Gondolatok

Hja, nesztek, civilizációs betegség...

Silima írta: Azt hiszem, az a depresszió, ami (magamból ill. az ismerőseimből indulok ki) engem körülvesz, teljesen mondvacsinált és nagyrészt felesleges világfájdalom. (Nyilván van kivétel, nem vitatom!!) Amikor az ismerőseim azon sírnak, hogy milyen rossz nekik, úgy eszembe jut, hogy nem tudják, mit beszélnek... Egyszer kéretik a CNN-re kapcsolni! NEKIK rossz! Az az igazság, hogy a társadalmunk úgy el van kényeztetve, hogy észre sem veszi, milyen jó neki. Ha éppen nem mindenki úgy tolja a sejhajunk alá a széket, ahogy mi azt elképzeltük, máris megáll a világ.
Van, hogy én is elszállok és legszívesebben bőgnék egyet, de akkor mindig önkéntelenül eszembe jut a fenti monológ... Én nem szoktam depressziózni.
Inkább örülök az életnek! Örülök, hogy van minek örülni benne!!

Egyetértek. Aki nagyon nem tud mit kezdeni magával (=jajjmegakarokhalni), az menjen Srí Lankára házat építeni vagy Afrikába AIDS-es gyerekeket ápolni. Majd megtudja, mi a szenvedés. Meleg szobában, internet (!) előtt könnyű fájni. Vazz, valakinek nemhogy internete, de betevő falatja nincs...!

Amit én nagyon nehezményezek, az a divatdepp. Akinek tényleg problémája van (mert valóban, a depresszió betegség), annak szüksége van a segítségre (orvosira, barátira, családira egyaránt), de a világfájdalmat ne keverjük már össze ezzel, és főleg ne utánozzuk az igazi depressziósokat! Nem éppen követendő példa... mindenkinek vannak rossz napjai. Még több rossz napot generálni magunknak hülyeség. Az együttérzés nem mindig az, hogy leülök melléd, és veled együtt sírok. Nem kell nevetned, ha nincs kedved, de ne ítéld el azt, aki mosolyogni mer, miközben te éppen az öngyilkot fontolgatod.

Tudjátok - szarul, de büszkén.

Bocs, hogy nyers voltam, de pont ma húztam fel magam ezzel kapcsolatban, úgyhogy ez most nagyojn idevágott.

Andariel: nem tudom hogyan alakult ki ez a véleményed, de hidd el, az MTT túlnyomó része egyáltalán nem támogatja a nagy közös depit. Van remény.

Silima írta: Azt hiszem, az a depresszió, ami (magamból ill. az ismerőseimből indulok ki) engem körülvesz, teljesen mondvacsinált és nagyrészt felesleges világfájdalom. (Nyilván van kivétel, nem vitatom!!) Amikor az ismerőseim azon sírnak, hogy milyen rossz nekik, úgy eszembe jut, hogy nem tudják, mit beszélnek... Egyszer kéretik a CNN-re kapcsolni! NEKIK rossz! Az az igazság, hogy a társadalmunk úgy el van kényeztetve, hogy észre sem veszi, milyen jó neki. Ha éppen nem mindenki úgy tolja a sejhajunk alá a széket, ahogy mi azt elképzeltük, máris megáll a világ.
Van, hogy én is elszállok és legszívesebben bőgnék egyet, de akkor mindig önkéntelenül eszembe jut a fenti monológ... Én nem szoktam depressziózni.
Inkább örülök az életnek! Örülök, hogy van minek örülni benne!!

GRATULÁLOK!!! :agree:

És csatlakozom.

Tudjátok mit? Nyissunk egy OPTIMISTA KLUB -ot az MTT-n belül!

A magyarországi Optimista Klub vezetőjét, Cronio Perezt még személyesen ismertem ( Isten nyugosztalja ), és szvsz ő is örülne, ha tovább terjesztenénk a derűlátást!

Azthiszem én kihagynám a mindenhatóságot. Túl fárasztó, ill. sok irigye támadna az embernek.

[size=9:1fmjjxu1]Na igen, ez volt benne biológiai értelemben a legspeciálisabb... [/size]

[size=9:2rsusd81]Az nem szűznemzés volt a szó biológiai értelmében, mert akkor az utódnak is nőneműnek kellett volna lenni [/size]

Lehetne ivartalanítani is az emberiséget... ha már - egy speciális alkalommal - olyan jól bejött a szűznemzés-dolog...

Rabyn, én szeretnék egy napra kupidó lenni. És élvezném a káoszt, amit azzal okozok.

Megfigyeltétek, hogy már megint a depressziorol van szó?

Egy picit más témát vetnék fel ha nem baj..
Ma láttam a minden6ó c. filmet. nem egy nagy alkotás azt hiszem de azért vannak benne érdekes dolgok..
Ti mit tennétek ha egy kis időre mindenhatóak lennétek?? Mit változtatnátok meg a világban?

Nem értek egyet azzal, hogy a világ megváltozott.
Nem változott meg, már 2000 éve is ez ment.
Egy dologban változott meg:
Gyorsabb az információ-közlés. Sokkal hamarabb tudunk meg mindent.
Azelőtt is voltak gyomorforgató dolgok...
Egyébként is, ami a hírekben megy, ne feledjétek, hogy az a kivétel
azért szerepel a hírekben.

Depresszió: durva dolog, a nagyapám szenvedett tőle, és a testvére a mai napig. Senkinek sem kívánom. Nagyapámat elektrosokkolták. Apu azt mondta, hogy örült amikor télen (mert akkor lett mindig depressziós)
bekerült a kórházba, akkor örült, hogy a nagyival 2esben lehetnek...
A testvére pedig szétszedte a gyermeki életét, nem kívánom senkinek sem azt a sorsot.

Mindenkinek ugyanakkora a problémája. Persze van amikor pl. meghal vkinek valakije, mert az szörnyű, és persze ezt tolrálni illik, de igazából minden probléma ugyanakkora. Igen, társaságokban szokás azzal versenyezni, hogy kinek rosszabb pl. nálunk suliban ki nem tudta jobban kialudni magát...és akkor szoktam azt mondani, hogy hagyják már abba, mert nevetséges...

Azt hiszem, az a depresszió, ami (magamból ill. az ismerőseimből indulok ki) engem körülvesz, teljesen mondvacsinált és nagyrészt felesleges világfájdalom. (Nyilván van kivétel, nem vitatom!!) Amikor az ismerőseim azon sírnak, hogy milyen rossz nekik, úgy eszembe jut, hogy nem tudják, mit beszélnek... Egyszer kéretik a CNN-re kapcsolni! NEKIK rossz! Az az igazság, hogy a társadalmunk úgy el van kényeztetve, hogy észre sem veszi, milyen jó neki. Ha éppen nem mindenki úgy tolja a sejhajunk alá a széket, ahogy mi azt elképzeltük, máris megáll a világ.
Van, hogy én is elszállok és legszívesebben bőgnék egyet, de akkor mindig önkéntelenül eszembe jut a fenti monológ... Én nem szoktam depressziózni.
Inkább örülök az életnek! Örülök, hogy van minek örülni benne!!

