MTT Nyári Tábor - 2004

Több
19 éve 9 hónapja #210115 Írta: Thaurwathiwen
Thaurwathiwen válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Szijasztok!!!

Hát jó, kezdjünk nek iegy aprócska beszámolónak, ami inkább köszönetnyílvánításokra fog korlátozódni (mert nem sikerült még kialudnom magam)
Köszönet tehát:
:arrow: Kriszanának és Morganának a táborért
:arrow: Áfinak és Erynek a Beor csapat irányításáért
:arrow: az összes többi Beorosnak a remek hangulatért
:arrow: az alsó szoba hátsó lakóinak (Fio, Nimdorci, Ithil, Arwena stb)
:arrow: a színdarabokért az összes csapatnak
:arrow: Rózsának azért, hogy filmezett
:arrow: Rabynnak az USB kábelért ;)
:arrow: Nimdorcinak, hogy vigyázott rám, amikor nem votlam jól
:arrow: Arwenának és Nimdorcinak a kint töltött éjjelért
:arrow: Nimdorcinak a depis beszélgetésekért
:arrow: A győrieknek, hogy elviseltek a vonaton
:arrow: Elanornak a beszélgetéseket
:arrow: Ithilnek, Lindírnek, Elanornak, Fimnek és HV-nek azt, hogy a tesóim és Fionak azt, hogy az anyukánk és Arwenának, hogy a lányom(olvasgassatok szorgalmasan!!!)
:arrow: a lusta bagázsnak (akik nem mentek Kőszegre) a boltot, majd a csövelésért a lépcsőn, ami árnyékos, noha nem annyira kényelmes, mint lehetne
:arrow: pohárnokságok :)
:arrow: _Neonak és a többieknek a hülye viccekért
:arrow: azoknak, akikkel azon a két éjjel együtt buliztam
:arrow: mindenkinek, aki képes volt írni a füzetemben a legextrémebb időpontokban vagy épp aláfirkantani a pólómat
:arrow: Arannának a hennáért
:arrow: Lindírnek és Ithilnek a firkálásokért
:arrow: Panninak, hogy egy suliba fogunk járni
:arrow: Nimdorcinak a borult beszélgetésekért és a füstölőzésekért
:arrow: Ithilnek, hogy odaadta a telefonját, pedig néha biztos az idegeire mehettem
:arrow: mindenkinek a jó hangulatért, és azért, hogy nem vettem észre, hogy beteg vagyok (csak most )
:arrow: mindenkinek mindenért, akit/amit kihagytam!!!!!!!

Legyetek rosszak vagy jók!!!!
Aludjátok ki magatokat!
és tudjátok meg hogy ROHADTUL HIÁNYOZTOK!!!!!!!!
Beorosoknak: csak három szó!!! :mrgreen:

Pusssz!
Thaur

"...It's okay, we call it Reid-effect. Happens with children too..."
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210114 Írta: Inczy
Inczy válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Félelmetes... Mintha minden tükrözné a hangulatunkat. Borús az ég, tele szürke felhőkkel, s szakad az eső... Tisztára szeptember eleje fílingem van. Mintha vége volna a nyárnak, s újra jönne a suli, a szokásos hétköznapokkal....
De ugye már nem lesznek ugyanolyanok ezek a hétköznapok? Ugye nem? Ugye sokat talizunk, és felráncigáltok majd BP-re? :roll:

Feel the sunshine 8)
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210111 Írta: Inczy
Inczy válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Az elmúlt 2 napban több mint 25 órát aludtam, de még mindig olyan vagyok, mint egy élőholt... Mikor hazaértem, többen megjegyezték, hogy más lettem. Van benne valami.
Újként, sok félsszel mentem táborba, s mire hazaértem, szereztem egy csomó új barátot, és rengeteg csodás élménnyel töltöttem fel magam.
Szal köszikösziköszi az elmúlt 10 napot!!!! :hello: :itscool: :bounce: :mrgreen: :dance: :up:

Most csak egy hatalmas káosz van a fejemben, összefolynak a napok, az események. Mindenesetre itt van pár szuper dolog:
:cool2: Curufinc csapata, akik méltóak voltak nevükhöz, és szuper csapattá kovácsolódtak. Nagyon jó volt ehhez a néphez tartozni! Különösen imádtam a spontán Curufinc gyűléseket, amikor minden megbeszélés nélkül mindenki megjelent egy helyen! :D
:cool2: A gonoszkodásunk, amikkel a többi csapatot piszkáltuk, s olykor kivívtuk a közutálatot... :wink: Bocs a hibbantaknak, az átlagtüncöknek, a marakodóknak s a többieknek... 8)
:cool2: Az előadások szintén fantasztikusak voltak!!! Főleg saját sindarabunkról tudok ódákat zengeni... :wink: Arden és Anglachel esése és véres köpése ha megjelenik a szemeim elől, akaratalanul is röhögőgörcs tör rám! Köszi Felagundnak a harc, Launak pedig a tánc lelkes betanítását! :wink:
:cool2: A spontán Shrek-partyt se felejtem el!! Az elején csak simán szólt a Shrek zene, aztán egyre többen gyűltünk, éneklés, tánc, nagy buláj, limbó, s a végére a semmiből előtűnt egy csomó fényképezőgép... :lol:
:cool2: A tábortüzes esti beszélgetések, amikor igyekeztem megismerni az embereket, és engem ismeretlenül is maguk közé engedtek, örök hálám érte! :wink:
:cool2: Az esti gitározások, éneklések, köszi Pók!!
:cool2: A spontán zenélések, improvizálások, Jacopo BT-vel az élen, amit mi iszonyat élveztünk, bár Nodlee-ék szerint kész rémálom volt hallgatni... :lol: :roll: :wink:
:cool2: A bolonddá ugrálás, köszönöm minden BT-nek!!! :wink:
:cool2: A Lovagi torna, amikor bedobtak öt 80 kg-s fiú közé... Csoda, hogy túléltem!! :roll: :wink:
:cool2: A kőszegi túra, az első cucuje-vel 8)
:cool2: A spontán összejövetelek a fürdőben,. amikor tök jókat dumáltam sok-sok emberrel, bár őszintén szólva meg nem mondom pontosan kikkel is... :oops: :wink:
:cool2: Az utsó számháború után, amikor tizensok lány megrohamozta a fürdőt és majdnem rátörte az ajtót Finwe-re... :lol:
:cool2: A konyhán eltöltött órák... :wink:

És még sorolhatnám a végtelenségig.... 8) Szal naon köszi mindent, és köszi azoknak, akik szóbaálltak velem, a barátjuk lehettem, s főleg a sok-sok névnapi köszöntést!!!! :wink: S itt idézhetném Bilbót: feleannyi embert sem ismertem meg, mint szerettem volna, s szeretek annyira mint kellene vagy hogy is volt... :roll: :wink:
S mindennek az lesz a következménye, hogy sok-sok talira fogok járni, s le nem vakarhattok majd magatokról... Szal resszkessetek! :lol: :wink: 8)

Feel the sunshine 8)
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210109 Írta: Nellas
Nellas válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Drágáim, hazaértem (már két napja), és most nem fogok élménybeszámolót írni, azt majd megteszik helyettem mások. Úgysem tudnám leírni mindazt a fantasztikus dolgot, ami a táborban történt. Én inkább csak köszönetet szeretnék
mondani:
- először is Morganának és kriszanának, valamint az összes tábveznek,
csapveznek és bölcsnek, köszönöm nektek az elmúlt tíz napot, imádlak
titeket! :hello: :hello: :hello:
- a Fingolfinc-csapatnak, Alcarnak :hello: , drága vezetőnknek a nagyszerű
pillanatokat, azt, hogy mindig zökkenőmentesen tudtunk együtt dolgozni
- a többi csapatnak a remek előadásokat, és hogy olyan drágák!
- a szakácsnéniknek a finomságokat, és türelmüket
- Cselének, hogy szeret és mindent
:mrgreen:
- Artemisznek, Panninak és Peredhilnek az öleléseket (meg mindenkinek,
aki szeretett egy csöppet) :wink:
- Meliannak, hogy ott volt, bár nem végig
- Olostának, Nikónak, Nataleenak, Ulmónak, Csabának, Silnek,
Laurelinnek, Milendóriának, Sárinak, Süneenek, hogy jó fejek :D :roll:
- _Neonak, Póknak és Alyrnak, no meg persze Edmondnak, a száguldó
riporternek a jókedvet :D
- az összes előadónak a fantasztikus és elgondolkodtató előadásokat
- az esti meséket
- a tábortüzet és a beszélgetéseket (Telco, Oisin, Elryn és Finwe)
- Anglachelnek az Elrondról szóló hősi éneket :mrgreen:
- a Darren Shan rajongó klubnak, hogy van :mrgreen:
- Cueddónak, hogy megnyertük a kvízt :dance:
- a KHE-nek, a Hárfa rendjének és az MTT kórusának a csodálatos utolsó
estét
- a cuccujét (nálunk amióta haaértem, egyfolytában esik)
:twisted:
- Vewynek Kajszit
- Aeglosnak, a dícséretét (iszonyú jólesett)
:cry:
- azoknak, akik eljöttek templomba
- Telcontarnak, hogy kiszedte belőlem azt a dög kullancsot :wink:
- Lamoraknak (bocs, Fingonnak) a Love me tender-t quenyául... RULZ!!
- Rózsának és Kincsőnek, hogy filmeztek és Rózsának külön a türelmét
irántam
- a vonatozóknak, hogy jóléreztük magunkat még Almásfüzitő-felsőn is :roll: :D
- és végül, de nagy szeretettel köszönöm Ankalimonnak a dicséretet, a
jóságát, a bizalmát, a türelmét, mikor mindig beleszóltam az előadásába
és... mindent

Mindannyiótoknak köszönök mindent, ha valakit kihagytam volna, az
letépheti a fejem, de megjegyzem nem direkt tettem :oops: ! Szinte képtelenség
ilyen kómásan felsorolni mindenkit, örülök, hogy ennyi név is az
eszembe jutott!
Hogy mi volt rossz? SEMMI, még a hideg-vizet is el lehetett viselni
veletek... na jó, talán hazajönni rossz volt... Nagyon!! :bawling:

MTT RÚÚÚLZ! :dance: :hello:

Köszönöm a figyelmet!

Fingolfin a legkhirályabb!! :bounce: :bounce:

"Csak engedj élni... tüzekbe nézni...
tilinkószónál... mesét mesézni..."
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210072 Írta: Ranamarth (Endóriel)
Ranamarth (Endóriel) válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Nos akkor beszéljünk meg egy időpontot,amikor mindenki otthon feláll és cucjézik egyszerre,hátha Erdáéknál is sikerül! :wink:

"Ember,ki szívén gyalogol
S kíméli kérges lábait,
Jajgat,ha majd tüskébe hág
S elveszti csendes álmait."
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210071 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
FIGYELEM! VIDEÓ!

Az egész anyag, Edmund-riporttal, életképekkel, mindennel együtt több mint 8 óra lett!
Nemsokára megmondom, hogy mennyi csak az előadások, zászlófelvonások és pohárnokságok (kb. 4 óra szvsz). Köztes megoldás is létezik, hogy az Edmund-riportok kivételével minden más, azt majd valamikor megmondom hogy mennyi.
A jól bevált rendszer:
AKI SZERETNE VIDEÓT, AD EGY MEGFELELŐ HOSSZÚSÁGÚ ÜRES KAZETTÁT ÉS ÉN ÁTJÁTSZOM NEKI A MEGFELELŐ FELVÉTELEKET.
Kérés: a kazettán legyen rajta, hogy
:arrow: kié
:arrow: a fent felsorolt dolgokból miket vegyek rá


Priviben vagy e-mailben ( kincso@axelero.hu ) jelentkezzetek, és ha kérdés van ezzel kapcsolatban azt is a fent említett módon tegyétek fel, ne a topicot terheljük vele!

Kincső

"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210065 Írta: Erda niire (Area)
Erda niire (Area) válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
km... erre még nem esett...

'Is there anybody out there?'
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210064 Írta: Gumipók
Gumipók válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Velemi Cuccuje RULZ!!!!
Az egész országban folyamatosan esik immár két napja!!!


Gratula az összes résztvevőnek. Jövő héten megyek szabadalmaztatni a technikát a mezőgazdasági minisztériumba! Nincs több szárazság, mi viszont a jogdijakból milliomosak leszünk!!!! ::::) :P :P :P :lol: :lol: :lol: :hello: :pimp: :mrgreen:
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210057 Írta: Erda niire (Area)
Erda niire (Area) válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004

'Is there anybody out there?'
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210042 Írta: GalenEszter
GalenEszter válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Még kiegészíteném köszönet listámat:
Köszönöm Rogue-nak, Ladisnak és Nyüfkének a kellemes sétákat Velem utcáin és a beszélgetéseket. :)

Csodálatos volt ez a 10 nap! :D

"Dream as if you'll live forever. Live as if you'll die today."
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210039 Írta: Adelard
Adelard válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Alcar: nagyon kész amit beirtál!!!!! :D :D
Na én is irok vmit, igaz nem lesz hosszú élménybeszámoló, mert annak soha nem lenne inkább csak kiemelnék néhány dolgot, ami nagyon rulz: =)
-Haleth hibbant hada :arrow: a legjobb csapat !ésmilyen összetartó =)
-csoportterápiák
-a címerünk, zászlónk és a himnuszunk =)
-Sanyi az anyamoly :mrgreen:
-a komoly előadásunk(ugy megnézném kivülről)
-pohárnokság: lepke vagyok, Pók furulyázása, és Előd mint szamuráj =)
-tábortűz->hullócsillag, éneklés gitárkisérettel =))
-túra Kőszegre(nem Kecskemétre, hobbit;) )és a sorozatos eltévedés, amit nem lehet kihagyni =))
-Lamorak előadása(télleg nem volt unalmas csak fáradtak voltunk :oops: )
-cucuje=)))))
-Tűzátadás:Angwen Szent Tesco Gazdaságos gyufája, "köcs*g előre!" na meg persze a másnapi kivonulás 8)
-vízipisztolycsata :twisted:
-hajnalban melegvíz!!!(látod Alcar még én sem vagyok normális... :mrgreen: de megérte felkelni;)
-íjászat
-überfárasztó viccek by Neo és Pók :lol:
-filmnézés(hajrá Legolas!!!! =)) )
-Alcar és Ulmo fűszoknyában :up:
-röpi és tollas meccs,és a halethes csapat;)
-_Neo NW-s gatyája... Alcar, te sem vagy normális =)))) :mrgreen:
-előadások, tünctánc, KHE
-utolsó este :)
-és a hazút... (buszozás nem!!) csak a vonat meg az álldogálás Almásfüzitőn :P (Bocsi Brandir h majdnem lemaradtunk de 2.5 óráról volt szó :oops: )
na , röviden ennnyi... köszöneteket majd később irok, egyelőre csak annyi h nagyon hiányoztok, jó volt veletek és szeretek titeket, bahbáh csürhe!!!=)))))

Caress the one
The never-fading rain in your heart
The tears of snow-white sorrow
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja - 19 éve 9 hónapja #210032 Írta: Nimrocco mirimafea
Nimrocco mirimafea válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Ajjajj,élménybeszámoló :D
Elmondhatom,h ilyen fantasztikus táborban még sosem volt részem.Semmi negatívum nem volt,veletek még a hidegvizes zuhanyozás is buli.Itt most éppen szakad az eső, mintha dézsából öntenék,a cucuje hatott :D
"Pár dolog" ami nagyon tetszett,és köszönetnyilvánítás:
:agree: esti/éjjeli gitározások
:agree: Fakanál Rendjének ételei
:agree: keretjáték
:agree: népem a Hibbant Haleth :D
:agree: a kivétel nélküli eltévedések ;)
:agree: vízipisztolycsaták
:agree: íjászkodás
:agree: Szent Láng közös őrzése
:agree: gyöngyfűzés
:agree: zászlófestés
:agree: Fehér Bohóc típusú viccek _Neotól és Gumipóktól
:agree: a Szent Kút keresése és a bozsoki kastély :mrgreen:
:agree: a Halethes kivonulás,mikor a Lángot átadtuk a Beorosoknak
:agree: a Búcsúbuláj
:agree: és még sok-sok minden amit nem tudok felsorolni,mert ha mindent figyelembe veszek akkor az már az egész tábort jelenti :)
:hello: A tábvezek munkáját köszönöm
:hello: A Fakanál Rendje
:hello: _Neonak a zenét
:hello: az MTT létezését
:hello: a tábort
:hello: Alcarnak,h megismerhettem és,h olyan aranyos meg minden :D
:hello: Nikonak a gyöngyözést
:hello: Pici Hobbit,Adelard,Kincső,Brandir,Eleniel,Mira,Stara,Niph,Gumipók,Jacopo,meg az egész Halethes csoport társaságát
:hello: elodykének a Nyimjokkó beszólásokat (azért,mert azt olyan édesen tudja mondani :) )
:hello: Gumipóknak a gitározást ;)
:hello: Pici Hobbitnak azt a nagyon állat hangját és az ezen kiadott bocsikát :D :D :D
:hello: a Bölcseknek a segítséget és a Caur-e-Naurokat
:hello: úgy alapból mindenkinek mindent :D
Ha vmit kifelejtettem akkor nem jutott eszembe :P
:bill1:

"Similis simili gaudet"
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210031 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Tudjátok mi a legjobb? :)
Hogy mindenki azt írja, hogy neki volt a legjobb csapveze, legjobb bölcse és legjobb csapata! :)
Ilyenkor sajnálom hogy nincs belőlem legalább hat és nem élhettem át a többi csapatba tartozást is. :twisted: :D

"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210010 Írta: Beleg Cúthalion
Beleg Cúthalion válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Sajnoos nem tudok most tul sokat irni,meg azt is hibasa mert tortent egy kis alesewt az edzotaborban esmost csak ballal tudok potyogni.
Sajnos csak 2 napo tudtam maradni veletek az elejen de irto jol ereztem magam!
Mondtam Ananak meg elotte hogy nagy ervagas nekem leutazni a Szkitak miatt de azt mondom ezerszer megerte es nemcsak az eloadas miatt!!!

NAgyon jo hnagualatu volt (mar amit en lattam belole), jovore mostmar tutkora megyek en is vegig.
Ezzel egyutt en is kiemelnem azokat amik a legjobban megfogtak:

:arrow: Rozsa: koszi az aldozatos videozast! :)
:arrow: Rozsika neni es Ana Anyukaja: nekem nagyon izlett a kaja, vegre igazi otthoni debreceni izek! :D
:arrow: NEO: KHIRALY volt a vivas! :itscool: a kezem 2 nap alatt rendbejott, ha felgyogyulok az edzotabori balesetembol, ujra megejtjuk, ok? :)
:arrow: Es koszi a szakszeru elsosegelyt is! ;)
:arrow: ERY: a josagos bolcs, akire mindig lehetett szamitani
:arrow: CSURHE BANDA: nektek kulon koszi az ARTATLAN meghurcoltatasomat! :mrgreen: amugy nagyon elveztem :lol:
:arrow: Bolcsek: koszi hogy beepulhettem a keretjatekba igy ad hoc is :D asszem eleg jol sult el :lol:
:arrow: SZKITAK: nektek kulon koszonom a sok felkeszulest es a vegere osszehozott nagyon szep egyeni teljesitmenyeket! :)
:arrow: Cueddonak pedig hogy vegig bizott a bandaban :)
:arrow: Elod: ugy elazott a polom hala neked, hogy meg vasarnap delutan mire hazamentem, akkor is csavarni lehetett belole a vizet :D De ami igaz az igaz: nagyon jo csapat vagyunk mi igy ketten :) mi lenne ha ilyen osszejovetelekkor rendszeresitenenk a bevetesunket? :) H2O-kommando RULZIK!!! :cross:
:arrow: Es vegul de nem utolso sorban:
:arrow: Ananak es Morginak hogy ilyen szepen osszehoztak a tabort! Nagyon sok melo, faradsag es idegeskedes lehetett benne!!! Le a kalappal!

Ezen kivul mindenkinek koszi e kedvessegert, a jo hangulatert! ;)

Jovore vegig ott leszek, RETTEGJETEK!!! :twisted:

"Ab sagittae Ungarorum libera nos Domine!"
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #210004 Írta: Peredhil/Phoenix
Peredhil/Phoenix válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Kérek mindenkit illetve azt aki megtalálta, hogy valahogy értesítsen, hogy ha nála van a következő dolgokról, mert NAGYON-NAGYON-NAGYON FONTOS,
hogy megtaláljam!


:arrow: Egy kendő, illetve olyan mintha két kendő össze lenne varva.
Kék alapú, marha nagy fehérszirmú virágok vannak rajta.
A vonaton elég sokan láthattátok rajtam, amikor Velembe mentünk.
[size=9:1oryvu6f](Ez egy nagyon fontos emlék, egy nagyon-nagyon jó baráttól, és nem
tudom mi lesz, ha nem lesz meg!)[/size]

:arrow: A két kis ütőfám. Egy zöld, és egy fekete, egykezes.

Peredhil - Thor

"Eladom az Internet teljes másolatát 5689 db DVD-n (vagy 2 DVD-n pornó nélkül)."
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209998 Írta: GalenEszter
GalenEszter válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Sziasztok!
Azt hiszem csatlakozom Áfihoz, abban, hogy most miután felébredtem a kétnapos kómázásból írok valami beszámolófélét.
Szóval!
Köszönöm Kriszanának és Morganának, hogy ilyen klassz tábort szerveztek nekünk, fantasztikusan éreztem magam! :)
Köszönöm Áfinak és Erynek, mint legjobb csapveznek és legjobb bölcsnek, hogy ebbe a csapatba kerülhettem.
Külön köszönet a Beorosoknak! Mi voltunk a legjobbak! :)
Köszönöm Angwennek, Launak, Nólindirnek, Lothnak, Leguannak, Felagundnak, Dodienak, Rabynnak, Drizztnek, Mogyinak, Gumipóknak, Ankalimonnak, Alyrnak, Natinak, Gillznek, Ladisnak, Daninak, Calanak, Marcinak, Brandírnak, Fincnek, Silcuccnak és nem utolsó sorban Karcsinak, hogy ilyen felejthetetlenné tettétek ezt a 10 napot!

És köszönöm a két cuccujét! Már nagyon hiányzott! :) És amint látom meg is lett a hatása. :D

Már most nagyon hiányoztok és már alig várom Kapolcsot, hogy újra együtt lehessek veletek!

"Dream as if you'll live forever. Live as if you'll die today."
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209993 Írta: _Neo
_Neo válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004

Rabyn írta: FONTOS

Miylen tipusu DVDre szeretnétek írni a táboriDVD-t?
A mi gépünk apa szerint csak a minuszR-st játsza le. És mikor lesz várható ez a dvd s mennyibe fog kerülni?
És a videokat mikor lehet elkezdeni kérni? (nekem elsősorban a fingolfinos csapat és a KHE előadás videoi kellenének)


kb 1000 Ft, ennel dragabb tuti nem lesz. a dvd tipusarol nem nyitunki vitat, elvileg "gyari", tehat nem hazi iroval egetett anyagrol lesz szo.

a videok digitalizalasat Pok vegzi, de LEGYSZI ne nyaggassatok egyikonket sem. a kepeket toltsetek fel (aki ir privit vagy emailt, megadom a cimet, ahova lehet pakolni), a hatarido aug 11.

"Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -"
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209984 Írta: Ronat/Szméagol
Ronat/Szméagol válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Sziasztok!

Még nem igazán dolgoztam föl az emlékeket... Szal elég furcsa itthon... Én bizony langyos vízben fürdök. :lol: Nagyon hiányzik mindenki, a sok hang és nevetés meg group hug.
Köszönöm a szervezőknek, csapvezeknek, Bölcseknek és mindenkinek aki részt vett benne, és ennyi energiát fordított rá.
Köszönöm a sok embernek, hogy megismerhettem.
Köszönöm a sok zajt.
Köszönöm a fehér bohócos poénokat.
Köszönöm a dalokat, a gitárszót...

Nagy élmény volt! :emotikonnemfejeziki:
Egyenlőre... ennyi. :D
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209977 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Imádlak Titeket. Persze fogalmam sincsen, mit láttatok ebből azon kívül, hogy imádom, ha rólam beszélnek az emberek, és hogy imádok órákig beszélni magamról, aminek az előző dologhoz ugyebár sok köze nincsen...

Számomra ellentmondásos dolog volt ez a tábor. Keveset voltam Veletek, de ez elég volt ahhoz, hogy... mindegy.

Köszönetnyilvánítások:

Nimashilinnek: ...nem tudom. Hálás vagyok. Csak úgy. Hiányzol!!!
Dulcam: Pöcsfej! Egóállat! Pacsi! Megyek aludni... ;)
Ratzkha: Igen, igazad van, NO MIND! De az agyamnak semmi köze a sírógörcsökhöz...
Jacopo: Mé' lustuljuk el mindig a Világegyetem megsemmisítését, he?
Mau: Azért néha egészen emberszerűen viselkedsz, köszi.
Cueddo: Beszélgetés, végre.
Nimdorc: Azok a buja ajkak és szemek... huh. ;)
Suhifarok: Baaaa...
Artemisz: Egoista pöcs! ;)
Aranymag: Hajrá!!! Csak Rajtad múlik.
Szürke: Azt mondták, hogy Te toleráns vagy és azért viselsz el... Tulajdonképpen bocsánatot kéne kérnem, hogy minden szarral Téged terhellek...
Ne higgyétek, hogy megfeledkeztem mindenről, amit kaptam mindannyiótoktól, de név szerint és mondatszerű lebontásban nem megy...
SZERETLEK TITEKET! MINDŐTÖKET!

code a rat the monster on doom in it
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209968 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
FIGYELEM!
Talált tárgyak rovat!

Ha valaki netán megtalálta volna a Ghymes: Smaragdváros kazettámat ami a tokjából tűnt el és rajta volt a nevem, ha visszaadná nagyon-nagyon megköszönném!

És találtunk egy tok nélküli, Cross Borns feliratú CD-t! A gazdája keressen meg priviben! :wink:

"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209967 Írta: Irunien
Irunien válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Szijjasztok!!!
HÁt, ALCAR, ez bvalami fantasztikus, amit írtál!! :bounce: :up: :agree: :mrgreen:
Nem bírok most még mindent összeszedni, csak annyit tudok, hogy minden hiányzik, az esték, a nappalok, a sátrak, a hajnalok, a nevetések, az ölelések ....MINDEN!!
Úgyhogy hamaros össze fogom szedni magam és írok egy jó hosszú beszámolót, addigis ellágyulva és emlékekkel telve nézegetem és olvasgatom soraitokat.

Iru. :wink:

"Nincs értékesebb egyetlen napnál"- Goethe
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209961 Írta: angelina
angelina válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Hahó!

Ha valaki talált egy fekete Avanglion napszemüveget az szólna nekem mert itt siratom mert nem találom

Előre is köszönöm!

Üdviii

Álmos

'a prayer for the wild heart,kept in cage'
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209930 Írta: Arwena
Arwena válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Szijasztok!

Nagyon hijányoztok, itt is egész nap esett az eső :) ), volt melegvíz,
Élménybeszámoló később még tl kómás vagyok és képtelen vagyok összeszedni mindent.

Pussz mindenkinek

Hatan jönnek sorjában
Sorsukat még nem sejtik
Égnek pokol lángjában
Bosszúm sosem feledik.
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209926 Írta: Csele
Csele válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Nah, én is eljutottam a köszönetnyílvánításig! (élménybeszám. Később, még nem ülepedett le minden).
Mível (1-2 kivétellel) nem merek senkit kiemelni, ezért egész egyszerűen elővettem a Tábori csoport ABC-rendjét, s így mondok köszönetet!!!

Kívételek: - Nellas, minden tünc legdrágábbika!!!!Köszönet: kedves természetedért, mert nem rugdaltál meg éjszakánként, gyönyörű fejpántodért, s egyáltalán mindenért! Nélküled nem lett volna olyan jó semmi!!!
-szürketüncök! Ti vagytok a legtüncösebbek!!!! (bocs, hogy nem tudtam igazán résztvenni a csapatmunkában, de – talán észrevettétek – nem voltam éppen formában :(
- minden tábveznek (főleg Morganának, Kriszanának és Brisának!!!)

