Versek

Sziasztok!

A fenébe, nincs sok időm, pedig elég hosszú hozzászólás lenne.
Arlith: én spec. azért írok verset, h kúráljam magam. Általában... Valami rossz történik, magam alatt vagyok és a szavak, az írás által kitépem magamból. Így már nem feszít annyira. És nem trendiségből csinálom, talán csak egy-két formai dolgot veszek át. Szeretném azt hinni, hogy nem maga a versírás lett trendi dolog, /mert tényleg, mostanában kutya-macska verset ír/ hanem a problémák ilyen módon való... nem megoldása... inkább magunkban való leküzdése. Nem leszek 13 évesen láncdohnyos, nem verem az öcsémet, nem drogozom, hanem írok.
A szerepversekkel persze más a helyzet, d a lényege: a szerep. Az ember beleéli magát egy karakter helyzetébe. Nem azért, mert "Jajj, azok ott isznak, én meg nem, gyorsan írok egy ivós verset!" /én is rühellem Petőfit / hanem azért, mert "De jó nekik, ha én is be lenék állva, biztos ilyen lennék..." Baromi sarkított példa, de most ez jött.
Szofi: egyetértek a teremtés-dologgal. Viszont szvsz vannak olyn versek, amik amolyan látomások. A verselemzés ezeknél működik is. Van költő barátunk, aki megírja a verset, mert "látta". Ezután megmutatja másnak is, és más valmi teljesen mást lát benne. A harmadik és a negyedik is. Végül kiderü, h a költő sincs tistában azzal, h miért, miről írta azt a verset. Nem szerkesztette, mert szinte nem is ő írta. Eh, nem karok blmenni semmi pófétáskodásba, de mondjuk egy Reménytelenülnél tudta J.A., h milyen a semmi ága? Nem hinném. Csak le kellett írnia. Talán látta, érezte, de kb. ugyanolyan közel volt hozzá, mint mi. /vagy távol/

ADIM: nagyon jó ez a Depressziós versed. Igen, valószínűleg ők is kétségbeesetten keresik, ha eldobták maguktól az életüket.
Area: NAGYON ÜGYI VAGY!!! :hello: Küldesz privit?

ADIM a Des írta: S mint minden, ez is, viszonyítás kérdése ismét, vagyis NINCS IGAZSÁG!

ADIM, ez itten nagyon is úgy hangzott, mint egy abszolút igazság - s mint ilyen, a tétel egyben önmaga cáfolata is
[size=9:2telcgpx]Bocs az OFF-ért, csak nem bírtam kihagyni... [/size]

Üdv Álomhozók!

Asszem lén is beszállok a mentális pankrációba!
Szofi: A teremtés folyamatához legfeljebb annyi közünk van a verseinkkel, hogy mi teremtjük (írjuk) azokat, de ha már minden elrendeltetett, akkor ez csak amolyan felszíni úszkálás a tökéletes tenger habjai közt. Fel sem érjük a mélységben rejlő dolgokat! Viszont, amikor írok (inkább a kisnovelláknál tapasztalom), akkor sokszor csak jár a kezem a billentyűk felett és írok, mint a gép. Ilyenkor az ihletnek nevezett lendület úgy jön, mintha fentről töltenék belém, mintha csak egy fókusz, vagy egy tölcsér lennék! Írom az elképzelésem, de ki tudja, az valóban a saját elképzelésem-e, nem pedig valami felsőbb teremtmény üzenete általam? Persze alkotáskor beleviszem saját stílusom és esszenciám, de vajon mennyire származik az egész tőlem?
Laurelin, szerintem a verseknek semmi közük az önmegismeréshez. Magadat nem a verseiden keresztül ismered meg, legfeljebb érzelemvilágod és kifejezőképességed skáláját mutatod meg rajta keresztül másoknak. Viszont egy kis magot valóban (ki)adsz belőle az olvasónak.
Arlith, szerintem sem lehet legfeljebb csak nagyjából leírni az érzelmeket, nem véletlen írunk egy rakás hasonlatot a versekben, amivel csak szemléltetni tudjuk az érzelmeket, csak a viszonyítási pontokat adhatjuk meg, mint pölö a "mély, sötétség, mely magába húz", de ez mindenkinek mást jelent, akár álmot, akár félelmet, akár megnyugvást.
Ami pedig az álarcokat és a stílusokat illeti... hát szerintem az csak fantázia kérdése! Írtam olyan verset, aminek olyasmi hangulata volt, mintha belőttem volna magam, pedig sohasem próbáltam drogot semmilyen formában, írtam depressziós verset (épp tegnap, lsd lejjebb), de sosem akartam felvágni az ereim...
A hazugság talán az, amikor rájössz, hogy rég írtál valamit, és azért hozol össze valamit, hogy 1-Ne ess ki a gyakorlatból, 2-Ne maradj le a többiektől, 3-Valamit csinálnál, és akkor miért ne verselj egyet.
Ami igaz, előbb van a tapasztalat, az átélés, aztán azok rögzítése valamilyen formában. Ez alól csak a fantáziából írtak kivételek...

És akkor már itt is van a tegnap esti szösszenetem, ami valóban ramaty állapotból indult ki, de azért annyira nem esek kétségbe, hogy olyat tegyek, ami végzetes lehet, és igenis látom az apró csodákat, csak amikor az ember sz*r állapotban van, annyira elmerül az önsajnálatban, hogy ilyenkor nem foglalkozik azokkal... (Így részben tartalmaz hazugságokat magamról a vers, ám tartalmaz valóságokat a depressziós ember dolgokhoz hozzáállásával kapcsolatban. S mint minden, ez is, viszonyítás kérdése ismét, vagyis NINCS IGAZSÁG!)

Depresszió

Nem tudok, mit kezdeni magammal
Csak bámulok a semmibe az agyammal
Mi végre vagyok? Létem a semmibe hull
Tekintetem zavaros, íriszem kitágul
Életem most eldobnám hanyagul
Aztán meg keresném vadul…
Nem jó ez így sehogy sem
Csak szenvedés az életem
Helyem e Világban nem lelem
Keresd a csodákat! Keresem!!!
De szemeim vakok, azokat hiába meresztem!
Elfolyó vérem a semmibe eresztem…

ADIM a Des

„Képzelőerőnket kárpótlásul kaptuk azért, amik nem lehettünk, humorérzékünket pedig, hogy vigasztalódjunk afelett, amik lettünk.”

Na itt egy másik vrsem is kicsit talán szürreális,de ...

/Újrakezdés/

A sötétség leple betakart
már csak a csendet hallottam.
Aztán szívem rémült dobogása,
mint ezernyi ágyú robaja tört rám.
Még kisebbre zsugorodtam!
S hirtelen őrult rémület
keltett hatalmába.
Villám hasította át az eget,
s fényében megláttam
az előttem elterülő tájat.
A fák a pillanatig tartó
tompa fényben úgy tűntek,
mintha száz meg száz
sírjából szabadulni akaró
kárhozott lélek
csontvázkeze meredt volna az égre.
A rémület szinte felemésztett
görcsö kezeimmel a hajamat téptem.
Fejemben csak egy gondolat lüktetett:
szabadulj,minden áron a kínzó lidércnyomástól!
A lüktetés minden szívdobbanással
erősebb,és erősebb lett,
szemeim szinte kifordultak gödrükből.
De oly hirtelen mint jött
vége is lett az egésznek,
s a távolban néhány,
a virágszirmok színeiben tündöklő
fénysugár törte át a sötét fellegeket.
S a fénysugarak fénye
bearanyozta a fák,ezernyi
apró smaragdként zöldellő levelét.
Lelkem már megnyugodott,s TUDOM
beköszöntött az újjászületés hajnala!!!

Sziasztok!
Köszi a hozzászólásokat, tudom a vers eleje kicsit rossz, de amit érzek azt a két utolsó sor fejezi ki legjobban(talán azok a legjobb verseim amik teljesen az érzéseim leképezései).A vers eleje, csak a történetem távoli lecsupaszított s kicsit költői megfogalmazása, és ez nem a szívemből jött, csak kellett írni!!! Köszi mindenkinek!!!!!!!!!!!!!!!!

Ezek szerint - ha jól értem az eddigieket -, két nézőpont/végpont van: az egyik szerint a versírás egyfajta teremtés, hiszen általa valami újat mondunk el másoknak - a másik szerint pedig csupán önámítás, hazugság. Én a magam részéről talán valahol a kettő között lennék: azt gondolom, hogy egy vers a szó eredeti értelmében talán nem feltétlenül teremtés, hanem inkább eszköz, amivel "a közölhetetlent közöljük" - és mint olyan, az sem biztos, hogy valami újat mond el, legfeljebb szabatosabban, erőteljesebben, vagy érthetőbben-érezhetőbben fogalmaz meg egy gondolatot/érzést, ami prózában talán nem menne olyan jól (ilyen értelemben persze lehet egyfajta "teremtés" is, de azt hiszem, a lényeg nem az "új" létrehozásán, hanem az eredeti alap érzésen-gondolaton, illetve a kifejezés sikerességén van - ami persze megintcsak lehet újszerű...). A másik végpont, "hazugság" pedig szerintem csak akkor lesz egy versből, ha bármi okból nem azt fejezi ki, ami az alapgondolat/érzés stb. volt: nem önmagában, szükségszerűen félrevezető, csak ilyenkor. Én nem tudom, mi ez: technikai kérdés, vagy más, valami pillanatnyi lelki szárazság, ehhez nem értek - de tényleg van úgy, hogy jobbnak érzem az irományaimat nem kiadni a kezemből (egyre gyakrabban.... ) Én ebben az értelemben tartom csak (és csak ilyenkor) félrevezetőnek a verseket - és ezt nyilván mindenki csak saját maga érzi, a saját maga verseiről tudja megmondani; igazán nem szeretném, ha bárki úgy érezné, hogy szerintem az ilyesmi "kívülről", mások alkotásairól is megítélhető, vagyis a megjegyzésem kizárólag és csakis a saját dolgaimra vonatkozik.
Remélem, nem bántottam meg senkit - ha mégis, akkor elnézést
Well

Laurelin: Na igen, de csak hazudod magadnak, hogy le tudod írni amit érzel, vagy fordítva,az amit leírsz, az az amit érzel. Nem álarcba bújsz, amikor kilépsz az utcára, sőt ha tükörbe nézel is? Leírsz valamit és elvárod, hogy megértsenek, és megsértődsz, ha nem.Elvárásokat támasztasz, és tudod, ha nem idomulsz a társasághoz, tehát nem közelítesz a saját elvárásaiddal is feléjük, nem fognak elismerni. És verset írsz, mert ha rímel azt mondják, wow de szép, ha meg nem és igazán értelmetlen is, de épp ezért furcsa és misztikus, akkor meg azt mondják, hű de különös és milyen új módon fogalmazod meg az érzéseid. Na persze meg lázadsz de közben elvárod hogy vitatkozzanak veled. Ne mondd nekem, hogy a versírás nem önámítás. (az előbbiekben használt E/2 nem rád vonatkozott, hanem csak úgy általánosságban, rám is )
Megismerni önmagad? Ismered azt jól, max nem mered bevallani magadnak, vagy nem találod a sok álarc között. Talán személyiség sem létezik csak pózok. Egyszer azt veszi fel az ember, hogy komoly, másszor komolytalan vagy infantilis, mindegy, mind ő, nincs mit megismerni.
Az egyik dolog amiért megutáltam Petőfit, a -hogy is mondják hivatalosan?- helyzetképei. Pl a Borozó, a részegségről ír, miközben nem is tudott inni. Pedig igaza van, bármiről lehet írni, ha épp azt akarjuk elhitetni magunkkal, el is hisszük persze.
És igenis divathullámok vannak. Itt is. Négysorosok, szabadversek, mikor mi. És én is igenis követem, meg igazodok hozzá akaratomon kívül, sőt ámítom magam, hogy irányítom, aztán jön a jó kis pofáraesés. De attól legalább magához tér az ember.

Arlith: Nem értek veled egyet, szerintem a versírás nem önámítás, hanem fontos része az önmegismerésnek. Jó, hogy szavakba tudod foglalnui, azt ami körülvesz illetve annak a lecsapódását a lelkedbe. S szerintem egyáltalán nem a trendiségről szólnak itt a versek, mert mindenki egy darabot ad önmagából és nem a külvilág elvárásai, hanem a saját belső törvényei szerint.

Bizonybizony, tessék nem elsiklani felette és rágcsálódni rajta.

Üdv:
-- Mau

Én úgy gondolom, aki ír az önámításon kívül nem ért máshoz. Szerintem az a lényeg hogy kerüljük a közhelyeket, gyűlölöm őket, és gyűlölöm, hogy a közhelyeket gyűlölni is közhely. A verseknek semmi közük a teremtéshez, azon kívül hogy amennyiben tényleg nem a hajszárítónak van a legtöbb köze a világhoz,és tényleg valamiféle felsőbb lény kuszálja össze a szálakat, szóval hogy ő adja a szavakat amikkel machinálhatunk. A vers lényege az lenne, hogy újat mondjuk, de azt nem lehet. Legfeljebb azt hazudjuk hogy, de közben beleragadunk a spanyol-viaszba. Az lenne a legjobb ha az egész világ befogná, mert lassan minden gondolatot elhasználunk minden kibaszottul trendi és divatos. Még az is, ha meglátod a szépséget. Sőt a szépség is csak egy klisé. Hányingerem van tőle, de ez van. Úgyhogy verset írni arra jó, hogy elhitessem magammal, hogy ez mind hazugság. Én elhiszem, egy darabig és ez jó. Bocs ha valakinek a lelkébe gázoltam, és én jól vagyok köszönöm, hogy Galadh kérdésére válaszoljak, jól elvagyok a cinizmusom álarca mögött.

Mauval hazudtuk össze közösen:

code a rat the monster on doom in it

Szofi: Véletlenül bekukkantottam ide, mostanában nekem se megy a versírás. Nem mintha nem volna miről, sokszor úgy érzem szétszaggatnak az érzések, csak egyszerűen nem találom a szavakat, szemetet meg nincs kedvem írni. Ritka, hogy meg tudom úgy fogalmazni az érzéseket amik bennem dúlnak, hogy azt utána fel is merjem vállalni. Ennek llenére ma a metróban sikerült elkapnom a pillanatot, amikor egy kicsit helyükre kerültek a dolgok.

Száraz babhüvely,
belül zörgőssé aszalódott lelkem;
féregrágta kicsiny mag.
Penész marja igaz arcomat.
Felfestem virágzó zöld énemet,
de ha belehalok, lesz aki eltemet?

Szofi: nagyon jó felvetés - én is azért nem írok most, mert nincs mit mondanom. persze összefűzhetnék szépen hangzó szavakat, csak az színtiszta hazugság lenne. ugyanakor bele lehetne magyarázni jelentést.

Éppen ezért- szigorúan szvsz!- minden jó vers olyan, mintha a Teremtés állandó, jelen idejű folyam(at)ának a szerves része lenne. Mintha általa teljesedne ki a Lét. Mintha rajta keresztül nyerne az Élet öntudatot...

ezzel teljesen egyetértek. szvsz az alkotó úgy van benne a saját művében, mint Isten az ő teremtésében - hogy Tolkien megfogalmazta ezt. mindannyian ugyanahhoz a dallamhoz adunk hozzá, mindenki a maga módján. és a harmóniától nem lehet eltérni - még a diszharmónia is a nagy dallam szerves része, hogy aztán újra harmónia jöjjön.

ül a széken s tanul
meg öli az unalom
szürkék a hétköznapjai
ideje lenne extrát csiálni
nap mint nap ugyanazon arcok tekintenek rá
ismételt léptekkel majd csak hazatalál
rátalál a kis zugára
feldúltnak vélt szobájára
hátrahajtja fejét s ábrándozik
mindenről ami hiányzik
majd alszik mint a bunda
lázálom nem hajtja
pár kalandot túl élt már
de miníg az alkalomra vár

Szofi: dettó.
Ramba: kissé közhelyes az eleje, de az utolsó két sor nagyon üt!
Dingir: Sebhelyek a végtelen gyermekarcán: bakker, ez a párhuzam valami eszméletlen jó! Mégis éjszaka van. Igaz.
Szertehulló szilánkok: a rímek teccenek, sőt, nagyon jók, viszont a tartalom túl közhelyes sztem. sztem.
Jacopo: ööö... *pislog* anyááád... ez vers.
Arlith: nagyon bejön a hangulata, köbö énis hasonlókat érzek most.


hoztam egy kis mai termést, metrómegálló rulez. (megjegyzem, nagyon rosszak lettek, gondolkoztam is, hogy betegyem-e őket, aztán arra jutottam, hogy miért ne tenném, hülyébbnek már nem néztek:))


a végtelenségig üldöznélek
de te mindig ugyanott maradsz
ugyanolyan távol
de mégis csak egy karnyújtásnyira

ha hozzád is érhetek
megérinteni nem tudlak

már csak a hangodat hallgatom
már csak a hangodat hallhatom

nem tudhatod

---

elmegy mellettem az élet
s én még csak rá sem nézek
ő sem láthat engem többé
elmúlt az örökké



pá, Galóc

Üdv!

Köszi mindenkinek a gratulációt, jól esett. Az, hogy melyik versemmel nyertem, pontosan nem tudom, mert ötöt küldtünk be, és nem mondták melyik tetszett nekik ennyire. Egyébként ezek a versek itt is szerepeltek a fórumon, és azért adtam oda a tanárnak, mert ti olyan jó kritikákat írtatok rájuk. Akit érdekel, melyik 5 vers ez, írjon nekem, és elküldöm priviben.
Elanor: mi a csillagok tolmácsai vagyunk? (mi "költők") És rendelkezünk az egyetemes tudattal? Hmm... hmm... kezd tetszeni
Jacopo: :embarassed: *pofaleszakadás* halálosak a verseid. Annyira jók a képek, és annyi mondanivalója van minden versednek, hogy fél évig is lehetne elemezni! Nekem most spec. az utolsó versed tetszik a legjobban, benne van egy közember minden fájdalma, és az a befejezés... akár egy hippi utolsó búcsúkiáltása is lehetne... 8O :itscool:
Dingir: az első megint olyan, hogy kb. 1000 magyarázatot tudnék rá adni, hogy miért is írhattad. A lényeg az, hogy már a cím telitalálat, és a vers ezt csak tovább tetézi!
Artemisz: ez aztán nagyon mélyen érintett. Annyira büszke, és öntudatos, hogy ha nem olvasom, hanem szavalják tuti könnyet csal a szemembe.
(i) ramba elenion: utolsó két sor: 8O :itscool: Én csak ennyit mondok, szerintem ez kifejez mindent
Nefadar: A vers jó, és ami tetszik benne, hogy nem tudni az elejét. Nem tudni mit akar elfelejteni az illető, és ez kicsit megfoghatatlanná teszi a dolgot.

Verseny

Hajlongott, akár a nád az erős szélben
S járta harci táncát a csillag fényben
Kardjai gyorsan szelték át a levegőt
S tudása meghaladott minden versenyzőt

Nem érdekelte őt a győzelem s nyeremény
Mert csak egyben bízott : Feledés
Csak harcolt, hopgy a múltat feledje
S, hogy a halál rejtéjét megfejtse...

Szofi: Nem tudom... Mostanában én pl. nem nagyon írok semmit, mert folyamatosan az az érzésem, hogy bizonyos szinten úgyis csak hazudok vele. Vagy legalábbis nagyítok, dramatizálok, szépítek... - persze nem szándékosan, hanem egyszerűen azért, mert valahogy úgy látom, hogy mintha nem állna rendelkezésemre az a szókincs, kifejezési forma, "segédeszköz" mittudomén, amire ott és akkor szükségem lenne (valószínűleg sosem állt, csak közben kicsit finnyásabb lettem ...). Ebből persze két dolog következhet: az egyik, ha a fércelgetést eladom kész versként (ami ugye hazugság...), a másik meg, hogy hallgatok egy szép nagyot (jelenleg éppen ez utóbbit gyakorlom nagy igyekezettel...) A (saját!) verseimnek ezért számomra csak akkor van létjogosultságuk, ha szorosan kapcsolódnak a valósághoz, ha sikerül azt a pillanatot elkapnom, amikor az érzéseket nagyjából lefedik a megfogalmazott képek (persze nyilván csak nagyjából, hiszen én csak egy dilettáns biológus vagyok, aki a laboratóriumi fehér patkány beleit szabatosabban tudja megnevezni, mint a csillagos eget meg a szép emberi érzéseket...). Persze ez szigorúan csak az én fixa ideám, szigorúan saját versekre vonatkozóan - igazán nem akarom ezzel mondjuk a fantasy-verseket vagy bármi mást a legkisebb mértékben sem leszólni (nem is tenném, mert nagyon szeretem őket); egyszerűen csak arról van szó, hogy úgy érzem, mindig mindent muszáj a lehető legszorosabban csatolnom a mögöttes valósághoz, és csak akkor vagyok viszonylag elégedett, ha az adott pillanatban úgy érzem, ez sikerült (legyenek a kialakult képek bármilyen áttételesek vagy ködösek is)...
Elnézést a sok szövegért:
Well
[size=9:3bjbjap2]Tetszik az új avatarod. Még nem is mondtam[/size]

Artemisz:Én már régebben láttam a filmet, de most,hogy olvastam a versedet kb. azt éreztem amit akkor.Szóval nagyon tetszik és jóóóó is!Általában én is szabad stílusban í-rock,de szerintem ha csak néhány rím van a szövegben akkor is lehet szuép!!!!

Sziasztok már régen írtam ide pedig elég sok verset írtam!Amit most leí-rock most fejeztem be kb 5 perce!

/......../

Mélybe szálltam,
ott csak homályt láttam.
A világ tetejére álltam,
ott olthatatlan tűz emésztett,
csak néztem,s mindent láttam.
De ezeken a helyeken csak álmomban jártam.
Mégis a homály,amit láttam,
a valóságban is körülvett.
Mit megértettem kínzó volt!
A homály szívem olthatatlan lángjából született,
s így a szerelem ölte meg
önnmagában a szerelmet.

Bocs, drágáim, le7, h off, de elmélkedés következik.

Azon tűnődtem, mért nem írok mostanában, mi a különbség az élet és a leírt szavak között. Mert van különbség.
A szó, a betű mindíg csak az élmény után következik, akkor, amikor már meg tudod fogalmazni, mi történt veled. Egyfajta élményfeldolgozási, s így egyben problémamegoldó módszer. De amíg benne vagyunk egy helyzetben, nem biztos, hogy átlátjuk, hogy van rálátásunk annyira, hogy meg tudjuk fogalmazni, mi van. Hogy mi a bajunk.
Mert mindig valami problémának, konfliktusnak bukkanunk a nyomára, ha kielemezzük, szétszálazzuk a helyzetet, ami foglalkoztat. Ez olyan, mintha felfejtenénk a valóság szövetét. Mintha a Teremtés titkait kutatnánk.
Éppen ezért- szigorúan szvsz!- minden jó vers olyan, mintha a Teremtés állandó, jelen idejű folyam(at)ának a szerves része lenne. Mintha általa teljesedne ki a Lét. Mintha rajta keresztül nyerne az Élet öntudatot...

[size=9:18jv0qxw](Bocsánat, ha netán túlságosan elszálltam, csak a gondolataimat akartam veletek megosztani- ha már új verssel nem szolgálhatok. De elvileg a költészetről folyó beszédnek is helye van a topicban. Szeretném, ha reagálnátok rá. Ha elmondanátok a véleményetek a témáról: a versek és az élet kapcsolatáról.)[/size]

Üdv néktek, Álomhozók!

Erda, részemről is gratuláció! Mondtam én, hogy egy igazi gyöngyszem vagy a verselők nyakékén! Láthatnánk esetleg a nyertes versed? Én kíváncsi vagyok rá!
Ami pedig a verseid illeti: A Hajnali látomások első vsz-a szerintem is a négysorosok közé való, olyan szuper! Aztán találtam egy ilyet is tőled:
Árnyak libbenek át a papíron,
Nem hiszem el, hogy elhiszem,
Gondolatok vágnak át agyamon,
A papíron árnyak táncolnak részegen.
Hát ezzel nem tudtam mit kezdeni. Sokszor elolvastam, mert tetszett, de nem állt össze egésszé valahogy. Aztán rájöttem, hogy pont ez tetszik benne...
Ez pedig szintén jó:
Szememben már csak lélekjárta test vagy,
melyben vonyítva kelnek tévútra az emlékek,
mik felkapnak, elszállnak, visszatérnek néha,
s aszott arcod gödreiben könnycseppek enyésznek. - de ebben a sorban inkább "könnycseppként enyésznek" ajánlanám, hiszen az emlékekről van szó, azok enyésznek el a könnyeiden keresztül, nem? Legalábbis nálam így jött le...
Elanor, jó meglátás ez a csillaglátás! Ez pedig kitűnő benne: "S ennek a tudatnak a szája a vers", míg van benne két igen lényeges sor is, mégpedig a legutolsó kettő!
Ery, igazán jól előadtad a dolgot a nagy kedvenc, Melkor szemszögéből! Mindig azt kiáltják bűnösnek, aki kilóg a sorból, mert különbségével szétzilálja a rendet!
"Mert gondolkodni mertem?
mert nem azt tettem mint mások?
A dróton rángatott arctalan bábok?" - ez napjainkban is igaz!
"Bűn, hogy kérdezni, s kételkedni mertem?
Bűn az, ha változtatni mertem?" - igen, kell, "Kell a változás, nem csak halként tátogás"
Lényeges meglátás: "az Akarattal szemben nem lehetek gát"
És lényeges hozáállás: "Mert felállok, s újra kezdem megint!"
Ez a vers elméletileg Melkorról íródott, de nagyon jó mondanivalója van a Világoktól függetlenül!
Nihil, versed első vsz-a tetszett a legjobban, mind dallamilag, mind rím szempontjából.
Arlith, tetszik ez a:
"Nem látod a fától az erdőt,
hisz közhelyrengetegben jársz,
és játszol bús-komor merengőt
használt rímeken sántikálsz".
Így is nevezhetjük az elcsépelt tartalmú verseket, melyek legtöbbször a magányról, halott szerelmesről, a sz*r világról szólnak... És a "fehér nyúl egy elnyűtt kalapban"... Tök jó!!!
Mau, a Létezés előtti versed amilyen rövid, olyan frappáns, szép képekkel.
Niph, Erősnek lenni... kezdetű versed tipikus boldogulási téma a nagyvilágban, melynek a középső része mutatja be legjobban a keserű valóságot. Ezért is kell meglelni az élet apró örömeit, az apró kis csodákat, melyek körülvesznek bennünket!
Dingir, a Szertehulló szilánkok tutiszuper! Én bedobnám a négysorosok gyűjteményébe! A másikat még nem fogtam fel első olvasásra, de az a fekete rés... hát annak ott kell lennie... sajnos...

Skacok, ami a talit illeti, tényleg sokan ballagnak manapság, de szerintem Bonifác napja teljesen jó lesz egy Margit-szigeti találkozóra (tuti a hely a szökőkúttal!), akármennyi is a tanulnivaló, hiszen egy délutánnyi kikapcsolódás mindenkinek jár!

Végezetül pedig van itt egy szösszenetem az elhagyottaknak, többek között Dameronnak:

Míg húz az elmékek súlya
Nem léphetsz remélve új útra
Ne éld át a szerelmed újra
Ha ő kezét már másnak nyújtja
S ezzel szíved darabokra zúzza!

ADIM a Des

"A lelkesedés a lelki egészség egyik jele."

Tegnap láttam Az Utolsó Szamurájt.
Ez lett belőle.

Sajna az ilyen kusza érzéseket csakis szabadversben tudom kifejezni, bocsánat....


A Harcos

Neve nincs
hisz volt belőle sok száz
vagy ezer
tízezer
vagy a milliók milliója,
a világ legkezdete óta.

Szava nincs
csak szíve
ökle és ereje
kardja és dárdája
fejszéje, kopjája
szerelme és hite,
hazaszeretete
és még ki tudja, mi...
hányféle szenvedély,
kín, harag, fájdalom
munkál az arcokon,
a hadsereg arcán,
mely ott áll előttünk
elménk rejtekében,
oltár kebelében:
a lélek serege,
az ősök serege
nincs szava, nincs neve,
mind az Úr gyermeke.

Talán ért a kardhoz,
célt talál az íjjal,
talán nem katona,
csak egy gyönge asszony,
csak egy árva gyermek,
ki a harcos, Uram?
Ugyan ki mondja meg?

Küzdelem fogását
habár ismerhetni,
nem ettől lesz harcos,
ki az akar lenni;
harcos avagy gyilkos,
ki döntheti azt el?
Harcos, ki pástra száll
igaz becsülettel,
hűséggel védeni,
mi sosem volt övé,
egyedül Istené,
világé, életé...
és a szereteté.

Világ muzsikáját
ne törje kard szava
fehér virág szirmát
ne szennyezze soha
hősi vér folyama,
ne legyen harc soha..
soha, soha többé,
Felkelő Nap heve
ragyogjon örökké
ősi sírok felett:
szolgák, ég veletek;
szolgák: szamurájok,
régi nagy királyok.

Emléketek kísér
bár kardot nem fogok,
mégis, mindig várom,
ha lesz, ki visszatér,
fehér virágfüzér
fogadja ím, haza,
suttogó szél szava
hozza majd meg a hírt:

a harcos hazatért.

Jacopo: Huhh! Még mindig Te vagy a legjobb! Nem találok szavakat. De tényleg. Nagyon mély és nagyon kétségbeesett. Remélem jól vagy! Tetszik, hogy Kassákos a stílus, s főleg, hogy beleviszed Pilinszkt is! A legjobb a három versben (bár minden sora iszonyatosan tetszik!):
"emlékszem a deák térnél leszedték a fénycsövek borítását
látni most a gigászi betonkoporsót amiben járunk "
"ó jaj érzem egyre lassul a vérem mert a szívemet odaadtam egy
másik bolondnak az elmúlt éjszaka hogy ne változzon kővé "
"miért nincs lépcső a mennyországba " ez pedig nagyon sok gondolatot ébresztett, úgyhogy lehet, még kisül belőle vmi... ha nem baj, persze.
Nihil: Nem rossz, de voltak ennél sokkal jobb verseid is! A rímelése szerintem néhol bukdácsol, szerintem finomíts rajta, ha gondolod. (Bár én személy szerint sosem alakítok a verseimen, úgy maradnak, ahogy kijöttek belőlem. )
Rayan: jajj... Ezek nagyon szomorúak, és számomra most pont aktuálisak is, úgyhogy... Gratula!
Area: Nagyon jó! (Majd kíváncsi lennék, mi a díjnyertes versed...) Szóval ez a vers is nagyon tetszik, igazán jó lenne már téged személyesen is megismerni! A legjobb:
"Szememben már csak lélekjárta test vagy" Nagyszerű kezdés! Ezután szinte már teljesen mindegy mi jön, ez így is nagyszerű!
Elanor: Édes! Nagyon kedves téma, meg úgy egyáltalán!
(Amikor olvastam, a végén összeolvastam két sort, és kb. ez lett belőle:
"Hinnem kell, hogy létezik egyetemes sötétség." - Csöppet belevittem a saját érzésvilágomat! )
Galadh-Dodiee: Ez valami zseniális, amit ti itt "élőben" alkottatok! Nektek is gratulálok!
Arlith: Hát néhányszor el kellett olvassam, hogy felfogjam... Megértem Jacopo kikötését!
Nagyon jó, de tényleg elég depisre sikerült. Remélem jól vagy!

Area: Gratulálok!!!
Arlith: Nekem pénteken van a ballagásom... Legyen jövőhét!!!! "dingirösszekulcsoltkézzelesdeklőtekintettelnézemotikon"

Sebhelyek a végtelen gyermekarcán

Kitéptelek az égből…
Sikítottál. Törődöm is vele?
Esőcseppé göngyöltem a felhődarabot,
Millió esőcseppé. Kisírja fájdalmad
Otthonod.
Az ég beforrt.
Maradt utána egy kis jelentéktelen
Feketeség, mely néha mégis elnyeli
A Nap ragyogását, s hiába küszködik
Az Földre hurcolni fényét.
Ilyenkor éjszaka van.
Mégis éjszaka van.

Kitéptelek lelkemből…
Nem szóltál semmit. Tudtad: hiába.
Úgyse hallom meg jajszavad.
Ködös képeket formáltam belőled,
Millió képet. De ezt is kisírta
Belőlem otthonod.
A lélek beforr.
Csupán egy kicsiny feketeség marad
Utána. Egy végtelennel párhuzamos,
Megfejthetetlen hasadék. Egy apró heg.
Mégis elnyeli a Nap ragyogását.
S hiába küszködik az, reményvesztve
Hurcolva drága fényét elém.
Ilyenkor éjszaka van.
Mégis éjszaka van.

Nem vmi jó, de egyik délután levizuáltam ezt a képet, úgyhogy muszáj volt leírnom:
Szertehulló szilánkok

Felhasítottam tükröm ezer éve
Hamisan csillogó varázslatát,
S lényem átlépett – leküzdve önmagát -
A tükör – valóság igaz fényébe.

Bátorkodom berakni pár újabb versemet, mostanság ennyi telik tőlem...

3
Atomszíveink összeütköznek valahol éjszaka van vala-
hol énekelnek a vonatsínek
erdőkben elhagyatatott villanytelepek
transzformátorok zokognak
szignumfüggvény vasúti szemaforok 5 6 7 bizonyosan
felkel a nap is valamikor
kidobom szinuszcsomómat és szerelmi reflexiókat ülte-
tek a helyére fel fel egyre feljebb
vörös és fehér lámpák váltakoznak asszimetrikus
időkitöltési tényezővel
igen ez átkelőhely csak ne középen találkozzunk
ó 42
té mínusz negyvenkettő
érzem most leolvad rólam a zománc atomreaktorok
zuhannak spirálpályán az égből
megszületnék de nem vagyok képes rá
ez már a vég kivágott fák fekszenek a vezetékek alatt
miért nincs lépcső a mennyországba


4
Az idő lezuhant valahonnan lerángatták fehérköpenyes
hájas ápolók és bezárták egy apró szobába
atomszívű anyám visszajött értem megcsókolt és azt mondta
gyere fiam üljünk fel még egyszer a ringlispílre felült
rá de egyedül és elrepült ahogyan mary poppins
én csak bámultam utána szemem sarkából 9 csepp könny csordult ki
azt hiszem ő is nagyon hiányzik nekem
anya gyere vissza mondom most a falaknak megeheted mint a 2
tábla eldugott csokimat is csak gyere vissza
a falak ilyenkor részvétteljesen hallgatnak és nem válaszolnak
nagyjából hasonlóképp mint amikor meghalt nagyapám
mégis kicsit másképp mégis kicsit ugyanúgy
most már tudom hogy létezik világ számfogalom nélkül mert ha
nincs senkink ahhoz nem kell sok matematika csak nézzük
még a csillagok is elkerítik előlünk a semmit
plutónium és urán dobog az én szívemben is
ha visszajön küldök neki képeslapot.


5
Ezek félig magammal töltött órák kicsit hullámoznak
hajnaltájt a háztetők
macskák fújnak rám az utcák köveit látom szétporladni
érzéketlen öngyilkos kurvaként állnak világok a
sarkon lefelé söprik őket fekete lyukak tündökölnek az égen
a hídról ugrunk a mélybe az fkfv által kivikszelt hidak
egyikéről fejünk szétzúzódik a puha vizen bolondok vagyunk
és élni szeretnénk pár percet
metró-
állomás az első uniós napfelkelte én ott voltam '56ban
most itt vagyok most sem érdekel senkit
érzem innom kellene felfelé és lefelé bódít a hajnali ré-
szegség a mozgólépcsőn
hát állj fel barátom és ülj be a zúgó kocsikba és integess
ezeknek a föld alá temetett falaknak
emlékszem a deák térnél leszedték a fénycsövek borítását
látni most a gigászi betonkoporsót amiben járunk
és ilyenkor mindig arra gondolok miért nincsenek árnyékcsövek
én nagyon szeretek néhány embert tényleg de az embernek
meg kell válogatnia a szavait máskülönben könnybe fúl minden
általában sokat sírtam túlzottan őszinte vagyok
néha csak olyan érzéketlen öngyilkos kurva módjára járom
végig a kerületeket emlékszem hatvannégyszer a körúti
villamos nyomvonalán mondom hatvannégyszer
nézzetek végig rajtam félig még itt vagyok nézzetek végig
nézzétek meg a bolondot ahogy pink floyddal a fülében énekelve
végigsétál a petőfi hídon
ó rezonanciakatasztrófa
ó jaj érzem egyre lassul a vérem mert a szívemet odaadtam egy
másik bolondnak az elmúlt éjszaka hogy ne változzon kővé
a bolondok tartsanak össze akár a párhuzamosak
ez persze nem a végtelen ha félünk bújjunk el
nézzétek meg a bolondokat ahogy elbújnak mi félünk a háborútól
utáljatok ezért de csak azokért halnék meg akiket szeretek
most csak állok itt fújom a cé-é-gé-cé-t a trombitán pedig
a holdfény szonátát játszanám
a bolondok meghalnak az fkfv soha mi ott lennénk az első
vonalban a lovakat lelövik minket is gyertek velem és
bújjunk el a gyomorfekélyétől fetrengő éjszakában
én gyáva vagyok de a levegőbe repítem a világtörténelmet
nem értem mit írok nem tudom miért bolondmagányban ázó éjjeleken
gyertek barátaim
szeressünk
meneküljünk.

!!! Jaaaa és én péntek délutánt mondtam, szombaton én is ballagásra megyek. De ha nem jó nektek, fújjuk le, és legyen jövő hét. )))

öhm...
Hehe2:
rózsaszín a kék ég
szerelem lánjától ég
a nap melegtől
a kopár
gyep meg a gyopár
gyökér ölel lágyan
ringó őszi hajnalon
keféllek angyalom
aranyló réten
könnyezek merészen
fáj a szívem- fájna
ha volna lőtt seb rajta
nincs aki meghúzza
vagy nincs elég golyója

öhm .. enyhén negatív hangulatomban vagyok, tudjtok "cave canem".. de csak az vegye magára, aki akarja.
[size=9:zryg5qgz]Mellesleg Jacopo csak úgy engedte, h betegyem, ha elismerem a kretén Bolond címet.[/size]