Versek

Rabyn: hát ez a versszak

Felnőttem. S még is,
Gyerek vagyok újra!
Felnőtt testbe zárva
Gyermek álmokkal megáldva.

Sokszor én is pontosan igy érzek, ezt nagyon szépen megfogalmaztad! Naon teccik!!!

Szofi: Úgylátszik téged is megihletett ez az idő. Olvadó üvegerdő, hahh micsoda kezdés.......

Mau: lehet, hogy azért gondolokdom így a verselemzésről mert a suliban így tanitják. ("amikor a költő így gondolta, ezért írta stbstb) többek között ezért nem szeretek elemezni. (de a verseket egyre jobban szeretem)

Itt egy saját iromány nemrégen találtam egy meg egy füzetemben, már nem is emlékeztem rá.


Miért?

Kitörnék börtönömből,
De nekem már nem lehet.
Fáj ez az egész.
Egyedül vagyok..
Senki sem segít..
Senki sem fogja a kezemet.

Gyűlőlőm magamat!
Sírnék mikor nem szabad.
Üvölteni tudnék.
Ütni VÁGNI! TÖRNI! ZÚZNI!
Összetörni, újra sírni.

Felnőttem. S még is,
Gyerek vagyok újra!
Felnőtt testbe zárva
Gyermek álmokkal megáldva.

Kitörnék. De nem lehet..
Senki sem segít..
Nincs aki fogja a kezemet...

Szofi írta: ölelnem kell már ennen árnyamat...

Hű, Szofi, ez hátborzongató!!!

Kísérteties! Olyan MÉLY örvények keringenek mögötte, de én nem tudom ezt olyan precízen megfogalmazni, mint Mau.
Szuper gyönyörű!

Mau, Drágám, hi7etlen, hogy mennyire ráéreztél, mi minden kavargott bennem, amikor ez a vers született 8O Ezért érdemes írni, ha ilyen értő kritikusra talál az ember. Nem hittem volna, hogy bárki is ennyire megérti... Nagyon-nagyon boldoggá tettél. Pontosan ezt akartam kifejezni- csak képtelen voltam ilyen logikusan és értelmesen megfogalmazni. Igen, ez az életérzés keringett bennem, de csak képekkel és hangulatokkal tudtam kifejezni... Köszönöm!!!!
[size=9:1yrecyr9](bocs a bőbeszédűségért, de még mindíg alig bírok magamhoz térni a megdöbbenéstől)[/size]

És akkor jöjjön a tegnapi:

Omlik a gát
(avagy: A Tűz ébredése)

Fogaimon cafattá téptem nyelvem:
el ne hagyja számat dal, ha vad--
Örvénylő tűz szikrázó őrületben-
ölelnem kell már ennen árnyamat...

Galadh írta:

Telcontar Léli írta: nekem egy vers semmit se jelent általába, max annyit, hogy nagyon szép, vagy hogy nem tetszik.

Ne mondd má... ez olyan, mintha azt mondanád, h sajnálod, lelki szegény vagy, evvan.

Kedves Fa, kedves Léli,
szerintem ezen így felesleges vitatkozni, mivel igaza senkinek sincs, vagy mindenkinek van. Az, h Léli most így látja a verset, az egy dolog; az, h neked, Fa, ennél 'többet' (vagy mást) jelent a vers, egy másik dolog. De egyrészt Léli azt is megmondta, h neki a vers legfeljebb 'tetszik', vagy 'szép' (és ennél nagyobb elismerést nem kaphat egy vers, mert nagyjából valami ilyesmi a lényege--h szépnek tartsák, és tetsszen), másrészt pedig attól, Fa, h neked mást és 'többet' jelent, még nincs a birtokodban neked sem, h a vers mit 'jelent' (ahogy tul.képpen el is mondod azzal, h hangsúlyozod, h 'neked' ez a vers több; hogy a francba ne lenne a szerzőnek több, mikor a vers csak az eredménye azoknak a dolgoknak, amiket csak te érzel, és csak te gondolsz át, noha nyilván nincsenek 'benne' a versben). Attól meg, h nem mindenki érzi benne azokat a dolgokat, amiket csak te érezhetsz, még nagyon messze van a lelki szegénység. És ne felejtsük el, h Léli sem mondta ki az utolsó szót, mert a megértés (és következésképpen a versről való írás és a véleményalkotás) nem olyan, h elolvasom, megértem, és onnantól 'értem', megvan, mit jelent. Az mindig változik, még akkor is, ha nem is olvasom el újra a verset; pláne, ha újraolvasom. Minden újragondolásnál, újraolvasásnál, mások véleményének átgondolásánál az a kis konstruktum, amit ez a vers az én fejemben megcsinált, átrendeződhet, finomulhat, akár gyökeresen meg is változhat.

Mindezek után még hozzátenném, h Fa verse nekem sem egy 'gyermeki' hangulatot ad vissza, hanem (és ezért tetszik leginkább) úgy mutat egy kicsit elkeseredett, de legalábbis lemondó viszonyulást, h közben szigorúan véve nem lesz szomorú; valaki egyszer azt írta, a bölcsesség valami ilyesmi. Minden lezárt és végetért benne (majdnem csak múlt idő van), minden kategorikus (sehol, soha)--nekem nem a 'bármi' van benne, hanem a 'már minden, de mégse'. És mégis, a képek alapvetően maguk is nem csak szépek, hanem akár vidámak is. Az első két vsz. harmadik sorai hoznak mozgást, ami elvisz a refrénszerű motívumig; a harmadik sorok képei mindig a keresés/birtoklás képei, és mint ilyeneket leütik őket a negyedik sorok (a sehollal). És hiába van a leütés, hiába jön ki a vsz-ból egy kudarcot vallott keresés--valahogy mégsem szomorú, talán, mert a zárszó mindig a mosoly, és mert mindig ott van a mosolyban az a vki, akié. Nem azon van a hangsúly, h 'nem találom', 'sehol', stb--hanem azon, h a mosoly, bár nincs meg, mégiscsak szép (és ennek a beszélő meg az olvasó tudatában van), és sokat jelent, és kell; és hogy a beszélő szereti a mosoly gazdáját. És ez a vsz-záró szeretet marad meg nekem, ami talán nem teljesült, hiányzik, de akkor is szép. Aztán a harmadik vsz. kissé azért nehezebb; itt már van egy nehéz szív, ami be van zárva, egy világ, amiből hangsúlyosan hiányzik vmi (de mint láttuk az előző vsz-ok képeiben, a világ attól még, vagy éppen azért, szép), és egy időbeli hiányt jelző szó (soha). Nekem azonban még ez sem szomorú egyértelműen, inkább elgondolkodó--és persze ez is a mosollyal zárul, és azzal a jelentéssel, amit a beszélő ebbe a mosolyba helyez.

Egy absztrakciós szinttel feljebb a következőképp néz ki a dolog. A szöveg a világhoz való egyfajta hozzáállást játszik végig; annak a központnak, központi jelnek (a mosolynak) a keresését, amitől a világ elviselhető(bb) vagy érthető(bb) lenne. A refrén-sorok előtti 'de' legalábbis mindig úgy mutatja, h mindez hiábavalóság, mert a mosoly nélkül mindez nem jelent semmit (a felhők, a csillag, a minden, a fűszálak, a szél, a napsugár, a csók, az út és a kő), nincs meg a helye--ill. h a mosoly hiányában mindez csak éppen ezt a hiányt jelenti: 'minden, amit láttam, az enyém lehet (=meg tudom fogni, meg tudom mondani, használni tudom, stb.), DE'. Olyan, mintha a központ hiánya (az, h nincs meg az a mosoly, soha és sehol) tartaná össze egyrészt a cselekvéseket (és a hiányzó mosoly keresése valóban összefogja a történetet), másrészt magának a versnek a képeit és sorait is (mint ismételt kép és mint variációval ismételt sor) (tehát a 'tartalmat' és a 'formát' is, ha feltétlenül szét akarjuk választani--én azt mondanám, éppen ebben látszik, h nem választhatók el, és a forma valójában maga is jelentés). De aztán a mosoly lehet más is: nem jel, hanem jelentés, ami hiányzik a beszélő világából, noha nagyon is szükség lenne rá. Minden a mosolyt (és/vagy a gazdáját) jelenti, csakhogy az nincs meg: a mosoly így éppen a hiány, a jelen-nem-lét, és a belőle fakadó jelentéstelenség képe. És itt jön vissza az, amit az előző bekezdésben mondtam: az, h ennek ellenére mégsem érzem szomorúnak és üresnek (inkább elgondolkodónak és lemondónak, de nagyon is megértőnek), mert ezt a központi hiányt mindig éppen a 'mosolyod'-dal mutatja meg, egy olyan alakkal, amin rajta van egy birtokos személyjel--tehát ha maga a mosoly nincs is meg, az a vki, akihez tartozik, az biztosan megvan (nyelvileg legalábbis). A hiánnyal szemben a versnek pontosan ezen a pontján egy kézzelfogható létezés jelenik meg; és ez kapcsolódik össze a világ szépségének a képeivel. 'Még ha nem is mosolyogsz rám, én akkor is szeretlek, és ez a szeretet magában érték és jelentés, ami eleve kisugárzik a világra.' Nekem tehát azért tetszik, mert hihetetlenül érdekesnek találom a képek használatát és kijátszását az érzelmek és viszonyulások rendszerének megalkotására, és mert a formát és az ismétlést nagyon (jelentéssel--ezúttal már a vers jelentésével) töltöttnek látom. És a versnek ez a lényege. A ritmikai ugrások nem érdekesek; az alapminta megvan, és ez a vers a képekben gondolkodik, nem a ritmusban.

Well-of-Souls írta: Kompletórium a világ fölött

Hát, Well, ez minden, csak nem "akármi"...

Én itt eldobtam magam helyből...

Én már nem is írok..

"eltávozom a csillagokon át"... 8O
ŐRÜLET!! Fejbeverősdi!!

Köszi szépen, a többiek nevében is!

Sziasztok!
Mára csak egy rövid akármi van, amit szeretnék Veletek megosztani:

Kompletórium a világ fölött

A kántor behajtja a zsoltároskönyvet,
a ministráns leporolja a megürült monstranciát -
készülődöm én is.
Idegenként lépek a sűrűsödő éjbe,
s a port lábamról végleg leverve
eltávozom a csillagokon át.

Well

Sziasztok!

Igaz még soha nem irtam, de már egy ideje olvasgatom a verselgetéseiteket, és mondhatom remekk!
Csinálhatnátok belőlük egy kötetet...

Nagy bátorságot gyűjtve közzéteszek én is valamit, ami nem oly rég született...Versnek nem nevezném, inkább csak valami, ami ki kellett jöjjön belőlem... értitek..

bocs, ha nem üti meg a színvonalatokat, de nagyon kiváncsi vagyok a véleményetekre, ritka olyan jó kritikusokat találni, mit ti vagytok

Ő lenne:

Tovább...

"Tovább!"- riaszt, fáj a hang.
"Tovább kérem, nem menne előbbre?"
Tovább? Hova? Nézek körbe gyorsan,
Hát persze: állok egy sorban.
Lépek egyet.
Lépek előre.
Előre? Mi az?
Amerre nézek, amit látok,
vagy csak mit az orrom után találok?
Ó, ez átok.
Hát nem tudjátok,
hogy ha ismerném az utat bárcsak félig,
mennék, s meg sem állnék a célig?

Volt, hogy indultam nagy lélekkel,
híve, hogy tudom mit teszek.
De mindig rámtört az éj egy kérdéssel:
Valóban haladok?
Vagy csak cammogok,
folyton előre,
előre hátrafelé?

Indulok, megállok.
Ki tudja mire várok?
Talán egy jelre, célra,
vagy csak egy bíztató szóra...
De nem történik semmi.
Ugyan mit történne?
(Fohász: Kis segítség fentről jól jönne...)
De már nincs történés, csak állapot,
mit az élet csalfán rám hagyott.

Talán a félelem mi gúzsba köt,
Rémít, hogy nincs vissza
ha elindulok egy eszme mögött.
S ha nem az igaz eszme mit követek,
mit az útra vándorbotul veszek?
Akkor kezdeném előlről, de nem lehet.
Néha...talán mégis. Vagy az már
csak a meddő, áltató képzelet?

Megyek erre, arra, kétségek közt bolyongva,
Teszem így, úgy, mindig gondolkodva,
ezerszer komolyan mérlegelve...
De mintha minden egy irányba vinne!
Míg majd végre feleszmélek,
rájövök: ím, ez az élet...
De késő, s egy mondat csak mi hozzám elér:

"Tessék, ez minden, amit kér?"



rettegve várom a véleményeket...

Megint hoztam egy kis szösszenetet, igaz ez sem mostanában született, de az biztos, hogy túl sokszor környékez meg ez az érzés...

Félelem

Félek s remélek,
élek s regélek,
rettegve kérlek,
- szeretlek téged -
fogadj el végleg!

Arcod ragyogó mosolya,
termeted íves vonala,
szellemed fennkölt fénye,
teremtett újjá végre.

Kétely gyötör,
fúr az élet.
Rettegve kérlek,
fogadj el végleg!

Megváltoztam.
Idáig csak sorvadoztam!
Megjelentél,
felkevertél.
Szívem dobog,
halkan robog.

Aki olvasta mit szól hozzá?

Már három napja nem jártam neten, csak átfutottam a verseket, ne haragudjatok, hogyha most nem leszek olyan részletes.

Galadh, Lam: továbbra is csodálatos ez a verspár!

Szofi: be kell vallanom, nagyon sok mindent érzek ebben a versedben - de nem értem, nem vagyok képes megfogalmazni, mit gondolok, csak az érzés van bennem. de szerintem ez kifejezetten pozitív tulajdonsága a versednek, amúgy sem szeretem külön-külön értelmezni a részeket.

