Gondolatok

Drowse írta: (Egyébként elgépelted a nevem, és így elég hülyén mutat.)

Kijavítottam.

Csavargó írta: szvsz az irodalmat nem tudják megtanítani négy év alatt, max valakiben lesz igény az olvasásra másokban meg nem, így aki akar olvasni az úgyis fog, és ő dönti el, hogy mit, és egyáltalán nem fogja befolyásolni, hogy mi van a tankönyvekben, meg mi nincs.

Dehogynem. Nem elolvastatni kell az emberrel mindent -- az úgyse megy, meg minek. Hanem azt kellene megtanítani (és szerintem itt hibádzik igazán az irodalomtanítás ma), hogy hogyan olvassunk. Nekem szerencsém volt, mert egy remek irodalomtanárom volt. (Ellentétben az angollal, a mai napig nem értem, miért mentem angol szakra, mert az alatt a pár év alatt egy tősgyökeres londoni is megutálta volna a saját nyelvét, de mindegy.)

Csvargó írta: Szerintem, valaki akkor halhatatlan, ha gondolnak rá, az emberre. Lehet, hogy Shakespeare művei halhatatlanok, de ki gondol már manapság az emberre? Senki, mert arra már nem emlékszik senki.

Hát pölö én. Akárhánysuor szóba kerül Sh., vagy olvasok tőle valamit, mindig az jut eszembe, hogy mekkora egy fuckin' genius volt... Hihetetlen. És ez különválasztva a műveitől -- a drámáiban nem őt keresem.

Rabyn írta: Én a magam részérQl imádok olvasni ezt ti is tudjátok. De az utobbi idQk irodalom órái egyszerqen ELVISLEHETELENEK lettek számomra.. bulkásra állokbelQle én aki hármasnál rosszabb sose volt.. Undoritó.. És ebben nemén vagyok a hibás az biztos. .mert rajtam kivül mostmár 16an ( a 21bQl) állunk bukásra...)

Na ez az. Ezért fogják egyre kevesebben szeretni az irodalmat, de ez mondjuk nem feltétlenül a tanár hibája. Nem kezdenék el politizálni, meg mittomén, és azt is értem, hogy valszeg Rabyn tanára sem egy ma született bárány, de gondoltam megjegyzem, hogy mint mindent, ezt sem lehet egyetlen oldalról nézni.

Drowse írta: Dín: szerintem a tanárt a hivatástudatnak kell motiválnia.

Nem. Illetve annak is, de a hivatástudatot nem lehet megenni, abból nem lehet megélni, azzal nem fizetheted ki mindazt a kutatást, amit esetleg szívesen csinálnál, esetleg mások épülésére.

Drowse írta: Sokan középiskola végén jelentkeztek az osztályomból pl törénésznek, meg geográfusnak, meg biológusnak. Mellette persze beadták a jelentkezési lapjukat a tanárképzőbe, hogy ha már nem lehet történész, geográfus, stb, akkor legalább foglalkozhasson vele, és elmegy történelemtanárnak, stb. Így lesz egy rakás tanár, akiben egy hangyányi gyerekszeretet, vagy hivatástudat nincsen. És az ilyen tanároknak nem sok kedvük van a problémás gyerekekkel foglalkozni, és türelmük sincs.

Ebben van valami. Én mondjuk azért vettem fel a tanári szakot, mert egyrészt jó ha van, másrészt viszont enélkül nem taníthatok az egyetemen. Középiskolában eszem ágában nincs tanítani.

De erről is értekeztünk kicsit (nagyon) korábban: Lamorak mondta, h vicc az, amit ma tanárkézpzés címszó alatt csinálnak. Így van. Én nem nagyon tudtam eddig a pe-pszi óráimon eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek.

Esgal írta: A hivatástudat szvsz nem mindig elég...az a baj, h hiába akarnád te lelkesen ezt csinálni egész életedben, ha nem fizetnek meg érte, elmegy a kedved az egésztől. A hivatástudatból nem tudsz kaját venni a családodnak. Ezért aki teheti, otthagyja a pályát.

Jah, jah. Így van.


Visszatérve egy kicsit a sztárságra: komolyan érdekes, amit írtok. Úgy tűnik, én vagyok az egyetlen hülyére vadított exhibicionista, de sebaj. Csak nekm néh a úgy tűnik, hogy túlságosan nincs önbizalmatok. Jó, nem mintha nekem lenne, de ettől még ki kell állni, és megmutatni magad. Ahogy az Ég velünkben mondta Ban Stiller: "Vállald fel, ogy ótvar vagy!" Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ótvarok vagytok, hanem azt, hogy minden mebr hibázik, de pont a hibák teszik emberivé. És ugye mi embereket akarunk látni...

Az anyagi dolgokban igazad van teljesen. Én sem választottam mondjuk éppen egy jól fizető szakmát: szociálpedagógusnak tanulok. Sajnos az ilyen jellegű szakmákat nem becsülik meg eléggé.
Fizikatanárom érdekes módon nekem is volt jó sok, és kettő volt közüük olyan, hogy érdekelt is a fizika. Biológiából is hasonló helyzeten voltam: az első tanárunk nem állt a helyzet magaslatán, és én utáltam a biológiórákat. Aki utánna következett olyan jól tanított, hogy első félév végén a főiskolán ötösre vizsgáztam anatómiából, és ez azért valami. ezzel azt akarom mondani, hogy egy jó tanár megszerettetheti az diákkal a tárgyat, amit tanít.

A hivatástudat szvsz nem mindig elég...az a baj, h hiába akarnád te lelkesen ezt csinálni egész életedben, ha nem fizetnek meg érte, elmegy a kedved az egésztől. A hivatástudatból nem tudsz kaját venni a családodnak. Ezért aki teheti, otthagyja a pályát. Volt már egypár fizikatanárom életemben, csak egyet ismertem, aki tanítani is tudott, na az az egy ment el fél év után, mert jobb állást kapott. Jómagam pedig szívesen mennék rajztanárnak (állítólag egyike azon kevés dolgoknak, melyeket értelmesen el tudok magyarázni), de tudom, hogy ebből sosem élnék meg. És a diákok sem teszik könnyebbé: azt hiszem, rövid időn belül az agyamra menne, h az általam tanított tárgyra a 30 fős osztályból 3 ember kíváncsi (ha egyáltalán) (és ez nem csak a rajzra igaz). Aki nem akar tanulni, azt lehetetlenség megtanítani bármire is.
Egyébként ez a "nem tudja, tanítja" dolog érdekes. Tudniillik, ahhoz képest, hogy a tanár dolga az lenne, hogy "jobban tudja", mégis a tanárképző az egyik egyetem, ahová a legkönyebb bekerülni. Ezért írja be mindenki sokadik lehetőségnek. És nem vagyok benne biztos, hogy ennek így kéne lennie...

Dín: szerintem a tanárt a hivatástudatnak kell motiválnia. Sajnos nem túl sok ilyen tanárral találkoztam az utóbbi 12 és fél év alatt, amit volt szerencsém különböző iskolákban eltölteni. Kb a 20% volt olyan, aki komolyan azért tanított, mert imádta csinálni. Van erről egy igen egyszerű elméletem, hogy ez miért van így. Mert van ugye az a mondás, hogy aki nem tudja, az tanítja. Sokan középiskola végén jelentkeztek az osztályomból pl törénésznek, meg geográfusnak, meg biológusnak. Mellette persze beadták a jelentkezési lapjukat a tanárképzőbe, hogy ha már nem lehet történész, geográfus, stb, akkor legalább foglalkozhasson vele, és elmegy történelemtanárnak, stb. Így lesz egy rakás tanár, akiben egy hangyányi gyerekszeretet, vagy hivatástudat nincsen. És az ilyen tanároknak nem sok kedvük van a problémás gyerekekkel foglalkozni, és türelmük sincs. Természetesen eszem ágában sincs az anyukádról ilyesmit gondolni, és nem is gondolok. Ez csak az én általános tapasztalatom a témával kapcsolatosan. Voltak, és vannak jelenleg is nagyszerű tanáraim, de sajnálatosan kisebbségben vannak. (Egyébként elgépelted a nevem, és így elég hülyén mutat.)

Csak egy csöppet az irodalom tanításhoz:

Én a magam részérQl imádok olvasni ezt ti is tudjátok. De az utobbi idQk irodalom órái egyszerqen ELVISLEHETELENEK lettek számomra.. bulkásra állokbelQle én aki hármasnál rosszabb sose volt.. Undoritó.. És ebben nemén vagyok a hibás az biztos. .mert rajtam kivül mostmár 16an ( a 21bQl) állunk bukásra...)

szvsz az irodalmat nem tudják megtanítani négy év alatt, max valakiben lesz igény az olvasásra másokban meg nem, így aki akar olvasni az úgyis fog, és ő dönti el, hogy mit, és egyáltalán nem fogja befolyásolni, hogy mi van a tankönyvekben, meg mi nincs. Szerintem, valaki akkor halhatatlan, ha gondolnak rá, az emberre. Lehet, hogy Shakespeare művei halhatatlanok, de ki gondol már manapság az emberre? Senki, mert arra már nem emlékszik senki. Én személy szerint pont addig fogok élni, amíg lesz egy ember a földön aki tudja, hogy hogy iszom a kávét, és hogy szeretem-e a kelkáposztafőzeléket. Hogy amit alkottam meddig hallgatják, vagy olvassák, az szvsz egy másik lapra tartozik.

üdv: Csavargó

Alyr Arkhon írta: Nem örökké szeretnék élni, csak hosszú ideig (inkább númenori mint dúnadán életkor) hogy lássam azt ami lesz, és elég távolról láthassam azt ami van...

Ja, igen, úgy 180-200 év nekem is bőven elég volna...

De jó is lenne!

(Anyukám egyik barátnője már túl van a 70en, mégis azt mondja, el se tudja képzelni, hogy valaha bele tudna unni az életbe.. Pedig ő már megélt egyet-mást...

Sokféle álom létezik, van a soha meg nem valósitható álom mint, hogy Tolkien világában éljek [size=9:3jgu01pq]amit persze szeretnék, de elfogadom, hogy ez nem éppen reális elvárás[/size], márpedig fontos, hogy 2 lábbal álljunk a földön!
Aztán ott vannak a nem rajtad múló dolgok, mint a technika fejlettségi foka- nagy álmom az, hogy egyszer a Marsra léphessek, ez nekem álom marad :bawling: , de az emberiségnek szvsz egyáltalán nem az, előbb v utóbb be fog következni! Én azért nem akarnék örökké élni mint Alyr, az olyan megfoghatatlan számomra nem mintha a halál az lenne , de egy dúnadán életkorral megbarátkoznék és legalább azt szeretném megérni, hogy az első emberi kolónia a Mars felszinén megkezdi a kutató munkát...
Eztán maradnak azok az álmok amik csak rajtad múlnak, hogy elég erő és kitartás rejlik e benned ahhoz, hogy megvalósitsd őket, igen ezeket már lehet céloknak nevezni- miszerint én első nekifutásra szeretném megtalálni a nagy Őt (persze nem Noszály Sanyira gondolok ) gyerekes vágy, de akkor is!!! Aztán egy diploma, majd egy jó állás, kissebb önmegvalósitás [size=9:3jgu01pq]mint fényképészet, virágkötészet kitanulása[/size]; végül egy csodaszép kertes családi ház Bp peremkerületében. Kb ennyi a többit majd úgyis a felsőbb erők döntik el.

Exhibicionizmus, na ez az ami belőlem hiányzik, utálok szerepelni, sose akartam hires szinész v iró, költő lenni... [size=9:3jgu01pq](Pedig verselgetek néha ezt a Versek topic is bizonyithatja, de addig eszembe se jutott mutogatni őket mig oda nem keveredtem, mindenki olyan kedvesen fogadta a próbálkozásaimat, ezért mutatom meg nekik szivesen- NAGYON HÁLÁS VAGYOK, HOGY ELVISELNEK !!! )[/size], de hiszem, hogy nem vagyok olyan mint az átlag, nekem elég az hogy a barátaim és a családom nem tart annak

Pcit hosszúra sikeredtem Sorry

Hm. Nem akarok senkit megbántani, de ez a pesszimistává fanatizálás nekem cseppet sem tetszik.

Drowse írta: Meg az a baj, hogy manapság semmit nem ismernek el, amit nem az ő cimboráik írtak. Lehet az ember remek költő, ha nincs benne abban a körben, soha nem fog érvényesülni.

Ez úgy nem igaz, ahogy van. Igenis elhet érvényesülni, csak akarni kell. Persze nem árt, ha tehetsége is van az embernek. De ne keverjük már össze a médiát (VV és társaik) az irodalommal. :nono:

Drowse írta: Tolkien nincs benne az irodalomkönyvekben, pedig szerintem ott a helye, és nincs benne egy Bradbury, és még sokmindenkit fel lehetne sorolni. Ezeket nem ismerik el, mert olyan műfajhoz tartoznak, amilyenhez, és mert ezek az írók túl értelmesek ahhoz, hogy tanítsák. Szvsz manapság nem az a cél, hogy a gyerekeből értelmes felnőtteket neveljenek.

Tolkien azért nincs benne az irodalomkönyvekben, mert nincsen helye. Körülötte korántsincs akkroa kritikai és szakmai gyakorlat, mint pölö Shakespeare vagy akárki között. Meg aztán: nem lehet mindent belerakni, és szerintem a jelenlegi irodalomanyag elég jól reprezentálja az irodalmat.

És egyébként is: ki dönti el, hogy mi kerüljön bele? Meg hogy mi nem? Ez a tekintélyelvűség nekem sántít. Én még nem olvastam olyat az irodalomkönyvben, amit ne tartottam volna méltónak az ott szereplésre. Azt vegyük észre, hogy az egyéni tetszik/nemtetszik egy dolog, de azért iszonyú munka van amögött, hogy ezt a kánont így összerakták.

Az utolsó mondattal kapcsolatban: hát szvsz hozott anyagból nehéz dolgozni... Nem mondom, h minden rendben van az irodalomtanítással (és általában a tanítással), de mint insider (anyukám tanár, és én is az leszek egyszer, hehe ) azt kell mondjam, hogy a mai tanulók elsöprő többsége buta, mint a tök, és nem is akar tanulni. Namármost: ilyenkor mi motiválja a tanárt?

Nem tudom, a híresség engem úgy ahogy van nem vonzz. Inkább elég, ha a körülöttem élők szeretnek, és becsülnek(!), mert mit is kezd egy sztár azzal, ha milliók imádják úgy, hogy nem is ismerik, de a környezetét utálja? Ezek aztán az öngyilkos-típusok és én még egy ideig élni akarok! De nem tartom trossznak, ha vkinek aza az álma hogy nagy író és énekes,...szeretne lenni. Hiszen akkor mit tesznek majd 100 év múlva a "tankönyvekbe"? Azért sem írnék szívesen, mert akkor egy csomó gyerek átkozna a jövőben, mert az 1988-at nem olyan könnyű megjegyezni. És nem vaószínű, hogy 2050-nél tovább élnék. Nem jó évszám...

Meg az a baj, hogy manapság semmit nem ismernek el, amit nem az ő cimboráik írtak. Lehet az ember remek költő, ha nincs benne abban a körben, soha nem fog érvényesülni.
Tolkien nincs benne az irodalomkönyvekben, pedig szerintem ott a helye, és nincs benne egy Bradbury, és még sokmindenkit fel lehetne sorolni. Ezeket nem ismerik el, mert olyan műfajhoz tartoznak, amilyenhez, és mert ezek az írók túl értelmesek ahhoz, hogy tanítsák. Szvsz manapság nem az a cél, hogy a gyerekeből értelmes felnőtteket neveljenek.

Alyr Arkhon írta: Én is híres akarok lenni, méghozzá azért mert, mint írtam, "örök" életet akarok, és jelenlegi eszközeimhez mérten az az egyetlen út, ha a nevem teszem "halhatatlanná"

Erre mondta volt ugyebár Woody Allen azt, hogy "I don't want to achieve immortality through my work; I want to achieve immortality through not dying."



Amúgy erről az irodalomkönyvesdiről: fene se tudja, én szívesen írnék egy Hamlet- vagy Sok hűhó-szintű cuccot... De hát az még messze van.

Az íráshoz kapcsolódva nekem is eszembe jutott néhány dolog. Én is írok jelenleg egy "könyvet". Az én álmom nem annyira középfölde, ha nem inkább a világűr, meg ilyesmik. Amit írok, az is ilyen környezetben játszódik. De az, hogy híres legyek vele, nem túl gyakran fordul meg a fejemben. Azért írok, mert eszembe jutott egy csomó jó ötlet, és sok elem egy történethez, és sokszor az elképzelt szereplőim közötti párbeszédek jártak az agyamban. Mindenképp le kellett írnom, mert "feszítették a koponyámat". És ebben az írásban leírhatom a véleményem dolgokról, az elméleteimet, és természetesen a tapasztalataim. A legtöbben szvsz nem azért írnak, hogy híresek legyenek, vagy meggazdagodjanak az írásukból, hanem hogy kifejezzék a gondolataikat, testet adjanak az álmaiknak. A könyv az ember része, az egész ő maga. Egy könyvben az ember élet és halál ura, az ő személye alakítja a világot, amit létrehoz. És ha valami problémája van, beleírhatja, "kiírhatja" magából. A célja nem lehet semmiképp az igazi írónak, hogy profitáljon abból, amit ír. Az ilyen könyvek, ha a kezembe kerülnek nagyon könnyen egy sötét sarokban találják magukat. Vannak, akik úgy ülnek le írni, hogy na én most valami Nagyot alkotok. Hogy Douglas Adams-t idézzem: "A művészet megöli a kreativitást."

Bocs, hogy egy kicsit hosszú lett.

Brisa írta: Láttátok Az órák c. filmet? Ott egy kétgyerekes családanya elhagyta a gyerekeit és a férjét, mert ÉLNI akart. Fogalmazhatunk úgy is, hogy mert meg akarta valósítani az álmait...

Ld. Ibsen, Nóra. Nagyon szeretem. Érettségin kérdezték, és egyetértettem Eszenyivel, mikor faképnél hagyta Torvaldot. Az anyaságot is. Néha lépni kell, ha eljött az önmegvalósítás ideje.

Az emberek egyediségéről jutott eszembe:
Műfajismeret órán (újságíró suliban) azt mondta a tanárnő, hogy készítsünk riportot egymással az osztályon belül. Először egymásra néztünk, aztán meg a tanárnőre, hogy mégis miről lehetne riportot írni, hisz' még olyan kis "senkik" vagyunk, meg a mi 19-20 évünkkel tapasztalatunk sincs annyi, amiről igazán újságbavalót lehetne írni.
Erre azt mondta a tanárnő (ami mellesleg nagyon igaz), hogy minden emberben van valami -- legyen az akármennyi éves, vagy akármilyen ismert --, amiről érdemes írni, és ami érdekes lehet az olvasóközönség számára.
És a végén egészen jó kis riportok születtek.

Természetesen mindenki egyedi...még akkor is, ha mindent elkövet azért, hogy ne legyen, vagy ne lássuk annak...persze, hogy miben különbözik igazán másoktól, azt csak akkor látjuk, ha Figyelünk rá.
Rabyn, neked még annyi időd van...olyan messze van az még, amikor bárki kijelenthetné, ha úgy érzi, hogy csalódott benned, sztem felesleges ilyenen aggódnod még. Nem tudom, hogy az öcsédről tett megjegyzés mögött mi lapul, de nekem is van egy kisöcsém, éshát...szal mi nagyobbak mind jól tanultunk ált isk.-be (a 4esért bünti járt, de nem nagyon volt olyan...), gimiben is, bár volt ott egy ööö lazább időszakom . Ő viszont nagyon nem tanul jól...hihetetlenül nem (de kedves vagyok...dehát így van). Én azt mondtam a szüleimnek, hogy ha szidják már nem érnek el vele semmit (eddig is csak rontottak a helyzeten)...inkább segítsenek megtalálni neki azt, amihez igazán kedve van, és amiben jó is tudna lenni. Az hogy csalódok valakiben, mert nem felelt meg az elvárásaimnak az olyan...mintha feladnám, és lemondanék róla, vagy nem ? Meghát az ítélkezhet felettem, aki tökéletes...
Én nem hiszem, hogy mások elismeréséért kellene pedáloznom...tudom, hogy én mire vagyok képes, tudom, hogy mit akarok vagy hogy hogyan akarok élni, és ha magamhoz képest teljesítek gyengén, akkor én ítélem el saját magamat, a többi csak szöveg...
Ha valki híres, akkor...hátjah' ha ti monnyátok jó lehet, én sosem vágytam rá...nekem tökéletesen elég volt, ha néha tudtam segíteni azoknak, akiket szeretek, vagy mosolyt csalni az arcukra...ettől én már elégedett vagyok...persze nekem is vannak céljaim az életben (mégha néhányan közületek ezt nem is hiszik...kinek nem inge ne vegye...), de én azokat soha nem helyezném a szeretteimés/vagybarátaim' és közém. Persze, lehet, hogy ezért néhányan lúzernek tartanak majd, de igazából nem érdekel. Engem is zavar néha, hogy egy csomó dologhoz lenne tehetségem és/vagy kedvem, de semmiben sem vagyok "válogatott szintű", és foghatnám a (volt)betegségemre is...dehát ez van
Addigis éldegélek így egyszerűen

Olosta írta: Az én álmom is az, hogy legyek Valaki. Ahogy már az előttem szólók is megírták: nem akarok én híres lenni, csak azt szeretném elérni, hogy ismerjék a nevemet, legalább azok, akik hasonló szakmát űznek, mint én.

Én viszont konkrétan sztár akarok lenni. Tudjátok, limuzinnal, rajongólányokkal, mit tudom én...

Viccet félretéve: engem az vonz a hírességben, hogy meg- és felismerjenek, figyeljenek rám... Tíz évig táncoltam, nem is rosszul, nem is kis közönségeknek (egy-egy Euroliga kosármeccsen volt vagy hatezer ember) és igen, bevallom: rohadt módon exhibicionista vagyok.

Az én álmom is az, hogy legyek Valaki. Ahogy már az előttem szólók is megírták: nem akarok én híres lenni, csak azt szeretném elérni, hogy ismerjék a nevemet, legalább azok, akik hasonló szakmát űznek, mint én.

A Középföldés-írós dologhoz.
Nekem sincs Középföldén játszódó írásom. Nem is akarok róla írni, mert már egyszer jól megalkotta azt Tolkien.
Viszont van egy-két fantasy történetem. Nagy álmom az, hogy egyszer olyan fantasy-regényt (vagy akármit) írjak, amiben a magyarok, vagy egy magyarokhoz hasonló nép a főszereplő. (Bár kissé elhűlve/csodálkozva/csodálattal/örömmel vettem tudomásul, hogy ezt már megtette többek közt Szélesi Sándor is. )

Továbbá jelenlegi álmom/célom/vágyam/akaratom, hogy sikerüljön a felvételi, és felkerüljek Pestre. Na nem azért, mert hű de szeretnék ott élni, hanem hogy többet találkozhassak Veletek, és hogy jobban megismerhesselek Titeket!

Orsie írta: Rabyn, PERSZE, hogy egyedi vagy, és megismételhetetlen! Mindenki az, még az is, aki nem hiszi el.

"- Ti mind egyéniségek vagytok!
- Igeeeeen!
- Én nem!!"



Rabyn, ez nem ellened szólt, csak az állítás logikájának abszurditásának. No offense.

Amúgy szerintem tényleg vannak olyanok, akik úgymond "senkik". Elég szörnyű ilyen emberrel találkozni, már persze ha észreveszed.


De amit akartam mondani: érdekes, én azon túl, h van/volt néhány versem, ami kapcsolódik a Gyűrűk Urához/Középföldéhez/Tolkienhez (de igazából mindig is csak közvetítőként használtam), soha nem gondoltam rá, hogy tényleg valami olyasmit csináljak, ami ott játszódik. Nem igazán érezném sajátomnak a produktumot (többek között ezért is nem mesélek Középföldére szerepjátékot), nekem ez egyrészt kiváló kutatási forrás, másfelől pedig egy zárt világ (képletesen), aminek az alakításában én sosem fogo részt venni. Meg persze jó olvasni, de hát ez alapvető.

Ha írok valamit, az 100%-ig az enyém. Gyakran van olyan, hogy átveszek egy-két eszközt, stíluselemet vagy valamit máshonnan, de jobban szeretem a műveimre azt mondani, hogy igen, ez teljesen az enyém.

Híresség? Nekem az nem olyan fontos. Elismerem, csábító gondolat, de nem ez az, ami mondjuk az írás terén hajt. Hanem egyrészt, hogy szeretek írni, és írhatok másoknak. Az én egyik...hm, novellám (bár találóbbnak érzem rá a kisregény kifejezést ) Középföldén játszódik, mint sokatoknak, de azt magamnak írom, vagy azoknak, akik közel állnak hozzám - [size=9:3e51anjm]vagy azoknak, akik olyanok, mint én [/size] - ezt a történetet nem szívesen adom ki a kezemből, mert valahol rólam szól.

De emellet van egy regény tervem is, amit úgy általánosan az embereknek írnék. Persze az sem mentes Tolkientől, de azon inkább Tolkien mitológiájának a hatása érződik (akarom mondani, fog érződni ). Azt nagyon szeretném, ha sokan olvasnák, és sokan elgondolkodnának rajta. Nem az vonz, hogy híres legyek, akár a nevem is feledésbe merülhet, csak a történetemre emlékezzenek! Ezt nevezhetnénk célnak is! (Ahogy azt is, hogy szívesen lennék még fordító! Kicsit zsúfolt az egész!)

Az álmom, az elérhetetlen álmom, pedig Középfölde marad. De ahhoz melletetek és Tolkien történetei mellett, egyre közelebb juthatok! (míg végül a halálom után elérek Mandoshoz :biggrin2: )

Ne haragudjatok a hosszú blablabláért...

Erda niire (Area) írta: Egyébként szerintm annál nincs szebb pillanat az életben, mikor valamilyen versenyen az ellenfeled/edződ/felkészítőd odajön hozzád, kezet ráz veled/megölel/rádmosolyog/akármi, és azt mondja "Gratulálok, megcsináltad." Ennél nincs jobb pillanat, mint amikor elismer valaki, aki veled egy szintű, vagy nálad jobb, és azt mondja, hogy sikerült.

...vagy amikor éppen nem sikerült, de azt mondják neked, hogy jó, kemény küzdelem volt, és te tudod, hogy az utolsó csepp erődet is beleadtad és megálltad a helyed.

Az én álmom az, hogy legyen valaki, aki úgy emlékszik rám, amilyen igazából vagyok: nem temetési beszéd-szerű jótulajdonság-halmazként, utált ellenségként vagy a tömeg egy tagjaként (esetleg sikeres kutatóként,de az már egy másik történet), egyszerűen csak emberként. Legyen valaki, aki továbbadja az ifjúkori hülyeségeimet az utókornak, hogy ugyanúgy szórakozzanak rajta, ahogy én szórakozom az én őseim ifjúkori hülyeségein

Rabyn írta: Talán azért mert eddigi életemben a felnőttek (aszüleimet és titeket kivéve) nem nagyon becsülték meg, hogy létezem. Egy voltam a sok közül. Egy akit lehet gyűlőlni, akit lehet szivatni, akinek paracsolgathanak. Ha egyszer "híres" leszek akkor biztos megköszönöm azoknak akik tettek érte, és biztosan meg fogom mondani azoknak akik csak hátráltattak, hogy LÁTJÁTOK AZT MONDTÁTOK SOSE FOG SIKERÜLNI ÉS NEKEM SIKERÜLT!
Leginkább ezért. Mert meg akarom mutatni, hogy én nem csak egy vagyok a sok közül hanem én ÉN vagyok egyedi és megismételhetelen, akit nem lehet csak úgy eltiporni, földbedöngölni.

Rabyn, PERSZE, hogy egyedi vagy, és megismételhetetlen! Mindenki az, még az is, aki nem hiszi el. Elég borzasztó dolog már önmagában, hogy vannak emberek, akik azt akarják elhitetni másokkal, hogy ők senkik. Mindenkinek joga van a boldog és teljes élethez, önmaga megvalósításához és kiteljesítéséhez!!!

De szvsz ehhez nem is kell semmi egetrengetőt véghezvinni, Nobel-díjat nyerni, vagy bármi, ez már a társadalom torz mintáinak a hibája, hogy sokan úgy érzik, csak akkor lesznek valakik, ha valami nagy dolgot tesznek.

Fantasztikus dolog valami maradandót alkotni, de gondolj bele Rabyn, és gondoljatok bele mindannyian: a legeslegnagyobb dolog az életben talán nem az, hogy megszülethettünk és hogy szerethetünk másokat, és hogy mások szeretnek minket, hogy van családunk és barátaink, akik olyannak szeretnek minket, amilyenek vagyunk? A hibáinkkal és gyengéinkkel együtt! Tehát nem csak az a valaki, aki valami olyat tesz, amire mindenki büszke lehet! Mindannyiunknak meg kell vívnia mindennap a magunk kisebb-nagyobb harcait, önmagunkkal és másokkal, ami már önmagában véve a mai világban nem kis teljesítmény. Senki ne gondolja magáról, hogy senki, csak azért, mert esetleg nem "kiemelkedő", mert ez nagyon szubjektív fogalom!

Rabyn, Te az szüleid szemében a legeslegnagyobb ajándék vagy (a tesóiddal együtt), az ő vérük, az ő szerelmük gyümölcse! (bocs, ez kissé sablonos...) Benned látják önmagukat, a múltat és a jövőt, és Te mégis egy önálló emberi lény vagy! De persze, ha vannak álmaid, céljaid, amikért kűzdeni akarsz, a nagyon jó, ne is add fel őket, de tudd, hogy enélkül is vagy Valaki!

Bocs a sok szövegért...

(OFF: látom a Beszélgetős topic forradalmát leverték... azért bízom benne, hogy hamarosan újranyitják a topicot)

És legeslegső sorban apámnak szeretném megmutatni, hogy bennem nem kellett csalódnia, úgy mint az öcsémben. Hogy én véghezviszem azt amit szeretnék és ami részben az ő álmuk is volt anyával.

Szerintem mindenki ezt akarja: hogy valaki elismerje. Én is rengeteg dolgot kipróbálok, hogy tudjam, melyikben vagyok jó, és melyikben nem. Ami jobban megy, mint az átlagnak, azt megpróbálom fejlesztgetni, és tökéletesre megcsinálni. Egyébként szerintm annál nincs szebb pillanat az életben, mikor valamilyen versenyen az ellenfeled/edződ/felkészítőd odajön hozzád, kezet ráz veled/megölel/rádmosolyog/akármi, és azt mondja "Gratulálok, megcsináltad." Ennél nincs jobb pillanat, mint amikor elismer valaki, aki veled egy szintű, vagy nálad jobb, és azt mondja, hogy sikerült. Ez a világ egyik legjobb dolga, ami megtörténhet valakivel.
Eh.. egy kicsit hosszúra eresztettem a dumát, soory, de nagyon beleéltem magam...

Rabyn írta: Mert meg akarom mutatni, hogy én nem csak egy vagyok a sok közül hanem én ÉN vagyok egyedi és megismételhetelen,

De hát, ez így van!
2 dolgot kevernek össze az emberek: azt, hogy minden ember egyenlő, ámde különleges, a 2 nem ugyanaz.

Hát nekem meg sem fordult soha a fejemben, hogy híres akarok lenni. Szvsz az a legjobb, mikor bele olvadsz a tömegbe. Nem arról van szó, hogy te is azt csinálod mint a többi: épp ellenkezőleg a sok ember eltakar! Azt teheted ami csak tetszik, akármilyen őrültséget, és sem a média, sem a konkurencia nem nyesi meg a szárnyad. Ha jól értettem, ti a legtöbben az önkifejezés valamely formájával próbálkoztok. Az önkifejezésnek pedig korlátok nélkül kell lezajlania nem?

Üdv: Csavargó

Rabyn írta: Ha egyszer "híres" leszek akkor biztos megköszönöm azoknak akik tettek érte, és biztosan meg fogom mondani azoknak akik csak hátráltattak, hogy LÁTJÁTOK AZT MONDTÁTOK SOSE FOG SIKERÜLNI ÉS NEKEM SIKERÜLT!
Leginkább ezért. Mert meg akarom mutatni, hogy én nem csak egy vagyok a sok közül hanem én ÉN vagyok egyedi és megismételhetelen, akit nem lehet csak úgy eltiporni, földbedöngölni.

KÖSZÖNÖM, RABYN!! :cheers:

Ugyanis én is ezt akartam írni, ha nem állna nullán az agyműködésem... Én is ÉPPEN ezt gondoltam mindig! Ennél jobban össze se foglalhattad volna!

*permí fejet hajt Panni előtt*

Nem tudom.. Talán azért mert eddigi életemben a felnőttek (aszüleimet és titeket kivéve) nem nagyon becsülték meg, hogy létezem. Egy voltam a sok közül. Egy akit lehet gyűlőlni, akit lehet szivatni, akinek paracsolgathanak. Ha egyszer "híres" leszek akkor biztos megköszönöm azoknak akik tettek érte, és biztosan meg fogom mondani azoknak akik csak hátráltattak, hogy LÁTJÁTOK AZT MONDTÁTOK SOSE FOG SIKERÜLNI ÉS NEKEM SIKERÜLT!
Leginkább ezért. Mert meg akarom mutatni, hogy én nem csak egy vagyok a sok közül hanem én ÉN vagyok egyedi és megismételhetelen, akit nem lehet csak úgy eltiporni, földbedöngölni. És legeslegső sorban apámnak szeretném megmutatni, hogy bennem nem kellett csalódnia, úgy mint az öcsémben. Hogy én véghezviszem azt amit szeretnék és ami részben az ő álmuk is volt anyával.