Versek

Impressziók 85

véget nem ért másodpercek

szembe fagyott könnyek
mik darabokra törtek

sohasem-volt történetek
nemlétező csendéletek -

emlékvesztett arcok
miket múltnak sava mardos

Impressziók 84

elveszített mezők -
utcák ahol sosem jártam
de hófátylukat mindig láttam

fakó fények cseppjei -
átkísérik az éjszakát
utcalámpák otthonát

Nima: megmondani.... majd egyszer... talán. Ha tudnád kinek írtam megmosolyognál. A versed nagyon tetszik, főleg az a rész, hogy S középen serkentett két kicsinyke ágat:
Emberszem-nem-látta, csodálatos fákat.
Arlith: Nagyon szép a Szívem forró héjában! Az utolsó versszak a legszebb, és örülök, hogy nem gondoltad komolyan.
Jacopo: a 83. naguon joó!

Vers a rózsás hölgynek

Minden nap, ha felkelek,
mindíg téged látlak,
minden rémálmomban,
áhitozva várlak.
Csak egy kép vagy, mégis szeretlek,
néha úgy érzem, téged kereslek.
és most itt vagy, s itt egy vers neked,
hogy kifejezzem mennyire együttérzek veled.

Mikor felkelek, ott vársz csendben,
kalap fejeden, rózsa kezedben.
Vörös ajkad lefelé konyul,
barna szemed mélán bambul.
Nem rám nézel, oldara,
egy sáros lábnyomra.
Talán pont az övé, kitől a rózsa van,
s kitől a lépcsőn ülsz magányosan.
Vörös a szemed is, miatta sírtál,
hisz annyi szerelmes levelet írtál,
S mikor eljött végre, akkor is megcsalt,
emléke benned örökre elhalt.

Vörös kalapban, vörös ajakkal,
vörös rózsával, fekete szavakkal,
ülsz a lépcsőn hát ez maradt belőle,
egy vörös rózsa, hisz elhagyott örökre.

Szíves elnézéseteket kérem, ha kissé zavaros lennék, de elég álmos vagyok...
Area: Elég nyomottas-szomorú hangulatú... tetszik. Az utolsó négy sora különösképpen.
Nimashilin: Igazán örülök, hogy sikerült túllépj rajta ; remélem, vmikor majd nekem is sikerül. A vers szép.
Arlith: Örvendek, (-ünk, gondolom ) hogy visszatértél a Fórumra! "a rózsán is, látod,/a tövis a lényeg."-nagyon jóóóó!!!
Laurelin: "de téged akkor sem foglak felülmúlni" - ugyan már! Szerintem a szépség, az esztétikum megítélése teljes mértékben szubjektív, ennélfogva értelmetlen 'felülmúlás'-ról beszélni. A dícséretet köszönöm. A versed pedig nagyon tetszik!

Impressziók 82

párás ablakok
ujjnyomok

száraz harangnyelvek

léptei az estének
neveidre emlékszem

napok óta csöpögő eső

hullámzik a tér s az idő
geometriája


Impressziók 83

te és én olyanok vagyunk
mint egy sínpár, mindig
ugyanolyan messze

de azt mondják, a
párhuzamosok találkoznak
a végtelenben

Írtam egyet, bár ez még nem a nagy mű. [size=9:1c03zu9h]Ha elkészül valahha is[/size]

Minden készen áll.
Életem megannyi darabja
dobozkoban vár.
Üresek a falak és üres a szív
de az ismeretlen messzeség hív.
Még fáj, hogy vége,
még könnyezek érte.
De felégettem már minden hidat
és várnak engemet az új utak.

Halihó!
Annyira rég nem írtam ide ,hogy nagyon. Az útóbbi egy héten próbálkoztam behozni a lemaradást, de képtelenség, komolyan. Úgyhogy hoztam inkább verseket.
Remélem rájön az, akinek szólnak,hogy biza neki. (Születési sorrendben, legutóbbi beszélgetésünk után)

Többet érdemelsz
Láz- ne sírj értem
ölök,
önmagam folytom könnyeiddel.

Szív- ne verj értem
vérzek,
hátbaszúrtan saját késeimmel.

Kéz- ne érj utól kérlek,
fáj,
fáj az is,hogy élek.

Szem - ne kérd tőlem kérlek,
fáj,
fáj, hogy nem szeretlek.

Szívem forró héjban
Tűzforró burokban,
jéghidegen lüktet.
Csak a felszín lángol,
még engem is éget.

Csonthideg csomóba
belefúl az élet
a rózsán is, látod,
a tövis a lényeg.

Erdőben járva
is rádlőhet a vadász.
Önámításban
én vagyok a nagy ász.

Fájdalmat okozni,
azt tudok bárkinek.
Magamnak súgom,
-jajj kérlek ne ölj meg.

Másba kést máratni,
tudok-szép szavakkal.
Én mondom kislány-
végezz csak magaddal!
[size=9:1loblojk]Ez itt magamnak szól és nem gondolom... teljesen.. komolyan.[/size]

Válasz rózsák nélkül
"Alszik a Holdban a láng,
hideg érem az égen."

Lobban a szemben a láng,
hervadt rózsa a szívem.

Eltaposott a parázs,
az üszök vízbe fúltan..

Elszáradt még a mag is,
könnyeimtől halt szomjan.

Bánatodon és szívemen
sült ki a voltam.

Harsog a légkalapács,
belereccsen az énem.

Jajj, ne szeress,ne soha,
ez az összes reményem.

Jajj, ne kivánj, mert a Hold
Hideg énem az égen.

"... Felkel az ősz és
lopni lopakszik az éjben."
Amúgy ez az egyik kedvenc dalom utolsó két sorának átdolgozása.



Ami pedig a kritikát illeti, csak gyorsan:Nahryien- a rímkezelésed néha olyan, mint Romhányié, a téma persze nem

Cueddo: iszonyatosan szomorú és szép. Nem mond ki semmit, de belül fáj, ahogy olvasom. Nem is olyan rossz ez a Weöres.
Area: jajj, csajszi, nagyon sok problémád van! Valahogy mondd el nekik, hadd tudják, hogy szenvedsz miattuk. Lehet, hogy csak nem veszik észre.

Nyaralás alatt írtam, "kigyógyulva" a nagy szerelemből már képes voltam túllépni magamon. Vannak az enyémnél sokkal nagyobb tragédiák is.

Laurelin, Telperion

És megkezdődött a dal.

Lágyan körbefutotta a dombot,
Megmozdított minden szunnyadó lombot,
S középen serkentett két kicsinyke ágat:
Emberszem-nem-látta, csodálatos fákat.
Arany volt az egyik, arany a fénye.
Másik szépen játszott nincs-Holdfény-ezüstbe.
Áldott szeretet ápolgatta őket,
A mennyei fényt adó, testvér növényeket.
Nőttek, szépen fejlődtek, míg végre
Teljes pompában nézhettek az égre.
S ha kettejük ezüstarany fénye eggyévált,
Szép Valinor népe dicsérte a Két Fát.

Az a Fény, az Élet jele!
Minden szépség ősi rügye,
A lélek, a nappal virágba borulta,
Titeket zeng a dal, Yavanna Két Fája!
Telperion, te ezüst-sudár,
Laurelin, te arany-sugár,
Gyermeket szültetek, fény-boldogok,
A Legszebb Fény bennetek ragyog.
Látni engeditek az Elsőszülötteket,
Minden ragyogó szem megőrzi fényetek.

De jajj, vész jött a hegyekből,
Pusztítani, semmit sem hagyva az életből,
S vad-fekete homálya beborít mindent.
Éjszaka Valmarban. Szült rengeteg könnyet.
Jött a bűz és sötétség anyja,
Hogy a Két Fa életét végleg elrabolja,
Fullánkot döfött a két védtelen törzsbe,
Arany-ezüst nedvet szívott ő akkor be,
S elszáradt minden gally, feketeség szállt le,
Fonnyadtan esett le a Fák minden levele.

Sűrű, ragadós csönd övez most mindent.
A tündék szép szeme ont millió könnyet.
Halva csüng a kis fák minden egyes ága.
Végetek, végetek, Yavanna Két Fája!
Kialudt a Fény. Mindenhol sötétség.
Az áldozatok mellé egy bú-csuklyás alak lép.
És megkezdődik a siratóének,
Meghalt szent lámpása Valinor népének!
Két ártatlan fácska, néma áldozatok,
Hogy is lehetne dal méltón zengni sorsotok!
Nienna éneke könnyként hull a fákra,
S kibújik a holtak utolsó virága.
Laurelin aranysárga gyümölcse a Nap,
S Telperion színezüstje helyet az éjben kap,
S a csillagok párjaként a Hold ragyogni fog,
A világ végéig a két Fény körbeforog.
Tündekönny felszárad, néznek föl a Holdra,
De nincs gyógyír Yavanna fájdalmas gyászára.
Ő már meddő lett, mint dala volt a Holtaknál,
Mert csak szenvedést dalolt Fáinak csonkjánál.
Hiába énekelt, nem segít semmi se,
S az ő zokogása egy anya szenvedése.
A sötét Gyilkos megölte a két szép fát.
Nienna könny-dala csak lemosta a mocskát.

És véget ért a dal.

Úgy fáj, hogy némán álltok csak,
hogy minden megérzésem vak.
Fáj, hogy nem szóltok egy szót sem,
fáj, hogy nem beszéltek vélem.
Én szóltam hozzátok, nem egyszer, százszor,
és pródáltam beszélgetni már jópárszor.
S ti márványszobor módra,
nem feleltek a szóra.

Úgy fáj, hogy csak néztek,
és én semmit sem értek.
Fáj, hogy némán cserbenhagytok,
fáj, hogy mindenről hallgattok.
Én mindíg mindent elmondtam nektek,
ha a szavak néha rosszat is tettek,
Most várok pár tovatűnt szóra,
s nem vágyok se szépre, se jóra.

Nahryien: Ez gyönyörű, nagyon szép!
Jacopo: Persze. beírom, de téged akkor sem foglak felülmúlni. Nagyon tetszik az ahogyan megközelíted a dolgokat. A szavak, amiket leírsz, mindig tökéletesen kifejeznek egy egy érzést. Sokszor épp olyan érzést ami bennem is megtalálható. Köszönöm.

Ha kezdeni lehetne

Sok mindent másként kellett volna.
Bárcsak az Idő megfordulna
s kezdeni lehetne mindent, újra.
Élni tudni s élni merni,
néha úttalan úton mennei,
nem csak rohanni, meg-megállni
azt, ami Szép, körülcsodálni.
Nem szégyelni a gyengeséget,
meghallani, ha hívnak, kérnek,
jobban bízni, jobban szeretni,
szeretteink kedvét keresni.
Kérés nélkül adni mosolyt, jó szót, türelmet,
rossz napjaiban is hinni a Szerelmet,
többet gondolni rá, mit érze a Másik,
Szeretet Tűzével fűteni, ha fázik.
Élhettem volna így is én.
Újra kezdeni nincs remény,
De amennyi Időm hátravan
ebben a felemás világban,
hadd élhessem meg tiszta Szívvel,
csendes, örömök árnyékában..


'Hiányzik valami... Keresem, s néha úgy érzem nemsoká megtalálom... De, sosem érem el.. Csak, azt hiszem..' (visne.poet)

Nima: Szeretem az ilyen verseket. Különösképp tetszik a tükör-motívum.
Cueddo: Köszönöm. A Weöres kötetet meg: nagyon szívesen; és további sok kellemes percet 'vele'.

Jacopo: 79: hát, nem is tudok mit mondani... bevallom, könny gyűlt a szemembe - ez a két kép annyira jó, annyira sok minden van bennük. őszinte elismerésem

És nagyon köszönöm a Weöres-kötetet, most kezdtem igazán belemélyedni, be is írok ide egy verset, ami nagyon megtetszett. Annyira, hogy aláírást is változtattam megint

Weöres Sándor: RONGYSZŐNYEG, 34.

Virágzó bozót-sor, álmodj,
ma álmodj kis Annikáról,
feledd most a cinke fészkét
s a szellőt mely áldva ringat.

Ki téged becézve ápolt,
ma suttogj felőle szépet,
virág-lepte ágaiddal
cirógasd nyomát a földön.

Sugárzó egekbe vágyott,
de szívét nálad feledte,
s a fénykéve úgy világolt
haján mint a tó ölében.

Virágzó bozót-sor, édes,
ma álmodj felőle, álmodj,
feledd most a lágy esőket
a az új nyár heves futását.

Ki téged becézve ápolt,
szivárványon ül dalolva,
ezüst hárfa zsong kezében,
de szívét nálad feledte.

Estel: ez csodálatos! Ilyenkor gondolkozom el, hogy miért is írok én Arwenről. Ez gyönyörű. Szomorú, lemondó, jövőbelátó.
Nefra: nekem tetszik. Én egyszer egy olyan valakiről álmodtam, aki Lórien pusztulását látta és elmesélte. Ennyire emlékszem: -Láttam, láttam fiainak halálát. Láttam, hogyan dőlnek le szobraik. Láttam és soha többé nem felejtem el. Épp ezért közel áll a szívemhez a versed.
Jacopo: 77 ütős, de ez...
Több voltál
Mint repkénnyel befutott mindenek ez merénylet minden versíró ellen. Mi ez, kérem? Nyomtasd ki és kösd be!!!

No és az utolsó tábortűz... Ez a kép engem és Dingirt is megihletett, ráadásul 1 méterre ült tőlem az, akiről írtam. Itt halt meg végleg az én "kis" szerelmem.

Égő tükör. Állok és nézem,
Hogyan hamvad el eddigi életem.
Szemedbe nézek és benne látom,
Mint vesztettem el legkedvesebb álmom.
Mert te voltál az élet, az értelem,
Az, ami mindennél sokkal több volt nekem.
Az égő tükör másvilág-fényében
Most már látom azt, mit ma elvesztettem.
Semmivé válik a múlt árnya,
De végigreszket rajtam fájdalmas hiánya.
Nekem ez a tükör végtelen szenvedés.
Mi marad utána? Emléked, remegés.

Nahryien: Mindegyik nagyon jó, de a "Csak annyi..." - csodálatos!
Theala: Ez a vers találó. Tulajdonképpen a szenvedésnek ezen formájáért már meg is éri iskolába járni.
Laurelin: Ha megszületik a 'nagy mű', ugye majd berakod? Amúgy szerintem ezek sem rosszak.
Area: Tetszik. Szerintem nem sántít.

Ezek, igen, ezek sántítanak:

Impressziók 79

Mert elhagytál

De e törtpohár szélén
csillanó délután
Újra eszembe jutottál

Több voltál
Mint repkénnyel befutott mindenek
Mégse
adtál soha csókot nekem

Ott leszel-e temetésemen


Impressziók 80

felszakított éjszakák
mint testek a boncteremben
hűvösen várnak rám

s a kettéhasadt égbolt
miben tündöklik a régvolt
magába nyel talán

Laurein: ez nagyon jó!! Nagyon tetszik!!!
Theala: teccik! Én minden óra végén ezt érzem!
Nahryien: huh... ezek aztán szépek. Nem jutok szóhoz. 8O
Itt egy versem, kicsit sántít a vége.

Néma pacsirta

Sirály száll a tengerparton,
ott állok egy sziklacsúcson.
Oldalán a víz felnyúl néha,
vállamon szomorú, néma pacsirta.

Morog rám a tenger,
bosszant, tettre hergel.
hangja a partra csábít,
itt fent csak a szél ásít.

kint állok egy sziklán,
körölüttem tenger,
nézek tettre várva,
s a mélység elnyel.

Pacsirta száll magasan,
dala száll hangosan,
egy történetet mesél,
hogy járt a vízbe zárt tündér.

Sziasztok, ezeket néhány hete írtam, de a mostani hangulatomnak ezek felelnek meg leginkább.

Talpam alá a magány omol.
Mikor volt már,
hogy kézenfogva vezettél engemet.
Most a felhötlen ég komor.
S akkor csillagok
énekeltél szívünkbe fényüket.

Gyűlölök minden métert, mi elválaszt tőled!
Gyűlölök minden lépést, mit nélküled lépek!
Gyűlölöm az órát, mi elválasztott!
De gyűlölségemben is magam vagyok.

Tudom nem túl jók, de mostanában nem tudok írni. Érzem valami készül bennem, de nem találom meg rá az alkalmas szavakat.

Nem volt időm elolvasni az egész nyári termést, de amit úgy találomra elolvastam, az NAGYON JÓ!!!
Most, hogy nemsokára kezdődik az iskola, gondoltam, kedvet kéne csinálni hozzá. Ezt a verset tavaly írtam egy tanáromhoz.

Óra végén

Fogja már be a száját!
Még egy szó és meghalok!
Nem t'om mit teszek vele,
Ha mond még egy mondatot!

Bezsongok, ha rám tekint!
Kilövi az agyamat!
Szuggerálom a csengőt:
Legyen vége hamarabb!

Még öt perc!S ahogy telik,
Úgy nő bennem a remény:
Ha már ennyit kibírtam,
Ezt is csak túlélem én!

Nahryen! 8O Nagyon jó! :itscool:

Üdv, Oisin

'..The Death is in Love with us.'


Esőben a szigeten

Tavaszi felhő gyöngyfényű könnye
hullt a szigetre,
szavaid tiszta esője pergett
táruló szívemre.
Virágzó bodzák, illatos olajfák,
gyertyás fenyők,
ugye ti is vártátok, láttátok,
szerettétek őt?
Ráncos törzsű vén fa, érzed még
simogató kezét?
Fénylőn kanyargó utacska, őrizd
lépteik neszét.
Ezüstös hűs cseppek csillantak
hajadon, szemeden.
Titkom az arcod, s hangod - mint eső -
kopog a szívemen.


Csak annyi

Csak annyi, hogy a kezem fogod,
csak annyi, hogy mosolyodtól
egy pillanatra meghal az Árnyék.
Mintha, hitetlen hívőként,
valami ajándékra várnék:
puha szavakra, halk megnyugvásra,
apró szép örömkre.
Talán csak arra, arcom temethessem
két jóságos kezedbe.


Kőszárnyú madár

A muzsikát talán csak álmodom,
s valaki suttog: ,,nyugodt vagy,
az egész tested pihen most, mozdulatlan"
A hang betakar, mintha óvna,
fekszem, a zene átitat,
s elfog valami mondhatatlan,
szelíd, gyermeki áhítat.
Nem szégyenlem, hogy sírni kezdek,
csendesen, s csak úgy magamnak.
Élet. Idő. Meddig? Miért? ...
Valahol messze elmaradnak.
Szívem, a kőszárnyú madár,
lassan leveti minden terhét,
karján ringat a csendes dallam.
Egy kicsit talán meg is haltam..

Area: nekem pont a zsepis sor tetszik benne a legjobban! Egy pillanatra mosolyt csal az ember arcára és éppen ezért nem szokványos szerelmi bánat-vers, inkább egy már feldolgozott bánat érzését kelti, amire némi öniróniával tudsz visszatekinteni. Szerintem nagyon jó. Nefra: a tied is szép, de valahogy ez még mindig nem az igazi Nefra...

Üdv, Oisin

Area: ez egy nagyon jó vers, de az a "hogy ne lássam, zsepikkel takarom." sor egy kicsit fura - mármint a 'zsepi' szó benne elég rosszul jön ki. A megpattant szélű bögrék képe nagyon tetszik.

Estel: nagyon tetszik! Olyan szívszorongató!!!
Nefra: Nagyon tetszik!!!
A zokogást tapasztották
szemeimbe.
Ez nagyon jó lett!!!
Jacopo: az imp. 77-et háromszor el kellett olvasnom, hogy leessen, és a végén olyan kifejezőnek, és szépnek találtam, hogy lementettem.


Egyedül vagyok, némán járkálok,
a házban mindenhol nyomodra találok.
A nyaklánc, még tőled kaptam,
s a bögrék, szélük már megpattant.

Meglátom magam a tükörben,
az arcom meggyűrtem.
S nézd mit tettél velem!
Kisírtam mindkét szemem.

Vörös szemek néznek vissza,
a bika jut eszembe, ami a vizet issza.
Azt is te rajzoltad, most ott a falamon,
hogy ne lássam, zsepikkel takarom.

Mindenről te jutsz eszembe,
mindíg visszaszöksz fejembe.
Pedig felejteni akarlak,
csak az emlékek maradtak.

Estel: Nagyon szép a vers - ha ritkán is írsz ide, úgy tűnik, annál gyönyörűbbet.
Nefra: Az utolsó négy sor nagyon megfogott, de az egész csodálatos!
Cueddo: már hogy értve kötet? Nyomtassam ki, és kössem be?

Nem valami jók... a hetvenhetedikért bocsi.

Impressziók 76

talán félnék vágtatni
hogy elmosódjon a táj
talán mégsem

kiúttalan homály

elévült rétek tengerpartjain
sokáig várakoztál de vágtatni
a hamulepte fűben sosem kértél

nem kételkedtél

mégis elfeledtél


Impressziók 77

a tolkien fórumok szélén a dátumok változatlan nőnek


Impressziók 78

a hűs hajnal homálykönnyei
harmatként omlanak kezemre

kondulnak
s futnak a hideg cseppek
fényköddel remegve
végvesztett terekben

befejezetlen

Kritikák:

Nefra: Olyan gyönyörű! Szinte könnyeket csalt a szemebe! Olyan szépen írsz!!! Nefra= biztosíték arra ,hogy nagyszerű, elgondolkodtató, magas szintű verset olvasok majd! Az alkotói válság.. igen csatlakozom Cueddohoz én is szintén e szörnyű betegségben szenvedek....
És egyszer tényleg gyere el egy talira, mert naggyon naggyon kivácsi vagyok rád!
Area: Imádom a szösszeneteket! Az utolsó kettő teszett nagyon! Olyan szivettépőek! Nagyszerűek!
Jacopo:!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Csodálatos!! Már megint ezek a fantasztikus képek!!!!!!!!! Kész........
Ring: Biztos nagyon meghatódott a nővéred! Én is úgy szeretnék egy ilyen verset kapni valakitől.......
Galócám: id:Számtalanszor próbáltalak
Levegőnek nézni,
De rájöttem, hogy nem
Tudok levegő nélkül élni...
Szuper, tökéletes ellentét! Tanítani kéne!!!
Nima: A vége odacsapott! Nagyon szép-szomorú vers!!

Sziasztok!

Most hirtelen rámtört az érzés, hogy milyen nagyszerű dolog a Ti verseiteket olvasni minden este De mondom személyenként:

Estel: örülök, hogy a Versekben is láthatlak nagyon tetszett a műved - különösen az, hogy jambikus és ütemhangsúlyos ritmusa is van. kíváncsi volnék a dallamára is
Nefra: én is épp alkotói válságban vagyok, vagy jobban mondva: tudom, hogy mit szeretnék írni, csak nem érzéssel írnék, hanem tudatosan, és az úgy nem jó fel kell töltődnöm új érzésekkel, mert már kezdek kimerülni...
Galadh: rövid vagy és tömör, mint mindig - a második versszak nagyon jó
Jacopo: nem gondoltál még rá, hogy kötet legyen az Impresszióidból?

Sziasztok!! Itt vagyok megint, és üdvözlök mindenkit.
Köszönöm mindenkinek, akitől kaptam kritikát. Hát, igaz ami igaz, a Kő nem lett valami jó. Sajna.
Na de nem baj. Megpróbálok mindig felállni "alkotói válságomból", ahogy néhányan már én előttem olyan találóan hívták ezt az állapotot.
Nagyon jól esett, hogy így hívtatok néhányan talikra. Egyszer ígérem, elmegyek. Már régóta fontolgatom.
Ez a versem most egy kicsit más, mert nem igazán tudok írni verset a Gyűrűk Urákról, talán mert annyira szeretem. Ez most egy rossz álmom következménye; amikor valami olyasmit álmodtam, hogy hiába jutottam el Lórienbe, nem volt ott semmi, amit hittem... Brrr...
De ismételten szeretném, ha kritikát mondanátok. Plííz!!

A Tavat lakó Magány játékai II.
Lórien

Lórien arany fáit, tudjátok;
belepi a dér.
Hull a hó, jeges-szín az éj.
Nem szépek a csillagok.
Temet a hó. Meghalok.
Fordul a sár, vacogva
elesnek a buckák.
A zokogást tapasztották
szemeimbe.
Az arany fák kérge
hullott sóhajtva
elmúló békémre.
Villognak a csillag-dárdák,
s hallgatózó a némaság;
Lórien fái alatt a bú
már lerakta iszonyát.


Üdv: Nefra.

Üdv mindenkinek!
Bocs az előző hozzászólásomért, kicsit rossz hangulatban voltam éppen akkor és különben is alkotói válságban szenvedek. De mindegy, a hozzámszólásaitok meg Szofi biztatása visszahozott(gondolom némelyek bánatára ).Szofiküldött velem egy-két verset:
Utra va’lva

Felhó-firka. Voros, fehér.
Madár-alakra fújja szel.
Fuvallat. Est. Langyos, tomeny.
Facsúcsokon sárga a fény.

Barna levél csorog, száraz.
Fecskék hada utat választ.
Tónak tukren lágy hullámok.
Kacsák probalgatjak szárnyuk.

Hattyúk húznak obol fele-
Vitorlások, barkak koze.
Nádas-stégen horgász-tanya;
Rovarfelho száll a partra.

Huvosodik. Hegyek árnya
Vetul a partmenti la’pra.
Kovon sercen víz paraja:
Nyárnak hangja, útra válva…





Akarha repulnel

akarha repulnel
erintesnyire
melletted ha elszall
felhonyi fecske

stegen elnyujtozva
fehoket ha ne’zsz
s percben feloldodva
nem remelsz de elsz


Nyarveg-esti to

Langy-hideg, sekely, sotet selyem
Vizinoveny mar testemen.
Ket me’lyszurke kozt sarga csik
Varva vihar kitoreset.

Egyébként volt szerencsémolvasni titeket és
Nefadar:A vesszetek engem a Nagy Francia forr.-ra emlékeztet, főleg most az Ember Tragédiája után. Szerintem nagyon sikerült elkapnod a hisztérikus tömeghangulatot!
Bocs de most nincs időm átolvasni amit kihagytam, viszont borzolnám az idegeiteket egy kis hülyeséggel :
Éljenek a németek

Éjenek a németek
vetek nektek két hetet
életemből s végetek.
Megettem a készletet,
eltettem a vén szeget
szerettem a kék eget.
Szültem nektek verseket
többet is mint eleget,
keheset és vegyeset,
rosszat és gyerekeset.
mekegek én eleget,
veszek nektek kereket
-Guruljatok hegyeket!
Ezt egyébként nagyon fáradtan, testileg-lelkileg elcsigázva-kifacsarva (túlzás nélkül) írtam a magam felvidítására. Kösz Szofi és saját nevemben a figyelmet! Hellóztok!

