Versek

Úgy érzem, a világ
Szövetkezik ellenem.
Mint egy rab, kit bezártak
Egy láthatatlan börtönbe,
S esze-veszettül
Próbálok menekülni.
Az őrök – saját anyám,
Apám és nővérem –
Most az életem akarják
Minden áron megkeseríteni.
Harcolok minden erőmmel
A békéért, pár jó szóért,
De csak gúnyos mosolyt
Kapok, és parancsokat.
Lelkem egyre csak
Szótlanul tűr, és vérzik.
Mit tehetek, várok és
Remélek egy örökkévalóságig.

Adim, Arlith: szvsz mind a ketten nagyot alkottatok! mindkettőtöknek nagy-nagy gratula!

ui.: 600...

Húú, ez állati jó Csak így tovább!!!!!

Amit nem adhatsz vissza senkinek

Ah, mily ideák és álom-szavak
állnak itt, mint liliomnak a tavak
de hogy mutatod meg a vakoknak
színét a balzsamos alkonynak?

Az éj bársonyos ízét,
Hogy hol világít a láthatár
Villantja éhes ínyét
Szeme fájón könnyben áll?

Hogyan mondod a süketnek
A kacajt, s folyó csobogását
Hogy milyen jó, ha becéznek
Ha hallod az Anya hívását?

Hogyan érezheti a nyomorult
A futás örömét, ki hallgat konokul
Tolószékbe kényszerült
Mert az autója felborult?

Van, amit nem adhatsz vissza senkinek
Hisz nem nálad van elveszett darabja
S ha mutatod varázsát a Világnak
Arcát könnye sós lében áztatja...

Szofi: Na látod,hogy érted, nem kell kifejteni- te belülről nézést, én befelé érzést írtam!

Arlith, ez nagyon durva! A képek! A gyomorégés, a nemszívfájás, a hiányzó tetriszdarab, az, h "érdekes", a "halak falak", az egyszenélyes csigaház...
szürreális, nincs megmagyarázva, kifejtve... ez főleg a belülről nézésnél zavaró kissé
a te verseid nem kecsesek, nem sikkesek, sőt, kimondottan darabosak és bumfordiakl. van bennük valami kedvesség és hihetetlen eredetiség és játékosság és kíméletlenség. magaddal szemben is.
a többiekhez most sajna nem látok ki a fejemből, ugyanis 1.) tegnap tudtam meg, h jövőszerdán államvizsgázm és széttanultam az agyam 2.) előjött az allergiám
és én azóta nem írok, hogy ezek a négysorosok "kipörögtek" belőlem, mint J. A. versében a gyerekek meg a levelek
és egyedül te vetted észre a cím és a vers tartalának ellentétét

Szofi: Nah. Jajj. Meg hű meg vá Szóval erről beszéltem, vagy valami hasonlóról! A kétsorosod nagyon! Meg a négysorosok is tetszenek. Főleg a "Majd Isten megbocsájt.." kezdetű. Meg a (Gyermekjáték) 2 négysorosa is tetszik (már,ha közös a cím). Főleg a cím és a tartalom paradoxona "vidám". No. Meg nosza! És ölelés!


Savcsökkentő
érdekes
elbújnék magam elől
ez amolyan befelé érzés
-befelé nézlek
kiköltöztetnélek
otthonos csigaház
de csak egyszemélyes-
a probléma gyomortáji
érdekes
nem baloldalt- meg kicsit lejjebb
nemszívrontás
még kicsit lejebb
hiányzó tetriszdarab
felért a torony
kicsit szédülök
ledőlhetek?
befelé bújnék
hogy ne lássam magam
-hogy ne lássanak
hogy ne lássalak
halak falak-
érdekes

Érdekes Nekem tetszett

Hurrá!

Szméagol: nekem tetszik, érdekes a formája, egyszerű, kecses. A témája meg egyszerűen szép. A szóhasználatod tetszik. Az utolsó versszak megtöri az addigi formát, de ez a megbontás még inkább illik hozzá. Szóval szerintem jó és kész.

Szméagol: nagy kritikát ne várj. nekem tetszik. azt meg,hogy ne írj, azt sürgősen felejtsd el!

Szméagol írta: Vélemény? Inkább ne próbálkozzak versekkel?

előbbire nem tudok épkézláb használható kritikát írni, de tetszett. Mély. és szomorú..

utóbbi: felejtsd el!!

Álmomban sivatagban jártam,
Fújt a szél, vihar tombolt benn és
Künn, s szemem becsuktam –
Magamba néztem.

Majd zord sziklák közt bújtam meg,
Eső elől barlangba másztam, a sötét
Elnyelte énem gyenge fényét –
Mély volt a barlang.

S a barlangból kimászni nem mertem,
Hagytam, hogy a mély elnyeljen
Húzott, húzott lefele egyre –
Nehéz volt a kő.

Földre érve érdes talajt tapintottam,
Szikla hasította talpam,
Kemény volt, és komorszürke –
Kővé vált az idők során.

De láttam egy pislákoló fényt,
Messze volt, az alagút közepén,
Futottam, hogy elérjem –
Ez az egyetlen reményem.

Magamba néztem,
S mély barlangot láttam,
Nehéz kő húzta lefele,
Kővé vált szívem,
Eltűnt minden reményem.


Vélemény? Inkább ne próbálkozzak versekkel?

Artemisz (Erenya) írta:

Penitencia (2007.06.15.)

Aki szeret, az gyilkoljon
szép szóval hozzám ne szóljon
Virág vagyok - leszakasszon
madár vagyok - megkopasszon
szűk ketrecbe besuvasszon
lábamra béklyót akasszon
vállamra súlyos keresztet.

Árasszatok el
önzésetekkel,
nézzetek le,
lökjetek fel,
lépjetek rám
vascipővel,

hadd érezzem, hogy szerettek.

Dobjatok ki a sötétbe,
hadd tanuljak élni,
Zárjátok be ablakot,
ne halljátok sirámomat,
hadd lássam meg, hogy mi voltam,
hadd mérjem meg, mivé leszek,

hadd érezzem: szerettetek.

Általában nem tetszik, amit írsz, de ez nem rossz. Mondhatni, egyetértek a mondanivalóval

Artemisz, ez piszkosul, megrázóan, hihetetlenül jó!!!! 8O Respect! Take my bow!
január, ugye nem az vagy, akinek gondollak, mert ha igen, akkor nagyon sürgősen leharapom a fejed! (Választ priviben kérek, mielőbb.)

eper, Mil, freedom, Sú: köszönöm Nem gondoltam volna, h pozitív visszhangra lelek, nem tartottam közlésre érdemesnek eme szösszeneteket, de jól esik, h ti ennek ellenkezőjéről győzködtök indirekte. Kimondottan jól esett SÚ véleménye, mert nekem is a kétsoros a legkedvesebb és szerintem sem folytat6ó... és eper hozzászólása is nagyon meghatott, mert pontosan azok az érzések vannak a háttérben, amiket ő leírt, és megrázott, h ezt más is ugyanígy... Nekem attól lett könnyebb, h bevallottam magamnak, h nem tudok megbocsájtani, és megbékéltem azzal, h nem vagyok "jó". Freedom a verszenét méltatta, és ez is igenigen jól esett, mert nekem a szavak dallama, a ritmus nagyon fontos: ha nincs, nem lesz a gondolatból, képből, érzésből vers. Olyan ez nekem, mint a fonál; ha nincs - nincs mire felfűzni a gyöngyöket: nem lesz belőle ékszer.

... kicsit késve ugyan, de szeretném megköszönni azoknak a kedvességét, akik reflektáltak legutóbbi kis írásomra.

Penitencia (2007.06.15.)

Aki szeret, az gyilkoljon
szép szóval hozzám ne szóljon
Virág vagyok - leszakasszon
madár vagyok - megkopasszon
szűk ketrecbe besuvasszon
lábamra béklyót akasszon
vállamra súlyos keresztet.

Árasszatok el
önzésetekkel,
nézzetek le,
lökjetek fel,
lépjetek rám
vascipővel,

hadd érezzem, hogy szerettek.

Dobjatok ki a sötétbe,
hadd tanuljak élni,
Zárjátok be ablakot,
ne halljátok sirámomat,
hadd lássam meg, hogy mi voltam,
hadd mérjem meg, mivé leszek,

hadd érezzem: szerettetek.

Szofi..mit is írjak? Továbbra is tetszenek,amiket írsz, most válasszak? Mindnek tetszik a zenéje, de kifejezetten az első csokorból a második ("tanulj megbocsátni magad.." ) ..fogott meg azzal, amit mond és ahogy mond..A második kettőből pedig a Gyermekjáték téma miatt, a címtelen a nekem haikukra hajazó kicsengése miatt jön be..

Snuffles: zsenis..jó a hangulata és a megfogalmazása..hogymondjákmindighülyeműsorokban??jaa..átjött belőle valami:) tény s való: eme mű szórakoztató..

[size=9:x76yfahr]íme,nemtűntemel..[/size]

te tiszta fehér csoda
csak mert jóó.
először mert fájt
mert nem szeretem
gyűlölöm ha fáj
elöször mert kiváncsi voltam
mert jó olyat tenni ami tilos
amibe bele lehet halni
jó beleborzongani .... meghalsz te ...

először csak pénteken
aztán a következö pénteken
majd egyszer szerdán vasárnap hétfőn kedden
és mindennap mert annyira jó
mert menekülni könnyebb
csak besöpörni valami alá valami titkos alá
ahol csak én vagyok
és mert menekülni az elől
amilyen vagyok

csak mert rádgondolok és fáj
akkor is ott is amikor és ahol nem szokott
csak mert a szemedre gondolk
az arcodra a mosolyodra ami csak
itt van előttem mindíg mindenben
mert alhittem mert elhitetted velem

kellemetlen

Milendoria írta: Snuff: én emlékszem erre a versedre, akkor is nagyon tetszett... szerintem zseniálisan jó

Upsz, ezekszerint tényleg beraktam már... :nembíziktöbbetakeresőben: Viszont a véleményt köszönöm szépen.

Snuff: én emlékszem erre a versedre, akkor is nagyon tetszett... szerintem zseniálisan jó
szofi: nekem a második jobban tetszik, talán mert szeretem a véért
de egyébként az első is jó, csak valahogy a 'körbetáncol' nekem nem illik bele... nemtudom miért, talán egy ilyen 'gonosztevőt' nem körbetáncolni szoktak, bár el tudom képzelni, csak valahogy nem passzol... de ez csak szvsz
a második pedig nagyon jó

NAGYON tetszik ez a kis 4 soros gondolat !
Épp ez kavarog most bennem is .
HOgy tud valaki szerelmet hazudni?Önmagát is becsapja vagy csak neked szánja ezt a "kedves" gesztust? NIncs oka gonosznak lenni veled akár akarva vagy akár akaratlanul hisz te csak szeretetet adtál neki.Nem érted...De nem te vagy a hibás egyszerűen nem lehetsz hibás téged bántottak meg...Először értetlen vagy aztán,kétségbeesett, megbántott, jön a dac nagyon akarsz haragudni,de aztán mégis marad a szégyen igen te is becsapható és sebezhető vagy és ez fáj ,legalább annyira, mint a hazugság és a veszteség. De tudod mit? nem te vesztetted el őt Hanem ő téged...De miért akarom magam ezzel nyugtatni?

(Gyermekjáték)

Hogy tudtál szerelmet hazudni?
S én hogyan hihettem el neked?
Most kézenfogva körbetáncol
a Szégyen és a Szédület.

***

Szánalmas és nevetséges,
de így érzek. Ragaszkodom
minden csepp kiontott vérhez,
melytől enyhülne nyomorom.

Snuff, köszönöm a reakciót. A másodikat fel se akartam rakni, annyira sblonosnak gondoltam, meglepett, hogy Neked az tetszett jobban. Az elsőre Elryn is csak annyit mondott, h kár, h töredék. Ez van. Alkalomadtán, ha akar még jönni hozzá vmi, akkor bővítem, bár utólag nem nagyon szoktam, de hátha. Szvsz a 3. sikerült igazán. Kíváncsian várom, h erre a mostani kettőre ki mit reagál. A tiédet még átolvasom, most rohannom kell.

Szofi: A második négysoros nagyon tetszik, tiszta gondolatok, szép megfogalmazás. És milyen igaz. A kis kétsoros pedig egy szép töredék, kár, hogy nincs tovább. Velős és tömör, ámbár engem az elbocsát-megbocsájt szavak hasonlósága mindig megtéveszt és összezavar.

Hoztam egy sajátot is, amiről úgy gondoltam, hogy beírtam már ide, de a keresés nem hozott ki találatot.
Iskolai pályázat volt szintén, semmi komoly, csak ujjgyakorlat humorba öntve.

---

Így írunk mi

Így írunk mi, kapkodva, sebesen,
A szavak rohannak szembe velünk,
Szinte már elnyelnek a betűk,
Vagy csak mi vagyunk kevesen?
Néha verset költenek az ifjak, rémes...
Olyankor jólesne helyette egy krémes.

A heves nem nyugszik meg soha,
Alkotói lázban égve harcol
A betűkkel, közben szótárt majszol,
S lába nyomán viharzik az út pora.
Vastag könyvet csap le az asztalra,
És már írja is, csak írja, írja...

A megfontolt bölcsen rágja a tollát,
Komótosan jegyzi le az ötleteit,
S egy egész délután is eltelik,
Mire megtalálja a megfelelő formát.
Elkezdi írni, de nem... mégsem stimmel,
Nem elégszik meg csak úgy egy félrímmel.

A nemtörődöm hanyag és lusta:
Ide egy rím, oda egy anafora,
Ni! Hát ez meg miféle óda?
Neki többre már nem nagyon futja.
Megvonja a vállát, ceruzát ragad:
'Onnan még hiányzik valami vacak.'

A művészlélek gyertyafénynél ül le,
Mozartot hallgat és töltőtollal ír,
Hiába költött golyóssal annyi ír,
Yeats még biztosan nem ismerte.
Kávéházban teát kér és rímfarag,
De a nem radnótis rím másoknak marad.

Az impresszionista teletűzdeli képekkel,
Zöldnek tűnő napsugarak üvegfényével,
Életdarabkákkal és tinta-csészékkel.
Láz-álmokban megélt szín-ködös évekkel.
Minden sorban ezernyi szinesztézia,
Borús-vidám hang, fekete-fehér szépia.

És a cinikus verse? Kit érdekel...
Hanyag elegancia mindenfelé,
Félrekötött nyakkendő jár mellé.
'Kit érdekel, elődeim mit értek el.'
- mondja a nagy cinizmológus,
És felőle akár kék is lehet egy mókus.

Ahányan vagyunk, annyifélék lehetünk,
Írhatunk szépet szépen, jót jól,
Az Eiffel-torony tetején vagy máshol,
Nem baj az, ha írni nagyon szeretünk.
Egy úton úgyis el kell indulni.
És hogy mi a tanulság? Így írunk mi.

2006. tél

(Szavaim)

Nem pergő gyöngyök, súlyosan legördülő kövek:
a fájdalom, a félelem, a gyűlölet nevet...

***

tanulj megbocsátni magad, s a többieknek -
ne istenként, hisz ember-voltodban fenyegetnek
a rémek lent a mélyben - hát ne tápláld haraggal;
lépésenként, szelíden - de szilárd akarattal

***

Majd Isten megbocsájt, ha szépen kéred -
én inkább tovább mérgezem magam.
Nem mintha lenne számodra itélet,
csak felejteni nem tud dúlt agyam.

szivesen... de ezt mért köszönted meg?

Nilla írta: hupsz... bocsánat

[size=9:bdzi6omu]inkább javítsd gyorsan [/size]