Versek

Dingir: Nos feljutottál a csúcsra! Bár, köpködni nem szoktál, legalább is én soha nem láttam, kivéve ha főztem Nekeked. De vigyázz ránk mert alattad vagyunk

Timona: A vak randi nagyon jó, és tökéletes lehet! Nincs csalódás utána! Ilyen randira elmennék én is

Valaki...

Hat nap alatt az Úr megteremté mindent
A hetediken csodálatos művét nézve pihent
Azonban míg ámuldozva épp oda nem figyelt
Valaki ott járt!

Valaki belepiszkált a tökéletes műbe
Kiderült, s kiűzették a jéghideg űrbe
Nem figyelt a Teremtő, így kerültünk zűrbe
Valaki ott járt!

A hibát visszacsinálni nem lehet
Jobb, ha ezt elfogadjátok emberek
A Teremtő itthagyott, Ő elmehet
De Valaki most itt jár!

ADIM a Des

"Isten azért teremtette az embert, mert nagyon szereti a történeteket."

Üdv Itthonmaradók!

Dingir, Dingir, te tollal vésett hattyú! Hát micsoda sorokat írsz ide nekünk? Micsoda képeket használsz! Le vagyok nyűgözve! Ugyan a hossza (őszintén) kissé megviselt, de tudod mit... nem csak téged rajzoltak tollal!
Well, érdekes ez az műved... Ellentét, és fokozó hatás, a vége pedig megdöbbentő... Érdekes...
Dameron, cimbora csak fel ne forrjon az agyvized... Nos, ennyit mondanék:
Még mindig a múltad szívja a véred
Tégy lépéseket! Vagy ennyivel beéred?
Hagyd szárnyalni az álmaid, reményed
Ne késlekedj soká, mert enélkül bevégzed!
Egyébként pedig versed utolsó sorát így zárnám: "De a mosolyod már halott"


Skacok! Mi lenne, ha megrendeznénk a TÁBORMENTES ITTHONMARADÓK TALÁLKOZÓJÁT?A hétvége egyik napján, mondjuk a Margit szigeten? Mert az kellemes hely, egy kellemes eszmecserére... Mit szóltok? Tegye fel a kezét, aki benne lenne! Okesz! Hát akkor hozzuk össze!

ADIM a Des

"A legtöbben meg vagyunk győződve arról, hogy hegyeket tudnánk megmozgatni, ha valaki eltakarítaná az útból a dombokat."

No, akkor most van annyi időm, hogy véleményt nyilvánitsak a korábbiakról is...

Dingir: míg az Ikonnak a formája, rímei tetszettek igazán, addig a Hozzátok kiáltanékban a tartalom kavarta fel pici lelkem, mert olyan őszinte, talán már túlságosan is az, de félelmetesen igaz és azt hiszem én is egy lekötözött szárnyú hattyú volnék, aki saját magát köti gúsba...
[size=9:1xq68tny]Fárassz csak nyugodtan ilyenekkel[/size]
Drowse: asszem efqu már mindent elmondott helyettem is , de mi lenne, ha egy kis önbizalmat csöpögtetnél magadba, hidd el megy az, csak akarni és hinni kell...
Dameron:hűűű, de forró csak úgy sistereg!
Well:ez kemény, de hol van ebben a tábormentesség

Van egy vmim amit vkinek irtam vmi hatására,... szóval asszem nem sok minden van benne ami mindenki számára érthető , de azért földobom, csakhogy mozgassuk a topicot ...

„Vakrandi”
[size=9:1xq68tny]Csakhogy nem volt randi![/size]

Őszi levél nyár ölében,
bűvös szellő száll a téren,
szökőkútnyi jégcsepp ér el.
Üzeneted bosszút színlel!?

Szerény csöndben megrekedő,
buszmegálló, könyvkedvelő.
Halvány pír az arcok szélén,
megrettenés hangok mélyén.

Fáj a séta, ezt már látom,
induljunk hát sárga lábon!
Körvirágos buxus nóta,
nevető szód gúnyos bókja.

Eltévedtem, asszem mégsem,
Vörös Leó zeng remélem.
Fantáziás szókavalkád,
megszédülve pislogok rá.

Tejszín ízű teafűbe
tejszínt raknál jóelőre?
Álomvirág gyümölcs színe,
citrom íz a cukor szépe.

Hulló forgács terül széjjel,
fehér folt az asztal szélen.
Forró gőzbe forrva nézek,
festett képek folyva lépnek.

Vidám dallam nincs már kétely,
szófolyamban csendet tép el.
MENJETEK MÁR! - Szól a térben.
Felválunk a fém kezében.

Ötletképek, délceg tények,
pofátlanság tőr szemében.
Meglepődve kedves fényben:
Ajándékba adta… kérem?

Nevetések hangja ér el,
Otthonodban zúg kedéllyel.
Rendre szoktasd Tibit ésszel,
Bátorítsad kedvét szépen.
Inkább, mint a csizmád féljen!

Hang fennakad, szó bennmarad,
lehelet mostan megszegik.
Busszal illant. - A mindenit!
Csakhogy a csönd nem szenderít…

Köszönet

Na, ezzel kezdjetek vmit!

Kihasználom az alkalmat, és jól lefárasztom a topicot, még mielőtt a többiek hazaérnek...

Hozzátok kiáltanék

Nem értek én az emberekhez…
Törvényeitek egyértelműek, egyszerűek.
S mégis…
Csupa homály, értelmetlen kényszerszerűség.
Legalábbis előttem.

Tudom, tudom:
„A hiba, az ön készülékében van.”
Nem tehetek róla-
-menteném föl magam
mindennemű vád alól –
de - be kell ismerni –
ez… mégiscsak Én vagyok.
Én, szánalmas bicebóca.
Törött szárnyú hattyú,
„prizmába csalt fénysugár”-
- s ez még a leggyönyörűségesebb
kifejezése annak, amit én magam egyszerűen
félre - programozottságnak neveznék.
Persze csak és kizárólag Vonnegut,
és az imádnivaló progmatosok kedvéért…
Mert hát ez a mechanizmus nem az én lelkecskémnek való.
Be kell ismerni.

Be kell ismerni továbbá azt is,
hogy mint a hattyú, szárazföldön esetlenné válik,
s a pillangó is csak bukdácsolna a földön.
Repülésre van kényszerítve.
Nem értek én az emberekhez.
- És ezt most őszintén,
minden költői fennhang nélkül
mondom. –
Nem értem – idezuhant hattyú
létemre esküszöm –
én igazán nem értem, hogy ha
azt mondom: szeretlek,
akkor az miért nem jelenthet annyit:
szeretlek.
Miért kell a szeretetet feldarabolni,
miért kell elhitetni magunkkal,
hogy a szavak mást jelentenek?
Ha átölellek, miért nem ölelsz vissza
emberként?
Annyira nehéz elhinni, hogy valaki tényleg,
őszintén, hátsó szándék nélkül,
magadért szeret?
S hogy nincs benne vágy, többet kapni, követelni?

Az ünnep miért nem lehet szentség?
Az ajándék miért nem lehet
egy darab magunkból?
Miért az érték az, mely
értékessé tesz valamit?
Hát hol van a szív?
Hát hol van a lélek?
Hol van Isten bennetek?
Emberek!

Mily egetverő,
poklot rázó,
szentségtelen,
Istentelen,
Sátáni
-s folytathatnám a jelzőket –
egy szóval
mily határtalan bűnössége van az
ŐSZINTESÉGNEK?
Miért kell álarcok mögé bújni?
Miért kell becsapni magad?

Nem. Én igazán nem értek az
emberekhez!
És ez felbosszant.
Tanácstalanná tesz és feldühít, és egész egyszerűen…
Ordítani szeretnék,
kiabálni,
üvölteni
fájdalmamban, elkeseredettségemben,
kitaszítottságomban, de…
- hiába, lássátok kiselejtezett
lelkem abszolút tökéletlenségét –
nem merek.
Nem tudok.
Hiába olvadok teljes magányomba,
hiába nem hallja senki.
Nem látja senki.
Nem érzi senki.

Nem merek kiáltani.

Mintha attól tartanék, hangom
felébreszt valamit. Vagy…
Valakit.
Idebenn, vagy odakinn talán.
Magam se tudom.
Én már semmit se tudok.
Saját eleven létemben is
kétkedem.

S mégis, mégis…
Bizonyságot közvetítek.
Mert bizonyságot követelek önző,
lázadó módon.
Mintha én megkaphatnám azt, mi senkinek
meg nem adatott ezen
a nagyon is fura, érthetetlen,
kaotikus homály – gömbön,
ezen a csodálatos, szeretet övezte
gyermek – bolygón.
Hiszen valójában mind gyermekek vagyunk.
Ha felnövünk – akkor leginkább.

Nos, azt hiszem még egy dolgot
be kell ismernem:
„Akit iderajzoltak”
Ennyi lenne a nagy vallomás.
Magasságos Uram,
a Rettentő Teremtő Erő
- kié minden alázatom, és
univerzális vonatkozásban
mégiscsak
tökéletlen és törékeny,
de határtalan szeretetem –
Az Alkotó tehát
kopottra rágott ceruzáját kezébe
fogta, s csodálatos világot teremtett.
Tényleg csodálatost.
Megrajzolta a lelkeket is,
adott hozzá korlátokat,
törvényeket,
kísértéseket,
és szenvedélyt. És vágyat.
Ledönteni a korlátokat.
És ez így, a maga bonyolult
egyszerűségében tökéletesnek
volt mondható.
Aztán a hetedik nap megpihent vala.
S mégis, mint akinek
súlyos gondolat támadja meg
elméjét, felcsillant szeme
ez utolsó nap utolsó órájában.
Valamit elfelejtett.
S a kész világba belerajzolt
egy… oda nem illő, zavaró
tényezőt. Egy törött, vagy
méginkább lekötözött szárnyú
hattyút.
Engem. A bicebócát…

És hiába keresem kétségbeesetten helyem,
hiába szeretnék igazán,
tényleg
őszintén(!)
egy talpalatnyi nyugalmat találni
köztetek,
azt nem rajzolt már a Magasságos.
Egy elrendezett rendszerbe
csöppentem,
zuhantam,
rajzoltattam
bele. S még csak nem is ceruzával,
hogy elbújni lehessen köztetek.
S ez majd – félek, őszintén, igazán, tényleg
félek – csak akkor válik egyértelművé,
ha az a mennyei, tiszta, puha
radírgumi, ki nem töröl mindent, ezen
a papíron.
Remélem,
- igazabban szólva -
őrülten vágyom rá,
hogy majd akkor, ezen az üres, hófehérre
törölt lapon, előtűnjön a többi,
tollal belevésett lény is.

Sok – sok kis bicebóca,
lekötözött szárnyú hattyú,
prizmába csalt fénysugár –
- immáron prizma nélkül…
Uram, Uram!
Mily szavakat adsz nekem!
Még csak az emberekhez sem értek,
még csak azt sem tudom, ki lehetek,
s Te olyan szavakat mondatsz ki velem,
melyeket józan földi állapotomban
leginkább őrültségnek,
- programhibának -
neveznék.

S mégis…

Legyünk őszinték, Emberek.
Univerzális játékra hívlak titeket.
Csak egy napra, egyetlen napra
tegyétek le a jelmezeket.
Nézzünk egymás szemébe tisztán,
és kezdjünk el mesélni.
Magunkról, másokról, mindegy miről.

Csak őszintén.

Egyetlen nap.
S ha napnyugtakor marad még bennetek harag,
fájdalom, félelem,
vegyétek vissza álarcaitokat.
Takarjátok el könnyes szemetek.

Azt hiszem én is leteszem a köteleket.
Ideje felvállalni félresikerült mivoltom,
- bármily megvetendő lészen is az előttetek.
Ideje megtanulnom röpülni.
Úgy isten igazán.

Tábormentes itthonmaradós vers:

[...]

arcképnyi romlás odvas képkeretben
álmod vagyok, ha benned ébredek
oltárfosztás az ismeretlen éjben
csókolnálak, hogy meggyűlöljelek

szajháddá tettél - tagjaidba égek
vérfertőzés a nyíló ég alatt
foszló testünkről hámlanak az évek
megrontottál, s én meggyaláztalak

pusztulj el bennem, s én is önmagamban
feltámadáskor érted pusztulok
arcom simítsd ujjaddal mozdulatlan
oldozz fel engem: magzatod vagyok

Mindenkinek szép napot:
Well

Meztelencsiga: a válaszaid egyszerűen zseniálisak!!!!

[size=9:27b8nwb1]Üdv. Ezennel csatlakozoma táborba nem menők táborához, és felteszem a legújabb kis szüleményt. Ja és ice teát akarok :tongue: vagy dühös leszek[/size]

Kánikula

süttetem magam
lassan olvadok
a magány teraszán
kicsit még maradok

csendes az ég is
mozdulatlan minden
a forró szenvedélyt
már rég elfeledtem

a semmibe nézek
messzi esőt várva
tikkadt álmaimban
az arcodat látva

s a párolgó földön
mint hűs ital, úgy hatott
kedves emléked
halvány mosolyod

meztelencsiga írta: Dehogy jobb!!!!! A Tied jobb!! Én tényleg dicsértelek, mert még soha senkinek nem elemezte a versét mecsi, ezt vedd megtiszteltetésnek

Ne aggódj, annak vettem!!! Télleg.

Timona írta: Thanksz, most jó kedvem lett

Drowse:Hát, igen. Mások talán azt mondanák, hogy ebben a versben minden benne van. Én ilyet nem mondok. Azt sem mondom, hogy tetszik. Igazából nem is reagálok erre a versre. Az eddigi karaktereket be sem gépeltem. Vagyis begépeltem, és utána rögtön kitöröltem. És nagyon sajnálom, ha elcsesztem valamit és mégis bekerült a topikba. Igazából nem gondoltam komolyan. Igazából nem gondoltam semmit, mert nem szokásom gondolkodni. Tetszik a tagolása és a központozás. Na.

code a rat the monster on doom in it

Dehogy jobb!!!!! A Tied jobb!! Én tényleg dicsértelek, mert még soha senkinek nem elemezte a versét mecsi, ezt vedd megtiszteltetésnek

Köszönöm édesanyámnak, édesapámnak... és mind az összes magyar tanáromnak, hogy nem tanították meg a verselés csínját- bínját

[size=9:2b8im332]Jóvan tom' én, hogy pocsék[/size] [size=9:2b8im332]A tiéd jobb[/size]



Thanksz, most jó kedvem lett

Füstöl az agyam
Fákat takar a szél,
A fű, befelé nő!
Vakkondok ássák a levegőt!
A nap se süt! Melege van!
És különben is Főz !

Timona: Versed fantasztikus, csodálatos, lenyűgöző, fantörpikus, mesteri meg hasonló )))


Dingir: Még egy kicsit fejlődnöd kell, dfe feljuthatsz a legjobbak közé is ))


Meztelencsiga: Nos a Te verseid maga a tökély!!!! Jártál suliba?

Asszem kezdek becsavarodni...!

Füstöl a monitor,
forrong a szemem is.
Robban a monitor!
Húzzad el a beled is.

[size=9:28r3mnft]Nem rossz, már majdnem olyan mintha magamban beszélnék [/size][size=9:28r3mnft]és ezt nem a fent olvasható 4 sorosra értem...[/size]

SÚ: Hát hogyne, itt minden mondat végére kötelező a smiley...

[size=9:2pw0aml1]Ezt tulajdonképp nem tudom, miért írtam... akkor jó ötletnek tűnt.. azért beraktam, hátha[/size]

[size=9:2pw0aml1]Élj, s halj meg lelkeddel, álmodj,
Hited őrizd a jövőben, s alkoss
Üres, elcsépelt szóvirágokból
Hangtalan, érzelemmentes
Érzék-csalódásból álló, pusztuló
Világ-más verseket; kérdezz meg,
Értelek-e, gondolkozz el, és
Kérd ki mások hamis, talán
Őszinte őszintétlen nézetét
Akarj tőlem is valamit, én is
Azt akarom, lássanak, de a válasz
Csak udvariasság és benne van
Az összes szó, amit hallani akarok
Magamról, vagy amit nem merek
Elhinni arról, akit ismernem kéne
Egy életnyi idő óta; halálról, az ő
Haláláról is szólj, s írj halandóságod
Magányáról, ügyelj a ritmusra, erőlködj
A rímért és metafórákért, s minden szóért,
Amit lét-vallomásodba szorítani vágysz
Nincs több alkalmad, csak ez az egy,
S ha hibázol, kivetünk, nincs reakció
Akció van csak, semmi válasz, csak
Kérdések és felkiáltójellel ellátott
Zokogó jajj-kiáltás életmentő jelzőkért
És a reménytelen remény, hogy van
Valaki, valahol, akit megérintesz
Huhogó, borzongató, átkos lényed
Felhabzásával, amit csak verselésként
Emlegetsz magadban; ha pedig nem
Látnak, hát így jártak, te csak vergődj,
Mert az a neked való mulatság: írni és
Közben tudni: nem vagy jó erre sem.[/size]

[size=9:2pw0aml1]Képzeld, engem érdekeltél, amíg
Rá nem jöttem, hogy egy elszenesedett
Ember vagy egy drót végén.[/size]

Én sem mentem táborba!
És ráadásul jónéhány hét után végre nethez is jutottam. Hurrá!

Beleolvasgattam a versekbe, nagyon tetszett az Adim elindította vita!
Főleg Jacopo paródiái. Az "nagyon ott volt" - hogy barátaim szavajárását használjam!

mecsi: A múló halandóság mocsara: Nagyon szívszorító lett. Fikció, vagy tényleg találkoztál valakivel, aki ezt ihlette?
A sok közül egy kérdésre válaszolnék: Régebben ismerted. Aztán megtagadtad.


Ikon

Mellek, combok,
Szájak, karok,
Összeérő mezítlen
Sikoltások.

Lassú érintések,
Simogató szemek,
Liliom alkonyon
Remeg testetek.

A föld, a hús,
a vér, a láz,
irtóztató szenvedély
porig aláz.

A vágy, a kéj,
Az alig - lélegzéstek,
Az összemosott körvonalú
Szeretet – képek.

És Ő ül fönn,
Mosolyog rátok,
És Ő ül lenn,
Mosolyog rátok.

És én ülök köztetek,
Mosolygok rátok,
Forog köröttem
Idegen világtok.

Maradtam,
míg sokan mentek.
Hívogattak,
mondtam: Nem megy.
Mit csinálok?
Munkás szenved.
Mért csinálom?
Szakgyak kellett…
Itt maradtam,
szív szakadt meg,
sajnálatos pontban dermedt.

Timona: Nem mentél táborba Ejnye-bejnye )

meztelencsiga: A Páncsatattva cimét nem értem, de az érzést talán igen, és az utolsó 3 sor különösen mély nyomot hagyott bennem! Elismerésem. :agree:
A múló halandóság mocsara szivszoritó és életszerű... sajnos. Jól kaptad el a dolog súlyát.
Válaszolj, ha kérdezlek! ben meg az 1. vsz megválaszolhatatlan Ha áradatára jó reakció a 2., vagyis tetszik v nem tetszik ez van, kár búsúlni. Szép

Válaszolj, ha kérdezlek!

Ha nem sütne a Nap a Hold adná a meleget?
Ha az-az egy bizonyos pár nem találkozott volna, ma nem lennék?
Ha mohácsnál esett volna aznap az eső, elmaradt volna örökre a vész?
Ha Barabás helyett Krisztust választják, lenne ma kereszténység?
Ha Teremtő Atyám megunja a teremtést, visszavonhatja?
Ha szakközében végzek, ismernélek Téged?
Ha csukott szemmel szaladnék át az úttesten, ma itt lennék?

Ha nem lenne itt Nap más Nap közelében lenne a Föld!
Minden létezik, öröktől fogva, mert ami egyszer létezett többé el nem pusztítható!
Teljesen mindegy, mert megpróbáltatásaid úgy is a szintednek megfelelő lesz!
Az írott törvényeket nem lehet megváltoztatni!
Vannak olyan kérdések, amelyekre soha nem kaptok választ Fiam!
Miért ismered Őt igazán?
Ha ennyire ostoba vagy lehet hogy nem!

A múló halandóság mocsara

Üvöltő fájdalommal jöttem,
Magokat szórtam szét, s ketté törtem.
Anyám izzadt, és fájdalommal teli volt,
De a gyönyör mosolya virágzott ajkán,
S a bába kicsiny testem a magasba emelte.

Még alig topogtam, tipegtem, de már kint a téren,
Gyönyörrel néztem a lehulló faleveleket.
Az üresen ringó hintát, mely a szél játéka volt.
S figyeltem, figyeltem, s neveltem magam.
Mert minden mozzanat, számító, s értékes volt!

Az iskolában, szerelembe estem.
A coffos kékszemű kislányba!
Tudjátok! Aki ott ült mögöttem.
Órákig néztem, ahogy a nap játszik orcáján,
S elképzeltem amint a játszótér mögötti dombon megcsókolom.

Álmaimat ringatván lassan felcserepedtem.
Már nem hittem úgy álmaimban, mint rég,
De ábrándoztam akkor is, mert akkor jövő foglalkoztatott!
Olyan szép tervek voltak , ma is mosolyt fakasztanak arcomon.
Fiatal voltam, és... no ezt döntsék el a lányok!

A mohó tinédzser évek, szakmám bélyegét is kezemben nyomták.
Mellettem persze ott volt álmaim szatyra is, amit mindig hordtam magammal.
Ám egy kékszemű tündérlányka magával ragadott!
S szólt! Nem is szólt! Kiáltott! Gyere! Gyere!
S én mentem bélyegemmel, s szatyrommal.

Hamarosan hárman, majd négyen lettünk
S ekkoriban a naplementéket mindig a nappaliból néztem végig.
Akkor is sokat gondoltam, álmaim szatyrából mit fogok kivenni.
Ám kedvesem szatyra is csak telt, és telt, és sokasodott.
Ám a gond is lassan becsöngetett, s nem a postás hozta.

Hamarosan szatyrainkkal kettévált más úton járó emberek lettünk.
Egy szomorú gyerek, egy meggyötört feleség, s egy alkoholista férj maradt.
Remegve nyúltam reggelente álmaim szatyrába, hogy hátha megtalálom benne a reményt.
Ám a mellettem volt az illúzió is, melyből jó nagyokat húztam a keresgetés közben.
S a naplemente már nem volt olyan szép, mint régen,
A szobában füst gomolygott, és mindent elárasztott.

A munkahelyem megszűnt, napról napra tengődtem.
Kerestem a reményt, úton útfélen, de nem jött!
Felkerestem a hintákat mikkel egykoron a szél játszott!
De most már nem ringtak, csak csöndben hallgattak.
Megálltam életem apró állomásainál útközben.
S Hervadt virággal a kezemben, alkoholos mámorban mentem el minden hétfőn, feleségem sírjához.

Egy nap a csövek mámorában keltem fel, s minden homályos volt körülöttem.
Fehér ruhás emberek siettek, jobbra balra a neonoktól tágas szobában.
Délután bejött valaki az ágyam mellé s rideg szemmel nézett, majd elment.
Mintha azt mondja, volna, hogy ezt érdemled, dögölj meg!
A fiam volt! Én nem ismertem meg, egy kedves ember mondta

Hirtelen éles fájdalmat éreztem a mellkasomban.
Mintha valaki ráült volna és nem akart volna leszállni!
Egyre tompult minden, a fények és a hangok is.
Doktor úr fibrillál! Kiáltott valaki.
Ám ezt követően asystolám egyenes csíkot húzott a képernyőn.

Még két órát feküdtem az ismeretlenben.
Majd, két markos legény megfogott és egy kocsira lökött
Lassan haladtunk lefelé, lefelé s lefelé !!
A kis szatyor az ő kezükben is ott volt!
Mosolyogtam, mosolyogtam! De nem tudtam..

Páncsatattva

Vannak olyan telefonszámok, melyek soha nem törlődnek ki a memóriából
Vannak olyan falevelek melyeket az ág ha ki is vet magából, soha nem érnek földet
Vannak múló pillanatok, és felejthetetlen emlékek
Léteznek alapvető igazságok, csak kérdés ki melyiket fogadja magába.
Létezik sok milliárd lélek, melyek különböző irányban vándorolnak,
Egy viszonyított ponthoz képest.
Létezik, a Föld, a Természet, és az Élet!
Lélegzik a mindent átható megújulás szelleme, a kor és a kortalanság is.
Letapadt fluodikus testelk szakadnak szét, a tudatlanságba merülve,
Mert tudatlanok akkor is mikor ismét megtalálják önmagukat
Mert mondom én! Rossz ha valakit, keresel valakiben.
Önmagad nem találod meg máshol csak egy helyen.
Mert vannak olyan telefonszámok, melyek soha nem törlődnek ki a memóriából!

Az a helyzet, hogy nem állt szándékomban reagálni a megjegyzésem által keltett és várt reakciókra, de sajna nem tudom megállni. Eszem ágában sincs mentegetőzni. Előfordul, hogy az ember megunja hogy mosolyogva tűr, emberből vagyok én is, és jelentem meguntam. Hogy mit az itt már ezerszer elhangzott, nem is firtatom tovább. Egyszer már mondtam azt, hogy jó messzire lelépek innen, de nem bírom megállni, hogy ezt az amúgy anno szeretett helyet be ne piszkitsam a megjelenésemmel.
A hangnem és ezt is csak a jól érthetőség és nem a mentegetőzés kedvéért írom le, azért volt olyan, amilyen, mert pontosan ezt gondolom még most is, ráadásul akkor alaposan felment bennem a pumpa, és nem azért mert a wc mellé ültem...
És a hasbarúgás önmagán túl nem jelent semmit.
Elvégre kulturális egyesület lennénk, vagy mi a szösz...

Halálvirág: Olyan rohadt dolog ez a szerelem
Tönkreteszi az egész életem
Igen...igen...és megintcsak igen!!!
A Pillanatnyi gondolathoz GRATU nagyon nagyon ott van!
Jacopo: ami a kockát követi, hát szóval én még ilyet nem láttam tőled, pedig jó lenne még
Zarándok: te mindig meg tudsz lepni 8O micsoda képek...
HV:uccsó sor nekem nem sokat mond, de a rozsdás szeg erősen eltalált
Rabyn:egyetértek az előttem szólókkal és ez olyan, de olyan szép lett, hogy nem találok szavakat! :itscool:
SÚ:HIHIHI [size=9:162gpqg1]mármint ami a verset illet [/size]
ADIM:mostmár tuti, hogy jóstehetség vagyok örülök, hogy nagyjából eltaláltam a szándékod lényegét, annak meg külön, hogy nem ismertelek félre

Na azért hoztam is vmit:

Kő

Szikla vagyok,
kerek kőtömb.
Rajtam moha,
spóra, murva.
Arcomon egy gyík cikázik,
macska mancsán farka látszik.
Gyorsan iszkol,
menti bőrét,
ösztönösen alám mászik.
Kő fejemmel gondolkodva:
- Ész az minek?
Furfangot a gyík hordozza…
Túl sok időm elfecsérlem
gondomat csak gondba hintem.
Minek annyit tépelődni,
ösztönléttel kéne élni.
Végeredményt nem próbáltam,
csak egy kicsit kipróbáltam.

és a Foszlányok soronköv darabja

9.
Kicsi manó homok zsákkal,
szemem hinti csillámjával,
káprázatos messzi bájjal.

Well, semmi bajom, veled (sem), és bizony az a mondat azért volt külön a többitől, hogy jelezzem, az már nem neked szól, de valahová csak le kellett írnom, és a sok üres sor, csak nagy helyet foglal... Reméltem, hogy nem veszed magadra... - OFF

ADIM a Des

"Ha Isten létezik, az az ő baja."

Ez nem vers, hanem csak elkezdtem írni valamit és ez lett belőle. Utána javítgattam rajta ezt-azt.

Pillanatnyi gondolat

Volt egy olyan időm,
Mikor senki nem tudott visszatartani
Őrjöngtem és dühöngtem
Fellázadtam minden ellen.
gyűlöltem azt, aki szeretett,
És bántottam, aki megvetett
És ma, mikor már mindez a múlté
Akkor sem akarom elítélni önmagam.

Szerettek akkor, amikor nem vettem észre
Vérbe fulladt könnyezések áradata
Magával sodort
Egy idegen világba
Ahol az Ördög cigarettával kínált
És én nem fordítottam neki hátat
Ma már tudom, hogy nagyot hibáztam
De képtelen vagyok elfeledni önmagam.

Szorongtam és féltem, mert tudtam,
Hogy olyan kicsi vagyok, hogy nem lesz elég erőm.
De elrejtettem azt az embert, aki akkor és ott bennem élt.
De ő ki akart törni és az emberek látták
Tudtam, hogy ismernek és hogy megjátszom önmagam
Hiába könyörögtem kegyelemért
Isten hátat fordított
És nem tudtam hibáztatni miatta
De ezért akkor gyűlöltem őt
Az angyalok a szemembe nevettek
Bort öntöttek a számba
Részegen kóvályogtam idegen sínek közt
És mikor szembejött a vonat
Én nem fordítottam hátat
Ma már tudom, hogy hibáztam
De mégsem tudom nem szeretni önmagam.

És friss lepedők között feküdtem
Sokan bámultak
Elszunnyadt a lelkem lassan
Senki nem vette észre, hogy kiszökött az ablakon
És most lombok között fekszem
Ott, ahol nem ér el senki
Itt akarok kegyelmet kapni
Megszakad a szívem miattuk
Mert szánom őket, de nem tudom, hogy mi a bűnük.
Apró tűkkel böködnek
De máshol járnak
És én repülök egy koporsó felé
Ami talán elzár, eltart
Így nem fogok megromlani
Olyan nagyon örülök
Bölcsnek hittem magam
Nem tudom, mi volt velem
Hogy hol voltam akkor
Hogy mik történtek
De szabad voltam
Végre...szabad voltam
Erre vágytam és az álmom teljesült
És csak leheltem fohászt, hogy maradjak így
Lángolt a lelkem és nem látták, hogy jót teszek velük
És végre elalhattam az Ördög ölében
Démonok fonták a hajam
Angyalok fürdettek mézzel
Isten négykezest játszott egy boszorkánnyal
Sokat nevettek
És az Ördög simogatott
És lassan elaludtam
Olyan nagyon örültem
És a Mennyország elindult a Pokol felé
A Pokol felemelkedett
És félúton találkoztak
Valahol ott, ahol a Földnek kellene lennie
De már megszűnt a Föld
Csak a Pokoli Mennyország volt
Olyan nagyon örültem.
Elaludtam a sima Halálban.
És ma, amikor már mindez a múlté
Akkor sem tudom megérteni önmagam.

ADIM a Des írta: Well, ha latint teszel bele, az nálad szinte oda is kívánkozik, nincs vele gond. Csak az értelmezéshez komolyabb tudás szükségeltetik, akárcsak mondjuk az angol nyelvű alkotásokhoz. Ez van.

Azért meg ne nézzünk le senkit, mert nem azt tanulta, amit mi!

OFF
[size=9:27o0ar97]Kedves ADIM, nem tudom, az utolsó mondatod még nekem szólt-e, vagy sem (merthogy külön is volt, de azért mégiscsak a rám vonatkozó sorok alatt) - ám ha igen, akkor remélem, nem gondolod, hogy lenézlek azért, mert nem beszélsz latinul (én is pusztán csak egy általam favorizált gondoltatkör szemléltetésére próbálom a tőlem telhető módon használni a nyelvet...). Csupán a véleményemet szerettem volna elmondani, és semmi hátsó szándékom nem volt a dologgal.
Üdv:
Well[/size]
/OFF