Gondolatok

Ákost én is kedvelem, olyannyira, hogy az esküvői meghívonkon, amit mellesleg teljes egészében sk csináltam, egy Ákos idézet található. Sajnos pontosan nem tudom idézni de majd holnap beírom ide.

Kívánom nektek, hogy legyen részetek abban az élményben amit a gyermekemnek való mese olvasás jelentett nekem. Sajnos mostanában nem teszem ezt. De vágyom rá és fogom is tenni. Olvassatok ti is meséket a gyerekeiteknek amikor majd lesznek, meglátjátok egészen más jelentést is kapnak a mesék közben. Nem is értem Milnét a Micimackóval miért a kisfiának addresszálta. Sokkal mélyebb annál amit egy gyermek tudatosan fel tud fogni. Persze, mit is tudok én egy gyermek befogadó képességéről? Mellesleg a lányom kedvenc meséje a Micimackó volt.

Szeretitek az Ír zenét? Mert én igen, persze nem válogatás nélkül sőt igazán széles ismereteim sincsenek de van néhány felvételem az Osna-tól. Olyan fájdalmasan gyönyörűek. Eleinte kicsit furcsállottam Enya felvételeit is, de minnél többet halgattam annál inkább belém ívódtak. Éreztetek már ilyet? Na, nenézzetek már ilyen furcsán. Vannak olyan zenék amelyekhez zsigeri vonzódást érzek. Ilyen az említett Ír zene és ilyen pölö Tarkan Török zenéje bármilyen furcsa is. Van még természetesen más is ami a fent említett körbe tartozik de talán ez a két véglet. Meglehet ez a genetikus emlékezet, hiszen Magyarország elég sokáig volt átjáróház és sokféle vér keveredett itt.

Sziasztok!

A koncert: iigen! Tudjátok, hogy Ákos gimim tanulója volt ?

Szerintetek az emberek képesek lennének szembenézni a "valósággal", minden védőfelszerelés nélkül? Attól függetlenül, hogy nem tudjuk, milyen ez a valóság. Lehet olyan hatása is , mint az emlitett Vadkacsában, de lehet, hogy "jóindulatú" a világ. Nálam a valósággal szembenézés azt jelenti, hogy el kell dobni mindent, ami nem biztos, csak feltételezés, és igy szemügyre venni azt, amit látok. Néha attól félek, nem látnék túl sokat...

Áfi: Madách-ot idézni az egyik legjobb dolog a világon
"A cél voltaképp mi is?| A cél, megszünte a dicső csatának,| A cél halál, az élet küzdelem,| S az ember célja e küzdés maga."

Ákos-koncertből ki ne hagyjatok!! A Nagyvárosi angyal olyan szép...de a Keresem az utam a kedvencem.

Néha úgy örülök, hogy van ez a topic, és van egy ilyen csapat, ami annyi egyéniséget tömörít...Nem tudom, feltűnt-e de, de szerintem mindannyian olyannyira különbözünk, hogy tökéletesen megértjük egymást

Aha, aha, aha!
A koncertet és a nyitott börtönajtót illetően is.
Nem baj, a koncertre legközelebb együtt megyünk! OK?

Áfi, amit írtál (teljes mértékben helyeselek) két magas-irodalmi-mű jut az eszembe. Az egyik Az arany virágcserép, ahol tudjátok, a srác egy ideig belekerül egy kristályba és a szürke hétköznapoknak él. És más kristályokban is élnek szürke emberek, akik szintén nem veszik észre, hogy csak rabok. Hosszasan lehetne ezt még elemezni, de inkább olvassátok el. Nagyon rövid és tényleg nagyon érdekes.
Aztán beugrott Ibsen Vadkacsája, ami pedig éppen azokról szól, akik mindenáron meg akarják változtatni mások életét, 'fenyitni a szemüket' és ezzel borzalamas tragédiákat okoznak. Bár Ibsen szemlélete elég pesszimista, és szerintem azért nincs is mindenben igaza...

Morgana: Nohát, dejó, én is imádom a Nagyvárosi Angyalt. Affenébe, ha kicsit előbb kiderül, hogy sokan szeretik ( mint pl. Áfi és Cica ) mehettünk volna koncertre. Én azért nem mentem, mert nem volt kivel. Eddig ugyanis csak én szerettem A meséket illetően: sosem szabad felnőni! A legjobb példa rá nekem Gumipók és Franky. Meg ugye Jézuska, amikoron is azt találta mondani: "legyetek olyanok, akár a gyerekek: tökéletesek. " Ártatlanok. Az Élet egy játék. Nem taposómalom. Ha minden akadályt olyan könnyedén vennénk, mint egy gyermek, azt hiszem már rég elértük volna a megvilágosodást

Áfi: Szerintem nem róható fel. Aki börtönben él, és nem veszi észre, akkor az úgy jól is van. Úgyis észre fogja venni, idővel, előbb vagy utóbb. A mi feladatunk csupán elmondani neki egy alternatívát. Elmondani, hogy figyi, a börtönajtód egyébként nyitva van. Aztán hogy elhiszi-e, vagy sem, az már az ő dolga.

Üdviii

D.

Morgi írta: Hoppá, ÉSzAH-on kívül végre valaki, aki ismeri és (gondolom) szereti Ákost! Hipp-hipp hurrá!!!!

Ákos az egyetlen magyar előadó akit én szívesen hallgatok.

Mesékkel kapcsolatban: én ezt a negatív hozzáállást szintén elég gyakran tapasztalom, sajnos pl. saját szüleimnél is. Miért van az, hogy ha ugyanezek az örök érvényű alapigazságok pl. egy magas szintű irodalomnak kikiáltott műben jelennek meg, akkor mindenki fenntartás nélkül elfogadja őket, de a meséket mégis lekicsinylik? Mennyit tanulhatnánk magunkról, a saját és mások világáról, ha kicsit visszanyúlnánk a mesékhez, az ősi mítoszokhoz! Menekülés? Akkor meneküljünk! A mi drága Tolkienünk is megmondta: "Miért néznénk le azt az embert, aki börtönben találja magát, ezért megpróbál kijutni és hazamenni?" (+ idézhetném ez egész Tündémesékről c. esszét..)
Ez szép és jó. De mondjuk mi van azokkal, akik nem veszik észre, hogy börtönben vannak? Akik számára teljesen elfogadott a mindennapi "börtönélet", és elégedettek így? Felróható-e ez nekik? Vagy ha maguknak nem, akkor minek? A társadalomnak?

Darky írta: Az ember csak kutat és harcol és megvalósít és álmodozik, s amint eléri amit akart, máris lép tovább. Mit gondoltok, miért?

Nos, ahogy megvalósítottad amit akartál, örülsz neki természetesen, de aztán új célt tűzöl ki magad elé, és minden nap teszel valamit az elérése érdekében - és pont ez az ami az izgalmát adja az egésznek. Mindig újra vágyunk, megmagyarázni talán nehéz lenne miért, bár lehet hogy ez is kódolva van bennünk... (Csak sajnos nagyon sokszor ez úgy valósul meg, hogy az ember letapos, kifoszt és kiaknáz mident maga körül, és ezt hátrahagyva lép tovább, újat keresve. )
A leginkább idetartozó idézet: "Az ember célja e küzdés maga." (És az ezt megelőző mondat ha meghalok se jut most eszembe. )

Hoppá, ÉSzAH-on kívül végre valaki, aki ismeri és (gondolom) szereti Ákost! Hipp-hipp hurrá!!!!

Van egy száma, a Nagyvárosi angyal, amit sokszor, mikor Veletek vagyok, vagy itt a fórumon, annyira igaznak érzek magunkra. (A másik, ami még ilyen, az a 'Hello', amit Darkman is idézett.)

Leírom, jó?

Nagyvárosi angyal
Újra téged küldött az Ég
Bár fárad a szárnyad
Tudod, hogy nem pihenhetsz még
Pusztítsd a káoszt
Ez a szerep, amit rád oszt
Minden küldetés és bevetés

Veled az anyagot hívja a szellem
Veled a gazembert hívja a jellem
Veled az igaz hívja a hazugot
Veled a csalót hívja a becsapott
Te vagy a hírnök és te vagy a hír
Az egyetlen, aki ennyit bír
(Egyszerre hírnök és hír)

De benned minden összetörhet
Ha egyszer durvábban érsz földet
A sorsodról a véletlen is dönthet
Az égre itt a mélység válaszol

Nagyvárosi angyal
A posztod soha el ne hagyd
Te a magánynak és a fénynek
Katonája vagy
A munkádat végzed
És a munkád végez veled
De jössz majd újra meg újra
Ne feledd
(Jössz majd újra meg újra, ne feledd)

De benned minden összetörhet
Ha egyszer durvábban érsz földet
A sorsodról a véletlen is dönthet
Az égre itt a mélység válaszol

Nem tudom, ismeritek-e magát a számot dallamostul, mindenestül, ha nem, egyszer feltétlenül be kell pótolnunk.

A mesék? Azok szerintem nagyon fontosak az emberek életében. Talán a legfontosabbak. Ha megnyugvásra vágyom, mítoszokat, népmeséket kezdek olvasgatni. Olyan ősi, mély igazságok rejtőznek bennük!
És rettenetesen fel tudnak bosszantani az olyan, magukat felnőttnek nevező emberek, akik mindezt lekicsinylően, mi több, lenézően értékelik. Mennyire nincs igazuk! Mennyire sivár lehet az életük! Az úgynevezett racionalizmusukkal, az 'én két lábbal állok a földön' felkiáltásaikkal mennyire üresek! És elszalasztják azokat az apró csodákat, amelyek át- meg átszövik a hétköznapjainkat. (Mint az a bizonyos zacskó az Amerikai szépség című filmben. Csak hogy ilyen közismert példát idézzek.)
És a tökéletes életmódjukkal, 'felnőttségükkel' boldogabbak egy fikarcnyit is? Örökké hajszolják magukat, de nem tudnak ésszerűbb választ adni a 'Kenyeret kelle adnom a családnak.'-hoz hasonló mondatoknál! A jobbak még érzik, hogy valami nincs rendban, hogy keresniük kell valamit, ami hiányzik, de egy egyszerű mesétől is úgy elzárják magukat, hogy az szinte ijesztő. És mondok valamit, az ilyenek generálják a Harry Potter és társai körül a botrányt! Könyörgöm, mit olvasson a gyerek, ha nem mesét?!?! Talán Pokémonon nevelkedjen?! Megijednek a meséktől! Félnek a bennük élő igazságoktól, érzésektől, csodáktól. Mert nem racionálisan kell őket befogadni!
Tiszta vicc, 'van a Sorsnak némi humorérzéke' (vagy fricskája), hogy A kisherceget, a Végtelen történetet, a Momót (Istenem, az de csodálatos és milyen kétségbeejtően igaz ma!), amiket elsősorban felnőtteknek írtak, ma gyerekekkel olvastatnak!!!!!!!!

Huh, nagyon elszaladt velem a ló, nézzétek el... Érzékeny témát érintettünk.

Szia Elenor

Szépen fogalmaztál én is így gondolom, pontosan így. Az ember csak kutat és harcol és megvalósít és álmodozik, s amint eléri amit akart, máris lép tovább. Mit gondoltok, miért?

Darkman írta: Miért van az, hogy úgy néz ki, az ember mintha nem is illene bele a környezetbe...

Itt melyik környezetre gondolsz, arra, amelyiket az ember saját magának alkotott, vagy pedig, amelyik ősidők óta körülveszi, és amelyiket egyre jobban pusztítja? Mert nem mindegy.

Sztem pont ebben van a válasz kulcsa..az ember elképzel vmit, aztán megalkotja magának. Aztán amikor véres verejtékkel megcsinálja, befejezi a művét, rájön, hogy az mégsem lett olyan tökéletes, mégsem pont olyan, amilyennek ő képzelte...ezért újabb célokat tűz ki maga elé, újabb dologkta képzel el, de egyiket sem tudja úgy megvalósítani, hogy az igazán tökéletes legyen. Ezrt vágyódik el örökösen, ezért hiszi azt, hogy amit nem ő alkotott, a csillagok, vagy egy másik világ csak tökéletes lehet, de ha mégis odakerülne, ha meg tudná hódítnai a csillagokat, ha eljutna Középföldére, rájönne, hogy az sem tökéletes, mert az ember ilyen: mindig az után vágyakozik, ami nem az övé, mert azt hiszi, az jobb, mint ami most van, aztán ha eléri jobb esetben egy kicsit boldog vele, de hamar rájön, hogy az sem felel meg neki, és újabb célokat keres. Ez tartja mozgásban, ez tartja életben, de talán majd pont a halál fog neki megnyugvást hozni, talán pont az hozza el neki a végső megelégedést, és talán abban megtalálhatja, azt ami számára a tökéletes boldogság.
Talán...

Nohát, itt mindenki csillagász akart lenni? Jé de furi...mondom én, hogy tündék vagyunk azok vágyakoznak ennyire a csillagok után.

Vajon miért? Miért mondja Ákos is, hogy "tévedésből jöttem a Földre" ? Miért akarunk elmenni innen? Miért vágyódunk a tolkieni világba? Miért vágyunk mi is jedik lenni?
Miért van az, hogy úgy néz ki, az ember mintha nem is illene bele a környezetbe...

Egyszer egy napon, apám ujdonsült kocsijával hazavittem egy román napszámost, aki egy napot nálunk ásott, iszonyú hőségben. Megjegyezte, hogy milyen szép a kocsi, és hogy ő eddig ilyenben még sose ült. Ez engem igen zavart, így hát elmondtam neki, apám mennyire vágyott erre a kocsira, már vagy 15 éve. Erre ő a következőket mondta:

" Bizony, a vágyakozás egy szép dolog, egészen addig, amíg nem válik rabjává az ember. "

Akkor hirtelen leesett, hogy mennyit tud ez az ember...

''Néhe egy álom csodát ígér,
S az út, melyen jársz, végül célhoz is ér,
Ám, ha életed álomtalan,
Mint homokban a víz, elfut nyomtalan.

***

Álmodjuk hát csupa szépséges csodát,
De ja véghezvisszük, s térdet hajt a világ,
Úgy lesz csak valóság.''

Én, amióta csak az eszemet tudom, mindig is színész akartam lenni...nem tudom, honnan jött ez a dolog, de még mindig szívesen lennék az, bár nem sok reális esélyt látok rá.

Ó, én is mindig úrhajós akartam lenni! Teljesen el voltam bűvölve az egész procedúrától a kiképzéstől a fellövésen át az űrben való lebegésig!Olyan csodálatra méltó dolog!!!

De az én igazi szerelmem a mozi, minden vágyam az, hogy egyszer egy filmekkel foglalkozó újság főszerkesztője legyek.
Talán egyszer sikerül...

Furcsa, de még mindig meglepődök néha, hogy mennyi közös van az itt lévő emberekben. Az teljesen egyértelmű számomra is, hogy nem véletlenül kerültem ide. És az is igaz, hogy e rövid idő alatt rengeteget tanultam magamról. (Jobbak vagytok, mint egy pszichoterápia )

Nekem nagyon fontos, hogy mit csinálok. Tavaly pl teljesen elbizonytalanodtam, hogy tényleg nekem való-e a pszichológia. Nem véletlen, hogy többet jártam töris, meg menedzserképző órákra. Idén viszont végre négy év után találkozhattam a pszicho gyakorlati oldalával is. Mindenesetre rájöttem, hogy az emberek többségének nincsenek igazi álmaik, nem tudják, hogy kell élni az életüket és nincs senkijük, aki őszintén meghallgatná őket. És négy beszélgetés után egy ilyen ember el tud indulni az önismeret útján. Nagyon megrázó tud lenni. De mindent megér, hogy ezt láthassam, átélhessem vele együtt. Emellett a többi vágyam ilyenkor teljesen jelentéktelenné válik. Illetve az ő vágyai válnak az én vágyaimmá.
(Egyébként ezt az empátiát néha nagyon erősen éreztem Szegeden. Ezért is volt ennyire különleges élmény számomra. )

Két nagyon fontos mondás az életemben

Mindaz, ami vagyok a jutalom és a büntetés is egyben mindazért, ami vagyok

Az Úr a követ az utadra azért teszi, hogy megpróbáljon

Ha már idézetek, akkor én is megosztom a kedvencemet:

"Ragaszkodj az álmaidhoz, mert ha az álmok meghalnak, akkor az élet csak egy törött szárnyú madár marad, amely sohasem tud a fellegekig szárnyallni!"

Hm. Darky, a tanulással kapcsolatban meg tudlak érteni... Mindig olyan kilátástalannak látszik az ember helyzete!
Ugye a közös érdeklődés! Finnel is teljesen véletlenül futottunk össsze a pszi...on. Most pedig az MTT-ben talán mind megtaláljuk azt amit eddig itt-ott kerestünk-kutattunk!

Ki nem találnátok, hogy én mi akarok lenni, mi?

Már megint érzem, hogy jó helyre kerültem. Ennyi csillagász- és űrhajós-palántát még nem láttam egy helyen. Mondtam már, hogy viszem a távcsövemet a táborba?
Én is csillagász akartam lenni. Csak a matek, a kémia és a fizika nem volt túl szimpi nekem, pedig mindegyik ment nekem. Aztán rájöttem, hogy akkor talán a másik szívem csücskével, a gyerekekkel kéne foglalkoznom. Először óvó néni akartam lenni, de nem tudok hangszeren játszani, sem énekelni. Így lettem végül pszichológus. Illetve csak leszek. Azon belül pedig iskolapszichológus, de nagyon érdekel az érzékszervi fogyatékosok integrációját is.

Gumipók, nekem is tetszik az idézet,csak nem tartom minden esetre igaznak.

Szia Yavanna!

Be akartam ülni, de az alternatív oktatás jobban érdekelt, és a kettő pont egy időben volt De milyen érdekes, hogy akkor még elkerültük egymást...akkor még nem is gondoltam volna, hogy az MTT lesz az a hely, amit a Pszinapszison is keresek

Jaj-jaj, egyre jobban félek magamtól...tanulni kéne, és nem tudom rávenni magam. Ez már a vég. Mi lesz így belőlem?

Gumi: nagyon szép az az idézet, és úgy tűnik, jófelé haladsz az álmaid megvalósításához

Csak pár gondolat a témához kapcsolódóan, bölcsesség és humoros megjegyzés egyaránt
"A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van."-Bob Dylan
"Aki a célt akarja, annak az eszközöket is akarnia kell."-Stendhal
"Ami nehéz, ahhoz kell egy kis idő, a lehetetlenhez valamivel több."-Nansen
"Az öngyilkosság egyetlen társadalmilag elfogadott formája, ha halálra dolgozod magad."-Graffiti
"Az arany ott van, ahol megtalálod."-aranyásó közmondás

Örülök, hogy ilyen jó ötletet/témát adtam!
Fíriel

Gumipók írta: "nem kél olyan vágy benned, amihez ne ébredne erő is, hogy megvalósítsd! - Richard Bach: Illúziók"

WOW! Csatlakozom az előttem szólóhoz! Ez egy óriási gondolat! Nem is: Gondolat!
Ha a mindennapokra akarom vonatkoztatni, akkor mostantól az lebeg a szemem előtt: Óriási vágy él bennem annak elérésére, hogy holnap levizsgázzak! Kell, hogy legyen elég erőm az anyag elsajátításához! Ebben már éppen kezdtem kételkedni, úgyhogy nagyon jókor tetted be ide ezt a kis szösszenetet! Köszönöm!

Darky! Kint voltál a pszinapszison? Nem hallgattad meg véletlenül a Gyűrűk Urához kapcsolódó előadásokat? Mert Fin és én ott csücsültünk és figyeltük, hogy mit mondanak a Tmában!

Gumipók írta: "nem kél olyan vágy benned, amihez ne ébredne erő is, hogy megvalósítsd! - Richard Bach: Illúziók"

Szia Gumipók!

Ez most nagyon megfogott - s milyen igaz. Én is pont úgy érzem, ahogy te. És számomra is szinte szükségszerű volt egy olyan szervezet feltűnése, mint a Tolkien. Emlékszem, amikor Pszinapszison leültem egy alapítvány standjához, elbeszélgettem ott egy lánnyal a terveimről, mire ő azt tanácsolta, hogy alapítsak én egyet. Akkor azt mondtam hogy á, dehogyis, nincs nekem arra időm. Végül mégiscsak igaza lett

Olvastad a Híd az Örökkévalóságon át c. könyvet?

ÜDvike

darkman

Gumipók: Érdekes.. engem sosem ragadtak meg a filmek (Talán azért mert kissebbként is jobban érdekeltek a mesék, mint a tévé? )

Kiskoromban énis mindenféle akartam lenni...de furamód ez nálam nem hivatásokban mutatkozott meg. Már nagyonfiatal koromtól fogva a mesék és egyéb történetek fogtak meg legjobban...eleinte filmen, később amikor elkezdtem képregényeket, majd könyveket falni. Emiatt én kiskoromban sosem azon gondolkodtam, hogy űrhajós, pilóta, felfedező szeretnék lenni, hanem, hogy olyan akarok lenni mint a kedvenc filmjeim hősei (Atreyu, Han Solo..stb), vagy mint a könyvek szereplői.

Igazából ma sem az az érdekes nálam, hogy éppen mi a hivatásom azaz mi az amiből megélek. Hanem, hogy hogyan akarom majd élni az életemet. És, hogy igyekezzek azon lenni, hogy az álmaimban megszületett céljaimat elérjem. Az, hogy éppen milyen tevékenységgel tartok a célok felé, addig nemszámít amíg szeretem csinálni.
Az hogy most szépen fejlődő grafikai stúdióm van egy eredmény, de csak egy apró lépés a céljaim elérése felé. Ha úgy vesszük az, hogy belekeveredtem a Tolkien Társaságba számomra teljesen véletlennek tűnik, mégis azonkívül, hogy irtójól érzem magam, tisztán látom, hogy az álmaim valóraválása érdekében elengedhetetlen lépés volt.

"nem kél olyan vágy benned, amihez ne ébredne erő is, hogy megvalósítsd! - Richard Bach: Illúziók"

ÉSzAH írta: a gimiben rájöttem, hogy nincs igazság a Földön, meg arra is, ahogy az ügyvéd általában nem az igazságért küzd, hanem a törvényért és az két különböző dolog, így aztán gyorsan le is tettem róla. Ennyi idealizmus azért még bennem is volt. Akkor még.

Azért a látszat néha csal...
Elméletben az ügyvédek az igazságért kűzdenek és nem csupán a törvények érvényesítéséért. Ezért beszélhetünk a mindennapokban igazságszolgáltatásról és nem csupán jogszolgáltatásról. De a kérdés nem ilyen egyszerű, jog és igazság viszonyáról oldalakat lehetne teleírni...
Ettől függetlenül persze nem vagyok teljesen naív és tudom, hogy a gyakorlatban nem egészen így mennek a dolgok. De: Vagyok annyira idealista, hogy hiszek benne, ha egyszer odakerülök és tehetek valamit azért, hogy a 'rendszer' jobban működjön, akkor meg fogom tenni és már nem éltem hiába!