Versek

Artemisz: az I. számú négysorosod földhözvágott...
Alcar:Bárcsak ilyen húgocskám lehetne!
S Te vitéz bátyádnak kívántál engem
És még mást is megláttál bennem…
nekem ez a rész meg az utolsó 4 sor annyira tetszett, hogy... én is :bawling:
Köszönöm, hogy megirtad
Erda:a remény csak akkor vész el, ha hagyjuk...
Jacopo, Szofi: ez igy de jó
Eithel:Érzelmekezt most totálisan át tudom érezni , és aki ilyeneket ir mért mentegetőzik, hogy fejlődni szeretne???
Mag:amilyen ritkán irsz olyannyira tudsz meglepni, ehhez csak gratulálni tudok!!!
ennél szarabb már úgysem lehet.
Zizzo:jó látni, hogy valakit nem temet el az őszi avar, hanem felé emelkedik! Éljen az optimizmus! Mondja ezt egy megrögzött pesszimista

Együtt

Csörgö patak csengő hangja
Hív most vidám kalandra
Együtt megyünk, békén szépen
A nap perzsel a messzeségben

Ránk mosolyog ezer madár
Vidám ének hangja száll
Az egész erdőt bejárja
A fák örülnek, vidámak

Nyúl ugrik, avar zizzen
Halák már sehol nincsen
Összeköt a szeretet
Együtt várjuk a Jelet.

Jelet ami tovább enged
DE kősziklákat meg nem renget
Kaput nyit fel az égbe
Tovább indít a Reménybe

Szellők szárnyán repülünk
Fö,dre többé nem ülünk
Nem hull ránk záporeső
Magány nem nyom mint nehéz kő

Óvva ölel a természet
Kínt közel nem enged
Megsimogat s becézget
Anyánk immár ő lett

Mert együtt voltunk
Boldogan, békén barangoltunk
És mert egymást segítettük
Ezért maradtunk így együtt

Együtt leszünk mindörökre
Nem kerülümk sűrű ködbe
Mindíg lesz fénylő út
Min együtt haladhatunk!

(lehet, h tudok optimista is lenni?)

Szofi: tecc...


Egy vasrács apró rombuszaira
ráfagyott üres tükörként a jég.
Hamuvá lett bennem az indulat.
Talán, ha József Attila leárazva
kínálta volna a lelkét nem a pokolba jut...
Ezüstös csillagragyogás, nincs értelem.
Minden apró örömért megfizetünk...
Csak pillanatnyi boldogság létezik,
de azt is megbánjuk hamar.
Szürke semmit sem érő létezés.
Ha sokat mondom talán egyszer igazam lesz:
ennél szarabb már úgysem lehet.
És a kislány a macival továbbra
is üres szemekkel mosolyog rám...

Ezek pedig a saját könnyeim gyümölcsei, bár a „legszebb” jelzőtől még nagyon messze vannak. Majd talán egyszer...

Érzelmek

Nézz rám. Nézz a szemembe.
Tedd a kezed két remegő kezemre.
S tekintetünk ahogy egymásba fonódik,
Szívünk dobbanása összekapcsolódik.

Ölelj át szorosan, hogy érezzem: szeretsz.
Karjaid közül soha ki ne eressz.
Ha nem vagy mellettem, hiányzol ó, nagyon.
Te, az életemet beragyogó szikrázó csillagom.

***

Csendben figyeltelek az éjjel,
Álmomban is téged láttalak.
Alig bírtam már a szenvedéllyel.
Napfény űz így tova árnyakat,

Mint ahogy ölelésed s csókjaid
Száműzik messze a gondokat.
De nélkülük megélem a pokol kínjait,
S boldogságom úgy száll el, mint a gondolat.

***

Fájt nagyon, mikor láttam könnyektől csillogó gesztenyeszín szemed.
Az én lelkem is fuldokolni látszott,
mert az élet lerombolt körülötte egy egész világot,
de sohasem akartam bánatot okozni neked.

Vérző szívemnek az érzelmek sajogva fájnak.
Kétségbeesetten kérném, hogy vezess,
fogd a kezem, vigyázz rám, szeress...
De falat épített közénk a bánat.

Sziasztok! Ne haragudjatok, amiért undorító módon mindig csak a saját verseimet pötyögöm be és nem írok semmit a tieitekről, de a szüleim nem nagyon támogatják a számítógépezést, úgyhogy elég minimális időt hagynak nekem fórumozásra. Amint lesz időm, és ki tudom játszani az ősöket, írok valami konkrétabbat is annál, mint hogy „jaj, de szép...” meg „jajj, de jó...”. Bár az is igaz, hogy új vagyok még itt, és meglehetősen kezdő, ezért úgy érzem, nem illenék kritizálni azt, amihez még csak hasonlót sem tudok.
Belegondoltatok már abba, milyen csodálatos dolgokat tud szülni a bánat? A legszebb versek zöme könnyek közt született. Hadd írjak most ide egy Wass Albert-verset, ami szerintem tényleg nagyon szép. Nem tudom, mennyire ismeritek a verseit, de érdemes elolvasni legalább párat, mert gyönyörűek.

Erdélyi vallomás

Testvér, egy vallomással tartozom neked,
amit oda-át a szél beszél:
erdélyi fák között
egy évben kétszer hull a falevél.

Ősszel – mikor a hervadás leszáll
s az árva fák közt zúgni kezd a szél.
És tavasszal, mikor a holt mezőkre
az élet lüktetése visszatér.

Nálunk akkor is hull a falevél,
nálunk akkor is búsak a lelkek,
mikor a rónán pacsirta dalol,
úgy ég olyankor... úgy fáj valahol....

Tavaszi szél
még jobban megcibálja itt a fákat,
s mi megmaradt: emléke régi nyárnak,
az a kevés is mind, mind lepereg.

Erdélyi fák között, én nem tudom miért:
de kétszer hullanak a levelek...

Komám már a blogodban is említettem, de muszály újra elmondanom, hogy ez gyönyörűű.. teljesen meg vagyok érinve általa... Azt már említettem mért!
Gyönyörű!

Íme az alábbi szössz Jacopó által kockává alakítva:)

Menekülő homokszem*

A forma, mi voltam, megtöretett-
megnyugszom, s befelé figyelek;
Elfogadom: vagyok, ami vagyok-
felszabadítva magamra hagyott.


*A cím egy Appel Béla-intertext:

"a menekülő homokszemeknek
nem tudok tanácsot adni
mihez kezdjenek szabadságukkal"

Perpétum

Túl sok volt már, eleget szenvedtem, vissza akarok menni valahová
Nem látlak fent, s lent se vagy, hová tűntél?
Nem is fontos, mert minden egy, mindegy.
Nekem itt a tél, s lassan megfulladok, megdöglöm.
Unom már ezt a száműzetést, itt. Főleg itt! S főleg így, valahová.
Nem lesz már soha tavasz? ?mindig döglődni fogom télen?
Miért bünteted Istenem a Fehér Embert? Hiszen megújulni látszik.
Nem eszem húst, nem alkoholizálok, és nem dohányzom.
Mert unom hogy ott, ülsz fent a k****a nagy magányodban.
És szóród az átkot meg a szerencsétlenséget.
Pedig csak a kisujjad mozdulata elég volna, hogy ismét egy legyen a kettő.

Artemisz (Erenya) írta: Ismét csak nagyon "vidám" 4sorok:

Kiábrándulás

Hát. Nem akarom generálni a rosszkedvedet, de inkább ilyeneket szeretnék, mint pölö valaciklust. Szenzációsak.

Hangulatjenetés II.

Sírok.
Zokogva borulok magamba,
és görcsösen remeg vállam.
A többiek leasjnáló tekinete éget hátam,
és ne szólok. Nem tudok szólni.
Sírok.
Oly sokat küszködtem a semmiért,
és balga reményeket tápláltam,
hogy végül belehaljak.
Nem törődnek velem.
Hagyják, hogy elsorvasszon a bánat,
és saját magam gyilkosa legyek.
Úgy látszik ez a végzetem.
Egy eltévedt pillantás rám vetődik,
s felém fordul:
Meggyanúsít, gyötri lelkem méh tovább.
Sírok.
Meg akarok halni.
Ölj meg!

Hmm, elkészültem a harmadik Túrin verssel... remélem, eltaláltam. Küldöm mindenkinek sok szeretettel. S van valaki, akit szeretném, ha különösen örülne neki... miért? Mert Túrin és Finduilas...

Túrin Turambar: Gondolatok 3. - Finduilas

Ivrin, ó, Faelivrin! Gyógyulás volt vized!
Ám bánatom szomját nem olthatom veled!
Finduilas! Finduilas! Szép végzetem!
Leülök itt s most Rólad emlékezem…

Aranyhajú Finduilas, Orodreth leánya
Finarfin házának gyönyörű virága
Aranyból öntött sudár jegenye
Bárcsak ilyen húgocskám lehetne!
S Te vitéz bátyádnak kívántál engem
És még mást is megláttál bennem…
Kishúgom, Lalaith, az édes Nevetés,
Sárga virág, a tavasz zöld fövenyén
Elhervadtál, s oly hamar elmentél
Tündeleány, rá emlékeztettél…

Én nem vagyok király, csak Agarwaen,
A Vérszennyes, noha nem hitted el nevem
Adanedhel helyett más nevet adtál
Nyelveden a Titokzatosnak hívtál
S lecsapott a szó, mint a kard: Thurin
És nem tudhattad: nevem az Átkozott Túrin…

S most előttem a Haudh-en-Elleth,
A Tündelány Dombja takarja tested
Véres kezem csak tépné a követ
Kaparnám mind, a földet és a füvet
Ha még egyszer hallhatnám hangod…
Ha feltámaszthatnám azt, aki halott…

Lásd Gwindor, nem hittem szavadnak
Pedig azok nekem sohasem hazudtak
A végzet bennem volt, és nem a nevemben
Gwindor, barátom, bocsáss meg nekem…

Finduilas! Finduilas! Ó, nem láttam,
Azt, mit talán mélyen vártam!
Elnehezült szíved, ha csatába indultam
S lásd, Nargothrond vesztét okoztam
És nem láttam, vagy tán nem akartam
Hogy a szív szólt belőled halkan…

Kővé dermedve álltam, mozdulatlan
Sírásod és orkröhögést hallottam
Megmérgezett Glaurung hazugsága
Akkor láttalak Téged utoljára…

Megtalált utolsó szavad Finduilas,
Könnyek között adta át Dorlas,
„Mondjátok meg Mormegilnek,
hogy Finduilas itt van.”
Választ nem adhatok Neked
Csak jöttem, ahogy tudtam…
Késve érkeztem, drága Tündelány
Meg tudsz bocsátani talán…

Haudh-en-Elleth… Tündelány Dombja
Fű s virágok és a fák lombja!
Vigyázzátok Finduilast, a drágát
Hadd aludja itt végtelen álmát…

Jac: a második nagyom j ó életfelfogás lenne, ha az utcsó sorát meg lehetne valósítani....De mindkettő halál jó csak még mindig nem tuok kritikálni.....

Bűnbocsánat

Anyám már vár. Egy temetőben fekszik
Vérzik a kés és lüktet a testem
Nevetek, de nem tudom miért
Bocsássd meg apám, hogy árva lettem....

Ring: Nem én fordítottam, hanem egy Diaboli nevű lány. Egyébként nem szó szerint így van!!!

Csók
GemO.

"Ne mondd, hogy tudod mit érzek,
Ne mondjad, mert nem hiszem el,
Ha valahol bholdog lehetnék,
Nem itt van, ez nem aza a hely!!!!"

/Blac Metal idézet/

Hoztam két meglehetősen tróger kockát. Perpill ennyire telt tőlem.

Aiya!

Ismét csak nagyon "vidám" 4sorok:

Kiábrándulás:

I.

Szívembe áll száz kicsi tű,
alvadt vér a nyelvem alatt;
A szerelem egyéletű -
ha megdöglik, halva marad.

II.

Gyors véget ért. A lány olyat sikoltott,
csoda, hogy a Hold az égen maradt...
S a szentképre nyelvet vihogva nyújtott
kis nyilas Ámor: 'Kell még egy falat?'

(2004.09.28.)



Na, jó, egy kis pozitívabb angol szössz...

Find me over all hopes end//I always will be your best friend!

Tim...: Köszönöm, bár nem akartam, hogy ennyire szomorúnak hasson... Kifekszem e méregzöld bársonyon, nyugodt vagyok. Hiába mondanám, hogy ez maradjon... magam sem teszek másként... Szeretnék egy idézetet küldeni Neked, amit nagyon szeretek - s mindenkinek, akin úrrá lett a szomorúság meg az őszi hangulat:
"A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy áthatoljon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetem, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam."
<Frank Herbert: Dűne>
Eithel: De nem érdemes a múlt után sírni, mert ki tudja, mit hoz még a jövő végtelenje? . Na ez a két sor... örülök, hogy itt vagy, s ilyeneket írsz!
Well: hmm... szívesen fogadnánk Tőled ilyen verskezdeményeket:)

Eithel: ... szívemhez szólt
Ladis: rosz vicc, ne tessék ilyeneket mondani

itt van még egy, akármi
Üres évszakok(nem igazán jó)
Ősz van. Nem vagyok.
Semmi. Üres vagyok.
Esik. Beesik az ablakon.
Feltörlik. Én vagyok a rongyon.

Tél van. Fáztam.
Ágyban. Forró lázam.
Hó. Úgy vágytam.
Elsötétül. Belehulltam.

Tavasz. Rügyezik minden.
Szerelem. Nem érzem.
Fáj. Nem értem.
Nap. Soha nincs bennem.


Nyár. Boldognak látnak.
Nem. Tőlem elmaradnak.
Emlékek. Újból megrohannak.
Menekvés. Csak halnak.

Emlékek, elvesztett barátok, sok tovatűnő ábránd... Ez járt a fejemben, amikor e verset írtam:

Szél fújja a levelet

Az őszi hervadásban
keseregnek a viharban megfáradt fa-emberek.
Közel a tél hidege,
és ágaikról lehullanak a megsárgult levelek.

Minden fuvallat
magával sodor egy fakuló emléket.
Hozzájuk tartoztak,
s most valahol máshol, de továbbra is róluk mesélnek.

Jajj, hányszor búcsúztak
lombjuktól fájó szívvel, régi napok árnyain merengve!
De nem érdemes a múlt után sírni,
mert ki tudja, mit hoz még a jövő végtelenje?

Tán zivatar jön holnap,
és villám dönti ki a korhadó törzseket...
De addig is, könnyes szemmel
nézik, ahogy a szél messze fúj egy lehulló levelet.


Köszönöm a kritikákat, majd igyekszem fejlődni. Én nem tudok részletesen írni, de nagyon tetszenek a verseitek! Pussz!

Niph:szerintem nagyon jól eltalátad Vardát!!!
Alcar:szép rimes, alliterációdús és olyan szomorú ... uccsó két vsz rulz!

Ez szintén más téma, csak egy röpke életérzés...

Tömegközlekedés&#8230;

Meguntam az életem:
buszon ülök,
villamos zötyög,
metró siklik.
Én meg mindet kergetem.
Ajtó becsuk,
vezető nem vár,
elkéstem.
4- es metrót akarok!!!

Bámulom az ablakon hangyakén hömpölygő tömeg létét,
s közben kikapcsolom dermesztő gondjaim.
Rohanásom lelassul,
messzi tájba olvadok,
s fogalmam sincs hol vagyok&#8230;
Leszállásnál mező csöndje csapja meg az orromat.
Langyos szellő ringadoz,
madár hangja nem mobilcsörgésből csipog.
Kifekszem e méregzöld bársonyon,
nyugodt vagyok.
Belül mégis féreg rág,
meg kell tenni valamit,
amit könnyen nem fogok&#8230;
Már a rét is beborult,
sejtelmes árnyak vesznek ölbe,
rémítően mind morog.
Már nem félek,
fájó célom tántorog&#8230;

Köszönöm nagyon-nagyon mindenkinek a reagálásokat!
Sajnos én per pill. még mindig képtelen vagyok a verses felhozatalt tisztességgel nyomon követni, de ez így nem nagyon fair, hogy ti agyaltok az én versemen, én meg csak szépen megköszönöm a munkátokat, úgyhogy igyekszem majd valami viszont-kritikával is szolgálni, csak még kéne pár nap, hogy utolérjem magam (mindig ezt mondom - mint Mrs. Lipton a Csengetett M'lord-ban... -, de úgy látszik, a rossz szokásaim és a rendezetlen életformám egyaránt permanensek ... )
Mindenkinek minden jót, és még egyszer hálás köszönet:
Well

Tim...: Okés, szóval lol a Legsis hasonlatra... na jó! , nem leszek kockás teljesen, s persze...
ADIM: az íjam az Alien ellen ajánlottam fel, nem ellened annak aztán adhatnék sportcsokit, hogy húzzon el, nem? A megmacskásodott lábadra majd küldök egy kutyát (mellesleg nagy duma volt, amit levágtál )
Niph: kis tünde himnusz, nekem nagyon tetszik!!! Unalmas órák rulz!
Ring: aranyos a versed, én elég ritkán mosolygok önfeledten, ha esik az eső, de neked sikerült ezt legyőznöd

Na, próbáljunk meg rímelni valamit, kicsit más téma az eddigiektől (én is élveztem a mai óráimat )

Tornádó

Kúszik s gördül a fekete fergeteg
Pusztítva tarol várost és réteket
Mint a borotva, hasít le ágakat
Szaggat szanaszét ingatag házakat

Üvöltő forgószél, tavaszi szeszély
Négyszáz kilométeres életveszély
Tölcsér-orkán, a váratlan kitörő
Hátborzongató s mégis felemelő

Csak száguld előre az útján végtelen
Előtte minden élő s holt védtelen
Véletlen, ha valami megmenekül
S a sebesen futó végzet elkerül

Csak csodállak, te fékezetlen erő,
Gyönyörű szélvihar, mindent elnyelő
Kapj fel engem is, repíts el messzire
Hadd forogjak benned megszelidítve

Így csak belépek a megtévesztően
Lassú és porfalú útvesztőbe
Kitárt karral szállok élve eltemetve
És egy leszek veled, örökre elfeledve.

ADIM a Des írta: Látom állati banda vagytok!

Fox, aki Patkány és icke, aki Denevér.... ráadásul..

Hogy a tüncgörényeket meg Suhit, ügyeletes póninkat ne is említsem!

Hali!

Látom állati banda vagytok! Mau egyébként is macsesz, közben valaki mereszti szemei helyett a karmait, valaki cicus lenne egy ölben, és ha belevesszük, hogy szeretem a tejet, és a gép előtt lassan elmacskásodik a lábam, akkor én is beszállok a buliba!
Niph, a versed leginkább egy fohászhoz hasonlít Vardához. Asszem oltárszenteléshez aktuális lehetne...
Alcar, köszi az íjjad, de tudtommal vízöntő vagy, nem nyilas... És ki fegyvert fog, fegyver által vész. [size=9:3f96cawx]Támadj rám inkább nővel, abba jobb belehalni![/size]
Ring, később majd többet nosztalgiázol ám, de többmindenről is lehet...
Ladislas, egész jól ráijeszetettél a bandára ezzel a beszólással. De én tudom,hogy nem gondolod komolyan, csak vannak rosszabb perceid...

ADIM a Des

"Ha nem tehetjük azt, amit akarunk, azt kell akarnunk, amit tehetünk. Ha nem tehetjük, amit akarunk, hadd tegyük, amit tudunk."

Ime megint itt vagyok s egy unalmas előadás alatt megint alkottam.

Felnézek szemembe ragyog
ezer csillag távoli képe
mit szent kezed alkotott
a távoli kék égre.
Áldott legyen neved Varda
csillagok királynője
fényük csillogjon hajadon koronaként
mint napfényben villanó esőcsepp fénye.
Vezesse ragyogásuk az eltévedt vándort
ki utolsó fohászként kiállt hozzád
Legyen örök mi kezed munkáját jelzi
áldott s szent nevedet nem feledteti.

Please véleményzzétek a verset.?!!!!

Artemisz (Erenya) írta: Ladis-cicus, ne szívass már! 8O

AZ AZ EGY SOR volt ugyanolyan!!!!!! Nem az egész vers!

Én szeretem, amiket írsz, ne is állj le vele, mert kiélezem a karmaimat!!!

Ladis, ha kell, neked megmutatom a verset, aztán összehasonlíthatod, mi minden újat írtál...

[size=9:68f77q4b]Neked meg nem kell kiélezni őket, elég élesek azok már így is... [/size]

Ladis-cicus, ne szívass már! 8O

AZ AZ EGY SOR volt ugyanolyan!!!!!! Nem az egész vers!

Én szeretem, amiket írsz, ne is állj le vele, mert kiélezem a karmaimat!!!

Ladislas:nehogy már e miatt abbahagyd a verselést 8O , mindenki tud újat mutatni!!!
Ring:ehhez csak gratulálni tudok, az utolsó öt sor pedig marhjóóó!!!

Alcarcalimo írta: ADIM: Ha kell az íjam az Alien ellen, csak szólj életveszélyes vagyok vele (mint Legolas, és ha ezen valaki röhögni mer... )

Ezt nem tudtam megállni
Azért nem kell ám totálisan bekockásodnod ami meg a tartalmát illeti arról már beszéltünk, és még fogunk is egy párszor

Natalee írta: Egy éve nem írtam, most igen.

...

Kopog az eső az ablakon.
Csörög az óra az asztalon.
Fekszem az ágyamon.

Könny csillog arcomon.
Mért van? Nem tudom.
Futok az utcákon.

Futok az utcákon, elesek.
Jönnek, megtaposnak, elvernek.
Emberek,gyertek!

Van még belőlem, tépjetek!
Érkeztek,vettek, elmentek.
Itt vagyok, ti is jöhettek!

Folyik a könny az arcomon.
Belefolyik az eső az aszfalton
Mosoly húzódik szájamon...

Tetszik a versed! OLyan igazán lényegretőrő, mégis nagyon mély... KÉREK MÉG!!!