Versek

Esgal: a fény nekem kicsit erőltetett volt. A rímek igaz kijönnek, de a ritmus nem. A másik az már sokkal jobb. Főleg az tetszett, hogy az életet ábrázoltad. Már sok mindenben láttam ábrázolni magát a világot, de a mocsár az csak a tiéd --- legalábbis ahogy én tudom...

Üdv: Celeb

Meg még itt van további kettő. Erre is szeretnék kritikát.

Fény

Azután tűnt el hirtelen,
hogy felvillant; lebegett kicsit,
s mire felismerhettem volna alakjait,
elnyelte a fényt a végtelen.

Miként ha távolodna tőlem
sebesebben, mint a gondolat,
minek a vágy ad szárnyakat,
aképp halványult--remény a ködben.

___________________

Mocsár

ködben bolyongok
ködfelhő marja fel torkom
s e pára kikezdi bőröm
de még bírom
kín minden lépésem
kígyó harapta bokám
méreg árad a nyomán
de még botorkálok
az életem romján
ökölnyi moszkítók jöttek
vérem vonzza őket
mint méhet a virág
csípésük nem fáj
de sok s belülről rág
s ha kőre lépek, nem tudom
nem fatörzs-e vagy rom
a halál is itt jár
s vár
félek elnyel ha nem jutok ki hamar
életem ez a sűrű zöld mocsár

Nahryien írta: [size=9:1w3dsj5f]X.


Lelkiismeretem kitagad,
mily Gennybe fúlt bele szívem!?
Bűneim mocsara befogad,
Elmém bomlott?! - Igen, úgy hiszem!..[/size]

Te nem találsz semmi jót a Földön? Úgy értem a versed, az amit beírtál "Hely"-nek mind mind ilyen depressziós emberhez illik...Te ilyennek tartod magadat?

[size=9:tl4ast49]X.


Lelkiismeretem kitagad,
mily Gennybe fúlt bele szívem!?
Bűneim mocsara befogad,
Elmém bomlott?! - Igen, úgy hiszem!..[/size]

Ööööö,ez nem tudom, hogy jött ki belőlem...

Acélpenge
Ül a padon. Gondolkodik.
Távoli. Őt akarom.
Szentimentális lennék,
ki kemény aggyal álmodik?

Csillan a szeme,sápadt fénnyel.
Kínozz! Szeretnék szenvedni...
Zavaros szemmel ajkamba harapok:
elő a tőrt! Pengét! Forgatni.

Áss belém, kavarj össze
Ömöljön fekete vér.
Melegen follyon kezedre.
Csak nézz. Csak nézz.
Euforikus szenvedés.
Döfd! Fájjon.
A célért meghalni jobb,
mint egy puszta álom.

Ömöljön szemünkből a könny.
Könny a vérrel.
Arcodon még mindig fénylő
csillagfolt a szenvedéssel.
Csak ülsz. Nem látod:
haldoklom?! Commers módon
vagy egyedien-mindegy.
Csak ömlik a vérem.

Vértócsa, mint a magzatvíz
körbevesz, melegen.
Számomra a Földön nem lesz sír,
csak hullócsillag élet.

Enyém leszel, Te is akarod.
Tudom, s ez megnyugtat.
Ha te is elhagyod templomod,
egyesülünk a Porban.

Halj meg hát velem!

: : :

Ave!

Most nincs pénzem olvasni, majd kapcs. nélkül, addig meghajítalak titeket pár halluval. Péntek éjjel készültek, a Farkas egy rém kedves buszsofőrnek szól. /azért még jól nézett ki... /

3.
Mellőlem ágyamból sötétség mászik ki.
Suttog, ne féljek.
De nem lép helyébe fény. Egyedül maradtam.

4.
/Farkas/
Nézel rám, fényes-vad szemeidben
Látom, mi várhat rám, ha engedek
Érzem a nyakamon harapásod nyomát,
Gyengülni mégsincs erőm,
Magamnak fogadtam lélekben hűséget.

5.
Bogyók vérével itasd fiaimat.
Engedj rájuk néha tiszta záporokat.
Harmatban füröszd megfáradt arcukat.
Bogyók vérével itasd fiaimat.

Esgal, ez szép. Többet nem mondhatok.

Várgesztesen készültek... végülis, ha a blogjaink néha művészi magaslatokba törnek, miért ne használhatnánk blognak verseinket?
Nyugodtan bele lehet kötni, főleg a Jacopo-hatásba a végén.

code a rat the monster on doom in it

Na itt van néhány izé aki érti annak aki meg nem, hát sorry...
Születési sorrendben:
Négysoros:
az olvadó hó mikéntje
egy csepp vagy több-
arzén a boromba-
Kiiszom mind, ne félj.

Töredék:
Aztán lenézve, ím a nagy folyó,
hömpölyög az ég kékjét mérve,
s rámnéz a túloldalról
a jövő rút-modern zenéje.
Az ablakok fénytörését
a Nap nyögve tűri.
Rám is int gúnykacajt köpve:
Csak nyelni...nyelni...nyelni!

Háromsoros:
fővünk a hirtelen tavaszban
a Nap tapintatlan öklöz belém
betontengerbe fulladok
Jah és ezzel még tartozom: Zöld Próféta: megtisztelsz!

Üdvözletem!
Megint írtam ilyen izét...kissé nagyobb lélekzetű, meg szerettem volna, ha ilyen versszerű. Kritikát kérek...

Variációk a herceg költői versenyére*/Villon után szabadon

I.

Szomjan halok a forrás vize mellett.
Karnyújtásra állsz, a közeledben vagyok.
Én tekintetemet reád vetettem,
de mindezért vissza ennyit sem kapok.
Nem figyelsz rám, és már elvesztettem
hitem, hogy valaha másikká változom
szemedben, s már azt sem remélem,
hogy létezem. Emlékem szemedben kutatom.

II.

Szomjan halok a forrás vize mellett.
Büszke vagyok, s a vízhez lehajolni kéne.
Nem tudom, mért, félek. Talán tartok
attól, hogy mezítelen magam látom benne.
Ez a tükör túl sokat mutat.
Őt látom, de magamat figyelem,
s rádöbbenek: emeltem falat,
s képem már csak emlékemben lelem.
Nem láthat át az ősi szürke sziklán
az, ki csak tó-tükör, s mindenkor figyel:
ha kitörne is, lassú lenne dolga,
míg elmossa a falat, s bent engem meglel.

III.

Szomjan halok a forrás vize mellett.
Szomjazom a szóra, hogy mesélhessem magam,
hogy megérts végre, miért vagyok néma,
s segíthess, mert ebbe beletörik fogam.
Túlsággal nagy falat volt azt képzelni,
hogy titkolva-búsan szerethetlek téged...
Nehéz viselni egyedül, mi tiéd.
Néked adnám e régi közhely-érzelmet.

IV.

Szomjan halok a forrás vize mellett.
Nem ihatok belőle. Mérgezett a víz,
zöldes tajték közt halál-hal búsong
pedig szépen csillog habja, mint a méz.
Csak egy hűs korty lenne, s utam folytathatnám.
De nem...egyedül lépjek ismeretlenbe?
Inkább csak nézlek. Arra gondolok:
Jobb volt, míg hittem, hogy tiszta az ér vize.

Ajánlás

Herceg, ím látod, a nap lenyugodott,
S felkelt újra megint, de újat mit se lát.
Nincsen új gondolat alatta a Földön.
Enyém sem, bárhogy is próbálkozom hát.
Szerelem-szövegek--hallhattad már sokszor.
Láttam én is sok ily reménytelen verset.
Mégis írom négyszer. Tisztítom a portól
a közhelyet, s ezennel átnyújtom neked.

____________________
*--Villon hasonló kezdésű verse egy bizonyos herceg dalversenyére íródott, ez volt kikötve, mint kezdősor

Halála
Csak mindössze egy nyílvessző állt belé
Mégis meghalt, mert mérgezett lett vére
Elveszítettem, de még mindig szeretem
S a vele töltött éveket soha sem feledem

Arcáról a vért könnyeimmel mosom le
Miközben élete észervétlen osont el
Csillogó szeme nem ragyog többé
S nem lehetek már soha az övé

Nem zár többé karjai ölébe
S nem keresztezi már egymást szívünk ösvénye
Halálával életem értelme elveszett
S nem lelem többé keresve

Minden elveszett ahogy meghalt
S már én sem hallok semmilyen zajt
Minden megszűnt létezni, csak ő él
A leki szemeiben örökké

Úhjra látom mosolyogni s nevetni
S már soha sem fogom feledni
Újra érzem mézédes csókját
Majd hirtelen újra látom vágső halálát...

Area: nekem nagyon tetszik

Van még egy versem is, elégggé feszegeti a "vers" fogalom határait, de itt van...

Pár száraz levél zörög előttem az úton,
szomorúan sírnak, rágónak a múlton,
felszántják a szürke földet, barázdákat hagynak,
belecsúsznak egy tócsába, s rögtön belefagynak.
Felnézek az égre, acélkéken hunyorít,
egy kopasz bükkfasorral felém vicsorít.
Szemembe legyint egy bágyadt fuvallat,
arcomat egy könny szántja, baljós sugallat.
Átfut rajtam a téli hideg,
e kis borzongás még a sírba vihet.
Lehajtom a fejem, a cipőm orrát nézem,
a tavasz késése is talán az én vétkem?
Belerúgok a porba, egy kis felleg kavarog,
majd tovaszáll a szélben, s magam maradok.
Csak a tél nevet rajtam még egy utolsót,
aztán az is itt hagy...

:

[size=9:356nm7t5]Ami a Hf verset illeti, azt hiszem összesen kétszer volt ilyen egy irodalomból- dadaista verset kellett irnunk, ami azért nem túl megterhelő , aztán egyet kellett ének órára valami opera szereplőjének kellett elképzelnünk magunkat és az ő szemével irni egy verset, már nem emlékszem a cimére, de az egyik női alakkal elég jól tudtam azonosulni és nem lett olyan rém rossz a vers- megmutatnám, ha még meglenne, de csak 1 példány volt belőle amit beadtam [/size]

Üdv!

Suhifarok: nekem tetszik ez a kis szösszenet.... úgy kifejez mindent... én a szívemre hallgatok!
Maglor: tetszik, hogy a füstből válik ki az alak, és a végén már valóban ott van.... ötletes
Timona: házinak az adják fel, hogy írj egy verset???? 8O Ez elég durva... ha nekem azt mondják, hogy most írj egy verset erről meg arról akkor azért sem tudok... ezért nem írok pályázatokra.... A Hűs Láz c. versed egyébként nekem bejön.... jobb mint a Makacsság...

Hát, most ennyire futotta... még egy napi böcsesség: "Ne félj a sötétben, az jobban fél tőled... retteg, hogy felkapcsolod a lámpát..."

Viszlát! ERDA

No, kijelentettem Fq-nak, hogy írok egy időmértékes kockát – Tatabányáról visszafelé azonnal neki is fogtam. Tulajdonképpen az egész egy ilyen impressziószerű kis cucc lett, amolyan MTT-Várgesztes-szertekmindenkit-hangulat.
A formáról annyit, hogy gyakorlatilag minden kötött benne, ami csak az európai verselésben lehet – rimus, rím, szótagszám, karakterszám – plusz még hosszávéve a fáradtságomat és az összevissza kavargó benyomáshalmazt a fejemben, így egy cseppet kusza lett, de éppen ezért nagyon szemléletesen kifejezi az akkori hangualtomat.
Ennyi voltam, fogadjátok:

Üdv:
-- Mau

Azta Erda, nagyon teccik a versed!!! [size=9:1nafo412]Igy zh idő közeledtével teljesen át tudom érezni a reménytelenség súlyát! [/size]
Kicsit elhagyott az ihlet ezért jártam errefelé mostanság, de most született egy rövidke versike, de csak mert valaki felhúzott egy csöppet:

Makacsság

Meg kell tenni?- El kell menni.
De minek? Hova?- Távol. El.
S minél messzebb annál jobb?

Úgy gondolod jó, hogy így van?
Én nem látom céljaidban,
azt a lángot megtalálni,
mit próbálnék benne látni.

Viszont hoztam egy másikat is, ami azért lehet érdekes, mert az volt életemben az első vers amit nem HF cimén irtam, hanem csak saját magamnak: (Tudom nem túl jó, de kiváncsi lennék a véleményetekre.)

Hűs láz

Távoba úszik képzeletem,
Szívemben lángol képtelenen,
Alakos alakja,
Kedvesen barna hangja.

Elmerített hálóival,
Fondorlatos szép szavakkal.
S mi nekem jutott:
Gúnyos hangulatod.

Dús mezejű arcodon,
Nem kaszálnak monoton,
Bús kezű
Bánatnak könnyei.

Ez facsarja arcomat,
Minduntalan harcomat
Veled,
Mi igazából kellemes lehet.

Ezen elrakott hangulat,
Mosdatja hűs lázamat.
Hisz emlékezem,
Az kívánnám légy velem.

Jacó: Imádlak!!! 8O Még rágódom a versen :deal: , már hiányzott egy Jacó vers!

Kritikát inkább még mindig nem írok...
Inkább csak ezt, amit a mai szép este hozott.:

Sör és gyertya mellett
Ma végre velem vagy!
Cigarettafüstből font alakod;
Egy kis huzat eloszlat.

Az arcod itt van előttem,
S szinte már fáj.
Füstnél és gyertyafénynél
Csak ennyi maradtál.

Elbódít egy érzés;
Csillogó szemed.
Lobban egyet a gyertya
A füstfellegekben.

Lassan múlik az este,
S a lágy zene hangja
Símogat és átölel,
Mint szerelmesünk karja.

Sör és gyertya mellett
Ma tényleg velem vagy!
Már nem kell a füstös gyertyafény,
Hogy érezzem ajkadat.

A Gondolatok topicban folyó téma most minden gondolatomat lefoglalja, ez meglátszik ezen a versemen is. Tudjátok, az az érzés, ami állandóan hajt, hogy ne azt csináld amit kéne, hanem azt amit szeretnél...


Ó, Vágy, te szívet emésztő és facsaró!
Te csalfa, furcsa, s örök kis gonoszkodó!
Nem hagyod azt, ki menne tovább arra merre kell,
Hívod tovább bizalmasan:
"No jer, kalandra fel!"

Üdv!

Tegnap nagyon siettem, és csak bedombam a versem, de ma írok gey kis kritikát is:
Nihil: erről nagyon lejön, hogy csalódott voltál.. ha tudnád, én hány ilyen embert ismerek....
ADIM: nagyon jó a végén a csattanó! Félelmetesen jó lett! 8O
Maglor: ember-csillag hasonlat.... 8O nagyon jó! Főleg az utolsó két sor.... bravó!
Ery: "Fel-fel hát a nagy csatára!
Győzelemre vagy halálra!" --> ez az a rész a filmekben/regényekben, ahol el szoktam bőgni magam... most is nagyon meghatódtam....
Dameron: én meg ezt írhatnám a hátamra... úgy léátsziik leírtuk egymás gondolatait... "S könny ír verset az arcokon..." --> ez igen!
Nefadar: erről nekem a Republic: Ha még egyszer láthatnám c. dala jutott eszembe... nagyon jó!

Sziasztok!
Régen hoztam már verset...


Csak mégegyszer

Túl sok minden választ el minket
Korok, hegyek s hatalmas vizek
De illatod még mindig érzem
S mindent, mi akkor volt félem

Csak még egyszer hallanám hangod,
mert enélkül oly magányos vagyok
Csak még egyszer látnék kezedben kardot
mint amikor túléltél minden harcot
Csak még egyszer lehetnmék veled
hogy újra simogasson mindkét kezed
Csak még egyszer látnálak élve
még lelkemet is oda adnám érte

Hagy láthassam újra élve vagy holtan
Hagy legeltessem rejta szemeim hosszan
Uram feláldozom neked ifjonti vérem
Csak még egyszer, könyörögve kérlek...

Sziasztok!

Gyenge napjaim egyikén bekukkantottam, firkáltam, majd még egyet. igy boldog-nyugodt-feszülség költözik tudatomba,hogy talán lesz-van olyan akit ez majd kissé felháborít...


Szombat déli hangulatjelentés:

Fáradt arcom
homokba nyomom
úgy kutatom
hagyott-e emléket
az idő ráncaimon....

Sziasztok!

Gyenge napjaim egyikén bekukkantottam, firkáltam, majd még egyet. igy boldog-nyugodt-feszülség költözik tudatomba,hogy talán lesz-van olyan akit ez majd kissé felháborít...


Szombat déli hangulatjelentés:

Fáradt arcom
homokba nyomom
úgy kutatom
hagyott-e emléket
az idő ráncaimon....

Üdv Mindenki!

Bevallom kevés időm volt átfutni az elöző hét lira-impulzusait, szégyenlem, de majd pótlom. Megígérem.

Nem hangulat, nem emlék, nem cél, csak egy:

Emlék-Pillanat-Kép

Görcsös szürke pillanatba
kap bele, a ma fénytelen álma
álmok létráján jössz vissza
botladozva az otthon világba

Keresnéd még magad,
az önnön igazad,
s nem látod:
körötted a világot?

Fáklyafénnyel néznek
arcodba kíváncsi szemek
vakultan kérded
van még e pokolban: KI SZERET?

Fény-sötétből jöttél,
s nem tudod itt mi vár
Magad vagy magad
Bár tiéd ez a világ...

ADIM: Iszonyatosan nagyonnagyon szépen rímel (kár, hogy csak sima páros, bár ezzel a kijelentéssel csak az én párosrímcsömöröm szólhat csupán, mi egy kicsit túl egyszerűnek tartja – mindenesetre kíváncsi volnék, hogy mit hozol ki bonyolultabb képletekből…)
Szóval a tartalmáról nemigen tudok mit mondani, ugye a szerepjáték-elemekkel fűszerezett gonoszidéző-motívum-jelentésréteg egyészen explicit módon és vsz elsődlegesen az olvasó fejébe villan soraidról, egyéb értelmezéseket gyártani meg egy cseppet fáradt vagyok (áhh, ez nem igaz, csak lusta ) Viszont a végét, azt mindenképpen kiemelném, főleg azért, mert én is gyakran fogalmazok meg hasonló gondolatokat (meghasonlás rúlZ ) és olyan nagyon jól hazavágja az egészet… mármint az olvasót. Én ültem és hangosan-elégedetten felnevettem :itscool: Szóval ígéretes, azt hiszem további értelmezésekre (= öncélú olvasócentrikus némiképp ártatlan belemagyarázásra) igen finom táptalajt nyújtó szöveg.

Jacopo: Még majd emésztelek, aztán majd tudodmikor megbeszéljük

Tegnapi efkústalink után némiképp fraktáloktól és matematiko-filozófiai értekezésektől kavargó-fejjel-fürdés közben néhány apró gondolatfoszlány emergált bennem (/me is tud ínggyarul beszélni ha nagyon akar) és ebből némi Weöres-hommage („fáj, hogy a rím meghal…”) keretében a következő szójátékszerű versezet született:

Rím holt rég kusza ritmus a múlté
Félvezetve tollhegyed
Káoszverseket írsz a világhoz
Kockaarca konvereg

Szóval játszik a csalfa jelentés
Tűnt a csupacsicsa-réteg
Csontvázmeztelenül tömörített
Puszta metaforaképek

És egy kicsi magyarázat a központozáshoz és ebbéli szokásaimhoz:
A nagy sorkezdések nálam mindig a tradicionális (?) – vagy legalábbis ilyen eszközöket használó – formát jelölik, a központozástalanság pedig általában impressziószerű tartalmat (és/vagy szabadversformát) jelöl, de az igazat megvallva olyan verseimnél is alkalmazni szoktam, ahol központozás nélkül valamiféle ambiguitás és ezáltal jelentéstöbbszörözés áll fenn – így áll elő az a különös helyzet, hogy egy egyébként veretes és erősen szerkesztett vers ilyen szabadversi központozástalanságot kapott.

No, mára ennyi voltam, üdv:
-- Mau

Erda: Ezt a verset akár a hátamra is írhattad volna, mert valami ilyesmi hangulatban vagyok egy ideje. ... Remélem, hogy csak a versed ilyen szomorú, és te nem.


Tévedés

Eljöttél, hogy repülhess
De nem visznek a szárnyak
A gyönyörű gépezetben
Csak fogaskeréknek szántak

Szabadságod fakó dallama
Egy megkopott álom-madár,
Mesterséges mezők felett
Szárnyat lebbent, mint a halál

Mint ki bolyong örökké, céltalan
S már sosem leli kincsét,
Próbálja magáról ledobni
A világ ólom-bilincsét

És kit lehet még eltaposni
Majd ha már más nem marad
Kiürül kezekben a fegyver
Ez az emberek, célpont a Nap

S lesz sötétség, így hűl ki lassan
Mint a csók az ajkakon
Az álmunk végre ránk talál
S könny ír verset az arcokon

Mesterséges mezők felett
Még-már messze az ébredés
Az egész, mit teremtettünk
Egy mesterséges tévedés

ezt ma éjjeli tizenegykor írtam chat közben, kéretik elnézni
a címjavaslatért köszönet Silmenielnek

nem tudom
tükörképem lefénymásolt -
vagy csak optikai csalódás, akár
alkonyattájt a mezők repedésein
áttűnő betonutak

álmomban meglocsolnám a szárba
szökkenő villanypóznák gyökereit
a fű alá rejtett aszfaltmezőn

s aztán éjjelente mint rothadt-édes
gyümölcsöt szürcsölném a fényt

de ébren vagyok. s csak fénymásolat

Elfagynak a szavak,
kihúnynak a fények,
csak a csönd marad,
kétlem, hogy még élek.

Kifut szememből a láng,
elfogy az a kevés remény,
agyamba a kétség vág,
senki sem néz felém?!

Lassan kihűl a lelkem,
eltűnt minden, mi fontos,
senki sincs most velem,
az sötétség magával hordoz...

Adim:a versed borzongató, és nekem két sor jutott róla eszembe:
Öngyilkosságba fulladt már maga a Halál,
fekete lélek, a Führer ereje az éjbe szállt...

Well:grandiózus! éss...no comment!

Suhi:ezzel a lelkembe vágtál! Hát igen, környezetvédelem. Egyébként szerintem igenis oda való a trappol szó, mert az emberre mondja, és más szó esetleg a gázol lehetne, de mindenképp valami durva szó.

Ladislas: Még!