Gondolatok

Haebrethilien: Igazán szerencsésnek mondhatod magad, szvsz.. Én sokszor hittem azt, hogy igazi barátokra leltem, aztán mindig csalódnom kellett, vagy keményen hátbaszúrtak (képletesen) vagy csak simána szemembe hazudtak.. nem egyszer ki is használtak.. Egyre kevesebb emberben bízom.. És ennek érzem, nem lesz jó vége.. de majd megoldom, hiszen sokan mondták már, hogy a törelmem határtalan, és tartsak is mindig ki emellett.. Mindenesetre én örülök a te sikereidnek, bár még nem igazán ismerlek..

bocsánat, de felvethetek egy témát? ha volt már, akkor bocsi. szóval a véleményetekre vok kíváncs, a barátsággal, ennek tartósságával, elmúlásával kapcsolatban.

ami azt illeti, nem tudom, h szerencsés vok-e, vagy sem.
szóval nekem általánosban pár évig egy csomó barátom volt(mindig volt de ez 8. végére lecsökkent..), és volt egy legjobb bnőm, akit nagyon szerettem. de aztán 3.ban elment. és akkor volt egy lány az osztályban(vivi), aki korábban nem tartozott igazán a baráti körömbe, de az ő legjobb bnője is elment. és vhogy összekerültünk. és nagyon jó barátnők lettünk, szinte rajongással szerettem. szinte mindig együtt vtunk, meg ilyenek. és volt még egy nagyonnagyon jó bnőm, és ő 5.ben elment, mert elköltöztek, és ő nem sokkal azelőtt, h elment, összeveszett (elég csúnyán) a legjobb bnőjével. és odaadtam neki az emlékkönyvemet, és ő azt írta bele, h :"jó barátnőm vagy, és nem szeretném, ha összevesznél a vivivel".
de nem vesztem vele össze, továbbra is jól megvtunk.
aztán volt egy lány, (anna), akivel egy időben nagyon sokat dumáltam, és nagyon szerett em (persze nem jobban, mint vivit). és 6.ban ő is elment.
aztán volt még 2 lány, bella, és nonóka, és velük is jól összebarátkoztam.
és nonóka elment amerikába, de tartjuk vele a kapcsolatot emailen keresztül.
és aztán 8.ban vivi nagyon megváltozott. más társaságba járt, és én csak arra vtam jó, h lemásolhassa a házit( ő jó tanuló volt, de aztán alig tanult, mindig csak úgy úszta meg, h odaattam neki a házit.
és ez nagyon fájt, h ilyen lett( meg még hadd ne mondjam, h milyen..)
és így bellával nagyon mély barátságot kötöttünk, olyat, ami fontosabb nekem bárminél. én sztem olyanok vunk, mint frodó és samu. csak rá kell nézzünk egymásra, és tudjuk, h mit gondol a másik.
és 1 hónapja nagyon megijedtem. azért, mert bellának lett barátja. és én nagyon örültem, mert láttam, h ő is mennyire örül.
és amikor elmonta, h összejöttek akkor azt mondta, h reméli ez nem húz falat közénk. és én mondat, h "persze, h nem!!" de nagyon féltem, h elszakadunk. és olyan rossz volt, mert örültem a dolognak őszintén, de rettegtem attól, h eltávolodunk egymástól. állandóan azt kérdeztem magamtól, h oké, örül, örülök, de mi lesz velem??? aztán kezdett kicsit kitisztulni a fejem , és írtam egy dalszöveget(nonóka lefordította angolra, és nagyon szépen hangzik úgy, de még nemigazán van dallama, sajna nincs sok szabadidőm..)
talán nem baj, ha leírom ide, mert ezzel tudom leginkább kifejezni a folyamatot, amin keresztülmentem pár hét alatt:

befejeződött.
csak üres,
csupasz szoba maradt,
és csend, amitől
meghasadnak a füleim.
és meghalnék...
de csak sírok...

elhomályosul a szemem,
de egyre többet látok.
a könnyeim meghalnak ajkamon,
és új célok születnek.

tiszta, fényes szoba,
figyelem a csendet
és meghallom a zenét
és sírnék...
de csak mosolygok...
elkezdődött.

hát kb ezen mentem keresztül, csak nem ilyen rövid idő alatt...
és ezt egy füzetbe írtam, és bella meglátta nálam a füzetet, és nagyon kíváncsi lett, h mi ez, és nem akartam neki elmondani, de hazudni se tudtam neki. megmutattam. azt mondta, nagyon szép. de nem tudja, h rólunk szól. és nonóka is megkérdezte, h bella tudja-e ezt. én mondatm, h sztem nem.és azt írta mailben:

"Amikor elmondod Bellanak legyel
ovatos, mert nagyon szeret teged!
Jobban mint a baratyat! Ne mond el
Neki, hogy mondtam, de irta, hogy
fiu nem alhat baratnok koze!"

amikor ezt olvastam, utána kb 10 percig bőgtem, mert eddig is tudtam , h bella szeret, de így hallani, ill olvasni olyan megdöbbentő! és én is annyira szeretem őt! és rájöttem azóta, most méginkább mélyül és erősödik a barátságunk, és megéri még úgyis, h néha keserédes íz van a számban....
és olyan jó, mert van 2 igaziigaziigazi bnőm, akik szeretnek, és én én is őket, és sokkal többet érnek, mint 10000 jóbarát. és nagyon örülök, mert 2 éve nem láttam nonókát, és júniusban jön, és ez olyan jó!
szóval sok barátja lehet az embernek, de aki igazi barát, az kevés van, és sokáig tart, amíg az ember megtalálja őket, és nem is a legkellemesebb módon jön rá az ember, h ki a legjobb barátja.
azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam. igen, az vok.

bocsánat, ha ez elcsépelt téma, vagy túlságosan átmentem érzelmi ömlengésbe...azért remélem nem baj, h ezt leírtam.

szztem amúgy a pszichológus szakma tök érdekes lehet, régebben úgy gondoltam, h minek a mások bajával is foglalkozni, elég a sajátom. de sztem az ember így a saját gondjait is könnyebben megoldja nem? (a pszichológusok végeznek el önismereti tanfolyamokat, vagy minek hívják ezeket, ugye?)

Drowse írta: Ezer bocsánat minden jelenlévő psziciátertől, pszichológustól, és akik csak most tanulnak. Általánosítani itt sem szabad, elismerem.
Viszont egy barátnőmmel nagyon durva eset történt. Meghalt egy közeli barátja, és az e fölött érzett letargiában egy okos pszichológus félrekezelte skizofréniával, és szegény majdnem epilepsziát kapott a gyógyszertől, amit az a nagy észlény felírt neki.
A táborról anyit még, hogy szerintem értelmes emberek közt nem lehet belekeveredni egy olyan szituációba, hogy pl ketten elkezdenek közös élményekről és ismerősökről társalogni, a harmadikkal meg nem foglalkoznak.

Meg van bocsátva. De azért hagy mondjam el még egyszer: pszichológus NEM ÍRHAT FEL GYÓGYSZERT! Úgyhogy a barátnődet sem pszichológus, hanem psziChiáter kezelte. Viszont nem értem, miért fordult rögtön pszichiáterhez. Ilyen esetekben is célszerű pszichológushoz fordulni (és nem pszichiáterhez!).

A pszichiáterek komoly mentális és pszichés betegségekkel foglalkoznak legtöbbször, amik esetében gyakran tényleg szükséges gyógyszeres kezelés is (viszont pszichoterápia is, csak erről általában meg szoktak feledkezni...). A pszichológusok egészséges emberrekkel foglalkoznak, akik elakadtak valahol az életük útján, netán megbotlottak vagy csak támaszra, eligazításra van szükségük.

Dín, igazad van. És nemcsak az orvosok kapcsán. A pszichológusok között is vannak rossz szakemberek. Viszont azt szoktuk mondani, hogy inkább olyanhoz menjen az ember, akit egy megbízható rokon, barát vagy netán szakember ajánl. Tényleg nem objektív, viszont az illetőről már vannak így (pozitív) tapasztalatok.

Ramba, priviben írd meg a mailcímedet és elküldöm a Finnel együtt írt cikkünket erről.

És itt fejezzük be a pszichológia témát. Maradjunk az újak és a régiek félelmeinél továbbra is.

Celeb: Ezzel egyet kell értenem. Majd' minden nap megfordulok itt, mégsem szólok hozzá szinte semmihez. egyszerűen a betűk nem tudják visszaadni a mondandómat, és olyan sutának érzem minden megnyilvánulásomat. Élőben viszont, ha kinyitom a számat, le se lehet lőni (már ha ki merem nyitni)

Erda niire (Area) írta: Drowse: valószínű a fórumon mindenkinek nagyobb a szája (még nekem is), de ez elkerülhetetlen. Én mondjuk azért szeretek fórumokra járni, mert ott szabadabban tudom magamat adni, nem néznek rám csúnyán, hogy ez meg ki, és sokkal könnyebben be tudok kapcsolósni, stb... szal, értitek... Sajna ez a társaságokban nem mindig megy, bár közöttetek ezzel asszem nem lesz gond...

Biztos már unjátok de ez azért még fontos. Én pont az hogy itt vagyok szótlanabb két okból is: 1., utálok sokat írni, gépelni 2., nem tudom, ha vkit látok és azért már váltottam vele pár zót és egy jó téma van akkor le se lehet lőni. Szóval ez sem igaz mindenkire.

De a tábort várom!

Megint csak!
Ja igen elfelejtettem mondani,hogy igen meg lehet sokmindent oldani,de nem kivétel nélkül!Szóval néha kellenek olyan emberek akik tudják(nagyjából) mi mehet végbe az emberben és így tudnak segíteni!!!!Én is elgondolkodtam rajta,hogy ha elvégzem a gyógypedet elkezdem a pszichót!Nagyon érdekel ez a terület is!!!Szóval hajrá pszichológusok,és pszichiáterek,de csak okosan és az embereket ne csak betegnek hanem embernek tekintve!!!!! :agree:
Brisa tudnál majd segíteni,vagy mondani valamit nekem a pszicho szakról???Meg,hogy milyen is igazából???? :

Sziasztok!
Azt írtam félek a taliktól,de azt is ,hogy próbálkozom!!!Szóval szerintem megyek a táborba,bár ez még az anyagi kedvemen múlik,meg azon,hogy lesz e hely!Kicsit eldzomorítana ha az anyagi része megoldódna és utánna meg nem lenne hely!!!

Ezer bocsánat minden jelenlévő psziciátertől, pszichológustól, és akik csak most tanulnak. Általánosítani itt sem szabad, elismerem.
Viszont egy barátnőmmel nagyon durva eset történt. Meghalt egy közeli barátja, és az e fölött érzett letargiában egy okos pszichológus félrekezelte skizofréniával, és szegény majdnem epilepsziát kapott a gyógyszertől, amit az a nagy észlény felírt neki.
A táborról anyit még, hogy szerintem értelmes emberek közt nem lehet belekeveredni egy olyan szituációba, hogy pl ketten elkezdenek közös élményekről és ismerősökről társalogni, a harmadikkal meg nem foglalkoznak.

Sztem se szídjuk a pszichológusokat, jómagam is az leszek (ha minden igaz) ha nagy leszek:-)
Talik: hát nekem is liftezik a gyomrom egy kicsit a tábortól, pedig iszonyúan szeretnék menni, de vagy másfél éve nem voltam MTT-s rendezvényen... de azért remélem simán sikerül majd beilleszkedni.
Velem csak az a baj ilyen szempontból, hogy ha elsőre hidegebben fogadnak valahol (ilyen Veletek még nem volt) akkor ezerszer nehezebben illleszkedem be még akkor is, ha utána megváltozik a többiek magatartása... persze kivételek ezzel kapcs. is vannak.
Viszont néhány nagyon visszahúzódó embernek szüksége van arra, hogy igenis rángassa bele őket valaki a társaságba, még ha nem is érzik eleninte így, később örülnek, ha kicsit feloldódtak...

Cicafül: Még valahol alant biztattál, amit meg kell köszönnöm. Nagyon jól esett!! Én igyekszem bátran és ügyesen...

Brisa írta: A pszichiáterek esetében azonban én is azt tanácsolom, hogy az ember csak ahhoz menjen, akiről tudja, jó doki [size=9:2xadpcfg](ők ugyanis az orvosi egyetemeken képződnek, tehát orvosok)[/size]! [...] Ha szükséges, a szakember úgyis továbbirányítja a megfelelő helyre.

Azért ez nem ilyen egyszerű... :nono:

Én ugyan tudom/sejtem, h milyennek kellene lennie egy "jó" orvosnak, de ezt látatlanban nem lehet megmondani -- ráadásul az ilyen megítélés soha nem lehet objektív. Tehát vigyázás, én aszondom.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek jó orvosok. Nyilván vannak, csak az ő megtalálásuk inkább és legnagyobbrészt vakszerencse, mint tudatos kiválasztás kérdése.

Szvsz.

OFF

Drowse írta: Haebrethilien: az iskolapszichológusról csak annyit, hogy nem tanácsolnám, és semmiféle más pszichológust sem. A testvérem egyszer elment egyhez, és az felírt neki Zoloftot. Egyet vett be, és akkor rájött, hogy ennyire nem komoly a problémája. Nincs olyan dolog, amit ne lehetne megoldani ezek nélkül.

(Remélem nem írtam sok marhaságot.)

Nos, én iskolapszichológus vagyok, és melegen tudom ajánlani mindenkinek magunkat, mint egy lehetőséget, ha az embernek olyan problémája van, amivel nem boldogul maga.

Amúgy a pszichológus nem írhat fel gyógyszert, tehát a tesód max. pszichiáternél járhatott. Nem mindegy ám...

A pszichiáterek esetében azonban én is azt tanácsolom, hogy az ember csak ahhoz menjen, akiről tudja, jó doki [size=9:lr21pbps](ők ugyanis az orvosi egyetemeken képződnek, tehát orvosok)[/size]! Ugyanis a pszichiáterek imádnak mindenre gyógyszert felírni. Mivel az a legkönnyebb. Ha valakinek pszichés problémája van, az inkább pszichológushoz foduljon. (Pl. az iskolájában, az a legegyszerűbb.) Ha szükséges, a szakember úgyis továbbirányítja a megfelelő helyre.

Ok, akkor korkülönbség letudva, megpróbálok mindenkivel ugyanúgy kijönni, mintha csak a bátyám/nővérem lenne....

Drowse: valószínű a fórumon mindenkinek nagyobb a szája (még nekem is), de ez elkerülhetetlen. Én mondjuk azért szeretek fórumokra járni, mert ott szabadabban tudom magamat adni, nem néznek rám csúnyán, hogy ez meg ki, és sokkal könnyebben be tudok kapcsolósni, stb... szal, értitek... Sajna ez a társaságokban nem mindig megy, bár közöttetek ezzel asszem nem lesz gond...

Sziasztok! Még nem jártam ebben a topic-ban tevékenyen, de most olyan téma van terítéken, amihez úgy gondolom, érdemben hozzá tudnék szólni. Én elég kezdő vagyok a fórumon, arra meg, hogy találkozóra menjek, még nem igazán gondoltam, de már látom, mi lenne a nagy problémám. Van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy alapjáraton igen csendes vagyok, kell egy kis idő a többiek társaságában, amíg feloldódok. Hogy ha már jóban vagyok valakivel, akkor oké, az a valaki ismer, és tudja milyen vagyok: a baráti társaságomban sem vagyok valami beszédes. Valaki, azt hiszem anyám felhívta a figyelmem, hogy azért nem jövök ki jól az emberekkel, mert a hallgatagságomról azt hiszik azért van, mert beképzelt vagyok. Lehet hogy ezt hiszik rólam, nem tudom. Szóval elég sokat vagyok csendben, és nem szokták igazán venni a fáradtságot, hogy szóra bírjanak. Úgy meg ugye nem lehet megismerni senkit.
Talán egy ilyen találkozónak az a nagy előnye, hogy megvan a közös téma, meg ugye itt a fórumon is valamelyest meg lehet egymást ismerni. Viszont az internet nem az a hely, ahol az ember önmagát adná. Mindenki bátrabb, mert ez olyan személytelen. Nincsenek arcok, csak betűk. Itt én is úgy érzem, néha kissé arrogánsabb vagyok az átlagnál.
Ami a családhoz való kötődést illeti, én sajnos ott tartok a magam kis 18 évével, hogy úgy érzem, a szüleim már rémesen unnak, és alig várják, hogy lelépjek. Van két idősebb testvérem, szóval valahol ez érthető, csak épp nem esik túl jól.
Haebrethilien: az iskolapszichológusról csak annyit, hogy nem tanácsolnám, és semmiféle más pszichológust sem. A testvérem egyszer elment egyhez, és az felírt neki Zoloftot. Egyet vett be, és akkor rájött, hogy ennyire nem komoly a problémája. Nincs olyan dolog, amit ne lehetne megoldani ezek nélkül.

(Remélem nem írtam sok marhaságot.)

a kor tényleg abszolút nem számít.. sok élményem volt már, ami megmutatta hogy a kor sok téren nem ér semmit.. Egy embert nem a kora határoz meg.. egy fiatal kissrác is lehet ugyanolyan gondolkodású mint egy 20 éves, és egy 20 éves is tud olyan szemmel szemlélni dolgokat mint egy 14 éves.. szvsz..

Velem az a gáz, hogy lassan két éve járok erre a fórumra, és még nem voltam egy találkozón sem... Ide messze van Pest, és fel sem engednek, a táborba is úgy kellett bekönyörögnöm magam... Egyébként én is attól szoktam megijedni, hogy mindenki ismer mindenkit, én meg csak figyelek, hogy most mi van.... főleg azt utálom, amikor előjönnek a közös emlékek, és akkor én már végképp nem tudok mit mondani.... Meg az is aggaszt egy kicsit, hogy itt tök jól eldumálok veletek, aztán amikor találkozunk, rádöbbenek, hogy valaki 23 éves, és már nem tudok vele olyan felszabadultan dumálni.... nem tudom értitek-e...

Suhifarok írta: Igen, nem is azzal van baj, hogy nem vagytok barátságosak, mert roppantúl azok vagytok, csak az ember (vagy talán jobb ha a saját nevemben beszélek! ), szóval én akkor is úgy érzem, h. vhogy nem tartozom ide, mert pl vhogy nem tok hozzászólni a beszélgetésekhez egy talin, mert...nem is tom, megijedek attól, h ilyen jól ismeritek egymást

Suhifarok: erre van egy kis történetem, ami lehet, hogy tanulságos...ha nem akkoris mindenképpen ehhez hasonló.
Nemrég voltam síelni egy olyan társasággal, ahonnan csak egy embert ismertem. Amikor az induláskor beszálltunk a buszba, és a barátom mindenkivel spanolt, mert nagyon sok olyan régi ismerőse volt ott, akit csak ritkán lát - én meg egyedül maradtam. Szintén olya dolgokról folyt a beszélgetés, amikbe én nem tudtam belkapcsolódni. Először elszontyolodtam, és arra gondoltam, hogy felelőtlenség volt így eljönni. Majd véletlenül az egyik barátjával kiderült, hogy hasonló dolog/dolgok (először csak egy, majd sorban a többi) érdekelnek minket...és onnantól kezdve le se lehetett lőni minket. Igen, akárhogyis számolod ez még csak egy ember. Ám ahogy teltek múltak az órák, a napok - velük -, már voltak közös élmények, megismertek annyira, hogy kíváncsiak legyenek rám. Így 6 nap leforgása alatt én is közéjük tartoztam - és tudom, hogy mostmár engem is elvárnak jövőre és többen megkérdeznék, ha nem mennék.
Én is része lettem egy közösségnek.

Tehát az együtt eltöltött idő, az átélt élnmények befolyásolnak egy kapcsolatot, egy "beépülést".

Csak ügyesen és bátran!

Nyugi!
Tudom, hogy közhely, de mindenki először kezdő volt, és senkit, vagy nagyon kevés embert ismert.
Először csak 1-2 ismerősöd lesz, aztán majd az idő előrehaladtával egyre több mindenkit ismersz meg, és Téged s egyre többen ismernek meg.
Aztán egyszer egy szép napon arra ébredsz, hogy "teljes jogú" tag vagy, és többen hiányolnak, ha egy talin nem vagy ott

Suhifarok írta: Igen, nem is azzal van baj, hogy nem vagytok barátságosak, mert roppantúl azok vagytok, csak az ember (vagy talán jobb ha a saját nevemben beszélek! ), szóval én akkor is úgy érzem, h. vhogy nem tartozom ide, mert pl vhogy nem tok hozzászólni a beszélgetésekhez egy talin, mert...nem is tom, megijedek attól, h ilyen jól ismeritek egymást

ettől félek én is, h ez történne....

Huu hát nagyon sokmindent.
várgesztesn (ami most volt) énekeltünk (illetve énekeltek) Kalákát, énekeltünk olaszul (legyetek jók ha tudtok) énekeltünk mindenfélét.
tényleg akármit elénekelünk,

Igen, nem is azzal van baj, hogy nem vagytok barátságosak, mert roppantúl azok vagytok, csak az ember (vagy talán jobb ha a saját nevemben beszélek! ), szóval én akkor is úgy érzem, h. vhogy nem tartozom ide, mert pl vhogy nem tok hozzászólni a beszélgetésekhez egy talin, mert...nem is tom, megijedek attól, h ilyen jól ismeritek egymást

de miket szoktatok énekelni?(én azt speciell szeretek)

Én mondjuk azt vettem itt észre, hogy bevonjákl az e mbert a beszélgetésbe(engem spec az éneklésbe vontak be amikor igazán talxtam az mtt-vel. Gumipók s Rayan énekelt nayon szépen)

én tök szívesen elmennék ilyen talikra, csak az a baj, h nagyon kukac vok...meg hát nem gyakran járok pestre, és szegedről nem is az van, h hát jó, akkor kiruccanok egy kicsit, mert vonattal 3 óra az út, és ez azért elég fárasztó....ja, és az a baj, h elég nehezen ismerkedek. bár már próbálok ezen változtatni, de mindig attól félek, h nem bírják a fejem, és elutasítanak. jó tudom, ez egy kicsit paranoiásan hangzik, de sajna ilyen vok. mongyuk az a jó, h ha olyan társaságban vok, ahol jól érzem magam, akkor hamar feloldódok, csak általában úgy az első fél óra nehéz.
de ha szegeden lesz, akkor asszem el fogok menni. de addig talán nem ártana, ha egy adag önbizalmat öntenétek belém...

Rabyn írta: Pedig nem kell félni.
ez nem egy osztály ahol az emberek már millio éve együtt vannak nap mint nap és teljesen elszigetelődnek a többiektől. Nem zárunk ki senkit, csak azt aki kizárja önmagát, mert ilyen is van. Van aki nem akar idetartozni. az, hogy kevesebbet jársz talákozóra semmit sem jelent. Sőt, azt lehet megfogyelni, hogy aki kevesebbet jár azt sokkal nagyobb örömmel fogadjuk néha mint akit minden héten látunk.

Kívülről nézve mégis nagy az összetartás. És ez hathat riasztóan is egy újonan érkezetre. Így az új emberke csak ül, és néz, hogy hol is tudna bekapcsolódni a már megkezdett beszélgetésekbe, de van, hogy nem tud sehol, pedig szeretne. Ekkor "kirekesztődik" saját és a társaság akarata ellenére is.
Igen jó memóriára vall, ha megismertek egy fél-egy éve nem látott embert! Ah, de szeretnék én ilyen memóriát!!!

Pedig nem kell félni.
ez nem egy osztály ahol az emberek már millio éve együtt vannak nap mint nap és teljesen elszigetelődnek a többiektől. Nem zárunk ki senkit, csak azt aki kizárja önmagát, mert ilyen is van. Van aki nem akar idetartozni. az, hogy kevesebbet jársz talákozóra semmit sem jelent. Sőt, azt lehet megfogyelni, hogy aki kevesebbet jár azt sokkal nagyobb örömmel fogadjuk néha mint akit minden héten látunk.

Érdekes, én azt hittem, itt csak én vagyok még- a talit illetően, bár lehet, h. amúgy is- ilyen...ismeretlen. Azt hittem itt mindenki mindenkit ismer, én meg csak állok (vagy épp ülök) kukán. Előre rettegek a tábortól és úgy általában a további taliktól.

Én is félek a találkozástól, pedig már voltam egyen. Félek, hogy befogadnátok-e. Igaz, itt a fórumon úgy tűnik befogadtatok (legalább is én így érzem). Meg persze az is a porblémám, hogy nem jutok fel sűrűn Pestre...
Amikor tavaly Győrben voltam veletek, megdöbbentem, hogy milyen szoros kapcsolat fűzi össze a bandát. Kicsit meg is ijedtem, hogy nekem már nem jut hely köztetek. És még mindig ettől félek...