Vallás

Mindenható Istenünk, hozzád könyörgünk mindazokért, akiket bántás ért
emberi méltóságukban, s akiknek jogait lábbal tiporták. Hozzád
fohászkodunk a nagyon sokszor megalázott és mellőzött nőkért, és
beismerjük a hallgatólagos egyetértés különböző formáit, melyek által a
keresztények is vétkessé váltak. Istenünk, könyörgünk hozzád, hogy a
Krisztus Testének egységét megbontó és a testvéri szeretetet sértő bűnök
beismerése egyengesse az utat az összes keresztények kiengesztelődése és
egysége felé. Ámen.
Boldog II. János Pál pápa

Cerebrum írta:

Namarie írta:

Felagund írta: És ez hogy viszonyul a harcos ateizmusodhoz?

Jaj már, ne légy olyan szőrösszívű! A megtéréshez vezető első lépést már megtette...

Megtérés???

"Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten" (ApCsel 10,34)

Namarie írta:

Felagund írta: És ez hogy viszonyul a harcos ateizmusodhoz?

Jaj már, ne légy olyan szőrösszívű! A megtéréshez vezető első lépést már megtette...

Megtérés???

Felagund írta: És ez hogy viszonyul a harcos ateizmusodhoz?

Jaj már, ne légy olyan szőrösszívű! A megtéréshez vezető első lépést már megtette - ismerkedik a Bibliával.

Cerebrum írta: Tyű, köszi!
Van egy bibliai idézetem is, gondolom ismered: "Eredj a hangyához, te rest, nézd meg az ő útait, és légy bölcs!"

Igazán nincs mit.

Igen a Példabeszédek 6,6. Van még a Péld 30,25: "Nem erős a hangyák népe mégis beszerzik nyáron az eledelüket".

Na most lebuktam.

És ez hogy viszonyul a harcos ateizmusodhoz?

Tyű, köszi!

Amúgy ráért a dolog, igazából folyamatosan gyűjtögetek minden olyan idézetet, ami hangyákkal kapcsolatos, azaz elsősorban olyanokat, ami őket "fényezi". Rendszerint az első mürmekológia előadás ugyanis (többek között) a hangyák jelentőségéről szól, és oda szánom majd ezeket beszúrogatni érdekességnek ha már elég összejött.

Van egy bibliai idézetem is, gondolom ismered: "Eredj a hangyához, te rest, nézd meg az ő útait, és légy bölcs!"

Cerebrum írta:
Igazából csak az utolsó bekezdés (és annak is a legelső mondata) kellene nekem:

klikk

A szóban forgó mondtat szószerinti fordítása: "Aki bizony a létezés ismeretét dicsekedve kiegészíted, addig (v ezalatt) a hangya természetét mond/szóld:..."

értelemszerű fordítás kb.: "Te aki bizony a létismerethez dicsekvően hozzáteszel, mindaddig a hangya természetéről is beszélj:..."

Rövid magyarázat: ez egy összetett mondat, az első igenévi (imperfectumi particípium act. sg. masc. N.) mondatrész egyidejűséget fejz ki ebben a szerkezetben, ezért indokolt a magyar fordításban az "is" használata, ami az eredeti szövegben azért nem szerepel, mert a görög pontosan ezzel a szerkezettel is ki tudja fejezni a két cselekmény egyidejűségét.

a mondat második fele már nem annyira bonyolult, így szól:"...bárcsak így vizsgálnád a minden értelmet felülmúló hatalmat."

Összegezve: "Te aki bizony a létismerethez dicsekvően hozzáteszel, mindaddig a hangya természetéről is beszélj: bárcsak így vizsgálnád a minden értelmet felülmúló hatalmat."

Cerebrum írta: Egy bizonyos Szent Bazileusznak Eunomius ellen írt levele (XVI. levél) megvan esetleg valakinek magyarul? A neten sehol sem találtam.