Sziasztok!
Ritkán járok ebben a topikban, összesen talán ha három-négyszer szerepelt eddig itt a nickem, de pár nappal ezelőtt végre megajándékozott a múzsa, és ennek annyira megörültem, hogy elhoztam megmutatni Nektek is! Remélem, tetszeni fog! (Ja, a címadó témáért ne engem, hanem a 7. versszakot hibáztassátok... )

Estel Adániel Pécsett, 2003. augusztus 14. - 18. között írta: In Memoriam Arwen Undómiel

Mondd, ha látod lenge fák közt elsuhanni arcomat
Sűrű erdőn útra kélsz-e megtalálni síromat?

Elfelejtett régi ének halk szavára válaszul
Lombok árnya hol suhogva hamvaimra ráborul,

Ott, a dombon, zöld ligetben tán a hantot megleled:
Aranylombú fák tövében mely a föld alá temet...

Elda-éltűnek születtem, Eärendil sarjaként;
Völgyzugolyban ifjú szívem ember-sorsot nem remélt,

Ám a végzet úgy akarta: választásom más legyen,
Itt e dombon Rózsapírtól fájó búcsúmat vegyem,

S dúnadánok közt az első - Szerelmem és Királyom -
Meghalt; s tudtam: engem is jaj, utolér a halálom!

Messzi-távol, mint az álom, Elrond hangja így felelt:
" Lúthien Tinúvielnek sorsa rajtad is betelt. "

... Arra kérlek, most ki éled egy halandó életét:
Vidd szívedben, ím, tovább Undómiel történetét.

[size=9:2bqudfst]Néhány háttérinformáció (csak azoknak, akiket érdekel az ilyesmi!): Az első két versszak volt készen először, akkor még a dallam vezette maga után a témát, és őszintén szólva nem bántam volna, ha így folytatódott volna végig az egész vers, de valahogy másnapig ihletszünetem volt, csak a hetedik versszak második sora kívánkozott belekerülni a készülő költeménybe, megadva ezzel a témát, amely ezután a dallam elé furakodott, - ekkor készült el a harmadik és a nyolcadik vsz. - és ebbe pár napig bele sem akartam törődni; ám tegnap végül - arra való tekintettel, hogy Arwen féltünde volt, így az emberi oldalát is meg kellene mutatni, ha máshogy nem, a kevésbé könnyed verseléssel - befejeztem a többi vsz.-ot is, és meg is mutattam pár ismerősnek... A kedvező fogadtatás után pedig most ide is elhelyezem, ha nem bánjátok... [/size]

Néhány szösszenet.


Potyognak a könnyeim, de örülnöm kéne,
elértük vágyaink, megértük végre!

Győztünk, nyertünk, mégse nevetek,
nem osztozom az örömön veletek.

Elértük célunk, mégis bambulok,
mereven nézem, ahogy vigadtok.

Nyertünk, mégsem értem,
miért úszunk így a fényben.

Most nevetünk, de az tudom,
lelkem új célért hajtom.

Most győrtünk, de csak egyszer,
s az életünk vége még messze.

.:.:.:.:.:.:.

Sírok, te kacagsz,
állok, messze szaladsz,
rab vagyok te szabadon szállsz,
én futok hozzád, de te többé nem vársz.

.:.:.:.:.:.:.

Utálsz
Én nevetek,
te mindíg megvetsz,
én meg csak szeretlek.

[size=9:241wrsn5]Ez a 800. hozzászólásom!![/size] :tongue:

Impressziók 75

magányos nyári délután
csordultig tölt
én vagyok

éj-esőknek
csepegő
koppanása

roppanása jégnek
ahogy a tavon rálépnek

ívhegesztés jéghideg fénye
fémekről visszatérve

sík csendje s tér morajlása

pontoknak elfajultsága