Gondolatok

Hmm Tavasz... Az emberben-mármint a többségben-örömöt ébreszt, lehet benne valami... Toma írta: "Én mindig vigyorgok..." Toma! Igazad van, nevessél, mosolyogj, én is ilyen voltam valamikor, nevettem, mosolyogtam, de aztán ez a mosoly már nem volt az igazi, el is tűnt már jó részt az életemből. Persze,-mondjátok- megint depizel, meg szomorítasz bennünket... Igen, depizek, meg szomorítalak benneteket, mert más szomorítani vagy vidámítani nincsen lehetőségem... Ugyan Papa-mondjátok megint-lásd az élet szép oldalát, a vidámságot, a "hőbörgő" gerléket... nézem, de már többet látom magam előtt a földet, és egyre inkább beleragadok, magához vonz, hív: Gyere, áss belém, feküdj belém, pihenj el bennem... és ez a hívó szó egyre erősebb, majd egyszer erősebb lessz mint én, és akkor tényleg eggyek leszünk; mi ketten...
Ez egy "depis" írás, nem megengedhető így tavasz idején... de ez is, ilyen is van...
Nevessetek, örűljetek, Tüncifjak, és Én a Papa, majd nézlek bennetek, és veletek örülök, a ti örömeteken. Táncoljatok Tüncifjak, mert ez a tánc egyre lassúbb lessz, és végül már csak botorkáltok a semmiben, önnön életetekbe zárva...
Persze-mondjátok- soha nem lessz ez így, mi mindig, örökké összetartozun... Igen Összetartoztok egy évre, évtizedre, évszázadra vagy akár a föld egy korszakára is... de az örökké még nektek is, Tüncifjak kicsit hosszú időszak...
Én most a chaton Kalesszin vagyok , egy vén sárkány, aki ráér várni, és a maga dolgát csinálja időtlen-idők óta, de néha még felreppen a fiatalokkal, a kelő nap fényében, a nyugati széllel táncrakelni! Én is valahogy így kelek táncra veletek, önfeledten, feledve vénségem, de tudva is, hogy egyszer ez is lelmúlik.
Bizony a Sárkányléthez hozzátartozik a "fog" is, bizony néha igazamat védve, vagy igaztalanúl megmarok embereket, ez a harapás jobban fáj a szívemnek, mint azt ti, Tüncifjak gondolnátok.
Gondos sárkányként viszont igyekszem összefogni az újakat,-mint sokan közületek is- elvinni hozzátok, beállítani Közétek a nagy forgatagba, a Táncba a Nyugati Szélben...

Panni, én a buszon kezdek el mindig vigyorogni, sőt, néha fel is röhögök...

én mindíg vigyorgok

Én akkor szoktam a legjobban vigyorogni, ha reggel egyedül, komótosan ballagok le a buszmegállóba. Mindig eszembejut valami, amitől majdnem röhögőgörcsöt kapok, és nem érdekel, hogy ki néz hülyének... Ha nevetnek rajtam, had nevessenek, hisz énis nevetek

Estelio, elég körbenéznem, és ezt látom... Részletekbe inkább nem mennék.
Amúgy utcán, egyedül, miért ne...? Van, h akkor mosolygok a legnagyobbakat, az emberek pedig épp ezt mosolyogják meg, és akkor már megérte...

Inczy írta: Épp itt üldögélek, bambulok ki az ablakon, és nézem a NAPsütést... Feltölti az embert. Megjön a tavasz és mindenki jókedvű lesz. Végre mosolyognak.
Miért csak tavasszal és nyáron lehet? Miért nem tudnak télen is vidámak lenni az emberek? Mi olyan más akkor? Sose értettem...

Vagy továbbra sem szabad általánosítani, és csak én látom rosszul? Kérlek cáfoljatok meg!

Ha a barátaimmal lehetek és beszélgetünk meg hülyéskedünk akkor tőlem lehet nyár is meg tél is olyanokat mosolygok, hogy csak na.
Nem szabad álltalánosítani. Én sem szoktam. Minden ember más. Egyébként te honnan szeded, hogy az emberek télen nem mosolyognak? Abból, hogy hogyan mennek végig az utcán? Ha egyedül megyek az utcán akkor én sem vigyorgok, mert még valami őrültnek néznek.

Inczy írta: Épp itt üldögélek, bambulok ki az ablakon, és nézem a NAPsütést... Feltölti az embert. Megjön a tavasz és mindenki jókedvű lesz. Végre mosolyognak.
Miért csak tavasszal és nyáron lehet? Miért nem tudnak télen is vidámak lenni az emberek? Mi olyan más akkor? Sose értettem...

Vagy továbbra sem szabad általánosítani, és csak én látom rosszul? Kérlek cáfoljatok meg!

De lehet boldog az ember. Ha megtalálja azokat a dolgokat amely apró örömöket okoz. Például egy jót hógolyozni a többiekkel, nézni hogy csillog a napfény a havon.
Ősszel pedig olyan gyönyörű amikor színesek az erdők, rengeteg madárraj költözik. Szóval mindennek megvan a maga szépsége.

Well-of-Souls írta:

Rabyn írta: Incály: azért mert kell a nap a jókedvhez, vagy a színek

Már csak azért is, mert a kedélyállapotot (is) befolyásoló D-vitamin szintézise fényfüggő...

Most elég jól elmentünk a biokémia irányába.
Nehéz megállapítani mi a szép, egyes embereknek más és más.
Nálam erősen hangulatfüggő az ilyen dolog.
Valamikor belemerülök az eső egyhangú surrogásába, eggyé válok a csenddel, máskor halálosan fejdühít az esős locs-pocs.
Tetszik a szép hó esés, de ha arra gondolok, hogy, reggel nekem autóval el kell indúlnom, megint ideges leszek.
Ezek csak példák, de mitsem számít az idő,, ha az embernek a lelke rendben van. De ha ott rendezlenség van, akkor még a legverőfényesebb tavaszi napon is az árnyékba fog bújni, és átkozza a világot.

Vajon mi lehet az oka, hogy elfelejtettünk gondnélkűl kacagni, örűlni?

Rabyn írta: Incály: azért mert kell a nap a jókedvhez, vagy a színek

Már csak azért is, mert a kedélyállapotot (is) befolyásoló D-vitamin szintézise fényfüggő...

Inczy írta: De miért csak NAPsütéssel lehet az ember jókedvű?! Zuhogó esőben, amikor minden szürke, én akkor is olyan boldog tudok lenni a meleg szobában egy bögre cappuccinot szürcsölgetve...
Vagy a szeretteim mellett, teljesen mindegy, h mennyi szín van körülöttem, és milyen évszak van...

Pontosan. Én akkor is vidám és boldog tudok lenni, ha szakad az eső, és "ramaty" idő van. Megvan annak is a szépsége. Mindenben meg lehet látni a szépet. Nyilván napsütésben könnyebb...

De miért csak NAPsütéssel lehet az ember jókedvű?! Zuhogó esőben, amikor minden szürke, én akkor is olyan boldog tudok lenni a meleg szobában egy bögre cappuccinot szürcsölgetve...
Vagy a szeretteim mellett, teljesen mindegy, h mennyi szín van körülöttem, és milyen évszak van...

Incály: azért mert kell a nap a jókedvhez, vagy a színek. Télen a fehéren kívül nincsenek szép színek..

Az ember mégiscsak természeti lény (vagy mi), és erővel tölti fel a tavasz, a meleg, meg minden!

ne általánosíts mert én igen is mosoplyogtam amikor haverommal az iszapban turkáltam sőt ő is, és eléggé tél volz fújt a hó

de amúgy a napsütés energiát ad

Épp itt üldögélek, bambulok ki az ablakon, és nézem a NAPsütést... Feltölti az embert. Megjön a tavasz és mindenki jókedvű lesz. Végre mosolyognak.
Miért csak tavasszal és nyáron lehet? Miért nem tudnak télen is vidámak lenni az emberek? Mi olyan más akkor? Sose értettem...

Vagy továbbra sem szabad általánosítani, és csak én látom rosszul? Kérlek cáfoljatok meg!

bolygatni? nem nem.. nem fogom, tisztelem őket. majd egyszer utána akarok nézni, ki lehetett iker jegyű a családban.. hmm végülis hihi.

Cala írta: nekem kistesóm született (papám halála után) ugyanabban a jegyben mint a nagypapám.. skorpió. nem látta őt sohasem. de képen felismerte és mondta, hogy találkozott vele, egy pályaudvaron.. lehet ez egy kisgyerek kitalált meséje, de hogyan ismerte fel a képen? ha nem mondtuk neki, hogy "nézd ott a papa, az anyu apukája"..
***
nagymamám halála után - aki halak jegyben született - sokáig gondolkodtunk, vajon mi lesz, békésen távozott el, bár betegen. mostanában fog világra jönni az unokatestvéremnek és a feleségének a gyermeke, halak jegyben.. igaz fiú, de nem tudom, ez mit számít. meg mit nem.
ezek csak apró dolgok. nem tudni, van-e jelentésük.

Ezt nem tudni, de szerintem nem szabad bolygatni, mert esetleg káros lehet az illetőre.

Elza:
Én azt gondolom, tényleg a nagymama üzent.

Elmúlás. Tudom, hogy iszonyatos fájdalom, különösen, ha a hozzátartozó nem békésen távozott, de akkor sem szabad bolygatni a nyugalmukat.
Nem véletlenül mondom azt, amit mondok.

Elza Eldaniella írta:
Na ezek után el lehet gondolkodni, mi is volt azaz álom! Csak véletlen volt, vagy tényleg a nagymamám üzent az anyukámnak, hogy készüljön mert nyolc hónap múlva megszületik a második unokája és az ő (mármint a nagyi) lelkével?

Én ebben teljes mértékben hiszek.Már nagyon sok ilyen történetet hallottam másoktól, hogy a hozzátartozóik üzentek az álmukon keresztül. Én is görcsösen várok egy ilyen üzenetre valakitől, akit nagyon szerettem, és bár én "akkor hiszem, ha látom"-típus vagyok, hiszem, hogy ez így van és a szeretteink vigyáznak ránk!

nekem kistesóm született (papám halála után) ugyanabban a jegyben mint a nagypapám.. skorpió. nem látta őt sohasem. de képen felismerte és mondta, hogy találkozott vele, egy pályaudvaron.. lehet ez egy kisgyerek kitalált meséje, de hogyan ismerte fel a képen? ha nem mondtuk neki, hogy "nézd ott a papa, az anyu apukája"..
***
nagymamám halála után - aki halak jegyben született - sokáig gondolkodtunk, vajon mi lesz, békésen távozott el, bár betegen. mostanában fog világra jönni az unokatestvéremnek és a feleségének a gyermeke, halak jegyben.. igaz fiú, de nem tudom, ez mit számít. meg mit nem.
ezek csak apró dolgok. nem tudni, van-e jelentésük.

Lélekvándorlás? Jó lenne ha igaz lenne!
Nekem van egy történetem erről. A nagymamám már régen meghalt. 22 éve. Még életében beszélgettek édesanyámmal, hogy ha van valami a halál után, azt megüzeni valahogy anyunak.
Na szóval a nagyi meghalat. Anyu meg elfelejtette az egész beszélgetésüket. De a nagymamám halála után hét évvel történt valami.
A bátyámnak és sogórnőmnek már volt egy kislánya, és már nem akartak több gyereket. Ekkor édesanyám egy reggel elmesélte, hogy az éjszaka azt álmodta, hogy az édesanyjával sétált egy folyóparton, majd hirtelen elsőtétedett, és mikor újból világos lett, akkor anyu már egy kislányt tartott a karjaiban. És ezután egy héttel a sogórnőm közölte, hogy újra babát vár. Nyolc hónap múlva megszületett még egy kislány, aki azóta már 12 éves, és a természetében és kinézetében is igencsak hasonlít a nagymamámra.
Na ezek után el lehet gondolkodni, mi is volt azaz álom! Csak véletlen volt, vagy tényleg a nagymamám üzent az anyukámnak, hogy készüljön mert nyolc hónap múlva megszületik a második unokája és az ő (mármint a nagyi) lelkével?

Phaedra/Namarie írta: A lélek miért szűnne meg?

Miért ne szűnne meg?

Phaedra/Namarie írta: Lélek: ha anyagtól független valóság, akkor nem múlékony.

Kérdés, hogy a lélek létezik-e vagy az, amit annak nevezünk, nem más, mint egy energiacsomó, amit cselekedetünk összessége hozott létre és ez kap egy új testet?

Én abban hiszek, hogy amit mi a léleknek nevezünk, az valójában a központi idegrendszerünk, az az "energiacsomó" pedig a sok-sok kis ingerület, ami az információkat szállítja. Ennek következtében a "lélek" anyaghoz kötött, sőt úgy is mondhatnánk, hogy az anyag és az energia együttese. Ezek persze a hallállal nem tűnnek el, pusztán átalakulnak, mondjuk egy szép tölgyfa tápanyagává... (Én ugyanis a halálommal egy fát szeretnék majd táplálni.)

gillz írta:

Alyr Arkhon írta: .

Számomra az összes ilyen bevett magyarázat túlságosan menekülésnek tűnik. Az ember képtelen elfogadni, hogy megszűnik a lélek, és kitalál bármit.

Nem tudom, számomra nem egyértelműen jobb a továbblétezés lehetősége... azért vannak olyan opciók is, h jobb inkább nem létezni egyáltalán. Én pl. nem szívesen ragadnék benn örökre a második világháború pár évében. Meg ilyenek.

A lélek miért szűnne meg?

Rabyn: ez csak akkor fordul elő, hogyha a hozzátartozó nem engedi el a halottját. Amúgy még iylenkor is segíthetsz neki, mert ha a hiányzol neki, érzékeltetheted a jelenlétedet. De az élőknek kötelessége volna, hogy elengedjék a halottjukat.

Lélek: ha anyagtól független valóság, akkor nem múlékony.

Kérdés, hogy a lélek létezik-e vagy az, amit annak nevezünk, nem más, mint egy energiacsomó, amit cselekedetünk összessége hozott létre és ez kap egy új testet?

Gillz: azt hiszem, hogy te erősen hajlasz ebebn a kérdésben a távol-keleti felfogások felé.

Igen ez is eszembe jutott, hogy mi van ha a halott lelke ittragadnak. Én pl.: nem szeretnék ittragadni. Látni ahogy mindenki akit szeretek meghal, felnő, stb... és én nem segíthetek semmit sem: ( Csak tétlenül nézem...

Alyr Arkhon írta: .

Számomra az összes ilyen bevett magyarázat túlságosan menekülésnek tűnik. Az ember képtelen elfogadni, hogy megszűnik a lélek, és kitalál bármit.

Nem tudom, számomra nem egyértelműen jobb a továbblétezés lehetősége... azért vannak olyan opciók is, h jobb inkább nem létezni egyáltalán. Én pl. nem szívesen ragadnék benn örökre a második világháború pár évében. Meg ilyenek.

halal utan? hat nem szornyu, hogy az idok soran nem jutottunk kozelebb a valaszhoz? hogy a technika fejlodesevel sem kerultunk kozeleb a valaszhoz? csak azert tesszuk ezeket a csomo-csomo potcselekvest, mert felunk. mert barmilyennyire szeretjuk az anyukankat, apunkankat, baratunkat, baratnonket...ezt az utat egyedul tesszuk meg azthiszem. A kerdes nem az, hogy mi van a halal utan. Hanem az, hogyvajon ugy fogod itthagyni ezt a vilagot, hogy itt mindent megtettel, es nyugodt lelkiismerettel akar most is meghalhatnal, vagy ugy erzed, hogy nem tettel le semmit az asztalra, nem mosolyogtal egyszer sem a szomszed nenire. De ha mosolyogsz azt se azert tedd mert "pokolra jutsz" (tom ez igen ostoba pelda de ha vegig gondoljuk mennyi mindent cselekszunk felelembol, akkor igencsak meglepodnenk), hanem mert azt a szivedbol teszed.

Alyr Arkhon írta: Az ember képtelen elfogadni, hogy megszűnik a lélek, és kitalál bármit.

Mert nincs okunk elfogadni, hogy nem lesz semmi.
Ha elfogadjuk, hogy nem lesz semmi a meghalás után, akkor életünkben kéne megcsinálni mindent, és ezt az átlagember nem bírná elviselni. Aki valami maradandót alkotott, az képes lehet elfogadni, hogy valameddig tart a cselekvési időszak, aztán vége.
Azzal is összefügghet, mit (nem) várunk, hogy mennyit tettünk életünkben/mennyit szándékozunk tenni. Aki el volt látva kihívásokkal, az pihenésre vágyik/arra, hogy vége legyen, aki föl- le sétálgat és vár valamire, az a halál után is számít még "időre".

Szerintem egyik fő oka a haláltól való félelemnek, hogy azt az egy dolgot biztosan egyedül és mindenkinek végig kell csinálnia.
Idézet az aláírásomban- a teljes a bemutatkozásban.