Haditudományok Középföldén

Több
19 éve 11 hónapja #187840 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Szauron csak a filmben nem ölt testet (bár így felmerül a kérdés, mi a fenére húzhatja akkor a Gyűrűt?) a könyvben testet ölt, ugyanis ha valaki nem ölt testet akkor Gandalf nem tudja meglesni mesterkedését és jelenteni a Fehér Tanácsnak hogy ez a Varázsló nem más mint egy régi ismerős.

Szauronnak mindenképpen forrónak kellett lennie, méghozzá nem is kicsit, hiszen a testének hője tette láthatóvá a Gyűrű feliratát. Isildur is ír a dologról.

Ha visszaemlékeztek a filmre, szerepelt benne egy Gothmog nevű testi torzulásokkal rendelkező ork (lámlám Szauronnál a hátrányos helyzetűek is találtak munkát :D ) aki Szauron hadnagya volt. (a filmben konkrétan parancsolgatott, a könyvben annyi van róla h a nazgulkirály meghalt, ő vette át az irányítást.
A Nazgulok Ura nyilván a főparancsnok volt és parancsait továbbadták a tisztek, az ő félelemkeltése és Szauron akarata szvsz leginkább abban segített hogy a parancsokat ne kérdőjelezzék meg. (hiszen ha nem oda figyelnek, akkor az orkok nem túl szófogadóak, ld Cirith Ungol... )

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187839 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

Artemisz (Celebthil) írta: Igaz is: olyasmi pl. hogy kürtjelek nem funkcionálhatnának csata közbeni kommunikációs eszközként? :hein:


Miért is ne?

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187837 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

Felagund írta: Amúgy a Tolkien-Enciklopédiában (:down:) találtam valami olyasmit, hogy Gil-Galadot Sauron tesének hője perzselte halálra, de szerintem ez valami félreértelmezésből származhat... :?

Hát hogy minek a hője, annak utánanézek, de én is úgy emlékszem, hogy Gil-galad konkrétan megégett, méghozzá Szauron által...

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187831 Írta: Artemisz
Artemisz válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

Obi-Wan (Ben) Kenobi1 írta:

egy rohani énekes írta: [...]se az idatlan íjászok,
Derufin, s Duilin, éj-vad vizeikhez,
Morthond hegy-árnyas, hűs tavához.

;) :P :D



MÁR MEGINT KIHAGYOTT A MEMÓRIÁM! Öregszem... :evil:


Igaz is: olyasmi pl. hogy kürtjelek nem funkcionálhatnának csata közbeni kommunikációs eszközként? :hein:

lassan kibomló
cseresznyevirág vagyok
Isten tenyerén


Az Erdő legyen Veletek!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187829 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

Obi-Wan (Ben) Kenobi1 írta:

egy rohani énekes írta: [...]se az idatlan íjászok,
Derufin, s Duilin, éj-vad vizeikhez,
Morthond hegy-árnyas, hűs tavához.

;) :P :D


Thx!
Muszáj nekem mindent tudni??? :hein:

RHK??? :hein:
Amúgy a Tolkien-Enciklopédiában (:down:) találtam valami olyasmit, hogy Gil-Galadot Sauron tesének hője perzselte halálra, de szerintem ez valami félreértelmezésből származhat... :?

Cerebrum: igazad van, sajnos troll igen ritkán kerül a bonctálba ;) :lol:

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187814 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

elda írta: Érdekes lenne megtudni, mi volt a szervezeti felépítése egy ork, vagy déli, esetleg keleti népekből álló hadtestnek. Talán könnyebben értelmezhetnénk hadmozdulataikat! :) Ki tud róluk többet?

Gondolom nem egy ember kiabálta túl az összes többi üvöltését! :) :wink:


Nyilván nem. Azonban néhány elejtett megjegyzésből következtetni lehet a felépítésükre. Gondolok itt elsősorban az eltérő címerhasználatra (Cirith Ungol tornya). Továbbá arra is, mikor Szauron a Fekete Kapuhoz össszpontosította haderejét.
A rendfokozatok nagyjából hasonlóak lehettek. Említést érdemelhetnének a hadrendezők, akik vagy különálló tisztek voltak, vagy egyébb rendfokozathoz kapcsolhatók.

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187737 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

elda írta: Érdekes lenne megtudni, mi volt a szervezeti felépítése egy ork, vagy déli, esetleg keleti népekből álló hadtestnek. Talán könnyebben értelmezhetnénk hadmozdulataikat! :) Ki tud róluk többet?

Gondolom nem egy ember kiabálta túl az összes többi üvöltését! :) :wink:


Pont erről beszéltem a Tolkien-klubban, hogy a hadseregek felépítéséről, az alakulatokról SEMMI infot nem találtam, kivéve a rohírokat (éored és éohere), meg a númenoriak két formációját (thangail és dírnaith).

Abban mi a furcsa, hogy Szauron "testet öltött", és a Bakacsinban lakott? Ez ismert adat. Az Esztendők Számlálása is írja, hogy Szauron Dol Guldurban lakott, a Fehér Tanács űzte ki, HK 2941-ben.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187647 Írta: elda
elda válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Érdekes lenne megtudni, mi volt a szervezeti felépítése egy ork, vagy déli, esetleg keleti népekből álló hadtestnek. Talán könnyebben értelmezhetnénk hadmozdulataikat! :) Ki tud róluk többet?

Gondolom nem egy ember kiabálta túl az összes többi üvöltését! :) :wink:

A gondolat örök

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187587 Írta: Angwen
Angwen válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

elda írta: Ulmo!

Testett öltött Szauron, mint varázsló a harmadkor végén?

Angwen!

Ha rögtönözni kellett csata közben, akkor a lidércek a levegőből, hogy utasították a harcosokat?


Mittomén. Ugyanúgy, ahogy egy középkori hadvezér egy domb tetejéről. Vagy lekiabált nekik, vagy előre betanított ultrahang-jeleket adott le.
Akörül, hogy Szauron mennyire öltött testet, tudtommal már volt egy-két vita itt a fórumon, de én változatlanul azt mondom, hogy igenis testet öltött.

(Nagyon OFF: segítség, itt is megjelenik a biológus-szekció általi elnyomás! Történészek, történészpalánták, és minden egyéb bölcsész: ne hagyjuk magunkat, harcra fel! :twisted: )

"Bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport!" (Oliver Cromwell)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187518 Írta: Cerebrum
Cerebrum válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

elda írta: Bizonyára kiakasztom a biológusokat, de van még olyan pont ami támadható ilyen nagy szörnyek esetén is! :) :wink: A filmben is láthattuk, a nyitott szájba lőve, a lágy szájpadláson át, könnyen kivégezhető, akár egy troll is! :)


Na látod az már szvsz abszolúte hiteles, bár ezt nem tapasztalatból mondom, hiszen még nem boncoltam barlangi trollt (másmilyent sem), gondolom Felagund is így van ezzel... :D :D

“Blinding ignorance does mislead us. O! Wretched mortals, open your eyes!” (Leonardo da Vinci)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187515 Írta: Ben
Ben válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
A FHK szerint Szauron "elégette" Gil-Galadot. Ez mennyire hiteles? :) Mert én a könyvben nem emlékszem ilyesmire.

basking in the sunshine of a bygone afternoon,
bringing sounds of yesterday into this city room.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187512 Írta: elda
elda válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Ulmo!

Testett öltött Szauron, mint varázsló a harmadkor végén?

Angwen!

Ha rögtönözni kellett csata közben, akkor a lidércek a levegőből, hogy utasították a harcosokat?

A gondolat örök

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187506 Írta: Angwen
Angwen válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Meg mondjuk a Gyűrűháború nagyobb összecsapásainál ott voltak ugyebár a Gyűrűlidércek is; a pelennori csatát például ők irányították.

"Bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport!" (Oliver Cromwell)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187498 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

elda írta: Gondolj Bilbo nagy kalandjára! Kellett oda valaki, aki irányította őket, első kézből! Nem?


Abban az időben élt egy bizonyos Varázsló (Necromancer) a Bakacsinerdőben, közel a Ködhegységhez. Ez Szauron volt. Szvsz az ő rosszindulata volt az elsődleges irányító erő mindig a Másod és Harmadkorban.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187491 Írta: elda
elda válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Igen. ez volt a végső csata, Ulmo! De hány elvesztett , vagy megnyert ütközet volt előtte!? Ott, amíg nem pusztult el Hatalom Gyűrűje, s maga Szauron sem, nem lehetett ezt a "gondolati" irányítást felfedezni a sötét úr seregeiben. Hány olyan ütközet volt, ahol kisebb csaták során maguk az orkok irányították a harcot. Gondolj Bilbo nagy kalandjára! Kellett oda valaki, aki irányította őket, első kézből! Nem?

A gondolat örök

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187474 Írta: Ben
Ben válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

Felagund írta: Amugy Duilinék is a szemét próbálták célbavenni ;)
Hogy is hítták a testvérét??? :?

egy rohani énekes írta: [...]se az idatlan íjászok,
Derufin, s Duilin, éj-vad vizeikhez,
Morthond hegy-árnyas, hűs tavához.

;) :P :D

basking in the sunshine of a bygone afternoon,
bringing sounds of yesterday into this city room.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187470 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

elda írta: A haditanácsot így irányíthatta, de harcközben, hogy tartotta kézben alantasait? Egy 100000 fős sereg mozgását, taktikai mozdulatait valamiképp kézben kell tartani! Nem?


Emlékszel a Gyűrű pusztulásakor mi történt Szauron seregeivel?

A Hatalom, amely hajszolta, mely gyűlölettel és dühvel töltötte el őket, megrendült, akarata cserbenhagyta őket, s ők ellenségeik szemében most meglátták a gyilkos fényt, és rettegni kezdtek.


Vagyis Szauron akarata uralkodott minden katonáján, főleg az orkokon.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187466 Írta: Toma gazda
Toma gazda válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Hát valószínű előre el volt tervezve az ostrom, a rögtönzések pedig a hadvezérekre lettek bízva.

:?: :geek:
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
:geek: :?:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187464 Írta: elda
elda válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
A haditanácsot így irányíthatta, de harcközben, hogy tartotta kézben alantasait? Egy 100000 fős sereg mozgását, taktikai mozdulatait valamiképp kézben kell tartani! Nem?

A gondolat örök

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187441 Írta: Holtak vezére
Holtak vezére válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Bocsánat, máskor pontosabban írom be.
:oops: :oops: :oops:
:(
:D :D :D

"A kevesek mi vagyunk ugyan, ám mi tiszta szívvel indulunk csatába, míg amazok sokan, rohadt disznók egytől egyig"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187435 Írta: Estel Adániel
Estel Adániel válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Szauron Száján... :) (A könyvben szó van róla...)
Lám, mit tesz egy kis avagy nagy kezdőbetű... :roll:

Mornie utúlië! Believe and you will find your way
Mornie alantië! A promise lives within you now

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187419 Írta: elda
elda válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Melyik száján keresztül? Mert én egyről sem tudok! :?

Akinek nincs teste nincs szája sem. Ergo hangja sem lehet!

A gondolat örök

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187414 Írta: Holtak vezére
Holtak vezére válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
SZVSZ Szauron száján keresztül.

"A kevesek mi vagyunk ugyan, ám mi tiszta szívvel indulunk csatába, míg amazok sokan, rohadt disznók egytől egyig"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187409 Írta: elda
elda válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Elég hozzá egy üvöltés is! :wink: Vagy egy Gimlis poén! :)

Más!

Az ork hadnagyok hogyan kapták meg a parancsaikat Szaurontól? Gondolatátvitellel? :?: :?:

A gondolat örök

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187406 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Valóban, ha lesz olyan kedves, hogy mond egy szép nagy Á-t ;)

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187396 Írta: elda
elda válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Bizonyára kiakasztom a biológusokat, de van még olyan pont ami támadható ilyen nagy szörnyek esetén is! :) :wink: A filmben is láthattuk, a nyitott szájba lőve, a lágy szájpadláson át, könnyen kivégezhető, akár egy troll is! :)

A gondolat örök

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187373 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Amugy Duilinék is a szemét próbálták célbavenni ;)
Hogy is hítták a testvérét??? :?

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187370 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén
Ezek szerint az olifántot nem lehet fejbelőni csak mégezett, robbanó vagy olyan nyíllal, ami megkerüli a fejét és szementalálja...

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187367 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

Cerebrum írta:

Alyr Arkhon írta: Kivéve az öreglikat.


Azt viszont az első nyakcsigolya védi! :)


Ott a pont kolléga úr :up:

Lásd eggyel lejjebb... ;)

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 11 hónapja #187359 Írta: Alyr Arkhon
Alyr Arkhon válaszolt a következő témában: Haditudományok Középföldén

Felagund írta:

Alyr Arkhon írta: Kivéve az öreglikat.
meg azt az esetet ha ott volt a céltábla.


Drága Alyr!

Az öreglyuk (foramen occipitale magnum ;) ) egy normális elefántnál (se más gerincesnél) nem látható, ergó el se található, mert jó esetben illeszkedik hozzá az első nyakcsigolya, a fejgyám (atlas ;) )
Ez ugyanis a gerincvelő kilépési helye...

Hmmm...
Kezdünk átmenni olifánt-anatómia topicba :lol:


Főleg hogy a könyvben szó nincs olifántlelövésről...

Akkor marad a mérgezett nyílvessző, esetleg robbanófejes...

"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/

"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.641 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére