Versek

Off:
-...I need questions!
-Aaaanswers.I think you need aaanswers.
-OK. Thank you.Answers!

hahó!
lassan itt az ideje készülni a következő Lassira.
SÚ, Szofi kérlek benneteket, szedjétek össze a legutóbbi hónapok legjavát!
a tábori írórend remekei is érdekelnek, nem csak vers, hanem próza is.

határidőt még nem tudok mondani pontosan, csak nagyjából: szeptember eleje-közepe táján szükség lenne a végleges kiválogatott művekre.
egyebeket a lassis emailcímen megbeszéljük!
köszönöm

Mau!
Mármint nem mint megszólítás, hanem az ő hozzászólásáról jutott eszembe, hogy mekkora suttyó vagyok!
Frank Herbert a KedvencÍróm (kínos ilyet ebben a fórumban bevallani? ) és tartottam olyan jónak hogy feltételezzem: a versbetéteket is ő írta. El sem gondolkoztam rajta hogy meglévő verseket emelt be a könyveibe, és ezért utána sem néztem kik írták őket...És hogy erre évek után kell rájönnöm...

Mégiscsak: MAU: Amúgy a te fordításod jobban tetszik! Valahogy érzelmesebb, nem hat vontatottnak és erőltetettnek. (Az eredetiről nekem a nyers dalszövegfordítások jutottak eszembe...)

fordítás-korrektúrás ujjgyakorlat, berakom, ha már van ilyen. Theodore Roethke: The Vigil utolsó versszaka, melyet Frank Herbert idéz a Dűne eretnekeiben. Idézni akartam, de nem találtam kielégítőnek a fordítást és sajnos egy súlyos félrefordítás is van benne, ami ugyan zseniális, de azért mégiscsak.

The world is for the living... Who are they?
We dared the dark to reach the white and warm.
She was the wind when the wind was in my way...
Alive at noon, I perished in her form.
Those who rise from the flesh to spirit know the fall;
The word outleaps the world, and light is all...

A világ az élőké... de ki az, aki él?
A sötéten át jöttünk, vágyva fény-melegbe.
Utamban ha szél volt, ő volt az a szél,
Délidőben, élve feloldódtam benne.
Ki testből lélekké lesz, tudja minden lény:
A szó túllép a léten, s nem marad csak fény.

Itt van a Dűnés verzió is, ami – az utolsó sor miatt – megbocsáthatóan, csúnya.

A világ az élőké. De vajon kik az élők?
A sötéten törünk át, most miénk a fehér meleg,
Ha utamban szél volt, az a szél volt ő,
Délben elevenen tesem beleveszett.
Ki testből lélek lesz, tudja az a lény:
A föld átbukik magán, s nem marad, csak fény.

Arlith írta: Ja, és versestalira hivatalos vagyok?

Abszolute hivatalos szvsz! Sokkal hivatalosabban hivatalos, mint én valaha is lehetek. Pl. te szoktál verset írni. És én mégsem szoktam ilyesmit kérdezni.

Sziasztok!
Olvasgatom fórumot (nem volt nehéz az elmúlt x hónapot behozni ) és közben heves hozzászólási kényszer fogott el. Ilyen is rég volt már Ja, meg heves versírási kényszerem is van, de az majd elmúlik, ígérem.
Szóval mi lett végül a négysoros verseny eredménye? (hívtatok zsűrizni, de ezt kicsit későn vettem észre)Szabad megtekinteni a helyezetteket?

És van egy két vers/szerző amire/akire reagálnék. (Meg vagyok lepve magamon )

Kezdem Elemmíriellel (szabad Mirizni?): Kb. márciusig visszaolvastam a fórumot, zömükben a te verseidet is, és valahogy nem tudok egyetérteni SÚ-val. Vagy legalábbis nem minden esetben. Nem akarok külön írást kiemelni- később még lehet, hogy megteszem-, úgyhogy általánosságban fogok beszélni. Persze áltlánosítani nem ér, de mindegy. Azt érzem, hogy az utóbbi idő legígéretesebb (fú de utálom ezt a kifejezést) verseit te hoztad. Van egy kettő, ami valóban nehezen nevezhető versnek, de van ami igenis, és nemcsak, hogy vers, de jó vers. Tetszik, ahogy játszol a hangulattal, meg a képekkel. Még ami töredék, az sem töredékes, hanem kicsi kerek egész. Ráadásul komoly hangulathordozó. Örülök, hogy olvashatlak
És rájöttem, hogy kénytelen leszek konkretizálni a véleményemet. Meg is fogom tenni.

Szofi:
Bár jó látni, hogy írsz megint, de a te verseidet viszont töredékesnek érzem. Szépszomorkás képek, de olyan egyedül, mint a kisujjam. Miért nem fűzöd őket egésszé?

Dodiee:
Se jó se rossz utolsó soráért köszi Mármint olyan jól ül ott a vers végén. Tetszett

Ja, és versestalira hivatalos vagyok?

Hajjahó, hazatértem, tudniillik hogy a kies-ködös Albionból, ahol is London és lehellet-szegő katedrálisok valának. Elnézést, voltanak

Pillanatnyilag pörgök, és begépelhetnékem van. Eltöprengtem a mindösszes táboriak bepötyögésén. Illetve még töprengek. Nem baj, ha foglalom itten a megannyi sok helyet? Majd írhat, akinek kedve van, kritikát.


Nos, táboriak és az előkészületek hevében születettek (egy teljes darab:P), meg a rendi bemutakozós (ígérem, lesz, amit nem láttatok. Vagy nem mindenki ):

Változatok hintára

majd én is azt játszom
hogy felnőtt vagyok
komoly képpel ülök
a vonaton, hallgatok
nem nézek senkire
lesütöm a szemem
napközben dolgozom
a számlákat befizetem
de éjszakánként
hazafelé igyekezve
ha utamba játszótér akad
és csikordul a hinta lengve
ráülök és a sötétben
ringatom magamat

- - - - - - - - - - - - - -

hintázni támadt kedve
a szélnek velem
körbetáncolt nevetve
megfogta kezem
játszóteret keresett
éji csend honát
padot, lomot, szemetet
hol álom fon át

repültünk, összekócolt
nyikordult a lánc
a park a holdnak bókolt
égre-földre tánc
gyerekhangok emléke
csengett vissza ott
a hold a parknak félek
kosarat adott

felhő-legyező mögé
kényes arca bújt
hang hallatszott, a ködé
amint vízbe hullt
felriadtunk a széllel
menni kell, ma a
hajnalt ő szórta széjjel
s nem kísért haza



Ketyeg az óra, múlik az élet,
akadnak kik szerint siralomvölgy,
ámde részemről ebből nem kérek,
inkább a karod a karomba öltsd!

(Ezt visszaolvasni megrázkódtató. Meg a következőt is XD)

Horror

Fülembe kúszik egy dallam,
valamit sustorog halkan.
Kékellő víz csobban,
énbennem félsz lobban.
Cápafog harapja ajkam.


Nyári este

a déli hőség elől
talpad alá menekülő árnyékodat
tücsökcirpelés csalogatja elő
levendulaillat maszatol sziluettet
mediterrán kövek repedéseiből
illan a nappali hév
holdfagyi csillagcseppje
szárad a tájra


Monológ:

Holdfény kísérte rianó futásom,
nyomomban kiáltás. De mire várnék?
Formát kapott a fény-tolvaja árnyék,
páros lámpások aranya az éjben
adott neki testet, és táncba kezdtek,
rémítő forgásba, hogy emlékezzek
Nienorra, és ne feledhessem el
Nínielt. Emlékek együtt táncolnak
a holddal, víz rohan a Tenger felé.
Morwen leányát e Nap alatt többé
nem látja senki, sem élve, sem holtan.


Mandalák

I.
zöld árnyékok hullanak
lapul egy fehér szoba
üvegcsend-diribdarab
rajta át sem érsz oda

II.
Nappal láthatatlan

a teleholdba mártom
tollam és ujjam hegyét
szabadkézzel rajzolom
rád szerelmem vízjelét
ezüst tintával rovom
soraim a homokba
és kacagva figyelem
ahogy a nap elmossa

III.
"még a végtelennek is
pillanat a rokona"

még a pillanatot is
fényképbe zárjuk
mennyi sosem-nyílt rózsa
tövis az álmuk
(szirmuk sosem bomolhat)

rólunk is megannyi kép
mosolygó fotó
hang nélküli nevetés
váll, elforduló
(elveszítjük magunkat)

itt-ott egy-egy kis darab
amit elhagyunk
talán ami megmarad
nem is mi vagyunk

IV.
fehérlik két nyitott tenyér
hószín hattyúpár a tavon
ebédjük morzsányi kenyér
este holdkönny egész halom

V.
jönnél velem az éjszakában
hátzsák és gondok nélkül
keresztül a hajnal színein
míg az ég nappalba kékül?


Titok

Hegy tetején majd szélbe kiáltom, völgynek a mélyén
csörge patakba, esős utcák pocsolyáiba ősszel
és lágy tengeri tajtéknak kékjébe nyaranta.
Súgom a bárányfelhőknek, fűben bogaraknak,
zöld lomb közt madaraknak, amíg csak csendbe maradnak.
Engem hallgat az erdő, engem hallgat a csend is,
ámde ki titkom tudná, nincs olyan, egy sem akadt még.


És az a kevés, ami az Angliába, az Angliában, valamint az onnan visszafelé buszozás során született:

I.
kezemet kötik a rímek
hiába is bogoznám
a vers szövetét
ami magától kanyarul egésszé
fel nem fejthetem
egy legyezőboltozat szétterülő ívei
a sorok
nem tudom én az oszlop
vagy a zárókő vagyok


II.
szemed a rét
napraforgókkal ültetem tele
hogy arcod mindig az égre fordítsd
arra tekints ahol én vagyok

hajamban szalag lesz a napsugár
köntösöm a nap
alá te is beférsz

figyeld hogy bodorítom a felhőket
csak közben ne felejts el
kézen fogni olykor
és magad mellé húzni
a földre
amiben gyökerezel


Ablakból

Távoli fák közt halk zeneszó száll, bújik az álom:
zsebre teszem. Mint hajnali köd bolyhos zsebe, éppen
úgy nyeli test el az álmot, s az erdőt a köd - bár őt
Nap teszi tejszínhabnak reggeli hűs kakaóra.


Hát ennyi, remélem, nem volt túlontúl sok belőlem

Ezt tábor utolsó napján írtam, de csak most jutottam el odáig, hogy ide is beírjam.

Búcsú Aerriontól

Ó, eljött, eljött hát e nap -
S tudod, tovább nem maradhatsz.
Szíved nehéz és bús,
De mától indul az út:
Elszólít a Nyugat, a béke,
Bár lelked sajog érte,
Hogy elhagyd e csodás helyet,
Mely idővel otthonod lett.
Szívedben bús dallam száll,
Ahogy végigmész az utcán,
Fájón nézel körül,
Szemedre könnyfátyol ül.
Nem akarsz még indulni,
Hisz oly jó volt itt élni.
Ismersz már minden füvet és fát,
Ez a hely az egész világ.
Mégis menned kell.
Belül azt mondod: nem!
Mégis érzed, hogy nincs tovább,
A te időd itt lejárt.
E helyről el kell távoznunk,
Ma már búcsúzkodunk.
De bármily fájdalmas is ez,
Mégis mondhatok ilyet:
Nem szabad keseregni,
Hisz újra fogunk találkozni.
El nem veszünk,
Csupán elköltözünk,
Mi örökké élünk tán,
Még ha a nyár el is száll.
Hát ég veled, barát, domb és ház -
Utunk már vár reánk.
Lehet, most szomorkodunk,
De álmainkban találkozunk.
Ezennel elbúcsúzom tőled:
Drága Aerrion, ég veled!

Engem is megihletett a tábor, bár korántsem sikerült olyan szépet írnom, mint amilyent szerettem volna, de hát ez lett:

Ó, Aerrion! Elrejtett zászlaid
Szállnak-e majd újra a széllel?
Visszatérnek-e hozzád fiaid,
Kik dacoltak az Ellenséggel?

Dicsőséges csatába indultak,
Kik már sohasem térnek vissza.
Zúgtak a kürtök, dobok hangzottak,
S harcra készen állt sok paripa.

Ott volt Maedhros és nemzetsége,
Fegyverük szikrázott a napon.
Velük Fingon király és hős népe,
Zászlaja ezüst-kéken ragyog.

Mellettük állt Bór és Hador vére,
Emberek közt a legbátrabbak,
S zöldtündék bátor Callon vezérrel;
Morgoth hadával összecsaptak.

Ám árulás történt a csatában,
Ím elveszett a hit, a remény.
Meghalt Fingon és sok harcostársa,
És felbomlott a nagy Szövetség.

Számtalan könnyet hullajt volt néped,
Gyász és bánat ül arcaikon.
Tündék és emberek emlékeznek,
Rád gondolnak, ó Aerrion!

Amennyiben hétvégén akartok verses talizni, legközelebb augusztusban érek rá, addig pasizás esete forog fennt :/

Gondoltam, felteszem ezt a verset. Mert nem igazán tudom, mit kezdjek vele, mert régen adtam utoljára életjelet, és mert olyan csöndes ez a fórum...
Akinek nem tetszik, az bocsássa meg nekem.

Egy titok
de tényleg titok
nem barchoba-féle titok
amire úgyis rájössz
és pont attól titok
hogy rájössz
erre soha nem fogsz
rájönni
tudom bosszantó
de már elég öreg
vagy ahhoz hogy
elfogadd minél
öregebb vagy
annál engedékenyebb
akarástól görcsös
kezed fellágyul
a kemény magányban
és talán mindezt nem
így kéne elmondanom
talán egyáltalán nem is kéne
de az írásjelek elkoptak
ha ott vannak észre sem
veszed őket én azt akarom
hogy észre vedd
azt akarom hogy észre vegyél
de ne úgy mint a leértékelt
téli kabátot hanem úgy mint
egy ismerős dallamot
a dallamok elviselhetővé
teszik az életet
nem széppé és nem is
örökkévalóvá
de olyanná hogy néha
felfigyelsz nem pedig
le
mert csak úgy tudsz
méltósággal élni
ha élsz a méltósággal
azzal hogy ember vagy
mert ember vagy mert élsz
és ez most sűrű mint a
frissen főzött fekete
de ha kihűl sokkal
hígabbnak érzed
és átlátszónak
nem azt akarom hogy ez
átlátszó legyen úgy
nincs is értelme
csak
azt hogy kortyolgasd
téli estéken
a leértékelt kabátban
elismerem az is kell
mert az egy dolog hogy
belül meleg van
tulajdonképpen hordhatod
ezt is kabátként
ingyen van
és a belső zsebére
rátűzök egy cédulát
azon leszek én
akkor rövid leszek
zavarnak a szavak
de a zavar az minden
fontos dolognál ott van
gondolj csak bele
milyen sík unalmas
lenne a szerelem zavar
nélkül vagy egy színdarab
jaj már megint kopott
színpadok mit tegyek
kopott színpadok vannak
A fejemben
kopott fejemben
csukd be a szemed
és nézz bele a legfeketébbe
ha elaludtál már ébren
is vagy
de ha ébren vagy akkor
hol az álom
igazságtalan dolog ez
de az igazságot nem
osztják ingyen mint
a rossz verseket
neked is kellenek
a rossz versek amikbe
belezavarodik az írója
mert zavar nélkül minden
sík szóval ez most egy
amolyan fontos dolog
olyan jó lenne ha nem
kéne elmondanom csak
kiolvasnád egy
pislogásomból
akiket igazán szeretek
azokkal nem kell mindig
beszélnem annyi érzelem
lehet egy csöndben
a csöndes érzelmek boldogok
a hangosak vidámak
de mennyivel jobb a
boldogságtól mint a
vidámságtól nevetni
egyszer elmennék egy
boldogparkba amúgy
csomó olyan van
(egy épp a vidámpark
mellett)
csak az emberek nem
tudják hogy az vagy
ha tudják mindenkinek
elmondják és akkor
már nem titok csak
egy barchoba
én nem a feledéstől félek
hanem attól hogy valami
mindig emlékeztet a feledésre
például egy cetli az ajtómon
amit gyűlölök mégis
mindig felragasztom
mert elfelejtem elfelejteni
te is felejtsd el megérteni
ezt a verset
felejtsünk el minden
igét és akkor
felhígul a világ – –

2009 július 19.

Arra válaszoljon nekem valaki, hogy miért kínszenvedés nekem 2-4 soros verset írni? Nekem az kevés, kényszert érzek hogy tovább-tovább... És eleve így is indul a vers, hogy 4 sornál még abszolút nem kerek :/

No. Re. Szófaragó rendbe bemutatkozóként már felraktam ezeket a legújabb agymenéseket, tehát akkormármértne-alapon most ide is.
(VT live tábor után. De ezt majd SÚval még átbeszélem táborban.
Sírgon, könyvedet megtaláltam, tábor utáni VT-n átadom, táborba nem cipelném;)
Miri, ígéretesek az írásaid. Kíváncsi vagyok rád élőben.
Mau, ez tényleg lol. Főleg a biológiakönyves kontextus miatt. Nekem Kalevala-ízű.
Dodie, jó téged újra itt olvasni. Nekem a távolságos versed nagyon sokat adott, köszönöm.
ÉS IGEN, EZ AZ ÚJ FÓRUM ELÉGGÉ LELOMBOZÓ. Semmit nem találok és olyan gusztustalanul szürke, hogy még.)

Három tojás

I. Torok-gombóc

Kívül, mégis befelé növő
gennyes kelés, ha felfakad -
a meggyűlt szavak
átszakítják a csend-falat.

II. Macskabab

Mondanivaló-magból
megeredt folyondár dorombol
körbekúszva márványoszlopon.

III. Főnix

Színes tollak keserű mankó-rácsa
közül kalitból röppenő madárka
pőre bőrén felhamvad a fény.

Zöld forumot a népnek

Halott topic omg

Megkésve bár, de törve nem...

SÚ: Köszönöm szépen, amiket írtál, tőled kritikát kapni élvezet, bár lehet, hogy ezt már mondtam-írtam valamikor, most bizonytalan vagyok e téren (is). És igen, roppantmód lusta vagyok, ez valószínűleg közrejátszhat abban, hogy nem szoktam utólagos munkálatokat végezni írásokon, többnyire amikor elővesz az alkothatnék, és netán egy kósza ötlet is érkezik mellé, tollat-füzetet ragadva elpepecselek egy-két röpke órácskát, de ez a maximum. Majd talán egyszer. Majd talán nyáron... Amúgyis van egy szilárdnak szánt elhatározásom, miszerint nyáron, amikor elméletileg lesz sok időm, szépen megtanulom a formákat, és legalábbis törekszem valami ritmusérzékféle kialakítására. Ha tovább birizgáljátok a lelkiismeretemet, előbb-utóbb megemberelem magam

És Mau: Értemén:P

(Szabad kérni szurkot, sokat, nyelvvizsga és szóbelizés céljára? Már hallom is, hogy kérni mindent lehet De netántán kapni is?)

Tudom, nem felel meg a tartalmi követelményeknek, de azért rontom vele a színvonalat:

Sebzett szív. Még egy
dobbanás, aztán vége...
Lehet temetni.

SÚ: Köszönöm, pusztán annyi akart lenni

Off: A tételeket összeállító anonymus szemétkedése ellenére szerintem egész jó lett a szóbeli, majd 18án kiderül mennyire
On

Hahó Mau! Örülök, hogy hallok felőled. Na, lesz mit fényképeznem?
És kéne már valami verses tali féle is a társasággal.
(Ha más nem nálam. Felgyűlt már némi rágcsálni való. De ebben a szép időben jobb császkálni.)
Minden esetre holnaptól péntek délig Bátaapáti - Üveghuta térségében leszek. Vágatbeli mérés. 140 lyuk a lőtt beton burkolt gránit falba.

SÚ: őő... nem tudom. a „szúfí hatás” elképzelhető, nekem is eszembe jutott valami hasonló, bár leginkább a formája miatt (kétsoros izék párosrímmel meg ilyesmi).
jah, a tanulság amúgy (legalább) annyi, hogy egy jó biológiatankönyv néha istenesebb olvasmány mint bármelyik szúfí. de komolyan. (:körbepislog, hogy nem jön-e Felagund a felhőből-vasvilla-tekintettel:)
a pátoszban: nem tudom. nekem belülről nem volt az (nem azért, mert nem tetszik a szó), sőt, pl. az elejét biztosan úgy mondanám, hogy legalábbis megpróbáljam megmosolyogtatni a hallgatóságot. de hát ez nem meglepő, és nem látszik.

jóccak,
M

hahó.

Elemmíriel: SÚ szavai fontosak. ezekben a te cuccaidban van fantázia, sőt. viszont még nem érzem benne feltétlenül azt a fajta tisztaságot, letisztultságot vagy szépséget vagy mittudoménmit, amit ígérnek, hogy lehet, lehetne bennük.
na, ez így eléggé nyakatekert, majd talán eszembe jut valami jobb megfogalmazás, de talán érted. szóval ezeken érdemes tovább-rágcsálódni, de rájuk is fér.

amúgy
hoztam néhány munkapéldány-töredéket. nem szoktam ilyet és nem is szeretek igazán, de ezeket így egész használhatónak érzem ebben a formában is, meg aztán marha rég adtam életjelet magamról, és különben is hátha mondtok rá valami érdemit.

... [bevezető közepe-vége]

a víz, a föld, a szél, a nap:
belőlük áll a holt anyag.

a holt anyagból életet
létrehozni hogy lehet?

az élet van, hiszed, ha nem:
hogy lett, nem tudja senki sem

bölcs és tudós lát, de vak:
okát hinni tudja csak

... [az élet kezdetéről]

az első lény tengert telít,
a hajnalból süt reggelit,

s a nap ha este már sötét
magával rakja meg tüzét

... [általános tudnivalók az életről valahol a cucc vége felé vagy közben kanyarogva]

csirke, disznó, szív és agy,
búza, bükkfa: mind te vagy [// tat tvam aszi. hehe.]

...

tél, tavasz vagy nyár vagy ősz
ha égig érsz is, majd kidőlsz

naszóvalilyesmik.


üdv:
Mau Pârân-dokht

Az alábbi versben azt kívánom bizonyítani hogy mennyire koncentráltam az emelt magyar szóbelire való felkészülésre Holnap azért szurkolnátok?

Akrofón

Az ágon bús cinegehang csengett.
Daloltam egyedül éreztem földhözragadt gondolataim gyűjteményének
hiábavaló imáját.
"Íme -jajgattam- kesergek,
lám, lyukas markom nem nyílt okosan
-óh- örömeidre, pedig részemre sűrűn szórtál tüneményeket!"
Tyuhajja, ünününü vonozati zutty!