom a Jelenések könyvének olvasását, melynek értelmezése ma sem egységes.
Tudomásom szerint a lélekvándorlásra vonatkozó konkrét tagadást a Biblia nem tartalmaz. Jóval a New Age, illetve "egyéb" katolikusok előtt foglalkoztak a lélekvándorlással. Az őskeresztények egészen mást képzeltek, talán hittek e téren, mint azt ma bármenyik keresztény egyház gondolja, tolmácsolja.
Nagyon érdekes ahogy Gárdonyi Géza: Isten rabjaiban c. könyvében erről a szerzetesek beszélgetnek.


Az tény, hogy foglalkoztak, de az Egyház tanítása szerint nincs. Végignézhetsz bármilyen Katekizmust, amit a római kat. Egyház elfogadott, sehol nem találsz a lélekvándorlásról, mint létező dologról, semmit.
A Jelenések Könyvét tényleg nehéz értelmezni, de Jézus maga jelenti ki (nem is egy alkalommal), hogy eljön a világvégén.
Gárdonyi Gézával semmi bajom, sőt nagyon szeretem a regényeit (az Egri csillagokat és az Isten rabjait is többszötr olvastam), de az ő véleménye (márha azzal megegyezik a véleménye, amit a szerzetesek szájába ad) vajmi keveset számít hit dolgában.

Aranill írta: 2. Nagyon szeretném ha ez így lenne, a keresztény világban nem lenne széthúzás, vita, helyette elfogadás, tolerancia, de leginkább szeretet.

Én is, elhiheted. Nem úgy gondoltam, hogy ez a valóság mindenhol, hanem azt, hogy ez lenne a cél.

"Te is hüje, ő is hüje, csak én vagyok okos, mert nekem a segemben is felyem van."
Weöres S.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #264969 Írta: Aranill
Aranill válaszolt a következő témában: Vallás

Illuin írta: 1.Ez a világvégére vonatkozik és nem valamilyen lélekvándorlásos új testben való eljövetelre(a kereszténységben NINCS lélekvádorlás, ezt csak a New Age hatására szeretik belekeverni egyes szekták, ill. egyéb "katolikusok").

2. Ez nem azt jelenti, hogy csak ők juthatnak a mennybe vagy megvetnek/erőszakosan meg akarnak téríteni bárkit is(legalábbis ezt nem szabadna), hanem azt, hogy hisznek Jézus istenségében.


1. Javaslom a Jelenések könyvének olvasását, melynek értelmezése ma sem egységes.
Tudomásom szerint a lélekvándorlásra vonatkozó konkrét tagadást a Biblia nem tartalmaz. Jóval a New Age, illetve "egyéb" katolikusok előtt foglalkoztak a lélekvándorlással. Az őskeresztények egészen mást képzeltek, talán hittek e téren, mint azt ma bármenyik keresztény egyház gondolja, tolmácsolja.
Nagyon érdekes ahogy Gárdonyi Géza: Isten rabjaiban c. könyvében erről a szerzetesek beszélgetnek.

2. Nagyon szeretném ha ez így lenne, a keresztény világban nem lenne széthúzás, vita, helyette elfogadás, tolerancia, de leginkább szeretet.

Mensch werden ist eine Kunst.

06 20 99 29 525

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 3 hónapja #264821 Írta: Illuin
Illuin válaszolt a következő témában: Vallás

Ecthelion írta: Tudtommal megvan jövendölve vmi olyan, hogy Jézus újra eljő majd. Vagy ez a végitélet? Mondjuk akkor is fura, valóban. :?


Ez a világvégére vonatkozik és nem valamilyen lélekvándorlásos új testben való eljövetelre(a kereszténységben NINCS lélekvádorlás, ezt csak a New Age hatására szeretik belekeverni egyes szekták, ill. egyéb "katolikusok").

A másik: a Pápa és kat. Egyház nem világi értelemben vett hatalom. Nem hiszem, hogy politikai(bár a mindenkori pápa jelentős politikai tekintéllyel bír) vagy hadi súlyra gondolt, hanem arra, hogy a kersztények hiszik, hogy az övék az igaz Egyház. Ez nem azt jelenti, hogy csak ők juthatnak a mennybe vagy megvetnek/erőszakosan meg akarnak téríteni bárkit is(legalábbis ezt nem szabadna), hanem azt, hogy hisznek Jézus istenségében. Ha pedig ilyen feltételekkel szemléled a kat. Egyházat, akkor szvsz érthető, hogy erkölcsileg miért tartják magukat a világon a legnagyobb "hatalomnak".
Remélem nem érted(értitek) félre, mait írtam. Ez nem gőg, hiszen az már bűnnek számít. Csak képzeld el, hogy keresztény vagy. Ez azt jelenti, hogy hiszed azt, hogy az egyetlen Isten alapította a vallásodat. Ebből pedig következik, hogy tökéletesnek tartod az egyházadat (DE NEM A TAGJAIT!!!!).

"Te is hüje, ő is hüje, csak én vagyok okos, mert nekem a segemben is felyem van."
Weöres S.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 1.057 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére