Versek

Most egy gondolat menetet hoztam:

Csillagok záporoztak az égből.
Tudtam,hogy valahol a világban
egy ifjúnak ugyan olyan hevesen ver a szíve,mint nekem.
Nem ismerlek még.
De el fogsz jönni.El kell jönnöd.
Másként mi értelme lenne ennek az egésznek?
Felkelünk és minden nap meghalunk kicsit.
De amikor eljön az a valaki,újjáéledünk.
A vele töltött időben minden tökéletes.
Nem forog a világ,csak egy helyben áll.
Az idő sem mozdul.
A két ekintet egymásba fonódik.
Sosem rezdül meg.
Sosem válik el.Örökre egy lett.
Minden nap meghalunk kicsit.
De minden vele töltött perc egy újjá éledés!

Gyűlölöm az időt.
Elfagytak a tegnapok – porladt pillanatok.
Borostyán fon a rom falához
Sikítanak visszhangzott gregoriánok
Újra gyerekek az elföldelt emberek
Ötévesek örökre, s a kincses világok
Belerobbannak a pillanatba.

A Hold fénye koptat utat
Mederben folynak a csillagok.
Arra gondolok, aki voltam, lehetnék
Arra, aki itthagyott.

Az Időbe ragadva – ó, lelkem!
Megint a Halállal szeretkezem.

Csodaszépeket írtatok... 8O

Halálvirág: Ez az élet... sem volt semmi, de a Haza menni... nagyon fájó!!! Gratula!
Maglor: Ugyen nem akarsz még nősülni??? (ijedtekintetűemotikon)
Siss: tetszett Siss hugica:)
Galadh: Jézusatyám... nagyon-nagyon kemények... ölelés, Galadh...
Navadripram: le a kalappal, nemcsak jó, hanem szép is.
Rana: Arcul tudnak csapni az érzéseid rendesen, kis Másodunokatesó
Dameron: szép.. az őszhöz és a nyár végéhez méltó (még mindig utálom az őszt)
Szofi: Te jószagú ég!!! Ez aztán nagyon ott van... a mondanivaló, a megfogalmazás... le a kalappal!
Arlith: gyere már többet kicsit:)
Ring: Komor ugyan, de szép:) (mintha az enyémek vidámak lennének... na némelyik)

Na... ezek után merjem betenni??? Egy újabb "dalszöveg"...-nek íródott izé...

Felejts el…

Minek higgyem el neked
Hogy feladod az elveidet
Tudod jól, hogy nem hagyom
De ne bízzál bennem oly nagyon

Azt hiszed, hogy nincsen baj
De a fejeden ott olvad a vaj
Gondolod, hogy szeretlek
De gyanús-könnyen elfeledlek

Refr.
Temesd el az emlékemet,
Szívem!
Majd ásd elő, ha kell neked a
Hitem!
Az ellentétek vonzása
hazugság!
Fogadd el, hogy ebben nincs
újdonság!
Hagyj itt, és hallgass rockot
Ne hagyjad, hogy hagyjak nyomot
Itt hagylak, elfelejtelek
Mert nem akarok rosszat neked!

Tévedésből azt hiszed
Hogy sokat álmodozom teveled
Forró betűlevesben
Találtam meg a nevedet

Tán ragaszkodom tehozzád
De hazám egy ellenséges ország
Megfordított pólusok
E vonzalom nekem túl sok

Refr.

Felejtsd el az éveket
Úgysem akarod, hogy veled legyek
Ne gondold, hogy várok rád
Rég megöltem a romantikát

Töröld ki, hogy létezem
Mert nem tudom, mikor vétkezem
A bűnbánat nem érdekel
Feloldozást nem érhetek el

Refr.

nya lássuk csak.
Aranymag: már Pécsett is mondtam, hogy gyalogkakukk rúlz.
Léli: hát igen, a folyosó sok embert megihletett. szvsz jobb lenne ha nem minden sor elején lenne Kopp.
navadripram: ááá, mért kellett tönkrevágni a Baumaxszal??? Ez egy K jó vers!
Dameron: csak üresfejű léptek várnak kattogó éjszakával szétszóródva mindenhová a halott idő porával ez nagyon jó!...
Rana: szép...
Ratz: érdekes..ilyen verset még nem olvastam tőled, ami szvsz ennyire mély.
Mau: kíváncsian várom a darabod!!
Szofi: huhh..hát ebbe aztán minden benne van. a szerkesztése nagyon tecc, és a címben minden benne van.
Mil: nekem kevés. de ettől függetlenül jó.
Arlith: halál ugyanezt éreztem egy pár napja. nagyon kifejezi azt a dacot.
Halálvirág: nagyon durva, kemény. fájóan keserű..nekem kicsit sok volt.
Galadh: szeretné ha végre kővé válna hogy beolvassza a sok szenvedést ott van.

(Evanesance hallgatása közben írtam)

Tegnapután (cím by Jacó)
Meg sem született.
Csak itt volt.
Halkan suhanó vonatok jelezék jöttét.
Meg-meg libbent a finom olajlámpás lángja.
Hópehelybe öltöztetett kvarc teste
jég szemei pilledtek rám.
A saját tükörképemben tört szét.
Kezeivel formálta az időt
a fáradt szemeket magába zárta.
Ráncokat rajzolt, mosolyt faragott arcodra.
Könnyei savas esőként hullottak,
görcseidet feloldotta önmagában.
A Napot a Tengerbe ejtette,
lábát vízbe lógatva vörös lett a felszín.
De nem a Nap fodrozódásától.
A saját vérétől.
Így adta életét az éjszakának.
Varjú kezei repítették.
Kérdeztem reménykedve:
Hol vannak a fényes csillagok?
Bekente az emberek
fekete szívével az eget,
hogy lássák milyen sötétséget teremtenek.
A szakadék szélén látni
egy hihetetlenül mélyen folyó patakot.
Olyan mélyen, hogy a csobogását sem hallod.
Az ő érzései sírtak ott lennt.
Valahol nagyon mélyen.
Senki se merészkedik le,
mióta leugrott innen.

újabb szar nap vagy
talán nem is annyira szar
inkább fájdalmas
mint egy üvegszilánk a tenyérben
vagy a szívben ami lassan elfelejt másért dobogni
hiszen csak egyet szeretett így
és az sosem fog elmúlni
soha az életben
pedig megpróbált felejteni
akármerre ment
csak épp eltűnni nem tudott igazán
vagyishogy ez az érzés-üvegszilánk
ami még mindig fáj ha megmozdul a szíve
szeretné ha végre kővé válna
hogy beolvassza a sok szenvedést
de ez nem jön el soha
tudja ő is
csak egy senki
egy nagy-nagy kérdőjel
hogy megmaradhat-e a világban
vagy jobban tenné ha csak
egyszerűen felakasztaná magát
hiszen csak egy túlcsordult szív
és csöpög belőle a gyűlölet
hogy lehet hogy valakit ennyire szeret
még élni sem tud igazán nélküle
de lehet hogy tőle
mára már ugyanaz a kettő
és mégsem biztos semmiben
csak abban ami nincs és nem is lesz
már igen tudja de azért reménykedik
talán egy napon beállhat a jelentéktelenek közé
hogy elmondhassa övé volt egy este
csak hogy utána még jobban szeresse
és ne tudja elengedni
nem mintha nem lenne mindegy
a végén úgyis befelé menekül magába
és jól bezárja az ajtót
nem akarja meghallani ha kopognak
úgyiscsak bajt hoznak vagy ő hoz rájuk rosszat
pedig ő nem akar senkit bántani
hiszen csak egy szív aki szeret
ilyen egyszerűen mint bárki más
talán egy kicsit jobban
ki tudja
én nem mert én egyedül vagyok
majd ha megmutatjátok ti hogyan szerettek
talán elhiszem de inkább nem
úgy könnyebb azt hinni hogy nekem fáj a legjobban
mindegy megint úgyse hallod
vagycsak nem veszed magadra
IGEN TE VAGY AZ HIDD MÁR EL
ezt még el akartam mondani neked

HAZUGSÁG

aug. 8

Milendoria: Igen-igen nagyon-nagyon jó.
A 'Nem vagyok olyan...' és a Gondolat napló..... hú..... Én is RENGETEGSZER éreztem már így! Csak tátottam a számat. Még most is tátom.
Ranamarth:: Tényleg nagyon szép és nagyon lelket megremegtettető.

Most meg jöjjön az én ritmushibás förmedvényem, ami ezúttal egészen friss.

Haza menni....

Haza akarok menni.
Végtelen a köd előttem
Sötét az éj mögöttem
Itt meg egy üveg bor van
Csurog lassan a torkomban.
Egy a mi utunk
Ez, amit akarunk
De ha itt van, annyira félünk
Féltjük taszító, gonosz éltünk.
Sokan nevetnek rajtam az utcán
Mások meg néznek rám furcsán
Valami átdöcög szétsikált agyukban
Előitélet van minden szavukban
Haza akarok menni.
Mégis félek a bezárt ajtótól
Az ajtó mögötti punnyadt világtól
Ezért inkább elfutok, elbújok
Mindenkinek a szemébe hazudok
Jól vagyok, semmi baj hollári-hó!
Csak viccből van sebeimben só!
Csak vicc… csak vicc… ennyi az egész
Fogamon virít öt hónapos penész.
Hát nem látjátok az apró jeleket?
Törődtetek velem éppen eleget?
Nem látjátok, hogy rég meghaltam?
Még mindig csak nevettek rajtam?
A pörfekt mosoly jól sikerült?
A gond, a baj mind elkerült?
Mindenkivel végezni kéne
És akkor nyugalom lehetne végre.
Haza akarok menni.
Kisgyerek vagyok még, s olyan árva!
Ki játszótársként gondol a Halálra.
Az Élet a közös út hazafelé
S a Halál maga a megérkezés
És ott már nem kell titeket hallgatnom
Ugye az lesz az én saját otthonom?
Én rettegve élek
Mindentől félek
De megnyugszom majd, ha hazaérek.
De most még élek! Élek és remélek!
Addig az Ördög bújjon belétek!
Kapjátok be! Én akkor is itt vagyok!
Én addig Élek, ameddig akarok
De ti, kis piszok, tetves állatok
A saját illúziótokba ragadtok!
Haza akarok menni.
Melegszendvicsbe rakott józanész
Megemészteni, hajj, nagyon nehéz
Egy nyilvános vécé hideg kőpadlóján
Röhögök azon a baromarcú gólyán
Kissé eltévedt ez nem az én lakásom
Itt élek hatszázhatvanhatos számon
Őrület, őrület, leütlek, szeretlek
Őt látom mindig bennetek.
Mi ez? Mi ez?
Begolyóztam? Részeg vagyok?
Tapogatnak lyukas karok
Testvér vagyok, testvér vagyok
Egy régi sanzont dúdolgatok
Vihogva sikítok, remeg bennem a lélek
„Ehhez nem érzem magam még késznek!”
Akármerre kaparászok csak falat találok
Véres zsigereket, agyakat okádok
Be vagyok falazva, elfogy a levegő
Kettő az egyben: síró és nevető
Megtörve zokogok, úgyis ezt akartam
Százlábú ügyvédek nyüzsögnek alattam
Mindenki beszél, olyan nagy a zaj!
Valaki nyugtat: nincsen semmi baj!
Mindenki itt van, de senki sincs velem!
Tudom rég, hogy nincs köztük helyem
De most még itt vagyok….!!!
Csak békét akarok….!!!
Biztosítótű szúrja át a számat
Elvakít mindent szememben a bánat
Műanyag állarcot égetnek bőrömre
Kényszerített vezeklés egyetlen bűnömre
Feladni? Soha……
Elmúlni? Minek…..?
Csak ezt szabad: megtörve könyörögni
Engedjetek végre hazamenni…..

Csók
GemO.

Neveletlen vérebek
szívtátok a véremet
a gödör fenekén-
a világ fenekén.
Az én világom fehéren-feketén
haragvást színlelt.
Miközben műdalt dúdolva
sétáltam zsebrevágott kézzel.
És utáltalak téged is.
Tévedés.
Ez második dac-korszakom.
Olyan, mint a „miért-korszak”.
Miért?
Szerényen mért cinizmusom többre
tartottam nálad.
Mert nincs kanál-
És sértett daccal morogtam,
ha nem értetted a viccet.
És minden kudarcot rád hárítottam.
„B.szd meg világ, és dugd fel magadnak
az összes kanalat!”
De már elmúlt.- Mint a „gyíkság”.
Puszta síkságot vártam a gödör szélén.
És már szakad a gyökér.
De én dacolva csak kapaszkodom-
Belétek.

Ratzkha írta: Galadh: Huhuhú! Ezasztán az egyéniesített Hiperkarmafeldolgozás! Ez lassan életstílussá válik? És tömeges is lesz? Ez már megint jó őszinte.

Racka, már megbocsáss, de ennek kib*szottul kra semmi köze a hiperkarmához. Nem hogy nem feldolgozás, de még csak egy rohadt utalás sem volt rá. És nem életstílus, hanem élet. Ez is őszinte volt.

Egy őrült,egy szó,egy tánc, egy tó, egy zászló, egy magányos, egy elit, egy lusta, egy önző, egy hajléktalan, egy barát, egy Beatles, egy Presser, egy íj, egy vár, egy szökőkút egy bantu néptánc egy induló, egy mosoly, egy templom egy ölelés, egy szobor, egy trabant, egy kismadár, egy kép neked mennyit ér?

Köszi Ratzka!Tudtam,hogy te érteni fogod a lényeget!
Mil a versed nagyon véres,de nekem nagyon tetszik.Brutális és ez tetszik!

Vigyázat, jövök!!!

Hoztam egy nagy-nagy baromságot (najó, annyira nem).
Szóval egy kicsit ide-oda bicsakló versike.

Utolsó töredék

........
Sűrű lehellete fojtogat
Erős kéz markolja torkomat
Nem adsz ki többé hangokat
Nyakadból kiáll egy markolat

Szádban véred ízleled
Hegyes kés szúrja szívedet
Dobod többé nem leled
Végsőt üt és megremeg
...........

[size=9:3jot5bjr]Ratzkha: Nahát, nem is tudtam, hogy te Mil vagy! Ezek szerint ketten vagyunk......vagy vagyok?........ áh, ki érti ezt? Én nem![/size]

Mindenkinek bocsánat, de egyszerűen képtelen vagyok rendes kritikát írni!!! Egyszer megpróbáltam, és tök nagy baromság lett belőle! Megaztán időm sincs túl sok netezni, és mivel ESz (Egoista Szörny) vagyok, így ezt az időtis olvasgatással töltöm inkább (általában

Khm. Úgyis csak cseszné a csőröm, ha nem raknám fel.


