Gondolatok

de lehet vele, pl levelezni is, vagy emilezni, az is egy megoldás a kapcsolatkeresésre. aztán lehet még smszni, vagy ha netes akkor csetelni vele. (éljen a modern tudomány!).

Kincső: ezek szerint nem osztálytársról van szó, hisz akkor nap, mint nap találkoznátok... hát ez kis hátrány. De ha egy közösségen/társaságon belül vagytok mindketten (közös barátok stb.), akkor lehet többször találkozni. Valahogy finoman a tudtára kéne hoznod szerintem, hogy több neked, mint egyszerű része a csapatnak. Abszurd kérdés, de fontos: beszélgettetek már ketten úgy (akár társaságon belül), hogy csak rád figyelt, csak veled foglalkozott? Az ilyen "együtt töltött" pillanatok valók a megismerésre, a közelebb kerülésre. Keress ezekre alkalmat!

Kincső írta: Egyelőre biztosan várok. Csak az a baj, hogy csak ritkán találkozom Vele.

Ha van hozzá türelmed, az a legnagyobb adomány. Lassú víz partot mos alapon a legjobb kapcsolatok alakulnak ki, akár baráti, akár szerelmi. Azért próbálj időben lépni! Valamilyen módon érd el, hogy gyakrabban találkozzatok. Ez a minimum ahhoz, hogy jobban megismerjétek egymást.

Ungwe írta: Nem,tényleg nem véletlen..
A legtöbb betegség lelki eredetű..Ha túl stresszes(esetleg huzamosabb ideig lehangolt) vagy és nem állsz meg egy pillanatra sem, majd jön egy betegség ami 'kényszerít' a pihenésre.
Pont úgy ahogy azt Vewilyaiel írta.

Nem tudom, hogy szabad e nekem belepofátlankodni ebbe a témába, de amit Ungwe irt azzal teljesen egyet kell hogy értsek. Én is lerobbantam,
( megjegyzem nem kicsit! ) és erre egy páran a tanuim is voltak _Neo, Sonica.

Minden betegség lelki eredetü, de még az allergiai is. Csak a nyugalom segit ezzen, és az hogy igenis beszélni kell a problémákról...másképpen nem megy.

Én bár megigértem hogy többet nem irok a forumra, de ugy gondolom, hogy nagyon jó barátokra leltem, _Neo, Sonica, Orsie és mág egy pár ember személyébe.

...köszönöm nektek...

Ezért szivből megérte a születésnapon részt venni!

Beszélni a problémákor meg soha sem szégyen...

Csak ennyi jutott eszembe az itt olvasotakról...remélem senkit nem bántottam meg ezzel!

Üdvözlettel
Ada

Luna:
Az én bném is ilyen. Már kiskorában nagyokat füllentett, persze akkor senki nem szólt érte. Most már nem olyan kicsi. Sőt. És a helyzet csak romlott. Sokszor van persze, h olyan dolgokat mond, amikről tudom, h nem igazak. Én ezt könyörtelenül a szemére is vetem, de nem vagyok benne biztos, h elhiszi-e . Néha úgy érzem, már teljesen az őáltala kitalált világban él, és nem is tudja, mi volt a valóság.

Szerintem mindenképp próbáld megmondani neki, valahogy finoman, vezesd rá, bizonyítsd be neki, h nem mond igazat, és ha a saját összekuszált szálaiba botlik bele, talán észhez tér. Még ha ott és akkor meg is sértődik, esetleg elgondolkodik a dolgon.

És mint Alyr írta, lehet, h gondjai vannak. Talán ha ezeket meg tudod vele beszélni, a füllentést is abbahagyja.

Persze mindez az én véleményem. De saját példából okulva én azt mondom, nem szabad hagyni, mert súlyos következményei lehetnek.

Én is szeretnék tanácsot kérni egy kicsit másiktémában:

Van egy barátnőm aki folyamatosan füllent, olyan történeteket talál ki magáról amiknek csak nagyon kevés a valóságalapjuk, (teljesen bizos nem vagyok benne hogy nem mondd igzat, de néha ellentmondásokba keveredik, ami erre utal) Egy másik barátnőm is észrevette ezt és ő biztosra veszi hogy füllent.

Az a kérdésem hogyan kérdezzek rá finoman hogy mi az igazság belőle?
Vagy csak hagyjam? Engem ez a dolog aggaszt (és fáraszt is naphosszat hallgatni) mert mi lesz így vele később. Szóval nem tudom mit tegyek, mert egy elég heves vérmérsékletű lány, és nehezen viseli ha szembeállítják önmagával. Mit tegyek? :

Rabyn: semmi vész (na jó viszonylag) pl én futóbolond vagyok, és volt egy évem, amikor alig tudtam sportolni, mert mindenféle bajom volt a térdemmel. Egyébként fűzőm is van, de az ilyen időszakon túl lehet jutni elég gyorsan. ( kb egy év) Hajrá!
Egyébként sztem egy barát sokszor sokkal többet ér, engem vittek pszichológushoz, semmit nem tudott velem kezdeni ( bár lehet, hogy a zárkózottságom miatt ) A végén megmondta, hogy valszeg nem ő a megfelelő személy, és nem vagyok olyan tipus, akit tud kezelni...
Aztán nyáron elmentem egy táborba, és azóta sokkal jobb, tök jól érzem magam, és tudok futni! Ja, és aki nagyon sokat segített, az a tesitanárom volt. Szóval... Sztem egyéni , te tudod, mi a jó neked.
A fura érzéseddel kapcsolatban: én pont azért szeretem, mert olyan mintha én dönteném el írás közben, hogy mi lesz velem, úgyhogy akkor a tiéd valszeg más...
Egyébként én is voltam szerelmes olyanba, aki mpst a legjobb fiú haverom.

És ha mást nem egy jó barátot szerezhetsz magadnak (hidd el tapasztalat a legjobb barátomba egy évig halállosan szerelmes voltam, most meg egymástólkérünk társkeresési tanácsokat.)

Sonica szívem, megértelek! Én is éreztem már így.

Natalee, Drizzt: Egy dolgon gondolkodjatok el, kérlek Benneteket. Előfordulhat az ember életében, hogy valami akkora fájdalom éri, hogy mélyen eltemeti a tudatalattijában, és már nem is emlékszik rá, de mégis kihat az életére. Ilyenkor egy barát NEM tud segíteni, csak melletted állni, de ennyire mély dolgokat csak egy szakember tud feltárni... de ez csak egy példa, csak szerettem vólna szólni, hogy ilyen is van.

Nekem van egy időszak az életemben, ami komplett kiesik, kb 2-3 hónap... szerencsére nem lett belőle olyan nagy problémám hogy emiatt kezelni kellett volna (bár lehetett volna, de erős voltam szerencsére), mikor egyszer felkerestem egy pszichológust, az nem emiatt volt. De ha egyszer fel akarnám tárni az életemnek ezt a szakaszát, tudom, hogy egy barát csak mellettem tudna állni, ami nagyon fontos, de megoldani ezt a dolgot csak egy pszichológus tudná...

Csak azért írtam le ezeket a gondolatokat, mert én mindig igyekszem a dolgokat lehetőleg minél több nézőpontból megközelíteni. Remélem értitek, mit akartam ezzel.

Drizzt: A legutóbbi hozzászólásaidra reagálva: Én is a legtöbbször magam szeretném megoldani a problémáimat, tehát nagyon is értelek. És igen, a természetgyógyászatot én is nagyon hasznosnak tartom. Én sokszor csalódtam a hagyományos orvoslásban, de tudom, hogy vannak gondok, amiket csak azzal lehet orvosolni. Emellett van olyan is, mikor az alternatív medicina is tud önmagában hatékony lenni - ezt tapasztaltam!

Kincső: Szerintem Petinek teljesen igaza van. Te már rég tudod, mit akarsz csinálni. Csak félsz megtenni. Lehet, hogy ez most kegyetlenül fog hangzani, de szerintem mérd fel, mennyi esélyed van, és semmibe ne éld bele magad, mert akkor nagyon nagyot lehet koppanni. Tapasztalat beszél... Próbáld meg megismerni, és érd el, hogy ő is megismerjen téged.

Persze...ez olyan, mint a természetgyógyászat...nem pótolhatja az orvosi diagnózist/kezelést, de nagyon is érdemes a legtöbbször kiegészíteni vele azt...hm?

Orsie, a te hozzászólásod nem olvastam akkor még, de így visszaolvasva persze, hogy lejött belőle.
Amúgy a legtöbb ember, aki erősnek tartja magát egy csomó mindent magában tart, mert ugye szerinte saját maga is megbirkózik a dolgokkal...legalább is szerintem...persze magamból indulok ki

Natalee, neked jó, hogy ilyen az édesanyád, ilyenek a barátaid.
Drizzt - szintúgy.

Sajnos tényleg sokat számít, hogy kinek milyen a családi - baráti köre.

Például én elég megértő és empata jellegű vagyok, sokan járnak hozzám lélekápolásért, de néha én is nagyon-nagyon-nagyon besokallok.
Amikor valaki ugyanazt a hülyeséget mondja el neked nap mint nap, és hiába adod az objektív tanácsot, ugyanazt cselekszi egyszer - kétszer - háromszor, az nagyon-nagyon fárasztó lehet.

Nekem szakadt már meg barátságom emiatt. Sajnos. De amikor úgy érzed, hogy a barátod FOLYAMATOSAN szívja a siránkozásával az energiádat, próbálsz neki segíteni, de nem hagyja... sőt...
(Egyszer olvastam egy jó kis cikket az energiavámpírokról, na ő ilyen volt, és esküszöm megkönnyebbülés volt, amikor úgy döntöttem, hogy nem törődök vele többet - nekem is van saját életem... azért hozzáteszem, hogy közel 5-6 év volt, amíg ide jutottunk, nem 1 hónap, ja és félreértés ne essék, nem a cikk hatására... azt "szakításunk" után fél évvel olvastam)

Naszóval, én is a kombinált módszer mellett vagyok, de szvsz a SZAKKÉPZETT, OBJEKTÍV segítséget NEM PÓTOLHATJA a baráti - családi laikus segítség.

Uff, szólottam.

Érdekes amit írtál Supersonica, és valszeg. igazad van, de én mégis inkább a barátokra szavazok. Mert vannak rossz pszichológusok( jó ez mondjuk szubjektív, mert nem nagyon szeretem a pszichológusokat). De egy jó lelkizős beszélgetés a legjobb barátoddal,aki meghallgat, és (legalábis az enyém ilyen) ált. objektív dolgokat mond, tanácsol, az mindennél többet ér. Még egy pszichológusnál is! Semmivel el nem cserélném. Mondjuk így vagyok az édesanyámmal is, csomó olyan dolgot meg tudok beszélni vele, amit még a legjobb barátnőmmel sem, pedig nem fiatal (ráadásul az édesanyám is) és mégis, ő is nagyon jó dolgokat szokott mondani és nem olyanokat, mint pl.:nem baj kicsim, h. hülyeséget csináltál, jól csináltad! Ha úgy gondolja, h. hülyeséget csináltam, vagy ilyesmi akkor kimondja, pedig a lánya vagyok (az egyetlen). Szóval csak ennyit akartam.

Drizzt írta: Gondoltam, hogy lesz valaki, aki ezt fogja írni...és meg is értem, hiszen nekem is van tapasztalatom a dologban. Igazság szerint az a jó, ha a kettőt párhuzamosan csinálod. Ott van a pszterapeuta, aki tényleg tud úgy kérdezni...vagy épp hallgatni, ahogy kell, és ahogy a barátod nem tud. Ugyanakkor a barátod szeret, és ez a szeretet sokmindenen átsegíthet...oké, legalábbis velem így volt. De a legtöbbet magam tehettem végül is. Ja, és az agykontroll is sokat segített, ezt be kell ismernem...amit lehet kritizálni, de tény, hogy egy-két dolgot sikerült megoldani az ott "tanultakkal".

Drizzt, én pontosan erre gondoltam, hogy barátok és szakember együtt a legjobb, ha nem jött le, bocsi...

Az agykontrollt amúgy én is próbáltam, és tényleg jó, csak rendszeresen kell gyakorolni. Az autogén tréning is jó olyan szempontból, hogy segít ellazulni. Ezeket mind be lehet vetni adott esetben pszichológusi segítség mellett is. De ha épp nincs semmi baj, akkor is jót tesz, mert bírhat megelőző funkcióval.

Gondoltam, hogy lesz valaki, aki ezt fogja írni...és meg is értem, hiszen nekem is van tapasztalatom a dologban. Igazság szerint az a jó, ha a kettőt párhuzamosan csinálod. Ott van a pszterapeuta, aki tényleg tud úgy kérdezni...vagy épp hallgatni, ahogy kell, és ahogy a barátod nem tud. Ugyanakkor a barátod szeret, és ez a szeretet sokmindenen átsegíthet...oké, legalábbis velem így volt. De a legtöbbet magam tehettem végül is. Ja, és az agykontroll is sokat segített, ezt be kell ismernem...amit lehet kritizálni, de tény, hogy egy-két dolgot sikerült megoldani az ott "tanultakkal".

Supersonica írta:

Drizzt írta: Persze a legtöbbször sokkal többet ér, ha egy jó baráttal beszéled meg a dolgot...szerintem

Drizzt, nem ér többet, hidd el, én is saját tapasztalatomból tudom.

Számomra furcsa, hogy például Amerikában sportot űznek abból, hogy az ember RENDSZERESEN jár pszichológushoz, és már-már kérkednek azzal, hogy ki kihez jár.
Itt nálunk pedig bolondnak tartják azt, ha valaki pszichológushoz jár, ciki beszélni róla, PEDIG NEM SZÉGYEN! (Még mindig jobb, mintha valaki botor módon esetleg ártani akar magának, mert nem lát más kiutat...)

Még mindig jobb, hogy elmész egy pszichológushoz, aki OBJEKTÍVAN beszélget veled, kérdezget, elemez, segít; mint egy barát, aki SZUBJEKTÍVAN értékel téged, hiszen a barátod. Nekem pont a saját objektivitásával segített ki, amikor úgy éreztem, hogy minden barátom ellenem van, elfordult tőlem... Iszonyú jókat sírtam nála, és a végén megoldodott a problémám.

Én úgy tudom, hogy van ingyenes konzultációra is lehetőség, talán a háziorvosnál lehet érdeklődni róla.

Rabyn, kitartás! Veled vagyunk!

Egyet kell értenem Sonicával. Sok ember azt gondolja, hogy elég erős ahhoz, hogy egyedül is megbirkózzon a gondjaival. Vannak akiknél ez tényleg sikerül, de ez nagyon függ a helyzettől! És még a legedzettebb lelkű emberekkel is előfordul, hogy (profi) segítségre van szükségük. Emellett persze, hogy szüksége van az embernek a barátaira, de a pszichológus meg a barátok 2 külön dolog ilyen szempontból. Mert egy barát csak laikus, amellett, hogy szubjektív (előnye, hogy ismeri a barátját), a pszichológus viszont képzett ember, akinek az a dolga, hogy segítsen! (Én nagyon tisztelem a pszichológusokat, mert bár érdekel a téma, és szívesen ápolom én is a barátaim lelkét, azt sajnos nem tudnám megtenni, hogy napi szinten ezt tegyem, mert azt hiszem ilyen mélységben már túlságosan fájna látnom mások gondjait...)

És tényleg nem szégyen elmenni egy pszichológushoz! Nem kell ahhoz komolyan depisnek, vagy deviánsnak, vagy bármilyennek lenni. Mindenkinek vannak rossz időszakai, és bárki belekerülhet egy olyan gödörbe, ahonnan egyedül nem tud kimászni, akárhogy próbál! Egyszer én is voltam, és nekem is segített, pedig én elég erősnek tartom magam.

Minden normális ember életében vannak depressziós időszakok, ez halál komoly. Teljesen természetes dolog! A probléma akkor van, ha ez az állapot meghalad egy bizonyos időtartamot és már gátolja az egyént a mindennapi normális életvitele folytatásában. Ez viszont egyénenként változó.

Tehát nem szégyen segítséget kérni, ha tényleg indokolt!

Drizzt írta: Persze a legtöbbször sokkal többet ér, ha egy jó baráttal beszéled meg a dolgot...szerintem

Drizzt, nem ér többet, hidd el, én is saját tapasztalatomból tudom.

Számomra furcsa, hogy például Amerikában sportot űznek abból, hogy az ember RENDSZERESEN jár pszichológushoz, és már-már kérkednek azzal, hogy ki kihez jár.
Itt nálunk pedig bolondnak tartják azt, ha valaki pszichológushoz jár, ciki beszélni róla, PEDIG NEM SZÉGYEN! (Még mindig jobb, mintha valaki botor módon esetleg ártani akar magának, mert nem lát más kiutat...)

Még mindig jobb, hogy elmész egy pszichológushoz, aki OBJEKTÍVAN beszélget veled, kérdezget, elemez, segít; mint egy barát, aki SZUBJEKTÍVAN értékel téged, hiszen a barátod. Nekem pont a saját objektivitásával segített ki, amikor úgy éreztem, hogy minden barátom ellenem van, elfordult tőlem... Iszonyú jókat sírtam nála, és a végén megoldodott a problémám.

Én úgy tudom, hogy van ingyenes konzultációra is lehetőség, talán a háziorvosnál lehet érdeklődni róla.

Rabyn, kitartás! Veled vagyunk!

Persze a legtöbbször sokkal többet ér, ha egy jó baráttal beszéled meg a dolgot...szerintem

Nekem is volt hasonló porblémám, mint Rabyn-nak, talán van is, de én épp kifelé menek ebből az egészből. Segíthet a pszichoterapeuta, ismerek is jót, de ehhez pénz is kell, és még inkább akarat, mert akarnod kell, hogy ezt az egészet magad mögött hagyd. Amúgy nekem az előző iskolámat ott is kellett hagynom emiatt. De én azt gondolom, hogy ezek a rosszullétek...nálam legalábbis...azt is jelezték, hogy talán nem abba az irányba halad az életem, mint kéne...azt kell csinálni, amitől boldog vagy...ilyen egyszerű

Orsie, Vewi, Ungwe, Brisa, nagyon aranyosak vagytok, hogy így törődtök Rabynnal!

Rabyn, kicsim kitartás, nem lesz semmi baj!


H.

Nem,tényleg nem véletlen..
A legtöbb betegség lelki eredetű..Ha túl stresszes(esetleg huzamosabb ideig lehangolt) vagy és nem állsz meg egy pillanatra sem, majd jön egy betegség ami 'kényszerít' a pihenésre.
Pont úgy ahogy azt Vewilyaiel írta.

Rabyn, csak igazolni tudom Orsie állítását. Ha esetleg komolyabban megbetegszel, az annak a jele is lehet, hogy valami nincs rendben az életeddel. Engem egyszer nagyon kikészített az egyik iskolám, teljesen kétségbe estem tőle. Erre pont vizsgaidőszakban elkaptam egy olyan betegséget, amivel 6 hétig ágyban kellett maradnom, így nem mehettem el a vizsgákra és halasztanom kellett. Hat hét alatt volt időm sok mindent átgondolni és fél év (a halasztás) alatt pedig volt esélyem sok mindent újrakezdeni. Szerintem ez tuti nem véletlen egybeesés.

Rabyn, a pszichológus annyiban tud Neked segíteni, hogy megpróbálja feltárni Benned azokat a lelki folyamatokat, amik a tüneteid hátterében állhatnak. Ha sikerül feloldani Benned azokat a gátakat, amelyekről Te lehet, hogy nem is tudsz, mert mélyen eltemeted magadban, akkor lehet, hogy megszűnnek a pszichoszomatikus tüneteid.

Bővebben kérdezd Brisát, ő biztos jobban is el tudja ezt Neked magyarázni. (Brisa: örülök, hogy egyetértesz velem, köszi.)

Pszichoterápiával feltárja a tüneteid gyökerét, és megtanít arra, hogyan dolgozd fel, illetve oldd meg a problémákat, ahelyett hogy a lelked sötét bugyraiba temeted, ahol egy kezeletlen sebként viselkedik...

A pszihologus mit tud ezzel kezdeni?

Rabyn írta: Csakhogy én ezt utálom. Olyan mintha nem tudnám írányitani azt amit teszek, amitmondok, mert már meg lenne írva! Csak az utobbi fél évben érzem így, hogy nem vagyok ura a helyzetemnek.. (talán a folyamatos orvoshozjárkálás /innen is oda megyek..../ teszi) Régen jobb volt amikor tudtam mi miért történik velem, körülöttem, a saját gondolataimat nem tudom uralni! és ez zavaró nagyon zavaró. Egyik pillanatban még repkedek az örömtől, a másikban már tökre ideges vagyok és szomorú. És ez télleg csak pillanatok alatt történik mert utána már megint vidám leszek. Ha valami jó dolog történik velem, (legyen az egy vidám hangvételű privi vagy egy teleofnbeszélgetés, egy tábal csoki vagy akármi) akkor nem sokkal utána jön valami ami lehangol...

Rabyn, ettől ne ijedj meg. Ez a serdülőkor tipikus velejárója. Tök természetes és normális dolog. Idővel - ha minden jól alakul - megtalálolod a lelki egyensúlyodat.

Rabyn írta: Más:
Sokan tudjátok (akik nem azok most megtudják), hogy május óta folyton orvostól orvosig járkálok mert ájuldozom, meg amik a táborban történetk, szal ezekmiatt dokitól dokiig járok. Decemberben azt gondoltam, hogy VÉGRE nem kell több fehérköpenyes DR-rrel talákozom. Erre elmentükn most orvoshoz mert valami újból nem stimmelt. És ez is elküd vérvételre, ultrahangra, anyámkinjára. Rohadtul elegem van már ebből az egészből.. Kedzem úgy érezni, hgy nem abba fogok belehalni, hogy valami bajom van, hanem ebbe a rengeteg vizsgálódásba - amik megjegyzem mind negatívak voltk...- Ráaádsul emiatt egy csmot hiányzom is a sulibol amit méginkább gyűlölök mindenki azt hiszi, hogy lógók pedig nem. inkább mennék be dogákat írni minthogy vért vegyenek tőlem..

Orsieval értek egyet. Lehet nem orvoshoz, hanem pszichológushoz kellene járnod...