mtt rovat 01

 

A Magyar Tolkien Társaság (MTT) a J. R. R. Tolkient (1892-1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak valló magánszemélyek önkéntes és autonóm közössége.

Amellett, hogy lelkesen és elszántan végezzük a tolkieni életmű megismertetését és népszerűsítését, alapvető eszménk, hogy a tolkieni világot, értékeket a mindennapi életben kell átélni, a szárnyaló képzelet által inspirált kreatív tevékenységgel, közösségi keretek között.
A programjainkban és minden tevékenységünkben alapvető az a törekvés, hogy képzeletünket ne kössék meg a világ ismert tényei és korlátai. Nem kívánunk kivonulni a világból, vagy elmenekülni egy másik valóságba, de úgy érezzük, hogy életünk gazdagabb és teljesebb, ha a szárnyaló fantázia időnként elrepít minket olyan időkbe és helyekre, ahol a mi világunk problémáit egy más nézőpontból élhetjük át.
Hittel valljuk, hogy a Tolkien professzor által megálmodott "másodteremtés" programját folytatva, az egyik legfőbb dolgunk az életünkben hogy kreatív energiáinkból táplálkozó alkotásainkkal magunk is gazdagítsuk a minket körülvevő teremtett világot.
A Társaságunk elsősorban nem egy egyesület, egy hivatalos szervezet, hanem egy működő közösség, melyet az emberi kapcsolatok hálója tart össze. Ez hozta létre a tolkieni világ értékeit magukénak vallók, életükben megvalósítani törekvők  Magyarországon egyedülálló, működő ifjúsági közösségét.

Társaságunk szeretettel vár minden, a Középfölde-mitológia szellemiségét tisztelő Tolkien-szimpatizánst, aki érdeklődik programjaink és közösségünk iránt.
Így segítheted munkánkat, vagy vehetsz részt benne: >>>

 

Képzelet - Kreativitás - Közösség

 

A Társaság alapdokumentumai letölthetők innen:

Alapszabály
Manifesztum

Bevezetés Elffel találkozni nem mindennapi élmény. Körbelengi őket egy titokzatos varázs, amely még a legotrombább törp szívében is megmozgat valamit, és a legtöbb emberi lényt már csupán a pillantása is megbabonáz és elemészt. A legkecsesebb balerina lépte is csak medvecammogás egy elf könnyedsége mellett. Szinte szállni, lebegni látszanak a föld felett, minden lépésük egy-egy tökéletesen összkomponált koreográfia, köztük az ember úgy érzi magát, mintha egy csodás álomba csöppent volna, egy meseszerű álomba. Vékony testalkatuk kiemeli törékenységüket, melyből mégis valami megfoghatatlan energikusság árad. Hosszúkás arcukat büszkén szegik fel, s hagyják, hogy elhegyesedő fülüket körbetáncolja selyempuhaságú, lehelet vékony szálú hajzuhataguk. Feltűnően eleven fényben ragyogó pillantásukat sokáig senki sem állhatja. Így ismerték általában a Szépek Népét.
90. oldal / 112

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére