Vallás

Számomra, miután elég régóta és elég aktívan foglalkozom ezoterikus dolgokkal, ezek hiánya különösebb lenne, mint a meglétük. És a világ logikusabb is így - nem véletlen, hogy a felvilágosult emberi értelem nem tudja elfogadni/befogadni, hogy a világ megismerhetőségének van határa. Hiszen változik is.
A vallások az én szememben egy-egy magyarázatrendszert nyújtanak az ismeretlen dolgok felfoghatóvá vagy leképezhetővé tételére. És ide jön a "hogyan képzelem el Istent" kérdés: Isten "képe" csak olyan absztrakciók kombinációjából alakulhat ki, amelyet már korábban megismertem. És ahogy gyarapszik az ismerethalmazom, újra és újra rájövök: "de naív voltam fél évvel ezelőtt..."

Telcontar írta: Én mindig - és nagyon sok helyről - azt hallottam, hogy ha hirtelen csend áll be a társaságban, akkor mondják, hogy angyal szállt át a szobán.

Igen, igen ezt én is, meg a huzatos formát is, amit korábban írt Álmos. Voltál már úgy, hogy ott voltál egy eseményen, amiről tudtad, hogy valami sántít benne, és egyszercsak úgy érezted, mintha valaki a hátad mögött állva a vállaidra teszi a kezét és finoman megpróbál elfordítani? Vagy, amikor belépsz egy látszólag teljesen üres templomba, és mégis az az érzésed hogy valami van ott, nem látod, de érzed, és szinte tapintani lehet a levegő tömörségét, miközben elfog valamiféle öröm, egy ujjongás és nem tudod miért?

Én mindig - és nagyon sok helyről - azt hallottam, hogy ha hirtelen csend áll be a társaságban, akkor mondják, hogy angyal szállt át a szobán.

Ja, amit az egyik hindu mesterem mondott:
Az a különböző a nyugati vallásoknál, hogy csak egy halottat
tudnak szentté avatni. Keleten ez nem így van.

Van még egy alapvető különbség. A keleti emberek belülről kifelé gondolkodnak, míg mi nyugatiak kívülről befelé. A harmónia a kulcsa a zárnak,amit mi feszegetünk.

Imare: furcsa, hogy embereknek tényleg vannak élményeik.
A nővérem megálmodta, hogy meghal a nagymamám, meg ilyenek...
Én régen Jézussal álmodtam, olyanokat, hogy a fejéből vér folyt,
meg a halotti lepeplről álodtam sokat, és nagyon féltem tőle.

Sztem Istent nem kell túl nagynak képzelni. Ő a Szeretet.
És ennél jobban nem kell túlmagyarázni a dolgot.
Zarándok, ha tudod mi a Szeretet, és hiszel benne, akkor már
tudod hogy mit értek ez alatt.

Egy furcsa dolog történt a barátnőmmel: Látott egy Jézus életéről
szóló filmet, na meg a Jézus Krisztus Szupersztárt, és hívő lett.
Vannak nála ilyen korszakok, de ez most nagyon komolynak tűnik
olvassa a bibliát, és azt mondta nekem hogy nagyon szereti Jézust!
Nagyon meglepett, de annyira őszintén beszélt, hogy csak néztem.
Ami viszont nagyon-nagyon elszomorít, hogy a szülei pedig
ezért állandóan veszekszenek vele. De nagyon durván, ismerem az anyját.
És próbálják lebeszélni, de miért?! ezt magyarázza el nekem valaki!

A másik: a Jézus Krisztus Szupersztár szerintem egy olyan mű, amit
mindenkinek látnia kéne, mert nagyon jó.
Imádom benne Júdás, és Pilátus jellemét, na meg persze Jézusét.
És ebben a modern felfogásban én is hiszek abban, hogyha más
nem, de volt egy ilyen nagyon bölcs ember, aki tanított.
Csakhát neki is meg kellett halnia, mert ilyen az ember.

Ja, amit az egyik hindu mesterem mondott:
Az a különböző a nyugati vallásoknál, hogy csak egy halottat
tudnak szentté avatni. Keleten ez nem így van.

Na jó, rámjött filozofálgathatnék, leállok.

Zarándok írta: Haj, de kár, hogy ehhez én túl realista vagyok...

????? nem lehetsz annyira túlságosan realista, ha hiszel Istenben. Én úgy tapasztaltam a kőkemény realisták csak magukban hisznek, Istenhez kell egy pici idealizmus, hogy el tudd fogadni létezik valami, ami sokkal hatalmasabb, mint az ember...

Haj, de kár, hogy ehhez én túl realista vagyok...

A régi népek szerint, amikor a család együtt töltött egy csodálatos estét a kandalló körül, és mindenki boldognak és nyugodtnak érezte magát, a huzat néha-néha kinyitotta az ajtót. Ekkor azt mondták, hogy egy angyal szállt át a szobán.

Angyalok pedig vannak [/quote]

A nagymamám is hasonlót mesélt a huzatra. Vannak bizony, van amelyik önként vállalja, hogy segít, mert úgy érzi meg kell tennie, de vannak akikeknek ez a feladatuk, ezért vannak. Ha csendben leülsz egy nyugodt helyre, és meghívod őt, érezni fogod, hogy melletted van.

Zarándok írta: Hmmm. Ez elgondolkodtató volt. Tulajdonképpen a keresztény vallással az a bajom még mindig , hogy rém ellentmondásos. Talán kissé túl reálisanképzelem el az egészet. De Isten nekem nem lehet olyan megfogható személy, mint nektek, mert amíg nem tudod, hogy nekkora a világ, addig nem tudod azt, sem, hogy te mekkora vagy benne. Ha Isten egy igazán felső erő, akkor mi még nem vagyunk képesek felfogni a méreteit. Ezért mondom, hogy Isten az energia. Mert belőle épül fel a világ, és belőle épülünk fel mi is.
Más: éreztétek má úgy, hogy egy rég halott személlyel kapcsolatban álltok?

Igen. Én már igen. A legjobb barátom, miután meghalt eljött hozzám elbúcsúzni és elmondani miért ment el. És azt mondta, hogy vigyázni fog rám addig, amíg úgy látja szükségem lesz rá. Tényleg vissza is jött néhányszor, hogy átsegítsen egy olyan időszakon, amikor kis híján elvesztem. Nem múlik el úgy nap, hogy ne jutna az eszembe...
Az előzőekre csak annyit, képzeld magad egy hangyának, aki az ember lába előtt áll. A mi tudatuk behatárolható egy kis négyzetbe, de Isten mindaz, ami a négyzeten kívül esik. A lélek, amit tőle kapunk születésünk előtt, egy kis rész őbelőle, erre vigyáznak a segítők. Olyan ez a lélek, mint egy csepp az óceánból, minden benne van, ami az óceánban is mégsem nevezheted annak, de amikor visszatér az óceánba, nem tudod megmondani, melyik csepp volt az. Isten így tanul rólunk, mi pedig így érezhetjük őt. Mindig ott van mindenhol, mindenben, ami él.

Hmmm. Ez elgondolkodtató volt. Tulajdonképpen a keresztény vallással az a bajom még mindig , hogy rém ellentmondásos. Talán kissé túl reálisanképzelem el az egészet. De Isten nekem nem lehet olyan megfogható személy, mint nektek, mert amíg nem tudod, hogy nekkora a világ, addig nem tudod azt, sem, hogy te mekkora vagy benne. Ha Isten egy igazán felső erő, akkor mi még nem vagyunk képesek felfogni a méreteit. Ezért mondom, hogy Isten az energia. Mert belőle épül fel a világ, és belőle épülünk fel mi is.
Más: éreztétek má úgy, hogy egy rég halott személlyel kapcsolatban álltok?