Adangeleb?

Angolul persze megvan, és ha nekifeszülnék talán szépen át is tudnám fordítani, de azért mégis jobb volna látni egy rendes magyar fordítást. Már ha létezik ilyen.

Igazából csak az utolsó bekezdés (és annak is a legelső mondata) kellene nekem:

klikk

Na jó, ha tőlem vártál volna választ, akkor jó sokáig várhattál volna, még szerencse, hogy Gandalf megelőzött. Egyébként teljesen magyarosan Nagy Szent Bazilnak hívják az ürgét

Elgondolkodtam a Hegyi beszéden, és azon, hogy nekem mit jelent Jézus.

Én örülök neki, hogy van és velem van, és tudom, hogy minden áldott nap vigasztal, és azt is tudom, hogy nem hagy el.

Ja, hogy magyaros-görögösen Baszileiosznak mondják a nevét inkább? Azért nem találtam akkor meg...

Egy bizonyos Szent Bazileusznak Eunomius ellen írt levele (XVI. levél) megvan esetleg valakinek magyarul? A neten sehol sem találtam.

Adangeleb?

Angolul persze megvan, és ha nekifeszülnék talán szépen át is tudnám fordítani, de azért mégis jobb volna látni egy rendes magyar fordítást. Már ha létezik ilyen.

Igazából csak az utolsó bekezdés (és annak is a legelső mondata) kellene nekem:

klikk

Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai.
Ő pedig megszólalt, és így tanította őket:
"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.
Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.
Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.
Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.
Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek."

Lehetne akár külön-külön is sorra venni a boldogmondásokat. Azonban, ha a végső kérdést keressük, akkor legvégül csak azt tudjuk mindegyik végén feltenni kérdésként. Kik a boldogok és ha ez személyes kérdés, akkor máris ott van számomra a kérdőjel: én boldog vagyok-e, a boldogok csoportjába tartozok vagy nem. Mi emberek gyakran arról beszélünk, hogy valahol van a boldogság. Talán előttünk a jövőben egy oylan állapot, amit el szeretnénk élni. Az egyház, a vallás ezt a boldogságot még az életen túli életre is vonatkoztatja. Minden esetben a boldogság a jövőben, előttünk álló esemény. Aztán van úgy, hogy a boldogságot magunk mögött hagyott állapotnak tekintjük. Szívesen nosztalgiázunk elmúlt időkön, amikor minden szebb volt és jobb így talán könnyebb is, ezért gyakran érezheti az ilyen ember azt, hogy csak az idő múlása hozhatja el utólag a boldogság állapotát de mindig csak megkésve, utólag, lemaradva felismerve azt, hogy bizony akkor voltunk boldogok. Pedig a boldogság fontos. Ha definíciót szeretnénk adni erre az állapotra, akkor egy teljesen ideális állapotot leíró az egyén számára minden tekintetben a legkiválóbbat nyújtó létállapotot kellene meghatározni. De most jön Jézus és azt mondja, hogy ez nem így van, nem egy kívánt és áhított állapot a boldogság. A boldogság egy folyamat, ami nem a jövőben bekövetkező, nem is a múltban lezárult, hanem jelen állapotodból kiinduló szemlélet. Hogyan tekintesz magadra? Hogyan értékeled életed helyzetét? Mit gondolsz mi fontos számodra, mire vagy képes, mi bánt, mire vágysz, mit tartasz értékesnek és mit nem? Tudsz-e dönteni ezekben a kérdésekben? A boldogságot tehát onnan kiindulva kell keresnünk, ahol épp vagyunk, mert csak így találkozhat ember és boldogság, más idősíkokban aligha. Akarsz-e boldog lenni ez a kérdés és ha igen értékelni tudod-e azt, hogy valóban mi is a boldogság? Mi keresztyének azt mondjuk, számunkra a legnagyobb öröm és a bodogság ilyen jellegű megélése az, amikor megértjük és átéljük, hogy micsoda hatalma van Istennek. De azt hiszem igaz ez úgy is, amikor valaki megéli és átéli azt is, hogy micsoda lehetőségeket tartogat az élet számára, hogy ha akrja akkor bizony előre, többre, szebbre törekedhet mégpedig úgy, hogy ettől boldoggá válik. Jézus azt mondja mindenből van kiút. Lelki szegénységből, sírásból, éhezésből. Úgy foglalhatjuk ezt össze, hogy mind a testi-lelki hiányok csupán ideig valóak és van kiút belőlük. Ezért lehetsz boldog, mert lehetőséget kaptál önmagadban arra, hogy leküzd hiányosságaidat. Aztán vannak létállapotok, amelyek a boldogság forrásai. Érdekes, hogy ezek közül Jézus szerint egyik sem az anyagi javakhoz, a matériához köthető, hanem mind valamilyen spirituális jelenségek az életünkben. Azt mondja Jézus, hogy boldog lehet az, akinek irgalom van a szívében, mert ő maga is átélheti alaklom adtán azt, hogy nincs egyedül. Manapság eléggé megfeledkezünk erről, mindenki annyira önálló, hogy az elszigetelődés folyamatában megfeledkezik arról, hogy rajta kívül még jó pár milliárd embertársa veszi körül. Így válik az élet harccá és nem boldogsággá. Jézus azt mondja nem harcolnotok kell egymással, hanem egymást meg kell találnotok, és ebből alakul ki a boldogság egyfajta állapota. Érezzük ennek az igazságát, nem rég múlt karácsony, ami a szeretet ünnepe mellett sokszor a szomorúság ünnepe is nagyon sok ember számára, mert magányosak, mert valami okból kifolyólag magukra maradtak. Azt mondja Jézus, ha te irgalmas vagy biztosan irglamasságot találsz, érdemes ebbe a lelki adottságba invesztálni. Ugyanezt mondja Jézus a békességről, boldog lehet a békét kereső ember, mert igyekvése egyrészt egy kiváló döntés másrészt biztos célhoz érhet, ami életének nyugvópontja és alapja lehet. Aztán a boldogság másik lelki állapota a tisztaszívűség, ahogyan Jézus fogalmaz. Itt a szív helyett a nyugati ember jobb ha az észre gondol, mert mi így értjük jobban ezt a kifejezést, mivel az ókori keletiek körülbelül ugyanazt tulajdonították a szívnek mint szervnek, mint mi manapság az agyunknak. Az élet, a tudatosság és érzelmi megnyilvánulásaink központja. Tiszta-e a gondolkodásod, tudsz-e döntést hozni elköteleződni vagy épp elhatárolódni valamitől. Érzed-e valaminek az igazságát, jóságát, vagy épp ennek az ellenkezőjét. A helyes ítélőképesség nem lehetetlen, manapság csak azért mondunk le róla, mert talán túl kényelmesek vagyunk. Jézus azt mondja törekedj arra, hogy mindig helyesen és jól dönts, mert akkor boldog vagy. Az Isten meglátása valóban egy olyan kép, ami egy hívő ember számára a maximumot jelenti, ugyanezt a maximumot jelentheti bárkinek, bármely kontextusban, ha józanul, tisztán érdektelenül, igyekszik gondolkodni. Itt van ugyanakkor az igazság a boldogság újabb állapota. Jézus szerint ez a "legnehezebb boldogság" mert nem könnyű az igazság mellett kiállni, mert az üldöztetést szűl. Egy régi történet szerint egyszer az igazság találkozott a szeretettel és elkezdett panaszkodni, hogy mennyire nem szeretik őt az emberek, mert már öreg és sokszor kemény, határozott, ezért az emberek nemhogy behívnák saját életükbe, hanem inkább kizárják onnan őt. A szeretet erre válaszolt neki, hogy ő pont az ellenkezőjét tapasztalta, pedig ő is épp olyan öreg, de az emberek szívesen látják őt az életükben, de valami förtelem, amit ott átél. leginkább régi barátja az igazság hiányában. Azonban nem lehet az, hogy önmagában sem az igazság sem a szeretet nem elegendő az ember életében? Nem egyszerre a tiszta szívűséggel, a békességgel és az irgalmassággal kell-e egyszersmind igazságossá válnunk? Így értékelődik fel az igazság, így érthetjük meg Jézust, aki azt mondja, hogy még az üldöztetés árán is maradjatok igazságosak, mert ez bodlogságot eredményez, ha lemondasz róla, akkor lehet látszólag előnyösebb, de nem válsz boldoggá. Ezek a spirituális értékek mind mind a boldogság részei, a folyamat alkotóelemei és önmagukban nem csakis egymást kiegészítve tudnak egy boldog életet eredményezni. Jézus azt mondja, ezek közül egyre több életed része lesz, annál boldogabb leszel.

Ha már senki nem beszél, akkor egy kis olvasnivalót szeretnék közzétenni az elkövetkező pár nap során. Mi reformátusok most épp Jézus hegyi beszédét olvassuk a napokban a Bibliából. Ez Jézus tanításának legösszefoglalóbb változata, egyben a mindennapi élet számára próbál utat mutatni. A hegyi beszéd üzenete evilági, nem túlvilági, vallási vagy ideológiai, hanem gyakorlatias, emberről, emberségről szól, mindarról, ami számunkra érték lehet vallási, felekezeti hovatartozástól vagy meggyőződéstől függetlenül. Akkor válik igazán tanulságossá, ha mindenki számára személyesen üzenetté válik, úgy hogy átérezzük, rólunk beszél a Mester.

Mindenható Istenünk, hozzád könyörgünk mindazokért, akiket bántás ért
emberi méltóságukban, s akiknek jogait lábbal tiporták. Hozzád
fohászkodunk a nagyon sokszor megalázott és mellőzött nőkért, és
beismerjük a hallgatólagos egyetértés különböző formáit, melyek által a
keresztények is vétkessé váltak. Istenünk, könyörgünk hozzád, hogy a
Krisztus Testének egységét megbontó és a testvéri szeretetet sértő bűnök
beismerése egyengesse az utat az összes keresztények kiengesztelődése és
egysége felé. Ámen.
Boldog II. János Pál pápa

Jn 21,20-23
Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: "Uram, ki az, aki elárul téged?" Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: "Uram, hát vele mi lesz?" Jézus pedig így szólt hozzá: "Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!" Elterjedt tehát az atyafiak között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: "Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?"

"…hát vele mi lesz?" (21). Ez a kérdés életünk kevésbé gyümöl­csöző kérdései közé tartozik, pedig gyakran feltesszük, mint ahogy gyakran összehasonlítjuk a magunk sorsát a máséval. A kérdés gyakran így hangzik: "Nekem miért jut több szenvedés?", "Nekem miért nem jut annyi nyugalom, boldogság, mint másnak?" Jézus csendes szigorúsággal emlékeztet minket, hogy mindez nem ránk tartozik. Az ő elhívása: "Te kövess engem!", elég nagyszerű ahhoz, hogy annak betöltése megelégítse a lelkünk.

Imádság:
Uram, akarod a kezemet,
hogy ez a nap a rászoruló szegények
és betegek megsegítésével teljen el?
Uram, neked adom ma a kezemet.
Uram, akarod a lábamat,
hogy a mai nap azok látogatásával teljen,
akiknek barátra van szükségük?
Uram, neked adom ma a lábamat.
Uram, akarod a hangomat,
hogy a mai nap beszélgetéssel teljen azokkal,
akik a szeretet szavát szomjazzák?
Uram, neked adom ma a hangomat.
Uram, akarod a szívemet,
hogy ez a nap a magányosok
szeretetével múljon el,
mert hiszen ők is emberek?
Uram, ma neked adom a szívemet.
Kalkuttai Boldog Teréz

Imádság:
Uram! Vezess engem a halálból az életre, a hazugságból az igazságra.
Vezess engem a kétségbeesésből a reménységre, a félelemből a bizalomra.
Vezess engem a gyűlöletből a szeretetre, a háborúból a békére.
Engedd, hogy béke töltse be szíveinket, a mi világunkat és az egész
világmindenséget!
Boldog Kalkuttai Teréz

Felagund: köszönöm, segítettél valamit átgondolni.

Amikor kifakadtam, egy régi esetre gondoltam visssza: még egytemista voltam, amikor arról a szörnyű belga estről adtak hírt, hogy egy sorozatgyilkos pedofil legalább 12 kislányt halálra gyötört egy föld alatti börtönben. Piaristáknál nevelkedett fiú csoporttársammal beszélgettünk, és arra jutottunk először, hogyha lehetne, a gyilkost saját kezűleg húznánk fel a legmagasabb fára. Aztán lecsillapodtunk, és azt mondtuk, ez nem lenne helyes, hanem inkább végig kéne vele csinálni, amit tett, természetsen úgy, hogy ne haljon bele, hanem hadd kínlódjon élete végéig.

Azóta két dologra rájöttem: nem szabad első dühből cselkedni. A másik: a bosszú az Istené.

A továbbiakban azzal kerültem szembe, hogy jó, megbocsájtok MINDENT, amit ellenem tettek, de hogy bocsássam azt meg, egyáltalán, megbocsájthatom-e, amit a szeretteimmel műveltek? Gyűlöltem, utáltam embereket ezért teljes szívemből, de aztán rájöttem, hogy ez senkinek se jó.

Így egy Nagypéntek napján kapott kilencedes imakönyvből elkezdtem a megfelelő imádságokat mondani, és azóta sokkal jobb!!! Igen, magamért is imádkoztam. Nem azért, mert káros önmarcangolásba merültem bele, hanem azért, hogy mindenkinek jobb legyen. Még nekem is.

Abortusz: úgy látom, megértettétek, amit írtam. Tehát: nem helyeslem, de jelenleg még nem vagyunk ott, hogy be lehessen szüntetni. Nem is mindenki vallásos, nem is érdekel mindenkit, hogy miért is nem szabad, stb. Természetes, hogyha a 16 éves lányom (márha lenne, de sajnos nincs gyerekem..) azzal jönne, hogy várandós, segítenék felnevelni, ellenvélemény, ítélet nem érdekelne. Sőt, képes lennéka kicsinek örülni. nme azért, mert az unokám, hanem mert van.

Tanárként sem állhatnék neki, hogy én döntsek a gyerek helyett, vagy befolyásoljam, hanem neki ill. a szüleinek a lehetőségeket kéne vázolnom, na meg osztályfőnökként úgy elmondani, amit kell, hogy lehetőleg ez a probléma az én osztályomban ne létezzen.

Jó bonyolult kérdés ez, halljátok...

Alzheimer- kór: személyes tapasztalat alapján mondhatom, és azóta sajnos többen megerősítettek benne, hogy itt rengeteg múlik a hozzátartozókon. ha a beteg azt érzi, hogy őt a betegségével együtt szeretik, akkor nem megy el az életkedve. És bűbájos betegek tudnak lenni, ezt elhihetitek.

Fenti logikám buktatója sokkal inkább ott van, hogy összemosom a bűn, a törvénytelenség és a jogtalanság kategóriáit. Egy teokrata társadalomban ez talán igaz lenne, jelen társadalmunkban azonban irreleváns.

Gondolataim tehát pusztán a keresztény etika szintjén értelmezendők, törvényi szinten teljesen értelmetlenek lehetnek.

Tehát ha véletlenül teszem azt elszakad a gumi, akkor "hát, megszívta"?

Nem. Ott szándékos volt a kufircolás, szóval van felelősség is. Ha becsúszott, hát, vállalni kell.

Tehát ha látod, hogy épp zuhan a fejedre egy tégla, akkor ott maradsz?

Épp hogy nem. Felelős vagyok az életemért, törekednem kell a megőrzésére, épségére, éppen mert nem az enyém. Úgy ahogyan a kölcsönkönyvre is jobban kell vigyázni, mint a sajátra. Az életet éppen azért kell óvni, mert nem a miénk.

Én se. Se senki. Ezért is a halálbüntetésről és nem a személyes vérbosszúról beszéltünk

Jogos. De egy ember élete éppúgy nem a társadalomé, mint bármely egyéné.

Tevildo írta: Pont a felelősség ténye: a megerőszakolt anya nem felelős azért, hogy megerőszakolták. Így nem felelős a következményért sem. Az erőszak hatására köttetett házasság sem érvényes, éppen ezért. Nem mondom, hogy az erőszak hatására megfogant magzatokat mindenképp el kell vetetni, de itt látok egy "kiskaput". Lehet, hogy tévesen.

Tehát ha véletlenül teszem azt elszakad a gumi, akkor "hát, megszívta"?

Tevildo írta:
Én is sokmindent nem szeretnék. Ez nem az ő döntési jogköre.

Tehát ha látod, hogy épp zuhan a fejedre egy tégla, akkor ott maradsz?

Tevildo írta: Én nem vagyok bíróság.

Én se. Se senki. Ezért is a halálbüntetésről és nem a személyes vérbosszúról beszéltünk

Amint azt Adangeleb is megfogalmazta: mi az erkölcsi/etikai különbség a megerőszakolt és a felelőtlen anya gyerekének megölése között?

Pont a felelősség ténye: a megerőszakolt anya nem felelős azért, hogy megerőszakolták. Így nem felelős a következményért sem. Az erőszak hatására köttetett házasság sem érvényes, éppen ezért. Nem mondom, hogy az erőszak hatására megfogant magzatokat mindenképp el kell vetetni, de itt látok egy "kiskaput". Lehet, hogy tévesen.

A kocsidat se te csináltad, mégse érzed magad bűnösnek, ha eladod/összetörik/elromlik...

De azt megjavíttathatom, újat vehetek, stb. Próbálj új életet venni magadnak vagy másvalakinek... A kocsi felett, ha az én tulajdonom, van (bizonyos, korlátozott) hatalmam. Az életem (értsd: "élésem", "jelen világban való tudatos létezésem") felett nincs [puszta létezésem felett persze mégúgyse].

És mi a helyzet mondjuk Terry Pratchettel, aki nem szeretné megvárni, hogy eljusson ebbe az állapotba? (mivel az orvostudomány jelen állása mellett az Alzheimere gyógyíthatatlan és kezelhetetlen)

Én is sokmindent nem szeretnék. Ez nem az ő döntési jogköre.

És a bíróság?

Én nem vagyok bíróság. A bíróság esetében egyébként szintén nem magánember ítélkezik, hanem egy a társadalom, mint intézmény. Véleményem szerint ennek sem lehet meg a hatalma a gyilkosságra. A szabadságmegvonás más kérdés, erre lehet hatalma.

Tevildo írta: Feltehető a kérdés persze: mi van, ha erőszak nyomán fogant a gyermek - ez egy olyan eset, ahol a szülő felelősség kérdése szerintem felmenthető, így ez esetben én igazságosnak tartanám a korai abortuszt. Ugyancsak, ha az anya életét veszélyeztetné a szülés.
Más esetekben én nem látok kiutat a felelősség alól.

Amint azt Adangeleb is megfogalmazta: mi az erkölcsi/etikai különbség a megerőszakolt és a felelőtlen anya gyerekének megölése között?

Tevildo írta: A halálbüntetés ennél egyértelműbb. Bárki, bármit követett el, nem ítélkezhetem felette, s főleg nem gyilkolhatom meg. (Gondoljatok Gollamra!!! )

És a bíróság?

Tevildo írta: Az euthanázia megint kettős: az életet elvenni szerintem senkinek nincs joga. Sőt az én felfogásom szerint az öngyilkosságra sem: ugyanis az életem nem az enyém: nem én hoztam létre, ha megszüntetem, nem tudom "visszaadni" magamnak, vagyis nincs hatalmam az életem felett, ezáltal az öngyilkosság semmiben sem különbözik a gyilkosságtól: elveszem valaki életét, akinek azt nem tudom visszaadni.

A kocsidat se te csináltad, mégse érzed magad bűnösnek, ha eladod/összetörik/elromlik...

Tevildo írta: Mindazonáltal - éppilyen logika alapján - az "erőszakos életbentartást", vagyis, amikor valaki csak öntudatlanul, gépek segítségével tud, gyógyulás kevés esélyével életben maradni, szintén helytelennek tartot (bár tán nem bűn.. de ki vagyok én, hogy ezt eldöntsem, ugye?): más életéről és haláláról nincs jogom dönteni: ha valakinek meg kell halni, akkor nincs jogom ebben akadályozni.

És mi a helyzet mondjuk Terry Pratchettel, aki nem szeretné megvárni, hogy eljusson ebbe az állapotba? (mivel az orvostudomány jelen állása mellett az Alzheimere gyógyíthatatlan és kezelhetetlen)

Abortusz, halálbüntetés, euthanázia - variációk egy témára: igazságos lehet-e valaki más életéről dönteni?

Abortusz: a NAGY kérdés: kié a magzat élete? A magzaté avagy a szülőé, netán Istené? Dönthetek-e (akár apaként, akár anyaként), a gyermekem életéről? Kiolthatom-e azután, hogy megfogant, azzal a felkiáltással: bocsi, nem így akartam a kufircolás előtt? A tetteknek következménye van. A kufircolásnak is. A (magzati) gyilkosságnak is.
Feltehető a kérdés persze: mi van, ha erőszak nyomán fogant a gyermek - ez egy olyan eset, ahol a szülő felelősség kérdése szerintem felmenthető, így ez esetben én igazságosnak tartanám a korai abortuszt. Ugyancsak, ha az anya életét veszélyeztetné a szülés.
Más esetekben én nem látok kiutat a felelősség alól.

A halálbüntetés ennél egyértelműbb. Bárki, bármit követett el, nem ítélkezhetem felette, s főleg nem gyilkolhatom meg. (Gondoljatok Gollamra!!! )

Az euthanázia megint kettős: az életet elvenni szerintem senkinek nincs joga. Sőt az én felfogásom szerint az öngyilkosságra sem: ugyanis az életem nem az enyém: nem én hoztam létre, ha megszüntetem, nem tudom "visszaadni" magamnak, vagyis nincs hatalmam az életem felett, ezáltal az öngyilkosság semmiben sem különbözik a gyilkosságtól: elveszem valaki életét, akinek azt nem tudom visszaadni.
Mindazonáltal - éppilyen logika alapján - az "erőszakos életbentartást", vagyis, amikor valaki csak öntudatlanul, gépek segítségével tud, gyógyulás kevés esélyével életben maradni, szintén helytelennek tartot (bár tán nem bűn.. de ki vagyok én, hogy ezt eldöntsem, ugye?): más életéről és haláláról nincs jogom dönteni: ha valakinek meg kell halni, akkor nincs jogom ebben akadályozni.

Dreamer_KF írta: Kezdünk filozófiába átvezetni, vagy etikába, jogba, stb

Nem véletlenül tartották ezeknek a képzését régebben egyben

Kezdünk filozófiába átvezetni, vagy etikába, jogba, stb