- Hozzászólások: 910
- Köszönetek: 0
Gondolatok
- Álmos
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Hogy kiválasztott Nép?
Úgy érzem túlságosan emberi tulajdonságokkal rendelkezik már ez az Isten...
Huhú
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Penngaladiel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2130
- Köszönetek: 0
Róm. 10.17-11.12
A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.
Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.” De tovább kérdem: Izráel talán nem értette meg? Először is ezt mondja Mózes: „Titeket egy olyan néppel teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, értetlen néppel haragítlak meg titeket.” Ézsaiás pedig nyíltan beszél, és így szól: „Megtaláltak azok, akik engem nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem tudakozódtak utánam.” Izráelről viszont így szól: „Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé.”
Azt kérdem tehát: elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből. Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. [...] Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint; ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem.
Mi tehát a helyzet? Amire Izráel törekedett, azt nem érte el. A kiválasztottak azonban elérték, a többiek pedig megkeményíttettek, ahogyan meg van írva: „Adott nekik az Isten bódult lelket, olyan szemet, amellyel nem láthatnak, és olyan fület, amellyel nem hallhatnak mindmáig.” Dávid is ezt mondja: „Asztaluk legyen számukra csapdává és hálóvá, megbotlássá és megtorlássá. Homályosodjék el szemük, hogy ne lássanak, és hátukat görnyeszd meg egészen.”
Kérdem tehát: azért botlottak meg, hogy elessenek? Szó sincs róla! Viszont az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket. Ha pedig az ő elesésük a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a pogányok gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Kincső
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Penngaladiel: De a zsidók nem hisznek Jézus megváltásában, mégis ők a kiválasztott nép. Akkor most mi van? :hein:
Inkább most nem írok többet, mert félek hogy túlságosan belegabalyodnék...
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Penngaladiel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2130
- Köszönetek: 0
De hát ez eddig is így voltDarkman írta: No jó, azt hiszem lezárom a dolgot részemről mert már abszolút külön utakon vándorlunk
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Álmos
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 910
- Köszönetek: 0
Penngaladiel írta:
Nem szükséges azt gondolni, hogy egyek vagyunk ahhoz, hogy az önzést legyőzzük. "Szeresd felebarátodat, mint magadat"Darkman írta: Képzeld csak el, mennyi probléma adódott a különállóság érzéséből. Ma már divatba jött a szingliség is, egyre több elválás, az emberek egyre önzőbbek lesznek. Ez abból az illúzióból fakad, hogy mi különállóak vagyunk egymástól.
No jó, azt hiszem lezárom a dolgot részemről mert már abszolút külön utakon vándorlunk
Áldás kísérje utadat
ÜDvike
Darkman
Huhú
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Penngaladiel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2130
- Köszönetek: 0
Isten mindenütt jelen van. De ez nem azt jelenti, hogy mindenben ott van, vagy minden Ő.Alyr Arkhon írta: Isten mindenütt ott van, vagy sehol.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Namarie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 4775
- Köszönetek: 0
Rabindranath Tagore írásait is ajánlom a témában.
"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Penngaladiel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2130
- Köszönetek: 0
Nem szükséges azt gondolni, hogy egyek vagyunk ahhoz, hogy az önzést legyőzzük. "Szeresd felebarátodat, mint magadat"Darkman írta: Képzeld csak el, mennyi probléma adódott a különállóság érzéséből. Ma már divatba jött a szingliség is, egyre több elválás, az emberek egyre önzőbbek lesznek. Ez abból az illúzióból fakad, hogy mi különállóak vagyunk egymástól.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alyr Arkhon
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Isten mindenütt ott van, vagy sehol.
Azt hogy mért hagyta megtörénni a szörnyű dolgokat, nem kérdezném, hanem inkább azt, hogy milyen szörnyű dolgoktól kímélt meg ezáltal?
(bár azért... van amitől megkímélt. A náciknak egy tévedés miatt nem lett atombombájuk...)
"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/
"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Álmos
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 910
- Köszönetek: 0
" Kerestelek a hegyekben, a patakokban, a síkságokon, de nem találtalak.
Kerestelek a kereszten, s ellátogattam Mekkába is, de nem leltelek sehol.
Megkérdeztem filozófusokat és bölcseket is, tudják-e vajon hol kutassalak, de nem tudták a választ.
Végül a szívembe pillantottam, s Te ujongtál, hogy megtaláltalak. Sehol másutt nem kerestelek már tovább.."
Huhú
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- kriszana
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- A válasz az, hogy talán. És ez végleges.
- Hozzászólások: 1796
- Köszönetek: 0
Érdemes az előző könyveivel kezdeni, sorrendben(mert így sokkal érthetőbb):
Jonathan, a SIRÁLY
ILLÚZIÓK
HÍD az örökkévalóságon át
Minden és mindenki EGY
Búcsú a biztonságtól
Eddig ezek jelentek meg magyarul. Ajánlom mindenkinek.
"There is only one journey. Going inside yourself." (Rainer Maria Rilke)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Álmos
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 910
- Köszönetek: 0
Penngaladiel írta: Hogy lehetne személyes, ha minden és mindenki benne van? Elég skizofrén állapot lenne
Attól még, hogy nem hallod a sejtjeid beszédét, nem biztos, hogy nem is rendelkeznek önálló tudattal.
Pont ez a lényeg. Isten EGY személy! Mi pedig, akik az anyagi világ illúziójában élünk, azt hisszük, mindenki különálló, szuverén egyén. Pedig nem, hiszen mindannyian Isten részei vagyunk, márpedig akkor ha Isten EGY, akkor mi is egyek vagyunk!
Képzeld csak el, mennyi probléma adódott a különállóság érzéséből. Ma már divatba jött a szingliség is, egyre több elválás, az emberek egyre önzőbbek lesznek. Ez abból az illúzióból fakad, hogy mi különállóak vagyunk egymástól.
Abban a pillanatban viszont, amikor valaki felismeri azt hogy EGYEK vagyunk, már nem fogja a szennyvizet a Balcsiba engedni, mert tudja, hogy ezzel árt másoknak, s mivel a mások is ő, hiszen mindenki EGY, így magának is árt!
Ámen
Huhú
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Álmos
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 910
- Köszönetek: 0
varda írta: Persze, nem is, csak része vagy Istennek, nem maga Isten, de nem is vagy tőle különálló. Szerintem Darkman is ezt akarta mondani, nem pedig azt, hogy van Isten, van Varda isten, Darman isten, Pennie isten, mammutfenyő isten..., hanem inkább azt, hogy ezen utóbbiak mind az Isten egy-egy része, megnyilvánulási formája. Ők maguk nem azonosak Istennel, mert csak részei, de nem is különállóak tőle, pont mert részei.
Vagy félreértlek Darkman?
Nem dehogy Épp ez a paradoxon: Isten a Minden, tehát én annak része vagyok. Mondhatni egy jó hasonlattal: Isten az emberi test, az ember pedig a sejt
Huhú
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Penngaladiel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2130
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Varda Tintallë
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Penngaladiel írta: Isten egy szuverén, személyes lény, akarattal, vágyakkal, szeretettel, nem egy személytelen massza, ami "mindenből" áll.
:hein: Neked, miért tűnik, úgy, hogy Isten ettől személytelen masszává válik? Számomra nem az.
Namárie!
Varda Tintallë
I anwe harya limbe antar... / Az igazságnak sok arca van...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Penngaladiel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2130
- Köszönetek: 0
Darkman valóban valahogy így értette, de én ezt nem így gondolom. Isten bennem van, a bennem lakó Szentlélek által, és én Krisztusban vagyok, tehát Istenben. Tőle függök, mint mindenki más. De nem én magam vagyok Isten, nem vagyok a része, mint ahogy semmi anyagi nem része Istennek. Ő kívül áll anyagon, időn és téren. Isten egy szuverén, személyes lény, akarattal, vágyakkal, szeretettel, nem egy személytelen massza, ami "mindenből" áll.varda írta: Persze, nem is, csak része vagy Istennek, nem maga Isten, de nem is vagy tőle különálló. Szerintem Darkman is ezt akarta mondani, nem pedig azt, hogy van Isten, van Varda isten, Darman isten, Pennie isten, mammutfenyő isten..., hanem inkább azt, hogy ezen utóbbiak mind az Isten egy-egy része, megnyilvánulási formája. Ők maguk nem azonosak Istennel, mert csak részei, de nem is különállóak tőle, pont mert részei.
Bármit is talált Darky, biztosan nem azt, amit én
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Penngaladiel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2130
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Estel Adániel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2982
- Köszönetek: 2
Mornie utúlië! Believe and you will find your way
Mornie alantië! A promise lives within you now
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Varda Tintallë
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Namárie!
Varda Tintallë
I anwe harya limbe antar... / Az igazságnak sok arca van...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Estel Adániel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2982
- Köszönetek: 2
avagy: Ha Isten úgyis minden, minek keressem?
Sosem lehet valóban megtalálni azt, ami "minden"...
"Ha a világ rigó lenne, kötényemben ő fütyülne
Éjjel-nappal szépen szólna, ha a világ rigó volna
De ha a világ rigó lenne, kötényembe nem is férne
Kötényem is honnan volna, ha egész világ rigó volna?"
Darky: Ne add fel, keresd Őt tovább! Ő is keres Téged...
Mornie utúlië! Believe and you will find your way
Mornie alantië! A promise lives within you now
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Varda Tintallë
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Vagy félreértlek Darkman?
Namárie!
Varda Tintallë
I anwe harya limbe antar... / Az igazságnak sok arca van...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Penngaladiel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2130
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Álmos
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 910
- Köszönetek: 0
Namarie írta: Darkman! Kérlek, ne sértődj meg, de a sok partner nem a tapasztalatsterzés szempontjából hasznos, hanem a promiszkuitás felé vezető út. Ennek pedig elég súlyos testi és lelki következményei lehetnek. Szerintem azzal, hogy nincs sok partnered, magadat és a másik felet tiszteled meg. Ami elhagyhatatlan a dologból, az a szeretet. Bensőséges kapcsolat nem alakulhat ki úgy, hogyha állandóan tapasztalatot szerzel. /Remélem, nem a tantrikus dolgokat értelmezed a magad felfogása szerint./
Darkman: számodra Isten= Minden és/vagy mindenben megnyilvánul?
A sok partner nem feltétlenül vonja maga után a lelki éretlenséget! Én nem trófeagyűjtésről beszélek, hanem tapasztalásról. Ami egy VELEJÁRÓJA a kapcsolatoknak! Nem az oka, hanem a velejárója. Az ok az hogy szerelmes leszek. Ennyi. Nem értem ebben mi a rossz?
Darkman: számodra Isten= Minden és/vagy mindenben megnyilvánul?
Mi a különbség? A Mindenben minden benne van. Például az is, hogy én Isten vagyok. Meg te. Meg Pennie. Meg Dés. Meg a magyar szürke. Meg a mammutfenyők. Meg.... minden. Olyan eccerű
Huhú
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Antares
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK4
- Hozzászólások: 150
- Köszönetek: 0
Tégy amit akarsz, csak ne árts másoknak
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Penngaladiel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2130
- Köszönetek: 0
Nem, október 31. De a nov. 26-i sem rosszAntares írta: ...a nov.26-ira gondolsz?
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Namarie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 4775
- Köszönetek: 0
Darkman: számodra Isten= Minden és/vagy mindenben megnyilvánul?
A bűn kérdéséhez: azért nem szabad kihagyni a szabad akaratot, ami miatt választani tudunk jó és rossz között.
A Nietzsche- értelmezésekkel vigyázzunk. Meg kell nézni azt is, mit miért állít, és mit ért ezalatt.
Lamorak: Platón ma is igaz... Félelmetes, nem? Szerinted változtak a dolgok azóta? Tudom, hogy volt egy középkor, reneszánsz, jópár háború, de néha az az érzésem, hogy ma is ugyanolyan a világ, csak más köntösben. /Ha gondolod, kifejtem bővebben is, mert így jól elkent a dolog./
"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Ringbearer
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2388
- Köszönetek: 0
"Be the change you want to see." Gandhi
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Álmos
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 910
- Köszönetek: 0
Brandir írta: Darkman:
Leesett! Ajánlom néked Aláírásnak:
Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.
Kira Ez a válaszom:
" Én Istent hiszem, ha van, ha nincs,
ne fáradjon értem.
Sok tennivalóm éppen úgy sincs,
hiszen őt látom meg MINDENBEN. "
Huhú
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Penngaladiel
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2130
- Köszönetek: 0
Mint már írtam, egységes nézet nincs, de ha akarod, összegyűjtöm a rájuk vonatkozó igerészeket, és leírhatom az én véleményemet. Csak nem tudom, mikor lesz rá időm...Lamorak írta: Nem, hanem mondjuk a Tolkien által is sokszor hivatkozott germánokra és északiakra. De akár a görögökre is gondolhatok, hiszen emberáldozat náluk sem volt (legalábbis olyan nemigen, amiről biztosan tudnánk, bár vannak jelek)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Brandir
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK5
- Hozzászólások: 282
- Köszönetek: 0
"Isten miért hagyta, hogy..."
Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
..................................
..................................
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.
Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
Darkman:
Leesett! Ajánlom néked Aláírásnak:
Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.
Uff, Brandir
"Égig az a fa ér, amelyikről elhisszük."
S.P.Q.L
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.
Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.
A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.