Versek

Üdvözletem!
Bár még eligazodni próbálok az oldalon, azért örömmel nyugtázta, hogy akad ismerős is. Ezúton kérném, ha lehet, akkor az összegyűjtött stuffokat e-mailben várnám.
Még nem tudom, hogy és milyen formában, de visszatérek ide.

Talán...
Majd fény dereng
s a sötétből kiutat talál
minden lélek
mind ki fél
s ki bátran szembenéz
önnön magával
s hű követő társával
Halálával...

Béke legyen veletek, s kisérjen útatokon a fény.

Hát, ez nekem nem tetszik, de véleményt, ha lehet!

Nem én vagyok

Mi történik velem?
Úgy érzem zuhanok…
A szél karcolja kezem,
Örökre rab vagyok…

Fához vagyok kötve,
A nagyok megdobálnak…
Népnek vagyok odalökve,
Sírva emészt a bánat.

S ha majd odaleszek,
Holttestemet korbácsoljátok?
Elfajul a világ, s az emberek,
Itt Ti is rabok volnátok?

Erda niire (Area) írta: van egy új versszerüségem, de nincs semmi értelme

Mi az, h nincs értelme? Szerintem maga a vers fura, (amúgy nem jöttem rá még, h miért) de a tartalom nagyon tetszik. Az ember társas lény, "együtt könnyebb" =P

van egy új versszerüségem, de nincs semmi értelme:

Ha kinyílik az égen száz csalfa fény,
miket jó volna követni,
Rájössz, hogy az élet nem játék,
s te is tudsz szenvedni.
Kövesd a poros utat? Vagy szárnyalj az égben?
Megvakulsz a hirtelen jött fényben!
Hát jöjj, fogd a kezem,
csak jöjj, szaladj velem!
Majd ha minden fény kihúnyt, még a jók is,
akkor is fogd még a kezem erősen,
mert a végén könnyű hasraesni, a sötétben.

még a megszokottnál is szabadversebb stílusú izék, nemrég írtam oket, és gondoltam, berakom...

Rosszullét I.
ködös út
mellette őszi táj
felszabdalják villanypóznák

keresztre feszített lét
elsietett teadélután
valaki vár

leszáll a hagyományos mosóporral
takarított éjszaka

csak állok a plakát alatt

*

Rosszullét II.
még egy szál cigaretta utolsó szál mit
az arcomba tolok meggyújtom lassan erről
a dans macabreját járó öngyújtóról és
kortyolok egy utolsót a sörömből keserűn
fájón unottan fölöttem tornyosul
még mindig ez az átkozott plakát

csupa gennyes seb az éjszaka bőre
csupa felszakított fájdalom a földeken

látod esernyőm fekete, szélesre
tárt hiányát tartom a fejem fölött mégsem
hullik rám az eső elvénhedő korcs
vonaglana át a ködös úton de
képtelen nyűszít képtelen látod Isten
látod a falakon a képedet a gépeket zúgni
morogni vonaglani a kivérzett
transzformátorszagú éjben

*

Rosszullét III.
hát így lesz vége
egyszer csak szép csendben
lassan véget ér

élt nemtudomhány évet
a ködös széttépett éjszaka
savas mosóporozott testét temetik...
nevető sírfeliratok

kérem ha arra járnak a hátsó kertben

Igazság az, amit úgy érzel, hogy igaz. Nem is erről beszéltem. De ahogy a fű zöld, s az ég kék – kivéve ha beborul – úgy vannak – vagy legalábbis lenniük kéne általános érvényű igazságoknak.
Művészet? Nem hiszem hogy a művészet olyan könnyen kategorizálható dolog lenne. Nem hiszem, hogy maga a zsenialitás mint olyan, könnyen meghatározható – de azt nem szabad senkinek sem hinnie, hogy a zsenialitás kellemes dolog. Én már csak tudom, van szerencsém ismerni egy megismételhetetlen embert, egy „nagy koponyát”, akit reményeim szerint – mert hitem van ebben a reményben – egyszer mindenki meg fog ismerni majd, akinek meg kell.
Az legvégső igazságra, meg csak a bolond mondja, hogy ismeri. Azonban úgy hiszem, az ember által megismerhető igazság nem más, mint az örök őrlődés – önmagunk és a világ, a világ és az egyén paradoxan ellentétes, és mégis összefüggő léte – ahogyan a bölcs rájön arra, hogy minél jobban kutatja a világot, annál kevésbé ismeri.
Nem vagyok elhivatott, s nem vagyok bolond; mindössze annyi a magam által kifeszített cél, hogy megpróbáljam értelmezni a dolgokat. És ha az „igazi igazságnak” csak a milliomodját ismerem meg csekély életem során – megérte élni, s megérte maga a keresés.
Azt hiszem, elég kimerítően válaszoltam, Ratzkha barátom. Az irodalmi „igazság” – mennyire elcsépelt lesz a szó, minél többször szólják! – pedig csak valamiféle értékítéletben rejlik. Hogy példát mondjak, van egy történetem. Az egyik neves egyetem egyik ugyancsak neves irodalmi szakán – hagy ne nevezzem meg – az egyik vizsgafeladat egy rövid vers megírása volt. Mindenki többé-kevésbé teljesítette – ki-ki tehetségéhez mérten – s az egyik, kedves és jámbor ismerősöm – akit minden hibájával együtt nagyon kedvelek – a következő verset költötte a sok mélyenszántó verspróbálkozás mellett: „Erdőszélén őzike / Azt nézi, hogy nézik-e. / Ne nézzél így őzike / mi vagyunk a barátaid.
Na most. Visszatérve az irodalmi „igazsághoz”, az irodalmi értékhez; amellett hogy az ember max. egy jót kuncog a versecskén, semmi mélyenszántót nem hagy és nem kelt benne, hacsak nem a humor oldaláról. Na meg hogy ilyet be mert nyögni egy szemináriumdolgozatra. Tehát hiszem, hogy minden ép-értékítéletű ember el tudja különíteni az ismerősöm versét, meg például Ady „A Sion-hegy alatt” c. művét. Bocs, de ebben hinnem kell.
És ha nem is szélsőséges példát mondok, mégis hiszem, hogy nagy vers az; amitől a vér felzubog az ereidben, amitől megszédülsz, és kihagy a lélegzeted; és rögtön újra kell olvasnod. És ez nem egyenlő a hatásvadász kifejezések méla hadával, amire ráragasztják a „vers” nevet.
De nem is kell feltétlen ilyen hatással lenni. Elég ha az ember igaznak találja – a saját belső igazságrendszere szerint. Röviden nekem ennyit jelent egy jó vers.

Úgy hiszem, egy darabig most futottam föl utoljára. Talán nem hiszitek el, de huszonöt perce próbálkozom a lepivel. Szegény enyhén halott…
Bocs a filozófust blablaért. Mindenki azt gondol, amit gondol.

Üdvözlet az üdvözlésért ADIM! megpróbálok minnél előbb segédkezni neked ebben a megtisztelő feladatban.
És most már tényleg üdv mindenkinek:
Pro.

Hát asszem gyorsan pörögnek a versszámlálók errefelé! Már szinte követhetetlen, pedig minden nap idekukkantok! Mi lesz, míg nem vagyok a hétvégén?
Látom, sokan kérnek kritikát,
de ki bír el veletek?
véleményt, némi megjegyzés morzsát,
Ah, inkább el veletek!
na jó ez nem egészen így van. Csak kicsit bosszant, hogy arra nincs időm, hogy magam írjak, pedig lenne is mit, de nem is zárkózom el a hozzászólástól, mert sokan szomjazzák azt.
Timona, ismét előveszlek, és örülök, hogy öntudatra ébredtél. Úristen! Ez ismerős a Treminátorból! Meneküljetek emberek, itt a világvége!!! Vagy mégsem? Mindenesetre nagyon lendületes kis verset kreáltál nekünk és magadnak, mely egyben mókás is. Elképzeltem azt a nagy lakatot... , aztán a macskát a hátadon a gondod tova kélnél, Bombadil Toma jutott eszembe, a vége pedig cuki kettősséggel zártad.
Elanor, a versed nagggyon életszagú, és reális. Mert ilyen ám az a nagy érzelemkupac, amit szerelemnek hívnak! Kitart jóban-rosszban. A gondok pedig csak összekovácsolják a párokat, ha nem egymásból adódnak ugyebár...
Alcar (ez kiejtve alkar, mert akkor mindenkivel ott vagy ) ne aggódj, mi mindig visszavárunk! Sőt, az Irodalom visszavár! Ajvé!
Artemisz, látom kissé megújultál, akár a természet hamarosan...
Jó ritmusú, kedves verst vetettél monitorra nekünk, nagyon hangulatos.
Kiemelném, ami leginkább megfogott:
"Ifju csellengő tavasz,
halkan, lopva mért haladsz" majd fullra a 2. és a 3. vsz! A hatodik nem jött be, valahogy kiestél a lendületből, de a
"hogy nyitnék rád ablakot" ismét szupi. Szomorú, hogy épp a tarka, vidám tavasz veszi el tőled, amit annyian várnak... És végül a zárás tökéletesre sikeredett.
Rabyn, veled az a gondom, hogy szinte minden versszakod más hosszúságú, más ritmusú, ami szerintem elég zavaró tud lenni - nekem legalábbis. Kicsit erőltetettnek tűnik, talán, mert ez a téma errefelé egy ideje (leszámítva a haláleseteket...) A színeket már sokkal jobban összehoztad, ám szerintem abban tévedsz, hogy a vak érzi a dolgokat, mind a szeretetet, mind a színeket. És ez csodálatos lehet, csak a látóknak ezt nehéz elképzelni... Ami pedig a Nyár-t illeti, olvasása közben leginkább két pajkos, kergetőző cica jutott eszembe róla!
Ratzkha, van még mit csiszolnod legutóbbi alkotásodon! Az első vsz uccsó két sora szerintem nagyon kínosan csendül, mint egy hamis hang a zongorakoncerten! A 2. vsz Efkút juttajta eszembe a spéci magyarázatkockáival, a végét pedig nem is értem. Most mi van? nem tom miről is szól ez az egész, de talán bennem van a hiba! Azért nincs harag! Legfeljebb kicsit erős volt a véleményem. Talán inkább jobb lett volna kipihenned magad!
Rogue, tényleg sok a szenvedés a versedben, de a tavaszváró szenvedéstől elüt, ami nem árt. Nekem tetszett a Gyilkosos darabod, leginkább az első 4 sor! Az elkárhozott lélek kaparászása meg egyenesen hátborzongató! Persze lehet, hogy csak élénk a fantáziám... A szösszenetek nem rosszak, de ha mindenki feldobná minden szösszenetét, alig találnánk komoly, kiforrt alkotásokat...
Egyébként meg kell jegyeznem, sok bennetek a (talán csak képzelt) gyűlölet, a szerelem és a félénk kétségbeesés! Miért? Fiatalok vagytok, előttetek az élet, nem?
Próféta, szerintem nyugodtan szakadj rá a versekre a véleményeddel, hiszen úgyis mindenki azt akarja! Ne fogd vissza magad, több a verselő, mint a kritikus, még ha olyan kontár is, mint jómagam! Jólesik, ha besegítesz egy kicsit, sőt, ha eljutok oda, hogy megint alkossak, én is szertnék véleményt, már ha kérhetek egyáltalán...
Celeb, ez neked is szól ám!
Hát most ennyi voltam!
Kellemes bármit mindenkinek, Pá!

ADIM a Des

Üdv a magányt (nem) ismerőknek!

Timona: pörgös, ritmusos, vidám.... egyszerű, de nagyszerű...
Elanor: azt hittem az lesz a vége, hogy már nem szeretlek, de így a tökkkkéletes!!! Nagyon tetszik!
Nihil: ááá.. ez is az annyira szép, hogy nem tudok mit mondani rá kategória.. egyszerűen csodálatos!
Alcar: ez az a vers, ami most nagyon kellett nekem... tökéletesen visszaadja az érzéseim.... az első versszaknagyon szép, és még ez is:
"Visszatérek és addig el nem megyek
Ameddig egy ember is van, aki visszavár." --> kötői kérdés: van még valaki, aki visszavár?
Artemisz: pörgős, és mégis bánatos... hát igen, nem minden lassú, ami szomorú, és nem minden szomorú a mi lassú
Rabyn: nekem a színek c. jobban tetszik.... érdekes elgondolást takar, és olyan kétségbe esett....
Rogue: a Gyilkos lennék c. elején nagyon szépek a képek! Ügyi vagy!
Zöld Próféta: én is szívesen fogadom a kritikád... márha lesz mire írnod....
Wana: hááát.... hogy az igazat mondjam, most nem vagyok ráhangolva erre a versere...

Legyetek rosszak!

Elanor: Nekem a rímelése nem tetszik, mert néhol kicsit elkoptatott (világ-virág), másutt pedig néhol mintha ragrímelne, ami egyébként tartalmilag ilyen finom és magas szintű.
Rogue: Nálad is a forma a fő kritizálnivalóm, mert egyébként eszméletlenül jó, de a gyenge rímelés egy cseppet visszahúzza. Akkor inkább ne is próbálj rímelni

Üdv:
-- Mau

Hírnök

Mily üdítő látványt adsz nekem,
Nyíladozó krókusz a fagyos hóban,
Sárga szirmod takarja a telet,
Zöldell a leveled is, valóban.

Megrázod szárad, mint friss gyermek,
Nagy örömöt okozva hazafele menet,
Ám továbbhaladok, terhes percek telnek,
De szívem téged sohasem feled.

Léptem közben komor dalt dúdolok,
A zord hideg engem porrá hamvaszt,
A fagyban minden nap rád gondolok,
Rád, ki nekem elhozta a tavaszt...

Vélemény?

Sziasztok!
Elég rég voltam, bár nem hinném, h hiányoltatok ennyi csodálatos vers mellett. Persze az, hogy nem voltam, nem jelenti azt, h nincsenek új verseim, remélem érdekel valakit, de előtte mondok énis véleményt.

Elanor: Nagyon tetszik a versed, különösen a "csak a mezőről virágot", az egyszerűen gyönyörű benne, nagyon megfogott, ez olyan egyszerű motívum, ez a rét, meg minden, de én így fogom fel, szóval nagynak :biggrin2: Viszont mégjobb lenne, ha a szótagszám néhol nem térne el. de ígyis grat.

Rabyn: Mindkettő tetszik, de a tavaszos sokkal jobban, mert nekem is ezek az érzéseim, pont egy hete (asszem) énis írtam a tavaszról, majd berakom. Szóval szépek

Rouge: hmmm... elég furcsa hangulatomban vagyok, de azért tetszenek, csak kicsit mintha túl sötétek lennének... bár én beszélek... néhány versemet bevittem megmutatni a bnőimnek, azóta rettegnek, ha el kell olvasniuk egy-egy versemet =PP

Figyelem! Az alábbiakban foglaltakat ajánlott csak mértékkel komolytalan venni!
Kellemes aktuális napszakot minden alvónak, és fajtámbéli nemalvónak, aki ilyesmire nem fecsérli idejét!

Elanor: Ez… ő … szép. Tetszik a pozitív hangvétel. A jóérzés. Az eslő versszak elejétől azt vártam, míg az utolsó sorig nem jutottam, hogy DE sjnos nem, elragadt mellőlem a halál, megöltem magam, mert te megcsaltál, estébé.
De nem. Örülök mindig egy ilyen versnek. Szép, úgy, hogy életközeli. Van benne dinamizmus is, bár csak a végén gyorsít rá, az 1. vsz egy kicsit lassú a refrénszerű ismétlésektől, ami olyan merengővé teszi. A
holtodiglan-holtomiglan
együtt vagyunk jóban, rosszban
jutott róla eszembe. Olyan, mintha az elején elábrándozva mondanád Neki, lassan, hagy emésztődjön szegény, majd mikor látod a kétségbeesést, a fájó bizonytalanságot az arcán, nem bírod tovább, és gyorsan szerelmet vallasz neki. (Bocs a hülye kifejezésekért, ezt az éezetet keltette bennem.)
Rouge: MIÉRT kell azokat a kínosemlékű vérpacákat mindig odarakni? Ide csak tömeggyilkosok járnak? Nem csak a belekkel lehet hatásvadászni. Megfogott egy-két képed, de a végkicsengés csak egy KILL! ( ) Jobb szerettem volna a bársonyos éjnek csillaghullással, vagy földindulással van vége, nem vérontással. ( Úgy látszik ma nagyon „szenzitív” vagyok)
A bál határozottan tetszik, a maga visszafogott jéghidegségével, mint a vériszamos Gyilkos lennék nyílt, tomboló dühe. (Képzeld, mi lenne, ha megölnéd?! Miről problémáznál további boncolós verseidben?)
Bocs az igényeimért, de lehet, az ennyire külömböző verseket jobb külön hozzászólásban betenni.
Zöld hulkemberprofesszor! Mi az, hogy kimondod az igazad? Ki nyomán véled azt igaznak? Mit határoznál meg igazság alatt?
Valamint: Aki őszinteségre vágyik, azt rögtön lehet szívendöfni? (Szerinted van őszinteség?)
Szerinted létezik az, amire ennyire hajtasz? (az igazság)

És most, hogy beszóltam mindenkinek egy
Újabb förmedvény következik!!!

[size=9:1k1ss00x](A címben lévő ….. egy elkínzott ásítás.)[/size]
Haj nali háá .…. rom

Nincs már ami összetart belülről
Életuntan, nyughatatlan, felőröl…
Mesterlövész, ki leszed a tetőről.
Ólmos fáradság, mint az ébredés szele
Húzza szempillám, vonzza lefele.
Odakint a vörös tűzkorong felkele.

Különböző, anatómiailag
Megmagyarázhatatlan
Mértékét tekintve, fájdalmilag
Elviselhetetlen
Szívfájdalmak a központi idegrendszerben
Szívfájdalmak a központi idegrendszer
Határán, hol az érzelem meghal egyszer.

Akaratgyengeségeként
Elbocsátott erényt
És elvesztett mértékeket
(Őrizve el nem mehetett)
Ezért kapott botot, hetet

Most, hogy kiéltem szadista hajlamaimat: pá
Racc

Bocs, hogy nem elemzem senkinek sem a versét, nem értek hozzá (még mindig). De nagyon szépek!! ügyesek vagytok! (írjatok véleményt az enyémről létszives)

Újabb füzetekben való kutatásom eredményei ezek:


Lángok

Lángokat látok mindenütt,
Lángokkal élek egésznap
Lángol a lelkem ha bántasz
Láng vagyok én magam.

Nyár

Napsütötte szép zöld réten,
Kergetőztünk békességben.
Virágillatos szél fújta az arcunk,
A játékban elfáradtunk.

Hanyatt feküdtünk a selymes füvön,
Csak nevettünk, nevettünk.
Boldogságunk határtalan,
Mert végre nyár van!



Kitörnék a rácsok közül,
Miért nem lehet?
Gyors szellő repítené a lelkemet.
Drága napfény símogatná arcomat,
Hűs holdfény csókolná ajkamat.

Minden tiszteletem Elanor! Általában az ilyen nagyon lüktető verseket szeretem, ettől olyan minmtha élne. A Te versedre meg ez igazán jellemző. Másrészről egy olyan állapotot mutattál be amit jó néhány embernek végig kéne gondolnia, mielőtt egy kapcsolatba belemenne. Nem vagyok egy szerelmes típus és nem is igazán rajongok a szerelmes versekért, de ez most igazi és valós volt. Nem egy égbe emelt szerelmedet írtad le, hanem hétköznapi valóságot /félreértés ne essék, nem azt jelenti hogy szürke.../ Csak így tovább!
Zöld próféta: sajnálom, hogy félreértettelek és hogy rögtön így reagáltam, sajnos nagy hibám ez. Mint már írtam: az építő kritika rengeteget segít, szóval csak írjál bátran!

Pro: én szívesen fogadnám a kritikáidat és örülök, hogy megatláltál minket.

Üdvözlet mindenkinek! Külön Üdvözletem Aranymagnaks Timonának, s az őszinteség iránti igényüknek!
Celeb, remélem egy idő múlva ti is kiismertek majd; de rólam nem igazán gondolja azt senki sem a környezetemben, h bárkit is megbántanék oktalanul. Ha az igazam kimondom - amit általában az emberek nehezen viselnek - akkor úgy megtörténhet; de sohasem szoktam "tirpák" módon belegázolni bárkinek a lelkébe is. csak annak mondok véleményt, aki kíváncsi a véleményemre, de akkor őszintén, alátámasztva állításaimat.
Sajnos valamiért halódik a lepim, úgyh amíg normális gépet be nem szerzek, megtörténhet h csak üzengetek nektek - pölö Nefrával, vagy mással, akit jobban megismerek - vagy csak ritkán tudok egy ideig hozzátok látogatni. Ezt fájlalom, mert épphogy "rátok találtam", kicsit el is vesztelek titeket.
Úgy hiszem, röviden be kéne mutatkoznom Nektek; de most lényeges dolgok nem nagyon jutnak az eszembe. Csak annyit - ami mindent elmond rólam - szenvedélyem az irodalom, és az igényes művek, tiszteletem minden nagy elméé.

Üdvözlet még egyszer! Következő alkalommal kritikával jelentkeznék - akinek igénye van rá.

"Rövidítve" : Pro.

Elanor: Ződ! Imádlak! Csodálatos vagy! És a versed is az! Remélem előbb-(útóbb) megtudod milyen az igazi szerelem oda-vissza!!!!!!!
Zöld proféta (találj ki valami rövídítést! ): Én nagyon örülnék az őszinte, és kemény kritikának!

És a legújabb gyermekeim:

Magamhoz

Kristálylift vitt felfele
veled a fellegekbe, de te
kiugrottál a csendülő semmibe.
Gyűlöllek!



Elérhetetlen

A múltban szertefoszlott
jövő vagy nekem:
Egyszerűen lehetetlen.

(Ezek most nem lettek olyan jók, de majd még jelentkezem)

Sziasztok! Írtam két verset, és elég furák lettek, mert még sosem írtam olyat, amiben van is rím meg nincs is rím. Nem tetszenek igazán (meg másoknak sem), de azért kiváncsi vagyok a véleményetekre.

Bál

Kék szemek hidegen csillogó varázsa
- ennyi kísért szüntelenül.
Vér, tűz, tükrök, szenvedélyek
- ennyi maradt meg éjjelemből.

Ezt mentettem át gyorsan, sietve
saját bevehetetlen falaim közé,
hol épp a bánat hinti finom ködpáráját
a fákról lehulló, tűzvörös levelek fölé.

S hol éjsötét tornyok felhőkbe fúródva,
lávaszín ablakok dühöt lobogtatva
őrzik az egyetlen hófehér lényeget:
szürkéskék szemek jéghideg lángolását.


Gyilkos lennék

Rózsaszirmok hangosan koppanva
hullnak fehér kőszobor ölére
üvegcserepek csilingelnek, és
vér csöppen a halott kezére.
Megöllek. - Nem kellett volna
ilyet tenned velem.
S ha majd elkárhozott lelked -
de lélek-e ez egyáltalán? -
sírva kaparász szobám ablakán
Bolondul kacagni fogok - nevetni mindörökké.



És itt van még 3 szösszenet, amik általában órákon jönnek, meg igazából egymásból fejlődtek tovább, vagy egymás változatai, vagy nem is tudom.

Lidércfényű pici láng
Fűti éjszakámat
Árny táncol a falakon
Várlak, mindig várlak.
---
Sötétség, csillagok,
Vártál rám: hát itt vagyok.
Vér folyik a falakon-
Hittem csak, hogy álmodom.
---
Sötétség, árnyalak
Feketeség, láttalak.
Hittem csak, hogy itt vagyok
Csillagoknak táncolok.

Pussz, Rogue

Elanor: hát ez rohadtjó! nagyonnagyon gratu! olyan kis reális és aranyos:)

Rabyn írta: Hol vagy tavasz?
Merre jársz?
Miért késel?
Mond mire vársz?

Rabyn, édes, hát nem láttad?

Éppen azon mesterkedik, hogy eltüntesse az égről az én tüneményemet!!!


Szépek a versikéid, egyszerűek és bájosak. Ügyes vagy!
A színek gondolata különösen megkapó!

Hoztam nektek két versecskét. Tegnap jutottak eszembe, gyorsan leírtam.


Hol késik a tavasz?

Kinézek az ablakon,
Szürke felleget látok.
Kilépek az ajtón,
Esőcseppeket, hópelyhet találok.

Hol vagy tavasz?
Merre jársz?
Miért késel?
Mond mire vársz?

Nincsenek színek,
Nincsenek virágok,
Nincsen nevetés,
Nincsen világos.

Napsütésre vágyom!
Fényre és melegre!
Virágot illatát,
Szívnám a lelekmbe.

Hol késel tavasz?
Mikor érkezel?
Siess! Már nagyon várlak!



Színek

Hová tűnnek a színek, ha tél van?
Hová bújik a Zöld amikor jön az Ősz?
Hol késik a Piros a fák leveleiről?
Hol van az ég Kékje, ha esőfelhő érkezik?
Merre szalad a Sárga nap, amikor éjjeli hold kel helyette?
Merre vannak a Színek egy vak ember számára?
Miért nem érezheti?
Miért nem láthatja?

Egy csöpp bánatom öntöm versbe Nektek, fogadjátok szeretettel:

Óda a Vadászcsillaghoz:

Ifju csellengő tavasz,
halkan, lopva mért haladsz
erdők árnyán át, tova,
merre tartasz, mondd, hova?

Mért bujdokolsz, kis zsivány
köd áttetsző fátyolán?
Ég határa, úti cél,
mit halandó el nem ér.

Mint szeretlek, csalfa báj!
Másképp nem bírnám ki tán,
hogy elveszed kincsemet,
elfordítod az eget!

Fordul évszak, fordul év,
szél-fogantyún könnyű kéz:
téli égbolt tovatűn,
kelő tücsök-hegedűn.

Virulj, tavasz, teljesen,
bánatom hogy feledjem,
kincsem, tél egén mi volt,
elvetted az Oriont!

Édes Vadászcsillagom!
mire újra láthatom,
egy újabb év lepereg,
megkínoz fagyos hideg.

Én vigaszom, örömöm,
végtelen éj-körökön,
mért nem ragyogsz mindig ott,
hogy nyitnék rád ablakot?

Forró nyári éjszakán
hűs fényeden álmodnám.
De nem lehet, rossz tavasz
elvett tőlem, messze hagysz.

Visszavágylak, kedvesem,
tél fagyáig szűntelen,
legszebbet, ki létezett,
Hold alatt és hó felett.

Télre tavasz jön, nyárra ősz s megint tél
Örök körforgás, az idő csak megy, mendegél
Falevél a szélben lassan, de biztosan tovaszáll...

Csalfa vágy csupán, mit ember csak álmaiban tehet
Visszamennék messze, távol, de sajnos azt nem lehet...
A világ rendjét elfogadni néha annyira fáj...

Az évek csak jönnek és oly gyorsan leperegnek
Mintha tegnapiak lennének az évtizedes emlékek,
De halványulnak lassan, fakulnak már...

De Veletek vagyok, s Nektek, amíg csak lehet
Visszatérek és addig el nem megyek
Ameddig egy ember is van, aki visszavár.

S noha tudom, hogy egyszer majd csendesen távozom,
Örök búcsút intve nektek, mégsem szomorkodom:
Hisz' őszre-télre tavasz jön, s majd megint itt a nyár...

Alcar

Engedelmetekkel beraknék ide egy Kormorán dalszöveget, ami engem nagyon megfogott. Sok a mondanivalója (legalábbis az én számomra)... -és versnek sem utolsó!

Kormorán: Nem új szavak, nem új Istenek!

Ha jönnél hozzám,
úgy legyen jó,
mint csillag az égen
nem felejtett szó.
Mert a fák tetején,
már lépdel a Nap.
A szarvasok útján
a gyöngy kifakadt.

Mint kézben az élet,
úgy legyen jó -
Fent álmok hídja,
s lent néma folyó.
Bár szótlan minden éjjel,
s nem értik imádat -
de tiszta már az út,
nem hajlik rá a bánat.

Nem új szavak jönnek,
nem új Istenek.
Találsz majd egy embert,
ki embered neked.
Ha nincs hová szórni
az Ég melegét,
légy te az Úr,
Játszd a szerepét.

Rég arra várok,
szóljon a harang,
nincs id

Igazán szép.
Egyszerű, de mégis gyönyörű.
És az igaz szerelemről szól.

Kicsit kiestem a topicból utóbbi időben, de remélem, nem bánjátok, ha idepofátlankodom most egy verssel. Ma készült semmi extra, egyszerű kis vers, és nemtom, honnan jött, szal alapja az nincs remélem, azért tetszeni fog.

Szerelem

Azt hittem, szeretlek, amikor szép ruhában láttalak,
Azt hittem, szeretlek, amikor a mozi előtt vártalak,
Azt hittem, szeretlek, amikor éreztem kölnid illatát,
Azt hittem, szeretlek, amikor láttam hajad csillogását,
Azt hittem, szeretlek, amikor bonbont hoztál és virágot,
Amikor azt mondtad, nekem adod az egész világot.

Most rongyos a ruhánk és nem járunk moziba,
Láttalak már betegen, dühösen és sírva.
Nem hozol már bonbont, csak a mezőről virágot,
Csak képzeletben jártuk be együtt a világot.
Voltak jók idők, és rosszak, megismertelek,
És most már tudom, hogy igazán szeretlek.

Celeb: nehéz egy őrült maximalistának bármire is azt mondani, hogy ez igy tökéletes és ha ez pesszimizmussal is párosul- na az vagyok Én!
De ez még nem gátol meg abban, hogy megint hoztam egy kis versikét megkritizálás céljából Ez is egy régebbi darab, mert amik mostanában születnek azokat 2- 3* még úgyis átdolgozom, javitgatom közszemlérebocsátás előtt! Ime:

Öntudat

Kis erdőmön
nagy lakat.
Elszaladt
egy pillant.

Megkeresni
nem tudom!
Macska fut
a hátamon.

Belém bújt
egy áradat,
kiszakítja
gátamat.

Elfújja az
őszi éj,
az én gondom
tova kél.

Megkeresném!
Nem lehet.
Nem engedem!
Elmehet.

Vélemény?

Timona írta: Ami engem illet tudom hogy nem vagyok valami tehetséges, de szeretnék fejlődni és ebben sokat segithetnek a nálam hozzáértőbbek és más verselgetők véleményezései!

Fő az önbizalom, igaz? Na nehogy már ezt gondold! Két sort nem tudok írni amelyik rímben valamint ritmusban is összecseng. Ha meg nem vagy megelégedve magaddal, akkor biztos vagyok benne, hogy a topic segíteni fog!

Celeb

A Zöld Próféta írta: Üdvözlet minden kedves verselőnek!
Megmondom őszintén, elég régóta olvasgatom a topicot, és sokszor érzem úgy hogy néhány igazán tehetséges emberrel is megáldotta erre a sors a nagy versek szerelmeseit.
Először kritikákat akartam írni, de úgy hiszem, az egyik kicsit durva lenne nektek első hozzászólásként. Tehát figyelgetek egy darabig még; de azt ígérhetem - ha igény van rá - tőlem senki nem fog igazi kritikában hiányt szenvedni.
Persze, csak ha igazán el tudjátok fogadni az igazán őszintét.

Ba' hara:
Profi.

Szerintem egyikünk se fog megharagudni egy- egy kritikusabb hangvételű véleményezéstől sem. Ami engem illet tudom hogy nem vagyok valami tehetséges, de szeretnék fejlődni és ebben sokat segithetnek a nálam hozzáértőbbek és más verselgetők véleményezései!

Ery: nagyon tetszik a versed. Pont most olvastam el a Szilmarilok a maiákra és a valdákra utaló részét. És pontosan olyan a versed, mintha Uinenhez, a Tengerek Asszonyához írtad volna. Egyébként a hajósok mindig hozzá fohászkodtak, mert meg tudta fékezni Ossét. Csak így tovább :itscool:

Zöld Próféta: én sem szoktam verseket beírni a topicba, de a kritika nem elsősorban azt jelenti, hogy hogyan lehet beletaposni a másikba, hanem azt, hogy tudd úgy elmondani a másiknak a véleményedet /ami remélhetőleg előre fogja vinni/, hogy azzal segíts és ne rombolj.

Navaer: Celeb