Gondolatok

Yavanna írta: Peti! Darky! Vala haragom lesújt rátok, meg vagyok sértödve és el vagyok keseredve! (Egy pityergö vala... Most gondoljatok bele! ) :cross: :bawling:
Kihagytatok a topicgazdák közül, pedig egyik eszmei szülöje voltam a topicnak! Nemde Darky? Igaz mostanság kicsit eltüntem, nade ez kéremszépen indok?
Na jó azért nem vagyok olyan morci, de akkor is :tongue: nektek!
:nono: :nono: :nono:

Bocsika, hogy offoltam a Tmát!

Nana! Elnézést, de engem Svin kért fel, én meg elfogadtam :nono: Panaszt az ombudsmannál Szegeden az illetékesnél

hogy véletlen létezik e, vagy csak valaminek az egyenes következménye?
csak egy gondolat:

Gondolkoztatok már azon, hogyha mondjuk azon a napon amikor lekésted a buszt, de elérted a következőt, volt rajta valaki akit nem láttál több hónappja és most talákozol vele. Szal ha eléred az előző buszt akkor nem találkozol azzal az emberrel. És még sok ilyen más dolog, hogyha ez nem történik nem ismered azt a dologt...

ezt Rabyn mondta.
VÉLETLENÜL találkozott egy régi ismerőssel.
oknak tekinthető e, hogy lekéste azt a buszt, amivel menni szokott?
nem, mert VÉLETLENÜL elaludt.
miért aludt el?
mert VÉLETLENÜL nem hallotta az órát.
miért?
mert túl fáradt volt, hogy meghallja, és így később ébredt.

persze midnent meg lehet magyarázni, mindenben lehet keresni az okot, és azt is lehet mondani, hogy minden véletlennek van oka ism de szerintem a véletlen abban nylvánul meg, hogy maga az ok sem szándékos. és azért szép, mert el is hisszük, hogy nincs benne szándékosság, és nem is gondolunk bele, hogy lehet e egyáltalán.
a véletlennek örülni kell akkor, amikor bekövetkezik, és utána visszaemlékezni rá.

Na, hogy közben más is legyen...

Ryana még régebben beszúrt egy idézetet, amit nagyon jónak de legfőképpen gondolatindítónak tartok*:

Raymond E. Feist írta: ...
– Meg vagyok győződve róla, valamiképpen megsejtette, hogy találkozom veled, vagy egy hozzád hasonló emberrel, aki úgy viszonyul a mágiához, mint senki más Csillagdokkban. És úgy érezhette, fontos, hogy mások is megismerjék ezt a perspektívát. Szerintem ezért kérte, hogy ne feledjem a következő szavait: a mágia nem létezik.
– És ezt ő mondta? Pug, a nagy mágus?
...
– Áruld el, mit jelent az, hogy a "mágia nem létezik"?
Nakor előhúzott három narancsot a zsákjából.
– Tudsz zsonglőrködni?
A férfi elkapta a három narancsot, és sebesen dobálni kezdte oket.
– Meg tudod csinálni csukott szemmel is? – érdeklődött Nakor.
James megpróbálta a lehető legegyenletesebb ritmust felvenni, és behunyta a szemét.
– Akkor most folytasd egy kézzel!
– Mi?
– Azt mondtam, folytasd egy kézzel!
– Miért?
– Ez egy trükk. Érted már?
– Nem vagyok benne biztos.
– A zsonglőrködés trükk. Nem mágia. De ha nem tudod, hogy kell csinálni, mégis úgy tűnik, mintha varázslat lenne. Ha majd egy kézzel is meg tudod csinálni, megint tanultál valamit. Ha pedig a kezed sem kell már hozzá, rájössz, mire is gondolt Pug. ...

*:[size=9:3r121cvc] akárki akármit mond, Feist a legnagyobb ilyen tekintetben! Lehet kövezni.[/size]

Ezesetben nem szeretném, ha a mágia kultúrelméleti és egyéb szerepére korlátozódna a társalgás, hanem az átvitt gondolatokra... Mert ugyanis a mágia nem mindig az, amit mi annak hiszünk. Hm. Erre is van egy jó idézet, csak most nincs könyvem, majd hozom.

Ui.: Megjegyzendő, hogy az idézet nem pontos és szó szerinti, de tanusíthatom, hogy csak az ezesetben felesleges irodalmi részek hiányoznak belőle...

mogy írta: midnennke következménye van: oké...de hogy midnennek meg lenne az oka is?
ebben anynira nem vagyok biztos...

Pedig biztos lehetsz benne, hogy mindennek van oka. Nem feltétlenül felfogható oka (ilyen pl. az univerzum létezése, már ha létezik), de van. Kell, hogy legyen. Azt hiszem.

Fenébe! Most elbizonytalanítottál. Ezt még átgondolom.

Üdv:

midnennke következménye van: oké...de hogy midnennek meg lenne az oka is?
ebben anynira nem vagyok biztos...[/quote]

mogy írta:

Supersonica írta: Véletlenek nincsenek...

ezt úgy érted, hogy a sorsunk meg éenne írva?

Nem, szerintem nincs megírva a sorsunk. De véletlenek tényleg nincsenek, mert mindennek van oka és következménye... Még ha nem is tudjuk, mi az.

Üdv:

sajna konkrét példát nem tudok így hozni, mert sok fotóm nincs..de pl néha leveszem a fotóalbumot, és akkor van ott egy kép a nagy oroszlánomról, ami megégett a konvektor mellett, és nem az ugrik be, ami a képen van, hanem amit akkor éreztem, amikor azzal jáccottam:)))
és sztem ez tök jó

A fotóalbumok nagyon érdekesek.. tudod, hogy a dolgok a képek között zajlanak, és a képek csak egy egy pillanatot örökítenek meg.. de segítenek abban, hogy az egészet újraéld, és hogy érzedz egy kicsit azt, amit akkor.. ez olyan, mint amikor hallasz egy számot, és pl. látiod azt, amit akkro láttad, mikor azt a számot először hallottad.. pl. hlyén hangzik, de nekem az Aurora Kifacsart citrom című számának hallgatásakor látom magam előtt a sírbuckákat, mert azt hallgattam, mikor először olvastam a Gy.U.-t. és mindent úgy látok magam előtt, ahogy akkor..

Supersonica írta: Véletlenek nincsenek...

ezt úgy érted, hogy a sorsunk meg éenne írva? szerintem nem...szerintem sokkal igazabb, hogy midnenki a maga sorsát irányíthatja...nem mondom, vannak, akik csak sodródnak az élettel, de akkor mi a szép benne?
a véletlenek szülik a meglepetéseket, amik apró örömöket hoznak a mindennapok szürkeségében. ameglepetést nem feltétlenül kell ajándékként felfogni, lehet bármi. egy találkozás, egy váratlan telefon, vagy minden, aminek csak örülni lehet.
szerintem az is a véletlen számlájára írható, ha ép akkor nézek fel az égre, amikor az épp csodaszép..ha épp akkor kapcsolom be a ádiót, amikor olyan számok mennek, amiket nagyon szeretek, és emlékek kapcsolódnak hozzá...
nemtudom te pl ezeket hogy értelemznéd...ez s előre meg lett volna írva?
(én így értettem amit modntál, szólj, ha netán nem egészen így gondoltad)

a fénykép csak hitvány másolata a pillanatnak, mégis szeretnék beszerezni egy olyat, amivel meg lehet örökíteni a pillanatot egy bizonyos szinten.
azt a pillanatot, amikor a határtalan boldogság fogott el, amikor repülni tudtam volna.
és ha ránézek a képre, eszembe jut az érzés, és ismét a repülésözeli fíling. ha más néz rá, csak a képe látja, az érzelmeket nem. pedig azok sztem nagyon fontosak, elvégre azok segítik előre a világot.
talán ez is ide jöhet még: éppen ezért szerettem volna mondjuk a 80-as években élni, met akkor minden egyszerűnek tűnt, és az érzelmek VALÓDI érzelmek voltak, nem úgy, mint manapság.
ha ma valaki azt mondja valakinek, hogy szeretlek, abban nem sok tartalom van. (vannak kivételek, láttam már kivételt, de én sajnos eddig csak ezt tapasztaltam). egy ölelésből is sokminden kiderül. bármilyen hihetetlennek hangzik, néha jó érzés, ha a alegjobb barátom odajön, és spontán átölel, kapok egy puszit, minden ok nélkül, olyankor is efog a teljes boldogság érzése, ami nagyon jó. és a legjobb ebben, hogy ismerem a srcot, és általában nem egy lelkezős típus, vagyis nem nagyon szereti kimutatni az érzéseit. és ez egy olyan jó érzés, hogy igen, van akinek fontos vagyok!
nekem nincs túl sok önbizalmam (akárhogy is látszik), de ez egy kicsit dob rajta. mert lám, mégsem vagyok egy elveszett ember, van miért élni. ezekért az ölelésekért.
az nyelvvel az a bajom, hogy nagyon szegényes, nem midneig lehet megfogalmazni azokat a gondolatokat, amik kavarognak bennem. nem is igazán a gondolatokat, inkább az érzéseket. pedig menynivel könnyebb lenne. :shake: :shake:
ezért nem szeretem anynira a netet, a telefont és a hasonlókat, mert oké, vannak bizonyos karakterek, meg emotikonok, de ha miközben beszélek vlakivel, a szemébe nézek, sokkal többet meg tudok állapítani.
szeretem hallgatni az embereket, magamban leszűrni mindenbeszélgetés tanulságát, és ilyenkor örülök, hogy van kivel (ez még midnig a hévégére vonatkoztatva). amikor valaki hozzám beszél, folyamatosan a szemébe nézek, az arzát fürkészem, és érzelmekre próbálok következtetni. ha a szavai öszhangban vannak a tekintetvel, akkor tudom, hogy igen, szívesen beszél, és élvezi, hogy meghallgatom.
és annak aztán végképp tudok örülni, hogy ha valaki engem is meghallgat. tudom, néha sokat beszélek, de semmi sem bosszant fel jobban, mint amikor valakivel beszélek, és mintha egy cepp érdeklődést se mutata irántam. folyamatosan az óráját fürkészi, másfelé nézeget, hogy ugyan jöjjön már ide valaki, mert elunom az agyam. olyankor még próbálkozok egy párszor, de kerülöm a hosszú beszélgetéseket.

na befejezem, mert megint elszálltam... [/quote]

Véletlenek nincsenek...

Dín: heh a mi sulinkba netelni? érdekes folyamat....


Gondolkoztatok már azon, hogyha mondjuk azon a napon amikor lekésted a buszt, de elérted a következőt, volt rajta valaki akit nem láttál több hónappja és most talákozol vele. Szal ha eléred az előző buszt akkor nem találkozol azzal az emberrel. És még sok ilyen más dolog, hogyha ez nem történik nem ismered azt a dologt...
furcsa nem?

OFF.

Rabyn írta: Ő nem lehet MTTs Tolkienes nincsen nete.. Pedig megérdemelné azt hiszem...

Most mi nem lehet? MTT-s lehet net nélkül is... Fórumozni persze nehéz anélkül, de pl. iskolában számtech óran... Legalább a Találkozások topicot, ilyesmit.

ON.

Irunien írta: Dodiee: Napok telnek, nem bírod megállítani őket, hogy kiragadj egyetlen pillanatot és azt mond: Ez most jó, itt álljunk meg! Nem lehet, és azóta már találkoztál is a barátaiddal, akik pénteken még azok voltak, de most vhogy idegennek tűnik mindenki, kérdeznek és mesélsz nekik egy szép világról, de ők csak hallgatják, nem értik meg, nem élnek benne. Mesélsz nekik egy világról,ami rövid volt, de a szívedben még mindig tovább él és most ott élsz te is.

Ez nagyon szomorú. De csak rajtunk múlik, hogy mennyire tudjuk megragadni a pillanatot...

A pillanat maga az örökkévalóság. Ha képesek vagyunk egyetlen pillanatot akármikor felidézni, akkor soha, de soha nem múlik el. Egyetlen pillanatban élni... Lehet, igenis lehet, csak nem érdemes, mert a világ nem ilyen... De ha van üres, unalmas perced, vagy eleged van az idegen, szürke világból, akkor ragadd meg a pillanatot, és lépj bele...!

Üdv:

Idő: kérdés, mi miért mérjük? Az is érdekes, hogy használjuk eme kifejezést: " A mi időnk". Az idő a természetben is megjelenik: maga méri önmagát. A nap. az évszakok változásai..Nyilván azért mérjük, mert fontos a számunkra. Mert tudjuk, hogy véges. Mintha azt kérdeznénK: mennyi van még hátra? És tudjuk, hoyg ahogy tellik, úgy jutnk minden egyes pillanattal közelebb a halálunkhoz.. Voltaképen a halál felé tartunk..Ami nm borzalmas, legalábbis számomra. Szerintem jó is, hogy létezik a vég.

Ha tündéket, és az embereket nézzük, érthető, miért mondják a tündék, hogy ez Iluvatar ajándéka Gondoljatok csak bele, mi mindent végignéáztek a tündék. De ha lenék, mégiscsak talán tünde lennék.. bár nagy felelősség.

A halálban nem az borzaszt, hogy van, hanem az, hogy van rossz hallál is. A hogyanja nem mindegy. Hogy méltósággal tud-e elmenni az adot élőlény, vagy sem..


A mosolyról és az optimizmusról: a legreménytelenebb helyzetből is van kiút. A legnagyobb rossz is fordulhat jóra. Az optimizmus nem bolondság, hanem sok esetben a túléléshez kell.

Család: én is sokszor érzem anyukámon, hogy jó lenne neki, ha minnél többet lennék otthon. Mindemellett tudja, hogy ez a természetes folyamat. Ennek ellenére, bármilyen idős vagyok/leszek, mindig is a kislánya maradok ...

Peti! Darky! Vala haragom lesújt rátok, meg vagyok sértödve és el vagyok keseredve! (Egy pityergö vala... Most gondoljatok bele! ) :cross: :bawling:
Kihagytatok a topicgazdák közül, pedig egyik eszmei szülöje voltam a topicnak! Nemde Darky? Igaz mostanság kicsit eltüntem, nade ez kéremszépen indok?
Na jó azért nem vagyok olyan morci, de akkor is :tongue: nektek!
:nono: :nono: :nono:

Bocsika, hogy offoltam a Tmát!

Mogy: köszönöm neked a beszélgetést a "sötét meleg zug"-ban!! és köszönöm a tipped, bár te nem tudsz róla...
ma megpróbáltam beszélgetni a kutyámmal, ahogy a Gondolatokban felvetődöt.. nem értettem igazán mit mond. de legalább megpróbáltam:)
Tegnap életem legrosszabb estéje volt, több tényező miatt is...de ma, ma valami gyönyörű volt!! a hold olyan szépen ragyogott, valami megnyugvásféle vett erőt rajtam... és rájöttem, nem kell több, egy szép pillanat, egy jó zene, egy szép táj.. és az ember kedve egy csapásra megváltozik, és a világ újra színes és érdekes lesz, tele újabb pillanatokkal, és élményekkel.. Ezért nem értettem teljesen Aral, amit mondtál, hogy te mindent átéltél, amit akartál.. és ha holnap jön valami? nem tudhatod.. tudom, azt mondtad, ezért nem érdemes ööö.. nem is tudom pontosan mit írtál, de hogy erre nem lehet alapozni, hogy holnap bármi történhet.. szvsz azért nem értek veled egyet, mert én még nagyon sok mindent nem éltem át..

Aiya,

Elnézést, hogy megint előhozom, de válaszolni ugye illik:

Oisin írta: Azt hiszem, értem mire gondolsz, de a "történés", "folyamat", "pillanat", stb. szavakat nem használhatjuk a ding an sich leírására, úgy ahogy azt Te teszed, ezek ugyanis teljesen félrevezetőek. Ha nincs idő, akkor nincs történés, nincsenek folyamatok, stb. Valami van, de erről nem mondhatunk semmit, mert nincs hozzá nyelvünk. A nyelvünk a tér- és időbeli dolgok leírására alkalmas, de a téren és időn kívüli ding an sich leírására nem!

Ez igaz, de gondolkodni nem teljes mértékben a nyelv segítségével gondolkodunk... És én is azt mondtam, hogy nem tudjuk tisztességesen körülírni. De a gondolatoknak nem szab teljesen határt a nyelv/nyelvtan, ha tudjuk használni őket...

Oisin írta: Lsz. definiáld: szerinted mi az anyag? Mik azok az attribútumok, amik az anyagot megkülönböztetik attól, ami nem anyag? Szerintem lehetetlen úgy definiálni, hogy megálljon az időtől független önálló létezőként. Eddig mindenki belebukott, aki megpróbálta, de azért kíváncsian várom a Te definíciódat.

Létező: ami létezik.
Anyag: olyan létező, aminek nincsen formája
Erő: olyan létező, aminek nincs anyaga

Elég tömör és határozott voltam?

Oisin írta: Lsz. definiáld, szerinted mi az erő? Úgy tűnik, nem a szokásos értelemben használod. Ha mégis, akkor lsz. mondd meg, milyen hatása van a fizikai testekre? Hogyan mérhetjük meg ezt a hatást? Erőkre a hatásaik alapján következtetünk vissza, tehát ha egy erőnek nincs hatása, akkor 2 dolog lehetséges: 1) mégsem erő, 2) nem létezik.

Lsd. fent.

Tényleg nem szokásos értelemben használom, amennyiben Te a fizikai erőre gondolsz.

Oisin írta: Én már megadtam a definíciómat az időre: az "agyunkba égetett" rendező elv, amely szerint sorba rendezzük a benyomásainkat.

Nem. A mért idő az az agyunkba égett rendezőelv. Legalábbis szerintem. De cáfold meg.

Osisin írta: Az idő "mint létező" nem létezik! Ha szerinted igen, lsz. mondd meg, hogy pontosan milyen létező, és hogyan szerezhetünk bizonyosságot a létezéséről. A mért időt ne keverd össze a fenomenológiai idővel! Amiről én beszélek az az utóbbi, ami kinek-kinek a sajátja, és a mért idővel ellentétben nem osztható végtelen sok egynemű részre. A mért idő ennek a derivátuma.

Már miért ne létezhetne? Mondj egyetlen olyan érvet, ami ellentmondana a létezésének, amennyiben létezik objektív valóság!

Oisin írta: Az alapkérdés, hogy léteznek-e tények, ha éppen senki sem figyeli meg őket? Egy kvantummechanikai kísérlettel bebizonyították, hogy nem! Egy elemi részecske csak akkor dönti el, hogy két rés közül melyiken menjen át, ha van megfigyelő. Ha nincs, akkor nem tudja eldönteni, és inkább hullámként szóródik, de ha van, abban a pillanatban megtörténik a "hullámfüggvény összeomlása", és a részecske valóban kiválasztja az egyik és csak az egyik rést, és azon halad át. Ez tény!

Nana! Itten piciny csúsztatás van: a kísérlet maga implikálja a figyelés tényét... Ugyebár.

Oisin írta: Szerintem azért mondtad, hogy az elméleted összhangba hozd a "big bang" teóriával.

Részben. De másrészről meg azért logikus...

Na, most csak ennyi. Bocs, ha rövid voltam.

Üdv:

Cicafül: most kicsit megijedtem, mert ma olyan fáradt, vagy inkább közönyös voltam, hogy nem tudtam visszamosolyogni a könyvtárban a ruhatáros néninek, pedig tök aranyosan beszélt hozzám - és utána szörnyen éreztem magam.
Az az érzésem, hogy nagyon mélyre hatolt bennem az a könyörtelen agymosás, ami az egyetemen folyik - pedig azt hittem, tudok ellene védekezni... Az a legborzasztóbb, hogy közönyös lettem, alig találok valamit, ami igazán érdekelne (az egyetemi anyagon belül még hagyján, de azok a dolgok, amik már régebb óta érdekelnek, sem mozgatnak meg már olyan elemi erővel, mint azelőtt).
Tisztában vagyok vele, hogy ez így lett kitalálva, méghozzá igen ügyesen, mert én alapjaiban véve nem értek egyet az oktatási rendszerrel, mert hihetetlenül intoleráns és csőlátó - és ha nem hagyom magam bedolgozni, akkor meg ki tudja, mi lesz...? Ez a nagy kérdés.
És a rendszerből nem lehet kiszakadni még egy hétre sem, mert a daráló megy tovább... pedig olyan szívesen elbújnék valahol a Bakonyban két-három hétre

Mindennek ellenére igyekszem megmaradni vidámnak és optimistának, mert többnyire az vagyok, még ha nem is látszik rajtam mindig

Rabyn írta:
Mégvalami. az előbb megkérdeztem anyukámat mehetek-e majd Sopronban. Erre vágott egy fejet.. Miért ilyen? Mért baj neki ez az egész? Ő ismertette meg velem Tolkient s a műveit, s már zavarja, hogy ilyen vagyok? A HPnél is zavarta de most mért zavarja??, Mi baja van vele...

pancsikám: anyudnak nem az a baja, hogy kikkel vagy, hogy mit csinálsz velük (persze ha nem csinálsz marhaságokat, de sztem anynira ismer, hogy tudja rólad, hogy az őrültségekkel azért vigyázol), hanem az, hogy nem otthon vagy.
anyud nagyon szeret, és félt téged, ezért nem szereti, ha nem vagy otthon. lehet, hogy te azt modnod, hogy tudsz magadra vigyázni, de ezt így elég nehéz elhitetni.
az én anyum is arcokat vág ha elmegyek itthonról mittomén egy egész napra, mert midnen pillanatban ,amikor nem vagyok otthon azon aggódik, hogy nem történik e valami bajom (pedig sztem te is tudod, hogy ha valaki, azért én meg tudom védeni magam)
itt tehát nem az a baj, hogy elmész, hanem hogy megint nem leszel otthon, és elég keveset vagy amúgyis otthon. nem azt mondom, hogy legyél otthonülös, mert tudom, hogy te sem bírod sokáig egy helyen, de találj ki olyat, hogy elmentek kirándulni...akár öcséddel és hugoddal, akár csak anyuddal. hidd el, nem fog csúyán nézni:)))

Rabyn írta: Mesélek itthon és anyanem érzi ami én éreztem belül akármennyire is fáradt voltam. Most itthon vagyok de tudom lenne jobb helyem is. Regge ugyanaz az út ugyanaz a hely ugyanaz a sok ember. Véget ért egy mese.. Élteme egyik legszebb meséje....

pannikám!
ez most még neked A Mese, de idővel csak csak egy mese lesz a sok közül...hosszú az élet, és rengeteg mese vár még rád. ezt nem azért mondom, hogy elkeserítselek, hanem hogy kitarts, mert rengeteg szép mese vár rád, aminek te leszel az aegyik főszereplője. ha azok is véget érnek, akkor már az sem biztos, hogy ez lesz életed legszebb meséje. rengeteg csoda van a világon, amik csak arra várnak, hogy valaki úgy élje meg őket, hogy örül is nekik. ebben hidd el, te vagy a legjobb...csodálom benned, hogy a legapróbb szépségeit is felfedezed az életben, ami segít átvészelni azt az időszakot, amikor minden kilátástalannak tűnik ("Álmodj tovább, láss meg minden pici csodát, élj úgy, hogy sohase bánd, csak egy nap a világ." - Emberek)
az emberek (pl a metrón vagy az utcán) néha annyira kedvetlennek tűnnek, hogy elveszik a kevés jókedvemet, pedig ilyenkor csak én vagyok a buta, mert ha vaakire rámosolyogsz, elérhető, hogy visszamosolyog (hisz két ember között a legrövidebb út egy mosoly)
amit itt írok cask szavak, az igazi éruzéseimet nem nagyon tudom megfogalmazni, de mindent megteszek.
örülni kell egy szép dalnak, a napsütésnek, az ősziu leveleknek, télen a szűzhónak (ahogy a síelők mondjk:)) ), nyáron a naplementének, és midnen apró szépségnek.
és ha igazán jól akarod kezdeni a napod, állj meg egy pillanatra, és nézz meg egy naplementét, és ha van 5 perced, nézd addig, amíg a várpos zúgó hangja elhalkul, és csak te maradsz.
hidd el, nekem bevált:)))

Sziasztok!

Cicafül írta: Én legtöbbször azon szoktam filozofálgatni, hogy nekik is van életük, emlékeik, barátaik, amiket én sosem fogok ismerni, megérteni. És a vicces az, hogy azon veszem észre magam, hogy akit nem olyan rég ismerek, de nagyon jól elvagyunk és szinte azt hiszem, hogy mindent tudok róla, rádöbbenek, hogy semmit... Ez engem jobban megdöbbent és megijeszt.

Pontosan.
Vannak egyének, akik azt gondolják magukról, hogy gyorsan kiismerik az embereket. Ilyen ember nincs. (Vagy ha van, akkor az egy csoda gyerek hatodik érzékkel megáldva. ) Én egy nagyon összetett jellem vagyok (mindenki az, csak vannak, akik elárnyokolják egyik, másik oldalukat), de akit/ket nem ismerek csak egy felszínes énem mutatom. Ebbe a hibába esett egy ismerősöm, aki azt hitte magáról, hogy bárkit kiismer néhány hét alatt. Egy kicsit lehűtöttem az illetőt, de azóta a legjobb barátok vagyunk.

Cicafül írta: Mért zavar ennyire, ha belenéznek a szemedbe? Én kifejezetten érdekesnek tudom találni az ilyen apró kapcsolatteremtéseket.
De ha az emberi kapcsolatokról beszélünk, engem nagyon tud zavarni, ha egy ember "nem tud" mosolyogni, az meg foleg, ha nem viszonozza. Nekem lételemem mosolyogni, és ezáltal talán nyitottnak lenni a világra... Egy barátom mondja mindig: "Zavard össze a világot: mosolyogj hétfon!"

Tudod az emberek többsége nem tud túl barátságosan belenézni egy idegen szemébe huzamosabb ideig. (Aki kedvesen néz rám annak általában viszonzom a pillantást. De, aki lenéző szemmel méreget, vagy bámul azt "lecsapom" a tekintetemmel. (Nagyon bírom, mikor megszégyenülten lehajtják a fejüket az ilyenek. )
A barátodnak igaza van.
Mostanában elég sok rossz dolog ért, de ennek ez lett a következménye, hogy a legapróbb poénon is képes vagyok mosolyogni, nevetni. (Ahogy a nagymamám mondta:"Még azon isnevettünk, ha valaki feltartotta a kisújját." ) Ilyen időkben csak mosolyogni lehet...

Rabyn: Megértelek, bár együttérezni nem nagyon tudok veled , ugyanis engem a legmegértőbb anyával áldott meg a Sors.( )

Rabyn: Én sem értem! Lehet, hogy ő nem gondolta ilyen komolyan az egészet, és ezért. Nekem nem ők ismertették meg, mégis olyan furán kezelik ezt az egészet.
Ti olvastátok a Hoppárézimi! -t? Nagyon jó könyv!!! Ajénlom mindenki figyelmibe!
ZZ azaz Zemlényi Zoltán pénteken jön el a sulinkba. Hmm...hmmm...
furi lesz...

Szméagol írta: Sziasztok!

Telcontar írta: Sokszor jut eszembe a metrós jelenet, én is gyakran teszek hasonlót. Nézem az embereket és megpróbálom kitalálni, milyen gondolatok játhatnak a fejükben. Persze a legtöbben, amikor felfedezik, hogy figyelem őket, elkezdenek fészkelődni vagy feltűnően másfelé bambulnak

Ezt én is szoktam csinálni. Arra szoktam gyakorta gondolni, hogy "most itt ül ez az ember, ridegen és unottan bámul kifelé az ablakon. De őt is egy olyan nagy és összetett világ veszi körül, mint engem. Vajon milyen lehet az ő világa?" De azért félreértik, hogy miért is bámulom őket.
Egyébként, ha velem tesznek így, szúrósan visszanézek rá. Ugyanis nem szeretem, mikor megpróbálnak belenézni a szemembe, idegenek méghozzá "engedély" nélkül. Mert ugye a szem a lélek tükre, ahogy mondani szokás.

Őszintén szólva én elfogadom a saját halálom törvényszerűségét, de a másokét valahogy nem tudom...

Ezt én is szoktam játszani.. De nem szeretik ha bámulom őket.. Vagy egyszer annyira szobaelegyednék egy emberrel a metron, vagy akármin de nem merek odamenni, mert még hülyeének néz...

Kérdés: (ez feltevődőtt a kiránduláson is)
Mit látnak a kisbabák amit MI nem hiszen csak úgy nem kezdenek el gügyörészni..


Szú: lemaradt a mondatod vége...

Mégvalami. az előbb megkérdeztem anyukámat mehetek-e majd Sopronban. Erre vágott egy fejet.. Miért ilyen? Mért baj neki ez az egész? Ő ismertette meg velem Tolkient s a műveit, s már zavarja, hogy ilyen vagyok? A HPnél is zavarta de most mért zavarja??, Mi baja van vele...

Cicafül írta:Én legtöbbször azon szoktam filozofálgatni, hogy nekik is van életük, emlékeik, barátaik, amiket én sosem fogok ismerni, megérteni

Erről két dolog jutott eszembe.
1.Néha úgy nézek a világra,h az körülöttem forog.Én vagyok egy kör középpontja.Akik a barátaim,közel állnak a kp-hoz.Akiket viszont csak az utcán látok,azok csak érintik.namármost,minden ember egy kör közepe. Akkor pedi

ma meséltem az osztálynak a hétvégémről. Érdekes modon egyeteln egy valaki érezte át valamennyire a dolgot. Ő nem lehet MTTs Tolkienes nincsen nete.. Pedig megérdemelné azt hiszem...
Nem nem szeretem ha elmúlik ami jó.
Mesélek itthon és anyanem érzi ami én éreztem belül akármennyire is fáradt voltam. Most itthon vagyok de tudom lenne jobb helyem is. Regge ugyanaz az út ugyanaz a hely ugyanaz a sok ember. Véget ért egy mese.. Élteme egyik legszebb meséje....


Szerintem az életnek az az értelme, hogy ilyen emlékeket gyűjtsünk amit SENKISEM vehet el tőlünk és amit rajtunk kívűl csak kevesen ismernek, éreztek át.

Dodiee: Napok telnek, nem bírod megállítani őket, hogy kiragadj egyetlen pillanatot és azt mond: Ez most jó, itt álljunk meg! Nem lehet, és azóta már találkoztál is a barátaiddal, akik pénteken még azok voltak, de most vhogy idegennek tűnik mindenki, kérdeznek és mesélsz nekik egy szép világról, de ők csak hallgatják, nem értik meg, nem élnek benne. Mesélsz nekik egy világról,ami rövid volt, de a szívedben még mindig tovább él és most ott élsz te is.

Iru.

Szméagol írta: "Vajon milyen lehet az o világa?" De azért félreértik, hogy miért is bámulom oket.
Ugyanis nem szeretem, mikor megpróbálnak belenézni a szemembe, idegenek méghozzá "engedély" nélkül. Mert ugye a szem a lélek tükre, ahogy mondani szokás.

Én legtöbbször azon szoktam filozofálgatni, hogy nekik is van életük, emlékeik, barátaik, amiket én sosem fogok ismerni, megérteni. És a vicces az, hogy azon veszem észre magam, hogy akit nem olyan rég ismerek, de nagyon jól elvagyunk és szinte azt hiszem, hogy mindent tudok róla, rádöbbenek, hogy semmit... Ez engem jobban megdöbbent és megijeszt.

Mért zavar ennyire, ha belenéznek a szemedbe? Én kifejezetten érdekesnek tudom találni az ilyen apró kapcsolatteremtéseket.
De ha az emberi kapcsolatokról beszélünk, engem nagyon tud zavarni, ha egy ember "nem tud" mosolyogni, az meg foleg, ha nem viszonozza. Nekem lételemem mosolyogni, és ezáltal talán nyitottnak lenni a világra... Egy barátom mondja mindig: "Zavard össze a világot: mosolyogj hétfon!"

Itthon vagyok, de nem érzem magam itthon...sétálok a lakásban, felemelek és leteszek dolgokat...járkálok az utcán, nézem a házakat.. és semmi. minden...szürke..olyan nagyon hétköznapi. 6 éve élek itt, de még sosem láttam ennyire semmilyennek ezt a helyet..Nincs semmi, ami gondolatokat vagy érzéseket ébresztene bennem.. egyedül ez a billentyűzet..nem tudom.. olyan..áhh. annyira nem érzem magam itt otthon. nem tudom, hol lennék otthon, de az nem itt van,az biztos.. Annyira hiányzik a Várgesztesi hangulat.. hogy mindíg volt kivel beszélgetni. itthon senkivel nem tudok.. és nem akarom, hogy elmúljon a beszélgethetnékem, és visszasüllyedjek a hétköznapok unalmas körforgásába..

Sziasztok!

Telcontar írta: Sokszor jut eszembe a metrós jelenet, én is gyakran teszek hasonlót. Nézem az embereket és megpróbálom kitalálni, milyen gondolatok játhatnak a fejükben. Persze a legtöbben, amikor felfedezik, hogy figyelem őket, elkezdenek fészkelődni vagy feltűnően másfelé bambulnak.

Ezt én is szoktam csinálni. Arra szoktam gyakorta gondolni, hogy "most itt ül ez az ember, ridegen és unottan bámul kifelé az ablakon. De őt is egy olyan nagy és összetett világ veszi körül, mint engem. Vajon milyen lehet az ő világa?" De azért félreértik, hogy miért is bámulom őket.
Egyébként, ha velem tesznek így, szúrósan visszanézek rá. Ugyanis nem szeretem, mikor megpróbálnak belenézni a szemembe, idegenek méghozzá "engedély" nélkül. Mert ugye a szem a lélek tükre, ahogy mondani szokás.

Őszintén szólva én elfogadom a saját halálom törvényszerűségét, de a másokét valahogy nem tudom...

hobbit írta: Mint ahogy azt is: tegnap amíg vártam hirtelen rádöbbentem arrahogy milyen gyorsan elment ez a 16 év és mivel lettem gazdagabb?egy halom emlékkel és olyan érzésekkel amik lelkifájdalmat okoznak. És az a legnagyobb az egészben, hogy ugyanígy fog eltelni az egészélet és minden amit teszek akkor majd csak emlék marad és fájdalom és semmide semmi értelme nem volt. Igen most itt ülök írok 10 perc mulva már hazafelé tartok majd a könyvtárból és így olyen gyorsan megy el melletünk minden és mindenki, és előbb-utobb mindenki elmegy mellőlünk és magányosan egy halom emlékkel erről az életről, távozunk az örökké valóságba. Hát fellehet ezt fogni. Tudjátok ez az érzés nem hagy nyugodni. Tehetek akármit úgy is ez lesz a vége....MIÉRT?

Ott kezdődik az élet, ahol véget ér, azaz a boldog élet titka a halál elfogadása. Ne is nevezzük halálnak, nevezzük inkább kapunak. A kapu egy szebb és boldogabb világba

Telcontar: próbáld kitalálni a nevüket!!! (mármint, hogy szerinted milyen név illik hozzájuk)