Versek

SÚ: Tudom És mégeccer köszi!

Idhren: Nagyon szívesen )
Az opál villanás így, ahogy elmondtad, értelmezhető, de az adott környezetben megtörik a gondolati ritmus, és ez az értelmezést (nálam!) megzavarja. Hiányzik a "Rommá lett időkben" elől a névelő. Ez vezetett a módosításra. Természetesen itt értelmezési különbség adódott, és egyúttal jó példa arra, hogy amit írni akar a szerző, és amit kiolvas belőle az olvasó (pláne, ha kritizál), az milyen apró dolgokon múlhat. Lamorak valószínűleg jellemző példának találná arra, hogy a szerző előállít egy szöveget, az olvasó értelmezi a maga módján, és egyáltalán nem biztos, hogy a szerző elképzelései szerint. Pedig a szöveg ugyanaz. Ezt persze lehet szándékosan is használni, több jelentéssíkú szövegek előállítására (na az egy komoly dolog...) és néha bele is lehet bonyolódni. ) Mindenesetre, amikor az ember szöveget állít elő (például verset ír), akkor hasznos megpróbálni (mégha eleinte nehéz is) külső szemlélőként visszaolvasni, és igyekezni eltévedni benne. Legrosszabb esetben az ember megtanulja a szójátékok egy magasabb szintjét, amivel időnként Mau is, meg én is mérgezzük itt a levegőt )))
Az "álladt" nekem először inkább az "állat" szóból képzett múltidejű igenévnek tűnt DDDD De persze a költői szabadság megengedi az ilyen szóalkotásokat, sőt, ezt megfelelően alkalmazva jó kis eszköz a mondanivaló fokozására. Bár a versedben kicsit meglepőnek találtam, de magamban hasonló értelmezést gondoltam ki rá, úgyhogy végülis nem volt rossz. Csak még mindig az az érzésem, hogy jelentés szempontjából igazán indokolt sem volt.

Az ilyen szóalkotások nagyon profin rúlzanak Adynál - talán azért, mert ő is nagyon profi volt DDDD

[size=9:3td9ehxd]Még mielőtt bárki helyretenne, hogy egy előre bejelentetten játéknak szánt írásra miért mozdulok ennyire rá, miért bántom ennyire, szólok, hogy nem bántom. A játék a tanulás egyik formája, és a konzekvenciák levonása a játék végén egy elég hatékony eszköz ebben. Tehát most nem arról van szó, hogy ezt vagy azt változtatni kell - pusztán arról, hogy miben lehet esetleg változtani, ha "újrajátsszuk" a verset, és milyen játék-lehetőségek vannak még. Legkevésbé sem bántani szeretnék, amit az emotikonok szerint Idhren is nagyon jól tud. (Ugye, tényleg tudod?) De egy lehetőség arra, hogy megbeszéljünk dolgokat. Még csak az sem biztos, hogy igazam van, vagy az, hogy holnap is ez lesz róla a véleményem. )[/size]

Elryn: igazad van. Abban is, hogy újra betetted, de sajnos abban is, hogy nem lett valami jó. Nem szeretek ilyet írni, és főleg nem szeretném, ha a szívedre vennéd, de ez nagyon sok sebből vérzik. (Tényleg bocsi...) Te milyen problémát találsz benne?

Alcarcalimo: - Túlvilági találkozás: Ismered az "I Am Streched on your Grave" című ír népdalt? Sinead O'Connor és a Dead Can Dance is énekelte pár éve. (Nagyon szeretem mindkét változatát, bár csak az utóbbi van meg.) Egy kicsit arra emlékeztet a hangulata. A hibáit most nem sorolom, de úgy tudnám összefoglalni, hogy a szokásosak. Az erényeit sem, de azokat is úgy tudnám összefoglalni. Vagyis hoztad a papírformád )))
Kis szív dobban: jesssz!!!

Patiszon: kár, hogy szakítottál a rímekkel. Pedig igéretesen indult. A fő értéke a gondolati ritmusa. Jobb lett volna, ha a formai ritmus is hasonlóan következetes.

Kar'sa: ez nem "kissé szabad vers", hanem egy nagyon jó kis szabad vers! A lépcső tagadása szerkezetileg ugyan kicsit zökkent rajta, de így még jobban hangsúlyt kap - nem tudom, hogy baj-e vagy jó, de nekem így tetszik. A vége frappáns, ahogy áthárítja a tehetetlen magányt a másik (mások) cselekvő közönyére. Kérekmég!

Toma gazda: szegény Pistike, pedig a téli Alföld is olyan sok érdekeset rejthet számára... Nekemtetszik! Benne van minden.

Timona: jó újra olvasni téged.

Dodie: ez olyan igazi Dodie-vers. Érdekes formát találtál rá - vagy érdekes formában talált rád?

Ben Kenobi: Nagyon szívesen! )))) Neked a példa jellege sem volt váratlan, gondolom... D


Bocs azoktól akiket esetleg kihagytam, és még inkább azoktól, akiket belevettem... )

Jaj, emberek, hogy ti milyen szépeket tudtok... *ábrándos sóhaj*

SÚ:Köszi, hogy foglalkoztál a játékaimmal
Az opál villanását én nem opálos, tört fényű villanásként értelmeztem, mert nekem az opálról a rengetegszínű drágakő jut eszembe, ezért annak szivárványszín csillanása, és minden irányból más színe, változatossága az, amire gondoltam. De ha szerinted ez így nem értelmezhető, akkor így jártam, de én ezt mint pozitív gondolatot próbáltam belevinni a játékomba
Az álladt szó pedig az állott és poshadt szavak keresztezéséből született, asszem ,és hangulatot hivatott megjeleníteni, de hozzáteszem nem tudatosan, csak ez jutott eszembe.

Idhren: köszi!
Érdekesek a játékaid, de nem minden van a helyén. Mivel játékról van szó, ennek nincs sok jelentősége, de azért nézd meg, így hogy tetszik ez a példa:

Pillanat vagyunk:
Opál villanás a
Rommá lett időben

Nem sok mindenhez nyúltam, de szerintem könnyebb lett értelmezni. Persze maradhat az "időkben" is, inkább az a lényeg, hogy az "opál villanása" szerintem kevébsé vizualizálható. Hogy villan az opál? De így analóg azzal, hogy opálos (tört fényű) villanás, és az mintha jobban illene a témához. Persze ez csak egy vélemény.
Milyen az az "álladt lé"?

Idhren és Ben Kenobi: az anagramma nem ez. Ez az akrosztichon. Az anagramma az, amikor a betűk felcsereberélésével új szöveg keletkezik.
Például Nicolas Poussin híres Árkádiai pásztorok festményén (vö. Dan Brown: a Da Vinci-kód) a sírkövön látható ET IN ARCADIA EGO (és Arkádiában én...) a Szent vér, szent grál című könyv (ebből ered a Da Vinci-kód alapötlete) szerzői szerint ez a szöveg rejtjelezve: I TEGO ARCANA DEI (Isten titkait őrzöm).

[size=9:3ta35e1x]Kattints a képre és megnyílik a Wikipedia vonatkozó (angol nyelvű) oldala[/size]
Az anagrammát a szabadkőművesek előszeretettel használták titkosításra. Lehet, hogy a templomosok is.
De sokkal ősibb módszer: az egyiptomiak (mivel is hozakodhatnék elő?) Ptah isten nevét írták "fonetikusan" is, és egy anagrammához hasonló rejtjelkóddal, ami az ég (pet), a levegő és az évmilliók (heh - de ez durva egyszerűsítés) és a föld (ta) jelével kifejezte az isten világteremtő, általános hatalmát. Mégpedig úgy, hogy a föld jelére helyezték a heh jelet, ami egy felemelt karú, kuporgó alak, és erre helyezték rá az eget, és az íráskép ilyen formán egy világképet is jelzett. )

Ez persze anagrammaként erőltetettnek tűnhet, de nem akarom tovább ragozni a dolgot. Higgyétek el, hogy nem az. )
Bocsi a kitérőért!

Erda niire: Ezek nem versek, dalszövegek. Hol marad a zenéjük? ) A Messiás elég abszurd lett, attól tartok. De hát te tudod, lehet, hogy a te értelmezésedet így fejezi ki a legjobban. Nekem a másik jobban tetszett. Ez meg az én dolgom. )

Off: SÚ+KV! (bocsi, az egyszerűség kedvéért ): Annyira megmelengeti a szívemet, amikor két nem teljesen egyező véleményű személy normálisan tud egymással beszélgetni, vitatkozni, eszmecserélni. Manapság igen ritka az ilyen emberi hangnem. Köszönöm nektek, hogy megerősítettétek bizodalmamat az emberi kommunikációban.

És: Jáccok (Nem tom, mik ezek, mer nem értek hozzá leginkább talán időtöltések...)

[size=9:1c187pos]Szeretet:
Zokszó nélkül tűröm
Óvó kezed

Véresre gyötör a vágy
Ágyamban felrémlő
Délibáb...
...te vagy!!!

Pillanat vagyunk;
Opál villanása
Rommá lett időkben

Híd nyaktörő íve
Alatta fekete
Láng-habos
Álladt
Lé...[/size]

KsathraVairja: köszönöm szépen a felvilágosítást, már ami a neved helyes kiejtését illeti. )
És köszönöm azt is, hogy megtiszteltél minket a véleményeddel. Én is megadom azt a tiszteletet, hogy nem vitatkozom tovább olyasmin, ami tulajdonképpen a személyes lebensőbb ügyed. De az eddigi - mondjuk inkább úgy: eszmecserénk - sem volt értelmetlen: egy picit talán közelebb kerültünk ahhoz, hogy értsük egymást, "megcsodáljuk egymás ragyogását". Talán ez az első lépés az ahimsa felé, ahhoz, hogy megférjünk egymás mellett a világban és ne ártsunk egymásnak. ) Milyen kevesen teszik meg ezt a lépést! - Megdöbbentő ám!
És most személyesen, neked szólóan írom ide azt a búcsúmondatot, amit ki-tudja-melyik Amarna-levélből szermányoltam magamnak, és őszintén kívánom is, hogy így legyen:

Legyen a te szívednek nagyon jó!

Sziasztok!

Alcarcalimo: Nagyon szívesen! ) Sose vagyok bántó? Hát, így legyen, remélem, hogy ezt sikerül megtartanom! Köszönöm!
Ami a ritmust és a rímeket, no meg a mondanivaló illeti - talán Karinthy írta valakiről, hogy "nem rontja el egy rím kedvéért a verset" (ez nem pontos idézet!). Vannak helyzetek, amikor fontosabb a mondandó, mint az, hogy formájában is megfelelő legyen. Fábri Péter író, dalszövegíró, költő tisztelt meg egyszer azzal, hogy pár írásomat megnézte, és tanácsai között volt egy, amit azóta is ízlelgetek-fontolgatok: kár versbe írni azt, amit prózában is el lehet mondani. De ez ne vegye kedved, nekem se vette el attól, hogy megpróbáljak vers-szerű formát önteni az olyan szavakra, amiket prózában is el tudnék mondani. Hiszem, hogy a ritmus- és rímérzék fejleszthető, és hát erről szól ez a topic, nem? ) Írj, írj, mi meg majd olvasunk. Ha nem reagál rá senki, akkor tényleg érdemes átnézni, hogy hol rontottad el. )

Sesy: Neked is nagyon szívesen! Én nem azt érzem benne, hogy az eleje vagy a vége tetszik kevésbé, inkább azt, hogy az egész kér még egy kis törődést. Vagy nem - a pillanat elszáll, sőt, ha már véget ért a József Attila-év: zörögve elvonul. Néha nem baj, néha nagy kár. Igazán csak akkor lehet jól nyúlni egy vershez, ha sikerül újra ráhangolódni, átélni újra az írásakor érzett hangulatot, körülményeket, stb.

Szofi: húha, veszélyesen megtisztelő, amit írtál! Nem hinném, hogy jó gazdája lennék bárminek is, ki tudja, meddig tart úgy az időm, hogy be-be tudok nézni, és nem kell megint vagy egy évre eltűnnöm??? Még szeretett gyermekemnek, a KEMET-nek sem vagyok jó gazdája, sajnos... Egy másik szempont lehet az is, hogy amíg te tanulod és műveled a dolgot, én csak olvasgatok, néha ráérzek dolgokra, néha megérzek dolgokat, és semmi sem véd meg (engem se, de senki mást se), hogy esetleg jó nagy baromságot írjak! )
No igen, ami a kritikát illeti: sokkal könnyebb megírni azt, hogy mi tetszik, mint megtalálni azt, hogy mi nem tetszik, pláne, hogy mi nem jó valamiben. Motiválni csak akkor tudna az ilyen, ha látná az ember azt, hogy segített jobbá tenni dolgokat - de az írásban nem egyik pillanatról a másikra fejlődik az ember, még ha van is változás, az szinte észrevehetetlen, amíg nagyon vissza nem nézünk.
Nehéz dolog olyanról írni, ami nem tetszik. Nem bántani, csak energiát fektetni abba, hogy Sziszifusz legközelebb egy kicsit feljebbről tudja magára gurítani a sziklát... Arról írni, ami tetszik, sokkal hálásabb feladat, mert érezhető az, ahogy új viszonyítási pontokat ad, megerősít a kritika. És - talán ezért is - kevésbé időigényes. )
Ami a haiku-kisérletedet illeti: a Rád jellemző képi világ, zenélő szavakba csomagolt kételkedés - eddig naonjó. Csakhogy nem haiku. Az ugye nagyon kötött forma, és nagyon kötött téma. A forma nagyjából rendben is van (a haiku nem rímelhet), de a téma-beli megkötésekből nekem nem tűnik ki a "természet szépsége és elmúlása" az első két sorban - de ha tágabban értelmezem is, nagyon meg kell erőltetnem magam, hogy természeti képet találjak. De mint vers, tetszik!

KsathraVairja: (Jószagú rezeda, neked hogyan mondják a neved? DDD) Tiszteletben tartva az álláspontodat, azt kell mondjam, hogy ez így, szerintem egy nagyon leegyszerűsített, és nem igazán tartható megközelítés. De nagyon érdekes dolgokat vet fel.
A gyermeki tudatot születéstől fogva bombázzák a tapasztalások, jó és rossz behatások, amik - követve a gondolatmenetet - már önmagukban is szennyezik azt. Ezért megtartani, fenntartani egy nagyon komplex világnézeti és életviteli probléma, nem lehet a világ egy-egy szeletére, például a versírásra leszűkíteni. A wei-wu-wei (cselekvés nélküli cselekvés) szerzetesi életformában is rendkívüli tudatosságot és önuralmat igényel (paradox helyzet, de így van!), és meg kell szerezni azt a spirituális szintet, hogy az elme ráébredjen arra, mi az, ami "beszennyezi" és kívülállóként rácsodálkozva távol tudjon maradni tőle. Talán nem mondok nagy hülyeséget, ha azt állítom: a zen a csodálkozás művészete. A valódi művészetnek azonban csak egy része a csodálkozás - legalábbis a mi európai kultúránkban (és itt a kultúrába a neveltetést, viselkedésmintákat és a metrón tolongó tömeget is beleértem). Ebben a milliőben a művészetnek több feladata is van. Nem csak a felismerés, a rácsodálkozás, a szemlélés, hanem a felmutatás, megismertetés, megörvendeztetés is. Én, a magam részéről senkit sem szeretnék megfosztani a kiérdemelt örömtől. Ha Te a zen-ben találod meg az utadat (a tao-t?), akkor azt kívánom neked, hogy találd meg benne a magad tökéletességét, a teljességedet. Nekem azonban a zen egy keskeny fénysáv csak, ami egy hatalmas, széles, de sötétbe burkolózó (világ)képre vetül. Szeretnék azokra a részekre is ráeszmélni, amik a wei-wu-wei mellett megismerhetetlenek.
Hiszem és vallom - kövezzenek meg bár, hogy ezoterikus vagy new-age-megszállott, ne-adj-isten ateista vagyok - hogy számomra sokkal nagyobb a feladat: rá kell jönnöm, hogy Isten hogyan teremtette a világot, mert a képére teremttettem, azaz részt kell vennem a teremtésben. Azzal a kevéssel, amivel tudok, ami vagyok, stb.
NB. nem az igazságodat vonom kétségbe, csak azt, hogy az egybeesik az én igazságommal. Nagyon remélem, hogy sikerült megmaradnom "nem bántó"-nak lenni... )

Zarándok: ez az, ezt akartam én is megfogalmazni a "nem-epigon" szerencsétlen kifejezéssel: hogy nem póz. Ez fontos!

Legyen a ti szíveteknek nagyon jó!