Gondolatok

Finduilas írta: Először is tisztázzuk, hogy a pszichológus nem töm gyógyszerekkel!!! Nem is írhat fel, mert nem orvos.

Penn: pont erről beszéltem! Én nem azt mondtam, hogy milyen kár, hogy nem boncolnak ott helyben szét, hanem azt, hogy mért értene meg egy idegen, ha néha a legjobb barátaim sem tudnak?

Dínchamion írta: Nem az emberi kommunikációból kell kiindulni, mert az úgy rossz, ahogy van.

Én nem vagyok ennyire pesszimista. Szerintem nem reménytelen.

Dínchamion írta: Egyébként tényleg: de azért arra is volt már példa, hogy egyetértettünk.

Csak abban hogy az Ars Magica király. Másra nemigen emlékszem.

Üdv, Oisin

Oisin írta: Az én szvsz a telepátiával megáldott (vagy inkább megátkozott) lények körülbelül a "társadolomalkotó rovarok" (hangyák, méhek, termeszek,...) szintjéig juthatnának el. Nem véletlen h. a Galaxis utikalauzban (ami minden filozófia iránt érdeklődő egyén számára kötelező olvasmány) azzal fékeznek meg egy önbizalomtúltengésben szenvedő bolygót, hogy "megfertőzik" a telepátia képességével. Ha egyszer egy véleményen lennénk valamiben, azt gondolnám, valamelyikünkkel vmi nincs rendben...

A Galaxis Útikalauz tényleg alapmű... De ettől függetlenül az a véleményem, hogy a telepátia egy sokkal.. khm... "tisztességesebb" kommunikációs forma... Nem az emberi kommunikációból kell kiindulni, mert az úgy rossz, ahogy van

Egyébként tényleg: de azért arra is volt már példa, hogy egyetértettünk, ha jól tévedek, akkor a Tolkien és a fantasy topicban, némely fantasztikum-definíció tárgyában...

Üdv:

Dínchamion írta: Szvsz ha lenne egy olyan faj, amelyik csakis telepátiával kommunikálna, az holtbiztosan nem az emberi faj szintjén lenne, hanem sokkal de sokkal fejlettebb lenne. És ez nem vicc.

Az én szvsz a telepátiával megáldott (vagy inkább megátkozott) lények körülbelül a "társadolomalkotó rovarok" (hangyák, méhek, termeszek,...) szintjéig juthatnának el. Nem véletlen h. a Galaxis utikalauzban (ami minden filozófia iránt érdeklődő egyén számára kötelező olvasmány) azzal fékeznek meg egy önbizalomtúltengésben szenvedő bolygót, hogy "megfertőzik" a telepátia képességével. Ha egyszer egy véleményen lennénk valamiben, azt gondolnám, valamelyikünkkel vmi nincs rendben...

Oisin

Sziasztok!
Belátom, h képtelenség elolvasni az összes hozzászólást , nagyon termékenyek vagytok.
Brisa:
Azt hiszem azért vagyok ennire mogorva és kishitű ( bár mostanában nem, hál' istennek) mert eddig minden próbálkozásra nem volt a válasz.( remélem, érthető, h mit akarok mondani). Megtanultam nem naivan beleélni a világba, és lehet, h egy kicsit átbillent a másik oldalra, de ennek megvan az oka. Úgy érzem, ha nem közeledek annyira nagy elvárásokkal, talán nem lesz annyira kellemetlen a csalódás...ami persze megint nem igaz, mert az ember ugye reménytelenül reménykedő tipus( én legalábbis), ami sokszor nagyon rossz irányba visz el. Valahogy mindig sikerül egyálomvilágot kialakitanom, amiből aztán keserves a felébredés.
Igen, főként attól félek, h végérvényesen megbámtom a másikat, de talán attól is, amit még magamnak sem merek bevallani( amit az előbb leirtam), azt,hogy álomvilágban élek.

A Brisa-Fin által szervezett összejövetel nem lenne rossz, de tényleg nagy igazság van abban, amit Oisin mondott.

Iru.

Amúgy az egyszerű hétköznapi életről beszélgetünk itt, bár azért néha felkaphatnánk a fejünket, hogy mégis milyen fórumon írogatunk...
Nem gondoljátok?
Tök örülök ennek a kis tolkienes szösszenetnek

finwe:Pont úgy illik ide a hozzászólásod, mint a Dinchamion által emlegetett topikba. Én itt szeretnék rá reagálni.

Azt hiszem már többen is mondták előttem (vagy csak én emlékezem rosszul bocsi), hogy a Gyűrű önmagában nem jelent semmit. Nem lehet a gonoszsággal egyértelműen társítani. Pont amit Te is írtál, ez a gyűrű egy lehetőség. Hatalmat ad a viselője kezébe. A hatalmat egyes személyek nem tudják kihasználni, mert vagy túl jó a lelkük vagy az ő életükben nincs értelme ennek a szónak. Például Bilbó vagy Frodó.
Akik viszont a hatalom fogalmát ismerik, azokra nézve válik veszélyessé, mert a viselője elfogadja azt az erőt amely önmagából jön (Embereknél kis erő, Szarumánnál nagy erő, Szauronról meg ne is beszéljünk), és ezt a belső "tüzet" használják fel immár céljaik elérésére.
Szerintem a viselők nem változnak felsőbbrendű lénnyé, de azáltal, hogy viselik a gyűrűt, elhiszik magukról, hogy hatalmuk van. Így lesznek zsarnokok és így tudják irányítani a többieket.
Ha csak a saját történelmünkre tekintünk vissza, tele vagyunk ilyen gyűrűkkel. Koronák-jogarok,ideológiák stb. Azok se voltak többek mint egy egyszerű gyűrű, mégis mennyi szenvedést és gonoszságot hordoztak!

Sziasztok!

Cicafül írta: Szméagol:én úgy érzem, hogy az önzőség és a beképzeltség nem jön csak úgy magától. Ezeknek a tulajdonságoknak nincs saját akarata. Te adsz nekik alakot - ha úgy gondolod. De amíg ott sincs - és én feltételezem, hogy benned sosem lesz ott -, addig nem érdemes küzdeni ellene, mert így egy csomó más tulajdonságodtól vonod el az energiát. (Hülye példa, de köthetsz földrengés biztosítást a házadra, ráköltheted az összes pénzed, és nem marad mondjuk a tűzbiztosításra. Valószínű, hogy előbb fogja tűz elpusztítani a házat, mint a földrengés...)
És igen, jónak kéne érezned! Ha csinálsz valamit, és neked tetszik, meg vagy vele elégedve, akkor nézz rá, gondolkozz el és mondd azt, hogy "hm, ez igen" és mosolyogjál - szívből. Ez még egyáltalán nem beképzeltség - ez egészséges önbizalom. A beképzeltség talán ott kezdődne, hogyha látnál egy hasonló kaliberű művet, mint a tiéd, és azt nem ismernéd el - mondván a tiéd jobb (pedig nem!). De ezt sosem tennéd meg! Akkor mitől félsz?? Te magad döntöd el, hogy milyen utat választasz!!

Köszönöm, egészen megnyugtatsz... A más írásokkal kapcsolatban én a legtöbbször elismerem, ha jobb valami, mint az enyém. De van olyan, hogy az az első gondolatom, hogy az "Hát az enyém azért jobb", akkor egy másik gondolat rögtön azt mondja, hogy "De az nem lehet". Küzdök magamban egy ideig aztán elolvasom még egyszer az dönt.
Egyébként épp az a baj, hogy még egészséges önbizalmam sincs...

U.i.: Egyszer beszéltünk a "hétfői (meg egyéb) mosolyról"... Olvastad már Janikovszky Éva Mosolyogni tessék! c. könyvét (vagy a Felnőtteknek írtam)? Egyszerűen nagyszerű.

Arlith: Csak egy a baj: ha egyszer elkezdek írni, akkor nagyon gyorsan jönnek az ötletek és gondolatok... Szóval nem vagyok még elég gyors a billentyűzeten, így mindig kézzel írom. (Olyan írással, amit csak én és esetleg az édes anyám tud kiolvasni.) Mindig elfelejtem átírni gépbe és most már elfoglalegy negyed spirál füzetet és nem bírom beírni... De ha egyszer beírom elküldöm neked... (Rettentő szép verseid vannak.)

Oisin írta: Amikor a telepátiáról beszéltek, abba azért gondoljatok bele, hogy ha létezne telepátia, nem létezne nyelv, márpedig ha nem létezne nyelv, nem létezne emberi gondolkodás, és ha nem létezne emberi gondolkodás, akkor nem létezne emberi kultúra, tudomány, irodalom, egyáltalán emberi társadalom sem. Az emberi gondolkodás a nyelvvel párhuzamosan fejlődött ki, a kommunikációs szükséglet volt az emberi faj szellemi fejlődésének az egyik motorja. Szvsz egy kifinomult telepatikus képességekkel rendelkező lény soha nem jutna el arra a szellemi szintre, ahova az emberiség eljutott. Még szerencse, hogy mi nem vagyunk ilyen lények...

Na, akkor hadd legyek most cinikus és pesszimista:

Az emberi társadalom pontosan azért olyan, amilyen, mert a nyelvek különbözősége és az egymás meg nem értése tette ilyenné. Ezért van tele a világ átveréssel, hazugsággal, kihasználással...

Szvsz ha lenne egy olyan faj, amelyik csakis telepátiával kommunikálna, az holtbiztosan nem az emberi faj szintjén lenne, hanem sokkal de sokkal fejlettebb lenne. És ez nem vicc.

Üdv:

Oisin: Miért, szerinted a Telepátia nem komunikáció??

Mau: Gondoltam, hogy te máshonnan közelíted meg a szavakat, de tetszik amit leírtál. Egyébként én sem csak a versekre gondoltam, ez egy példa volt. A költészet, az irodalom, de az egyszerű hétköznapi beszéd is gyönyörködtetheti az embert.

Szméagol: Elolvashatom valahol az írásaidat? Szeretnék szívből jövő,és őszinte kritikát írni. Hogy ne csak a levegőbe beszéjünk

finwe: Üdv itt a fórumon. Nos, bár jó helyen jársz, ám mégsem...

Amiről Te beszéltél, valóban illene ide, csak eléggé más a téma... De ha felteszed a Mitológia, vallás filozófia Középföldén topicban a Középfölde szekcióban, az jó lenne, mert eléggé ellaposodott az a téma...

Üdv:

Sziasztok!

Én új vagyok itt úgyhogy üdvözlök mindenkit!
A topikalapító első üzenet azt írja, hogy itt a Tolkien ihlette filozófiai fejtegetéseké a szerep. Hát engem az érdekelne (mint filozófiai kérdés:)), hogy szerintetek MI A GYÜRÜ (ti: mit jelképez?) Tudom, hogy hülye a kérdés és nem is akarom leegyszerüsiteni és tulképp megerőszakolni a regényt azzal, hogy egy szóval helyettesítsem, mert ez elveszi az egész varázsát, de azért szeretek gondolkodni rajta(szóval vonz is meg taszit is a szimbólum megfejtése). És ha érdekel benneteket, arra jutottam, hogy a gyürü a kísértés egyfajta apoliptikus megjelenítése.
Hogy mire gondolok? Bővebben: A regény elején Hobbitfalva olyan mint egy kis földi éden és a legnagyobb "gonoszság" a hobbitok ártatlan kapzsisága és fafejüsége. De ahogy a múlt árnyéka felvetül, amikor elkezd egyre jobban közeledni az apokalipszis (vagy a homály, ahogy Tolkien szebben fogalmazta), Gandalf elmeséli Gollam történetét Frodónak aki nem akarja elhinni, hogy Gollam hobbit volt. Magyarán azt nem hiszi, hogy a hobbitokban lehet ilyen hatalmas gonoszság. S azt is elmeséli Gandalf, hogy Gollam miért költözött a Ködhegység alá kezdetben: mert kincseket remélt a barlangokban és alagutakban, pont mint a rokon hobbitok Bilbó házának járataiban, csak ez békés időkben volt és igy bájos és ártatlan az ő "kis gonoszságuk". De hát a kísértés azért mindig csak kísértés marad, csak hát a hobbitok sokáig jó helyen éltek jó időben, míg Gollam rossz helyen. Ez pedig pech vagy Gondviselés
Na jó, nem folytatom, mer valószinü hülyeség és nem akarlak untatni benneteket, de ha nem teljesen idegen tőletek ez a fejtegetés vagy nagyon nem értetek vele egyet (esetleg az egész egy közhely), akkor válaszojatok valamit. Viszont ha idegen Tőletek akkor bocsi, de csak 1-2 oldalt volt időm elolvasni ebből a topikból és nem igazán tudom mi mindenről beszélgettetek még itt

Hello
Finwe

Penngaladiel írta: Régen olvastam az ominózus könyvet, és tény, hogy nem sokra emlékszem belőle, de ennek az az oka, hogy eléggé kiakasztott annak idején, van is egy néhány oldalas jegyzetem a dologról, hogy miben miért nem értek vele egyet. Előásom, ha valakit nagyon érdekel, de mivel összhatásában elfogadhatatlan volt a számomra, el is felejtődött...

Szia Pennie! :itscool: Nagyon köszi a választ, és csak azt tudom mondani: bizony engem nagyon érdekelnek azok a jegyzetek, és arra kérlek, ha már így felajánlottad, hogy ásd elő őket a kedvemért! És javaslom - de csak miután a "mai szemeddel" újra fellapozod ezt a könyvet (nem csak azokon a helyeken, ahol kiakasztott, hanem ott is ahol általad esetleg akkor régen már letudottnak vélt dolgokat tárgyal) -, nézd végig azt a pár oldalt, amit összeírtál akkor, és gondold át, hogy mi az, amit belőlük ma is igaznak érzel, és hajlandó vagy elénktárni. Tudom, nem kevés időbe fog telni, hogy ezen kérésemnek maradéktalanul eleget tégy, de abban is biztos vagyok, hogy megéri a fáradságot.

Ami a másik nézőpontodat illeti a szeretetről...
Mint már egyszer személyesen említettem: a hitbeli "vitákban" én Veled vagyok. Ez most sincs másképp. De sokszor tapasztalom, hogy az emberek könnyen elbeszélhetnek egymás mellett, és ennek egy lehetséges elkerülési módjára tettem egy javaslatot a múlt héten... Az fáj a legjobban, ha két olyan embert látok vitatkozni, akiknek egyaránt igazuk van, és ezt mégsem látják meg. Amit Te írsz, arról, hogy Te a hibáidat ismered, és ezzel együtt tudod szeretni a többi embert is az ő hibáikkal együtt, az én számomra egyáltalán nem fordítottja annak, hogy szeretetreméltóvá törekedsz válni önmagad számára, hogy a többi ember számára is szeretetreméltóvá lehess. Ha a hibáiddal tisztában vagy, és tudod, melyek azok, amelyeken változtatni tudsz, és melyek azok, amelyeken nem, akkor miért ne szerethetnéd önmagadat is hibáiddal együtt, úgy, mint mindenki mást? Az én véleményem mások és önmagunk szeretetéről az, hogy egyiknek sem volna szabad "megelőzni" a másikat, sem időben, sem fontosságban. Ha mást szeretek, segít abban, hogy magamat szeressem, mert feltárulnak azok a dolgok amelyek kettőnkben közösek, és szeretnivalóak; hiszen a szeretet nem a különbségeinknek szól, hanem annak, ami közös bennünk: Isten gyermekei vagyunk mindannyian. De ha magamat nem szeretem, hogyan is szeressek mást? Azokat a dolgokat, amelyeket önmagammal kapcsolatban elvetendőnek tartok, megtalálhatom más emberekben is, és ha nem sikerül magamban legyőzni az ellenszenvet önmagam hibái iránt, azokat viszontlátom újra és újra másokban is. Az is lehet, hogy egy másik ember valamilyen hibája azért idegesít annyira, mert valahol (esetleg rejtve) bennem is megvan, csak még egyszer sem fordítottam rá kellő figyelmet; ha tisztába jönnék magamban ezzel a gerendával, más szálkája sem zavarna annyira. Ahhoz pedig, hogy kigyomlálhassam a lelkemet, magammal szemben is szeretettel kell viszonyulni, mert amíg gyűlölöm a hibáimat, másokban is gyűlölöm őket. Lehet, hogy nekem sem sikerült igazán jól megragadnom a fentiekkel azt, amit igaznak látok mind a két oldalon, de attól félek, ma csak ennyire futotta. De talán ezzel is tettem valamit az álláspontok közeledéséért. [size=9:3q6g9lh5](És ha egy minden pillanatban fix körvonal két pontja közelebb kerül egymáshoz, azt csak úgy tehetik, ha a Középponthoz is közelebb kerülnek. De ezt már csak post-scriptumként írtam ide, és nem kell, hogy rágódjunk rajta, hogy értettem pontosan. )[/size]

Varda: Azt hiszem, én meg az aláírásodat próbáltam meg kifejteni az előbbi hozzászólásomban...

A telepátiáról elhangzott gondolatokat olvasva nekem is pont ez jutott eszembe

Ezt már nagyon régen be akartam rakni ide...

Nagy szeretettel küldöm mindenkinek!


Valahol mélyen a szívemben

Műszerek rajzolnak izgatott görbét,
De egyik sem mutatja meg,
Hogy mi lakik mélyen a szívemben.

Tudom, a szívben nem lakik érzés,
De valami ott mozdul meg,
Valahol mélyen a szívemben.

Talán jobb is ez így, hogy nincs elég szavam rá,
S annak, mit érzek, csak tört részét mondhatom el,
Mert egyszer csak ott állnék meztelen szívvel,
Azokkal szemben, kik álruhát öltöttek fel.

Mégis irigyen tisztelek költőt és festőt,
Ki helyettem mutatja meg,
Hogy mi lakik mélyen a szívemben.

Néha magam sem tudom, hogy dadogni könnyebb,
Vagy titkolni kényelmesebb,
Hogy mi lakik mélyen a szívemben.

Mert ha ki tudnám mondani, és szavam is van rá,
Nem egyszer szürkén és okosan hallgatom el,
Hiszen beszélni tanulva tanulunk csendet,
S azt is, hogy van, mikor hallgatni, hazudni kell.

Rövid kis hír, csak egy fotó, vagy semmi,
Már megszoktam, világok omlanak össze
A Földön az égen és itt,
Valahol mélyen a szívemben.

Véleményt mondok pár megszokott szóval,
De a hangszóró nem viszi át,
Hogy mi lakik mélyen a szívemben.

(Zorán)

Szeretnék hozzákontárkodni a telepátiás témához:szerintem a telepátia létezik és az idők során mind kifinomúltabbá válik. Úgyanúgy ahogy egyszer majd tényleg repülni fog az ember. Most ez így nagy hülyeségnek hangzik. Ha máshogy nem erre is összejön majd egy készülék .
2.Önmagunk szeretete ahhoz kell hogy másokat is eltudjunk fogadni és szeretni. Ha például utálod önmagad utálni fogsz mindenki mást is mert arra gondolsz, hogy nekik jobb vagy pedig felfedezed bennük a saját általad utált jellemhibákat.. Ha pedig nem ismered meg saját magad mást se fogsz tudni megismerni.
3. Mindjárt befejezem az koskodást de ezt még szeretném leírni: Pszihológia:lélekgyógyászat. Szerintem nem csak az önmagunk megismerését takarja viszont számomra sokkal fontosabbmint a test meggyógyítása, ugyanis minden betegség lelkiekre vezethető vissza. És segít harmóniát teremteni. Most ez lehet hogy hülyeség de szerintem nem a szívünk hanem a lelkünk az életünk mozgatórugója.

Először is tisztázzuk, hogy a pszichológus nem töm gyógyszerekkel!!! Nem is írhat fel, mert nem orvos.

Az a baj, hogy az emberekben egy csomó előítélet, meg téves tudás van. Így aztán nem könnyű megértetni velük, hogy mire is való a pszichológia. És itt most nem a tudományról, de még csak nem is a szakmáról beszélek, hanem arról, amiért azt mondják, hogy a pszichológia egyidős az emberiséggel. Ez pedig az az igény, hogy az ember megismerje önmagát, és harmóniában legyen képes élni a környezetével.

Pennie! Kérlek, próbáld már megérteni, miről beszélünk! Önmagam szeretete nem azt jelenti, hogy imádom magamat, és tökéletesnek tartom. Önmagam megismerése nem vezethet befelé forduláshoz. Az önszeretetben igenis benne van, hogy ismerem a hibáimat. Elismerem, hogy egy rohadt dögként viselkedtem egy helyzetben, vagy hogy bizonyos dolgokban, ha megfeszülök, se fogok kimagasló eredményt elérni.
Azt is el kéne fogadnunk, hogy minden ember egy külön univerzum. Teljesen megismerni csak saját magunkat tudjuk (na jó, majdnem teljesen). Csak innen tudunk kiindulni mások megismerése felé. Ezért gondolom azt is, hogy a telepátia nem működne úgy ahogy Darky (nem optimistán, hanem realitást nélkülözve) leírta. Bár az érzelmeket egyetemesnek tartjuk, mégis mindenkinél máshogy működnek, más értelmet nyernek.

Dark! Mi a helyes? Igazat mondani, vagy kíméletesnek lenni? Ez főleg akkor jó kérdés, ha abba is belegondolunk, hogy mi az igazság. Csak azt tudhatjuk, hogy nekünk mi. De könnyen lehet, hogy a másiknak valami egészen más.

Arlith írta: A telepátia nem azt jelentené,hogy elvesztenénk a szavakat. Abba belepusztulnék azt hiszem (hiszen egyre inkább az írás az életem).
Inkább ne legyen telepátia, minthogy elveszítsük óriási kincsünk, a verseket...

Csak a verseket? A nyelv önmagában egész csoda, csak hunyd le a szemed, s olvastass fel bármilyen szöveget! Lehet az a legunalmasabb., legszárazabb jogi értekezés is, ha elvonatkoztatsz a jelentéstől és csupán a hangzást figyeled, és hagyod, hogy elragadja elméd, bizony megtapasztalhatod. Nem is csodálom, hogy Tolkien olyannyira képes volt elmerülni a nyelveiben, nekem például az egy kedves szórakozásom, ha olyan hangulatom van, akár mélabús vagy boldog, hogy hangosan szavalok, csak úgy a magam kedvére, és figyelem, miként kapcsolódnak össze nyelvünk hangjai. Vagy éppen valami idegen nyelven is akár (ez többnyire Long Wer, Meyadhew, Zulu vagy valamelyik Tolkieni nyelv).
Megjegyzés a telepátiához: Szerintem a telepátia nem jelentené azt, hogy elveszítenénk a szavakat, mármint ha érzésátvitelt értetek alatta, mert az ember elsősorban szavakkal gondolkodik és ezek adnak formát az érzéseknek, melyeket már könnyen összekapcsolhat egymással, és rendszerezhet, és érzéseinket sokszor még mi magunk sem tudjuk konkrétan behatárolni. Lehet, hogy a legmélyebb érzelmek kifejezésére és átadására ez a módszer megfelelne, de a hétköznapi, anyagi dolgok szintjén a telepátia nehézkes volna. De szerintem nem igaz, hogy a hazugság megszűnne, mert én azt hiszem, hogy ennek az egésznek épp az a lényege, hogy csak azt a gondolatot adjuk át, amit mi akaraunk, nem? mert vsz ehhez ugyanúgy két fél kell, aki adja és aki befogadja.

Bár nem hinném, hogy vitánknak sok értelme volna, merthogy ez nem valami olyasmi mint mondjuk az űrrepülőgép, hogy az ember feltalálja és kész. Ha az ember egyátalán képes ilyesmire (mert képesek vagyunk ebben a korlátozott állapotunkban is valamilyen szinten, ha csak nagyon kevéssé is), akkor kifejlesztheti, de nem hinném, hogy a [kiváltképp a mostani] társadalom nagy többsége képes volna ilyen gazdag érzelemvilágot és mély önismeretet és nem legfőképpen hatalmas akaraterőt igénylő módszerre.

Qembiliuryeq, yassieya, ami engem illet, elmondtam. Hű, egy kicsit kusza lett, de most nincs időm átírni. Bocsii.

-- Mau Rauser

Cicafül írta: off:
Pennie: a pszichológus nem egyenlő a gyógyszeres kezeléssel... De ezt Fin és Brisa sokkal jobban el tudják mondani

Tudom. Csak sarkítottam a dolgot

off:
Pennie: a pszichológus nem egyenlő a gyógyszeres kezeléssel... De ezt Fin és Brisa sokkal jobban el tudják mondani

verya olórea írta: A szüleim régebben már vittek pszichológushoz, de ő azt mondta, nincs semmi bajom, vagy legalábbis ő nem így látja...
Na ennyit a pszichológusokról.

Jobban örülnél, ha gyógyszerekkel tömne, amikor esetleg tényleg semmi bajod? A hangulatingadozás még nem feltétlenül kóros, és vannak időszakok, amikor az ember érzékenyebb a szokásosnál és gyakran sír. De ez még nem jelenti azt, hogy pszichológusra szorulsz... Néha csak annyi kell, hogy az ember önmaga helyett kifelé nézzen

Estel Adániel írta: Pennie, azt írtad, nem értesz egyet Fromm-mal. Nem részletezted. Kár. Így sok olyan dologról gondolhatjuk, hogy nem fogadod el, amelyeket viszont gondolom, Te is ugyanúgy igaznak érzel...

Bocs, hogy úgy eltűntem, és nem válaszoltam, de nem nagyon volt időm rá... Brisanak is igaza van abban, hogy a szeretet megítélése, vagy az, hogy egyetértek-e Frommal, hit kérdése is, de azért pár dolgot szeretnék megosztani. Úgyhogy vissza a szeretethez és Frommhoz.

Régen olvastam az ominózus könyvet, és tény, hogy nem sokra emlékszem belőle, de ennek az az oka, hogy eléggé kiakasztott annak idején, van is egy néhány oldalas jegyzetem a dologról, hogy miben miért nem értek vele egyet. Előásom, ha valakit nagyon érdekel, de mivel összhatásában elfogadhatatlan volt a számomra, el is felejtődött...

Most viszont eszembe jutott a szeretetnek egy másik nézőpontja, amit szeretném, ha megvizsgálnátok. Ugye ti azt állítjátok, hogy az embernek szeretnie kell önmagát ahhoz, hogy másokat szeretni tudjon. De mi van akkor, ha én egyszerűen azzal vagyok tisztában, hogy mit nem szeretek magamban, hogy mik a hibáim, és ez tesz képessé arra, hogy másokat is feltétel nélkül szeretni tudjak, a hibáik ellenére, sőt, a hibáikkal együtt - mert tudom, hogy én sem vagyok tökéletes. Vagyis a dolog fordított: ahogyan akarom, hogy bánjanak velem, úgy bánjak én is az emberekkel. Ez is benne van valahogy így a Bibliában Sőt az is, hogy másokat többre tartsak magamnál. Ha azzal vagyok elfoglalva, hogy hogy tudom magam önmagam számára szerethetővé tenni, magamba fordulok és nem jut időm másokkal foglalkozni, szeretni, kifejezni a szeretetemet. Az egész inkább visszafelé hat: ha másokkal foglalkozom ahelyett, hogy magammal foglalkoznék, az elirányítja a gondolataimat a saját problémáimról, más szemszögből kezdem el látni őket, és emiatt a problémák nagy része meg is szűnik problémának lenni.

"Aki másokat felüdít, maga is felödül."

Remélem, érthető volt

Hát, rám is nagy hatással van az időjárás. Főleg hangulatilag. Nem tudom miért, de néha, ha szürke az ég, elkezdek otthon sírni. pedig egyébként semmi okom sincs rá...

Ez a beszélgetés nagyon jó ötlet, és szívesen elmennék egy ilyen találkára. A szüleim régebben már vittek pszichológushoz, de ő azt mondta, nincs semmi bajom, vagy legalábbis ő nem így látja...
Na ennyit a pszichológusokról.

Amikor a telepátiáról beszéltek, abba azért gondoljatok bele, hogy ha létezne telepátia, nem létezne nyelv, márpedig ha nem létezne nyelv, nem létezne emberi gondolkodás, és ha nem létezne emberi gondolkodás, akkor nem létezne emberi kultúra, tudomány, irodalom, egyáltalán emberi társadalom sem. Az emberi gondolkodás a nyelvvel párhuzamosan fejlődött ki, a kommunikációs szükséglet volt az emberi faj szellemi fejlődésének az egyik motorja. Szvsz egy kifinomult telepatikus képességekkel rendelkező lény soha nem jutna el arra a szellemi szintre, ahova az emberiség eljutott. Még szerencse, hogy mi nem vagyunk ilyen lények...

Üdv, Oisin

Éreztétek már azt, hogy az időjárás hatással van rátok? (Vagy egósabb embereknél te vagy hatással az időjárásra...)

Én most pont ezt érzem. Mármint az elsőt. Ez a furcsa hóesés-napsütés-szél-fagy-fülledt-esős utóbbi 10 nap egy kicsit mintha kikészített volna. Amúgy se könnyű mostanában rendeznem a dolgaimat és gondolataimat, de mióta ez a szélsőséges idő bejött, pont úgy viselkedem mint az égbolt. Komolyan! Amikor sötét szürke minden akkor kedvetlen vagyok, mikor kisüt a nap akkor pattogok mint gumilabda a hetesbuszon.

Ez még csak természetes lenne, hiszen érzékeny lény az ember ilyen szempontból, de az, hogy döntésekben befolyásoljon az idő!!!! Ajjjaj! Például szóltak srácok, hogy menjünk este sörözni, de mivel ilyen vacogós az idő, én legfeljebb teában tudok gondolkodni. Nemet mondtam nekik, pedig biztosan jól éreztem volna magam, mégis a pillanatnyi hangulatom döntött "helyettem". Még csak végig se hallgattam az érvelésüket. Ennyire komoly hatással lehet ránk a meteorológia?

Eddig nem volt jellemző rám. Ha fájna a fejem vagy valami, akkor még megérteném kicsi-nyöszörgő belső hangomat, amely kimondta, hogy NEM. De most semmi ilyesmi nem volt. Mégcsak rossz kedvem sincs. Mégcsak magányra sem vágyom. És mégis. Pár sötét felhő befolyásol. Ez nagyon érdekes, és érthetetlen.

Üdv!

Élő beszélgetésre én is kapható vagyok. Fin, Brisa, mikor lesz?? :deal:

Hazugság: szvsz üzemmód.
Az emberek azért hazudnak, mert nem ismerik a másik gondolatait, és az övéket sem ismeri a másik. Mert elégtelen a kommunikáció. Minél jobban megértem valakinvel magamat, annál kevesebb hazugságra van szükség, annál több igazságot bír el a barátságunk. Ehhez az önmagunkkal való kommunikáció is hozzátartozik, mert magunknak is sokat hazudunk.

Ami az unalmasságot illeti: játék, amit sokszor hazugságnak néznek, vagy hazugság, amit néha játéknak néznek.

Ha nem lenne hazugság? Őszíntén szólva nem tudom elképzelni...mármint, hogy visszaforgatva az életemet nem hazudnék senkinek és nekem se hazudna senki. De ha most, egyik pillanatról a másikra kiderülne minden hazugság, asszem összeomlana a világ. Csalódások sora érné az embereket - nagyon sok részről.

Ring: sajnos - vagy nem sajnos -, de én is ezt csinálom. Egyszerűen már nem tudom elmondani itthon a szüleimnek, hogy mik történnek velem. Tegnap "véletlenül" elmeséltem anyukámnak, hogy mik történnek velem mostanában. Estére újra az a megközelíthetetlen sündisznó lettem, aki voltam. Mindenkinek el tudom mondani őszíntén mindenféle búmat-bajomat, de egyszerűen a szüleimnek nem. És a legrosszabb az egészben, hogy így ők teljesen más képet látnak rólam, mint amilyen vagyok...egy veszekedés alkalmával olyan szavakat vágtak a fejemhez, amiket egyáltalán nem érzek igaznak (pl. h önző vagyok, meg nem vagyok empatikus). Fájtak. De ahhoz, hogy ezeket megcáfoljam, olyan dolgokat kéne elmondanom nekik, amiknek már semmi jelentőségük, mégis a mostani énemre nézve fontos momentumok.
Szeretném megváltoztatni ezt a helyzetet, ám egy kisördög mindig ott van, és mintha azt mondaná, hogy "ne!! védd meg a "titkaidat" - minden áron!"

Szméagol:én úgy érzem, hogy az önzőség és a beképzeltség nem jön csak úgy magától. Ezeknek a tulajdonságoknak nincs saját akarata. Te adsz nekik alakot - ha úgy gondolod. De amíg ott sincs - és én feltételezem, hogy benned sosem lesz ott -, addig nem érdemes küzdeni ellene, mert így egy csomó más tulajdonságodtól vonod el az energiát. (Hülye példa, de köthetsz földrengés biztosítást a házadra, ráköltheted az összes pénzed, és nem marad mondjuk a tűzbiztosításra. Valószínű, hogy előbb fogja tűz elpusztítani a házat, mint a földrengés...)
És igen, jónak kéne érezned! Ha csinálsz valamit, és neked tetszik, meg vagy vele elégedve, akkor nézz rá, gondolkozz el és mondd azt, hogy "hm, ez igen" és mosolyogjál - szívből. Ez még egyáltalán nem beképzeltség - ez egészséges önbizalom. A beképzeltség talán ott kezdődne, hogyha látnál egy hasonló kaliberű művet, mint a tiéd, és azt nem ismernéd el - mondván a tiéd jobb (pedig nem!). De ezt sosem tennéd meg! Akkor mitől félsz?? Te magad döntöd el, hogy milyen utat választasz!!

Hmmm, mi a hazugság? Amikor mást mondasz, mint amit helyesnek érzel, mondjuk kíméletből, részvétből, haszonelvűségből...a telepátiáról pedig nem mondok semmit, mert én egészen másképp gondolom, és már már az az érzésem, hogy mindenki megijed még csak a gondolatától is