Ilmarë írta: Az eléggé bonyolult lenne. Nem tudom pontosan mi történt, vagy hogyan csak azt, hogy kis híjján meghaltam. Sötét volt, féltem, de egyszercsak fény jelent meg a sötétben, és egy alak, aki átfogta a vállamat és mesélt, mesélt szavak nélkül. Azt mondta erősnek kell lennem, vissza kell mennem és hogy neki velem kell maradnia, amíg a testem meg nem öregszik és gyenge nem lesz. Erő áradt belőle és végtelen szeretet, biztonságban éreztem magam és nem akartam mást csak vele lenni. Ő magába ölelt és én arra tértem magamhoz, hogy sikít egy hang a fejemben, mint egy vészcsengő és próbálok levegőt venni, de csak mozog a tüdőm le fel, de nincs benne oxigén. Az izmaim merevek voltak, a tagjaim jéghidegek, a szívem meg úgy vert, hogy azthittem felrobban a mellkasom. Azóta velem van, s azután az éjszaka után nagyon sokáig tanított még.
Te döntöd el, hogy elhiszed e vagy sem, de így volt. Ezt tapasztaltam, és ha más nem is én hiszem, hogy a segítőm nem hazudott.

A régi népek szerint, amikor a család együtt töltött egy csodálatos estét a kandalló körül, és mindenki boldognak és nyugodtnak érezte magát, a huzat néha-néha kinyitotta az ajtót. Ekkor azt mondták, hogy egy angyal szállt át a szobán.

Angyalok pedig vannak

Megosztanád velünk ezt a halálközeli élményt részletesebben?! Persze, ha nem vagyok túl tolakodó, de engem személy szerint érdekelnének a részletei is- márcsak azért is, hogy meddig jutottál el és hogyan tudsz egy ilyen konkrét Isten és túlvilági képről.[/quote]

Az eléggé bonyolult lenne. Nem tudom pontosan mi történt, vagy hogyan csak azt, hogy kis híjján meghaltam. Sötét volt, féltem, de egyszercsak fény jelent meg a sötétben, és egy alak, aki átfogta a vállamat és mesélt, mesélt szavak nélkül. Azt mondta erősnek kell lennem, vissza kell mennem és hogy neki velem kell maradnia, amíg a testem meg nem öregszik és gyenge nem lesz. Erő áradt belőle és végtelen szeretet, biztonságban éreztem magam és nem akartam mást csak vele lenni. Ő magába ölelt és én arra tértem magamhoz, hogy sikít egy hang a fejemben, mint egy vészcsengő és próbálok levegőt venni, de csak mozog a tüdőm le fel, de nincs benne oxigén. Az izmaim merevek voltak, a tagjaim jéghidegek, a szívem meg úgy vert, hogy azthittem felrobban a mellkasom. Azóta velem van, s azután az éjszaka után nagyon sokáig tanított még.
Te döntöd el, hogy elhiszed e vagy sem, de így volt. Ezt tapasztaltam, és ha más nem is én hiszem, hogy a segítőm nem hazudott.

Ilmarë írta: Zarándok: engedd meg, hogy én is hozzászóljak a kérdésedhez, ami nagyon megfogott. Halálközeli élményemből fakadóan azt tudom neked mondani, hogy konkrétan pokol nem létezik. A lélek, ami Istentől ered, a test halála után, annak minden emlékével keveredve, visszatér Isten elé, hogy megmutassa mit tanult itt a Földön emberléte alatt. Minden lélek kap egy segítőt, aki vigyáz a testre, hogy a rá szabott időt ne idő előtt fejezze be. A poklot úgy képzeld el, hogy ez a lélek tudata arról, hogy nem volt méltó Isten szeretetére, mert földi léte alatt mindezt elpazarolta. Isten tudja ezt, és éppen ezért mindig a lélkre bízza a döntést, mert ő maga nem tudná bűntetni őt, de el kell fogadja azt a döntést, amit a gyermeke hozott. Éppen ezért a pokol az, hogy a lélek úgy dönt nem méltó arra, hogy Isten közelében maradhasson, s ezért tőle távol 'vezekel' próbálva megcselekedni mindazt, amitől megnyugvást lel és újra méltóvá válhat Isten színe elé állni. Hiszen a legnagyobb pokol, ha a gyermek nem érezheti Atyja biztonságot nyújtó oltalmát.

Megosztanád velünk ezt a halálközeli élményt részletesebben?! Persze, ha nem vagyok túl tolakodó, de engem személy szerint érdekelnének a részletei is- márcsak azért is, hogy meddig jutottál el és hogyan tudsz egy ilyen konkrét Isten és túlvilági képről.

Zarándok: engedd meg, hogy én is hozzászóljak a kérdésedhez, ami nagyon megfogott. Halálközeli élményemből fakadóan azt tudom neked mondani, hogy konkrétan pokol nem létezik. A lélek, ami Istentől ered, a test halála után, annak minden emlékével keveredve, visszatér Isten elé, hogy megmutassa mit tanult itt a Földön emberléte alatt. Minden lélek kap egy segítőt, aki vigyáz a testre, hogy a rá szabott időt ne idő előtt fejezze be. A poklot úgy képzeld el, hogy ez a lélek tudata arról, hogy nem volt méltó Isten szeretetére, mert földi léte alatt mindezt elpazarolta. Isten tudja ezt, és éppen ezért mindig a lélkre bízza a döntést, mert ő maga nem tudná bűntetni őt, de el kell fogadja azt a döntést, amit a gyermeke hozott. Éppen ezért a pokol az, hogy a lélek úgy dönt nem méltó arra, hogy Isten közelében maradhasson, s ezért tőle távol 'vezekel' próbálva megcselekedni mindazt, amitől megnyugvást lel és újra méltóvá válhat Isten színe elé állni. Hiszen a legnagyobb pokol, ha a gyermek nem érezheti Atyja biztonságot nyújtó oltalmát.

Zarándok írta: kicsit nem ide tartozik, meg lehet, h kicsit indiszkrét, de ti hogyan képzelitek el Istent? Előrebocsátom, h nem vagyok aeista, csak az igazi katolikus értelemben.
Csak egy halk kérdés: ha Isten minden meg tud bocsátani, akkor miért nincs mindenki a mennyországban? Azt mondtátok, hogy a bűnbánat hiányát nem tudja megbocsátani. De ha a szeretete végtelen, akkor ezt hogyhogy nem bocsátja meg? Ha valakinek végtelen a szeretete, akkor miért kell a pokol?

Isten mindenért megbocsát... Történetesen, ha bocsánatot kérünk tőle -Szerintem-...

Zarándok írta: kicsit nem ide tartozik, meg lehet, h kicsit indiszkrét, de ti hogyan képzelitek el Istent? Előrebocsátom, h nem vagyok aeista, csak az igazi katolikus értelemben.
Csak egy halk kérdés: ha Isten minden meg tud bocsátani, akkor miért nincs mindenki a mennyországban? Azt mondtátok, hogy a bűnbánat hiányát nem tudja megbocsátani. De ha a szeretete végtelen, akkor ezt hogyhogy nem bocsátja meg? Ha valakinek végtelen a szeretete, akkor miért kell a pokol?
Nme akarok belekötni, ezek csak kiváncsiságból fakadt kérdések. Bár az én hitem szerint Isten az energia, hiszen abból fakad az élet.

Egy nap a tanítvány odament a Mesterhez, és azt kérdezte tőle:
-Mester. Beszélj nekem Istenről. Hol lakik? Hogy néz ki? Mit csinál?
A Mester azt válaszolta:
-Menj és járd a világot, majd gyere vissza hozzám, és megmondom a választ.

A tanítvány így tett, s egy évig járta a világot. Felkereste a Mestert és ismét feltette a kérdést, mire a Mester a következőt válaszolta:
-Menj el újra, és járd a világot, majd gyere vissza hozzám, és megmondom a választ.

A tanítvány így tett, s megint egy évig járta a világot. Majd újra felkereste a Mestert, és ismét feltette a kérdést. A Mester a következőt válaszolta:
-És ismét térj utadra, járd a világot, majd térj vissza hozzám, és megmondom a választ.

A tanítvány harmadjára is így tett. Ismét felkereste a Mestert, de ugyanazt a választ kapta. Ingerültségében a következőket miondta Mesterének:
-3 évig jártam a világot, minden évben inam szakadtáig törekedtem arra, hogy megleljem Istent. Kutatva benéztem minden kő alá, minden barlangba, minden egyes bokorba. Megmásztam a hegyeket, beszélgettem az emberekkel, és 3 évi hosszas vándorlás után sem vagy hajlandó elárulni, kicsoda, micsoda ez az Isten, és hogy hol lakik?
Mire a Mester?
-Hogyan adjak neked választ, ha egyfolytában kérdezősködsz? Hogyan akarod meghallani a választ, ha kérdő hangod hangosabb mindenkiénél? Mondom neked, járd újra a világot, s ha visszatérsz hozzám, nem fogsz kérdezni semmit. Akkor tudni fogom és temagad is tudni fogod, hogy meglelted kérdéseidre a választ.


A halk kérdésedre:

Ha gondoltál már valakire, akit igazán szerettél, akkor a gondolatod bizonyára gyönyörű volt. De nem elégedtél meg ezzel. A gondolataid szárnyra keltek; kiszálltak a fejedből a nyelveden keresztül, és testet öltöttek földi valójukban. Vagyis készítettél neki egy ajándékot. Főztél egy jó vacsorát. Vettél neki virágot. Nem tudom. De a vágy, amely belülről fűtött, testet kívánt ölteni.
Isten gondolatai a te gondolataid. S hogy Isten vágya ne csak gondolat legyen, megszült Téged, hogy megvalósítsd az álmait. Ezért a Föld az ajándék, s Isten a gondolat. A Mennyország pedig eme kettős lét egyessége, amely az emberek születése óta Isten és teremtmény között köttetett.

Üdvi

kicsit nem ide tartozik, meg lehet, h kicsit indiszkrét, de ti hogyan képzelitek el Istent? Előrebocsátom, h nem vagyok aeista, csak az igazi katolikus értelemben.
Csak egy halk kérdés: ha Isten minden meg tud bocsátani, akkor miért nincs mindenki a mennyországban? Azt mondtátok, hogy a bűnbánat hiányát nem tudja megbocsátani. De ha a szeretete végtelen, akkor ezt hogyhogy nem bocsátja meg? Ha valakinek végtelen a szeretete, akkor miért kell a pokol?
Nme akarok belekötni, ezek csak kiváncsiságból fakadt kérdések. Bár az én hitem szerint Isten az energia, hiszen abból fakad az élet.

valóban megint megismételem, hogy Isten az végtelen szeretet, az ember pedig (főleg, amelyik nem akarja elismerni, hogy vannak bűnei, azaz hibái) megragadja Istennek ezt az aspektusát és aztán nem engedi el, figyelembe se vesz még egy csomó olyan dolgot, ami Isten lényegéhez tartozik. Akármilyen elszomorító (bár nem kéne, hogy az legyen) a keresztény Isten, Izráel Istene el is ítél, meg is büntet- nem egy példa volt már rá, ez letegadhatatlan tény. Ha egy idealizált Istenképet veszünk, akkor azt bele tudjuk ültetni a végtelen szeretet bársonyszékébe- hisz ez egy olyan Isten aki nem bántana azért, mert én vétkeztem. Ha pedig az élő Isten képét próbáljuk megragadni a Bibliából, akkor rájövünk, hogy Isten tud kemény is lenni a bűnösökkel, az igazságtalanokkal szemben, mert a szeretete nem türheti el a bünt, bünnel nem lehet igazán szeretni- a kettő nem fér össze. Én Isten örökkévaló szeretetét nem keverném össze az ember gyarló mindent tűrő szeretetével, Isten végtelen szeretete nem mindent tűrő, hanem hosszú tűrő és ez nem mindegy.

Igazad van, persze..
(tenném hozzá, egy szóval se állítottam, hogy pökhendi vagy!!)

Bocsáss meg, kicsit elkeseredtem ezek miatt a szörnyű dolgok miatt, hogy említetted, és rajtad vezettem le. Ne haragudj, átléptem a tisztességes vita kereteit.

Azért ez kicsit tényleg kellemetlen, mert:
a) Én eleve utálok vitatkozni, és nem is tudok túl jól.
b) Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb vitában a felek "elbeszélnek egymás mellett", és nem igazán jutnak dűlőre
c) Én is érzem, hogy ez észérvekkel nem alátámasztható, épp ezért nem túl jó a dolog.. senki se szeret kevéssé nyerő pozícióból vitázni... ugye, megérted?


Nini! Azt hittem, ezt senki se vette észre a Gondolatok-topicban! De jó!
Szóval ez jó érv? És mért az, ha megkérdezhetem?

Artemisz,

Te papokról beszéltél, márpedig azok is papok! Azt gondolom, hogy elég korrekt volt amit mondtam és nem pökhendi kötekedés ugyanis az ilyen mondatok nagyon veszélyesek tudnak ám lenni, hisz azt hangsúlyozzák, hogy egy hivatal viselője több mint a másik ember, hiába írod hogy nem az, ha Isten hívta meg őket akkor ezzel már többek. Annyira, hogy ne eshessenek ugyanolyan kritika alá mint a többi ember. Az egyház ezt csinálja, az ilyen papokat is védi (legalábbis az amerikai esetben ha jól emlékszem erről volt szó)

Ha te nem vagy hívő, és remény sincs arra, hogy elgondolkozz az érveinken, csak mindenbe belekötsz, akkor semmi értelme ide járnod.. persze ha ezt élvezed...

De nagyon is elgondolkodom, csak az a baj hogy az érveitek nem jók. Hidd el, hogy én nagyon is megértem és tisztelem az igaz hívőket, pusztán arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy észérvekkel alátámaszthatatlan amiket itt írtatok előbb.
A kereszténység szvsz csupán tettérvekkel támasztható alá. De ugyaninnen támadható is persze.

A vallástopikba ugye belefér a valláskritika?

Artemisz írta: Ismerek egy idős nénit, egyedül él, nincs gyereke, a rokonai az Alföldön. Néha átjárok hozzá, bevásárolok neki, de mióta Pesten vagyok, erre nem sok időm van.
Kertes háza van a néninek, meg szőlője is, és hát tudjátok, azzal mi dolog van. A házkörüli férfimunkákra egy hajléktalan pasat szokott megkérni, aztán fizet neki egy kis pénzt, meg vesz neki sört, főz neki ebédet, stb.
És ezt a pasast én is ismerem, és túlzás nélkül állíthatom: kedvelem.
Udvarias, jó fej, dolgos, becsületes.
Tényleg.

És sokszor gondolok arra, ha nem ismerném, és először ott láttam volna meg a Főtéren a kartondobozai meg az ócska pokrócai között, valszeg undorral mentem volna el mellette. Így meg..
A minap rámköszönt, én meg vígan, hangosan visszaköszöntem, gondolhatjátok, hogy néztek rám az emberek..
De nem érdekelt!

Na ez már "érv" Kedves Artemisz

Finwe írta: Artemisz, ugye a pedofíliát gyakorló papokat nem Isten hívta meg ?

Én nem az elferdült dolgokról beszélek, hanem azokról a szituációkról, amik TÉNYLEG AZOK, AMINEK LENNIÜK KELL!!!!

És ez fáj nekem, hogy mindig mindenkinek, mindenről az ilyen rémségek ugranak be először...

Ha te nem vagy hívő, és remény sincs arra, hogy elgondolkozz az érveinken, csak mindenbe belekötsz, akkor semmi értelme ide járnod.. persze ha ezt élvezed...

Mindig ez van: mi, akik hiszünk, megértjük a problémáit a nem hívőknek, de ők nem értik a mi véleményünket.
Ez van...

Ej, hát Isten legnagyobb igazsága nem épp az, hogy szeretete végtelen és, hogy mindent meg lehet bocsájtani? Nem lehet végtelen az a szeretet, amely csak egy bizonyos pontig képes a megbocsájtásra. Mert hát véges az, ami egy ponton nem lép túl. Nem tudom mit nem értetek ezen.
Észérvekkel ez megmagyarázhatatlan. Az szép, ha hisztek (meg lehet, hogy nektek van igazatok), de észérvekkel akkor sem tudjátok ezt alátámasztani!

Artemisz, ugye a pedofíliát gyakorló papokat nem Isten hívta meg ?

adangeleb írta:

Finwe írta: Ja az Utolsó Ítélet után. Lesz pokol, nem mindegy, hogy mikor? Ha Isten szeretete végtelen, nem létezhet a pokol!

Szerintem létezhet, mert Isten valóban a végtelen szeretet, de ugyanakkor a végtelen igazság is.

Ezt szépen összefoglaltad! Gratula! :itscool:

Tenném hozzá, a pap a közvetítő Isten és az emberek között, nem mert ő több, mint a többi ember, hanem mert őt meghívta szolgálatra Isten!

És ez csak az én profán véleményem, de mivel az ember gyarló, és látása homályos, könnyebb neki megbánni bűneit egy kézzelfogható valakinek, úgy, hogy közben maga mellett érzi az Úr jelenlétét is egyúttal.
De hangsúlyozom, ezt lehet, hogy csak én érzem így....

Estel Adaániel írta:

Így tehát (szvsz) ha egy keresztény ember bűnt követ el - mint akárki más, hiszen végülis emberből van ő is - nem kell kétségbeesnie, hiszen bűneit megváltotta Jézus, neki csak el kell ezt hinnie, emlékeztetnie rá magát, és ebből következően megbánni bűneit. Szó nincs arról, hogy a bűnbánat meddig tartson, és milyen gyakorlatok következménye kell hogy legyen. No persze a súlyos bűn más tészta, azon már csak az erre a célra foganatosított szentgyónás segít, ami megint csak nem olyasmi, amin kötelező lenne meghatározott időközönként "átesni"...

Nekem az egyetlen problémám mindezzel kapcsolatban csak az, hogy miképpen tehetünk külömbséget súlyos és kevésbé súlyos bűn között, amikor a Biblia világosan mondja, hogy minden elkövetett bűn egyformán súlyos. A szentgyónással kapcsolatban meg azt nem értem, hogy egy ember (a gyontató papa) hogy tudja feloldozni egy másik embertársát a bűnei alól (hiszen azt mondja: ego te absolvo), amikor arra aegyedül csak Isten képes. Valóban ahogyan az elején írtad a katolikusok túl sok mindent ráhúztak Jézus Péternek mondott szavaira.



Finwe írta:

Ja az Utolsó Ítélet után. Lesz pokol, nem mindegy, hogy mikor? Ha Isten szeretete végtelen, nem létezhet a pokol!

Szerintem létezhet, mert Isten valóban a végtelen szeretet, de ugyanakkor a végtelen igazság is.

Ne haragudjatok (elsősorban adangeleb!), képtelen vagyok most reprodukálni az egész szenttéavatási ügy teológiai/történeti hátterét - nemcsak azért, merthogy elúsztam a munkámmal és a főnököm itt rugózik a hátam mögött, de azért is, mert messze nem vagyok ehhez elég képzett. Mivel ilyen körülmények között nem tudnék vállalkozni arra, hogy a válaszom előtt tisztességesen beleássam magam a dologba, remélem, nem érzitek a téma (és az irántatok való) tiszteletlenség jelének, ha most kivételesen csak egy linket küldök: www.newadvent.org/cathen/02364b.htm Akit a katolikus álláspont ebben az ügyben mélyebben érdekel, az itt elég bőséges információt találhat, ami az én dilettáns okfejtéseimnél ráadásul ezerszer érthetőbb is. Minden jót, és szép hétvégét mindenkinek:
Well

Ha jól értelek, akkor viszont elég lett volna az első mondatomat idézned.

Azért Jézus, mielőtt megjárta volna a poklot, meghalt... vagy tévedek?
Egyszóval a kiemelésben leírtakat arra értettem, amíg még élünk.