Gondolatok

Sziasztok!

Az oktatásról: Sokszor eszembejut ez főleg most, az iskola választásnál. Rengeteg olyan dologgal találkozok itt az iskolában, amiről én már most tudom teljesen fölösleges lesz számomra, de azért örülök, hogy most már ezt is tudom. (Én csak az időt sajnálom rá egy kicsit.)
Viszont, ha teljesen elhanyagolnák az általános tudást, akkor még több lenne a "szakbarbár". Mondjuk már így is elég sok van. De én azon a véleményen vagyok, hogy az általános tudást maguknak a tanulóknak kell megszerezni. Az iskolában pedig lehet "szakbarbárkodni".
De ugye ez a mai fiatalokra nem jellemző. A környezetemben lévők legtöbbje semmi plusszot nem próbál megszerezni magának. De ha nem akarja, akkor ő fog koppanni, nem más... (Érthető volt???)

Magyarországról: Véleményem szerint ezek az emberek, akik nem tudják hol van Magyarország, nem tartoznak a műveltebb átlagba. Azért inkább az a jellemző, hogy a nyugati országok tudnak rólunk, mert műveltek. A keletiek is tudnak rólunk, mert a közelükbe vagyunk...

Brisa: Tudod ez egy nagy maszlag bennem... egy nagy fekete maszlag, ami folyton bánt. A legegyszerűbben azt mondhatnám, hogy félek. Mindentől.
Hogy mi az, ami hiányzik? Egy tökéletes barát.
Viszont írásod hatására sikerült beismernem magamnak, hogy itt valami nincs rendben. Meg tudtam foglmazni végre. Egész jó volt csak most már egy beszédpartnerre lenne szükségem... Bah.

Brisa: megelőztél...

Úgy nézem, egyetértünk, ha nem is mindenben.

Megnyugodtam. Már féltem, hogy veled is összeveszek.

Üdv:

Akkor az én véleményem, szigorúan szvsz:

Valamennyire ismerem az amerikai oktatási rendszert (az angolt egy kicsit kevésbé), és azt tudnám mondani, hogy ha nem választanák annyira élesen szét az európaitól, akkor nagyon (értsd: NAGYON) kiváló lehetne...

Nem terhelik túl a felesleges, néhol egészen szakmai dolgokkal, elég nagy szabadságot hagynak a diáknak, hogy az érdeklődési körének megfelelően specializálódjon.

Na, ehhez kellene egy kevés az európai, eléggé megmerevedett oktatási rendszerből, hogy legyen némi alapműveltsége az embereknek.

(Az európain értem pl. a magyart is... bár ahogy elnéztem, ezt már majd' mindenhol túlhaladták)

A magyar történelmet azért nem tanítják szvsz, mert 1. európai történelmet nem nagyon tanítanak; 2. akár nagyhatalom, akár sem, azért az európai gondolkodásmódot és politikát mindig is Nyugat-Európa határozta meg...

Tetszik, nem teszik, azért voltunk nagyhatalom ,mert igazodtunk a nyugati szellemiséghez... abban viszont más volt a domináns...

De egy kis ellenpélda: az írek pontosan tudják, hol van Magyarország, és elég erősen élt bennük pl. a '48-'49-es szabadságharc szellemisége, amikor a húsvéti felkelés történt...

Ha megtalálom, akkor ide is beírom: van egy vers, amelyben direkt módon azt írja le a költő, hogy az írek vegyenek példát a magyaroktól bátorságban, céltudatosságban...

Üdv:

Mondjuk azt Dín, hogy a magyar oktatási rendszer finnyás az általános műveltségre. Számára ez fontos, és így erősen túlhangsúlyozza a lexikális tudást. Míg az amerikai és a nyugati államok oktatatása a gyakorlatban alkalmazható tudásanyagot preferálja.
Szerény véleményem szerint valahol a kettő között van a nagy igazság. Tehát szükség van arra, hogy a gyerekeknek lexikális tudásuk is legyen, ugyanakkor azt is tanulják meg, hogy a megszerzett okosságokat hogyan tudják a való életben alkalmazni.

Dín, amit Magyarországról mondasz, már csak azért sem igaz teljesen, mert a közérpkori Magyarország (szinte az alapítástól) egészen Mátyásig európai nagyhatalom volt. Ez történelmi tény.
Hogy miért nem tanítják egyértelműen az már egy másik történet. De kérdezz a témában jártas történészeket. Így volt.
Szóval annyira nem kell leírni...

Brisa: amit írsz, az igaz... De az ember akkor jegyez meg valamit, ha sokszor hallja.

Namármost: az USA, Anglia, Franciaország satöbbi elég sokat szerepel mind a napi hírekben, mind pedig a történelemben. Elég nehéz lenne eltéveszteni.

Más kérdés, amit már mások is írtak, hogy máshol elég... khm... érdekes a tanítási rendszer (ami ennek ellenére is fényévekkel előzi meg a magyart), és nem hangsúlyozzák a dolgot. De hidd el, ha nem kellett volna tanulnom bizonyos országokról, a kontinenst leszámítva nem tudnám behatárolni őket... Pl. Kenya nem tudom, hogy Délen van-e vagy Északon, stb.

Lehet, hogy ezzel magamról állítom ki a szegénységi bizonyítványt, de egész egyszerűen annyira kívül esik az érdeklődési körömön, hogy majd ha előkerül, biztos megjegyzem... De addig...!

Üdv:

Dín, azért az Osztrák-Magyar Monarchiáról minden európai ember tanul... elvileg. Azonkívül pedig valószínűleg túl sokat te sem hallhattál jópár országról, mégis be tudod lőni a dolgokat. Pl. Thaiföld, Mongólia, Banglades - szerintem biztos nem raknád ezeket mondjuk az amerikai földrészre. És azt is sejtem, hogy te az összes európai államot Európa nevű földrészre lokalizálnád csak a nevük alapján. Sőt valószínűleg az amerikai országok esetén se tévednél sokat (a közép-amerikai kis államok jelenthetik csak a bizonytalanaságot).

Szóval szerintem ez nem az egyes országok hőstetteiről szól...

Tényleg nem akarok kötekedni, de ha már ott tartunk, hogy ki tudja, hol van Magyarország: mit tettünk mi, hogy tudják, hol vagyunk...?

Az összes olyan helyzetben, ami valamilyen formájában kiemelkedő a történelemben, mindig valamilyen nagyhatalom mögé bújtunk el...

Én személy szerint nem csodálkozom, hogy nem tudják, hol vagyunk...

Üdv:

Szméagol: És meg tudod fogalmazni konkrétan, hogy mi az, ami hányzik neked, mi az amire vágysz?

Cueddo: Nem is tudod, mennyire jó olvasni a soraidat. Örülök neked!

Elrond: Az angolok sem tudják hol van Magyarország. Nagyon hasonló szitu játszódott le köztünk és egy angol busz sofőrje között. Nem hallott még Magyarországról.

Alyr Arkhon írta: De sajna az amerikai csapatokban nincs benne, hogy nincs okuk a háborúra, bennük egy olyan világkép van, amit beléjük neveltek, ők egy barbár országba viszik el a civilizációt, egy diktatúrát szüntetnek meg, hogy mellékesen ráteszik a kezüket minden olajkútra az másodlagos. (számukra)
Az Usa-nak nagyon erős propagandája van még a határokon kívül is, ez párosul egy szörnyen gyenge oktatási rendszerrel, aminek köszünhetően a "nem teljes" gyenge kifejezés az ottaniak világképére. Semmit sem tudnak ami Észak-Amerikán kívül történik, jó ha azt tudják, merre van Európa.
A hadseregben valamivel jobb az oktatás, főleg földrajzilag, de nem sokkal. Az amerikai katona annyit tud, hogy ő oda segíteni megy, akárcsak Vietnamba.
Az angolokkal kicsit más a helyzet, de a parancs az parancs.

Aztán meg csodálkoznak, hogy nem mindegyik iraki polgár várja őket tárt karokkal. Utálják a Szaddamot, és utálják Busht is

A földrajzi oktatáshoz: Erről jutott eszembe egy nyaralási emlék. Asissiben voltunk, egy campingban. A bungalownk teraszán üldögéltünk mikor néhány francia elment melletünk,. Meglátták a kocsink rendszámát, és megkérdezték (angolul) tőlünk, hogy mit jelent rajta az hogy "H". És mi felelé: Hungary. We're Hungarian.
Franciák: És az hol van? (halálosan komolyan)Ázsiában?
Mi: Közép-Európában.
Erre megjegyezték, hogy még nem nagyon hallottak rólunk. Elmentek. Mi meg legszívesebben válogatott szitkokat zúdítottunk volna a fejükre (vágtunk is, de csak halkan).

Ha egy amerikai nem tud rólunk akkor aszondom még esetleg belefér. De, hogy egy francia legyen ilyen?

Peredhil: Tetszik a versrészlet.[/i]

Brisa, Fin: köszönöm az ajánlást, nagyon el szeretném olvasni ezt a könyvet mert bennem is rengeteg dolog megváltozott, letisztult, és olyan békét érzek magam körül, mint még soha. Itt az ideje, hogy komolyan segítsek annak a néhány jóbarátomnak, akik nagyon számítanak rám

Sziasztok!

Ezek a hogy hallgasd meg a bajban levő barátodat dolog nekem sajna túl ismerős. Én imádom hallgatni az embereket. És azt hiszem tudom is. És nagyon sokan (baráti körömből) nekem mondanak el dolgokat, még olyanok is, akikkel nem olyan szoros a kapcsolatom. Ezen néha meglepődöm, de mit lehet tenni? Természetesen meghallgatom.
A gond csak az, hogy én ugyanolyan problémákkal kűzdő ember vagyok, mint ők. De mostanában senkiben sem bízom meg és mindig úgy mutatom magam a világnak, hogy erős és kiegyensúlyozott vagyok. Pedig nem. És nap, mint nap kudarcok érnek. És nap, mint nap gyenge vagyok. Már jó ideje úgy érzem, hogy bármikor elsírnám magam. De nem merem, mert úgy látom, hogy ezt, bárki előtt teszem, az szánalommal néz rám és nem megértéssel. És minden kilátástalan, reménytelen. Boldogság? Sehol. Akkor érzem ezt egyedül, mikor A Gyűrűk Urát (vagy más Tolkient) olvasok. Van benne remény és barátság és az kéne nekem. De ez csak elkeserít, mert itt sosincs ilyen. És...

Elnézést az ömlengésemért, de ha egyszer megered... Bocs.

Na mindegy!
Mondjuk tény, hogy nyitott vagyok és empatikus azt hiszem. (Legalábbis sokan mondják és remélem igazuk van.) Mindenesetre az általato ajánlott könyvekkel még várok egy kicsit, mert ahhoz én még kevés vagyok. Mindensetre megjegyzem.

Alyr Arkhon írta: ők egy barbár országba viszik el a civilizációt

Ja, mint a rómaiak anno...

Dínchamion írta: Belemászok az emlegetett gondolati rendszerekbe, és bebizonyítom, hogy nincs igazad. Benne vagy?

OK. 4 év múlva innen folytatjuk.

Üdv, Oisin

Fin, én a hatásodra olvastam el. Örök hálám ezért (is)!

Ezt meg inkább jó nagy betűkkel írd, mert fontos:

Finduilas írta: Viszont itt is van egy olyan gond, hogy ezt meg is kell érteni, át kell érezni, és aki erre nem nyitott, annak nem is tud segíteni se a könyv, se mondjuk a figyelmes meghallgatás...

Bizony, ezekhez kell egy bizonyos hozzáállás.

Mert aki pl. mereven elutasít mindent, ami a pszichoanalízishez köthető, az inkább ki se nyissa a könyvet. (Lam ) Aki nem elég nyitott arra, hogy egy egészen újszerű felfogásról olvasson a szeretet, a szerelem, az istenszeretet, az anyai szeretet és a barátság témájában, az el se bírja majd olvasni azt a vékonyka könyvet. Sőt akkor se, ha maga felé sem nyitott, illetve őszinte. Az ilyen emberek csak azt fogják hajtogatni, hogy "ez hülyeség!" és nem látják meg a fától az erdőt.
Pedig érdemes. Nagyon is... Tapasztalat.

Brisa írta: A szerelemeseknek és a nem szerelmeseknek, hívő és nem hívő embereknek egyaránt ajánlom Erich Frommtól A szeretet művészetét. Személy szerint nekem az a könyv hihetetlenül sokat segített a párkapcsolatomban.

Detto!

Én már régóta mondogatom mindenkinek, hogy ezt a könyvet el kell olvasni. Remélem, most lesz hatása.

[size=9:1rf94n5c]Viszont itt is van egy olyan gond, hogy ezt meg is kell érteni, át kell érezni, és aki erre nem nyitott, annak nem is tud segíteni se a könyv, se mondjuk a figyelmes meghallgatás... [/size]

Gandalf: Külsőst nem tudok hívni. A pszichológusok is pénzért dolgoznak. Azonban az egyetemeken, főiskolákon érdemes minden ilyen önismereti tréninget kipróbálni, résztvenni. Rendkívül hasznosak. Rajtam sokat formáltak.

Sokat ér, ha az ember elolvas néhány pszichológiai szakönyvet. Csak úgy hasra ütve kettőt mindenképp ajánlok:
Atkinson és munkatársai: Pszichológia c. könyv. Ez összefoglalalja a pszichológia, mint tudomány jelenlegi állását. Nagyon sok hasznos dolog van benne, kezdve a szerelemtől, a reklámok hatásosságán át, a traumák következményéig és a megváltozott tudatállapotokig, nagyon sok minden. Alapkönyv.
A szerelemeseknek és a nem szerelmeseknek, hívő és nem hívő embereknek egyaránt ajánlom Erich Frommtól A szeretet művészetét. Személy szerint nekem az a könyv hihetetlenül sokat segített a párkapcsolatomban.

És ott van az, amiről Fin is beszélt. A Beszélgetés az, ami meg tudja oldani a problémákat. Fontos, hogy ne elfojtsuk a dolgokat, hanem hozzuk felszínre, dolgozzuk fel és helyezzük el a megfelelő helyre. A beszélgetések ebben tudnak segíteni: felszínen tartják a traumát addig, amíg arra szükség van.

Azonban sajnos sokan nem tudják megfelelően meghallgatni a bajban lévő társukat, barátjukat. Leírok pár szempontot, hátha valakinek még a hasznára válik.

A meghallgatás nem azt jelenti, hogy síri csöndben ülünk a barátunkkal szemben. Ezzel csak azt érjük el, hogy belefojtjuk a szerencsétlenbe a szót.
Fontosak a megerősítő visszajelzések: ezeknek az a funkciójuk, hogy tudassuk a beszélő féllel, hogy figyelünk rá, és hogy értjük, amit mond (értő figyelem). Ennek eszközei: az ühümözéseken és a bólogatásokon kívül, a visszakérdezések, a tisztázó kérdések, szünetekben egy-egy mondat újrafogalmazása stb.
Fontos az empátia. Azonban erre vigyázni kell. Ugyanis nem sokat segítünk a barátunkon azzal, hogy mi is épp annyira kétségbeesünk, mint ő...
Ha a barátunk nagyon ki van készülve, fontos, hogy meg tudjuk nyugtatni legelőször. Ennek is sok formája van: kezdve onnan, hogy átöleled, egészen odáig, hogy olyan környezetet teremtesz számára, ahol nyugodtan elsírhatja magát (pl. közlöd vele, hogy sírjál nyugodtan, attól megkönnyebülsz. Közben pedig türelmesen megvárod, amíg visszanyeri a hangját, hogy fojtathassa.) Ja, és ehhez tartozik egy fontos dolog: fiúk is sírhatnak! Nekik is szabad. Nincs abban semmi kivetnivaló. Ha valami fáj, az a fiúknak is épp úgy fáj, mint a lányoknak.
Lényeges, hogy amikor a barátodnak van problémája, akkor ne rólad szóljon az egész. Tehát lehet azt mondani, hogy már én is voltam ilyen helyzetben, és röviden össze is foglalhatod a tapasztalatodat, de lehetőleg ne kezdj bele egy fél órás kiselőadásba.
Legyél türelmes: a barátod százhuszadszorra is el fogja mondani ugyanazt. Ez annak jele, hogy munkálkodik annak feldolgozásán. (Ez mondjuk nem mindig igaz. Az ismétlésnek olyan funkciója is lehet, hogy "addig mondom, amíg el nem hiszem". Ez nem túl jó dolog.)
Semmilyen körülmények között ne hülyézd le a barátodat. Még akkor sem, ha valóban ő az oka a bajának. Akkor tuti nem erre lesz szüksége. És amúgy is nagyon jól tudja, és szenved is bűntudattól.
Az ilyen beszélgetéseknek a felépítése ilyen legyen: az első rész az érzelmekről szóljon. Addig tart ez a szakasz, amíg a barátod ura nem lesz az érzéseinek. Ugyanis a cél az, hogy kimondja nyíltan mit érez, hogy ha kell, elsírja magát stb. Ha az érzések "le lettek rendezve", jöhet a második fázis, amikor a józan ésszel nézzük meg a helyzetet, és próbáljuk feldolgozni. A problémamegoldás szakasza a következő. Lényeges, hogy nem oldjuk meg a barátunk problémáját helyette, hanem csak segítünk neki. Végül pedig megbeszéljük a tennivalókat és összefoglaljuk a dolgokat.
Persze ez nem egy merev valami. Például az első szakasz nagyon sokáig is eltarhat. És ha túl is léptünk már ezen, bármikor visszazuhanhat. A második, harmadik szakaszban vita alakulhat ki, mert a két fél másképp látja a dolgokat. Szóval a folyamat során nagyon sok minden megtörténhet.
Figyelj a testbeszédedre. Ne zárkózz be, miközben arra vársz, hogy a másik megnyíljon.
Figyelj a barátodra, és érezd, hogy mikor mire van szüksége.

Nos, röviden ennyi.

Gandalf írta: Ha másképpen nem megy, akár külsőst is hívhatsz, akinek van tapasztalata... bár idegen előtt nehezebb menyílni... Nem tudom. Nincs igazán más ötletem... Többiek?

Hogy nekem? Nézd, szükségét nem érzem, de talán szívesen részt vennék ilyesmin... Pszicho. gyakorlaton egy-két ilyen önismereti játékot már kipróbáltunk és egész jó!

Hello

Már nagyon régen írtam ebbe a topicba, de most muszáj. Tegnap ugyanis egy olyan dolog történt a közvetlen környezetemben, ami nagyon a témához illik. És engem iszonyatosan megviselt, még most sem tértem teljesen magamhoz.
Nem akarom részletezni a dolgot, de a lényeg az, hogy egy hozzám közel álló személy teljesen összeomlott. Olyan szorongása van, hogy azzal már nem tud megbírkózni. Megrázó volt látni a félelmét. Szinte halálfélelme volt, mert még sosem élt át ilyet. Ő pont az az ember, akinek "nincsenek problémái". Biztos ismertek ti is ilyeneket: szerető család, boldog párkapcsolat, sikerek a tanulásban, és minden másban, amibe belefog. És pont ő roppant össze ilyen drasztikusan. Pszichológiailag ezt úgy tudom megfogalmazni, hogy a tudatalattija üzent neki: "Ébresztő! Neked nagy problémáid vannak, nézz velük szembe! Nézz szembe magaddal!" Ez a legnehezebb, és sokan hajlamosak arra, hogy ne vegyék tudomásul a rossz dolgokat, vagy ne törődjenek velük. De ez nem megoldás. Hiszen ettől nem változik meg semmi. Csak akkor lesz jobb, ha őszintén, mélyen magadba nézel. Viszont ez nem csak azért nehéz, mert nem ismerjük magunkat, hanem azért is, mert fáj. Rettenetesen fáj, jobban, mint bármi.
De kérlek titeket, ne várjátok meg, amíg ilyen dolgok történnek! Nézzetek szembe az apró gondokkal, fájdalmakkal, kezdjetek kínosnak induló beszélgetéseket a szeretteitekkel, és akkor talán el lehet kerülni, hogy valaki fiatalon azt élje meg, hogy majd belehal a félelembe, mert nem tudja, mi a baja!

Azt hiszem, ez a hozzászólás kicsit erősre sikeredett. De nagyon bízom benne, hogy aki elolvassa, az kicsit elgondolkodik ezeken a dolgokon.

Kardod szent, de mit
sem ér, ha nincs
lángoló lélek és
tiszta sziv.

Talán ezt a versek topicba küldenétek mert nem ide való, de muszály volt leirnom. Hiába vannak jó fegyvereik a csapatoknak a háborúban.
Ha benne van valamelyik hadseregban az a tudat hogy ők kezdték a háborút, és nincs okuk rá(már amennyire ), akkor ezzel a tudattal élve nem hiszem hogy megnyernék a háborút. Remélem értitek miről beszélek.

Gandalf írta: Brisa, egyre inkább az az érzésem, hogy igény lenne itt egy önismereti kurzusra... akár a nolda-progamon belül. Úgy érzem, sokaknak jót tenne! Komolyan mondom!

Például neked?

Amúgy én is gondoltam rá, hogy kéne egy kis pszichológiai kultúrát fejleszteni köztetek. Nem azért, mert bármi gond lenne bárkivel is, hanem egyrészt azért, mert a fórumnak egy jó része pont a potenciálisan veszélyeztetett korosztályba tartozik, azaz a serdülőkorba. Másrészt pedig azért, mert az utóbbi hetekben nagyon elszaporodtak a "Brisa, beszélhetnénk?" jellegű megkeresések, nem is akármilyen problémákkal.

Viszont még vagyok nem pszichológus, bármennyire is úgy kezeltek! És ha meg is lesz a diplomám, akkor is csak egy tapasztalatlan kezdő leszek. [size=9:2ueaosoh](Örülnék, ha ezt észben is tartanátok.)[/size]

És nem vállalkoznék önismereti csoportok vezetésére. Ahhoz még nagyon kevés vagyok. Amit meg tudok tenni, azok a baráti beszélgetések ("jó meghallgatással és odafigyeléssel"), a megfelelő szakemberhez való irányítás, valamint egy kis szemléletformálás. Amúgy minderre Fin is képes. Sőt, neki még a csoportvezetéssel is vannak tapasztalatai.

Itt igazából az a kérdés, hogy ti mennyire vagytok vevők a gyakorlati pszichológiára...

Háború:Bocs,hogy beleszólok,de azon ki gondolkodik el, hogy az iraki diktatúra csak a hatodik a világon, hogy vannak ennél sokkal vadabb rezsimek is. És,hogy Amerikában már ezer és egy civil és egyéb szervezet készül irak újjáépítésésre, különböző pályázatokat nyernek, szal csak egy nagy üzlet az egész. Ezért volt három nagyvárosban szőnyegbombázás(méghogy óvják a civileket...). A cél, porig rombolni Irakot. Na és persze az olaj...

Dínchamion írta:

Darkman írta: De nem is cél tőlük megszabadulni - meg kell őket szelidíteni.

Kérdés: lehet-e és kell-e? Mitől lesz erőnk túleléni, megoldani a problémákat, ha nem a dactól és a "bosszúvágytól"? Na jó, elég hülye kifejezés volt. Szóval a világot rendszerint a csakazértis-mentalitás vitte előre, ezért nem értem, hogy miért kellene bármit is megszelidíteni magunkban...

Üdv:

Mert a csakazértis mentalitás sodorta háborúba az országokat, ontotta ki bölcs emberek vérét, s a bosszúvággyal és daccal karöltve kihasználta az embert és uralomra tört. A félelem gyávaságot szül, a gyávaság szégyent, a szégyen haragot, a harag gyűlöletet, a gyűlölet pedig bosszút, de mondhattam volna más sorrendben, más szavakkal is. A szélsőség sosem vezetett jóra - láthatjuk ezt ma is.

Üdvi

D.

Egyet értek.
Hülyét csináltam volna magamból ha ezt mások is látják.
Ezért inkább átjavitottam.
de azért akkor is köszi a segítséget.
De nagyon le vagyok keseredve. ÁÁÁÁHH!!!!
Mindegy! Hagyom inkább. és élem tovább az életem.
Mi a mai téma? Ja bocs, az a beszélgetés topic!
Hupsz! Na mindegy. Ha ez OFF akkor tessék kitörölni tanár néni kérem.

Peredhil, ne itt, ne így. A problémád magánügy, nem kell és nem is szabad itt a fórumon ezt leírnod. Az ilyen beszélgetések két személy között zajlank. Nem véletlenül...

Ja, és a legjobb barátok sem tudnak mindig jól meghallgatni. Ez a készség nem ettől függ.

Hogy ki az a Midgard?
Úgy emlékszem, hogy valami óriási vizi kígyó.
Valami Viking történetben volt ez vagy mi a szösz.