*Niko*: gyöngfűzők valája!!!! Köszönöm a fűzési tippeket, s hogy mindig vigyázál a cuccaimra, amikor épp száguldoztam az emeletek között!
. : sajnálom, hogy végül nem tudtál eljönni!
Alcar: köszönöm, hogy veszprémi vagy! :) )
Anglachel: kedves Beám, köszönöm, hogy elviseltél, meg persze az Elrond-himnuszt!!!!
Angwen: köszi, hogy úúúgy megijesztettél köpenyben!!!!
Ankalimon: köszi a bölcselkedést, s hogy vettél ezüstfonalat!
Aranna: te leszel az én örök luthienem (kivéve, amikor káromkodsz! Tessék leszokni :P )
Artemisz: köszi a dalokat, s hogy a csapat legaktívabb tagja voltál!!!! Melien rulz!
Brisa: neked nem tudok mindent megköszönni, mert a következő két hétben még más dolgom is van;). Mindenesetre bocs, hogy kifosztottalak!!!!
Celebrom: köszi, hogy Vas megyei vagy!!!!!!!!! S, hogy hallottál már a Savaria Karneválról!!!
csudi: köszi kicsi lányodat, játékos kutyusodat! Te nekem mindig is rendíthetetlen szürketünc-harcosnak maradsz meg! ;)
Cueddo: drága királyunknak köszönet kedvességéért!
Dulcam: köszönöm, hogy 10 nap alatt egy komoly mondatot sem sikerült hallanom tőled :) ))
Eleira: bocsi, hogy kétszer is kifosztottalak Eleniel helyett!
Eleniel: bocs, hogy Dulcammal alattomosan kifosztottunk, s kösz, hogy még csak nem is haragudtál! :)
elodyke: kösz, hogy első nap Haleth-osnak néztél, igazi megtisztetletés volt!!!!
Éowyn!: drága szürketündém! Köszönöm, hogy a csapattársad lehettem!
Erda: köszönöm a füleket, Anya kerek 1 órát röhögött, amikor megmutattam neki:))))))))
Eruntale: legkedvesebb olvasóm voltál, s most legkedvesebb csapattársam lettél!!!:))))
Ery: köszönöm a sztrapacska-elméletet, túrós rétesre véletlenül nincs????????
Esgal: iparművészek királynője! Örülök, hogy megtudtam, hogy nazgulként is megállnád a helyed!!!!!
Estel: köszönöm, hogy Dulcam mellett neked sem volt egy komoly pillanatod sem, s hogy olyan Törpicur vagy :)
Finwe: köszi a horkolást éjszakánként (Cueddoval együtest kellene alapítanotok :P ), s hogy olyan szépen lerajzoltad Nellaskámat :)
Gandalf: köszi, hogy olyan pici vagy:P S, hogy vagy nem horkoltál, vagy nagyon halkan, mert én nem hallttam:)))))))
Holtak Vezére: köszönöm, hogy még élsz:)
Kincső: köszönöm, hogy csapattrásad lehettem, meg a kendőket, s a színművűnkben való aktiv résztvételedért!
Ladislas: nem írok semmi mást, mint: Luthien-tánc! Brühühühü
Laurelin: még mindig Te vagy a kedvenc novellistám!
Leguán: Luke Skywalker nagyon rulz volt!!!!
Léowyn: köszönöm a színdarabban való részvételt, s hogy nem vagy olyan felnőtt :) ))))
Melyanna: királynőnk, kár hogy olyan hamar elmentél :( ((((((
Milendoria: köszönöm, hogy csapattársad lehettem, a tippeket az üvegfestéshez, a szándékot a hennához, s hogy olyan jófej vagy!!!!!!
Mira: íjásztárs hajrá!! Azért lenyomtuk az orkokat, nem???? :) ))))
Natalee: köszönöm, hogy pont a reggeli képemre emléxel!!! (azért rémálmaid nincsenek rólam, úgye? ;) )
Nimashilin: drága csapattárs, úgye megbocsátasz, mert mindig Ranának szólítottalak (őt meg Nimának :( ((( - hiába, lukas az agyam)
Niph: elsőként bocs a sok ember-viccért (drága primitív embertársam ;) )), s kösz, hogy olyan iszonyú jófej vagy!!!!!!!!!!
Olosta: MINDENT kösz! Egy-két dolgot kiemelve: sok duma, szürke-köpeny, zászlóvarrás, Brisa őve, sok-sok jótanács, meg hogy VAGY!
Panni: köszi a sok-sok mélyenszántó beszélgetést (;)
Peredhil: második legkedvesebb féltündém, köszi, hogy olyan édes vagy!!!:)))))
Picihobbit: Ezer puszi a pohárért, meg, hogy lyan kedves vagy, hogy azt három oldalban sem tudnám leírni!
Rabyn: kedvenc hobbitom lettél (zuhanyzás rulz-poén)
Rana: ezeregyszéztizenegy bocs, hogy mindig kevertem a nevedet!!!!! Ebből már úgysem magyarázom ki magam!!!!!!
Ratzkha: köszönöm, hogy olyan gyönyöű hajad van!!!!
Ring: köszönöm, hogy segítettél Brisának, hogy ilyen jó legyen a tábor, s hogy nem nyomtál agyon csudi csomagtartójában ;)
Rózsa: köszönöm, hogy ilyen aranyos lányaid vannak, s hogy olyan szorgalmasan kameráztál!
Scapula: kedves Lapci, köszi, hogy képes voltál órákon át agyvérzés nélkül beszélgetni Nellással s velem, s még utána sem menekültél előlünk ;) Ronaldo rulz!
Sil: köszike, hogy egy filmedet sem kellett megnéznem, sőt! Még kompromittáló képeket sem hoztál! Elrond rulz, úgye? ;)
Suhifarok: mit is írhatnék? Lálálálálá!!!!!!!!!!!!!! Búúú!!!!!!!!!!!!
Sünee: mond, hogy foglak megismerni süni nélkül?????
Szméagol: köszi a csapattrársságot, s hogy időben kiindultál a színpadra az előadáson, nélküled még most is azon filóznék, hogy mikor jövünk mi?
Szürke: Másik Törpicurom!! Köszi, hogy keringőztél velem, s hogy mindig volt egy jó szavad hozzám!
Toma gazda: köszi, hogy Veszprém megyei vagy, s hogy olyan aranyos!!!
Trithyn: köszi a tollast!
Ulmo: drága Apukám! Köszönöm, hogy lányod lehetek, s hogy többnyire „vissza tudta tartani”, s jó időnk volt :D DDDD
Vewy: köszi, hogy az Ékkővek rendje Drágakőve voltál! Szobrot kellene állítani neked a türelmedért!

Ha adhatnék valamit, az a szív nyugalma lenne,
melyet az élet minden pillanatában megőrizhetsz,bármi történjék veled
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209924 Írta: Arden Borough
Arden Borough válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
tábori képek:
kep.tar.hu/arden

Örökké nem eshet...
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209915 Írta: Áfonya
Áfonya válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Alcar, ez a költemény :D valami zseniális volt! :mrgreen:

No hát drágáim, én is lassan felébredek a kétnapos kómából (bár a délutáni alvás még mindig feltűnően jól megy :lol: ), ha már itt vagyok, hadd írjak én is valami élménybeszámoló-féleséget.

Bár meg kell hagyni ez rettenetesen nehéz feladat, kiemelni minden fénypontját ennek a tíz napnak - inkább az érzés az, ami megmaradt, és a kellemes emlékek, a melegség a szívemben amikor Rátok és az együtt töltött időre gondolok. :D

Köszönet és hála:
:arrow: a bahbáh csülhének, azaz BEOR (H)ARCOS NÉPÉNEK (ez a szín is csak k.b.-ra barna, pont mint mi :D ) a közreműködést, a segítséget, és azt hogy elviseltek, mint csapvezt - remélem nem okoztam csalódást. :D HÁROM SZÓ!!!
:arrow: Erynek, a világ legdrágább bölcsének, hogy támogatott és segített, és kézben tartotta a helyzetet akkor is, amikor nekem nehezen ment. Köszönöm. 8)
:arrow: Rayancsincinek a fáradhatatlan munkáért és kimeríthetetlen ötlettáráért. :wink:
:arrow: csapveztársaimnak, hogy tudtunk együtt dolgozni
:arrow: a két fő tábvez-csincnek (Morgana, Ana), hogy sohasem csüggedtek :)
:arrow: és végezetül MINDENKINEK a vidámságért, a mosolyokért, a puszikért, az ölelésekért, a türelemért, a marhulásért. :D

Beor népének lányai rulz!
Csapatszellem rulz!
Spontán hétfői (?) buláj rulz!
Sindarab rulz!
A Khirályunk rulz!
A csirkebluuuuueeees a mééélybe húúúúúúúz.... de rulz! :D

Most ülök a gép előtt, arra gondolok, hogy milyen lehet most Velem, nincsenek szaladgáló emberek, vízipisztolycsaták, nem lobognak kinn zászlók a Hősök Terén, csendes a kőház, nem szól a metál és _Neo poénjai, nem dolgozik fáradhatatlanul a Kreatív Szekció, nem nézik figyelmes, elragadtatott arcok a színpadot, és esik az eső... elég lehangoló, nem igaz?

No de! itt szól mögöttem kakaón a Beor-pohárnokságra összeállított kawaii-zene CD, én pedig rázom a fejem, és torkomszakadtából énekelek az "I'm a Believer"-re, a Kawaii-dance-re, az "Under the Sea-re", a "Hound Dog"-ra, stb... jönnek sorban az emlékek - hogyan is lehetne így más, mint jó kedvem?! 8) :D
(Mintha még a nap is sütne itt benn a szobában... :D )

NAGYON SZERETLEK BENNETEKET! És... Lelkünk mélyén mind lepkék, tüncik, tábvezek, kockák, stb. vagyunk! Hiányoztok!

u.i: Anyukám ma megpróbált velem elintézendő ügyekről tárgyalni... annyira nem ment, muszáj volt vele közölnöm, hogy lélekben és agyilag még nem vagyok itthon.. :?

Baby baby ain't it true
I'm immortal when I'm with you
Want a pistol in my hand
Wanna go to a different land...
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209912 Írta: Fio
Fio válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Köszönöm szépen ezt a tiz napot. Élmény volt veletek! Igaz, nálunk csak borult az ég és tök jó idő van. :D

Alcar: ez beteg. :D

Köszönet:
:arrow: elvont szekciót a kis szobában (Min, Esgal, siss, Ulmo) Tamás bátyja kunyhója rúlz!!!! Rajzokat kérek. :D
:arrow: az alsó szoba hátsó részlegének (Thaur, Nimdorc, Ithil, Arwena)
:arrow: Azoknak, akiket megismertem, és jó arcok. :D [size=9:1uskxqq6](luthin, jó arc vagy :D )[/size]
:arrow: Bölcseknek az esti mesét.
:arrow: a két nagy bulit, főleg az az utolsót, amitől még mindig görcsben van a nyakam.
:arrow: Rayannak, hogy kitalálta a kendőtáncot. :wink:
:arrow: Esgalnak, hogy kibírt és hogy van
:arrow: sissnek, hogy a nővérem és hogy mindig van nála egy kis mani. :D
:arrow: Anglachelnek, hogy Melkorjelmezben jött boltba. :D
:arrow: Minnek és Ulmonak, hogy mindig volt nála egy kis kókuszos b..ás
:arrow: Anikó néninek és Rózsi néninek a táncot. :D És az ennivalót
:arrow: Alcarnak, hogy ő a "leglazább" és a legjobb fej csapvez!!! :D
:arrow: _Neonak, hogy Bölcsként Dj-kedett
:arrow: a kőszegi pizzériának, mert irtó finom volt a pizza.
:arrow: Szofinak és Telconak, hogy lehetőséget kaptam statisztálni, annak ellenére, hogy nem megyek Kapolcsra.
:arrow: KÖSZI MINDEN SZERVEZŐNEK!!!!

Csóóóóóóóóóóóóóók mindenkinek, szeretlek titeket!!!!!!

"Egy vonatnál nem az a fontos, hogy merre megy, hanem hogy legyen bátorságod felszállni rá!"
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209911 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Nem vagyok képes élménybeszámolót írni...
Még nincs lelkem részletekre felboncolni ezt az egész csodát. De ha nem írok, akkor elfelejtem, sz'al előbb-utóbb valszeg fogok írni.

Olvasom, hogy sokan teljesen le vannak törve, hogy vége. Furcsa, de én nem. Hiányoztok, de itt a fórum és a cset és mindjárt Kapolcs, és közben veszem át a tábori videókat. És engem nem keserítenek el az emlékek, ellenkezőleg. Nem hagyják kihúnyni azt a feltöltöttséget, ami bennem van. Tanév végén is, amikor az osztály 3/4-e sírt mert 8-an elmentek az osztályból és 5 tanár helyett kapunk újat köztük a legkedvesebb tanárunk helyett én nem tudtam sírni. Nem tudom, miért. De nem éreztem, hogy valami szörnyű dolog történt, előre néztem és nem vissza.

Ez a tábor annyira csodálatos volt, hogy nem érhet véget ilyen egyszerűen. Lehet, hogy már fizikailag nem vagyunk Velemben együtt, de a kapcsolatok, közösségek, barátok megmaradnak, a közös emlékek, a közös munka gyümölcsei nem múlnak el. Minden megmarad, amíg emlékszünk rá! És lesznek még talik, és tábor jövőre, azután, és 5 év múlva, 10 év múlva. "Minden korban van valami, ami akkor és ott jó, és éppen attól válik széppé hogy vissza nem hozható."

"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja #209907 Írta: bea/mag
bea/mag válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Tudom, h már mindenki leírt mindent, úgyhogy csak személyeskedek:

Köszönöm Nataleenak, Ardennek, Roguenak, Elanornak, Nimdorcinak, h mindig ott voltak amikor szükségem volt rájuk, és h folyanamtosan kaptam az öleléseket!
Köszönöm Galadhnak az átbeszélt éjszakát, és h van.
Köszönöm Jacónak, h Isten! :) :itscool: stb....
Oneringnek, Lindírnek a nagy nevetéseket!
Silcucc Beatársamnak, h jobban megismerhettem! :)
Tivadarnak a nagy összenézéseket.
Elődnek a masszázst.
Marachosoknak, h itt lehettem a legjobb csoportban! :up:
Szofinak, h sokszor segített, és a rendi gyűléseket!
Ratznak, h ilyen jófej, és energikus, és hogy a helyretett, amikor gonoszkodtam!
Ezeken kívűl Lila gyújtó rulz! stb..............

2_41 menni kéne
gyilkos-e ki megmutatja hogyan kéne élned
és nem hagy maga után mást csak egy képet
/jac/
Téma zárolva.
Több
19 éve 9 hónapja - 19 éve 9 hónapja #209906 Írta: Erda niire (Area)
Erda niire (Area) válaszolt a következő témában: MTT Nyári Tábor - 2004
Vééégre feljutottam a netre, és könnyek remegnek a szememben a hozzászólások láttán. Nagyon szeretlek titeket, és hiányoztoooook!
Köszi:
- Csudinak, hogy elhozta a kislányát, aki ennivaló, meg Macit, aki csodás Huan
- Tomának hogy mindig olyan kedves volt hozzám
- Suhinak, a kék virágot, meg a piros tüskét, a kicsikocsit, ami százzal tép, és a gombát. Ezekről mindig te fogsz eszembe jutni...
- Eruntalenak a kendőt
- Fq-nak a kockát, és hogy ennyire örült nekem
- Milendoriának a gitárleckéket, a hennát, azt, hogy fölöttem aludt, a nyakláncot (Suhinak is), a szerepjátékot, és még sorolhatnám
- Rananak az énekhangját, a furulyát, a Rendi programot :)
- Peredhilnak, hogy olyan fárasztó volt (néha különösen jól esett) :)
- Niph/Elentárinak, a beszélgetéseket, és hogy eljött
- Artemisznek a himnuszt, az éneket, és a mérhetetlen lelkesedést
- K.B.Sz.P.T.T.Cs.-nek a délutáni táncpróbát a betonon, a talpégetést, és úgy az egészet, óriási volt!
- Ladisnak, hogy betanított minket, és nem adta fel, nem kapott ideösszeroppanást... szb.
- Brisának a csapatvezetést, és hogy tűrte a mellékhatásokat
- Dulcamnek a poénokat, imádtam őket
- Aranának a hennarajzot
- Léowynnak a rendezést
- Nimának azt, hogy többek között táncnál tartotta bennem a lelket
- Ankalimonnak, hogy átvett minket Brisától, és hogy olyan mérhetetlenül jófej volt
- Szméagolnak a tűzőrzést , a hosszú beszélgetéseket, és a kendő a hajba tippet :wink:
- Leguannak a fedezést az első számháborúnál (valszeg nem tudod ki vagyok, de azért kösz)
- Kincsőnek a fonatot (még minid meg van), és a nyakamba borulásokat
- KHE-seknek a csodás darabot
- MTT énekkarának a dalokat, nagyon szépek voltak!
- Thingol népének a fellépést, imádtam
- a group-hug-okért, és az össznépi cuccuje-ért
- azért, hogy mindenki befogadott/elfogadott
- Kriszanának, és Morganának, hogy létrehozta ezt az egészet
- a népeknek az előadásokért

Most is tuti, hogy kihagytam egy csomó mindent, de túúúl hosszú lenne e lista…
Ami még emlékezetes volt:
- hidegvííííííííz
- kaja a földön ülve
- csirkeblues
- faliújság
- a rengeteg poén
- fehér bohóc (ez nem tartozik a fenti csoportba :) )
- számháborúúúúúú
- pólófestés
- …

Köszi még egyszer mindenkinek, immmmáááádlaaaak titekeeeet!!! *átöleli az egész tábort)

'Is there anybody out there?'
Téma zárolva.
Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.485 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére