Gondolatok

Myrtus: semmiképpen ne add fel az elveidet miattuk! Egyáltalán ne akarj megváltozni!! Tudom, hogy nem könnyű, az én osztálytársaim se értik meg...Tolkient meg minden mást, és nem is beszélek nekik ilyenekről, pláne olyanról nem, hogy írok... Gondolj arra, hogy ez a társaság, két teljes osztályon is túl tesz! Mióta rátok találtam már fel merem vállalni azt, ami kedves nekem (úgyahogy) és ez szerintem az egyik legfontosabb, de nem épp az osztálytársaimmal osztom meg ezeket...(Csak én érzem, hogy ennek így valahogy nincs értelme? Na mindegy...)
Szvsz próbálj velük együtt nevetni, beszélni, mittomén mit fogtok csinálni, de maradj meg Te. Azt semmiképpen ne csináld, hogy szántszándékkal nem veszel róluk tudomást, nem állsz szóba velük...szal ne éreztesd, hogy mit gondolsz róluk. Ez lehet, hogy képmutatás, de Drowsének szerintem igaza van, vigyázni kell, különben pokollá teszik a suliban az életedet!

[size=9:2vso3lla]De sok marhaságot tudok én összebeszélni...![/size] 8O

Csatlakoznék, sajnos az én gimis osztályközösségem is elég gyér volt emberileg, lehet, hogy csak én nem illettem közéjük, sőtt valószinűleg igy volt, de visszagondolva már csak a jóra és szépre próbálok emléklezni.
Ami meg az osztálykirándulást illeti, emlékszem az utolsóra 4 napra mentünk vmi világ vége helyre 4kmre minden településtől az erdő közepén. Tehát semmi más program nem akadt, mint az italozás, mivel nem szeretem az alkoholt túlzottan, ezért kicsit vacakul éreztem magam- mellőzöttnek, fölöslegesnek és közröhej tárgyának-. Még az egyik barátnőmről is kiderült, hogy mit gondol rólam valójában, olyat amivel nagyon megbántott. Viszont történt egy- két jó dolog is, pár emberrel akivel előtte ritkán beszéltem ekkor volt alkalmam és ennek örülök, de visszagondolva nem mennék el mégegyszer. Ami pedig az alkalmazkodást illet, nem ajánlom, mert annak nem lesz jó vége, ha mégis elmész én a békés együttélés taktikát ajánlom, amiben pedig nem akarsz nem kell résztvenni, még akkor sem, ha a többiek ezt nem nézik jó szemmel...

Szerintem ne akarj alkalmazkodni senkihez. Nekem is ilyenek voltak az osztálytársaim, és (én hülye) elmentem elük egyszer osztálykirándulásra. Annál iszonyatosabb három napom soha nem volt még! Kiderült ugyanis, hogy nem csak egymást beszélik ki, hanem engem is! Nagyon rossz volt velük, mert egy-két srácon kívül nem jöttem ki jól senkivel, és csak velük lógtam egész idő alatt. Erre (vagyis már korábban) kiagyalták páran, hogy szerelmes vagyok az egyik srácba, és az a bajom. Nagyon-nagyon vártam, hogy végre hazamehessek!
Ha nem vagy jóban velük, nem is igazán ajánlanám, hogy elmenj velük három napra. Bár attól függ, hányadikos vagy, mert ha sok időt kell velük töltened még, jobb nem "kikezdeni" velük. Mert ha még évekig el kell viselned őket, jobb, ha tudsz velük beszélni.

Lenne egy kérdésem(ha volt már téma, akkor bocsi): Arról van szó, hogy egyszerűen sehogy se jövök ki az osztálytársaimmal. Mindenben mások mint én. Ez azért baj, mert háromnapos osztálykirándulásra megyünk, ami így nem lesz valami szórakosztató. A szüleim azt mondják, alkalmazkodjak (ez azt jelentené,hogy legyek részeg három napig, beszéljek ki mindenkit a háta mögött, stb. , mert az osztálytársaim ilyenek). De én nem akarok teljesen megváltozni. Szóval szerintetek igazuk van a szüleimnek?

Timona írta: Rabyn talán próbáld meg először ezt a ofő ügyet megbeszélni az igazgatóddal -hiszen múltkor is ő segitett-, mert ha előtte ő tud róla, akkor a tanárnődnek nem lesz alkalma pimasznak beállitani, ha esetleg mégis odadod a levelet- ami igen bátor tett, de igencsak rizikós is...

Ebben lehet az igazság.. Tényleg lehet hogy megoldás az igazgató, ha legutóbb is segített.. mindenesetre egy próbát megér szvsz...

Timona: Olyan dolgot tanulj, amiben örömödet leled. Sokan vannak akik nem találják meg 18 éves korukra, hogy mivé szeretnének válni, és ezért elhamarkodottan döntenek. Szvsz egyáltalán ne szégyeldd, ha rájöttél, hogy aminek tanulsz, azzal nem akarsz egész életedben foglalkozni. Minél hamarabb lépsz, annál jobb. Szerencsére a munkaválasztás/pályaorientáció nem olyan, mint a házasság, ami (jó esetben) egy ember életében csak egyszer következik be.

Timona írta: Mint már a beszélgetős topicban is emlitettem, kicsit ki vagyok borulva a fősulin velem történt dolgok miatt, sikertelenség, ellenséges és nem épp segitőkész tanárok és tanszéki alkalmazottak miatt. Valószínűleg nem lennék ennyire kibukva, ha igazán szeretném amit tanulok és látnám értelmét ezeknek a szélmalomharcoknak. Egyetlen dolog van mégis ami itt tart, mégpedig a barátaim, 2 éve járok ide és 4 olyan ember van akiknek nagyon sokat köszönhetek. Tudom, hogy mellettem állnak, de most nem tudnak nekem segiteni, mert el kell döntenem, hogy akarok e tovább szenvedni, vagy váltok ami szintén igencsak félelmetes gondolat- új hely, új emberek, újabb csalódási lehetőségek-. A családomnak hiába próbálom elmesélni mi folyik a suliban megpróbálnak megérteni és segiteni, de nem teljes mértékben, ők szertnék, ha folytatnám, de azt is látják, hogy egyre kevesebbet mosolygok és belülről örlöm magam. Még ezt a vizsgaidőszakot megpróbálom vhogy teljesiten, ha nagyon nem sikerül biztos elmegyek, de ha sikerül nem tudom hogy fogom eldönteni, hogy megyek vagy maradok, mert mindig ott motoszkál bennem a gondolat, hogy nem szabad félbehagyni azt amit egyszer elkezdetem, mert az megfutamodás és én nem vagyok olyan tipus... Remélem én is meglelem a kiutat mielőtt bediliznék.

szvsz ez nem megfutamodás. hanem döntés.

Rabyn talán próbáld meg először ezt a ofő ügyet megbeszélni az igazgatóddal -hiszen múltkor is ő segitett-, mert ha előtte ő tud róla, akkor a tanárnődnek nem lesz alkalma pimasznak beállitani, ha esetleg mégis odadod a levelet- ami igen bátor tett, de igencsak rizikós is...

Mint már a beszélgetős topicban is emlitettem, kicsit ki vagyok borulva a fősulin velem történt dolgok miatt, sikertelenség, ellenséges és nem épp segitőkész tanárok és tanszéki alkalmazottak miatt. Valószínűleg nem lennék ennyire kibukva, ha igazán szeretném amit tanulok és látnám értelmét ezeknek a szélmalomharcoknak. Egyetlen dolog van mégis ami itt tart, mégpedig a barátaim, 2 éve járok ide és 4 olyan ember van akiknek nagyon sokat köszönhetek. Tudom, hogy mellettem állnak, de most nem tudnak nekem segiteni, mert el kell döntenem, hogy akarok e tovább szenvedni, vagy váltok ami szintén igencsak félelmetes gondolat- új hely, új emberek, újabb csalódási lehetőségek-. A családomnak hiába próbálom elmesélni mi folyik a suliban megpróbálnak megérteni és segiteni, de nem teljes mértékben, ők szertnék, ha folytatnám, de azt is látják, hogy egyre kevesebbet mosolygok és belülről örlöm magam. Még ezt a vizsgaidőszakot megpróbálom vhogy teljesiten, ha nagyon nem sikerül biztos elmegyek, de ha sikerül nem tudom hogy fogom eldönteni, hogy megyek vagy maradok, mert mindig ott motoszkál bennem a gondolat, hogy nem szabad félbehagyni azt amit egyszer elkezdetem, mert az megfutamodás és én nem vagyok olyan tipus... Remélem én is meglelem a kiutat mielőtt bediliznék.

Rabyn írta: Boldogsághoz még egy kicsit: Persze van, hogy az ember feje fölött összecsapnak a hullámok. De szvsz mindig mindenből van kiút. Ha az hosszú is.

Sztem is mindig van kiút, csak lehet, hogy az ember egyedül nem látja meg. Ezért vannak a barátok/család, akik az ember mellet vannak. Igaz, nem vehetik le a terhet rólunk, de abban viszont segíthetnek,h könnyebben elviseljük azt. Pl.azzal, ha meghallgatnak minket, még ha nem is tudnak világmegváltó tanácsokkal ellátni. Az elég, ha érezzük, hogy szeretnek, és nem vagyunk egyedül. Szerintem ez a boldogság. Hálistennek tapasztalatból beszélek. Az elmúlt pár hónapban én is elég sok problémával küzdöttem, pl depresszió és minden, ami ezzel jár. Néha már azt sem tudtam, mi értelme annak,h létezem,. Pedig általában vidám szoktam lenni. Szóval a suliban is lehetett látni rajtam, hogy vmi nincs rendben. És amikor a legjobb barátnőm egyszerűen csak megölelt, szavak nélkül, az akkor mindennél többet jelentett. El is bőgtem magam...nekem ez jelenti az igazi boldogságot,hogy tudom, hogy van aki szeret. [size=9:pjsm7qm0]Remélem, érthető az eszmefuttatásom, mert még most is kuszák ezzel kapcsolataban a gondolataim...[/size]

Rabyn, sztem sem biztos,h jót tenne, ha odaadnád az ofődnek azt a levelet,mert többet árthat, mint használ.Azt hiszem, vannak olyan emberek, akiknél az ilyen enyhe kritika egyáltalán nem ér semmit.És levelednek az átlagoshoz képest szokatlanul őszinte és nyílt hangvételét félre is értelmezheti, mondván, hogy szemtelen, meg ilyenek. Mindenesetre drukkolok neked! (Ja, és ha úgy döntesz,h odaadod, mindenképp jó ötlet az igazgatónak is adni egy példányt.)

Rayan, Esgal többiek. CSak akkor adom oda (és lehet, hogy nem is csak neki hanem az igazgatónak vagy nemtudom.. de nagyon kezd elegem lenni.. de tényleg!)

Boldogsághoz még egy kicsit: Persze van, hogy az ember feje fölött összecsapnak a hullámok. De szvsz mindig mindenből van kiút. Ha az hosszú is.

Szerintem nagyon függ az embertől, hogy hogyan reagál egy ilyen "szembesítésre". A levél átadásával épp az a baj, hogy előre nem tudhatod, hogy felnyitja-e a szemét vagy figyelembe sem veszi, esetleg begurul rád.
[size=9:1ubo40l6]Személy szerint én nem merném odaadni, hátha a 3. verzió jön össze [/size]

Angwen: érettségiszünet? Tavaly még én is be voltam rezelve, de most vizsgaszünetben már kellemes emlék ahoz képest, ami az egyetemen megy....
[size=9:1ubo40l6]Jah, és utáltam, ha egy egyetemista ilyeneket mondott nekem! [/size]

Rabyn, ez a levél nagyon bátor dolog a részedről, de én is azon a véleményen vagyok, hogy amilyen önérzetes és büszke oldalad mutatod egy tanárnak, aki hivatalosan a feljebbvalód, valószínűleg pont az ellenkező hatást váltanád ki vele. Ha mégis odaadod, bekövetkezhet, hogy más szemmel néz majd rád, mivel kiállsz önmagadért; tisztelni fog, de mint ellenséget. Mert a gondolataiddal egyenrangúvá alacsonyítod őt, és sem minimális együttérzést, sem önvizsgálatot nem várhatsz tőle ilyen szavak után. Mindezek ellenére nagyon átérzem a helyzeted, és azt mondom, emberileg eleve magasabb szinten vagy és gondolkozol, ez az, amit nagyon tudatosíts magadban. Talán ez a megoldás kapuja.

A boldogtalanságért, mint olyanért nem az felelQs, aki boldogtalan... Ez így nem igaz. Azért, ha nem képes hinni, hogy lehet jobb, ezért lehet hibás, de az is lehet, hogy tényleg annyi rossz történik vele, hogy már nem képes elhinni, hogy másként is élhetne.. Nekem is volt most egy nagyon rossz idQszakom, és az, hogy mégis képes voltam élni, túlélni, a barátaimnak köszönhetem. de ha valakinek ez sem adatik meg? ha valakinek nincsenek igaz barátai(hogy miért, az más kérdés, ez lehet az Q hibája is..), akkor egyedül nagyon nehéz kikeveredni a kátyúból. Épp a közlemúltban beszélgettem egy barátommal arról, hogy mi az, ami kihúzhat valakit a sz*rból... és közösen megegyeztünk abban, hogy tele van a hócipQnk a "hidd el, jön másik" "fogsz te még így szeretni" "lesz majd valaki aki úgy szeret ahogy te Qt" címq klisékkel..egyszerqen túl sokszor hallottuk már, elkoptatott szavakká váltak... nem az a lényeg, hogy mit mond az illetQ, hanem hogy szívbQl mondja.. vagy ne mondjon semmit, csak legyen ott, és érezhessem, hogy fontos vagyok neki, tényleg érdekli mi a bajom, és próbál segíteni, csak nem tudja hogyan.. a kedves szavak is hitelüket vesztik ha nincs mögötte tényleges tartalom. Ó, persze, én is azt hittem, hogy nem lehet sojj, nem leszek én soha boldog, nem tudok majd Qszíntén mosolyogni, és fájt, Qrülten fájt már az arcom a hamis mosolyoktól, hiszen tudtam, a barátaim elvárják tQlem, hogy mosolyogjak, ilyennek ismertek meg, és azt hittem, nem tudnának mit kedzeni a szomorúságommal.. szerencsére volt pár barátom, akik értették mi a bajom, és segítettek, csak azzal, hogy mellettem voltak, és hagyták, sQt, kérték hogy beszéljek.. meséljem el mi a gond. És az ölelések. sokszor egy Qszinte ölelés többet ér minden szónál. Ha valaki elzárja magát ettQl, az magára vessen. Ha nem képes elhinni, hogy van aki szereti, pedig kézzel lábbal kapálóznak hogy ezt megértessék vele.. ott nem segít semmi, talán csak az idQ. Bár.. talán optimista vagyok.. iagzából, a szívem mélyén akkor is reménykedem, hogy lesz még jobb is, amikor nagyon a padló alatt vagyok. Tudom hogy nehéz hinni. De az élet egyszer mindenképpen kifogy a sz*rságokból, egyszer valami jobbnak is kel lennie.

Alcarcalimo írta: A gaz nem az ha valaki boldogtalan (azaz dehogynem), hanem az, ha nincs aki segítsen neki, illetve ha az illeto nem hagyja, hogy segitsenek neki. Na az tenyleg problema szvsz.
Alcar

Na, ebben abszolút igazad van! Én is mindig ezt mondom!

És ha az ember épp sz*rban van, akkor is lehet derűs, szvsz, és ez is a boldogságnak egyfajta visszfénye, vagy legalább az egyik tényezője a sokból...

Embere valogatja, hogy milyen gyorsan es konnyen maszunk ki a lekvarbol. Na persze ehhez hozzajarul a problema termeszete is. Mindenki mas (mi mindannyian egyenisegek vagyunk ), mindenki maskepp dolgozza fel, eli meg a dolgokat.
A gaz nem az ha valaki boldogtalan (azaz dehogynem), hanem az, ha nincs aki segítsen neki, illetve ha az illeto nem hagyja, hogy segitsenek neki. Na az tenyleg problema szvsz.
Alcar

Ha az ember feje fölött összecsapnak a hullámok, vagy lát belőle kiutat, vagy nem. Az utóbbi esetben vagy szembenézel a tényekkel+a saját véleményeddel, érzéseiddel, és boldogtalan vagy, legalábbis egy időre, vagy hazudsz magadnak, próbálsz úgy tenni, mintha látnál még bármi reményt, és erőltetetten vigyorogsz bele a vak világba. (Húha, de pozitív az életszemléletem így érettségiszünetben... )

Angwen írta: Hát, az igazat megvallva, ezzel nem értek egyet. Mármint azzal, hogy az ember maga tehet róla, ha boldogtalan. Persze, értelmetlen és ostoba dolog másokat hibáztatni, de néha az ember egyszerűen boldogtalan, és ezen nem mindig tud változtatni. Ez van. Elítélni valakit a boldogtalanságért szerintem épp olyan téves, mint elítélni valakit a saját boldogtalanságodért.

Én nem ítélek el vkit, ha boldogtalan..

De szvsz meg lehet tanulni, hogy mindenben a jót lásd, és a boldogság min. 75-80%-ban a HOZZÁÁLLÁSON múlik! Személyes tapasztalat!
Én is voltam komolyan depressziós, de csak mert nem éreztem elég erőt és motivációt, hogy birokra keljek vele... Jobb volt nyomorúságosan dögleni, mint küzdeni, mert nem tudtam, vár-e jobb, ha mégis harcra kelek a depresszióval..
De ez régen volt. Most már nem is engedem, hogy hozzám férjen ilyen hangulat. Nem engedhetem meg magamnak, a szeretteim miatt.

Sokan mentegetőznek, hogy "nem akarnak terhelni a gondjaikkal".
Nekem ez NEM TEHER! Sőt, akkor érzem igazán teljesnek magam, akkor érzem magam erősnek, igazi embernek, ha efféléket "raknak rám"..
Érdekes...

Rabyn írta: Rogue: Talán azért keresik az emberek mindenben a rosszat, mert ők maguk nem boldogok. Nem elégedettek magukkal. És úgy hiszik, hogy más sem lehet élvezeti szerek, hazugság nélkül boldog. Pedig ez nem így van. Csak kicsit kellene másképpen látni a világot.
Tőlem sokszor kérdezik, hogy vagyok képes még akkor is mosolyogni amikor baj van. Mert nem az az életfilozfiám,hogy ennél csak rosszabb lehet. Nem.. Mindig lehet ennél jobb is. És ez csak rajtunk múlik. Kár, hogy ezt sokan nem fogják fel, és másokban keresik a saját boldogtalanságuk okát.

Hát, az igazat megvallva, ezzel nem értek egyet. Mármint azzal, hogy az ember maga tehet róla, ha boldogtalan. Persze, értelmetlen és ostoba dolog másokat hibáztatni, de néha az ember egyszerűen boldogtalan, és ezen nem mindig tud változtatni. Ez van. Elítélni valakit a boldogtalanságért szerintem épp olyan téves, mint elítélni valakit a saját boldogtalanságodért.

Csatlakozom Drowse-hoz, Rabyn, tényleg ne add oda. Az a baj az ilyen emberekkel, mint ez a te tanárnőd, hogy ha akarnak, az élő fába is belekötnek. Biztos, hogy sértésnek magyarázná a levelet, mert annak akarja magyarázni, hogy végre megbüntethessen valamiért. Ráadásul nem ismerné el sem maga, sem mások előtt, hogy egy ilyen kiscsajnak, mint te, igaza lehet. Mert az ilyen embereknek többnyire nincs elég önkritikájuk és lelkierejük ahhoz, hogy belássák: tévedtek. Szinte biztosra veszem, hogy nagyon rosszul járnál, ha odaadnád.

Drowse akkor adom véglegesen ha az egstan dogám amire tanultam eggyes lett.. mert az nem lehet eggyes!! mert mindenre tudtam válaszolni!

Rabyn: szerintem ne add oda! Nem tudom miért, de van egy olyan érzésem, hogy nem éri el a kellő hatást a tanárnődnél. Sok ilyen tanárom volt, és nem tudom elképzelni, hogy megértse, felfogja, megfelelően reagáljon rá. Lehet, hogy sértésnek fogja venni egyes részeit a levélnek, mert annak akarja majd venni!
Eru adja, hogy ne legyen igazam!

sziasztok!
CSak egy rövid bejegyzést szeretnék megejteni.
ki fogom nyomtatni a levelet, és odafogom adni úgy ahogy van. Mivel ma ugye nem járt a metró rendesen. és ezé elkéstem. Busszal köllöt mennem suliba (még jo a 120as közlekedik rendesen)
és erre megint elkezde, hogy (najjo most nem azt mondta, ogy hazudtam) hibáztam...
hátmenjenapicsába.. (bocs) de nagyon ideges lettemm.

Rogue: Talán azért keresik az emberek mindenben a rosszat, mert ők maguk nem boldogok. Nem elégedettek magukkal. És úgy hiszik, hogy más sem lehet élvezeti szerek, hazugság nélkül boldog. Pedig ez nem így van. Csak kicsit kellene másképpen látni a világot.
Tőlem sokszor kérdezik, hogy vagyok képes még akkor is mosolyogni amikor baj van. Mert nem az az életfilozfiám,hogy ennél csak rosszabb lehet. Nem.. Mindig lehet ennél jobb is. És ez csak rajtunk múlik. Kár, hogy ezt sokan nem fogják fel, és másokban keresik a saját boldogtalanságuk okát.

Lehet, hogy ezzel kompenzálja azt, hogy vele is ilyenek voltak...sosem lehet tudni. Persze ez nem helyes, csak mindíg meg kell nézni a másik szemszögéből is. Fére ne értsetek, nem védem a tanárt...menjen, válasszon más foglalkozást, ha ezt így csinálja. A tanári foglalkozás rettentő fontos, nagy felelősséggel jár, nem jó, ha ezt valaki nem ismeri fel...

Először is örülök neked, Rabyn
Másodszor: nem értem az ilyen tanárokat. Vagy nem is: az ilyen embereket. Mi értelme azt keresni, hogy ki hazudik? Engem mostanában nagyon sokszor gyanúsítgatnak olyan dolgokkal, amikhez közöm nincs (drogozok, meg hasonlók), és egyszerűen nem tudom felfogni, hogy MI értelme ilyeneket gondolni. Biztos bennem van a hiba. Na mindegy. Csak nem értem.

Rabyn: Kívánom, hogy ez a csoda ne csak három napig tartson!

hm.. ilyenkor van az hogy elmondanám én a véleményemet az ilyen tanárról, de az nyomdafestéket nem tűrne... mindenesetre érdemes odaadni ha előről kezdi.. de ha előről kezdi akkor nagyon bátor

Köszönöm mindenkinek de komolyan!

Amióta ez a veszekedés meg volt, azóta a következő történt. Drága tantónéni olyan mézesmázos mint még sosem.
Szóval eléggé képmutató a szentem.. (eh és még engem nevezett hazugnak)
Nem mer senkire egy rossz szót se mondani, nemhogy rám. Szóval most csend van. De ha újrakezdi akkor odaadom a levelet, csak kicsit átírom benne a dolgokat, mert egy csomo dolog már érvényét veszítette. (pölő az énekórás dolog.)
Télleg köszönöm!

Bár Rabyn-t nem ismerem, de belepofátlankodnék a témába (értek hozzá, hiszen szinte egyidősek vagyunk).
Szóval szerintem nagyon jó a hozzáállásod, s semmi/senki kedvéért meg ne változtasd!
Nekem az egész tizenéves korom ráment, hogy mindenkinek mindig meg akartam felelni, amibe bele lehet örülni! S igazad van, hogy boldog akarsz lenni, én személy szerint osztályelső, példagyerek voltam középsuliban, de az eszem mindig azon járt, hogy "jesszus, még csak 16 vagyok, lennék már 80, akkor látnám már a dolgok végét" - mintha az élet valami letöltendő börtönbüntetés lenne!
Most utólag bánom, hogy nem volt annyi eszem, mint neked, s nem vettem "vidámra" a dolgokat.
Szóval csak így továb Rabyn :itscool: