Versek

Szofi: Városi mocsár forever! És Illúzió. A Szeretetben tetszik, hogy az én párbeszédével indul, egy kis önbizonygatás, Asszonyom, a végén pedig az idegenség zárójeles, elhessegetett gondolat, metamorfózis, virág, szeretet, T/2. Gratu.

Most írtam, pedig régebbi ihletés. Valójában válaszféleség Efkú isten-dalnok-lány hármasára, amit nem fejtettetek meg. Nekem megmondta a megoldást, innen jött az ihletés, így talán már ki is lehet találni, miről van szó, mi ihlette. /vad kacsintgatás Eglarra és lunepierre-re /

Dalnok, Lány, Isten

Ki nézed lépteim
És figyeled, mint járom utam
A végzet homályos útjain
Mikről sohasem daloltam
Hol vagy, te isten?

Mögötted.

Ki vezeted lépteim
Mert látni nem tudom utam
A végzet homályos útjain
Mikről sohasem álmodtam
Hol vagy, te isten?

Előtted.

Ki ismered lépteim
Mert részed vagyok, tiéd utam
A végzet homályos útjain
Hol középpont vagyok, s hol sohasem jártam
Hol vagy, te Isten?

Fölötted.

Üdv, Drágáim!

Most csak a farsangi termést rakom föl- másra egyenlőre képtelen vagyok...
Az első kettő párverset Arlith-szal közösen követtük el; a második kettő saját. (Idősorrendben írják le az éjszakát )



A:Szeretet

S:Asszonyom, látod, A:jó itt lenni
A:-a testvériség a világod.
S:(Az idegenségben is kell néha hinni.)
A:Fényünk a megismerés metamorfózisában
S:kibomlik, miként szín a virágban.

****************

S:Illúzió

S:Meggörnyeszt a magam gyengesége-
A:és kiegyenesít a másoké.
S:Mégis vágyom még a teljességre,
A:de ez csak a néma jussa s a vaké.

**************************************
Jel- & egyéb-magyarázat:A:Arlith írta;S:én, Szofi, írtam. A címet a vers után adtuk. Az első vers első félsora Cueddo-idézet az Ars poeticából.
**************************************

Visszafelé

A nyomok visszafelé vezetnek
-gázlom a havat, mint eretnek,
aki nem akart kanosszát járni-;
itt van az idő, meg kell válni
végleg lejárt lemezeimtől:
ajtómon új-magam zenéje dörömböl...

********************

Margit-híd

Nélkületek a villamos is billeg;
magammal együtt baktatok haza.
Nem érdekelnek már a kínok, s rímek:
kásás a kedvem, mint az út hava...

Béke

Vöröslő nap
Kék fényfoltban
Hajó száll a
Világ szélén
Nyugat kürtje
szól;

Kard csengésre
Táncol a
Tűz
s Északon
Felszáll
A
Hold

Nyugat táncát
járja
Varázslatos dalba kezd,
Gondolat száll
Akarat messze el,
Acél penge csengése
Csendesed el.



[size=9:2bnxllf0]Még nincs cím[/size]

Csillagos tekintet
míly éles, míly szép
lágy vizek csillogása
melyt felém sodort a szél.

Hófödte csúcsok
Melyt Jégcsapok kisérnek,
Gyönyört és szeszélyt,
Engem Elveszet ösvényre kisérnek.

Találtam valamit,
mely felnyitotta szemem,
s e valami,
tüzet csiholt bennem.

Helló drágáim!

Sokat termeltetek, de tegnap átrágtam magam az utolsó két oldalon. Sajna nem sokra emlékszem, most pedig megint nincs időm, de azért még odakiáltok Maunak, hogy az írnokos 128-as vmi nagyon-nagyon, főleg a tollnakadott-ujj. Tehát nem a toll szolgál. :agree:

Pár napos kis képsorozat, viszont van vmi formafélesége.

Százszínű rózsaablak
Talán sosem jártam ott
Követ voltam, énekes csak.
A minden templomában –veled születtem-
Az új erőnek táncát járva szüntelen
Megéreztem a tegnapot.

Add nekem kincseid
A csöndes oltárról
Vedd le díszeid
Hegedűszó távolban –halld, nekem üzen-
Begyógyítja mindig vérző, fájó sebem
Úszva a vonóról.

Lótusz és tömjén
Két illat összefonódik
Az évkezdet éjjelén
Csuklyát hordok, imát mondok –érted teszem-
Egy olyan erőnek, kit sosem ismertem
Minden elkezdődik.

Mindenki: WAAAOOOO! Nagyon alkottok, sokat és jót!!!
Nihil:nagyon jó(Valahogy Beethoven jutt róla eszembe )
Mirell:kemény, harcias, szvsz jó
KhAOSZ: :itscool:
Timona:ne sértődj meg, de én nem érzem az ütemeket, meg a rímet. Nem muszáj figyelni az én vélemlényemre, mert lehet, hogy csak én vagyok így vele.

Sokat kértem?

Azt kértem maradj itt,
Te azt mondtad legyen így
Azt hittem, hogy szép a világ
De csak addíg, amig el nem hagytál.

Tegnap átka

Ha jobban átgondolod, hogy mi történt tegnap
Már nem hiszed azt, hogy jobb a holnap
A tegnap átkát szórja
A holnap a sors húzója
Holnap függ a mától
Az egész világon,
Ha jobban átgondolod, mit tettél ma
Eszedbe jutt, hogy következmény a holnap...
A tegnap átkát hozza
Következmény a holnap
Minden attól, hogy mit teszel ma...

Múlt éjjel született mégegy letargikus valami a halálról (azt hiszem mostanában kicsit túl sokat foglalkozom ezzel a témával, remélem nem köveztek meg érte!), amit megosztanék veletek:

A „nagy Ő”

Ő a hangtalan zenész,
Ki mindig tettre-kész,
Egyszer mindenkinek
Eljátssza a végzet koncertjét.

Ő az arctalan színész,
Ki hűen játssza örök szerepét,
Maszkját sűrűn váltogatja,
De mindig csak önmagát adja.

Ő az, aki életeket sebez,
És halálvirágokat teremt,
Kinek szavától is pusztul a kert,
Nem kímél se Istent, se Embert.

A Világ a birodalma, s hazája
És rab benne minden tagja,
És hiába leszel jó szolgája,
Neked is csak ugyanazt adja:

Ha érted jön majd egyszer,
Mással már nem mehetsz el!
Bár megcsalhat százszor és ezerszer,
De Te akkor már csak az övé leszel!

Hát nem idegesítő, hogy még mindig tél van? Sztem már jó lenne, ha végetérne a havazás.
Nefi: Tök jók a verseid, a kedvencem a Hozzá címet viseli. Gratu.
A többiek is isteniek.

kopott szobámban ülve maradok magammal,
-A pokol füstjét szívom magamba,
A jövődet láthatod, jól nézd meg idegen.
Az isten hozott téged, az ördög visz majd el.



Ki vagyok én?

Én vagyok a bagoly a holdfényben,
Én vagyok a hang a messzeségben.
Egy angyal, glóriája ragyogásában,
Egy kárhozott, börtöne fogságában.
Egy kislány, kinek szűzi csókjai szerények,
Egy k**va, kinek az ágyához sok minden vezérel.
Egy költőnő, ki leírja szíve titkát,
Egy színész, ki hazudja minden szavát.
Nem tudom elmondani ki vagyok,
De egy biztos. Mesterem elhagyott.
Tanítóm volt és szerelmem,
Még most is figyelem, keresem.
De ma már nem olyan, mint régen,
Megváltozott, nem tartja magát féken.
Engem kíván, mint senki mást,
Mit tehetnék, nem tudom már.
Hát odaadom magam,
Had játszadozzon boldogan.
Karjaiban engem csábít,
A következő nap, már mást kábít.
Nem sejti, én még mindig szeretem,
Hiányzik, érte már mindent megtettem.
De én őt nem érdeklem, nem érdemlem,
Nem kellek neki, csak a testem.
Mióta már mást is ölel, csókol,
Nem tud érdekelni, ha simogat, bókol.
Lemondok róla, még ha lelkembe kerül is,
Nem adom magam oda, ha szeretem is.

VIII.

Nemesb-e a Lélek a Szívnél,
mikor magamba roskadóan
- titkon testbe tört tövisként
szállok el alig hallhatóan..?


/b][/color][color=red][b]to be continued.. into the Hell..[/b][/color][color=black][b

Lehet, hogy csak az én költészettani hiányom miatt írom/ /, de az az igazság Mau, hogy volt már jobb is... Ugye nincs harag?

Celeb

Hm… én is írtam egy kockát, még anno versestali után, úgyhogy engedelmetekkel bepofátlankodnék vele ide a topikba Amolyan efkú-hommage, vagy paródia, ki-ki döntse el maga.

Nagyon gáz?

Üdv:
-- Mau

Hommage a fqqdk, tisztelettel
Kis magyarázat: szeretem efkú kockaverseit, úgyhogy megpróbáltam én is írni ilyet... Fogadjátok/fogyasszátok kegyelettel

Még nem írtam ide, de most igen...

A farsangon születettt ez a vers:


Újra és megintcsak

Nem bírok állni
Zuhanok újra
Húz-hív a mélység
Őrjítő útra

Röhögve zuhanok
Nem bírok várni
Őrjítő csillagok
Miért kell így fájni?

Elmegyek egyszer majd
Bele a tájba
S lefekszem újonnan
Jéghideg ágyba

Vad álmok tépnek szét
Testemet marják
Vad-álmos sikolyom
Kevesen hallják

Felébredek talán
Végzem a dolgomat
Kútszélre kerülök
Újra és megintcsak

(Bocsáss meg azért, hogy íly módon szeretlek...)
Hát ennyi..

Hát nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem már kezd elegem lenni a télből. Bármennyire imádom nézni a hóesést az ablakombó és elsőként sétálni a frissen esett hóban, de ez az olvadás nem nagyon jön be! Ebből született a következő versike:

Belvárosi tél

Egy hete, hogy nincs mit lássak,
még az ég is messze szállt.
Piciny pelyhek hullnak éppen,
sóvár pöttyként hócsatáznak,
körbe lengik lámpám fényét.

Porcukormáz tengerében,
hangulatos jeges dárdák.

Latyak lepettek a járdák,
apró csöppben folydogálván,
sokszor képes várost látván
oly világba szenderülni,
hol jó volna csöndben ülni.

Milyen?

[size=9:1unzy3b3](Na, tessék mire beirtam már megint eleredt a hó és irtó félelmetes energiabedobással öklömnyi pelyhekben zuhog! 8O )[/size]

Artemisz: Elképzelem Yavannát egy zöld Grenpeace-s pólóban.... A másik, aki igen király lett.. az Aule.... biztos virágzik a töpök feketepiaca....
Arlith: ha ez neked az önnön magad alúlmúlása, akkor én mit mondjak?
Mau: végre egy versed, amit értek! [size=9:33xeh8b6](ez nem a te hibád!)[/size] Úgy elképzeltem az egészet, és hátborzongató.... ügyi vagy!

Sihanie mbenq!

Hmmm… ez ugyan egy picit off-topic, mert tulajdonképpen eredetileg longwerül írtam, de azt hiszem, ez a kb. 10 perc alatt elkövetett fordítás nem olyan nagyon gáz, szóval berakom ide, hadd vesézzétek ki. Csak annyit, hogy ez egy Hia qi Mau-betétvers, ennek megfelelően igenigen formaorientált és lényegretörő, nem túl lírai. Ez a Qayaquala egy részlete (legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint), és az írnokmesterség szent és legfelsőbb voltát hivatott propagálni. És igen, tudom, hogy bele lehet olvasni óegyiptomi párhuzamokat, minthogy a macskáim írnokai nagyon sokban hasonlítanak az akkoriakhoz No, szájtépés vége, jöjjön a vers.

Qayaquala: #128

Djinnasit

Írtam egy négysorost, (az utóbbi időben súlyosan alulmúlom önmagam) gondoltam ugorjatokneki, rágjátok széjjel, szvsz erre van szükségem a továbblépéshez... Jacopo nem adott rá értelmes reakciót...
Nincs címe, úgyhogy
Pénteki négysoros:
lovagolok a bipolaritás hullámain
hisz ezt is elmondtam rég
hajózok a fáradt cinizmuson
cave canem- de nem harap

Kedves Adim!

Köszi, köszi, köszi!
Lehet hogy ciki, de folytak a könnyeim mikor olvastam amit írtál a versikémről...Talán azért, mert még soha senkinek nem mutattam meg és ez volt az első igazi vélemény ami készült.

Nagyon jó a mondanivalója, olyan tipikus helybetopiban vagyok már évek óta, jól csinálom, amit csinálok? - érzete van.

Tényleg így van. Talán az évek óta kicsit túlzás, de elég régóta érzem azt,
hogy csak csinálom a dolgokat, de nem látom a célt...mintha várnék, hogy majd egyszer biztos megtalálom...de ahogy te is irtad, elszáll az idő...
Bár mostanában mintha már jobb lenne, és kezdek valamit érezni, csak még nem tudom pontosan mit. Lehet, hogy ezért is "jött ki belőlem" a vers...
Még egyszer köszi a véleményt!

Jah, és nem félek ám annyira a kritikától, mint gondolod, akin akad kritizálnivaló, azt kritizálják csak nyugodtan, rajtam pedig akad elég

ha esetleg még "kijönne valami" számítok a véleményedre újra...

Avalon a mókuskerékből

(és nagybetűvel )

Üdvöz, kedveseim!!

Hoztam egy versikét, a regényem frissen készült új fejezetéből (bevallottam Billy RotK-éneke ihlette. Nem a dal, hanem az énekhangja!)

Pippin békedala:

Messzi földeket bejártam,
Hej, de számos csodát láttam,
Ádáz, véres küzdelmeket,
Különös, ősi lényeket.
Rosszat, jót is, vad fajzatot,
Nyájas entet, gyilkos orkot;

Megéltem elveszett reményt,
A Sötétség lehelletét.
Átok hatalmát kardomon,
A halál ízét ajkamon.

De végül megtört a végzet,
Békét, nyugalmat remélek,
Kandallónál üldögélek,
Nem súlyul rám végítélet.
Király katonája vagyok,
Megye fia, Peregrin Tuk

És átloptam a Humorból a Valás versikémet is, mert ott igencsak figyelmen kívül hagyták.. persze, tudom, labdába se rúghat a Kaland mellett.. De azért nem csaptok le egy kis bohókázásért, ugye?
Íme:

Valanquenta: (2004.02.27.)
/Romhányi után szabadon/

Valákról mondok éneket,
ne féljetek! Rövid leszek!
Elzengem, mit úgyis tudtok...
Majd kidobtok, ha már untok!

Kezdem Ulmo-n. Vizek Ura.
Mi nem száraz, mind birtoka.
Nem is jár el a Tanácsba,
nyugodtan ül otthonába'.

Manwë fehér hálóingben,
mégis tiszteli őt minden.
S mi nem kérdés: Van szakálla!
Számos sasa messze szálla.

Csillagok Úrnője, Varda.
Gilisztasírást is hallja.
Taniquetil csúcsán ragyog,
köntösén kék csillámporok.

Vörös Tulkas, nem indián,
nyargal apostolok lován.
Ha vadászik, ha csatázik,
állandóan hahotázik.

Haj, de bezzeg sír Nienna!
Mi még nincs, azt is siratja.
Szürke köpeny jutott neki,
könnyeivel díszítgeti.

Yavanna zöld aktivista,
fűben-fában hedonista.
Olyan férjet mért választott,
ki földben tart támaszpontot?!

Kovács Aulë, kalapácsos;
titkos-titkon nagy törp-gyáros.
Neje mert rá jól berágott,
entek láttak napvilágot.

Mandos, kinek hangját hallván
szőr feláll a noldák hátán.
Ő a földön-túli élet,
vak szemében bölcs ítélet.

Melkor az, ki a sort zárja,
láncos felleghajtójába',
trükkös ravasz valójába';
sokan hallgattak szavára.
...Kár volt!

Milyenek?

Adim: Hát foglalkoztam a kötél gondolatával, de aztán úgy döntöttem inkább rátapadok egy nyomtatóra--- majd.., anyámnak már herótja van tőlem...

ADIM a Des írta: De jöjjön most a hozzászólásom, már ha érdekel valakit...

Persze, hogy érdekel

ADIM a Des írta: Timona, érdekes ellentét ez a Félelem. Egyik fele tele van rettegéssel (már a szó is rettenetes, hát még az érzés), másik viszont vidány, megnyugvó, örömteli, hogy minden rendben van. A legutolsó szava lehetne inkább: lobog, valahogy szebb és nyugalomba kerülvén nem rohanó! A lendülete és a szöveg... hát szerintem ügyesen összeraktad, ráadásul nem is tarott talán túl soká...

Tényleg elég hamar született meg a versike és azért is folynak úgy egymásba a rimek -ahogy Erda mondta, mert az érzések irányitották a tollamat és nem az eszem, előfordul Amúgy nagyon tetszik amit irtál a félelem kettősségéről, mert nagyon igy éreztem, mivel a kétely mindig ott lapul a háttérben a legnagyobb biztonságban is. Ami meg a robog- lobog dolgot illeti meggondolom, nem is rossz ötlet, tetszik az elképzelés Köszi az értékelést bearanyoztad vele az estémet!

Mau: ha nem bánod, itt szólnék pár szót a macskaversedről, amit feltettél a Nyelvteremtők topicba: csodás a dallama, engem először Weöres Sándor hasonló verseire emlékeztetett, de a tartalma valami egészen más rendszerbe fogja össze a verset, ami csak rád jellemző. minden elismerésem!

Helló mindenkinek!

Látom, a verselemzés és véleményalkotás még mindig jóóóó théma! Lenne mit beszélni a következő találkozón...
De jöjjön most a hozzászólásom, már ha érdekel valakit...

Nimrais, végigolvastam versed, de akkor nem volt időm többre, és azóta annyian nyomják a művészetet, hogy képtelenség naprakésznek lenni. Arlith szepukut fog elkövetni, ha meglátja, mekkora lemaradásban van, szegény. De ha egyszer találkozunk, akkor, hozd el, és megígérem, elmondom a véleményem róla. Akkor és ott, lesz rá időm!
Ratzkha, a tengeriversed egész jól lovagolja a hullámokat, és bár fefejezted, én vártam, hogy mi történik még. Hová tart, túléli-e, meg ilyenek. De ezzel a végszóval is jó, tán csak túl nagy lendülettel olvastam.
Nihil, mostanában eléggé el vagyok havazva, de jó reménykedni a hóban! Süti lett ez a szakasz:
„Minden kéz, mely felajánlotta a jövőt nekem,
Üres volt, mint a kifosztott lelkiismeret.”
És az egész olyan, mint amikor kicsit iszol, az érzékeid felerősödnek, majd kicsit elszállsz. Akkor meglátod a természet fagyos szépségét.
Nefadar, ez a hatalmas varázsló egy teljes, egész képet adott, és tetszett, hogy a kezdet visszacsap a végén. De a ritmus miatt ezt a sort (A tudást erre a földre csak is ő hozta) én így írtam volna: Erre a Földre a tudást (is) Ő hozta.
Mau, a te véleményed olyan kimerítő, hogy nagyon! Amikor olvastam, asszontam magamban: kezdem érteni, hogyan lehet beszélni egy versről egy órán keresztül, ha egyetlen négysorost így ki lehet elemezni! Hát ez már nekem sok! Még végigolvasni is! Persze a világért sem beszélnék le senkit a véleményről, mert az kell, de... hát ez aztán jól meg lett mondva! Főleg, hogy még csak nem is voltál friss! Öreg vagyok én már ehhez! És örülök, hogy eltaláltad a lényeget!
Timona, érdekes ellentét ez a Félelem. Egyik fele tele van rettegéssel (már a szó is rettenetes, hát még az érzés), másik viszont vidány, megnyugvó, örömteli, hogy minden rendben van. A legutolsó szava lehetne inkább: lobog, valahogy szebb és nyugalomba kerülvén nem rohanó! A lendülete és a szöveg... hát szerintem ügyesen összeraktad, ráadásul nem is tarott talán túl soká...
Avalon, mi ez a kisbetű, a név elején? Ennyire ne legyél megszeppenve, nem harapunk! (arra ott a pitbull:-)) Remélem, nem félsz a véleménytől, nem vagyunk mi olyan brutálisak! de hogy valaminek ki kellett jönnie belőled... ez úgy hangzik, mint egy gyomorrontás! Lazábban, te lány!
Nagyon jó a mondanivalója, olyan tipikus helybetopiban vagyok már évek óta, jól csinálom, amit csinálok? - érzete van.
"De már nincs történés, csak állapot,
mit az élet csalfán rám hagyott" - ez jóóóó!
"Talán a félelem mi gúzsba köt" - HÁT AZ!!!
"Akkor kezdeném előlről, de nem lehet.
Néha...talán mégis. Vagy az már
csak a meddő, áltató képzelet?" - hát igen, a tipikus mókuskerék. Felállni újból kezdeni, nem elkeseredni! Nem mindig van visszaút, de akkor találsz majd egy másik ösvényt, talán többet is, úgyhogy Don't worry!
Sokszor filózol a lépéseden! Elmúlik feletted az idő! A gondolkodás a tett halála! - nem hallottad még? Na persze, nem lehet ész nélkül élni, de nem kell mindenen annyit rágódni, arra ott az Orbit, vagy hívjad fel Norbit!
"De mintha minden egy irányba vinne!" - Hát bizony ez így van, kedvesem, csak nem mindenki veszi észre. Nincsenek véletlenek, akkor meg minek aggódni? Csak ne felejts el tanulni mindig a történtekből!
A zárás pedig szuper! Mintha az ember ott állna a Mennyország kapujában és visszatekintene az életére. Tényleg ennyi volt? Ennyi értem el, ennyit szerettem volna elérni? Mindent megtettem, amit lehetett?
Well, most elégedj meg annyival, hogy igen kellemeset adtál ismét nekünk... (csak időt nem kapok sehol!)
Rabyn, örülök, hogy megtaláltad ezt a versed és bedobtad közénk! Nagyon jó! Én már majd kétszerannyi vagyok, mint közületek néhányan, de még mindig sokszor komolytalan vagyok, és néha félek, hogy kihuny szememből a gyermeki ragyogás! Nem akarok felnőni, pedig már van felelősség a vállaimon! De nem is fogok! Sosem, mert hiszek az álmokban!
Ahogy Erdát ismerem, ez tuti bejön neki!!!
Nefadar, szerintem ugorj le a patikába Cavintonért, megéri! Főleg, ha ilyen szép dolgokra nem emléxel! (bocsika, kicsit huncutkodtam)
Hátennyit hirtelenjében, mert sosem érek haza, és vannak, akik várnak rám!
Csillámporos éjjelt mindenkinek!

Skacok, tudja valaki, mikor lesz a következő összeröffenés?

ADIM a Des

Nefra: nem tudom mit mondjak... én néma csodálós maradok.... :embarassed:
Idril: én ateista vagyok, és nem nagyon szeretem az olyan verseket, hogy majd Valaki vigyáz ránk, és megmutatja az utat, mi csak legyünk jók, és akkor minden ok. Sajna, ez nem így műlködik. Ez a vers nagyon kihozta ezt. Gartu hozzá! [size=9:3q237wh2](remélem nem gázoltam bele senkinek a lelkébe! Ha igen, akkor bocsi, nem akartam!)[/size]
Galadh: ááá... necsináld! Mi szertünk! Nagyon szép, és nagyon szomorú a versed... remélem nem magadból indultál ki....

hoztam egy verset, ami annak az örömére született, hogy cserbenhagyott minden barátom. Elég modern a vers, szal, nem igazán ide való. Bocsi, hogy ezzel töltöm itt a sorokat.

Hosszú sinek között botorkálok,
Szembe jön a vonat.
Kit érdekel?
Hisz ezt is az ember teremtette!
Ő az okosabb! Győzni fog vele szembe!
Elgázol a vonat. Csak kis húscafat maradok...
Ez van... tévedni emberi dolog.

Kegyetlen

Most boldog vagyok.
Csak egy kicsit, mert itt vagy velem...
Olyan távolinak tűnsz-
Mosolyod másnak szól, nem nekem.

Kegyetlen játékot űzünk,
Úgy teszünk, mint aki vidám.
Milliónyi érzés közt üres a lelkem...
Belefáradtam. Fáj ez a hiány.

Nincs már kinek sírnom,
Egyedül vagyok, bezárult a kör.
Néma lett a hajnal...
Te vagy, ki lassan megöl.

Üdv, Drágáim!

Köszönöm a kedves szavakat Érdekes összehasonlítani az ugyanazon versről készült elemzéseket/értelmezéseket/meglátásokat. Ez számomra azt bizonyítja, h valamennyire mindannyian önmagunkat 'olvassuk bele' a versbe, s ezzel mintegy 'újraírjuk' azt. Elnézést az irodalomelméleti fordulatokért, de szeretem ezeket a szavakat, mert pontosan megfogalmazzák az irodalom működési mechanizmusát.

Nefra, drágám, ez főleg a Te értelmezésed kapcsán merült fel bennem. Én Téged ismerlek a saját-igazság-kimondás megszállottjának: ez az a tűz, a hajtóanyag, amiből a verseid táplálkoznak. A Te verseid nagy lélegzetvételűek, iszonyúan erős képekkel operálóak- leginkább Weöres Sándor mítoszteremtő ereje rokonítható velük. Az én versem csak egy kis képecske, egy miniatúra, amit Well és Mau -főként a szimbólumokat értelmezve- zseniálisan 'megfejtett'. Well kritikáját, amit mélben küldött, alkalom adtán bemásolom

És íme az új kritizálnivaló- remélem, velük sem vallok szégyent:

Naív négysorosok
(avagy: Miről álmodik a lány...)

I. Társra találni

Kettőnk közös jövőjét hordozom,
bár azt sem tudja tán még, hogy vagyok,
és én sem tudom, hogy ki és mi ő--
hitem sarkcsillagként bennem ragyog.

II. Kenyeret kovászolni

Ujjaim- lap-éle-vágta, sebhedt
fehér pondrók- papíron szántanak;
boldog vagyok, ha kertet, házfalat
ceruzám barázdáikba vethet...



[size=9:11mwgov3]Tudom, h mesterkéltek & dekadensek picit...[/size]

Nefra, Idril, Drágáim, a tiéteket elmentettem, de most rohannom kell.(Nefra, deágám, ugye nem bántottalak meg? A lényeg az, h másfajta a 'költészetünk' 'profilja'/értelmezési síkja. De ez nem baj. Sőt! A változatosság gyönyörködtet )

Kellemes 7végét mindenkinek!

Üdv! Olyan magas a színvonal (de tényleg! gyönyörűek vagytok!) hogy úgy érzem nem ártana már rontanom egy kicsit...

Hit nélkül

Ki hoz nekünk új tanokat,
Ha a próféták teste porba hull?
Milyen világ az, mi megváltást kap
S szitkokat kiált válaszul?
Hová leszünk, ha nem jön új nap
S ha jön is, vakon megtagadjuk?
Az ördög bármit kínál nekünk,
Jót vagy rosszat - elfogadjuk?
Vak az ember. Nem látja már
Mit hoz a jövő, mit visz a múlt.
Elzárkózik minden fénytől,
Mert nem tudja, milyen sötét az út.
S nincs, ki vezetne, egyedül vagyunk,
A csipkebokrot eloltottuk,
Az igaz templomok ledőletk,
Helyüket rég felszántottuk.
Nincs más kiút, csak menni, menni
Míg magunkat is eláruljuk...


:

Sziósztok!
A legnagyobb versélményem Well volt meg Szofi.
Szofi verse nekem leginkább azt mondja, mint mikor valaki tud egy igazságot - vagy az igazságot - de a környezete egyértelműen akadályozza egyértelmű igazságának kimomdásában. Nagyon tetszik az első két sor, a tépelődés, ahogy önmagát akarja megakadályozni igazának kimondásában, épp csak egy hajszál, egy őrült pillanat kell, h mégis megtegye. A második két sor, főleg a legutolsó nekem mégis azt jelenti, h ez az igazság nem kerül kimondásra; ölelnem kell már ennen árnyamat - vagyis saját kísértő szellemét, nevezzük pölö lelkiismeretnek amivel azonosul, azonban nem egy vele /mivel árnya, és nem a saját teste/. Mindig ott van - lesz - vele, hiszen a saját árnya, mindig kísérteni fogja - a lírai én mindig tisztában lesz vele, h igazságát mégse mondta ki. Tehát egyértelműen nagyon tecc.!! Jó vers, már csak látszik azon is, h egy ilyen bánatos csütörtöki estén - bocimintás mamuszban, dalmatás köntösben, meleg teával az egyik kezemben, zsepikkel a másikban egyszóval betegen - felkeltette az érdeklődésemet.
Különben is imádom a négysoros verseket, főleg ha értelmük is van. Kösz a versélményt, mami!!

Well, hát mit mondhatnék?? csak ismétlem önmagam. Nagyon jó vers, de a kedvenc versem akkor is a "Felajánlásra" marad. Azon még nem tett túl semmi.

Nah, ekkora bevezető után most bepakolok egy régebbit, ha nem baj:
/Mondom: régebbi!! tehát csak elnézéssel, plíz. /


Az unalom megkönyörtelenedik

Könyörtelenül örökül
hagytam magam,
mikor lenevettem
az égről
szemeid.
Bambán rámfigyeltél,
égtél a vágytól,
hogy megtudd,
miért utálom felhőid.

Körénk gyűltek
lompos kalászok,
lestek;
erdők pislogtak felénk.
Fűzek burkolták be
a patakot –
ott, ahol rosszkedvűek
a békák, sejtelmesek
és némák a gerlék.

Elsuttogtam, hogy
itt maradtam
kövek között;
fény költözött
kiürült szemedbe.
Álladon fojt le,
- mintha könny lenne -
azt hazudtam, ismerve
a füvek aljas
jeladását,
még a sárgulását
is értem a fáknak;
belecsaptam esőarcokba,
rögök barnultak karomra.

Veled se tudtam mit kezdeni.
Unalmas volt, ahogy
menni láttál
délutánt;
s nézted, hogy költözik az este,
kedvtelenül, s
kirekesztve.

Nem hiszek neked…
Mondtad, s levedlették
a virágok zöldjeiket.
Nevettem.
Azt hiszem.
Nem hisz nekem senki sem.
Feljött a Hold, úgy zenélt;
fények huppantak ölébe.

Most is itt ülök,
s dobálom bele
magam a patakba.
„Menjünk innen.”
Suttogta a nádas.
„…nem megy el ez
már innen soha…”

Üdv!
Nefra.

Szofi: a rigó a kertben tömör, de mindent megmagyaráz. Az utolsó sor nagyon tetszik... gartu! Az omlika gát pegis mégjobb! Már az első sor valami fantasztikus, és ezt csak tovább fokozod! Az egész egy remekmű! Naggyon jóóóó!
Timona: egymásba fordulnak a rímek... ebben a vresben ez nem nagyon tetszik.....
avalon: "Csinálhatnátok belőlük egy kötetet... "
már csináljuk....
amikor a versedet olvastam a rádióban épp Az első villamos ment, és úgy egymás mellett a kettő igen szép volt. Ha csak egy pillanatra is, de megvolt az a lelki béke. Köszi!
Well: ha egyszerűen akarom kifejezni magam, akkor azt mondom, hogy csatlakozom Artemishez. Ha tovább akarom bonyolítani a dolgot, akkor meg egyszerűen fantasztikus vagy! Nekem a vers vége tetszik nagyon, és az a csillagos rész... IMÁDLAK!!!!
Rabyn: igenigenigen!!! Ez az érzés kavarog bennem egész héten, és sehogy se tudom levezetni! Naggyon szépen köszi!!!! Cuppantás érte!
Nefadar: ettől a verstől jópár emlék készült feltörni a szürkeállományomból, de erős voltam! Nagyon szép lett, és elgondolkodtató!

én még mindíg ihlet nélkül ölük a száraz sivatagban... vizet! Vizet!.....

Szofi: fantasztikus, nagyon szép
avalon: nagyon tetszik, várom további verseidet is

Nem emlékszem
Oly rég láttalak, nem emlékszem
mikor voltam utoljára karjaid ölében.
Nem emlékszem már szerelmedre,
Csak a kínzó szenvedésre

Nem emlékszem már csókjaidra
s arra sem mit én adtam ajkaidra
Nem emlékszem már páncélod fényére
s a veled együtt töltött élményre

Nem tudom már miaz, hogy szerelem
S te nem leszel szívemből feledve
Nem emlékszem már az éjekre,
sem az azokat körülölelő fényekre

Nem emlékszem arcodra, se nevedre
csak a rám maradt nehéz terhekre
Nem emlékszem már semmire
s nem emlékeztet rád már semmisem