Versek

Hali!
Még egy műűű...
Akonf. egyik előadása alatt született,szóval ott is lehettetek.

/Remény/

Csillagpor vagyok,
semmi,s mégis oly sok.
Mit lágyan messze hord
elfeledett lelkek távoli sóhaja.
Nem tehetek semmit ellene
csak magamba szívom
a pillanatnyi varázst,
s reménykedem,
hogy elfeledhetem a halált.
Reménnyel telve,
de mégis félve,
rábízom magam
az ősi szellemekre.
Kik tudják, mi működteti ezt az egészet,
s Ő egyetlen porszemből is teremthet
új,s virágzó életet.

Jaj, Nima, szépen mondva:szívemből szólsz!

Ez most tömény volt, reagálni kb tizedére fogok... Szóval:
Timona, Adim:ismerős! Én a szavak eredetére meséket írtam a barátnőmmel, és az én anyukám is kivolt a kérdéseimtől.. Volta még kérdésem: pl milyen lenne, ha nem beszélnénk, mert ugye akkor nem is gondolkodnánk? Ötévesen el is határoztam, hogy így nevelem fel a gyerekem, az erdő közepén, de aztán letettem róla:) Nem folytatom, mert kissé off.
Közhelyekről:utálhatja az ember a közhelyeket, meg, hogy használja őket, utálhat mindent, de hogy egy példát mondjak: elkezdtem minden anyag nélkül filozófiával foglalkozni, ami azt jelentette nálam, hogy minden elvont és hasonlók gondolataimat leírtam. Nemrég elkezdtem turkálni a nyugatinál az antikváriumban, és kemény 100ftért vettem egy fil.történeti könyvet, és megdöbbenve láttam, hogy magamtól jöttem rá sok olyan dologra, ami ott le volt írva. (ugyanezt tapasztaltam oviban a hajtogatással )Szóval, ha írsz egy verset, és nem arra irányulnak a gondolataid, hogy húha, mivan, ha most sokan írnak ilyet, ha egyáltalán nem is tudsz róla, akkor érezheted szépnek, vagy igaznak. Arlith, ne vedd rossznéven, de nálad én egy kicsit túlságosan erősnek érzem azt, hogy mindenáron meg akarsz felelni, és kerget a neofília. Az önámítással kapcs csak annyit tennék hozzá, hogy szerintem ha elismered hogy önámítás, akkor átlátsz rajta, és ha akarsz akkor kikerülhetsz a hatása alól. Akkor csak a népet ámítod. Erre mondtam én, hogy homályosítunk, és gyártjuk a bilincseiket.
Sú:asszem kicsit félreértetted a dolgot. Kicsit buddhista beütés[size=9:1ouu2wqt],(nomeg Bene Gesserit:)))[/size], hogy szeretem uralni a saját énemet. (na EZ egy nagy önámítás, mindegy gondoljunk a relativitásra) Szóval lehetnek érzelmeim, de csak ha kordában tarthatom őket. Nem a lelketlenség, vagy a közöny a célom, hanem ha úgy vesszük, akkor egy olyan folyó, aminek a vize természetesen folik, gátak nélkül, viszont a benne hajózó embernek nem kell félnie, hogy maga alá löki egy hullám, és ez megismétlődik újra meg újra, hanem utazás közben nézheti a tájat. Most jobb péklda nem jutott eszembe. Asszem bizonyításnak elég annyi, hogy az utóbbi félévben nem volt rossz napom, nem voltak hangulatingadozásaim, hanem alapból jó, és nyugodt vagyok. Szóval szerintem sikeredett megtalálnom a válasz a világképemre: el tudom fogadnim, hogy sose lesz stabil. Visszakanyarodva: szerintem ez lehetővé tesz sokkal mélkyebb érzéseket, mert nem megy el arra az energiám, hogy próbálok leszállni a földre, vagy kimászni a szakadékból. Viszont ezek a mélyebb érzések irányíthatók.(csak egy példa:empátia)
Végül:Dingir és Dodieenagyon tecc.
Mindenkinek üdvi!

Az ember tud-hinni ezt-
s lám mellé szárnyat ereszt:
művészetet, tudományt,
s kellékekből rakományt;
s csak a kósza szél
mindaz, mit bárki tud, ki él.
Thoreau

Hali!
Egy újabb kis izééé....

/.........../

Szeretném a lángot újra érezni,
mit szívemet szétrepesztő
érzéseim fognak táplálni.
Nem akarok mást
csak valakit szeretni,
olthatatlan lángommal
szívét melengetni.

Racc: bölcs. Ne fájj magadnak, fiam!
Orsie: tetszik, impresszív. Búgócsigák...

A "beszédeket" még nem volt időm elolvasni, majd kapcs. nélk. Addig itt ez a kis tegnap éjféli és hétvégi élménybeszámoló. Némelyik részét Dingir is látta, akinek köszönöm a szerenád utáni város/falujárást.

Nyárelő csodái

Magányos tengerpart fölött van ilyen hold.
Óriás, ezüstfényes. Most nem számít, hogy mi volt.
Susogó lombok, már virág-hullatóan.
Tiszta levegő. Hűs halak a tóban.
Zselébe merevedett tavirózsa-bimbó
Vigyáz a vízre. Zöldes fény, villanó.
Ráült a tükörre, s fényt ad a tómélynek.
Tókirálynő-zölden ülök és figyelek.
Nemrég pacsirta szólt, és sün futott a fűben.
Aludtam is, erdők vonultak fölöttem.
Szürke égben nagy szivárványt láttam.
Alkonyodott. Szél volt. Én csodáltam.
Ha tűző napban behunyod a szemed,
Úgy érzed, az aranypalást befed,
S színes virágok szerelme biztosít,
Hogy van, mit az ember soha el nem pusztít.
Csak ha nap süt, akkor nő a levél,
És ha lemegy, akkor jön el az éj.
Nyáron meleg van, és éjjel sok a csillag.
Nem vagyok elveszve. Van még miben bízzak.

Dingir, ez félelmetesen szép lett! Annyira üzletszerűen adod-veszed az érzelmeket, hogy az már már könnyeket csal a szemembe. Ha rosszabb állapotban lennék, akkor biztosan...
A gyűlölet, mint a legtöbbször használt érzés, és a szeretet, mint hiánycikk.... Bámulatos!!!
"Egyszer ki akartam bérelni egy alig használt simogatást." - ez annyira nőiesen magányos...
"Azóta se kaptam kölcsön 20 jó szót, hogy kibérelhessem ezt az egyetlen elfeledett simogatást."
"Félek, már senki se foglalkozik ilyen antik holmikkal…"
Nem jutok szóhoz! Komolyan! Fájdalmasan megható! És sajnos nagyon komoly alapja van...
Raczi, jól látod, itt valóban csak döntetlen lehet az eredmény, de legalább újabb oldalunkat mutathattuk meg a többieknek, akik ugyanezt tették nekünk. Valóban értelmetlennek tűnhet a sok nézőpont, ha egymással szembe állítjuk őket. De szerencsére ezek inkább csak egy théma körül forognak, mint hogy összecsapjanak, és addig jó! Egyébként sem árt egy kis szín a topicba!
Ami a versed illeti... nos... sokszor túl elvontnak találom (a kockákat meg egyenesen emészthetetlennek), de ebben sok jó dolgot találtam. Mostani állapotomban nem tudom megmondani, mitől tetszik, de olyannemistudommilyen! Mindenesetre nagyon bejött nálam! Nagyon jó sorok vannak benne (persze, hiszen azokból áll), és jók a felszín alá rejtett mondanivalók. Érdemes lenne egy hosszabb elemzésre, sok igazság és jó meglátás van benne. Uff én beszéltem!

ADIM a Des

"Semmi ok a nyugalomra, mindenki őrizze meg a pánikot!!!"

ezek pedig szintén órai unalom-szülte dobozok; tkp efkú emócióira improvizált három darabka. Az egyiket már láthattátok, más mátrixszal és megfogalmazással.

Efkú írta:

!04:22 emóciók

kétségbeesés

az életfélelem kétarcú 
kinövése hogy mindenki 
jól szórakozik csak te 
körözöl céltalanul itt

vágy 

akaratod szép koherens
nyalábokká rendeztetik
vadászösztönöddé válsz
s ez már nem metonímia

felsőbbrendűség

arieltiszta undor melyet 
az táplál leginkább ha
a tuppók nem értik meg
egy összetett mondatod

eufória

rájössz az univerzumot
irányító alaptörvények
közül egyre vagy talán
kiosztottál pár freget

harag #1

hugocs tizenhét évesen
saját kocsival flangál
míg te négy napig élsz
néha fél kiló kenyéren

harmónia

dinamizmuus nélküli lét
bíingnessz szerenitása
tudatod perifériájáról
integető gondolatokkal

harag #2

a pusztítás apoteózisa
amit valahol a bőr hús 
és a csont rétegei alá
rejtett ember-mivoltod

És íme az enyémek, amik még belső világomat meghatározzák az efkúéin kívül:
Üdv:
-- Mau

Szokáignemvoltam, ittvagyok, mindenből, ugye ki nem hagytatok!

Eovyn!
Ez Jó, nagyon, kegyetlenül. Azt hiszem eddig az én szubjektumomban a tieid közül ez van első helyen. Tényleg. Mintha jobban állna rád is a formátlanság formája, (awagy nevezzük Jacopo-strófának?) , mint a kényszerű négysorok és rímkeresés. (KICSIVEL)[size=9:rd2gb5c9]Vagy csak tartalombuzi vagyok.[/size]
Jacopo!
Te gyilkos! Te gonosz lélekkizsákmányoló feneketlen féreg! Ez nagyszerű! Éreztem a nikkel szamovár keltette légnyomást a zarcomon!
3: Naggyon jó. Az összes vonattémát kiírtad, elérted, hogy ebből a témakörből se lehessen már többet kihozni. A szerelmi reflexió nagyo-nyagyon ütős. (Tud te ez mennyire rímel a Half-life-i betonbezártságos sugárzásmagányra, amitől 4 napja nem tudok aludni?!)
4: Erre nincs szó. De gyilkos! Nagyon az! Miért imádok ezeken nukleárisan ragyogó vigyorral rémülettől sugárzó kényszerált arcomba folytani a te kivetült halálkacajod?
5: Erre sincs, de: ez már (nekem, legalábbis) túl lenonos, hogy ne szeressem. Felelőtlen szánalmas, „menekülőféregember”-szerű, és mégis: nekem valahol az utolsó Muhikánkán-ként a tökéletes töprődöttség elleni küzdelem Hector-diadala. (Nem, a dal nem a stílusára, meg formájára vonatkozik.)
Önpusztító, önpusztuló ütközet egy szép célért: az életbenmaradásért. Ugyanis ha az ember egy ilyenből kimászik, utána hülye lesz nem szeretni.
Bocs a nyáladzásért, de NEKEM gyönyörű.

Artemisz: Ez is nagyon tetszik. Nemtudom, a versed-e, vagy a film utóhatása, esetleg a kettő együtt, de teccett a hatása. Azt hiszem a hangulat (egy a sok közül, a Te értelmezésed) átjött. És az is teccik.

Fháromdimenzósegyenhatoldalútérbelitest! Neked örömet okoz fennhéjázni! Igen, tuppó vagyok, és nem értem meg minden második többszörösen összetett mondatodat, de amit azzal a macskalánnyal csináltok, az már kriminális. Attól(a /me-től) még lehet jó, sőzt, csak hát…
Biztos hahotáznék is, ha a felét is érteném. Persze, ez nem kibersírás, csak jelzek. Ha már a többiek nem. A punkok ugyanis túl kevesen járnak erre az oldalra, hogy az ő pukkasztásukkal foglalatoskodj.

Az elvitáról: Sajnos Arlith véleménye áll hozzám a legközelebb. Szóval most már én is trendi vagyok.

Adim! Zseniálisan mondtad a békítőbeszédet pajtás. A szellemi pankrációt dönthetetlennek nyilvánítottad! Igazad van! De ez kit fog zavarni, ha igazából közzé akarja tenni a nézeteit, és eszmefuttatni akar? Természetesen semminek semmi értelme, de mekkora buli mindez ellen küzdeni!
A semminek semmi értelmét úgy értsétek, hogy mindenki számára egyetlen világ létezik, a szubjektuma, amiben az abszolút úr (leszámítva persze Isten szubjektuma, az objektív egyetlen materialista valóság szabta korlátokat). Igen, ezért lehet hazugságnak is nevezni és önáltatásnak bármit, ha az biztonságérzetet ad az embernek, (nem igaz Arlith kartárs?), de minden másik szubjektumból legfeljebb villanásnyi kis foltokat ismerhetünk meg (és itt is igen nagy a félreértés esélye), a vitáknak semmi sem szabhat határt. Nem tudom, Arlithnak igaza van-e abban (hogy lenne, hiszen nincs igazság?!), hogy közelebb visz minket a valósághoz minket az, ha a szemlélődési (értsd: attól függ honnan nézem) szabadság miatt mindent illúziónak nevetünk, de mindenesetre az értéknélküli légüres térben az embert nem érik hatások, tehát nem sérülhet. Éljen a defenzió!
Éss… MOST jutottam el A Zarándok hozzászólásáig, és a trendiség (meg a magam) kedvéért ezt is NAGGYON támogatom, HA tényleg a stabil világkép és stabil énkép az élet célja! Csakhogy a tehetségtelenek alapvetően más célt definiálnak maguknak. Mint mondtad.KICSI (De jó ilyen bölcsességfogsoros emberek közt írni. )
De a legszebb, ha szofiként azt mondjuk, hogy a tárgy ugyanaz, egyetértünk, csak másképp fogalmazunk.
És akkor Mau elolvasására még időm se volt….

Ennyit rólatok. S hogy mennyit rólam? Jujj… Sajnos sokat. Néha magamnak is sok vagyok, nemhogy másnak lehetek. Magamnak nem szabok keretet. Kellemetlen lehet ellehelnem vérverítékemet.
De hát ez van. Az ember vagy aludjon, vagy tanuljon, de ha egyiket sem tette, másnap ne menjen be dolgozatot írni rühellt tantárgyaból, csakazért, mert „nehogymán elmeneküljek itten”. Bár nem kérdezte senki, azért kontextusként hozzátartozik mondez a következőhöz:

Antikönyörgés

Utolsó jelentéktelen senki.
Nem vagyok, de szeretnék lenni.
Mit szeretnék? Akarok!
Ne fogjanak vissza józanész-karok!
Bárki szidásától, ha hibáznom sikerül,
bárkit pocskondiázni, ki szemem elé kerül!

Fekete szobában fekete sereg,
fény nélküli sötétben fekete fejek
egyikeként menetelni a meg nem ismerhető,
el nem érhető határai felé s nem firtatni.
Nem nézni a fényt mely nem akar virradni.

Nem volt fény ne süss rám!
A ködbe menj el!
Álmomban se találkozzak
szemvakító fénnyel!
Ami nem volt meg, nem is hiányzik.
Aki nem látott jót, az nem is hibázik.

Ösztönlényként leélni egy életet.
Nem látni világváltó képeket.
Nem gondolni ideális szépekkel.
Nem festeni ruhámat véremmel.
Át nem látni a szörnyű értelmetlent,
csak bántani az ártatlan-bús vétlent.

Parancsra lépni, parancsra kérni,
parancsra élni, parancsra tépni.
Szent célért halni gondolat nélkül.
Elölni egyént, nincs csak Mi,
tömeggel eggyé olvadni.

Megvetni gyengét, ki magát marja,
ki félti gondolatai igazát.
Gázolni rajta, bár nem gaz, át,
csak mert nem hallja a főnök szavát.

Kegyetlen szar létben hangya legyek,
életemben csak érett holtat egyek!
Ne mutass lehetőséget kitörni,
csipettel jobbá válni mint a többi.
Fény és szép eszmény nélkül élni.
Semmit se félni, senkitől kérni.
Mennyszózatom: létparancs, mely
testet szolgál, ahol nincs fej.


Igen, igen, antiszociálisan, ártatlanbáránynézéssel evettem egy csomó felületet. Hát…, ez van

Well, ez a kockák napja ma nekem, és a kváziszürrealista () improvizációké…

Üdv:
-- Mau

Üdv!

Hoztam nektek egy Nightwish-fordítást, lécciléccilécci mondjatok róla véleményt!


Astral Romance Csillag-szerelem

A nocturnal concerto Egy éjjeli koncert
Candlelight whispers me where to go Gyertyafény súgja hová menjek
Hymn of gathering stars as my guide Csillagok himnusza vezet
As I wander on this path of the night Ahogy az éj ösvényén megyek

Embroidery of the stars Csillagok hímzése
Undress my feelings for this earth Érzéseimet e földért vetköztesd le
Send me your salva to heal my scars Küldd hozzám a gyógyírod a sebeimre
And let this nakedness be my birth Legyen ez a csupaszság a születésem

Macrocosm poured its powers on me Világegyetem öntötte belém erejét
And the hopes of this world I now must leave És most el kell hagynom a világ reményét
The nightwish I sent you centuries ago Az éjsóhajt, mit neked küldtem százada már
Has been heard by those Azok, akik fájdalomban éltek, hallották
Who dwelled in a woe

The distance of our bridal bed A nászágyunk messzesége
Await for me to be dead Vár rám, hogy halott legyek
Dust of the galaxies take my hand Galaxisok pora fogja meg kezem
Lead me to my beloved's land Vezet a szerelmem földjére engem

I.

Departed by the guillotine of death A halál által elválasztva
I received a letter from the depth A mélységböl levelet kaptam
The dream of my lover it carried inside A szerelmesem álma hozta el

Caressed by the sharpest knife Simogatva a legélesebb késsel
I asked you to be my wife Kértelek, hogy légy a feleségem
Rays of the setting sun Sugarai a lemenö napnak
Were my tears wept upon promises undone Visszavont igéretek könnyei voltak

Come to me Gyere hozzám
Make me believe Tedd, hogy higgyek neked,
to you and your love again és a szerelmednek újra

Above the universe A világegyetem fölött
Beneath the Great Eye A Nagy Szem alatt
I shall desire you forevermore Örökké vágyni foglak

II.

"This constant longing for your touch Ez az örökös sóvárgás az érintésed után
This bitter ocean of hatred and pain Ez a gyülöletböl és kínból álló zord óceán
This loneliness I need to be who I am; Ez az egyedüllét kell, hogy az legyek, aki vagyok

"The oceans are as alone as I Az óceánok, mint én, magányosak
Somebody take away this gift of mine Valaki elvette ezt az ajándékomat
No charisma for the beast! But still Nincs vonzerö a szörny számára!
I love you forevermore De mindig szeretni foglak, örökké

"Come to me Gyere hozzám
Deliver me from you Szabadíts meg töled
And from all the days of the Earth" És a Föld összes napjától

No last words to say Nincs más mit mondjak
Only memories remain Csak emlékek maradtak
A farewell then, my path goes forever on Hát ég veled, az utam mindig megy tovább

Sajnos nincs időm becsatlakozni a témába, de egy újat berakok. Hossszú... Bocsánat.

[size=9:2d3u650d]Fekete - piac
/Néhány kilométerre századunk határától/

Hát ennyi lennék, kérem.
Elárverezem testrészeim.
Ha kell valakinek egy nyomorék
láb, egy remegő kéz,
ha hiány lenne ócska szívekből,
miknek néha zavartan ketyeg a ketyegőjük
– ilyenek ezek a szívek -
Nos, ha valakinek még szüksége lenne
egy – két betájolhatatlan színű,
állagú tekintetre, vagy egy
meddő agyra…
Hát tessék, vihetitek.
Jelentkezni lehet az ismeretlen számon,
balra a hatezredik csillag mellett,
a feketelyukaktól tarkára szabdalt univerzum
túlsó oldalán…
Na igen… Valamerre ott lakom.
XFW 548 – az otthonom.

A telefonvezetékbe kéretik beleégetni:
T.E.S.T.K.E.R.E.S.T.E.T.I.K.
/Ti Ezt Sosem Tudjátok Körülhatárolni Eme Rohadt Elkeseredett
Sivár Tájékon Emberek Tenyerelnek Istenünk Képébe/

No, csak ennyi lenne.
Írjatok minél többen, hiszen hatalmas
propaganda – minisztérium épül éppen,
hogy segítsen a Ti gyerekeiteknek is,
ellátni őket friss gyűlölettel.
Bár a gyűlölet nem is romlandó. Évezredekig eláll.
A Kermi is bevizsgálta.
Hát fogyasszátok „szeretettel”!

” – Gyűlölet eladó! Gyűlölet kedvezményes áron!
Gyűlöletet vegyenek! Egyet fizet, kettőt kap! – ”
Én csak a testemet árulom. Legalább.
Sajnos lelkemet már lefoglalta
az APEH. Asszondták, túl sok
benne a bejelentetlen gondolat.
Ha ezt tudom, időben lepecsételtetem az illegális
szeretet – kereskedelem engedélyem.

No de ez a bürokrácia!
Egyszer ki akartam bérelni egy
alig használt simogatást.
Gondoltam, csak jó lesz valamire.
Egy kis átalakítással persze.
Rögtön igazolnom kellett magam.
S nem értették, hogyan lehet élni
a hatezredik csillag mellett balra valahol,
XFW 548, feketelyukak között.
”Biztos szeretet – csempész!” – jött az ítélet.
Azóta se kaptam kölcsön 20 jó
szót, hogy kibérelhessem ezt az egyetlen
elfeledett simogatást.

De nem érdekel.
Az üzlet jól megy.

A minap elkelt az összes félkész
kedves mosolyom.
Megbütyköltem három hibás szívet.
Minden héten legalább 8 kedvességre
akad új vevő – vagy visszatérő.
A simogatást is sokan keresik, de hát
nem sikerült kibéreljem. Talán majd egyszer…
Sokan hallottak már róla…
A fekete – piacon egyre gyakrabban suttognak
egy teljesen új gyártmányról.
Még csak próbaidős, de - biztos forrásból
tudom – éveken belül kapni lehet -
- természetesen majd nálam is – melynek
neve… csók. Vagy valami ilyesmi. És ha
minden igaz, a Szerelem gyártja. De
tudjátok milyen a fekete – piac… Lehet,
hogy valami állam – biztos terjeszti a
pletykát, oszt nem is létezik.
Én azért reménykedem…

Csak egy a baj:
A gyűlölet nő. Egyre nő körülöttünk.
Már azt sem tudom, kiben bízhatok.
Nekem is van egy – két plusz ölelésem,
szerelmes szavam, de nem tudom,
kire bízhatnám rá…
Félek, már senki se foglalkozik ilyen antik holmikkal…

Kinek is lenne szüksége
egy megfáradt szeretet – kereskedelmi üzér
raktáron maradt szívére?[/size]

A tegnapi eszmefuttatásom után mára egy versbigyót hoztam nektek, és hol máshol született volna, mint a buszon zötykölődve, extra mondandóval nincs ellátva, nem is olyan túl jó (szvsz), de tavaszi szinekben pompázik.

Színek

Lila akác lóg a szélben,
mint a régi szép mesékben.
Lágyan ring a messzeségbe,
elmélyülten hallgatom,
miért zúg a fájdalom.
Sárgán égő közelségbe
belesző az ártalom.
Rózsaszínben úszó fények
és szerencsém várhatom.
Messze még az erdő széle,
kékes felhő téged kérlek,
mutasd azt mi vár nagyon!?

Szerelemnek egy reménye
elvezet a kemencébe,
piroslóan forró szellemébe.
Fehérsége bújt az égbe
furcsa erő tükörképe,
végig fut a várfalon,
vissza jönni láthatom,
zöldreményű tájakon.

Kevés az mit itt hagyott,
múltban élve megfagyott,
újítsd fel hát vágyait,
vagy csak hagyd el árnyait!

ADIM a Des írta: Ti nem gondolkodtatok el azon, mit miért hívnak annak, aminek? Én régebben olyan hülyeségeken agyaltam, hogy miért pont ablaknak hívják az ablakot? Miért nem mondjuk karalábénak? Amikor az ember megtalálta az első répát a földben, hogy jött neki az a szó, hogy répa? Manapság, ha új szót teremtünk, akkor azt van mihez kötnük (mobiltelefon-hordozható telefon), de hogy volt ez kezdetben? Persze, lehet, hogy ez most eszméletlen nagy marhaság volt tőlem, de néha még eszembe jut ez a gondolatmenet.
És tényleg, miért hívják a dolgokat úgy, ahogy? MIÉÉÉÉÉRT?

Dehogynem, de én se jutottam megoldásra, különben meg nem hülyeség csak erre nem fogunk igazi választ kapni. Talán épp ezért van mindennek több neve, mert vki először azt mondta, hogy burgonya ez aztán tetszett a többieknek és ők is átvették, de valahol máshol egy másik közösség krumplinak nevezte el ugyanazt a dolgot. Aztán passz igy maradt a dolog, de miért pont ezt jutott annak az illetőnek az eszébe? Fogalmam sincs, de talán nem is fontos...
[size=9:3ornw3gm]Amikor kicsi voltam én azt nem értettem, hogy mért nem beszél mindenki magyarul, mármit a külföldiek miért nincs egy közös nyelv amit mindenki beszélhetne, és naná ez mért nem a mi nyelvünk?
A másik világrengető kérdésem az volt anyámtól, hogy mindenki ugyanúgy látja a világot? Vagyis ami nekem piros nem lehet, hogy másnak zöld? Anyám nézett rám mint vmi marslakóra és azt felelte, hogy ő rózsaszinben látja a világott, majd elmosolyodott...[/size]

Üdv Álomhozók!

A film forog tovább... És ez így van rendjén...
Ami a közhelyeket illeti... hát a szókincs és az asszociációk, hasonlatok sokat lendítenek azon, hogy ne a sablonokat használjuk, hanem egy újabb (illetve kevésbé használt vagy ismert) formában mutassuk meg az érzéseinket, képeinket. Próbálj meg egy apró valamit tízféleképpen leírni! Több szempontot, más szemszöget figyelembevéve... menni fog, és lesz közte olyan is, ami szokatlan, de remek, kikerülvén így a sokszor használt közhelyeket!
Ami a divatot, vagy trendit illeti, ahhoz csak annyi a hozzáfűznivalóm, hogy amikor Efkú megjelent a kockáival, meglepetten figyeltem, mi is az valójában. Érdekes és különleges volt! Aztán valaki más is írt egy kockát, majd még valaki, majd egyre többen... Meglepődtem, és kicsit olyan volt, mintha elvették volna Efkú egyik különlegességét! Én szeretem a kihívásokat, de már direkt nem vágtam bele a kockába, mert szeretek kitűnni, más lenni, mit a többiek (persze, ez megint ellentmondásos, hiszen más viszonylatban ugyanolyan vagyok, mint a többiek, tehát vágyam kivitelezhetetlen a Világ tarkaságában). Megjegyzem, semmi bajom a kockákkal, sem az alkotóikkal, csak az a meglátásom: Egy bolond százat csinál! - Sokszorosan elnézést mindenkitől, de ez a hasonlat jutott eszembe!
Emellett néha felbukkannak új stílusok, amik buzgó követőkre találnak, biztosítván a hallhatatlanságát. Hát hajrá!
A következő hozzászólásokkal maximálisan egyetértek, és csak azért említem most meg őket, mert jobban talán én sem tudtam volna megfogalmazni.
Mau, nem hiába tépted a szádat!
"tulajdonképpen minden szöveg csak olyasmi jelentést képezhet az olvasóban, amilyet az általa ismert világból vagy annak elemeiből képezhet."
"de vsz minden csak attól, függ, hogy hogyan tudsz egy új jelentésképző mechanizmust elindítani egy képpel, nem pedig az, hogy a szavak szintjén mit használsz..."
Nefra: "Világ számunkra nem létezik, csak az adott személyt körülvevő környezet. A világot, mint olyan, megismerni – és ami lényegesebb – átérni, átélni nem lehet. Egész életed során a világ 1%-ával nem találkozol. Akkor hogy akarnál közölni vele bármit is?!"
"Nem a dal a lényeg, hanem a hang, ahogy megszólal!" - EZ ITT A LÉNYEG!!!
Sötét úr: "Szolgábbak-e azok, akiket az érzelmeik irányítanak, mint azokat, akik érzelmek nélkül irányíttatnak?" - Igenjó hozzászólás!!!
Az önmegismerésről annyit, hogy ha elkezdem elemezni a régi írásaimat, legyen az vers vagy novella, akkor bizonyára meglátok magamból néhány dolgot, de mivel az akkor volt, most meg most van, az alkotás megmaradt, én viszont folyamatosan változom. Tehát az alkotásaimból mindig csak az akkori énem részét ismerhetem meg, aki akkor voltam, amikor azt írtam. Igaz, lehetnek benne ismétlődő motívumok, de minden változik, a Világ, s benne én is folyamatosan mutálódok. De vajon mi lesz végül belőlem? (wouááá, tiszta horror!)
Timona, a formalopás nem is biztos, hogy lopás, hiszen miért le nehetne valaminek a része a te részed is. Vannak átfedések, és ha ezt észreveszed, akkor használod azt, amit te is valahol a sajátodénak tudsz!
Dodie, nagy voltál! A legutolsó sor pedig igazi dühkitörés! Wow! Szite éreztem a bosszankodással teli dühöt!

Efkú révén eljutottunk a nyelvhez és a szavakhoz is. Ti nem gondolkodtatok el azon, mit miért hívnak annak, aminek? Én régebben olyan hülyeségeken agyaltam, hogy miért pont ablaknak hívják az ablakot? Miért nem mondjuk karalábénak? Amikor az ember megtalálta az első répát a földben, hogy jött neki az a szó, hogy répa? Manapság, ha új szót teremtünk, akkor azt van mihez kötnük (mobiltelefon-hordozható telefon), de hogy volt ez kezdetben? Persze, lehet, hogy ez most eszméletlen nagy marhaság volt tőlem, de néha még eszembe jut ez a gondolatmenet.
És tényleg, miért hívják a dolgokat úgy, ahogy? MIÉÉÉÉÉRT?

ADIM a Des

"A filozófia feladata, hogy kérdéseket keressen a meglévő válaszokra."

Bocs, hogy megszakítom az itt folyó elmélkedést, és bátorkodom egy verset betenni...
Ma épp tanulni próbáltam, de valahogy csak nem akart összejönni
Viszont írtam egy kis szösszenetet... esetleg mondhatna róla valaki valami kritikát... köszi

És csak ülök itt a könyv fölött
hipotéziseket gyártva a világ szertelenségéről
mert nincs kedvem ehhez az egészhez
már megint lusta vagyok, szégyellhetem magam
csak kavarognak bennem apró kis érzelemfoszlányok
kinyújtanám értük kezem, de mint a vattacukor
a forró napon, szétmállanak ragacsos nyomokat
hagyva maguk után és hirtelen rájövök, hogy milyen
jó lenne most máshol lenni,
mondjuk egy sárkányrepülőn a fellegekben
kis búgócsigákat rajzolok a papírra és
összeszorul a gyomrom, de
egyszer vége lesz ennek is

Nem is tudom hol kezdjem, mert olyan sok mindent akartam mondani mikor elkezdtem olvasgatni az okfejtéseket, de mire a végére értem a felét elfelejtettem, no mind1...
Mért irok verset?- Csak! Na jó nem, de talán különösebb oka nincsen. Nem akarok "teremteni", viszont nem is érzem hazugságnak, talán inkább az önámitás és gyógyir keverékének (inkább ez mint dr Csernus! ). Nekem is egyfajtam megnyugvást, belső elégedettséget okaz, mert habár van amit 10* átirok mire tetszik, de addig is jól érzem magam, meg addig se gondolok az apró cseprő (hatalmas) gondjaimra, bajaimra.
Az első unalomból született egy nyári délutánon semmi extra mondanivaló csak kusza érzések. Eleinte főleg a düh és csalódottság szolgált az ihlet forrásul, mára már ezt megpróbálom háttérbe szoritani és tartalommal ellátni a formát. Ebben pedig nektek is igen sok szerepetek van!
Azért én is a rimelés rabja vagyok, általában. Amit viszont elismerek, hogy a formát néha én is lopom, ha megtetszik. De ez talán nem trendiség kérdése. Inkább irányzatok vannak, amiket nem kötelező azonban behunyt szemmel követni. Ami meg az üres közhelyeket illeti én is utálom őket és utálom, hogy utálom, de előszeretettel használom, mert néha nem tudom mi mást mondhatnék, de ez fejlesztés alatt áll, idővel talán meg tudok szabadulni tőlük és csak magamra hagyatkozni- remélem.
Tehetség?- Hűh, hát én alapjában pesszimista lévén tök bénának érzem magam mindenben még ha nem is olyan vészes, sok dolgot próbáltam, de komlyabban már egyiket se űzöm csak hobbi szinten, meghagyom a nálam tehetségesebbeknek. Azt hiszem épp ezért nem tudja rólam sok ember azt, hogy egyáltalán verselek, mert zárkózott természetem ezt meggátolja, na meg a véleményektől/ csalódástól való félelem, és igen az internet sok szempontból feloldja a gátlásokat, de én nem akarok sokat csak itt lenni és kész ez nekem elég.
Valamit viszont szeretnék megoszani veletek, hogy ma amikor a metrón ültem egy pasi kis fekete noteszába körmölt, azt hittem vmi hiper fontos esemény dátumát rögziti, mert elegáns ruci komoly külső..., de elkezdett lapozgatni és látom, hogy tele van versekkel, leesett az állam, mert nem sok embert láttam magamon kivül ilyesmit művelni, valahogy nem úgy festett mint aki... nem tudom hogy mondjam, de én meglepődtem rajta.-> Újabb lecke, pedig már megtanultam egy párszor, hogy nem szabad külső alapján véleményt alkotni, de nem tudok szabadulni a buta előitéleteimtől .

Hosszú voltam és bonyolultúl kusza v éppen forditva Sorry érte

Még valami:

Életelkben először könyörögve kérelk mindenkit:
Rágjátok szét azt a négysorost, plíííz!

Nemsokára jönnek a mottók hozzá.

Mau és Efkú írta:

<code=a rat the monstr-on-doom>
in it say yell lich-endlessness
re-late tell an old cause faint
plaque-ate mug on unique</code>

code a rat the monster on doom in it

Mert nekem nincs mondanivalóm...

"Biztos hogy törli a hozzászólást?"
"Igen"
Hisz nincs mondanivalóm.
Nem értek egyet teljesen senkivel,
Szavaitokat pedig nem akarom koptatni.
Önálló véleményalkotás?
Fáj a fejem a monitorvillogástól,
Hátam a szék támlájától,
Elegem van a vitákból,
Csak verseket akarok, cél nélkül ész nélkül.
Nem lehetene? Csak egy kicsit még..
Mielőtt meghalok?
Vakuljatok meg rohadt csillagok.

A téma adott.

Nincs kedvem beidézni Mau hozzászólását, de talán nem meglepő, hogy még ha akarnám, sem tudnám más szavakkal kifejezni, hogy mit jelent számomra a... a nem teljesen konzisztens karaktermintázatok alkotása.

Na azért mégis szóláncolok Nektek.

Információelméleti eszközökkel is vizsgálódhatnék, vagy éppen a szokásos káoszelméleti repertoárral, mondjuk az "Élet a Káosz Peremén" című példabeszéddel, de én azt hiszem, hogy flémelés nem vezet túl sokra ebben a vitában sem. Voltaképpen a "minden az, tehát semmi sem" szemlélet ugyanolyan csalóka, mint érezni, vagy hinni valamiféle választóvonalat vers és nem-vers, művészet és nem-művészet, divat és egyéniség, vagy bármilyen, általam bölcsész - elnézést kérek mindazoktól, akik nem részei a közöstudatomnak, tehát sértésnek vehetik ezt a fajta megfogalmazást... - problémákban fölvetődő fogalompárokban. Mindazon komplex rendszerekben, ahol az egyes elemek kölcsönhatásai bonyolultak és sokrétűek, szükségszerűen megjelennek mintázatok, amelyeket hajlamosak vagyunk általános érvényűnek és öröknek tekinteni, ha kellő időt töltünk a tanulmányozásukkal és a többi figyelmen kívül hagyásával. Ilyen rendszer a nyelv is. Mintázatok nélkül nem tudnánk kommunikálni. Kommunikáció nélkül pedig nem léteznének emberi közösségek. Azonban a mintázatok sohasem tekinthetők örökérvényűnek, alapnak: mozognak, táncolnak, ugrálnak. És sohasem kerülnek vissza egyik korábbi állapotukba sem. Egyetlenegy rendszer van, amelynek mind részei vagyunk, és ez a rendszer bonyolult. De nem szükségszerűen értelmetlen kusza összevisszaság. Mindannyiunknak jogunk van betűket írni egymás után, jogunk van utálni, ha valamit túl gyakran látunk ismétlődni, és azt is, ha valami számunkra értelmezhetetlen. Ja, és mégvalami: a közösségeket a kommunikáción kívül más dolog is összetarthatja. Mondok egy közhelyet: pl. a szeretet.

Á, közben beérkezett Nefra cucca is... Nos így kell kinéznie egy tiszteletreméltó álláspontnak.

code a rat the monster on doom in it

„Ha az első kérdést megválaszoltuk volna, a többi kérdés felesleges lenne.” Nem tudom honnan veszem, de nem is érdekel.
Ha feltettük volna az egyetlen, legelső kérdést, a többi már megválaszolta volna magát. „Miért?” De ha fel is tettük, megválaszolni egyenlő a lehetetlenséggel és így párhuzamosan a korlátlan megválaszolhatósággal.
Fenébe az egésszel. Csak csapkodok, mint egy bolond, egy fulladó, aki fulladása pillanatban fölfedezte a tengert. Lényegtelen, hogy hogy próbálom elmondani, mert a mód mind közül a legjelentéktelenebb, és mégis külsőleg a legfontosabb.
Föltesszük a kérdést: miért írunk? Minek? Kinek? Önmagunknak, a világnak? Világ számunkra nem létezik, csak az adott személyt körülvevő környezet. A világot, mint olyan, megismerni – és ami lényegesebb – átérni, átélni nem lehet. Egész életed során a világ 1%-ával nem találkozol. Akkor hogy akarnál közölni vele bármit is?!
Önmagunk? Arlithnál jobban nem tudom, nem is akarom kifejteni. Pózok sora, melyeket a környezet, idő és tér aggatott ránk, s amitől megszabadulni sose, vagy csak egyszer lehet az életben. Örömmel tölt azonban el, ha valaki mégis megtalálva érzi – úgymond – önmagát! Őszintén mondom, sohase gondolja másként / pussz, Artemisz /.
De talán mégis mi rontjuk el, s így csak magunk javíthatjuk csak ki.
Vers? Ugyan már, vers… nagy költőnek érzi azokat az ember, akinek mondatai, kifejezései elvakítják, igazságízűnek gondolják kirakatba tett sorait, csodálat és tisztelet ébred belül valami miatt. Aztán, lehet hogy holnap, lehet, évek múlva – de az is lehet, hogy soha – mást kezd jelenteni az a vers. Pozitív, vagy negatív irányba, tök mindegy. Hiszen tőlünk függ, mindig tőlünk, milyen is az a vers. Mindenkinek más a ráérzése, az értelmezése. Mást lát benne, mást nem lát benne.
És ezzel voltaképp semmit sem mondtam. Nem a dal a lényeg, hanem a hang, ahogy megszólal. Mert minden hang más. Milliószor – vagy annyiszor, amire már számunk sincsen – kimondta valaki, amit mi mondunk, rájött arra, amire mi /nem/ jöttünk rá. Lényegtelen. Örüljünk, és sajnálkozzunk, hogy minden hang más.

Maradok néhányotok tisztelője. Maradok Nefra, vagyok, aki voltam. Tényleg lényegtelen. De ameddig egyes versek olvasása közben valami olyasmit érzek, ami kimerít abból, aki vagyok, addig ide fogok járni „vadászgatni az igazságra” – hogy car közhelyes legyek – és olvasom azokat, akiket olyannak érzek, hogy olvasnom kell őket. Akiket olvasok, mert keresnem kell, pedig rég megtaláltam, ami elveszett. Mert nem veszett el semmi, és keresnem se kell semmit. Mégis megteszem.
Hát ez van. Elmúlik úgyis.


Legyetek boldogok, örüljetek akárminek, mert nincs, aminek lehet örülni és így mindentől lehet boldog az ember.
Üdvözlet, és ne hari, hogy én is megrezegtettem milliomodik hangom. De ha már van hangom, amin szólhatok, megteszem.
/Az ál-filós blablaért Pro-t kell inzultálni. A szerencsétlen "felnyitotta" a szememet, születésem óta másodszorra. Már ha volt mire kinyitnom/

Én. Én?!

Hahó!
Holnap megkapjátok az elemzések elemzéseit
Angolórai termés:

Önkozmográfia-sorminta

:

Üdv!

A verseléssel kapcs. a tesóm azt mondja, csak ezért írok verseket, hogy elvontnak tűnjek, másnak mint a többiek, de egyébként fingom sincs hozzá, csak az a lényeg, hogy rímeljen... Nos, ez az, amiért nem hiszem, hogy akárki tollat ragadna. Még én sem. Nekem először eszembe sem jutott verset írnom. Úgy kezdtem, hogy eszembe jutott egy jó rímpár, és megírtam rá az első versem. Akkor épp dühös voltam, és mire leírtam, lenyugodtam. Miután több versem is így született, rájöttem, hogy nyugtató hatással van rám a versírás, és gondoltam ez jobb mint a drog/gyógyszer/alkohol, ezért folytattam az írást. Tehát én nem azért írok, hogy teremtsek, vagy kifejezzem az érzéseim, hanem mert (lehet, hogy hülyén hangzik) de jól esik. Jól esik néha leülni, írni egy tök zavaros verset, majd tiszta fejjel kidolgozni szebbre, és a végén megelégedni vele.... A versek üzeneteivel sem szoktam nagyon sokat törődni, hiszen másnak oly mindegy, hogy én miről írok.
Hogy hazudnék magamnak? Lehet.... lehet, mert még nem tudom pontosan, melyik énem az, amelyik majd átveszi a következő percben az irányítást. Valamelyik mindig felül kerekedik, és majd egy idő után, amikor már mindet kipróbáltam, a legbelső én, aki mindig ott van, dönteni fog.
A trendiséggel kapcs., soha sem szerettem a divatolást. Persze mindig, és mindenhol vannak divatok, de én csak abba kapcsolódok bele, ami nekem tetszik, is, és nem csak azért csinálom, mert mások is.
Bocs, hogy itt most mindenről össze-vissza dumáltam, de ezt most le kellett írnom. Köszi, hogy nem csaptatok le félúton.

Végül egy napi bölcsesség:
"Szeretek utazni. Jó érzés tudni, hogy tartok valahová..."

No, szóval… végre valami finom kis szubjektív téma amin jól el lehet rágcsálódni meg vitázni…

Először megosztanék veletek egy cseppnyi elmélkedésféleséget, afféle prózai ars poeticát, amit így billentyűzetverés közben formáltam.
Nos, én azt hiszem, kezdetben csupán a szépség kedvéért írtam verset – az értelem és (még mindig nem létező) jelentés egy jó ideig háttérbe szorult, mikor felfedeztem, hogy milyen jó kis formakaktuszokat lehet gyártani szójátékokal és végletekig lüktető ritmussal… aztán ahogy egyre inkább belefolytam a topi életébe, szembesültem azzal, hogy lehet máshogy is verset írni találkoztam Jacopo közfényterhesen komor, szürreális képeivel, Cueddo monumentálisan fenséges lélekfolyásával és egy cseppet meghasonlottam magammal. El akartam vetni mindent, ami díszes és könnyed, és mélységet akartam írni és hatásvadászni… Aztán rájöttem, hogy ehhez mások is értenek és ez is csak egy egészen aprócska darabom lehet, amit ugyanúgy hangulatomtól függően magamra ölthatek, mint egy alkalomhoz illő ruhát… hogy képes legyek ellentmondani és egyszerre egyetéretni minden versformálási céllal és indítékkal.

Szerintem nem kell mindenáron eredetiséget hajszolnunk, vagy hogy mindeáron újat hozzunk létre. Hiszen a szavak csupán megszámlálhatóan végtelenül kombinálhatók, és annak az esélye, hogy sikerül egy még felhasználatlan képet létrehoznunk, igen-igen elenyésző és különben is: írhatunk verset a vécépumpa csattogásáról és a szennyvízcsatorna posztmodernundor létezéséről, vagy éppen a tűz-szerelemről és hold-ezüstről, de mindez tökéletesen egyre megy, hiszen tulajdonképpen minden szöveg csak olyasmi jelentést képezhet az olvasóban, amilyet az általa ismert világból vagy annak elemeiből képezhet. És minden közhely, mert véges ember-mivoltunknál fogva képtelenek vagyunk a saját végességünk megengedte határnál többet képzelni bármilyen szürreális képzavarba. Szóval bármilyen bonyolultan fogalmazunk, akkor is csak a világ közhelyét hangoztatjuk a szavak mögött. (bocsi, redundáns vagyok, hogy tolkieni méretű körmondtaim mögött húzódó közlendőmet több oldalról is körbejárjam) És ha minden közhellyé vált, akkor nincsen közhely, mert mi értelme van egy olyan elkülönítő kategóriának, amely az alaphalmaz minden elemére érvényes? (drága analitikus elmék, mutassatok rá logikai és szintaktikai hibáimra és segítsetek egyértelműen megfogalmazni gondolataimat ) Persze vannak többet és kevesebbet használt képek, de vsz minden csak attól, függ, hogy hogyan tudsz egy új jelentésképző mechanizmust elindítani egy képpel, nem pedig az, hogy a szavak szintjén mit használsz.

Nem hinném, hogy a versírás igazán divat volna vagy bármikor is az lehetne. Vsz egy bizonyos életkorban/időszakban mindenki megpróbálkoznik versírással, és azután (jó esteben) amint szert tesz némi önismeretre, ha úgy látja, hogy nem képes esztétikailag vagy akármi más miatt másoknak vagy legalábbis magának tetszeni, akkor vagy egészen abbahagyja, vagy ír az asztalfióknak/kályhalángnak. Aztán nagyrészt megmaradnak azok, akiknek van hozzá érzékük – legyen ez forma- szürrealistakép, hatásvadászat- vagy bármilyen elfogadott vagy épen kvázi-új verskritériumérzék.

Nem hinném, hogy a versírással próbálkozók többen lennének most, mint bármikotr máskor, cask éppen itt az interneten az emberek exhibicionistábbak, közvetlenebbek és könnyebben megmutatnak egy olyan – sokaknak igen-igen személyes – kreálmányt, mint egy vers.

A divathullám pedig egyszerűen annyi, hogy az emberek természetüknél fogva szeretnek hasonulni, alkalmazkodni egymáshoz, főként, ha valami újjal találkoznak, ami elnyeri testszésüket. Aztán persze egy idő után az újat már olyan sokan követik, hogy elveszti az újdonság varázsát, és akkor megint újra feltalálnak vagy éppen előszednek valami régit és azt istenítik, amíg meg nem unják. Nem hiném, hogy ebben bármi szégyellnivaló volna.

No, hosszúra nyúltam, kíváncsi vagyok, mondtam-e valami újat vagy csak téptem a számat hasztalanul

Üdv:
-- Mau

Az utobbi napok nem engedték hogy újra itt lehessek köztettek!
Az elmúlt öt nap versei nagyon tetszenek !!!

Area:Fogadd tölem is Gratuláciomat!!!Sokszor!
Ügyi vagy!

Itt van egy mai alkotás,elég befejezetlen!

Sűrű ködös homály dereng
az éjszakába belehasít a csend,
egy árny fut az ezeréves erdő felé
nyomában a halál a sötétség.

No, mostanában egyre többet írok soul overflow-verset… tudjátok olyan undorítóan ronda szabadvers-stílusban… de hát ez van, nem lehet mindenki ezerarctalan…

emlékidőre

gyomorsav szökik sótelítette
áramok közé
így leszek vérem sorstársa végül
látom magam
önhasonló önpusztítást szabadítva
találkozom egy másik létemmel
és angyalt vetítek a szép világnak
és hiába kárhoztam el
mert nem volt, amit előtte éljek
és nem volt nevem
mert sosem létezett szavak közé
zártam a kelletlen alkalmazkodni vágyó
romlott dögszag mögé búvó
fenevad énemet
és nem akartam az egyedülnemlétet
és miért adtam árvaságundort
és miért büszkélkedtem rémlény magányommal
hová lettek az elfeledett képek
amit sosem értettem és sosem akartam

látom az úrnőt a nemtelen napfényben
és önmagába mar a redundáns alakzat
és kötőszavak árasztják el a légfogyasztó teret
meztelen bőrét marják a lángok
nem fogom fel hogy merre tart a hajnal
nyugattól keletre nincsen értelem
és nincsen árnyék az elvesztett szemfényben
és nem kísártenek bűzlő húscafatok
halott virágba sűrítek minden fájdalmat
nem marad utána levegőtlen por
és a szürke dombok az égbe temetnek
sohasem láttál még ilyen magasból
nézz meg jól mielőtt

nem figyelünk fel soha
az eltűnt névből nem marad hamu
és nincsen közhely amit elégszer üvölthetünk
a leggyűlöltebb színtelenbe
csak egy hang voltál a szótag végén
az elúzió mindenkit eltöröl
és nincsen etimológia mely visszahozhatná
hangtalanná fakult ősi ragjainkat

papírba sodorlak
mint drága múmiát az értetlen nyugat
s hogy nyugalomra kárhozzak
belőled nyelek újrahasznosíthatatlan
széthulló testszínű morzsákat
egy elárvult hajnal látja létezem
és szétszálló tested árnya vesz körül
nincsen álom és nincsen ébredés
és nincsen sírkő a csillagok felett
mi őrizné eltiport neved

gyűlölöm én is ezt a város
kávéscsészeforrón imádva gyűlölöm
és hiszem hogy te is így lennél vele
mint az utcalány az elmosódó fákkal
és szürkeárnyalt alkonyok
galamblakta padjaival

emlékszem még tízével lehettem
fadarabokkal turkáltam a földet
úgy ásva sírodat
de neked nem kellett soha

köveket forgattam a mélyből
alvó holtházkertben árnyéknyújtó csönd
és nem tudtam soha
miért szeretted a köhögéscsillapítót
és miért hullottál vissza
a vérmocskos nikotinfolyamba
te voltál a harmadk őspont
és fiatal voltam hogy megtagadjalak
most már kiábrándulnánk egymásból
örülj hogy elmehettél
mert te sem jutnál könnyebb sorsra

egyszer én is elkövetlek
élt negyvenkét évet
örülj mert már meghaltál egészen
örülj mert még nem haltál egészen
örülj mert még létezik anyák napja
és utódaid szenvednek átkodért

És még egy presszótöltelékmagányban úszó szabadversi ritmikájú rémálom…

Pozőrmonológ

Úgy tűnik nékem, nagy divatja van
felmenőszidásnak kortárs dalokban.
Tegyétek csak bátran, lázadozzatok,
s keressétek rá az érthető okot;
én, ki joggal megtehetném – inkább hallgatok.

Üdv:
-- Mau

Zarándok, van valami abban amit mondassz, viszont imádok kövezni , és nincsenek is közöttem nők (Brian élete).
Szóval, ja, az embereket az érzelmeik irányítják és ezt igyekeznek oly módon kifejezni, ahogy nem lehet, hiszen mindenki másképp éli meg a vele történteket, legyen az szerelem, tragédia, vagy sikerélmény. Az emberek életcélja legtöbbször kicsinyes, és ami a legfontosabb, a legtöbb életcél csak annak szól, akinek a célja, és csak kevés gyarapítja a nagy egészet (ha nem vesszük ide a kollektív tudatot). A képzelőerő szintén fontos, hiszen minden befogadó sajátságosan képzeli el a dolgokat, másképp jön le mindenkinél minden, vagyis van, aki tehetségesnek tart valakit, van, aki ugyanazt elítéli.
Vagyis a művészet valóban az érzelmekből fakad, meg az önmegvalósításból és önkifejezésből, a maradandóra törekvésből (az utókornak)(építészet, költemények, festészet, szobrászat stb.), bizonyítási vágyból, és hasonló, talán értelmetlen dologból, ám mégis szükségünk van rá!
Én speciel szórakozásból, hangulatból, érdekes gondolatból vagy a kihívás miatt írok verseket (néha megtelek a sablonos hasonszőrű alkotásoktól, és a különlegest keresem - lásd a Képtárban-t), Nima meg kiirja magából a dolgokat (jól teszed, leány! ), Más pszichológushoz jár, ahol kiönti neki a lelkét, a pszichodoki meg néhány év múlva kinyírja magát a megterheléstől... Mindenkinek megvan a keresztje...

[size=9:1wz8rlin]Well, ezt én sem hagytam volna ki![/size]

ADIM a Des

"A bátor fél beállni a sorba. A gyáva fél kiállni belőle."

Pontosítanék. Azt a Teremtés-dolgot úgy értettem, hogy mi, a verseink is a Teremtés szakadatlanul folyó aktusának részei vagyunk. Tudattal bíró építőkövei. Nem feltétlenül új, amit "létrehozunk".
Arlith önámítás-elméletét és Zarándok tehetség-tehetségtelenség/túlbonyolítás-kérdésfelvetését túl szubjektívnek érzem ahhoz, hogy vitába szálljak velük. Igen, ilyen aspektusai is vannak az alkotásnak; sőt, az általam felhozott teremtés-szempont is csak az egyik a sok közül. Nem hiszem, hogy "köveket kéne dobálnunk" egymásra emiatt. Szvsz van vmi, ami közös bennünk, csak más és más oldalról közelítjük meg; más és másféleképpen próbáljuk megfogalmazni.

Most pedig jöjjön 2 új vers:

Töredék

Beletörettem magamba
-kő, morzsalék, majd mozaik;
nem vehetem ki még a képet-
de ismerem darabjait.

***********

Egzotikum

Szívszaggatóan szépnek láttam akkor,
ahogy mellettem ült, egy villanásra--
Tisztább, mint mi, kiket tipor e vad kor-
s mint én, kit ért a pillanat varázsa!

Szvsz minden művészet, de főleg, legközvetlenebb módon a versírás biluincsgyártás. Mert ha megnézed, az emberek szolgaként élnek: az érzelmeik irányítják őket, és meg sem próbálnak ezellen semmit tenni. A művészet sztem ennek a kifejezése. Csak megerősíted az embereket az érzelmi elnyomottságban. Depis vagy szárnyal, és ezáltal érinti nagyon mélyen az embereket, és így hiányzik az életükből a stabilitás. Ha elvonatkoztatunk attól, hogy hogyan használjuk a tehetség szót a mindennapokban, akkor kicsit mélyebbre lehet nézni: Mi az emberek életcélja? Egy stabil világkép stabil énképpel, minősége mindegy, scak a végeredmény a fontos. Ha így nézzük, akkor tehetséges lehet egy falusi néni, egy valóvilágrajongó, egy ...egy bármilyn, egyszerű ember. És, ha így nézzük, akkor mi a tehetségtelenség? Szvsz az, ha valaki ezt nem képes megtenni. Teheti az embert a "kutúra" tehetségtelenné, de legtöbben nem emiatt lesznek azok. Tehetségtelenek a művészek, és a tudósok(a legtöbb). Minél jobban túlbonyolítod a dolgot, annál jobban veszélybe kerül a világod. A művészet és a tudomány pedig a dolgok szándékos túlbonyolítása. Ez mártíromság. Lehetsz a szokásos értelemben mártír, de sokkal több a hosszú, életen át tartó mártíromság. Csak nem vesszük észre. És ahogy Shaw bácsi mondta: a tehetségtelenek egyetlen híressé válási lehetősége a mártíromság.
Szóval mi direkt homályosítunk. Sakk-matt.
Várom a fejemen koppanó szikladarabokat!

Nna..eddig ért bennem a reagálás..

Fájdalommal olvastam Arlith sorait, mert az én hozzáállásom tök más, és ráadásul ez a hozzáállás a dolgokhoz szvsz neki se jó..

De én akár kussolhatnék is, mint sün a fűben, hisz az én körülményeim mostanság igencsak áldásosan alakulnak, de képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, hogy ez a hozzáállásomnak is köszönhető!
Hogy nem szoktam annyiban hagyni a dolgokat...

Emiatt is adtam fel 17 évesen a versírással, mert úgy láttam, bármily mélyre ások, semmi értelmesre nem bukkanok!

Ma már tudom, hogy ez azért volt, mert FOLYTONOS HAZUGSÁGBAN ÉLTEM!

Hazudtam a legfontosabb lénynek: ÖNMAGAMNAK!

Pár hónapja megismertem, hogy az igazi szerelem és boldogság nem feltétlenül gátolja az alkotást! Hatalmas élmény volt!

ÉS AMI A LEGFONTOSABB:
Életemben először megéltem azt, hogy MARADÉKTALANUL ÖNMAGAM VAGYOK, és egy pillanatig se hazudok önmagamnak!!!! De tényleg! Egy pillanatig se!! Sikerült rátalálnom az igazi énemre, feladatomra és helyemre a földön, és ez olyan csodálatos érzés, hogy majd belevakulok, olyan fényes a világ!!!

És abban, hogy idáig eljuthattam, NEKTEK is vastagon részetek volt! Köszönet érte!!

Kívánok mindenkinek hasonlókat! Nagyon szeretlek titeket!

Még vmi: Megszokás többféle van!

A "trendi" nem azonos a jó öreg, megszokott, hagyományossal; a szépség igenis megfogható, megragadható és MEGÉLHETŐ, és mindenekfölött:
Nincs új a Nap alatt!!

És szvsz nagyon jó ez így!

Szeretnék egy verset megosztani veletek, amely nekem nagyon nagyon tetszik.

Pilinszky: Egy életen keresztül

1
Mi törjük el, repesztjük ketté
mi egyedűl és mi magunk
azt, ami egy és oszthatatlan.

2
Utána azután
egy hosszú-hosszú életen keresztűl
próbáljuk vakon, süketen, hiába
összefércelni a világ
makulátlan és eredendő szövetét.

3
Gyerekkorunkban meg kellene halnunk,
tudásunk csúcsán, alázatunk magasán,
de tovább elünk, foltozgatva és
tóldozgatva a jóvátehetetlent.

4
Még jó, hogy elalhatunk közbe-közbe
és utóljára.



Szerintem zseniális! Imádom Pilinszkyt!!!!!