AlapProblémA

takarítás
menekülés
valami hasznosba
mint fater
és a munkamánia
bármi mást
inkább csinál
mint hogy
apa legyen
kibújik
a feladat alól
nem tudja
hogyan kéne
ha megpróbálja
elbénázza
csak egy
esendő ember

de nem tudom
elfogadni és szeretni
fáj az elhanyagoltság
fáj a meg nem értettség
fáj, hogy nem tudom tisztelni
fáj, hogy nem értem meg
fáj, hogy nem tudok
hozzá hogy viszonyulni

a jóindulatú
próbálkozások
tapogatózások
egymás felé
mindig elsiklanak
egymás mellett
vagy lepattannak
egymásról
vagy kicsorbulnak
a másik
őrizgetett sérelmein
és csak újabb bántás
lesz belőle
visszahúzódás
meg még egy
alattomos szúrás
fájjon neki is

szükségem van apára
páldaképre
iránytűre
akit tisztelhetek
és követhetek
aki segít eligazodni
és nem nyom agyon
az elvárásaival
aki együtt él velem
és megmondja
mi a jó
mi a rossz
és azt csinálja
amit mond
és azt mondja
amit gondol
aki helyesen képviseli
a magasztos eszméket
mert jó ember

de az én apám nem ilyen
nem tudom tisztelni
nem tudom szeretni
nem tudom megvetni
nem tudom gyűlölni
talán csak nem merem
nem engedem meg magamnak

a hétköznapokra meg
marad a viszolygás
és az utálat
és az elkerülés

nem értem meg
nem látom át
a dolgait
nem látok bele
a fejébe
a lelkébe
az életébe

nem ismerem
idegen

amit látok belőle
az nem ő

csak én látom bele

annak látom
aminek
látni akarom

szörnyetegnek
zsarnoknak
zsugorinak
undorítónak
félelmetesnek
önzőnek
felelőtlennek
gyerekesnek
megbízhatatlannak
állhatatlannak
jóllakott óvodásnak
büdösnek
kövérnek
gusztustalannak
prolinak
műveletlennek
szakbarbárnak
tudálékosnak
okoskodónak
makacsnak
lassúnak
következetlennek

pedig csak
fel kéne
nőnöm

felnőtté válnom
önállóvá

magam intézni
a dolgaimat

ő csak
bűnbak

túl kéne ezen lépnem

de kérdés
hogy akarom-e

túl kéne lépnem
a sértettségemen
a dédelgetett
vélt vagy valós
sérelmeimen
az utálkozásomon
egyszóval
a túlzott
szubjektivitásomon
az egómon
de ő
nem hagyja
magát
legyőzni
mindíg
újra
feltámad
könnyekben
önsajnálatban
önérzetben
büszkeségben
nem
hagyja
magát
én
meg
gyenge
vagyok
legtöbbször
tehetetlen
vele szemben

nem igaz
nem szabad
hagynom magam
össze kell
szednem magam
újra meg újra

és nem szabad
feladni
a harcot
folytatni kell
istenem
segíts
megnyugodni
és tisztán látni
és helyesen cselekedni
és mindenkiben
az embert
tisztelni
aki a te képmásod
nem azt
akivé ő
magát tette
és elfogadni
és szeretni
adj erőt
tovább menni
és bölcsességet
hogy el ne tévedjek
az úton

Ratzkha írta: de mindentől függetlenül TETTSZETT. (már ha ez számít valamit)

Persze, hogy számít, wazz. Tőled meg pláne.

Galadh: ez nagyon szép

Rés az égen
[Hia éneke]

Minden csupa fémszín, furcsa
szürke ragyogás,
éjhiányban száz hazátlan
tájidegen lény.

Otthon-hideg, tépett ideg,
önpusztító láz,
arcul verő, lélek-evő
örökéber fény,

figyeljetek!
Eleget láttam
eleget vártam
eleget féltem
eleget fáztam
eleget éltem
e nyomor-határban.

Ref: Még ezen éjen rést üt az égen
fog meg a mancs, hiszen ősi parancs:
ÉLNI
Végtelen éjben rést üt az égen
hang meg a fény, s puha álmok ölén
eltűnök én.

Minden csupa ködrém, futva
végzetút porán
Indulok ma elrobogva
Napnyugat felé.

Ref.

Egy csipetnyi előzetes a leendő darabomból.

Üdv:
-- Mau

Hi! (hihi)

Alda: Ez znésítve bármikor elmegyegy könyörtelenül alternatív világfikázó atitrendi beszólogató stílusú együttes frontemberének szájába.
Mau: ha egy igénytelen állat véleményére adsz valamit: nyagyon szép a zenéje. A képekebe szívesebben nem gondolok bele, vagy csak alig, mert szerenék szívaszaggatatlan hazamenni. De a vége az egész sírós-nevetős hangulatból az utóbbit teszi hangsúlyossá. Ezt se tőled szoktuk meg.
Dae: alkotás, mi már ennyire szibolikus, sokszor megilyeszt, hát még ha ilyen képeket használ. Először azt hittem Attila temetéséhez, annak valamelyik feldolgozásával van dolgom. Aztán egy kicsit bezavart az enyhe acortusz'fíling', majd a kibertérben való végtelen zuhanás érzete fogott el, valószínüleg helytelenül, de mindentől függetlenül TETTSZETT. (már ha ez számít valamit)
Galadh: Huhuhú! Ezasztán az egyéniesített Hiperkarmafeldolgozás! Ez lassan életstílussá válik? És tömeges is lesz? Ez már megint jó őszinte.
Aranymag: Ennek (szerintem) a mondanivalója fontosabb,mint a forma, vagy a megszerkeztettsége... (igen, szeretném elkerülni a beszólást) tehát szerintem most inkább rádfér egy kis grupphug, akár neten keresztül is mint egy lélekbegázoló raccpata az irkálmányod miatt. (igen, OFF voltam, törölj ki Jaco)
Léli: a képek szépek. Szép véresek. Sosem voltam a vérszopó életstílus preferálója, de biztos kell az a kis borzongás/borzongatás. (jézusmárió, mi lehetett Pécsen!! :evil2: :eek2:
Ranamarth: éljen az önkifejezés és a versben kiteregetett magánélet
Dameron: Nem cifrázom. Szép. :itscool:
navadripram: ez is határozottan tetszetős, kellemetes, gondolatébresztő, orrafricskázó olvasmány. Szerintem.

[(KivagyokénittenanagyPROkvéeményezéséheznemkevésegykicsit?! )]

... és itt egy saját izé is... vagymi ... nem vagyok én Mil, hogy kommentáljam (dehogynem)
Tehát:

voltunk

mint mikor az ember juha az összes rosszérzését
beleizzadja egyetlen ruhadarabba
de nem akar másikat venni
azt is rosszkedvvel összekenni
és íg nem véltozik semmi

fájó szívvel dobom ki a rólad volt
belémivódott tévképzetekett hogy
újakra cseréljem őket megint
újra az émelygős megismerés
távolabb nem is kerülhetnénk

kacajod és sohasem önfeledt csacsogásod
elkedvetlenít mint egy újabb kormányrendelet
magányt, létet, életet változtattál
sosem tudom már meg újabb nevedet

küzdök az ellen hogy megutáljalak
bár válemény csak szubjektív lehet
jobban állt neked hajdani önmagad
kedvem új lényeddel mindig jól gyomron vered

magunk szeretetében
nem jártunk soha élen
és kommentár-kontár
életünk bizarr képtár

minden mondatkezdetünk
mintha végszó lenne
titkolt lényünk mélyén
villan a másik lelke

de ki magát rossz társaságnak tartja
s a másikat azért keresi-hajtja
oly bűbálít kutat a másik bűvészen
hogyí képes önmagát kibírni egészen

találkozásaink félóráit
ezer éveknek éltük
álarcok ezrei küzdöttek értünk
két titok mégsem lehet barát itt

Nagyon szép vers Rana.
Fájóan szép.

Nos,újra itt.Persze cím nélkül.

Megláttalak,megismertelek.
Kezdetben heves szóváltásaink voltak,
de lassan elültek.
Most sokszor ölelsz.
Csókod ég arcomon.
Azt mondod szeretsz,
és kezemet fogod.
Persze tudom,
hogy más után ég a szíved,
és én nem vagyok más,
csak a barátod!

Alcar,köszi és a verseimet a szívemből írom,ezért mind valóságos!

Újra Ősz

az alkony vad tónusán
pihen a gondolatom
egy elfolyó régi nyár
vérét számolom

az erekben tovaúszik
a korhadó küzdelem
önmagamban eltévedve
szólongat a félelem

újra szürke kendőt költ
szemünkre az ősz
nyirkos vágyak elárulják
hogy többé már nem jössz

csak üresfejű léptek várnak
kattogó éjszakával
szétszóródva mindenhová
a halott idő porával

Vágyak

Mely mozdulatlanság az, amely leképezi ön-önmagát?
S elterül a síkban teret adva ezzel a szárnyalásnak.
Gondolataim, most sem ismerik mezsgyéét, a határ.
Töprengők, tűzzel emésztettek, s vasat izzítóak.
S a pislákoló fények, a szétfolyt viasz, a belső ürességem csendje.

Nyárfának támasztva hátamat, összekulcsolt kézzel ülök.
Most is nézem az égbe szőtt felhők kalandos játékát a kék éggel.
Szólni szeretnék madárnyelven, s bogárként szemlélni!
E meleg nyári délutánon a meleg szellő megérintve testem,
Elszabadult érzelmek térhálót építenek bennem.
S az álom s a valóság létsíkja közt sétálok.

Ha madár lennék, elrepülnék egy messzi világba,
S annak titkairól beszélni tudnék, szerény kis hazámban.
Megismerném az ismeretlen földet, mely elvet vagy befogad,
S új színt hoznék vissza, ami ha kell, örökre megmarad.
Feltámadás szimbólumát hordoznám, s az embereket oktatnám.

Ha folyó lennék, csendben építenék
Messzi földön, és édes honban egyaránt életvizet adnék.
Vagy sebes folyásommal hegyeket emelnék?
Mezőkön, réteken csendesen áramolnék.

Hegy lennék! Útjába állnék minden rossznak,
S testemmel óvnám a mögöttem megbújó élőket.
Bástya lennék oltalmazó kolosszus,
Mert bennem házadra találsz, megnyugvást hordozván.

De a nyári szellő, kizökkentett ábrándomból,
És ismét szemlélője vagyok az6 előttem elterülő tájnak.
Nézem a nyárfa árnyékát a földön, a távoli kis falumat,
És lassan elindulok haza, mert délután megyünk a Baumaxba.

Üdv!

Mielőtt elfelejteném, gondoltam, beírom nektek. Ezt Pécsen írtam, éshát kisssé fura, de melyik ottani irásom nem az? Azt nem mondom, h akár jó is lehet, mer... de ezt már tudjátok

Léli

Kopogó cipő (Daeadannak)

Kopp - kongott üresen a folyosó
Kopp - közeledett egy hegyes karó
Kopp - az áldozat térdelt, reszketett
Kopp - a másik vámpír felé tartott keresztet
Kopp - a gyilkos karóval és karddal közelgett
Kopp - a vámpír elejtette a keresztet
Kopp - vámpír vér folyt a folyosón
Kopp - vámpír vér folyt a kardról
Kopp - a bosszú véget ért
Kopp - a folyosóra a csend visszatért.

Toma gazda írta:

Aranymag írta: Előd: Nem kritika, de tetszik (de mi az a vacorog ?)

vacorog szerintem a vacog kicifrázása

Gondortam, csak aranyos volt!

Aranymag írta: Előd: Nem kritika, de tetszik (de mi az a vacorog ?)

vacorog szerintem a vacog kicifrázása

Galcucc: Ez sem kritika: , de k...ára tetszik wazze

Hosszú hallgatás után egy új vers:

:


Az biztos, hogy vesztes vagyok,
meg állat is, a szimpatikus
szubjektív.
Talán az a baj, hogy még
egy rohadt gyalogkakukk
sincs, akire vadásszak, és
nem tudok semmit sem
újrakezdeni...

Előd: Nem kritika, de tetszik (de mi az a vacorog ?)

egy nap az élet
de ezt is sikerült elrontanom
igaz csak valamivel később
és nem is én rontottam el
de erre már csak így fogunk emlékezni
igyekszünk nem gondolni rá
mint egy nagy hibára
hasonlóból nem kérsz többet
mért van hogy én szívesen szenvedek?
nem akarok nem akarok nem akarok
nem akarok sírni és nem akarok nevetni
valamit mégis muszáj úgy érzem
különben elnyel az üresség
és csak nézek ki a fejemből
olyan furcsa ez
kívánhattam egyet
és teljesült
épp péntek tizenharmadika volt
mikor minden összetört
mégse mondtam hogy dögölj meg
ilyet nem mondok ha nem gondolom komolyan
és én azt akarom hogy legyél
komolyan irigyellek
milyen könnyű neked
azt mondják mi ketten furcsák vagyunk
letört bálványok egy romlott világban
tudom ezt most úgysem érted
de érdekel hogy te most hogyan érzed
titokban még mindig ő a legszebb
és ez így marad míg elhiszem
hogy szerelmes vagyok beléd
vicces napról napra élni
hiszen csak egy nap az élet
még mindig egy nap a boldogság
én nem láttam hullócsillagot tegnap
és régen kívántam
de bár ne tettem volna most csak rosszabb élni
nem akarok nem akarok nem akarok
nánáná
elég ennyi
túl kell lépni
könnyű mondani

DÖGÖLJETEK MEG FÉREG EMBEREK

csak előbb gondolkodjatok

Dae: Köszönöm ezt a verset, kicsit visszaadtad a hitem és a lekesedésem. Hálás vagyok érte!

elferdült hímzések

kékfestett sebeket szánt a kés
harag könnye úszik a véren át
sikoly köldökzsinórja torkába zengi
elvetélt gyermek gyászdalát
először volt az arany
szalad a suta a csonterdők alatt
míg megbotlik s nyakát szegik
testéből válik a virágos pokol
szeméből gyémántlánc emelkedik
másodszor volt az ezüst
azt is ellopom, mi még meg se született
azt is szeretem, kiért kár a szeretet
harmadszor volt a vas
temessetek napfénybe holdfénybe
sötét éjszakába
aranyba ezüstbe
vas hűs hajnalába
negyedszer volt a szél
tépett és támadott
vérzett
meghalt föltámadott
nem beszél
ötödször volt a jég
a semmiből varrt menyasszonyi ruhát
s poros hó volt hozzá a fátyol
a vőlegénynek csak a tükörképe élt
hatodszor volt a semmi

képmaradék
[size=9:37wz9v9s]asszociációs vektor[/size]

I

fényből rakott síneken
menetelsz a végtelen felé
néha ha ég a malév
szétfolyó végpontod
párhuzamosszín legyen
a légtelen egen

inga ringna a hungaroringen
hajtűkanyarral törve
csontjaid ketrecébe monoton
s az ellenőrzőpontokon
konokul könyökölne
testedbe
a földbe
de nem teheti
el nem veheti
ami sosem volt a tied

nyelved éle hideg
mint az éjszín ingbe fagyott
napsugarak
és az idegen torkom mélyén
az arcunkra kövülő mosolygyermek

konvergens elmék torz játéka
a szürkekék pokol fényei között
ahol a földlény szeretkezne inkább
a fák is arról suttognak
illata árad a földből

tintafojtott fájdalom
kiégett körteföld
felette denevérszárnyú hiányok
egy különleges-vonzó
kávéscsésze holdon

visszatérsz még
e visszás világba
vénségedre hulla leszel
négy darabra hullva
és mosolyogva rohansz
a fénytelen útra
és csak nevetünk újra
a világon
együtt

Üdv:
-- Mau