Versek

[off] Newra: a fórum "beépített funkciója" ez, ugyanis eldobja a feleslegesnek ítélt szóközöket. Szegény nem tudhatja, hogy itt most versről van szó, ahol fontos a tipográfia. Ami egyébként nem is annyira fontos. A vers természetes közege a szó, a beszéd: a verset mondani, szavalni kell. Ott meg nem látható a szöveg beosztása.[on]
Weöres rulzik ezerrel a köbön, ha szabad így mondanom. Ez egy kicsit erősebb formája a "nem elég jóra vágyni: / a jót akarni kell" gondolatnak, és figyeljétek meg (hátha nem csak én látom úgy), hogy milyen hatalma van a képeinek. Köszi Newra, és köszi Szofi, hogy idehívtátok ezt a verset.

Szofi: Alapigazságokat mondtál ki, amiket felismerni sem könnyű, nemhogy kimondani. Ha még cselekedni is képes vagy ezek szellemében, akkor nem sokáig leszel "exhibicionista, zakkant nőszemély". Igaz, a cselekvés a legnehezebb. Leírtad, hogy miért. Jó!

Mecsi: Megint kiemelkedett belőled a mélység, mégha palástolni is próbálod. A Muh is, és a Bélus is tetszett, csak a címadásaiddal tudsz még mindig megdöbbenteni, bármennyire is próbálok felkészülni rá.

Arlith: még mindig szeretem a ... monológjaidat. Tudod, hogy rettenetesen banális az első sor? Pont jó ahhoz, hogy kontrasztot adjon a többinek! Valahogy Nick Cave-et idéző képeket használsz, nekem legalábbis a "zajongó alvadt vérdarab, lüktető fekete rög" valamiért őt idézi. (Lehet, hogy bennem van a hiba, napok óta a 'Red Right Hand' című száma bujócskázik mentális füleimben.) De nagyon jól rácseng az Óda részlete. Az első JA idézet nagyon a helyén van, a második egy ici-picit utánlövés, de még az is jó. Összességében is, úgy ahogy van. Szerintem vers.
(Vallomás: szerintem az Óda a világ legtökéletesebb verse. Legalább ötféle változatban tudom kívülről. De hát mindig is arról voltam híres, hogy bármikor, bármit tudok rosszul idézni.)

Kincső:Idepofátlankodni? Miwa? Neked itt a helyed!
Általában az ilyen versekre azt szoktam mondani, hogy "kortünet", de a tied sokkal több annál. Alapvetően azzal, hogy van benne olyan egyéni, egyedi közlés, ami okozza a verset.
Kitűnő felütéssel kezdtél (számomra még önmagában is megállná versként a helyét az első három sor), és nagyon jó arányérzékkel tartod magad a vers belső, gondolati ritmusához. Annyira dominál benne ez, hogy már-már zavaróak lennének a rímek, ha nem lennének ennyire a helyükön. De többnyire a helyükön vannak, ahol meg mégsem, ott sem zavaró, mert összességében megvan a gondolatsor zenéje, és a plusz rím nem disszonancia, csak amolyan finom kis dísz. Okosan használod a tipográfia lehetőségeit is, nem esel vele túlzásba, így az marad, aminek lennie kell: kiemelésnek, nyomatékosításnak, amitől az olvasó pontosabban, jobban értelmezi a szöveget. Ugyanakkor jól vegyíted a központozást és annak hiányát, ami nem egyszerű feladat.
Minthogy a negatív kritikából tanul igazán az ember (ha jól csomagolják, és nem csak általánosságokat vágnak a fejéhez), próbáltam megkeresni, hogy mi az, amit máshogy kellene csinálni - és nem találtam.
Egyetlen tanácsot fogadj el ezzel a verssel kapcsolatban (meg mások is, akik ilyenekre akarnak apellálni, hogy "szándékosan rontottam el"): sose magyarázkodj, hogy mi tudatos és mi nem. Egy tudatos hiba sokkal nagyobb hiba, mintha véletlen szüli. Ha még meg is akarod magyarázni, akkor ez azt jelenti, hogy igen, tudod, hogy rossz valami, és szabadkozol, ahelyett, hogy kijavítanád. Ha tudatosan felrugsz egy szabályt, akkor "arcátlanul nevess a képébe", és hagyd, hogy önmagában hasson. Ha magyarázni kell, akkor hiba volt felrugni a szabályt, akár tudatosan, akár tudatlanul, alár öntudatlanul. Ha nem kell magyarázni, mert működik (vagy működik tőle valami), akkor meg nem szabad magyarázni. Legyél határozott az ilyesmiben, és ne szabadkozz előre. Utólag meg, ha a szemedre vetnek valamilyen bakit, véletlenül se azt válaszold rá, hogy tudatosan olyan - ha szóváteszik, a dolog nem működött és nem működtetett semmit, tehát hiba volt elkövetni.
Ezt már régen be akartam írni ide, de a te versed adta meg hozzá a legjobb apropót, ugyanis ha nem szabadkozol, simán elfogadom, hogy szándékosan használt nézőpontváltásokkal van dolgom. A szabódás viszont kétségessé teszi azt, hogy valóban tudtad-e, hogy ezt teszed, illetve átgondoltan alkalmaztad-e ezt a megoldást.
Érdekes, hogy az éjszaka milyen jót tesz a verselésnek.
Összesített értékelés: TAKE MY BOW!

Jacopo: Nagyon jó lenne ez a vers, csak az a gondom vele, hogy ismétlésnek érzem. Szerintem tudod, mire gondolok.

Mecsi: Apraja falva Ez jó - igazándiból azért, mert kipellengérezi, amikor a mű szerzője "God Mode"-ra kapcsol. "Mivan? Nyálcserét akartok? Nanemá!"
IQ: "most voltam orvosnál, hál'istennek negatív..." Te nem vagy normális! Szerencsére!

Kar'sa: Gyere a fenébe! )) Jó ez, jó ez, de valahogy nem piszkál szólásra, no. Egyben van, elmond valamit, megértettem, és tudomásul vettem, kész. Mondhatnám úgy is, hogy így kerek.

Estel Adániel írta: Kincső versével kapcsolatban a legtöbb dolgot illetően Ratzkhával vállalnék közösséget, egyszersmint egy - a verssel kapcsolatban felmerült - kérdésre szeretnék választ kapni: a v.m.cs. itt mit rövidít?

ugyanazt, Tőled vettem (és nem véletlenül )
azaz: "vannak még csodák"

és köszönöm a pozitív véleményeket

[size=9:2blmz3x5]Bocsánat hogy idepofátlankodom...[/size]

az ember olyan, mint a kavics
az érzés folyamában
csiszolódik simára

mikor először sejlik öntudatára
a társtalanság
zúgó, ujjongó habok
elragadják
nem tudja még
hogy változik

utólag eszmél: elment s csak emlék
de nem volt céltalan -

valami örökre itt maradt
benne megmaradt
s belülről is formálja
míg pihen --

de tovább, új folyó vár
a sebeket kimossa
s most egy másik oldal
s nem csak kopik
rá is rakódik
a folyó aranypora -

érthetetlen
miért is szerettem
de úgy éreztem
v.m.cs. -

ott a majdnem
de feledhetetlen
nem az lennék nélküle
aki lettem
mielőtt a legújabb folyóba
beleestem
de kevés voltam
nem fáj már, csak így van
amit kaptam, nem felejtem
ha az élet oltárán elejtem
az első könnyeket -

mert az élet
nem csak gyönyör, de kísértet
a Hold lánya és a Nap fia
megrázó, titokzatos ima
a születés misztikuma
mert egyben halál is
menni kell máris -

de addig sodródva, remegve
pattanva kövekről kövekre
a szemed előtt és látatlanul
amíg mindent meg nem tanul
a lemondásról
nem kap meg a partig --

mert az igazi ajándék az, amikor már nincs szükséged rá
amikor már nem szükséged van rá
mert megtanulsz csak adni
ott, ahol úgy lehet csak megmaradni
"ha kezemben a kezed"
s a lecsiszolt, aranyozott kőbe
úgy simul a társa, mint anyaölbe --

s már nem számít, hogy az árban vagy a parton
a véghetetlen harcon
nem vagy már egyedül
s ha mégis, hát tudod, hogy ketten vagytok egyedül
legalább
ha kimondod, már nem fáj --

s ha egyedül hagy végleg,
s azt sem mondja már, hogy mindenki így jár
megmarad
az aranypor
mindkettőtök
elcserélt
arcán

hát haladj tovább az élet harcán
mert egyszer megtalálod
ha önmagadat
szorgalmas kertészként
gyomlálod

s mert ilyen az élet
minél közelebb van, annál távolabb érzed
tudod
de ha nem is gondol rád társként soha
rajtad marad az aranypora
s ha Isten és ő is akarja, látod
még lehet igaz barátod
akkor is, ha fáj, hogy -

nem érinti meg a közelség
s csak keresi az igazságot -
pedig világíthatnánk
együtt
lélekkel


s közben a Földön
meghal a boldogság



[size=9:2blmz3x5](2007. február 9. hajnali 1 óra)

Kritikát szívesen veszek, bár azt előrebocsátanám h. néhány számszemélybeli ugrálás meg hasonló szerkesztésbeli következetlenség tudatos...[/size]