Ring: ahogy olvastam a versed, és egyre előrébb jutottam, újra meg újra szíven ütött, hogy én is átéltem már ezt az érzést... és most is benne vagyok köszönöm, hogy ráébresztettél ezek a sorok különösen tetszettek:

És a csillámfelhőben érezni fogod, hogy a talpad
már nem nyomja a földet,
eszedbe jutnak a jó gondolatok,
még feljebb emelkedsz,
és észre sem veszed már, hogy te is egy csillag vagy az égen.

Az a baj, hogy már én is túl sokat gondolkozom, és bölcsebbnek hiszem magam a tapasztalatoktól - ez biztos igaz, de ez csak az érem egyik oldala. Egyszerűen csak élni kellene, tündérien és tisztán. Talán ez a legtöbb, amit egy ember elérhet, nem is a tapasztalás.

Szofi írta: Rigó a kertben

Olvadó üvegerdő.
Hó kellene. Ón-eső
szemerkél. A szárnyak
önmagunkba zártak.

Whoa… Szofi, ez valami rendkívül szép… Ugye nem baj, ha gyártok hozzá egy értelmezést? A cím itt szerves része a versnek, mert az impressziószerűen egymás mellé rakott, éles, tömör mondatokat ez fogja össze egésszé és megadja a versből magából egyébként nem egyértelműen látható alapképet. Az utolsó mondatig számomra nem válik el élesen, hogy vajon fizikailag a madár, avagy a szemlélő szemszögéből írsz – ezt az utolsó kép inkább az előbbi javára billenti, de egyben ez a kulcsmondat is, mely az egyébként csupán hidegszép első-sort, s a külvilág puszta leírását átemelik a köznapi léten és mégis arra enged következtetni, hogy a tájkép csupán ürügy – valami félelem és kétségbeesés szűrődik ki az utolsó sorból. Egyszerre végigfut rajtam az oly kifejezően és találóan előkészített jeges hidegkép. Bezártságról beszél és az üveg és az erdő-képről eszembe ötlő behavazott-rácsszerű ágak ezt csak még inkább felerősíti. Felmerül gyanúm, hogy a rigó –madár lévén szabadság-jelkép is lehet ugyan –, itt mégis a kicsinységre és a tehetetlenségre utal, ahogyan az erdő-ketrec foglya szabadulni próbál – s talán az önmagunkba-zártság arra is utalhat, hogy szabasága egyben az őt visszahúzó kötelék is. A többes szám egy sor újabb jelentést is hozzáadat – lehet például általánosságban a kortársidők szélsőséges individualizmusára való utalás: a liberalizmus-fertőzte nyugati kultúrában a szabadságra és egyénivé válásra való törekvés folytán tucatlénnyé váló emberrel való együttérzés és egyfajta belső vívódás afelett, hogy esetleg a költőre is ugyaneme sors várhat.

no, most már télleg abbafejezem, asszem túl fáradt vagyok én most ehhez
Foq, a kockáidat majd még asszem emészgetnem kell, lehet, hogy te is kapsz majd vm kivesézést, nem baj?
Ratzkha: 1. Itt egyátalán nem lógsz ki a pesszimista hangulatoddal Hogy is van, „…boldog ember költő nem lehet?” 2. A versed figyelemreméltóan jól rímel és a dallama is kiemelkedően jó! (pedig én tényleg nagyon szőrözős vagyok formügyileg, úgyhogy ezt vedd tőlem naagynagy elismerésnek ) A „Magasodnak a hullámok / Tengeri betegség: hányok. ” rímpár fantáziadús és önmagában nagyon jó, de szerintem annyira nem illik oda, komolytalannak hat a kevéssé köznapi kifejezések között. (anyám, rám jött az alliterációs roham… vagy csak megártott a Beowulf? )
Rabyn: Az tök mindegy a te szempontodból, hogy mire gondolt a költő. A lényeg az, hogy benned milyen gondolatokat ébreszt. é a verselemzés zért jó, mert akkor legalább értően el kell olvasnod a verset és elgondolkodnod, hogy neked mit is jelent, nem teheted meg, hogy átsiklasz felette – egyedül te leszel tőle gazdagabb. És vsz ez a költészet és egyátalán mindenfajta művészet célja, persze az esetleges formából/szóhasználatból adódó esztétikai élmény mellett. Lehet vitázni erről, e az én véleményem e témában.

Álmokat:
-- Mau

Nagyon, nagyon köszi amiket írtok, olyan jólesik!!

Szofi írta: A szárnyak
önmagunkba zártak.