Én egyetértek Nimrandirral. A mai világ engem is elszomorít, és én is ahogy csak tudok próbálok segíteni másoknak. Szintén csak azt tudom mondani, hogy nem véletlenül azaz aláírásom, ami. És sajna Narmohoz hasonlóan én is sokszor kapom magamat azon, hogy rossz kedvem van, nem mosolygok, depis vagyok, vagy csak egy kis magányra vágyok. Amúgyis az a fajta ember vagyok szerintem, aki magában tartja és lenyeli a dolgokat. Ettől függetlenül próbálok vidám lenni, ami nem mindig könnyű, de az itt lévő fórumosok, és az osztálytársaim és barátaim nagy része rengeteget segít nekem, még akkor is, ha bennük ez nem tudatosul. Így másoknak köszönhetően én is jobban érzem magam, és könnyebben tudok másokon is segíteni.
Én akkor érzem magam a legjobban, ha segíthetek, vagy örömet szerezhetek és ezt azok tudják a legjobban, akik közelebbről ismernek... Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek negatív tulajdonságaim, mert mindenkinek vannak. Senki sem tökéletes!

Köhh.. ez a "depi" egy pillanatnyi állapot csupán. Sokszor észreveszem magamon, hogy én is az vagyok. /Sokan alátámaszthatják.. / De amint jön valaki, akinek úgy érzem, nagyobb a kínja, mint nekem elfelejtem a sajátomat és Őt próbálom kihúzni és segíteni, megoldást találni stb.. És szerintem, ez az úgynevezett MTT-s depiosztagnál is valahogy így működik. És senki sem lehet attól feljebb vagy hol, mert jobban depis. Elvégre aki jól érzi magát, az tud olyan dolgokkal szolgálni, amik egy csoportnak hasznosak vagy ilyesmi.. Szerintem..


Bocs, ha túl izé volt, de elég nehéz megfogalmazni..

andariel írta: Hogy azoknak a véleménye számít, akik deprszziósak. Hogy azt, aki nem akar az lenni, lenézik. Gyerekesnek tartják. Talán még nem gondoltak bele az illetők, de ezzel egyes embereknek a lelkébe gázolnak. Emiatt kerestem fel már pszichológust is. A közérzetem romlik. Kicsinek és elveszettnek érzem magam. Ez mi? Talán jó? Szerintem nem. Nekem egyáltalán nem tetszik. És nem is akarom ország-világnak megmondani, hogy hajdejónekem, mert romlik a közérzetem. Úgy vettem észre, itt bizonyos körökben márpedig ez a divat. Mi lenne, ha megtanulnánk gondolkodni? Minden szavunkra ügyelni, nehogy megbántsuk a másikat, ugyanakkor igazat is mondjunk? Nagy kérés ez???

Ha rám hallgatsz, maradj meg olyan mosolygósnak, amilyennek ismerlek

Egészségügyis lévén, Kincső írását alátámaszthatom... ehhez persze nem kell egészségügyisnek lenni...

Magam is próbáltam, próbálok segíteni másokon, és nem könnyű, főként, ha az illető nem hagyja, hogy segítsenek rajta. Ez mindig is problémát jelentett, és nem csupán a depresszió, hanem bármely betegség kezelésénél.

Az esetek többségében két "útról" beszélhetünk... az egyik amikor az illető, maga is szeretne kikerülni az adott helyzetből, a másik ennek az ellenkezője. Amig az egyén nem dönt úgy, hogy a "jobbik útra" lép, nagyon nehéz segíteni, csak-nem lehetetlen. A "segélykiáltások" gyakran apró jelek, melyek nem mindig egyértelműen kivehetők. Ennek ellenére az a véleményem, hogy segítenünk kell egymáson ahogy tudunk, ahogy tőlünk telik, sőt "kötelességünk" segíteni (ez utóbbit, kissé félve jegyzem meg, lehet vele vitatkozni... mindenesetre én így gondolom).

Annyi rossz van a világban, a médiából áradó öldöklés, és a balesetek annyira hétköznapivá válltak, hogy már meg sem tudunk döbbenni, és elgondolkozni sincs kedvünk ezeken a rémségeken. Mindez közhelyként hangozhat, és talán az is, még sem vesszük észre - csupán kevesen - azt a pusztítást, amit végzünk. Az aláírásomban lévő idézet is erre utal... A világ megváltozott... ez a - pozitívnak koránt sem nevezhető - változás valóban érezhető a környezetünkben, és ez a folyamat egyre gyorsul. Értve ezt a nem csupán a természetre, hanem az emberekre is, hisz oly sok erény, jóság és az empátia nagy része is kiveszett belőlünk. Vannak akik észreveszik ezt, de nagyon kevesen vannak akik tesznek is ez ellen (igyekszem úgy élni, cselekedni, döntéseket hozni, hogy magam is ide sorolhassam)
Személy szerint enegm, a világ jelen helyzete nagyon elszomorít.

Csak rajtunk múlik, hogy alakul a jövőnk. Tegyünk hát érte!

Szerintem az "olyan depi vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek" című dolog az észjátszás, amit viszont ide szoktak beírni az ettől eltér. Persze mindenkinek a saját baja a legnagyobb. Van egy mondás mely szerint ha minden ember kiakaszthatná a kerítésre a problémáit és szabadon választhatna a többieké közül, visszavenné a sajátját. A mondás nem, szó szerint így szól, nem emlékszem rá pontosan. A lényeg, hogy mindnkinek ott van a vállán a saját zsákja, csak valaki jobban bírja, valaki kevéssé. Aki jobban bírja annnak meg segítenie kell, hogy a másik is tudjon depressziómentesen élni.

trinkler írta: Szerintem meg a depi egy észjátszás...egy amolyan "segítség, figyeljenek rám" dolog... holott, aki számít, az figyel anélkül is, csak sokan ezt későn veszik észre....

Sztem ez meg egy ítélet...
Én nem mondanék ilyet, főleg számomra ismeretlen emberekre. Hiszen nem tudhatom miért mondják rá vagy mondja magáról. De az állapotot nagyjából körül lehet határolni közérzetben, gondolkodásban...
Egy kis odafigyelés egymásra, és máris nem kell beszélnünk ilyesmiről.
Inczyvel is egyetértek, mint általában .

Ahogy így olvasgattam, szinte mindenkinél láttam a hozzászólásában igazságot. Elég sok oldala van az ilyesminek...
Viszont Dodieval beszélgettem a minap arról, h mennyire dobálózunk mindannyian a depresszió, a depi, meg a szeretet szavakkal...
Aztán minden ember más. De nem képesség, hanem látás hijján vannak egyesek. Legalábbis szerintem... Bármire képesek vagytok. Csak fel kéne ezt ismerni.

"Bizonygasd saját korlátaidat, és szert teszel rájuk." (Richard Bach)

Szerintem meg a depi egy észjátszás...egy amolyan "segítség, figyeljenek rám" dolog... holott, aki számít, az figyel anélkül is, csak sokan ezt későn veszik észre....

Gandalf írta: Tény, hogy jóval egyszerűbb kéjelegni a szenvedésben, mint kilábalni belőle, s könnyebb ezt az utat választani, mint erőt venni magunkon. Nekem is voltak önsajnálkozó, szenvedős korszakaim (főleg kamaszkoromban), de ezt a szplín-érzést, ezt a világfájdalmat már túlléptem. Semmi szükségünk rá. Csak a tehetetlenségünket bizonyítja. Ráadásul, mint lentebb kiderült, másokat is érzékenyen érinthet ez a fajta önzőség.

És sokkal egyszerűbb úgy élni, h nem vagy depis. Főleg azután, h már tudod, milyen az. Nekem az elmúlt 4 évem volt depi, és most, hogy már ki tudom mondani, h nem vagyok depis, sokkal egyszerűbb az életem, és visszagondolva tudom, hogy mennyi helyen elrontottam, és mi mindent csinálhattam volna másképp... Azóta tudok örülni sokmindennek, és így könnyebb az élet.
Viszont hozzá tartozik, hogy nem egyedül lábaltam ki belőle. Voltak segítőim, akiknek nagyon sok hálával tartozom. És ők (majdnem) mind tudták, hogy milyen helyzetben vagyok, és tudatosan segítettek. És szerintem minden depisnek szüksége lenne ilyen embereknek, akik felvállalják, hogy igenis segítenek nekik. Mert a depiből elég nehéz egyedül kilábalni... sőt, talán lehetetlen..

Andariel: sajnos olyan világban élünk, ahol sokan nem érzik jól magukat a bőrükben ezzel még nem is volna semmi baj. A baj ott kezdődik, amikor az emberek presztízskérdést csinálnak abból, hogy kinek a depressziója nagyobb, igazibb és überelni próbálják egymást, nem segíteni a másiknak. Inkább nem is írok olyankor, ha huzamosabb ideig rossz a kedvem, nem sezretem másoknak mondogatni az csak teherként jelentkezik másoknál. (de hülyén fogalmaztam:-)).

estelio: nem azt mondtam, h minden depis ilyen, és örülök, hogy te nem vagy az )))
gandalf: köszönöm )
estelio: írj egy privit, ha valami problémád van! [size=9:2605gf8h]szívesen segítek...[/size]
Andariel

Bocsánat hogy hozzá merek szólni a témához.
én magamra vettem az előbbi hozzászólást, és csak annyit mondanék. nem mindenkinél divat a depresszió. engem két évvel ezelőtt úgy a sárba tiport egy srác hogy azóta sem tudtam felállni. a fájdalom amit okozott nekem olyan nagy volt hogy lehet néhányan nem hiszik el de lehet érezni. erre jöttek még a családi problémák hagy ne mondjam mik. és az emberi rosszaság.
én nem nézek le senkit, mert én vagyok inkább lenézni való, hogy nem vagyok képes túllépni a múlton.
nézzétek le inkább azokat akiknek hiába van rengeteg pénzük nem segítenek a szegényeken. vagy azokat akik gyűlölködnek és háborúznak.
majd ha az emberek között nem lesz annyi gyűlölet és képesek leszünk bízni egymásban akkor én is fejet hajtok. de nem igazán úgy látom a dolgoakt hogy az emberek annyira szeretni akarják egymást. engem már kiutáltatok, nem érdekes.
az emberi történelemben mindössze 365 olyan nap volt amikor sehol nem volt háború a földön. egy év. azért ez elszomorító.
[size=9:k7ovyege]jézus magára vállalta az emberek bűneit. én nem vagyok jézus.
lehet hogy az ember nem is az isten hanem az ördög teremtménye és az emberek jajszavából táplálkozik[/size]

Sok hónapja tervezem ezt a kis gondolatsort beírni ide, de eddig nem mertem. Tagadjatok ki, csináljatok akármit, de ezt akkor is ki kell adnom magamból.

Szóval...Először, amikor jöttem az MTT-be, nagyon örültem, hogy vannak még ilyen elvarázsolt emberek, mint én. Az ember örül, ha nincs egyedül. Aztán teltek-múltak a hónapok, és lassan jobban beleláttam a dolgokba. Az egész hierarchia-rendszerbe, meg minden. Egyfelől itt van a hivatalos oldal: a tudás alapján való megítélés. Ez nagyon tetszik, de igazából nem csak erről van szó. Ugyanis itt van még a másik oldal is: a depresszió. Ismerős, ugye? Szerintem minden MTT-s találkozott már vele közvetve, vagy közvetlenül. Azon viszont komolyan meglepődtem, hogy ebből is kialakulhat valamiféle hierarchia. Hogy azoknak a véleménye számít, akik deprszziósak. Hogy azt, aki nem akar az lenni, lenézik. Gyerekesnek tartják. Talán még nem gondoltak bele az illetők, de ezzel egyes embereknek a lelkébe gázolnak. Emiatt kerestem fel már pszichológust is. A közérzetem romlik. Kicsinek és elveszettnek érzem magam. Ez mi? Talán jó? Szerintem nem. Nekem egyáltalán nem tetszik. És nem is akarom ország-világnak megmondani, hogy hajdejónekem, mert romlik a közérzetem. Úgy vettem észre, itt bizonyos körökben márpedig ez a divat. Mi lenne, ha megtanulnánk gondolkodni? Minden szavunkra ügyelni, nehogy megbántsuk a másikat, ugyanakkor igazat is mondjunk? Nagy kérés ez???

(Akinek nem inge, ne vegye magára)

Andariel

Cicaful írta: Ma álljatok meg pillanatra.
Gondolkozzatok el.
Gyújtsatok egy gyertyát.
Mindezt azért, hogy soha többé ne történjen meg, ami töb, mint 60 éve elkezdődhetett........

És ebebn mindig az egyénnek van a legnagyobb szerepe. Mert a közösség egyénekből áll, és az egyén gondolatai mindig hatnak a másik emberre. Ha tömeg van, az már befolyásolható. Infekció.

Minden csoport elleni gyűlöltenek talán a következő(k) az alapjai:
- ő valamiért jobb helyzetben van, mint én, és ő vetet el az én lehetőségemet (legyen ez fizikális vagy szellemi terület)
-akinek más a véleménye, nézete, vallása, az szükségszerűen ellenem van, el akar engem pusztítani, tehát jogom és kötelességem védekezni
-x csoport ilyen és oylan, az ellened is van és ellenem is, védekezzünk

Biztos ez? Miért rosszabb a más? miért biztos, hogy támadni akar? Miért van az, hogyha van valakinek lehetősége, de nem él vele, akkor azt hibáztatja, kai élt vele? Miért mindig a másik ahibás a saját bajomért, ha nem ő okozta?

Miért olyan gyenge az ember, hogy saját életének jobbá tételére csak a másik elpusztítást látja?

Minden közösség ugyanazon az elven működik. Markáns differenciák csak nagyságrend szerinti méretkülönbségekből adódnak (máshogy szerveződik tíz ember, mint tízezer)

A kialakulás okán ugyan vannak különbségek, de idővel ezek elkopnak. A személyes kapcsolatok valamelyest üresednek, az idegenek jobban megismerik egymást. Minden egy bizonyos "középérték" felé tart.

Minden közösségnek vannak tekintélyelv szerinti (választott vagy kialakult) vezetői, követői és "anarchistái". Kialakulnak mikroközösségek, amelyeknek szintén vannak saját vezetői. és ezek között elentétek születhetnek (nem követelmény, de gyakori). A mikroközösségeknek erős véleményformáló ereje van, de ezek a vélemények csak ütköztetés esetén válnak markánssá. A nagy közösségben csak kifelé egységes a társaság, belül nagyon erős a differenciálódás (minél nagyobb a közösség, annál inkább).

Vannak folyamatos be- és kiáramlók, a mennyiségi változással pedig a minőségi változás is megjelenik. Ha pl. egyre több bulis ember jön, akkor az egész közösség bulivonala erősödik, ha pedig elmélkedők jönnek, akkor a sakkör erősödik.

Érdeklődési kör szerint is szinteződhet. Lehet pl tíz ember, akik közül öten zene okán, négyen politikai állásfoglalás miatt, hárman vallási okokból, hatan filmpreferencia miatt és öten divatkövetés szerint lesznek együtt - ha pedig van pl két ember, aki ezekből három okból is közösséget állal a másikkal, ott komolyabb emberi kapcsolat kialakulására van lehetőség.

Általában a közösségeket a célja szerint határozzák meg, de ezek valójában csak azt a kört határozzák meg, ahonnan "merítünk", azaz hogy milyen emberek kerülnek bele. A tétovák között is vannak, akik saját stílusukon belül vezetővé válhatnak. Csak meg kell hogy találják a helyüket.

Folytatás csak ha a téma megkívánja.