Gondolatok

Morgana írta: nem odaadni a testünket(lelkünket) fűnek-fának

Ez az egyik alapelve az életemnek , és számomra amig világ a világ, felfoghatatlan lesz , hogyan képesek egyesek szerelem vagy érzelem nélkül bármilyen testi kapcsot létesiteni...

Morgana írta: Éppen ezért (IS) kell baromira éretten átgondolni ezt, nem odaadni a testünket(lelkünket) fűnek-fának. És ez a fiúkra éppen úgy vonatkozik!!!

Sajnos a fiúk MINDIG azt hiszik, hogy ez rájuk nem vonatkozik. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek. Pedig kettőn áll a kutyavásár. De ez már megint férfi/nő megítélése téma.

Ja, és egyébként pont nem kívánt terhesség ellen találták ki az esemény utáni ambulanciákat. Épp ésszel nem tudom fölfogni, miért nem használják ki a lányok ezt a lehetőséget. Aktus után 2-3 nappal még be lehet venni a rohadt tablettát... Nem jár semmilyen erőlködéssel vagy következménnyel. De mindegy, ha az abortusz is jó...

Angwen írta: Még egy: Felagund: tényleg úgy gondolod, hogy az egyetlen fogamzásgátlási mód az önmegtartóztatás kéne legyen? 8O Csak mert az érdekes következményekkel járna, akár alkalmazzák, akár nem...

Vajh mi?

Amúgy az Egyház nem tiltja azokat a védekezési módokat, amelyek nem károsítják a már megfogant gyermek életét (úm.: gumióvszer [népies nevén: kotton ], pesszárium, stb). Azokat viszont, amelyek a már megfogant magzatot károsítják (eseményutáni tabletta, spirál, küret, stb) határozottan elutasítja, és én teljes egészében egyet tudok érteni vele!

Amúgy meg, lányok: azt mondjátok, hogy az anya joga eldönteni, hogy megtartja-e a gyereket, vagy sem. Nos, ha a gyerek olyan körülmények között fogant, hogy az abortusz egyáltalán szóbajöhet, akkor erősen mgkérdőjelezném az illető "hölgy" kompetenciáját és felelősségérzetét, és emiatt nagy valószínűséggel nem nagyon fogja a magzat érdekeit nézni (tisztelet a kivételnek!), hisz az nem kiabál, hogy "helló, itt vagyok, meg szeretnék születni!!!"...
Ja, jut eszembe: látta valaki közületek a Néma Sikoly című filmet? Szrintem mindenkinek meg kéne néznie, mielőtt ehhez a témához hozzászól. (Nem vagyok híve ilyen esetekben az érzelmekre hatásnak, de tényleg nagyon jó az a film!)

Aeglos írta: Minden tiszteletem azoké a lányoké, akiket nemi erőszak ért, vagy kiderült, hogy beteg a gyermekük, és mégis megtartják.
Rettentően nagy lélekjelenlétet és SZERETET igényel...
Kevesen tudnak emberek ma már ilyen odaadással, és minden feltétel nélkül szeretni.

Szerintem nincs is nagyobb áldás és fontosabb értelme az életnek, mint a gyermek. Ezért alapvetően én is elítélem az abortuszt, azokban a helyzetekben pláne, amikor a lányok (és persze a fiúk is, sőt, inkább a fiúk, de persze róluk senki sem beszél, mert nem őrajtuk látszik a dolog....) végigizélik a környéket és még csodálkoznak, hogy teherbe esnek. Ez szerintem több, mint felelőtlenség. A szélsőséges eseteket illetően viszont hadd tegyem hozzá, könnyű úgy véleményt alkotni erről, hogy még sosem voltunk hasonló helyzetben - mármint valóban mi és nem valamelyik ismerősünk.

Azt mondjátok, az abortusz a szó erkölcsi értelmében gyilkosság. Viszont adott esetben akkor is tönkremehet az élete az anyának (és következésképpen a gyereknek), ha sokként éli meg, hogy meg kell tartania a magzatot. Én ezt pláne elítélendő dolognak tartom: ha valami, mondjuk a környezete ráerőszakolja az anyára, hogy tartsa meg a gyereket.
Senkinek, nincs joga erről a kérdésről ítélkezni, csak és kizárólag az érintett anyajelöltnek, hiszen jórészt az ő életére lesz befolyással a döntése. Az, hogy hogyan rendezi le magában a döntése következményeit, akárhogyan döntsön is, az az ő baja. Ezért kell megtanulni, ahogy Morgana mondja, felelősségteljesen átgondolni a következményeket. Ha az anya lelki + testi épsége múlik azon, hogy elveteti-e a gyerekét, én nem tudnám elítélni, ha megteszi. Épp elég lesz neki a lelkiismeretfurdalás, ha az abortusz mellett dönt.
Ami a fogyatékos gyerekeket illeti, nyugodtan köpjetek rám kígyót-békát, én biztosan elvetetném, ha kiderülne a gyereemről, hogy az. Bármennyire is bűbájosak tudnak lenni, bármennyire is tudják maguk is a helyzetüket, az életük alapköve akkor is a szenvedés, és nemcsak nekik, az anyjuknak is. Ismertem én elég nőt, akinek fogyatékos gyereke volt, akármennyire bizonygatták, hogy boldogok így, és örülnek a gyerekeiknek, akkor is ült rajtuk valamiféle szomorúság, azonkívül nekem is volt személyes tapasztalatom egy fogyatékossal , ami enyhén szólva negatívan érintett. Ismételném magamat: könnyű úgy fogadkozni, hogy nem ismered a tétet.

Igen Rabyn, éppen erről beszélek.

Ha úgy döntesz, ahogy Te írod: kölyökként, hogy lefekszel valakivel, mert a _szexualitáshoz_ már érettnek tartod magad, akkor vállalnod KELL annak a lehetőségét is (védekezéssel együtt), hogy esetleg teherbe esel, és már nemcsak a saját életedről döntesz, hanem valaki olyanról is, aki nem tud tiltakozni, nem tudja elmondani, hogy miért akar élni.
Azaz, ha szerinted ehhez (szexualitás) érett vagy, akkor legyél az a velejárókhoz is...

(Az E/2 most nem Rád vonatkozik, hanem úgy általában!)

Éppen ezért (IS) kell baromira éretten átgondolni ezt, nem odaadni a testünket(lelkünket) fűnek-fának. És ez a fiúkra éppen úgy vonatkozik!!!

Újabb érdekes téma, és én is kifejetném a véleményemet a dologgal kapcsolatban. Megint sok saját élményt mesélnék el.
Tavaly (megjegyzem tavaly 9.es voltam és az a lány akiről beszélek 13 éves volt) az egyik csaj baromria aggódótt, hogy terhes lett, mert nem védekeztek a pasijával. Az egész osztály aggódótt érte, hogy jaj csak ne legyen terhes.. Aztán amikor kiderült, hogy nincsen baj közölte, hogy amúgy is elvetette volna a gyereket. Akkor ledöbbentem. Aztán egy ismerősőm egy egyéjszakás kaland után maradt terhes, és ő el is vetette a gyerekét, de én olyan megtört NŐT még életemben nem láttam. Nagyon sajnáltam szegényt. Aztán ma egésztésgtan órán (igen van neki haszna is) beszélgettünk a témáról. Érdekes volt.. A tanerő elmondta, hogy ő nem tudja megérteni aki eldobja magától a gyerekeét.
Viszont. Ha én MOST (17 éves vagyok) terehbe esnék (aminek az esélye a nullával egyenlőÖ nem biztos, hogy megtartanám. Elrontanám vele a saját életemet és a gyerekem éltetét is! Hiszen még kölyök vagyok magam is. Nem tudnék róla gondoskodni, és nem tudnék vele szembenézni később, ha mondjuk arról kérdez, hogy én Miért nem buliztam ki magamat fiatal koromban. Van amikor sajnos szükség van az abortuszra... Mindig azt hallom a tévéből rádióból tanároktól felnőttteltől, hogy VÉDEKEZZZ és érdekes, hogy a velem egykorúak mégsem teszik NEM CSAK A LÁNYOK A FIÚK SEM!! Hiszen ez az egész nem csak a lányoknak a felelőssége hanem a fiuknak is!! De ezt valahogy ők em veszik figyelembe, hogymiért azt magam sem tudom.
Én azt ltáom, hogy a fiatalabbak komolytalanok. Nem érettek még a szexualitáshoz, nem érettek egy kapcsolatra, és még is belemennek.. Talán kiváncsiak, talán így akarják megtartani a párjukat. Nem fogom sose megérteni.

Talán ez a vélemény áll a legközelebb az én álláspontomhoz.
Hozzátenném még Finwének címezve, hogy EZ GYILKOSSÁG és mást állítani róla... hm... az elég hanyag lelkiismeretre vall.

Hát ha a figyelmed nem lenne olyan hanyag, mint az én lelkiismeretem akkor jobban megérthetted volna hogy mit is akartam mondani. A háborúba kényszerült, vagy családjukat, önmagukat gyilkolással védő embereket nem szoktuk gyilkosnak hívni. Pedig emberi életeket semmisítenek meg. A gyilkos megnevezés szvsz erkölcsileg elítélő.

Egyébként Te magad is mondod, hogy létezhetnek szélsőséges esetek, amikor lehet abortuszt alkalmazni. Ugye az az orvos nem gyilkos, aki ezt meg teszi? Mert ha igen, akkor a törvény teljes szigorával kell ítélni fölötte! Erkölcsi és jogi értelemben is

Felagund írta: Hát isten mentsen meg minket, hogy ilyen érvek alapján döntsünk abortusz: élet és halál felett

Ámen

Darky: ezzel azt akarod mondani, hogy a szülőnek joga van a gyerek életéről határozni, mert ha megöli, utána azt mondja, hogy "bocs, ez volt a gyerek sorsa"... Hogy jön bárki ahhoz, hogy a Sors (vagy Isten, bárhogy nevezzük) szerepét játssza, és ő első X.Y. eldöntse, hogy a születendő gyermekének mi lesz a sorsa...

Nem beszélnék jogról, csak a halál természetességéről. Az áldozat hozzátartozói sírnak és keseregnek - önmaguk miatt. A hiány miatt. De nem az áldozat miatt. Ez természetes, mert éppen az elvesztéséből adódó fájdalom hiteti el velük, hogy valójában nem halt meg, csak eltávozott; egy másik világba. Éppígy egy gyilkosság, vagy egy abortusz elkövetésekor, a halál természetessége természetes marad: amellyel egyetértésben van az áldozat. Így tehát nem az a kérdés, hogy hogyan halt meg, hanem hogy miért?

Ha ezt megérted, megérted azt is, hogy semmivel sem tartom jobbnak az abortuszt, mint te.

Jóéjt

Felagund írta: És most, ha már eddig eljutott a dolog, kimondom: azért van olyan rohadt sok abortusz, mert a mai ifjúság szexuálisan felelőtlen (szvsz romlott, de ez nem tartozik ide). A lányok fűvel-fával összefekszenek, aztán persze, hogy néha "beüt" a gyerek, ilyenkor aztán spuri az orvoshoz... Na persze... Egyszerűen nem fogják fel, hogy az, hogy egy éjszaka jól érezték magukat, néha egy életre szóló felelősséget hordoz magában (hű, de szép lett ). Azaz (talán ti is ismeritek a mondást) "Ha már csinálni jó volt, nevelje is fel..."

Talán ez a vélemény áll a legközelebb az én álláspontomhoz.
Hozzátenném még Finwének címezve, hogy EZ GYILKOSSÁG és mást állítani róla... hm... az elég hanyag lelkiismeretre vall.

Nem értem azokat a lányokat, akik a szerelmüktől várnak gyereket, és elvetetik. Ha szereti azt akitől megfogant, hogy nem hal bele abba, hogy el kelljen vetetnie. Sőt... természetes, hogy rohan az orvoshoz.
Lehet, hogy unalmas konzervatív vagyok, de számomra ez felfoghatatlan.

Minden tiszteletem azoké a lányoké, akiket nemi erőszak ért, vagy kiderült, hogy beteg a gyermekük, és mégis megtartják.
Rettentően nagy lélekjelenlétet és SZERETET igényel...
Kevesen tudnak emberek ma már ilyen odaadással, és minden feltétel nélkül szeretni.

A gyermek, akármikor is jönne, ajándék.
Ezt ahoz hasonlítanám, hogy a halál is egy ajándék, amit sokan nem értenek, hogy miért, amitől sokan rettegnek, mert nem tudják, hogy mit hoz... Hallottam egy olyan lányról, aki depressziós volt, és ráadásul egy este meg is erőszakolták. Először borzalmas volt neki amikor kiderült, hogy terhes, de aztán döntött, hogy megtartja a gyermekét. Azóta az élete teljesen megváltozott, mert boldog, hogy a gyerekével foglalkozhat, nevelheti őt, és szereti...

(Egyetértek _Neoval abban, hogy a szélsőséges esetekben lehet kivételt tenni, sőt kell is.)

Egyébként van természetes fogamzásgátlás is, és van mesterséges egyaránt, ha valaki egyikkel se él, (és nem szélsőséges a helyzete)
az teljes mértékben magára vethet, és ha ennyire fontos volt neki ott és akkor, fel is nevelhetné szvsz. De akkor is a legbiztosabb dolog a házasságban elintézni az idevágó dolgokat, no meg a hűség...

Nagyon sokat gondolkodtam ezen a kérdésen már - az utóbbi időben főleg.

Röviden összefoglalva úgy gondolom, hogy az embereknek felelősséget kell vállalniuk a döntéseikért. Attól számítasz felnőttnek, hogy ezt a felelősséget felismered is fel is vállalod. Ez a szabad akarattal jár...
(Ez és nem a mesékből való kinővés tesz valakit éretté - a közfelfogással ellentétben.)

Ismertek, tudjátok (általában), hogy kutató karrierre vágyom - a gyengém az elismertségre vágyás és a maximalizmus.
És ennek ellenére, mondom és tudom azt, ha esetleg teherbe esnék úgy, hogy azt nem terveztem be, KÉPTELEN lennék megölni azt a gyereket. Még ha a fiú el is hagyna.

Az ÉN DÖNTÉSEMért, hogy szeretkezni akartam a párommal, nem büntethetek mást!

(Ez a 'fajta' gondolkodás persze magában hordja annak a magától érthetőségét, hogy nem fekszünk össze akárkivel stb..)


Nos, nekem is voltak már nagyon rossz tapasztalataim férfiakkal, volt már, hogy nagyon féltem (rettegtem), hogy a pasas, aki leszólított este az utcán, követett, lekurvázott, felszáll a buszra, leszáll ahol én és leteper...
Ha egy nőt megerőszakolnak senkinek nincs joga, hogy elítélje, ha elveteti a gyereket. Olyan iszonyatos trauma ez, ami akár eszét is veheti annak, akivel megtörtént - és most nem túloztam, nézzetek utána szakkönyvekban. Ja, és már ha túléli...
Könnyen lehet, hogy a fenti okokból egész életében gyűlölni fogja a gyereket, ha úgy dönt, mégis megtartja... Azzal pedig remélem, mindenki tisztában van, hogy már a méhen belüli fejlődés során is fontos az anyával való kapcsolat (soha ilyen szoros nem lesz, mint akkor) - na most, ha a gyereket már akkor gyűlölik, és egy ilyen trauma során simán megtörténhet, a legjobb szívű lánnyal/nővel is, szóval akkor mit gondoltok, milyen lesz az a magzat, gyerek.

Ja, és ismertem árvaházi gyerekeket - nagyon helyesek is voltak köztük- de nem kívánom senkinek, hogy szembesüljön a végtelen elkeseredettségükkel.
Mindig bennük van, hogy őket eltaszították, valamiért eldobták...

És nyilván ott van még a beteg gyerek vagy az anyára biztosan halálos terhesség/szülés kérdése. Szerintem ilyen esetben mindenképpen konzultálni kell egy orvossal - aki megbízható és jó ember.
Ezen túl pedig a saját lelkiismeretével kell szembe néznie mindenkinek.
Ezt már sokan leírták, nem akarom tovább húzni.


Alapvetően Battival és _Neoval (és utólag szerkesztve: Gandalffal) értek egyet, azonban mindenképpen hangsúlyozni szeretném, hogy FELELŐSEK VAGYUNK a döntéseinkért. Akár tetszik, akár nem.

Gondolom azért néztük a szélsőséges eseteket, mert abból indultunk ki, hogy egy nő általában nem veteti el a gyerekét jókedvében. Azért ez egy fájdalmas és megrázó élmény, még akkor is, ha az ember nem akar gyereket. Semmiképp nem egy könnyű megoldás.

Még egy: Felagund: tényleg úgy gondolod, hogy az egyetlen fogamzásgátlási mód az önmegtartóztatás kéne legyen? 8O Csak mert az érdekes következményekkel járna, akár alkalmazzák, akár nem...

Finwe írta: Miért? Egy Down-kóros ember nem ér annyit, mint bárki más? Nem tudna ugyanúgy szeretni? (vagy jobban?)Nem lehetne ugyanúgy szeretni?

Már ne is haragudj, de én ebben a kijelentésben némi álszentséget érzek. (Bocsánat, ez elsősorban nem Neked szól, hanem sokaknak, akiktől hallottam már ilyesmit.) Persze még nagyobb álszentség ennek az ellenkezője: a "jobb neki meghalni, mint élni". Az egyik arra jó, hogy valakit elítélhess, a másik, hogy magad mentegesd. De tény, hogy ebben a világban "egészségesen" sem könnyű élni, nemhogy ilyen hátránnyal. Egy ilyen gyerek sosem fog felnőni, sosem lesz önellátó. Amennyiben boldog, a boldogsága egy nagy hazugságon alapul: azon, hogy nem tud saját tehetetlenségéről és kiszolgáltatottságáról.
Elismerem, hogy elsősorban nekem és a környezetének nehéz, ha megszülök egy beteg gyereket. De képzeljétek el, hogy mondjuk már van egy másik gyerekem, vagy több, vagy szeretnék még. Ők hogy fogják megélni? Mennyi energiám marad majd rájuk, ha egy beteg gyerek terhét a vállamra veszem? És igen, rendkívül nehéz lenne nekem is. Az én életem talán nem számít? Milyen érzés lenne számomra nézni, hogy ennyit fáradozok, ennyit töröm magam valakiért, akit szeretek, de tudom, hogy sosem lesz belőle érett gondolkodású ember? Tudnám-e cipelni ezt a terhet egy életen át?
A másik oldalon meg persze ott van az a kilátás, hogy a saját gyermekem halálát okozzam--amit, mint már mondtam, semmilyen más indokból nem tennék meg.
Nem tudom, hogy ez így mennyire érthető. Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy távolról sem egyszerű a probléma.

Abortusz

Le kell szögeznem, hogy eddig soha sem kellet szembenéznem a legyen vagy ne legyen problémájával. Ezért csak a saját erkölcsi értékrendem szerint tudom megítélni a problémát.

Azt igencsak képmutató és álságos dolognak tartom, hogy olyanok mondanak kategórikus és kinyilatkoztatás szerű véleményt, akiknek sose volt és soha nem is lesz gyereke, sőt az életkörülményei sem voltak soha kritikusak.

Az alap álláspontom az az, hogy ha a magzat megfogant akkor szülessen is meg.

Az esetek túlnyomó többségében ez elég is. De gondolom jelen esetben a maradékról kellene beszélnünk.

Igen nehéz ebben a dologban véleményt mondani, ugyanis két embernek az élethez és a szabad önrendelkezéséhez való joga ütközik ebben az esetben. Ráadásul az egyik fél nem tud hangot adni ebbéli jogának. A másiknak meg mindenképp együtt kell élnie a döntésével. A mérlegelésnek ezért igen alaposnak és mindenre kiterjedőnek kell lenni. Mindent meg kell vizsgálni annak érdekében, hogy a lehető legjobb döntést hozza, akinek ezt meg kell tennie. Szem előtt kell tartani a születendő gyermek élethez való jogát, ez kétségtelen. De vajon ki dönthetne az anya helyett az anya éltéről? Hiszen neki, akárhogy is dönt, együtt kell élnie döntése következményével. Vajon melyik egyház vagy szervezet vezetője vagy tagja rendelkezhet kívül állóként, jelen esetben, életről és halálról? Segíthetünk a döntés meghozatalában, hogy lehessen a döntéssel és következményeivel együtt élni. De felelőtlenség erkölcsi nyomással nehezíteni az amúgy sem könnyű helyzetben lévő döntését kényszeríteni. Mert aki ilyet tesz, az legtöbbször az "utókezelésről" szépen megfeledkezik. Ez esetben teljesen mindegy, hogy milyen döntés született, mindkét esetről beszélek.

Kérdéses még az is, hogy veszélyeztetheti e bárki az anya életét a magzat megszületése érdekében? Gondolok itt arra, hogy a terhesség és a szülés veszélyes is lehet az anyára nézve.

Nehéz dönteni az abortuszról, pró és kontra egyaránt. Főleg ha kiskorú a leendő anya. Neki ott és akkor döntenie és felnőnie kell. Ha képtelen az egyikre, képtelen a másikra is, történjen bármi.

Azt mondják, bajban ismerszik meg a barát. Hát ez, mármint a döntési kényszer életről és halálról, baj. Méhozzá nem is akármekkora. Mindíg a kirívó esetekben lehet a legnehezebben dönteni. Főleg ha nincs család vagy barát vagy csak elutasítás van. Ugyan kihez lehet fordulni? Ilyenkor jönnek a "lám én megmondtam" szövegek. Undorító - nem?

Nem tudok tanácsot adni senkinek és nem is akarok. Ha véletlenül érintett lennék abortusz ügyben, akkor max nagyapaként jöhetnék szóba (esetleg mint _barát_). Családon belűl a gyermekeim felé mutatott feltétel nélküli szeretet mindent elintéz, úgy gondolom. Méghozzá az élet igenlésével. Barátként, nem tudom mit tennék vagy tehetnék. A hátamat biztosan nem mutatnám.

Irunien írta: ....nektek mi a véleményetek erről?

Bármit mondanak is az elvakult ideológusok az önálló emberi élet kialakulása egy folyamat nem pedig egy pillanat. Régen amikor nem tudtunk beleavatkozni ebbe, gyakorlatilag nem számított a kettő közötti különbség. Most viszont komoly gondjaink vannak, mert egy olyan igen nehéz etikai problémában kellene viselkedési mértéket adnunk, amelyben inkább az érdekek és érzelmek dominálnak. Differenciáltan kell viszonyulni hozzá, mert nem teljesen mindegy, hogy mikor szakítod meg ezt a folyamatot. Egy 3. havi AB nem ugyan az, mint a fogamzásgátláskor a megtermékenyült petesejt beágyazodásának megakadályozása, és így tovább... Egy biztos, az abortusz nem születésszabályozási eszköz, se az engedése se a tiltása nem lehet az. Ez egyfajta vészmegoldás, amit egy rosszabb helyzet elkerülése érdekében alkalmazunk, és itt bizony fontos szerepe van a nő és a család helyzetértékelésének. Nincs jogunk kívülről ráerőltetni a gyerek vállalását senkire, csak kifejezhetjük a nem tetszésünket, elítélő véleményünket, ha szerintünk önhibájából került az AB-t igénylő helyzetbe. Például azzal, hogy nem fizetjük ki helyette a beavatkozás költéségét, tanfolyamra küldjük a születésszabályozás elfogadható eszközeiről, a partnerét is, és részben vele is fizettetjük az abortusz költségét, a lehetséges szövődményekre tekintettel megemeljük a társadalombiztosításként fizetendő összeget. stb.. És persze vannak nem állami, hanem közösségi eszközök is a helytelenítés kifejezésére, nem csak a kategorikus egyházi tiltás.
Kérdéses esetben meg lehet próbálni rábeszélni is a lehendő szülőket a gyerek vállalására, de ez általában csak akkor hatékony, ha meg van hozzá a megfelelő nevelési alap. Tehát ha csak egy múló problémát, konfliktust kell kezelni.
Néhány helyzet amikor egyértelműen indokolt az AB. És a társadalombiztosítás fizesse: Születési rendellenességek!! Fontos és gyakoribb mint gondolnátok. Ismerek családi körben egy olyan gyereket aki vallási megfontolásokból született meg, mert előre tudták, hogy nyitott gerince lesz. Csecsemőként már műtétekkel kezdte. Pelenkát hord, és egész életében azt fog hordani, mert sohasem fogja tudni visszatartani... Milyen élet ez? Hogy fog ez a fiú viszonyulni a felnőtt élethez, és a nőkhöz, nemiséghez, családhoz? Hányszor fogja átkozni a sorsát? Ezt szabad, ez nem bűn??!
És igen, a nemi erőszak esete is ilyen.
És már nem önhibáján kivüli, de mégis egyértelműen AB-t kívánó eset a gyerek anyaság. A gyerek neveltetési lemaradását meg a közösség pótoltassa be. Büntesse ha kell, de ne gyerekszüléssel.
A fogamzásgátlási eszközök teljes egyházi elutasítása viszont végképp abszurd, és melegágya a képmutatásnak. Persze amíg nem kényszerítik senkire a követését, addig belefér a véleményszabadságba. De ez már egy másik téma.

Angwen írta: Én egyetlenegy esetet tudok elképzelni, amikor fontolóra venném az abortuszt--és adja Isten, hogy soha de soha ne kerüljek ilyen borzasztóan nehéz döntés elé. Ez pedig az, ha a születendő gyerek súlyosan beteg, teszem azt Down-kóros. Nem tudom, mit tennék. Mert akárhogy is döntenék, az fájdalmas és nehéz helyzet lenne.

Neked lenne nehéz;Neked lenne fájdalmas; nem a gyereknek; ne keverjük a dolgokat!A gyerek ugyanúgy csak szeretetre,családra, törődésre vágyna.Az egyik barátnőmnek van egy Down-kóros húga; a szülei sokáig a csodát várták, de nem változott semmi; az életük tele van lemondásokkal; mégis mindent megadnak Neki,amennyire csak képesek.És ez az igazi önzetlen szeretet.

És az abortusz-kérdéssel sokáig megingathatatlan voltam; hogy igenis bűn, meg kell és meg lehet oldani valahogy, hamár megtörtént a dolog.A szüleim 10 évig próbálkoztak, mire sikerültem; és megtanultam, hogy az életet nagyon meg kell becsülni; és nem kifogás az, hogy a gyerek "nem illik a képbe".
Azóta viszont történt valami, ami megváltoztatta a véleményemet; ezt soha senkinek sem meséltem, de egyszer majdnem megerőszakoltak.És akkor átértékelődött bennem minden; rájöttem, hogy igenis VAN olyan helyzet, hogy KELL az abortusz; és nem csak ilyen szélsőséges helyzetekre gondolok.
Viszont a másik dolog az, hogy ne haragudjatok fiúk; de erről a kérdésről mondhattok ugyan okosakat, de csak elviekben.Mert sem Ti, sem mi lányok, akik még nem hordtunk senkit a szívünk alatt, nem tudhatjuk, mit jelent; akkor, abban a helyzetben hogy éreznénk és milyen döntést hoznánk; mi maximum bele tudjuk magunkat képzelni.

Tehát összességében Neóval értek leginkább egyet; és valóban még régen volt egy nagyobb vita erről a kérdésről; többek között arról, hogy mikortól tekinthető embernek a magzat, és mikor "sejtcsomónak"?Asszem Yavi írt sokat ezekről a jogi szempontokról; de könyörgöm; ezek is csak szavak; egy anya nem úgy tekint a testére, hogy van benne egy sejtcsomó!!

Finwe írta:

Régebben én is azt vallottam, hogy amit nem mi adunk gyermekünknek ( nevezetesen az életet ), azt nem is áll jogunkban elvenni tőle. De aztán megváltozott a véleményem, lévén rájöttem egy igen hasznos dologra.
A lélek, amely bennünk él, végtelen és örök. Azonkívül tudja, mit csinál. A halál nem más, mint átváltozás egyik létformából a másikba. A halál nem az élet végét jelenti, hanem annak folytatását, egy másik világban. A másik nagyon fontos dolog, hogy minden lélek céllal jön ide a Földre, amit nevezhetünk karmának, sorsnak...stb. A lényeg, hogy senki nem hal meg, vagy gyilkoltatik meg, vagy betegszik meg akarata ellenére. Ebből logikusan következik, hogy a gyilkosság is természetes következmény - nem annak számára fontos, akit meggyilkolnak (lévén egyetértését adta hozzá), hanem annak, aki elköveti.

Hát isten mentsen meg minket, hogy ilyen érvek alapján döntsünk abortusz: élet és halál felett

Ámen

Darky: ezzel azt akarod mondani, hogy a szülőnek joga van a gyerek életéről határozni, mert ha megöli, utána azt mondja, hogy "bocs, ez volt a gyerek sorsa"... Hogy jön bárki ahhoz, hogy a Sors (vagy Isten, bárhogy nevezzük) szerepét játssza, és ő első X.Y. eldöntse, hogy a születendő gyermekének mi lesz a sorsa...

Finwe írta: Felagund:

Amit mondasz butaság. Az abortusz pusztán olyan értelemben"gyilkosság", hogy megsemmisítenek egy életet. De a gyilkosság szó szvsz ma mást jelent: nem nevezünk gyilkosnak olyan embert, aki pl önvédelemből öl.
Ami pedig a konkrét esetet illeti, itt azért egészen speciális helyzetről van szó: az új születő kis élet bizonyos fokon egy az anya életével. Ritka esetben előfordulhat az is, hogy a kettő között választani kell.
Tehát az az állítás amit Te tettél, vagy végtelen cinizmusból vagy pedig igen komoly naivitásból fakad. Itt valszeg ez utóbbiról van szó

Finwë: Az ölés (az emberi élet elvétele) minden helyzetben gyilkosság, más kérdés, hogy magyarázzák (önvédelem, stb). Itt magáról a tettről van szó.

És most, ha már eddig eljutott a dolog, kimondom: azért van olyan rohadt sok abortusz, mert a mai ifjúság szexuálisan felelőtlen (szvsz romlott, de ez nem tartozik ide). A lányok fűvel-fával összefekszenek, aztán persze, hogy néha "beüt" a gyerek, ilyenkor aztán spuri az orvoshoz... Na persze... Egyszerűen nem fogják fel, hogy az, hogy egy éjszaka jól érezték magukat, néha egy életre szóló felelősséget hordoz magában (hű, de szép lett ). Azaz (talán ti is ismeritek a mondást) "Ha már csinálni jó volt, nevelje is fel..."

_Neo: Igazad van! Ilyen helyzetben valóban megfontolandó, bár nem tudom, hogy konkrétan miről beszélsz...

Ja, és: önmegtartóztatás (Ez a kulcsszó, amit keresel )

Dehogynem. Viszont milyen élete lenne szerencsétlennek? Mind a szülő, mind a saját életét megkeseríti a betegség, ebben a szituációban a legjózanabb megoldásnak tartom az abortuszt.
(Nem tudom, ismersz-e Down-kóros gyerekeket. NAGYON lehet őket szeretni, és elképesztően értelmesek! Pontosan ezért jobban föl is fogják, hogy a betegségük mennyi hátránnyal jár...)
Vagy lehet, hogy tévednék. DE - ha jól emlékszem, a bölcs emberek is egyetlen dolgot kívánnának a jótündértől: hogy életük végéig ne legyen problémájuk az egészségükkel...

Hogy milyen élete lenne? Nos ez a szüleiken múlna. Ha képesek az érett szeretetre (még ha ritka is az ilyen), akkor biztos vagyok benne, hogy lehetne szép és értelmes élete.
Értem én egyébként a problémát: a legtöbb ember számára lehet, hogy maga lenne a pokol felnevelni egy ilyen gyereket, de azért az ég szerelmére milyen jogon döntenénk egy emberi sors felett csak azért mert más mint mi. És egyébként számukra is vannak lehetőségek, sőt némelyük igen tehetséges is lehet bizonyos dolgokban

Finwe írta: Miért? Egy Down-kóros ember nem ér annyit, mint bárki más? Nem tudna ugyanúgy szeretni? (vagy jobban?)Nem lehetne ugyanúgy szeretni?

Dehogynem. Viszont milyen élete lenne szerencsétlennek? Mind a szülő, mind a saját életét megkeseríti a betegség, ebben a szituációban a legjózanabb megoldásnak tartom az abortuszt.
(Nem tudom, ismersz-e Down-kóros gyerekeket. NAGYON lehet őket szeretni, és elképesztően értelmesek! Pontosan ezért jobban föl is fogják, hogy a betegségük mennyi hátránnyal jár...)
Vagy lehet, hogy tévednék. DE - ha jól emlékszem, a bölcs emberek is egyetlen dolgot kívánnának a jótündértől: hogy életük végéig ne legyen problémájuk az egészségükkel...

Abortusz: felelőtlenség gyilkosságnak titulálni. Valahol igaz, de ez olyan mértékben kényes kérdés, hogy senkinek nem lehet abszolút igazsága. Minden a körülményeken múlik.
Na tsók

Én egyetlenegy esetet tudok elképzelni, amikor fontolóra venném az abortuszt--és adja Isten, hogy soha de soha ne kerüljek ilyen borzasztóan nehéz döntés elé. Ez pedig az, ha a születendő gyerek súlyosan beteg, teszem azt Down-kóros. Nem tudom, mit tennék. Mert akárhogy is döntenék, az fájdalmas és nehéz helyzet lenne.

Miért? Egy Down-kóros ember nem ér annyit, mint bárki más? Nem tudna ugyanúgy szeretni? (vagy jobban?)Nem lehetne ugyanúgy szeretni?

Régebben én is azt vallottam, hogy amit nem mi adunk gyermekünknek ( nevezetesen az életet ), azt nem is áll jogunkban elvenni tőle. De aztán megváltozott a véleményem, lévén rájöttem egy igen hasznos dologra.
A lélek, amely bennünk él, végtelen és örök. Azonkívül tudja, mit csinál. A halál nem más, mint átváltozás egyik létformából a másikba. A halál nem az élet végét jelenti, hanem annak folytatását, egy másik világban. A másik nagyon fontos dolog, hogy minden lélek céllal jön ide a Földre, amit nevezhetünk karmának, sorsnak...stb. A lényeg, hogy senki nem hal meg, vagy gyilkoltatik meg, vagy betegszik meg akarata ellenére. Ebből logikusan következik, hogy a gyilkosság is természetes következmény - nem annak számára fontos, akit meggyilkolnak (lévén egyetértését adta hozzá), hanem annak, aki elköveti.

Hát isten mentsen meg minket, hogy ilyen érvek alapján döntsünk abortusz: élet és halál felett

Felagund:

Amit mondasz butaság. Az abortusz pusztán olyan értelemben"gyilkosság", hogy megsemmisítenek egy életet. De a gyilkosság szó szvsz ma mást jelent: nem nevezünk gyilkosnak olyan embert, aki pl önvédelemből öl.
Ami pedig a konkrét esetet illeti, itt azért egészen speciális helyzetről van szó: az új születő kis élet bizonyos fokon egy az anya életével. Ritka esetben előfordulhat az is, hogy a kettő között választani kell.
Tehát az az állítás amit Te tettél, vagy végtelen cinizmusból vagy pedig igen komoly naivitásból fakad. Itt valszeg ez utóbbiról van szó

Én egyetlenegy esetet tudok elképzelni, amikor fontolóra venném az abortuszt--és adja Isten, hogy soha de soha ne kerüljek ilyen borzasztóan nehéz döntés elé. Ez pedig az, ha a születendő gyerek súlyosan beteg, teszem azt Down-kóros. Nem tudom, mit tennék. Mert akárhogy is döntenék, az fájdalmas és nehéz helyzet lenne.

Aiya Elendili!

Abortusz...
Eleg kenyes kerdes, igyexem roviden kifejteni a velemenyem.

Szerintem igenis van helye, INDOKOLT esetben, es itt most VALOS indokokra kell gondolni. Emlekeztek Matisz nagypapara? Es az unokajara? 11 evesen szult az a szerencsetlen GYEREK, raadasul a csaladi korulmenyek is enyhen szolva kritikan aluliak. Igaz, hulye volt o is meg a szulei is - o akkor, mikor osszefekudt a sraccal, a szulei meg mikor nem vetettek el a gyereket. Milyen elete lesz a szerencsetlen csoppsegnek? Mennyire lesz fejlett? Mit fog csinalni, ha felno? Mar ha felno...
Vaskalaposan elitelni valamit, csak azert, mert valaki azt mondja: rossz, hulyeseg.
A papa oszentsege peldaul eliteli az ovszerrel torteno vedekezest es az abortuszt is. Akkor mi legyen? Hm?
Egyszeruen lehetetlen helyzet, nem?
Valami hasonlorol volt mar szo e topic keretein belul, nem tudom, emlekeztek-e?

Summa summarum: nem jo dolog az abortusz, Isten ments, hogy szuksegem legyen ra valaha is, ded van olyan helyzet, amikor igenis toleralhato es megfontolando megoldas. Nem mindegy, hova, milyen korulmenyek koze szuletik a gyerek. S ha ugy erkezne meg valahova, hogy nem szeretik, hat barataim, szerintem jobban jar, ha nem jon vilagra...