Ez valami iszonyú jó! 8O

Szofi, hidd el nem is mennének úgy a dolgok ha nem lennél itt!
Egyébként én kíváncsi vagyok a véleményedre, mert te
"szakértő" vagy a dologban, na megy amúgy is. (megtanulok beszélni ígérem..

Én is szerepzavarban vagyok. Majd az idő kialakítjaa szerepemet.

Éppen ezért nem szeretek verset elemezni, mert ugye nem tudhtjuk,hogy drága költőnk éppen mit gondolt amikor a művét megalkotta. (persze ezt magyarázd meg egy magyartanárnak..)

Telcontar Léli írta: Gyermeki. Jelentésében gyakorlatilag ugyanolyan, mint az előző, de sokkal gyermekibb. A fogalmazása egyszerűbb, és az első két versszak naivabb, gyermekibb, szöges ellentétben áll emiatt az utolsó versszakkal. Mert az már sokkal 'érettebb'.
Emiatt a jelentése eltér egy kicsit a másiktól... Egy elkényeztetett gyerek képét festi elénk, aki mindent megkaphat, amit csak akar, gondtalanul szórakozhat (kergettem a szelet), de neki valami olyasmi kell, amit nem kaphat meg - az E/3 mosolya (ami jelképezheti a barátságot, vagy pusztán tényleg valakinek a mosolyát, kedvességét...). És emiatt a versnek van egyfajta 'mélyülése'. Mert az elsőversszakban a szomorúság (itt inkább csak bánat) nem igazán jelenik meg, aztán a második versszakban már konkrétan _keres_ valamit, majd végül beletörődik, hogy nem találhatja meg...
Ez a vers kevésbé szomorú, kevésbé pesszimista... inkább, mint egy megsértett gyerek, aki most úgy gondolja, hogy ezt az egészet komolyan gondolja...

Léli

Furcsa h neked ez jött le a versből, nekem egészen más. Én nem érzek benne semmi sértődöttséget, gyermekiséget meg még kevésbé. Persze lehet h azért, mert én azthiszem elég jól ismerem Galadhot, és tudom, hogy NEM gyerekes, gondolkodásban semmiképp, a tetteiből pedig nem szabad megítélni végletesen.. Nekem a két vers közötti különbség inkább nézőpontbelinek tűnik. persze más a sítlus is, de amiért különösen jól mutatnak egymás mellett, az az egyes képek két nézőpontbeli megjelenése, és ez a két nézőpont nálam nem a gyermek és a felnőtt nézőpontja.. de persze ez is magánvélemény.

Üdv, Drágáim!

Nem csak a versemet rakom fel- átolvastam a Tieiteket is. Úgy látom, nélkülem is boldogultok. Ez kicsit fáj- szeretem azt hinni, h nélkülem nem működnek a dolgok. De ha így lenne, nem működne semmi Nem tudok semmibe folyamatosan és rendszeresen belefolyni. Tudom, h nekem is megvan a helyem Közöttetek, csak néha szerepzavarban vagyok. Ragaszkodni következetesen pedig egyik szerepemhez sem tudok, mert egyikre sem mond6om, h maradéktalanul én vagyok. Úgy hiszem, Ti könnyebben elnézitek ezt nekem, mint én magamnak Valaki, aki jól ismer, és látott közöttetek, azt mondta, nem sok olyan dolgot tudok csinálni, amit ne néznétek el nekem, mert szerettek Nézzétek hát el, h nem tudok mindíg lépést tartani Veletek!

Fogadjátok szeretettel legújabb szösszenetemet:

Rigó a kertben

Olvadó üvegerdő.
Hó kellene. Ón-eső
szemerkél. A szárnyak
önmagunkba zártak.

Léli, Galadh: gyerekességről szólva, én ma megkaptam az Oroszlánversemre, hogy gyerekes, és túl egyszerű a szóhasználata...
8O


Mért, egyesek szerint csak az az érett, felnőttes, ami érthetetlen?!!

Amúgy, Galádom, hol vagy Te már gyerek! Na, nee!

Mae monagvannen!

Ma cserben hagyott az ihlet. Éreztem, ki kell írnom magamból a dolgokat, de csak prózában tudtam.... fur, mi? De kárpótlásul mindenkinek írtam kritikát!!!!

Ringbearer: ez nagyon szép lett! Gyönyörű a vége, és a témája..... Az embreknek néha meg kéne egy kicsit állnia, és a környezetére, és magára figyelnie. "Szellemek vesznek minket körül. Szellemek laknak a vízban, a szélben, a kőben, a fában. Kisd ki a szemed és a füled, és hallgasd meg őket...." Emberek! Azért se szálljunk le a földre!
Nefadar:
Járja csak járja harci táncát
Hogy életben tarthassa élni vágyát --> ez igen szép! Zseni vagy! 8O
A Sehol sem letle versben igen tetszik az a viszhang... olyan, minha a szél hozná neked a dalt....
Nimrais: utolsó sor: oh jeeee..... igggen üt, és iggen ott van!!!! :up: Az egészet megkoronázza! Köszi, hogy megosztottad velünk ezt a kisebb(?) csodát!
Éowyn!: Te hozod a szokásos formád! Annyira gyönyörű, hogy eláll a léglegzet, nem jön ki hang... ááá.. megfulladok!
Ratzkha: "topic-beli átlagos jóhangulat fenntartása végett." ez jó vicc! Most komolyan. Átlagos... jóhangulat.... nézz körül! Na jó, nem akarok senkit sem bántani, csak megakadt rajta a szemem... A versed meg jóval megemelte, ha nem is a hangulatot, a szinvonalat mindenképp... ügyes vagy!
Nihil: igen jó a hangulata a versnek! Megfogott rendesen!
Nefadar: a Rab maradt c. versnek igen jó a gondolata! Szabad, de a szíve örökre le van láncolva.... nagyon tetszik!

Elég hosszú lett... sorry a szómenésért, de jókedvem van! :clown:

Telcontar Léli írta: nekem egy vers semmit se jelent általába, max annyit, hogy nagyon szép, vagy hogy nem tetszik.

Ne mondd má... ez olyan, mintha azt mondanád, h sajnálod, lelki szegény vagy, evvan.

Galadh írta: Hmmm... lehet, h a titok nyitja az,h én gyerek vagyok, Lamorak meg felnőtt??

azért sajnálom, h neked ez jött le a versből, de azért furi, h amikor durcás és elkényeztetett gyerek voltál, ilyenekre gondoltál... Mert mint tudjuk, egy vers mindenkinek mást jelent, mindenki "megtalálja benne önmagát". Úgy láccik, ez csak neked jött így át. Nekem ez a vers teljesen mást jelent, mint neked, és sokkal mélyebb érzéseket takar, de úgy látszik, ez hozzád már nem jutott el. hát evvan

Nem ez jött le, nem ezt jelenti nekem... nekem egy vers semmit se jelent általába, max annyit, hogy nagyon szép, vagy hogy nem tetszik. Én ezt látom benne. De valszeg csak azért, mert ott volt előttem Lam verse, meg te...

Telcontar Léli írta:

Lamorak írta: És akkor itt jön a nagy elméleti kérdés: ennek a két versnek ugyanazok a képei, ugyanaz a szerkezete, ugyanaz az iránya--ugyanazt jelenti a két vers?

Hát tudod, ez engem is érdekel ) Mindjárt kiderül

Gyermeki. Jelentésében gyakorlatilag ugyanolyan, mint az előző, de sokkal gyermekibb. A fogalmazása egyszerűbb, és az első két versszak naivabb, gyermekibb, szöges ellentétben áll emiatt az utolsó versszakkal. Mert az már sokkal 'érettebb'.
Emiatt a jelentése eltér egy kicsit a másiktól... Egy elkényeztetett gyerek képét festi elénk, aki mindent megkaphat, amit csak akar, gondtalanul szórakozhat (kergettem a szelet), de neki valami olyasmi kell, amit nem kaphat meg - az E/3 mosolya (ami jelképezheti a barátságot, vagy pusztán tényleg valakinek a mosolyát, kedvességét...). És emiatt a versnek van egyfajta 'mélyülése'. Mert az elsőversszakban a szomorúság (itt inkább csak bánat) nem igazán jelenik meg, aztán a második versszakban már konkrétan _keres_ valamit, majd végül beletörődik, hogy nem találhatja meg...
Ez a vers kevésbé szomorú, kevésbé pesszimista... inkább, mint egy megsértett gyerek, aki most úgy gondolja, hogy ezt az egészet komolyan gondolja...

Hmmm... lehet, h a titok nyitja az,h én gyerek vagyok, Lamorak meg felnőtt??

azért sajnálom, h neked ez jött le a versből, de azért furi, h amikor durcás és elkényeztetett gyerek voltál, ilyenekre gondoltál... Mert mint tudjuk, egy vers mindenkinek mást jelent, mindenki "megtalálja benne önmagát". Úgy láccik, ez csak neked jött így át. Nekem ez a vers teljesen mást jelent, mint neked, és sokkal mélyebb érzéseket takar, de úgy látszik, ez hozzád már nem jutott el. hát evvan

Nimrais: Hű ez nagyon tetszik, először kicsit megijedtem a hosszától, de amikor elkezdtem olvasni nem volt késztetésem abbahagyni, hasonló hangulatot áraszt- legalábbis én úgy éreztem- mint a Kontroll c. filmkreáció, de lehet, hogy ezzel nagyon mellé trafáltam...

Csupán azt kérem, fejfámra annyit írjanak:
Itt nyugszik az, kivel az idő nem haladt.

Ez a mondat olyan szomorú és egyben mégis pozitiv kicsengésű, mint aki boztos abban, hogy nem élt hiába, engem nagyon megfogott!
Ringbearer:Lelke mélyen mindenki hisz a tündérekben és csodákba, csak épp fél beismerni, mert ez olyan irracionális, de éppen ettől olyan szép ez az egész, hisz már nem lenne olyan különleges, ha biztos lenne a létezésük! Nagyon szép ez a vers a gondolat meg nagyon is elgondolkodtató!

Most csak átfutottam, tehát ne várjon senki semmi mélyenszántót. csak néhol akadt meg a szemem... de ez alább le is írom.

Rabyn írta: és sárkányok is csak összementek..

:biggrin2: ez haláli... ugye nem sértődsz meg, ha ezt idézem a haveroknak?? állati, de tényleg.

Nima: én nem szeretnék semmi külön kritikát szólni - nem látom értelmét, megmagyarázni versedet úgy se tudom; de azt hiszem, senki más sem ezen a világon - csak annyit szeretnék mondani, h ez nekem sokkal mélyebb és komolyabb, mint sok más vers. Én nagyon érettnek és gyönyörűnek érzem, olyan... "felvillanó-egyetlen-pillanatnak", mintha egy ilyen pillanatban írhattad volna /amikor egyszerre kivilágosodik előtted minden, mindent felfogsz és megértesz, és mintha a tolladat nem te irányítanád - vagy nem csak te. Tehát ez egy nagyon jó vers!! és el is mentettem. Köszönöm.

Üdv!


Jah!! És Éowyn! Mért írsz kisbetűvel, te rohírlány?? mért akarod elrejteni ilyen módon a verseidet?? Mitől érződik úgy, mintha önbizalomhiányod lenne?? Ez egy NAGYON jól sikerült vers.

Hatalmas varázsló

Halkan pattogott a tűz, mi parázsló
Ki mellette ült, hatalmas varázsló
Elrejti őt a mély sötét erdő
S köré gyűlik az összes sötét felhő

Oldalán kardja, mellette botja
A tudást erre a földre csak is ő hozta
Tudást ami csak bánattal jár
Amit megvált a gyönyörű halál

Átkot hoz a boldog emberre
Hogy a boldogásgot örökre feledje
Halkan pattogott a tűz, mi parázsló
Ki mellette ült, hatalmas varázsló


Rab maradt
A lánc szétpattant ahogy a kard érte
De a rab a fogvatartóit most is félte
Felszabadult, s örökké szabad
De szívében mégis örökké rab maradt

A kinti világ más lett
S szerelmet soha sem lelt
Bármit megszerezhetett amit akart
De szívében mégis örökké rab maradt

Reménykedni Kezdtem a Hóban

Napokon át csak a rádió sírását hallgattam,
S közben majd belehaltam a szomorú hírekbe,
Miközben tüzelő borokkal enyhítettem
Testem, s lelkem összes fájdalmát.
Kint szakadt a hó, az órák bent kíméletlenül vertek,
Míg a halk dalok lassan a levegőbe emeltek.
Lelkemben kutattam: De mit is keresek?
És nem jött kérdésemre semmi felelet,
Mikor végre megértettem a tényeket:
Mert eddig az időig – csaknem 30 év alatt –
„Minden kéz, mely felajánlotta a jövőt nekem,
Üres volt, mint a kifosztott lelkiismeret.”
És én csak álltam a meleg szobának háttal,
S játszottam az ablakon egy jégvirággal…
Néztem az üvegen túl, a rejtelmes kinti világot,
Hinni akartam mesékben és csodákban,
És reménykedni kezdtem a hóban…

Fqqdk(kedves gondolatom): Nem látok benne semmi tarját, persze biztos még csak azért nem mert nem avattatok be a tanok alapjaiba. Egyébként teccik. Nem akarok semmi ott nem levőt belelátni/beleláttatni, de… de azért megteszem. A közös téma a három karaktermátrix esetén: az ki a vágyakat lehetővé teszi, az, aki vágyakozik, és végül a vágyak netovábbja kaptak helyet :

művészetek
kisdimenziós és gyengén összefüggő
értelmezhetetlen cantor-halmazában


Nima: Nagyszerűen visszaadtad nekem a bennem valaha megjelent „jajnemármeginttélvanmérnemkelmárkiakikelet” érzést. Ami általában rosszkedvű filózásban szokott végződni. Kösz az élményértJ! Valamint a hideg (teles-őszes közöny is rettenetesen jól átjön.

Azt hiszem Galadh verséről már minden illetékes elmodta a magáét ahhoz, hogy ne legyen képem kontármód hozzászólni. (Lamorac dettó)

Tengeri hányattatás

Elúszott az ébredés velem,
Sorsom újonnan nem lelem.
Mint elhagyatott bárkát
Hány korlátlan tengerem.

Szemem tágra zárni nem merem
Az abszolút tudást keresem
De páratlan evezővel
Nem szabad elmerengenem.

Magasodnak a hullámok
Tengeri betegség: hányok.
Tajtékot vet a víz s a szám
Dühét még mi onthatja rám?

De húzni kell az evezőt!
Eldobni? Az oly csúf dolog!
Erő kezemben szál se már,
Fülemben tompán vér dobog.

De hűt a víz…(Bár fűtene!)
Hajóm csak lassan megy tele,
Ellenszél fúj: sós Vég szele
S még nincsen meg az út fele…

2004-02-24
A versért bocs. Máskor igyexem kevésbé elkeseredett hangulatot belevinni a topic-beli átlagos jóhangulat fenntartása végett.

Húú Gyűrű ez nagyon szép!!
Pont tegnap beszélgettünk a témáról az osztályban és mindenki hülyének nézett,amikor közöltem, hogy márpdeig tündérek igenis vannak, csak láhatlanok, és sárkányok is csak összementek..

Sokszor kimondják az emberek, hogy
nem hisznek a tündérekben.
Észrevétlenül mondják,
észre sem veszik már.
És azt sem látják, hogy a szívükben,
kihuny egy kicsike kis fény.
A sötétség pedig csak nőttön nő.

Ahogy az ember egyre nagyobb,
és több tapasztalatot szerez a "fájdalamas életről",
rengeteg mindent elfelejt.
Aztán rájön, hogy milyen jó volt is annak előtte,
mielőtt ráébredt volna a nagy büdös életre.
És az ember ilyenkor olyan nagyon bölcsnek hiszi magát.
Ahelyett hogy...egyszerűen "felvenné újra az élet fonalát."

Nem olyan nehéz.
Hidd el, a tündérek velünk vannak.
Akkor is ha nem hiszel bennük.
És ha megkéred, még egy kis port is szórnak rád.
És a csillámfelhőben érezni fogod, hogy a talpad
már nem nyomja a földet,
eszedbe jutnak a jó gondolatok,
még feljebb emelkedsz,
és észre sem veszed már, hogy te is egy csillag vagy az égen.

Lamorak írta: És akkor itt jön a nagy elméleti kérdés: ennek a két versnek ugyanazok a képei, ugyanaz a szerkezete, ugyanaz az iránya--ugyanazt jelenti a két vers?

Hát tudod, ez engem is érdekel ) Mindjárt kiderül

Galadh írta: víztükrön úszó felhőket néztem
kezemben tartottam a csillagokat
minden, mit láttam, az enyém lehet
de sehol nem találom mosolyodat

fűszálak közt kergettem a szelet,
napsugárra hintettem csókomat
felforgattam az úton minden követ
de sehol sem találom mosolyodat

örökre bezártam nehéz szívemet
kicsiny kulcsát messze hajítottam
már tűvé tettem érte az egész világot
de soha nem találtam mosolyodat

Gyermeki. Jelentésében gyakorlatilag ugyanolyan, mint az előző, de sokkal gyermekibb. A fogalmazása egyszerűbb, és az első két versszak naivabb, gyermekibb, szöges ellentétben áll emiatt az utolsó versszakkal. Mert az már sokkal 'érettebb'.
Emiatt a jelentése eltér egy kicsit a másiktól... Egy elkényeztetett gyerek képét festi elénk, aki mindent megkaphat, amit csak akar, gondtalanul szórakozhat (kergettem a szelet), de neki valami olyasmi kell, amit nem kaphat meg - az E/3 mosolya (ami jelképezheti a barátságot, vagy pusztán tényleg valakinek a mosolyát, kedvességét...). És emiatt a versnek van egyfajta 'mélyülése'. Mert az elsőversszakban a szomorúság (itt inkább csak bánat) nem igazán jelenik meg, aztán a második versszakban már konkrétan _keres_ valamit, majd végül beletörődik, hogy nem találhatja meg...
Ez a vers kevésbé szomorú, kevésbé pesszimista... inkább, mint egy megsértett gyerek, aki most úgy gondolja, hogy ezt az egészet komolyan gondolja...

Léli

[size=9:1hdgncp0]Ui.: Remélem, ezzel nem bántottalak meg, Galádhkám....[/size]

Jajistenem, Galadh, Lam, mindkettő gyönyörűségesen szép!