fbpx
 
 
Szia, Vendég
Felhasználói név: Jelszó: Emlékezz rám

Téma: Novellák

Novellák 6 éve 8 hónapja #410881


  • Hozzászólások:10071 Köszönetek: 8
  • Alyr Arkhon profilkép
  • Alyr Arkhon
  • Administrator
  • TÁVOL
  • Karma: 7
A táborban a Szilmarilok Dagor Bragollachról szóló része "forrásainak" megírt Töredékes Krónika
Mellékletek:
"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 8 éve 9 hónapja #403130


  • Hozzászólások:8345 Köszönetek: 6
  • Kincső profilkép
  • Kincső
  • Administrator
  • TÁVOL
  • Karma: 3
Snuffles beküldte:
Milyen szép! És tényleg milyen szomorú :( Bár nem volt soha a szívem csücske az a könyv, de azért ezt kis híján megkönnyeztem.

Köszönöm, örülök a visszajelzésnek. ^.^
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 8 éve 10 hónapja #403051


  • Hozzászólások:2468
  • Léli profilkép
  • Léli
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Én is kitenném akkor már az egyik írórendes cuccosomat. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok róla (és hogy megjegyezzem: az ember a kritikák alapján tud feljődni ;) ).

A feladat az volt, hogy a kezdőmondat meg volt adva, és arra kellett valami ijesztőt/darkosat írni.
Nem hiszem, hogy eltévedtem volna, ha nincs olyan koromsötét, hogy az orromig se látok. Az idegen város ismeretlen falai vettek körül. Tökéletesen sima, hideg falak, mintha üvegből lettek volna. De amint hozzáértem, megcsípett. Nedvesség folyt végig az ujjaimon, de a sötétben nem éűttam, mi az.
Egy haloványan derengőezüst fény lebegett űt az egyik épületből a másikba. Kinyújtottam felé a kezem, de hirtelen valami elkapta a lábamat.
- Eressz! - kiáltottam rá, de szorított, mintha a húsomba marna.
- Eressz! - pánikoltam kapkodva, és odanyúltam, hogy kézzel szabadítsam ki magam. Ám amint a kezem megfogta volna, a szorítás eleresztett. Nem volt ott semmit.
Elrohantam a másik irányba. Próbáltam ismerős pontokat keresni, ahol már jártam, de az épületek egyformák voltak, a sikátorok pedig egyre szűkebbek.
Megálltam. Mindenem remegett. Levegőt alig kaptam az épületek szorításában. Felnéztem, segítslget kérni a csillagoktól, de ők nem voltak ott. Pedig nem, nem voltam épületben. Nem mentem be sehová. Kint kellett lennem a nyílt utcán. Máshol nem lehettem. Máshol nem lehettem!
Az egyik fal megint megcsípett. Újra tudtam levegőt venni. "Ez nem lehet. Nem lehet! Nem akarom!" Futottam volna, de nem tudtam, hova. Mindenütt ezek a falak voltak, sehol ajtó, sehol ablak, semmi mozgás, semmi fény, semmi hang. Csak a szorító sötétség és a falak.
Lerogytam a földre.
- Valaki... - kérleltem halkan. De semmi válasz. Átöleltem a térdeimet, hogy egy kicsi, biztonságos helyet készítsek magamnak, és levegőt kapjak.
Újra feltűnt az ezüst fény. Bár most közelebb volt, mégse törődött velem.
- Várj! - kiáltottam, és megpróbáltam utána futni, de valami megint megfogott. Szorította a karomat, a lábamat. Rángatóztam, hogy kiszabaduljak, de ő volt az erősebb. A földhöz szegezett.
Ám ahogy eltűnt az ezüst fény, eleresztett a szorítás is. Nem volt erőm elfutni. Ott maradtam fekve, mozdulatlanul.
- Kérlek... - suttogtam rekedten. Arcomat kezembe temettem. Nem akartam látni a sötétséget. Del akartam ébredni. Vagy el akartam aludni. Már mindegy volt, melyik.
Az ujjaim közt ezüst fény sütött át. Felnéztem, és a halovány derengés egyenesen felém közeledett.
"Az igazság pusztán nézőpont kérdése."
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 8 éve 10 hónapja #403032


  • Hozzászólások:2767 Köszönetek: 3
  • meow
  • Snuffles profilkép
  • Snuffles
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 1
Milyen szép! És tényleg milyen szomorú :( Bár nem volt soha a szívem csücske az a könyv, de azért ezt kis híján megkönnyeztem.
"Well, I'm back."
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 8 éve 10 hónapja #403008


  • Hozzászólások:123
  • Estelwen profilkép
  • Estelwen
  • Expert Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: -1
Még mindig nagyon-nagyon tetszik!!! :) Habár egy kicsit szomorú...
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 8 éve 10 hónapja #402968


  • Hozzászólások:8345 Köszönetek: 6
  • Kincső profilkép
  • Kincső
  • Administrator
  • TÁVOL
  • Karma: 3
Idei tábori írórendi alkotásom, amelyet ide is beteszek, mert egomán vagyok, és mert szívesen veszek visszajelzést, kritikát. :)

Feladvány: ismert történetnek alternatív befejezés
Az üres szürkeség, amelyben elveszett a tekintet, egyre terjedt. A láthatáron imént még zöldellő fák megfakultak, majd levelenként, áganként a Semmibe vesztek. A madarak, állatok nem tudtak elég gyorsan menekülni, hamar utolérte őket az alaktalan, óriás szürke tömeg. A massza lassan közeledett az Elefántcsonttorony felé.
- Barnabás - könyörgött a kislány királynő, kezét a fiú felé nyújtva. - Adj nekem új nevet! Fantázia sorsa most a te kezedben van!


Bux Barnabás Boldizsár letette a könyvet.
- Ez csak egy történet - mondta magának. - Nem lesz valóság, és nem változtathatom meg, akármit teszek.
Felcsapta a kötetet azon a lapon, ahol félbehagyta.

Ez csak egy történet, mondta magának Barnabás, olvasta. Nem lesz valóság, és nem változtathatom meg, akármit teszek.
A kislány királynő lassan leeresztette kinyújtott kezét. Szemében végtelen szomorúság tükröződött, ahogy a Semmi lassan, lépcsőfokonként feljebb kúszva elemésztette az Elefántcsonttornyot. De nem az otthonát sajnálta. A kisfiút nézte, a kisfiút, aki nem hitt a szíve igazában, és ezzel a magának tett legsúlyosabb hazugsággal végleg elpusztította Fantáziát.


Barnabás döbbenten tette le a könyvet. A következő kétszáz oldal, ahol - biztosan emlékezett - korábban betűk voltak, teljesen üres volt.

Az összes MTT-snek ajánlva, akik képesek valósággá változtatni a fantáziát és az álmokat.
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 8 éve 10 hónapja #402831


  • Hozzászólások:76
  • Aydin profilkép
  • Aydin
  • Senior Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Nagyon örülök, hogy tetszett nektek! Köszönöm a visszajelzést! :)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 8 éve 10 hónapja #402799


  • Hozzászólások:5
  • viator profilkép
  • viator
  • Fresh Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Egyetértek az előttem szólóval, én is szívesen olvasnék még ilyet. :D
"A vadak elmenekültek
A kincsek mind odavesztek
Nyomuk sincsen már, s rövidebb a nyár"
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 8 éve 10 hónapja #402780


  • Hozzászólások:123
  • Estelwen profilkép
  • Estelwen
  • Expert Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: -1
Aydin, nagyon tetszett a novella! A legnagyobb baja az volt, hogy nem tartott tovább. A végét nagyon jól eltaláltad, kifejezetten tetszett, ahogy ezzel is tovább fokoztad a történet drámaiságát. Jól elkészítetted a leírásokat is.
Egy-két szóismétléstől eltekintve - én nem látok benne hibát. Szívesen olvasnék még sok ilyet... ;)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 8 éve 11 hónapja #401138


  • Hozzászólások:76
  • Aydin profilkép
  • Aydin
  • Senior Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Írtam egy novellát, és kíváncsi lennék rá, hogy tetszik másoknak. A losgari hajóégetés alternatív változatához készült, amely a HoME "The Peoples of Middle-earth" című kötetében olvasható (én még nem találkoztam ezzel a könyvvel, csak az ide vonatkozó részletével). Írnátok róla kritikát?

[spoiler]Átvágtam a táboron, előttem szétkergették a sötétséget atyám fehér fénnyel izzó lámpásai. Nélkülük sokkal jobban rettegtük volna a sosem ismert éjszakát, amely most körbefont bennünket. Fekete fellegek takarták még a csillagokat is. A föld, melyre az imént léptünk rá, ellenséges sötétbe burkolózott.
Az öböl, Losgar felé siettem. Azt reméltem, ébren találom még Ambarussát, és beszélhetek vele, mert biztosra vettem, hogy ha egymásénak vetjük a hátunkat, meg tudunk állni bármily vihar közepette. Mióta megszülettünk, szinte ugyanazt az életet éltük. Csak pár pillanat és egy szó volt a különbség köztünk: az a csekély idő, mellyel én előbb születtem, és az, hogy őt anyánk még egy névvel megajándékozta: Ambarto. De ezt a nevet alig használta bárki is, mert ritkán kellett őt nélkülem szólítani, mint ahogy engem is mindig csak ővele együtt emlegettek, Ambarussaként. Még egymást is így hívtuk.
Míg sietve lépkedtem, és körülöttem egyre sötétebb lett az örök éjszaka, azon töprengtem, vajon a többiekétől miért ilyen távol verte fel a sátrunkat? Miért nem a lámpások közelében? Hamar rájöttem, hogy nem akart messze lenni a tengertől, és azt is értettem, miért. Soha többé nem fogunk visszatérni a túlpartra, és nem látjuk a hátrahagyottakat. Anyánk azt kérte atyánktól, hogy legalább egyikünk maradjon vele, de mi mindketten az Ismeretlen Földekre kívánkoztunk, és atyánk is magával akarta vinni mind a hét fiát. Csak anyánk maradt hát ott a valák birodalmában. Ő nem követte atyánkat úgy, ahogy mi tettük a testvéreimmel.
Eszembe jutott a tanács, melyen részt vettünk partraszállásunk után. Maitimo sátrában ültünk, ez volt a legfényesebb mind közül: hat hófehér lámpás világította be, az összeset fivérem asztala fölé lógatták. Az asztalt pedig huszonnégy úr ülte körbe, népünk parancsnokai és vezetői, köztük mi heten. Egyedül atyám nem volt ott ezen a tanácson, az elsőn, mióta átkeltünk a Nagy Tengeren. Helyette Maitimo ült az asztalfőn, az elsőszülött fia. A hűvös fénytől sötétvörös haja egészen rézszínűnek tűnt. Arról beszélt, mi vár ránk ezeken a földeken, miközben keletnek vonulunk majd, és milyen feladatok állnak előttünk. Amikor a tanács befejeződött, elhagyta a sátrat. Én Káno szavait hallgattam, amint egy régi elbeszélést idézett abból a korból, amikor az eldák nyugatra mentek Orome vezetésével, és azokról a tájakról mesélt, amelyeken hamarosan keresztül fogunk haladni. Újra hatalmába kerített a vágy, hogy megismerjem ezeket a földeket, nagy úr legyek felettük, és szembeszálljak az Ellenséggel, kiűzve őt rejtekhelyéről. Ez volt a vágy, amely eddig hajtott, amely az éjszaka érkeztekor kezdett fűteni bennünket, atyám szavait hallván. Azok a szavak azóta is eleven lánggal égetnek, akárcsak az eskü, az ádáz eskü, melyet atyám, fivéreim és én akkor tettünk!
Gondolataimba feledkezve észrevettem, hogy a tanács után Ambarussa elment már. Ugyan miért nem várt meg? – gondoltam, de tettét fáradtságának tudtam be. Én is fáradt voltam, s attól féltem, őt már el is nyomja az álom, mire megtalálom a sátrat. Félelmem nem igazolódott be: már messziről felismertem a sátrunkat, és azt is, hogy sárgás fény világítja be. A többitől tavolabb állt, a tábor szélén. Félrehajtottam a vastag kelméket az ajtó előtt, és beléptem. Ambarussa előttem ült, a vékony szőnyegen, mellette félig leégett gyertya. Gondolataiba merült, és csak akkor kapta fel a fejét, amikor a kinti hűvös szellő vad táncra perdítette gyertyája lángját.
- Végre itt vagy! – mondta. Elmosolyodtam ezekre a szavakra.
- Nem volt könnyű megtalálni téged – mondtam vidáman, majd megláttam az elkeseredést az arcán, és én is elkomorodtam. – Min gondolkodsz?
Hangja halk volt és komoly.
- Maitimóval akartam beszélni… Ő pedig atyánkat kereste. Találkozott vele, mielőtt még engem észrevehetett volna, és hallottam, amint megkérdezi tőle, mely hajókat kívánja először visszaküldeni, és hogy kiket hozzanak át először azok közül, akik még a túlparton vannak – mély levegőt vett. – Azt felelte, senkit. És nevetett. Nem akarja, hogy bárki is velünk tartson, aki nincs még itt. Nem bízik bennük.
Atyánk mindig azt tanította nekünk, hogy legyünk őszinték. Hogy mondjunk ki mindent legalább magunk előtt. Ezért állapíthattam csak meg, mi is ez: árulás. És tudtam, hogy Ambarussa is erre gondol. Arra, hogy elárultuk a túlparton várakozókat. Ők még most is azt hiszik, hogy hamarosan csatlakozhanak hozzánk, hiszen nem múlhatott még sok ideje, hogy lehordtuk a csomagjainkat a hajókról. És tévednek. Ők most már örökké ott kell maradjanak a valák birodalmában. A szolgaságban. Atyánk büszkesége kárhoztatja őket erre!
De talán mégis igaza van? Talán valóban nem bízhatunk bennük, akik alig akartak velünk jönni, akik még az esküt sem tették le velünk, akik még csak ígéretet sem tettek rá, hogy idáát is a szövetségeseink maradnak?
Nem mondtam el mindezt Ambarussának. Biztosan tudtam, hogy ő is pontosan ugyanezekkel a gondolatokkal vetett számot. Leültem vele szemben a szőnyegre, és hallgattunk. Sorra magam elé képzeltem azoknak az arcát, akik odaát várják a hajókat. Nolofinwe. Aranis. Findekáno, Artaresto …
Soká ültünk így a fivéremmel. A táborból kiszűrűdő hangok – csizmák lépte, nevetés, beszélgetés, dalok – lassacskán ehaltak. A gyertya utolsó lobbanására eszméltünk fel. Ambarussa felállt. Csodálkozva néztem rá, amint odalépett a sátor bejáratához, és lassú mozdulattal elhúzta a függönyöket. Felnézett a fekete égboltra, és én követtem a pillantását. Egyetlen csillagot sem láttunk.
- Ma szeretnék a hajókon aludni – mondta halkan. – Megszoktam már, és itt olyan kemény a föld.
Meglepődtem a szavain.
- Menj csak – mondtam neki halvány mosollyal. Ennyi futotta tőlem, ha őszinte akartam maradni. Mégis meg akartam mutatni neki: nem haragszom rá amiatt, hogy magányra vágyik. – Holnap reggel úgyis találkozunk majd indulás előtt. Káno azt kérte, lovagoljunk holnap mellette. Biztos sok olyat tud még az Innenső Földekről, amit mi sohasem hallottunk.
- Jó. Holnap reggel – nézett vissza rám, azzal nyugodt álmot kívánt, és kilépett a sátorból. A vastag szövet susogva hullott vissza, amikor elengedte. Halkan lépkedett, én mégis hallottam, ahogy eltávolodik az öböl irányában.
A nyugodt álom elkerült. Hosszú percekig ültem a sötétben, fáradtan és kavargó gondolatokkal. Végül én is kimentem a sátorból, és hosszan sétálgattam a fekete, csillagtalan ég alatt. Arra gondoltam, hogy vannak olyanok, akiknek nem lett volna szabad odaát maradniuk. Eszembe jutott anyánk, akit olyannyira elkedvetlenített atyánk lázadása a valák ellen. Hét fia volt, és mind otthagyta. Atyánkat követtük. Persze tudtam, hogy egyikünk sem akart volna Valinorban maradni, sőt, az eskü után már nem is tehettük. Mégis sajnáltam őt, aki békés, bölcs, megfontolt szívével nem akarta elhagyni a szolgaság földjét.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy mélyen alattam, azon a lassan ereszkedő földsávon, amelyen alig pár órája feljöttünk ide, az öböl fölé, kicsiny alak sétál, talán őrszem, fáklyával a kezében. Ugyan minek a fáklya? – töprengtem. - Nem jutott már a hófehér lámpásokból? S ekkor, magam sem tudtam, miért, nyugtalanná váltam. A tűz teszi, gondoltam. És szaporázni kezdtem lépteimet. Lefelé, az öböl felé. Pár perc, és azon vettem észre magam, hogy futok. Amaz a fáklyával már lenn járt a hajók közt, míg én leviharzottam az emelkedőn. Láttam, amint a hófehér vitorlák és árbocok imbolyognak a partnak csapódó hullámok érverésére. Mélységes csend honolt Losgar öblében. Vajon melyik hajón lehet Ambarussa?
Csaknem nekiütköztem egy őrnek, aki a sötétben meglátott, és felismerve a ruhámról, hogy Finwe házából való vagyok, megszólított.
- Ambarto úr?
- Nem! – kiáltottam elfúló lélegzettel. – Láttad erre Ambartót?
- Uram, én csak pár perce foglaltam el ezt az őrhelyet…
Már nem is figyeltem rá. Tekintetemet a fáklya imbolygó lángjára szögeztem. Az, aki hordozta, a középső hajó előtt állt meg. Ekkor megláttam, hogy nincs egyedül. Valaki megállt mellette. Mondott neki valamit, kezében felemelt egy furcsa alakú edényt. Felismertem: az ideúton olajat szállítottunk benne. A fáklya meglendült, és a láng…
Felkiáltottam. Úgy éreztem, mintha vad kiáltásom valahonnan a gyomrom mélyéről érkezne, és mindent elsöpörne az útjában. Újra futni kezdtem, de ekkor már égett az első vitorla, majd a második, majd a harmadik. A tűz úgy harapódzott el, mint akkor, az éj beköszöntekor, a mi szívünkben, szinte egyszerre terjedt át mindenhová, és már lángban állt az összes hajó, a hófehér hajók, a telerek hajói, amelyeket teler vérrel szennyeztünk be, és amelyekkel elárultuk a saját testvéreinket…
Ambarussát szólongattam. A neveit kiáltoztam, amíg bírtam, amíg a hangom el nem halt a maró füsttől. Köhögtem és könnyeztem, mire odaértem a legszélső hajóhoz. Fel akartam ugrani rá, amíg még nem lángolt az utolsó deszkáig, bár semmit semmit sem láttam a könnyeimtől. Ekkor valaki a karomba kapaszkodott. Valaki más is kiabált, ahogy csak bírt, és fulladozott a füsttől. Felismertem a lángok közt tűzvörös hajáról azt, aki visszarántott. De nem tudtam megszólalni. Lángoló vörösség, végtelen feketeség és hófehér vitorlák vakítottak el.[/spoiler:2r605t3c]
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 9 éve 1 hónapja #397329


  • Hozzászólások:2797 Köszönetek: 7
  • We're under the same sky
  • Dodiee profilkép
  • Dodiee
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 5
Novellapályázat az MTT születésnapjára.

Mindenkinek van története. Van, akinek több története is van. Ha Te azok közé tartozol, akiknek van egy történetük az MTT-ről, ne habozz! Ragadj billentyűzetet és írd meg nekünk! A téma akármi lehet, a lényeg hogy kapcsolódjon a Magyar Tolkien Társasághoz vagy a társaság által szervezett eseményekhez (Tábor, LEP, egyéb találkozók). Szereplők lehetnek létező vagy fiktív személyek, játszódhat valós vagy elképzelt környezetben, de kérlek ügyelj rá hogy ne bánts meg senkit és a jó ízlés határát ne lépd át.
A pályázatra elsősorban olyan műveket várunk, amik eddig nem jelentek meg semmilyen online felületen (Pl. Tolkien.hu, beleértve a fórumot is, vagy bármely más közösségi portál) vagy nyomtatásban (Pl. Lassi Laurië), tehát kifejezetten erre az alkalomra készültek.
Egy ember csak egy művel pályázhat, aminek terjedelme nem haladhatja meg a 4 oldalt!
Engedd szabadon a fantáziád és meséld el a Te történetedet az MTT-ről! A novellákat az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk, csatolt fileként. Az e-mailben írd meg a teljes neved, fórumos nicked és hogy hozzájárulsz-e ahhoz hogy írásodat feltöltsük a holnap Kreatív Szekció részébe és/vagy megjelenjen a Lassi Laurië-ben.
A pályázat eredményeinek kihirdetésére az MTT születésnapján kerül sor (részletek a topicban később). Kérlek, hogy ha nem tudsz részt venni az eseményen ezt előre jelezd!
A pályaművek beküldési határideje 2011. június 5.
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 9 éve 7 hónapja #392386


  • Hozzászólások:18
  • Tyria profilkép
  • Tyria
  • Fresh Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Szia mindenkinek!

Most regiztem a fórumra, gondoltam, ide írok először, mert én is elkezdtem egy ficet.
Itten található :
http://www.vilya.gportal.hu/gindex.php?pg=33464102
Légyszi írjátok meg a véleményeteket ;)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 10 éve 2 hónapja #387856


  • Hozzászólások:1195
  • Finwe profilkép
  • Finwe
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Itt egy másik mese, ami pedig Nagybirtokon játszódik, ami Középfölde eltűnése után játszódik, amikor is Tűz fia Naurion a régi Középföldi krónikákon fellelkesülve megalapítja Nagybirtokot, hogy felelevenítsen valamit a régi Középfölde szellemiségéből.
Bővebben még:
http://arnor.extra.hu/

Ezt a világot nem én találtam ki, hanem Lachegyi Máté, én csak egy történetet szőttem hozzá, íme:

A remete reggeli imája

Az Erdő út mentén, Bakvártól délre egy tisztáson állt egy öreg, ám karcsú szilfa. Törzse szilárd volt, emberi mértékkel mérve mégiscsak vaskos, kérge pedig kemény, a leghevesebb viharoknak is ellenált, ám ágai magasan az égbe nyúltak, s ezek még a legkisebb szélben is finoman dőlöngéltek. A fa tövében, a zöld gyepszőnyegen sárga és vöröses virágok nőttek, melyek Nagybirtokon sehol máshol nem voltak megtalálhatók. Úgyhogy aki erre járt és messziről megpillantotta a fát, azt hihette, hogy beköszöntött az ősz, méghozzá idejekorán.

Legelőször, mondják, Tűz fia Naurion járt erre, aki maga alapította meg Nagybirtokot és ő lett később az első thán is. Itt ennek a fának a tövében pihent meg, miután bebarangolta Nagybirtok teljes területét, hogy meggyőződjön róla, semmilyen gonosz nem ólálkodik birodalmában, mely árthatna népének. Alkonytájt hajtotta le a fejét, már láthatta az első csillagot, amit már nem homályosított el a lenyugvó nap gyér fénye. S csak csöndben, nyitott szemmel tűnődött a másnapi teendőkön, s ahogyan szépen lassan beesteledett, ő is elszenderedett. Oly mélyen aludt, hisz sokat dolgozott és jól végezte dolgát, hogy még egy mennydörgés sem ébreszthette volna föl. Szuszogása csöndesen beleolvadt a tücskök zenélésébe, a levelek suhogásába, egy távoli hűs patak csörgedezésébe. Ám szépen lassan elült a szél, s néma csend lett, ahogyan a felhők mögül előbújt a hold, s megvilágította Naurion arcát. Egyik szeméből aranysárga, másikból pedig bíborszínű könnyek folytak. Ahogyan a szél kisvártatva feltámadott, a felhők ismét eltakarták a holdat. Naurion könnyei lassan száradtak fel, szépen lassan kiveszett belőlük minden szín, előbb csak befeketedtek, és olyanok lettek mint a még izzó de lassan kihunyó pernye. A szél aztán leseperte az arcáról a szénné vált könnyeket. Ezekből a könnyekből születtek az öreg szilfa alatt a vörös és sárga virágok. Ki arra járt később, s látta e fát, előbb mind elcsodálkozott, majd rémület költözött a szívébe, az ősz jutott eszébe mindenkinek, miközben minden mást zöldben látott pompázni. Ilyen hamar beköszöntött- gondolták, maguk sem értve a hirtelen jött varázslatos rémültséget, s csak egy ideig tűnődtek, majd tovább álltak, mert rögtön felocsúdtak, hogy bizony ma még sok dolguk van. A legtöbben azt sem tudják, hogy miért történt mindez. Én tudom... Emlékeznek arra, amit nem láthattak. Mert a pernyét Naurion -maga se vette észre- beletaposta a földbe, s az emlékeiből illat lett, s mind aki erre jár, magába szívja a virágok illatát, így izleli meg először az aranyszínű könnyeket, ahogyan feldereng előttük egy látomás régi korokból, mely Naurion álma is volt: birodalmakat alapítani, melyeket aztán elemészt a tűz, s pernye lesz mindenből.

Majd ahogyan hazaérnek, jól laknak Nagytelkei borral s kenyérrel is, mély álomba merülnek otthonukba, ahol nincsen Szilfa a fejük felett, csak polcok virágokkal, vagy éppen roskadásig telve könvyekkel, ott ízlelik meg a bíbor könnyeket, az Álmok földjén, ahol az Ég ura lábainál mulatnak, vigadoznak és hallgatnak, s zarándokolnak Nagybirtoknál is szebb helyeken, s bizonyosságot szereznek arról, hogy létezik egy birodalom, ahol nem üti fel fejét a gonosz. Az éj, a csönd birodalma ez. Ahogyan a könnyekből újra pernye lesz, fölébrednek reggel, az ágy nyikorog, a madarak is dalolnak, de borús az ég, akkor csodálkoznak el, hogy az Ég ura ilyen világot teremtett, ahol gonosz van és betegség, s ahol pusztulás, a tűz martaléka lesz minden, ez az ő akarata. Ébredj hát fel!
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 10 éve 4 hónapja #386802


  • Hozzászólások:1195
  • Finwe profilkép
  • Finwe
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Elkezdtem egy sorozatot Negyedkori regék címen. Ez az első történet amelyet tavaly táborban adtam elő, azért berakom ide. A történetek nagy részét egy általam kitalált hobbit, nevezett Csutak Róri írta. Annyit kell tudni ezen regékről, hogy először is elkészülnek... valamikor:) másodszor nem tudom még pontosan mikor de kb 500 évvel a Gyűrű háború után játszódik, és nemcsak Negyedkori regék. Sőt leginkább csak ebben a korban íródtak, és legtöbbször korábbi, ókori történetek.
Rövid úgy hogy ide rakom bé:

Negyedkori regék

1. Rege

Csutak Róri

Csutak Róri Tollából

Csutak Róri egy napsütötte reggelen arra ébredt, hogy Aranyfürtös Rozi a mezítelen talpát csiklandozza egy apró kis fűszállal. Épp egy tölgyfa árnyékában heverészett hatalmas talpait kirakva az út szélére, kiszolgáltatva mindennemű vésznek. A vész be is köszöntött Rozi személyében és pont a legrosszabbkor, amikor a legkevésbé számított rá, így hát fölpattant, hogy megkeresse az ő kis Drágaságát, aki észrevétlen kigurult a zsebéből, be a legközelebbi napraforgó mezőre. Merthogy Rozi volt az ő Drágasága, az Egy gyűrű, aki ezúttal így adta értésére, hogy nincs már rá szüksége, de ha mégis nagyon vágyik rá meg kell őt keresnie, hogy újra megkaparintsa. Ahogy fölocsúdott, a lány már messze szaladt, szalmasárga fürtjei lobogtak a szélben. Kisvártatva azonban megdermedt valahol a mező közepén, lehunyta szemeit és felemelte a fejét, arra amerre a többi napraforgó is, és összeszorította szájacskáját, miközben türelmetlenül és izgatottan taposni kezdett a lábaival, akár egy kitörni készülő kis vulkán, aki alatt remeg a föld. Róri azonban tudta, hogy ez egy csalfa tréfa csupán, és a lány a csillagokat nézi ilyenkor, még ha fényes nappal is van, és arra vár, hogy a fiú kitalálja, milyen mesét hallgatna legszívesebben ma. Végül Róri úgy döntött, nagylelkű lesz és elnézi a lány meggondolatlan merészségét, figyelembe véve, hogy valójában nem is aludt igazán mélyen, csak szunyókált, sőt tulajdonképpen csak ábrándozott. De azért úgy döntött, nem adja ilyen könnyen magát, így hát fölegyenesedett, hüvelykujjait zekéjébe helyezte és peckesen elindult a lány felé, mint egy úr, ki a nagyok népéből való. Aztán egyszer csak hirtelen tánclépésekbe váltott és körültáncolta a lányt, aki egyre csak türelmetlenül topogott kis lábaival, mint aki folyton kitörni készül, vagy talán a Napra vár, egy kis tűzre, ami meleget ad, jó fogadóban kandallóra, hogy a fiú megcsókolja, és meséljen már végre neki valamit. Erre Róri hirtelen megtorpant, elővette pipáját, és tüzet próbált csiholni, de sajnos nem jött össze, mert amilyen meggondolatlan volt, hajnalban kinn hagyta a dohányt, mikor a valódi csillagokat nézte, és az nedves lett, így hát nem lehetett folytatni a mesét sem, mert hát Pipafüst nélkül nincsen mese, gondolta Róri. A lány erre igencsak elszontyolodott, abba is hagyta a dobogást, és olyan csönd lett, mint vihar előtt szokott. Róri olvasott a lány arcáról, kiderült, hogy eltűntek a csillagok, aztán pillanatok alatt beborult az ég is, majd rögtön el is vonultak az esőfelhők, és csodák csodája kisütött nap, és amikor a fiú a legkevésbé számított rá, kitört a vulkán, s Rozi elszelelt. Lábai alól szálltak föl a pillangók, és ahogy Róri behunyta a szemét és folytatta a lány arcáról való olvasást, látta elégni is őket a Végzet tüzében. A gyűrű pedig megmaradt, és új gazdát keresett, aki cirógatja, kényezteti és nem rontja úgy el a kedvét, és legfőképp mesél neki. Így rontották hát el a mesét.
Ám Rozi nem értette, hogy ez a kis hiba, ami a mesébe csúszott, csak egy kis cselszövés volt, amit a fiú szőtt bele, no nem gonoszságból, hanem puszta szeszélyből, egy olyan hatalmas és csodálatos mese része volt csupán, melynek ők a szépségét elképzelni sem tudták. Csak Róri sejtette, így hát derűsen kerekedett föl, s a lány nyomába eredt. Arra gondolt útközben, hogy ha ma elég ügyes és kiengeszteli a lányt, akkor holnap talán mesélhet még neki egy gyönyörű mesét.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 10 éve 4 hónapja #386610


  • Hozzászólások:708
  • Julcsi_ profilkép
  • Julcsi_
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
A Királylány és a Béka
Kreatív pályázat a Farsangra

Gondolkoztál már rajta? A mindenki által ismert hagyományos téma kezd unalmassá válni. Képzeld, még nekünk is. Milyen mese az, ami mindig ugyanúgy végződik? Amelynek mindig ugyanazok a szereplői?
A feladat tehát csak Rád vár: bizonyítsd be, hogy Te képes vagy továbbgondolni! A hírhedt páros, a Királylány és a Béka történetének kreatív feldolgozására és újraértelmezésére írunk ki pályázatot, melynek beérkezett pályaműveit a Farsangi Bálon bírálja el maga a nagyérdemű közönség! Az első helyezettet természetesen izgalmas fődíj illeti!

A jelentkezés feltételei:
A pályamunka formája lehet bármilyen előadó-művészeti ág. Jelentkezni a mű címének és formájának megjelölésével a csatahajo-kukac-hotmail-pont-com-on lehet 2010. január 31-ig!

(Kérdéseket - ha vannak - a Farsang topic-ban tessék feltenni!)
argh
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 10 éve 6 hónapja #385834


  • Hozzászólások:79 Köszönetek: 9
  • Hemhet profilkép
  • Hemhet
  • Senior Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 1
Nekem erről egy mese jutott eszembe. Ha jól emlékszem "A legérdekesebb szó" volt a címe. A történetbe most nem mennék bele, a lényeg annyi, hogy a legérdekesebb szó az "egyszer...", amellyel minden mese kezdődik. :D
Ami fontos volt, az úgyis megmaradt.
A többit őrzi az óceán
.” (Horváth Attila)
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 10 éve 6 hónapja #385828


  • Hozzászólások:2797 Köszönetek: 7
  • We're under the same sky
  • Dodiee profilkép
  • Dodiee
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 5
Arra gondoltam, mi lenne ha kis életet lehelnénk ebbe a topicba :)
Egy kis játékos beszélgetésre, netán vitázgatásra invitállak titeket, mégpedig a következő témában:
Szerinted mennyire fontos avagy nem fontos egy novella, regény, elbeszélés első sora, esetleg első bekezdése?
Olvasóként mennyire fontos számodra az a bizonyos első pár sor? Ha nem ragad meg nem is olvasod tovább, esetleg adsz neki még egy esélyt?
Íróként (vagy írogatóként :) ) mennyire fektetsz energiát abba, hogy ez az első pár sor "üssön"? Szerkesztgeted, gondolkozol rajta, vagy csak "ahogy esik úgy puffan, haladjon a sztori" szintjén állsz hozzá?

Akinek van kedve beírhatja ide a kedvenc első mondatát, bekezdését, és örülnék ha fűznétek hozzá kis magyarázatot is, hogy miért ez a kedvencetek :)

Remélem lesz erre némi reakció, és elindulhat itt is némi beszélgetés ami mindenki okulására szolgál :)
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 11 éve 3 napja #379256


  • Hozzászólások:347
  • Nellas profilkép
  • Nellas
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Üdv mindenkinek!

Amint látom, igencsak haldoklik ez a topic, és a feltöltések száma is eléggé megcsappant az utóbbi hónapokban. Szeretnék feldobni egy ötletet, aztán valaki csak elkapja. Ha nincs elég ihletetek, hogy Középföldén játszódó novellákat/verseket/regényeket írjatok, arra is van lehetőség, hogy fordítsatok! A net tele van jobbnál jobb történetekkel, amiket bizonyára a magyar olvasóközönség is szívesen olvasna. Ha valaki kedvet érez az ilyen fajta munkához, ne habozzon. Segítségül itt egy link, ahonnan el lehet indulni:

http://www.fanfiction.net/book/Lord_of_the_Rings/

Ha kiválasztottatok egy fanficet, ne felejtsetek el engedélyt kérni az írótól a fordításhoz! Remélem, páran kedvet kaptok a dologhoz :) Dobjuk már fel egy kicsit a Kreatív Szekciót! Sok sikert!

Üdv, Nellas
"Csak engedj élni... tüzekbe nézni...
tilinkószónál... mesét mesézni..."
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 11 éve 7 hónapja #372100


  • Hozzászólások:3921 Köszönetek: 1
  • Tünde profilkép
  • Tünde
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Szeretsz olvasni? Szereted a jó történeteket? A fantasyt? Szeretsz kötekedni, kritizálni, ötleteket adni, jókat vigyorogni, esetleg izgulni? Belefolynál egy történet alakításába? Olvasnál ingyen egy jó könyvet? Van neted? Van hetente 2x10 perced, hogy mindezt megvalósítsd? Gyere és tedd meg mindezt… Várnak az írók, hisz jó kritika nélkül egy művész sem élhet :) www.cremor.freeblog.hu
(Adimék regénye)
"Anyává csakis a gyerek tehet - nem az apa"
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 11 éve 7 hónapja #371473


  • Hozzászólások:347
  • Nellas profilkép
  • Nellas
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Kedves alkotó barátaim!

Mint a Fan Fiction rovat gazdája, a Tolkien HU egyik új szerkesztője néhány kéréssel fordulnék hozzátok. Közreműködésetekkel a tolkieni mitológiát szeretők egy sokkal szebb, színvonalasabb, igényesebb gyűjtőhelyet találhatnak majd itt.

A teljes eddig Fan Fiction néven futó részleg át lesz szervezve olyan módon, hogy hozzám csak a prózai és verses alkotások tartoznak majd. Hatvanhat oldalon, közel 660 darab mű olvasható jelenleg. Ezeket alaposan át fogom én is válogatni, és mindent, ami nem kapcsolódik közvetlenül a középföldei világhoz, tolkien mitológiájához, azt törölni fogom, illetve átmozgatom a megfelelő kategóriába. Azt azonban nem hiszem, hogy az összes a Fan Fiction részlegben maradó írást is nekem kéne átjavítanom helyesírásilag. Kérném az összes, az oldalon eddig publikált írót, hogy nézze át alaposan a feltöltött írásait. A Vázlat néven futó írásokat törölni fogom, ebben a formában nem felelnek meg az oldal új koncepciójának.

Gondolom, lesznek olyanok is, akik már évekkel ezelőtt eltűntek az oldal légteréből, őket megpróbálom megkeresni. Ha nem lesznek meg, de az írásaik megfelelnek az oldal színvonalának, akkor személyesen fogom őket átjavítani.

Figyeljetek oda az alábbiakra:

– tördeljétek a szöveget! Nehezen olvasható, ha egy tömbben van az egész. Nem azt mondom, hogy bekezdésenként, de azért néha-néha nem árt.

– figyeljetek oda a helyesírásra, a vesszők helyére a mondatokban, a nevek helyes írásmódjára!

– a gondolatjel és a kötőjel nem felcserélhető! A megfelelő helyen a megfelelő karaktert tessék használni!

– üssetek egy space-t a mondat végi pont után, a gondolatjelek után és ha szöveg előzi meg, akkor előtte is!

Egyelőre ennyi, biztos eszembe fog még jutni pár dolog. Előre is nagyon köszönöm az együttműködést. Mindenkinek jó munkát kívánok, remélem, mindenki újult lelkesedéssel veti bele magát az írásba :)
"Csak engedj élni... tüzekbe nézni...
tilinkószónál... mesét mesézni..."
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 12 éve 1 hónapja #358555


  • Hozzászólások:4775
  • Namarie profilkép
  • Namarie
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Először írtam novellát, és ha nem lenne baj, betenném. Kritikát szeretnék kérni, mert attól, hogy vaalki tudja, hogy kell novellát írni, még nem biztos, hogy JÓL tud alkotni.

komoly témája van, és egy novellaciklust tervezek belőle csinálni. Előre is köszönöm segítségeteket!
"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 12 éve 2 hónapja #357454


  • Hozzászólások:385
  • ADIM a Des profilkép
  • ADIM a Des
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Régóta tervezem, hogy az írásaimnak nyitok egy oldalt. Most végre elkészült! Sok alkotásom van, így az oldal folyamatosan bővül.
Mindenkit szívesen látok a Lélekbuborékjaim között!

http://www.lelekbuborekok.eoldal.hu/
"Segíts magammal tisztának és keménynek lenni, mint a gyémánt s másokkal oly hasznosnak és szerénynek mint a szén!"
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 12 éve 2 hónapja #357453


  • Hozzászólások:385
  • ADIM a Des profilkép
  • ADIM a Des
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Szia itt Ninquefána!!! :lol:

Szerintem nagyon beszédes, és sokatmondó, a kitalált realisztikusságával pedig elszomorító. Nagyközönség elé is kikerülhetne, van mondanivalója!
"Segíts magammal tisztának és keménynek lenni, mint a gyémánt s másokkal oly hasznosnak és szerénynek mint a szén!"
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 12 éve 2 hónapja #357214


  • Hozzászólások:14
  • Ninquefána profilkép
  • Ninquefána
  • Fresh Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Remélem nem gond, hogy nem Középfölde a téma és nem kapcsolódik (szorosan) semmilyen tolkieni gondolathoz.
Nimphândír, a hűséges Fehér Felhő
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 12 éve 2 hónapja #357213


  • Hozzászólások:14
  • Ninquefána profilkép
  • Ninquefána
  • Fresh Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Sziasztok. Egy öreg szürketünde vagyok, és szeretném, ha elolvasnátok a novellámat. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

"Kezdetben...

Kezdetben nem volt semmi különös. Éltek állatok, növények, moszatok, hegyek, folyók,
felhők, szelek, csillagok. Mindannyian tudták a helyüket a Természetben. Létrejöttek, éltek,
elmúltak, és tudták minden sejtjükkel, morzsájukkal fuvallatukkal és cseppjükkel, hogy ennek
így kell lennie. Nem gondolkodtak, és a Földön és az Égben béke honolt.

Történt egy szép napon, hogy az egyik állat megbetegedett. Evett egy mérgező gyümölcsből,
és elkezdte azt hinni, hogy ő nem is állat. Azt képzelte, hogy ő egymaga többet ér bármely
állatnál. Szerette ezt az érzést. Ezt persze a többi lény nem tudhatta. Így minden ment a maga
útján tovább. A szúnyog, mivel nem tudta, hogy az Állat magasabbrendűnek hiszi magát,
továbbra is szívta a vérét, mert ez volt a rend. Az oroszlán továbbra is vicsorgott és morgott
rá, mert ez volt a rend. Az eső verte, a szél fújta, a felhő árnyékot vetett rá, mert egyikük sem
tudta, mit cselekszik.
Ezt az Állat nem szerette. Úgy érezte neki több jár. Úgy érezte, minden és mindenki, akivel
addig békében élt, állatok, növények, folyók, ázalag kis lények most ellenségesek vele. Úgy
érezte, el kell pusztítania mindent, ami nem ismeri el azt, hogy ő több egyszerű állatnál.
Elkzdte hát megölni az oroszlánokat, akik rámorogtak. Megölte azután a fákat, ha árnyékot
vetettek rá vagy ha megbotlott a gyökerükben. Úgy érezte, joga van ehhez. Elkezdte
felosztani a világot jóra és rosszra aszerint, szereti vagy nem az adott dolgot. Pusztította a
folyókat, ha azon a földön folytak keresztül, amit az Állat kiválasztott magának. Megölte a
madarakat, ha felcsipegették az Ő füveinek magjait. Megölte a legyet, ha a fülébe zümmögött.
Beásta a tavat, ha vizes lett benne és fázott.

Mivel a betegsége nem ölhette ki belőle a lényegét, legfeljebb csak elfelhőzte, az Állat
elkezdte kellemetlenül érezni magát. Lelkiismeretfurdalása volt a sok leölt állat, a sok
kivágott fa és betemetett folyó miatt. Lelekifurdalása volt a kiirtott bogarak, szitakötők és
minden elpusztított élőlény miatt. És magányos volt. Most, hogy az egész világ az ellensége
lett, mérhetetlenül magányosnak kezdte érezni magát. Gyűlölte ezeket az érzéseket,
elhatározta hát, hogy ezeket is elpusztítja. Menekült árkon-bokron át, egyik földrészről a
másikra, rettegett mindentől, rettegett magától is. Beteg volt.
A világot az ellenségévé tette, így fenyegetésnek érzett mindent. A fák fenyegetést suttogtak
felé, a füvek szintúgy. A tücskök fenyegetést cirpeltek, a folyók félelmet csobogtak a fülébe. A
sötétség sem adott már enyhet neki.
Őrülete odáig fokozódott, hogy elkezdett hangokat hallani. „Én vagyok a Te urad, aki sárból
megteremtettelek, hogy uralkodj minden Élő fölött, hajtsd igába a Földet, amit neked adtam!"
Hirtelen csend lett. Az Állat megnyugodott.
Attól a naptól, ha megölt valamit, amit nem szeretett, már úgy érezte, ez parancs, amit az Úr
adott, így kell lennie. Nem volt többé felelős azért, mert pusztította a természetet és beteggé
tette az egész bolygót, amin egykor a fajtája békében élt minden élővel. Diadalmas ábrázattal
irtotta ki attól a naptól az erdőket, szárította ki a folyókat, mérgezte meg a tengereket és azt
gondolta, hogy ez jó. Már nem volt magányos, mert volt valahol egy istene, akit ugyan nem
látott, akit a nagyapja sem látott, de akiről hallotta, hogy valaki mesélte, hogy...
Betegségét örökölték a gyermekei és azok gyermekei is. Mostmár közös erővel fáradoztak
azon, hogy igájukba hajtsanak minden élőt és élettelent.
Persze a többi élőlény ebből csak annyit érzett, hogy ez az állat súlyosan beteg, és elpusztít
mindent maga körül, éppúgy, mint önmagán belül. Mert az Állat belül is pusztított mindent,
amit nem szeretett. Fondorlatos eszközöket talált erre. Drogokat, játékokat, munkát, alkoholt,
szerepjátszást egymás előtt, erőszakot.
Eljött a nap, mikor nem maradt egy szál fű sem a bolygón, csak „gabona"; nem volt egy madár
sem, csak „haszonállat" Nem volt hal sem, csak konzervdobozban. Nagy, szögletes tenyésztő-
medencékben nevelték őket és vegyianyagokkal etették. A virágok is műanyagból voltak, de
el egyik sem hervadt, legfeljebb szép lassan belepte a por. Tücskök már réges rég nem
cirpeltek a nyári éjszakában. A szelet szabályozták, nem volt több nyári vihar sem, se hóvihar
télen. Az idő különben is émelyítően langyos volt télen-nyáron.

Az Ember, mert így hívta magát, jelezvén, hogy nem állat, nem talált semmit, amit még
leigázhatna, elpusztíthatna vagy megölhetne, kivághatna, felégethetne vagy lerombolhatna. A
hegyeket is mind legyalulta már, a tavakat feltöltötte, hogy a soksávos autópályáinak helyet
csináljon. A szomszédos bolygókon halmokban állt a szemét, amit az Állat termelt maga
körül.

Úgy érezte, betöltötte végre a feladatát. Várta, hogy megkapja végre a jutalmát az Istenétől,
aki az ősapja ősapjának ezeket állítólag megparancsolta. Az Isten azonban nem jelentkezett.
Vártak, imádkoztak hozzá. Egyikük sem látta vagy beszélt vele, de így látták az apjuktól meg
az ősöktől. Napról napra várták a dicsőséges Ítéletet, amikor megkapják végre a várt
jutalmukat a leölt állatok millióiért, a kivágott erdőkért, felégetett mezőkért. A jutalom
azonban csak nem jött. Vártak, böjtöltek, vezekeltek, követelődztek az Istennél, átkozták,
zsarolták az eget, az azonban némán és hamuszürkén borult föléjük. Jutalmat és megnyugvást
nem adott.
Éltek napról napra, és egyre kevésbé hittek már a bölcseknek. Azok kitaláltak mindenfélét,
hogy az enbereket megnyugtassák. „Az Úr akarata...", „Békesség..."
Az beteg állatok érezték, hogy ez nincs így jól. Úgy érezték, valaki becsapta őket még a
kezdet kezdetén. Keresték, ki mondhatná el nekik az igazat, mert egymásnak sem hittek már.
Nem szerették egymást sem, mert „ő nem figyel rám eléggé", „ő megbántott a múltkor", „ő
elém állt a boltban", „ő nagyobb adag ebédet kapott"... Egymást is elpusztították volna, ha a
papjaik nem azt tanítják nekik, hogy ez rossz. Tizenötmilliárdnyian éltek a felégetett,
elpusztított bolygón és nem voltak boldogok. Tizenötmilliárd magányos, becsapott, beteg állat
volt csupán.
Néhányan emlékeztek még békés, bölcs indiánokra, akik mosolyogva haltak meg, meztelen
bennszülöttekre, akik a fákkal beszéltek, és mosolygós eszkimókra, akik örültek a hóesésnek.

Megkérdezni azonban már nem tudták őket arról, mit tudtak ők, amiket az Állatnak nem
tanítottak meg. Közülük az utolsó egy elmegyógyintézetben pusztult el nyomorúságosan, mert
azt állította, hogy az ember csak egy beteg állat.

Az ember végülis meggyógyult, de akkor már késő volt."

Íródott a Hetedkor napjaiban, Ninquefána tollából.
Nimphândír, a hűséges Fehér Felhő
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 12 éve 8 hónapja #343350


  • Hozzászólások:3464 Köszönetek: 2
  • nn ms.j sAw
  • Sötét Úr profilkép
  • Sötét Úr
  • Administrator
  • TÁVOL
  • Karma: 1
Nyerjetek!

Verses Csoport pályázatot írt ki, József Attila Gügyü, gügyü című versének elemzésére. A pályázatokat Sötét Úr várja privát üzenetben 2007 szeptember 22-ig (Bilbó születésnapjára).

A vers sajnos nem minden József Attila-kötetben található meg, de a neten is fellelhető. (Ha hibásan jelenik meg, a böngészőben a karakterkódolást át kell állítani ISO-8859-2 közép-európaira - ezt általában a Nézet menüben lehet megtenni).

Várjuk a Te elemzésedet is! A legjobb elemzés beküldőjének díja egy aranyozott ezüst Egy Gyűrű, hozzá illő ezüst lánccal. A többi elemző más kinccsel lesz gazdagabb!
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 12 éve 9 hónapja #342556

  • Anonymous profilkép
  • Anonymous
Köszönöm mégegyszer.
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 12 éve 9 hónapja #342514


  • Hozzászólások:10445 Köszönetek: 26
  • Gandalf profilkép
  • Gandalf
  • Administrator
  • TÁVOL
  • Karma: 13
Csak akkor tudnád módosítani, ha tudnád szerkeszteni. Ha tényleg nincs ott a szerkesztés-opció az írások listájánál, akkor kérd meg nagyon szépen és udvariasan Ulmot, hogy biggyessze oda a nevedet az aljára!
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 12 éve 9 hónapja #342513

  • Anonymous profilkép
  • Anonymous
Köszönöm Gandalf, de (mivel ezt valóban nem tettem meg) el tudom még rendezni valahogy?(mármint tudom-e szignálni)Ugyanis(gondolom emiatt)nem jelenik meg nekem a "szerkesztés" gomb? :?
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.

Novellák 12 éve 9 hónapja #342460


  • Hozzászólások:1151
  • Altaris profilkép
  • Altaris
  • Platinum Boarder
  • TÁVOL
  • Karma: 0
Dreamer_KF beküldte:
Üdv!
Doodie köreműködésével, és némi korty levegő után lehet, h. újraindul a novellakör, megújhodott szabályokkal és formában. Még képlékny a dolog, de nyitott mindenki számára (asszem ezt beszéltük meg).
Majd még lövünk, ill. az illetékes lő új infókat :)

merre, hol? *érdekelne,... 8O
Megmagyarázhatatlan minden, ami kettejük között történt, de igaz, hiánytalan valóság. /Szilvási Lajos - Bujkál a hold/
Nyilvános megtekintési jogosultság letiltva.
Oldalmegjelenítési idő: 0.294 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére