Megye - Hobbitok

Akinek van super RTLje az holnap (vagy is kedden) este nyolcok huppanjon elé és vegye fel azt a sorozatot ami ott megy mert játszik benne Dom.. Tudom ez kicsit off téma de sajnos nekem nincsen ilyen csatornám(

Kezdünk visszakanyoarodni a "miért is mentek el Frodóval" témához:)) biztosan nagyon nagyon szerették mindanyian a szüleiket, de ez nem a Hobbitok Családi Élete címü könyv, hanem a Gyürük Ura:) nem írhat le mindent, mert vontatottá válik. így is van, aki azért nem olvasta ki a könyvet, mert elkezdte a Hobbitokról-t, és olyan unalamasnak találta, hogy az egész könyvet félredonbta(én mondjuk elsöre alapból átugrottam..). És tudtommal nem sok szó esik a hobbitokról Tolkien más müveiben.. Amanibvaham(asszem ö volt) berakott egy hosszabb angol nyelvq szöveget a hobbitokról, nem tudja valaki lefordítni? biztos okulhatnánk belöle..

(bocs a rövid ö-kért és ü-kért, de nem tok hosszút írni)

Szméagol írta: Vagy nem nagyon volt oda a szüleiért vagy Frodót szerette, de nagyon...

Sztem ez abból is következhet, hogy a Tuk család marha nagy volt, és nem tudták a gyerekeket szigorúan fogni, így megszokott volt, hogy egy kölök hoszabbidöre elcsavarog:)

Sziasztok!

Nimdorc, ezzel arra célzol, hogy miért is nem szeretthették a hobbitok a szüleiket? Mondjuk Samu bitosan szerette, amit ezzel lehetne bizonyítani:

A Gyűrűk Ura-A két Torony, IV.Könyv, A Fekete Kapu bezárul írta: Én csak ennyit mondok, de ha itt lenne az örege, és látná, elmondana egy és másnak, el bizony. Mert nem egyszer olvasta a fejemre, hogy ha továbbra sem vigyázok a lépteimre, rossz véget érek. S most valahogy nem hiszem, hogy viszontlátnám. Többet már nem mondhatja: "Én megmondtam, Samu." Kár. Pedig azt se bánnám, ha egyre ezt mondogatná, amíg van benne szufla, csak egyszer még látnám.

Ebből egyértelműen kitűnik, hogy Samu mennyire szereti az apját, annak ellenére, ahogy viselkedik vele.

Nimdorc: Az úgy volt, hogy a fűben szaladgáltam, ahol valami kis virág lehetett. Sssz.

Neveles: Nem hiszem, hogy ezt Pippinen kene bemutatni. Szerintem a Tata pl. egy jellemzobb eset lehetett: folyton "kioktat", de csak a gyerek erdekeben. Ő aztán igazán bennfentes a Zsáklakban. Nagyon odavan a régi históriákért; és tátott szájjal lesi, amiket Bilbó úr mesél. Bilbó úr még írni-olvasni is megtanította: hisz nincs abban semmi rossz, és remélem, nem is lesz rossz vége. "Még hogy tündék meg sárkányok, te!" - mondom. "Inkább káposzta meg krumpli; az való neked is; nekem is. Ne nagyon ártsd bele magad az urak dolgába, mert csúnyán megjárhatod", mondtam neki. Es amikor Samu hazatert, ki is kapott, hogy milyen ruhaban jar. Mas esetben talan alaposabban kimosta volna a fejet, mert nem igazan ennyi idore szamitott.
Pippin es Trufa pedig legalabb Briig, de inkabb Volgyzugolyig biztos lehetett benne, hogy mennek, tehat folvazolhattak otthon vmi egy-ket honapos turat, meg aztan a Tukok es Borbakok... Habokos nepek azok.
Ez a level-dolog is elkepzelheto, de Frodora biztos nem hivatkoztak: O teljes titokban hagyta el a Megyet.

Aiya ilquen!
Őszintén szólva énis szívesebb járok mezítláb, mint a magassarkúkban, amik 5 percnyi séta után véresre törik a lábamat...
Nekem nagyon szimpatikus a hobbitok életformája, hogy a GYU filmkönyvből idézzek: "Azt hiszem, boldogan le tudnám élni az életemet egy ilyen hobbit-lyukban. Elég egyszer meglátni egyet, és legszívesebben hoznád a fogkefédet, aztán már költöznél is"

Nóli írta:

Ithilgalad írta: Hát én civesebben yárnék mezitláb, mint ezekben a nyavajás cipőkben...
Monnyuk ez benn a vásosban nehíz lenne...
De lenn a mamámnál, falun többcör hanyagolom... Yoo a sok fűben rohanni
Városban sok kosz, meg szemét... :shake:

Na, hát te szövetkezhetsz Nimdorckal! Ő is képes úgy végigtrapolni Bp utcáin (miondjuk ebben az esetbe te jobb vagy), a 8 dzsuvás, leprás kerületben,hogy nincs rajta cipő! Én meg mondhatom a magamét... Nem veszi fel... :shake:
De hát ez borrrrrrrrrrrrrzasztó! (mondjuk falun én is szoktam mezítlábazni, csak sajna nekem nincs hobbittalpam, nem nagyon bírom...

Biztos szep, burkolt utcaban laksz es felpercenkent jar a buszod. En murvan edzem megam (mert a postahoz, vagy a szomszedhoz nem fogok papucsot keriteni), neha egy-egy csalan is bejon, vasszog, stb. Sok az epitkezes, ez van. De meg egy uvegszilankot se szedtem ossze, soha. Futni pedig sokkal gyorsabban lehet. Mondjuk Bp.en tenyleg nem tul jo, de aznap eleg szar cipom volt.
Szmeagol: Az a mehes dolog hogy volt? A hangya meg Ok, de a meh nem szokott a foldon jarni...

Nem hinném, hogy a hobbitoknak csípik, hiszen már annyira vastag a talpuk, mint egy cipő.

Sziasztok!

Ha jól tudom Tolkien hobbit tudománya kimerült a Prológusban, A hobbitban, A Gyűrűk Urában és néhány elásott jegyzetben, amikről nem tudom, hogy kiadták-e. pedig ők voltak igazán Tolkien népe.

Nóli: Én a kosz miatt nem járok Bp-n mezítláb, bár a lakótelepünkön lehetne, de itt nem akarok. A Megyémben (=a Telkünkön) mindig mezítláb vagyok, csak akkor nem, ha hideg van, mert nincs járó talpam.
De ha hosszabban kirándulunk akkor sem, már. Agyoncsípték a talpamat a méhek ... Tényleg a hobbitokét nem?

Igazából nem volt még szerencsém a HoME-hoz, de Tolkien többi művét alapul véve (kivéve Hobbit+GyU), nem nagyon foglalkozott a hobbitok történetével, szokásaival...
Persze lehet, hogy a HoME-ban van róluk szó.

Szméagol: megnyugtathatlak, Samu nagyszerű apuka

Hát, nem is tudom. Szóval a könyvben már régóta tudták, hogy Frodó el fog menni az összeesküvés révén, azalatt bármi történhetett, azt bizonyára nem tudták, hogy hova megy, de Bilbó után gondolhatták, hogy vmi kalandra. Szóval, lehet hogy ezt előre megbeszélték, hogy mennek frodóval kalandozni, és ha a szülők egy kis ingyenkaja fejében mindent megtesznek a gyerekkel, lehet hogy egy kis "nyugi" érdekében elengedik őket egy kalandra.
Elméletileg (Frodó tudomása szerint) csak Töbörlyukig kísérték el őt, de igazán nem lehet tudni, hogy mennyit tudtak, és mennyire voltak elszántak.
Erről nincs szó a HoME-ban? Csak merthogy a tündék családi életéről van, lehet hogy eről is.

Rabyn írta: Én ha a lakotelepen vagyok nem is huzok cipőt! Hülyének is néznek-))))

:eek2: Haj, haj... Ilyenek az emberek. Könyörgök!!! A mocskos Budapesten! Ez annnnnyira...

Ithilgalad írta: Hát én civesebben yárnék mezitláb, mint ezekben a nyavajás cipőkben...
Monnyuk ez benn a vásosban nehíz lenne...
De lenn a mamámnál, falun többcör hanyagolom... Yoo a sok fűben rohanni
Városban sok kosz, meg szemét... :shake:

Na, hát te szövetkezhetsz Nimdorckal! Ő is képes úgy végigtrapolni Bp utcáin (miondjuk ebben az esetbe te jobb vagy), a 8 dzsuvás, leprás kerületben,hogy nincs rajta cipő! Én meg mondhatom a magamét... Nem veszi fel... :shake:
De hát ez borrrrrrrrrrrrrzasztó! (mondjuk falun én is szoktam mezítlábazni, csak sajna nekem nincs hobbittalpam, nem nagyon bírom...

Sziasztok!

Igen, biztos azért megbeszélte a szüleivel, ez egy olyan "kivágott jelenet" lehet... De, akkor is. Ez olyan fura nekem, hogy a szülők így nem törődnek a gyerekkel. Van is rá valami olyan megjegyzés, hogy a hobbitszülőknek nem volt semmi kifogásuk a gyerek éjszakai fennmaradásával kapcsolatban, ha megtömhetik őket. Ez olyan... csúnya dolog. (Megnyugtatom magam azzal, hogy Samu biztos kivétel volt. És remek apuka. (Elanor? )

Végülis átkeltek a bakvári réven és Bakföldén összerakhatták a motyót...csak kivágták.

Elanor írta: Sztem a filmben az eléggé érdekesen lett megoldva, miszerint Pippinék találkoznak Frodóékkal a kukoricásban, és utána hozzájuk csatlakoznak, és egész Minas Tirithig kísérik a társaságot. Ez enyhén szólva abszurd, hogy semmi csomag, stb nem volt velük (jó, tudom, Középfölden egy hosszú útra nem úgy indul az ember - hobbit -, hogy fogkefe, mobil, stb, de azért mégis...).
A könyvben azért ez nem így történik, és, annak ellenére, hogy Tolkien nem írja le, hogy Pippin megbeszéli a családjával, hogy elmegy, attól még ez megtörténhetett.
Az már más kérdés, hogy amikor Völgyzugolyban kiderül, hogy ők is csatlakoznak a Szövetséghez, akkor vlsz. már nem tudják értesíteni a családjukat, mert vlsz., amikor elindultak, a Megyéből, nem úgy számítottak, hogy egész a Végzet-hegyéig fognak menni.

Ennél én sokkal viccesebbet mondok neked!! Trufánál volt egy csomag amikor beértek Bríbe (de hogy került a hátára???)

szerintem is az állhat fent, hogy már önállsótította magát..

Sztem a filmben az eléggé érdekesen lett megoldva, miszerint Pippinék találkoznak Frodóékkal a kukoricásban, és utána hozzájuk csatlakoznak, és egész Minas Tirithig kísérik a társaságot. Ez enyhén szólva abszurd, hogy semmi csomag, stb nem volt velük (jó, tudom, Középfölden egy hosszú útra nem úgy indul az ember - hobbit -, hogy fogkefe, mobil, stb, de azért mégis...).
A könyvben azért ez nem így történik, és, annak ellenére, hogy Tolkien nem írja le, hogy Pippin megbeszéli a családjával, hogy elmegy, attól még ez megtörténhetett.
Az már más kérdés, hogy amikor Völgyzugolyban kiderül, hogy ők is csatlakoznak a Szövetséghez, akkor vlsz. már nem tudják értesíteni a családjukat, mert vlsz., amikor elindultak, a Megyéből, nem úgy számítottak, hogy egész a Végzet-hegyéig fognak menni.

szmegaol én tökre magamból indulok ki... Én is elmennék a barátaimmal!!
Szerintem mondjuk már nem nagyon szorult rá a szüleire

Sziasztok!

Hát, Rabyn ...
Azért akármennyit csavarog is egy gyerek, mikor eltűnik egy évre az azért föltűnik a szülőknek, még akkor is, ha már 17 körül van... De szerintem azért valamit már sejthettek Trufáék, hogy milyen messzire mentek. Még ha csak Völgyzugolyba indulnak... Az se egy napos séta.
Arról nem is beszélve, hogy Pippinnek sem volt semmi kifogása egy hosszabb út ellen... Semmi: "Jaj, az anyukám/apukám!"
Vagy nem nagyon volt oda a szüleiért vagy Frodót szerette, de nagyon...

Hehe, ez érdekes...
Pippin még tényleg elég ifjú volt... a szülei gondolom nem értek rá foglalkozni vele, meg megszokták, hogy csavarog... de azért egy évnyi távollét csak feltűnt nekik...

-))) ez jó-)))
Viszont akkor ő már majdnem felnőtt volt. ha belegondolsz nem is tudta, hogy mire válallkozik ő ugy gondolta elmennek tündenézőbe (vagy més úgy sem) aztán irány haza.. Csak közben megváltozott a helyzet

Sziasztok!

Felhoznék egy régi-új témát :
Szóval ugye elég sokat beszéltünk a hobbitok nevelési szokásairól (már ha vannak ilyenek ). Szóval most már bizonyíték is van a hobbit szülők hanyagságáról: Pippin még csak 28-29 éves volt, mikor a kalandos útjára indult!!! 8O
Szóval ennyit a hobbit nagy korúságról.

Én ha a lakotelepen vagyok nem is huzok cipőt! Hülyének is néznek-))))

Hát én civesebben yárnék mezitláb, mint ezekben a nyavajás cipőkben...
Monnyuk ez benn a vásosban nehíz lenne...
De lenn a mamámnál, falun többcör hanyagolom... Yoo a sok fűben rohanni
Városban sok kosz, meg szemét... :shake:

Nálam a Megye, nem nyár hanem inkább tavasz...
Olyan.. yoo tavasz közepe... Süt a nap, de nincs nagy hőség... (Abban csak elolvadni lehet... ) Enyhe szellő... Joo nagy lombú fák, félárnyékban ücsörögve, fának dőlve... Körvbe mindenhol, meg alattad a domb ajján csupa sűrű zöld fű minden... Lehet h egy két elszórt fehér felhő is... De csak az ég szélén, hogy kicsit változatosabb legyen

Nálam a "házak" ... Öhh, nemis tom ... Nemigazán tudatosan gondoltam végig...
Kívűről inkább lehet hogy házak voltak, de belűről kb oanok mint egy pince, lakályossá téve... Kissé sötét, de kellemes... Inkább homályos... Olyan szürkületi, vagy nemistom... Oanok mint a régi lakások...

Alyr Arkhon írta: A hobbitokkal csak egy "bajom" volt, méghozzá, hogy mezítláb járnak. Még a Megyén belül hagyján, na de olyan helyeken mint a Caradhras és Emyn Muil...

Jó, azért nekik más mezítláb járni, mint az embereknek, hisz a talpuk oan vastag, mint egy cipő = Biztos nem fáznak.

korábban emlegettem már ezt az érdekes levelet, most beidézem, elnézést, de angolul, lefordítani nincs időm, de hátha valakinek lesz kedve és ideje:

214 To A. C. Nunn (draft)
[A reply to a reader who pointed out an apparent contradiction in The Lord of the Rings: that in the chapter 'A Long-expected Party' it is stated that 'Hobbits give presents to other people on their own birthdays'; yet Gollum refers to the Ring as his 'birthday present', and the account of how he acquired it, in the chapter 'The Shadow of the Past', indicates that his people received presents on their birthdays. Mr Nunn's letter continued: 'Therefore, one of the following must be true: (1) Sméagol's people were not "of hobbit-kind" as suggested by Gandalf (I p. 62); (2) the Hobbit custom of giving presents was only a recent growth; (3) the customs of the Stoors [Sméagol-Gollum's people] differed from those of other Hobbits; or (5) [sic] there is an error in the text. I shall be most grateful if you can spare the time to undertake some research into this important matter.]
[Not dated; probably late 1958-early 1959.]
Dear Mr Nunn,
I am not a model of scholarship;1 but in the matter of the Third Age I regard myself as a 'recorder' only. The faults that may appear in my record are, I believe, in no case due to errors, that is statements of what is not true, but omissions, and incompleteness of information, mostly due to the necessity of compression, and to the attempt to introduce information en passant in the course of narrative which naturally tended to cut out many things not immediately bearing on the tale.
In the matter of birthday-customs and the apparent discrepancies that you note, we can therefore, I think, dismiss your alternatives (1) and (5). You omit (4).
With regard to (1) Gandalf certainly says at first 'I guess' p. 62; but that is in accordance with his character and wisdom. In more modern language he would have said 'I deduce', referring to matters that had not come under his direct observation, but on which he had formed a conclusion based on study. (You will observe in the Appendix B that the Wizards did not come until shortly before the first appearance of Hobbits in any records, at which time they were already divided into three marked branches.) But he did not in fact doubt his conclusion 'It is true all the same, etc.' p. 63.
Your alternative (2) would be possible; but since the recorder says on p. 35 Hobbits (which he uses whatever its origin, as the name for the whole race), and not the Hobbits of the Shire, or Shire-folk, it must be supposed that he means that the custom of giving presents was in some form common to all varieties, including Stoors. But since your (3) is naturally true, we might expect even so deep-rooted a custom to be exhibited in rather different ways in different branches. With the remigration of the Stoors back to Wilderland in TA 1356, all contact between this retrograde group and the ancestors of the Shirefolk was broken. More than 1100 years elapsed before the Déagol-Sméagol incident (c. 2463). At the time of the Party in TA 3001, when the customs of the Shire-folk are cursorily alluded to insofar as they affect the story, the gap of time was nearly 1650 years.
All Hobbits were slow to change, but the remigrant Stoors were going back to a wilder and more primitive life of small and dwindling communities; while the Shire-folk in the 1400 years of their occupation had developed a more settled and elaborate social life, in which the importance of kinship to their sentiment and customs was assisted by detailed traditions, written and oral.
Though I omitted any discourse on this curious but characteristic fact of their behaviour, the facts concerning the Shire could be set out in some detail. The riverside Stoors must, naturally, remain more conjectural.
'Birthdays' had a considerable social importance. A person celebrating his/her birthday was called a ribadyan (which may be rendered according to the system described2 and adopted a byrding3). The customs connected with birthdays had, though deeply rooted, become regulated by fairly strict etiquette; and so in consequence were in many cases reduced to formalities: as indeed suggested by 'not very expensive ones as a rule' p. 35; and especially by p. 46 11. 20-26. With regard to presents: on his birthday the 'byrding' both gave and received presents; but the processes were different in origin, function, and etiquette. The reception was omitted by the narrator (since it does not concern the Party) but it was in fact the older custom, and therefore the one most formalized. (It does concern the Sméagol-Déagol incident, but the narrator, being obliged to reduce this to its most significant elements, and to put it into the mouth of Gandalf talking to a hobbit, naturally made no comment on a custom which the hobbit (and we) should regard as natural in connexion with birthdays.)
Receiving of gifts: this was an ancient ritual connected with kinship. It was in origin a recognition of the byrding's membership of a family or clan, and a commemoration of his formal 'incorporation'. No present was given by father or mother to their children on their (the children's) birthdays (except in the rare cases of adoption); but the reputed head of the family was supposed to give something, if only in 'token'.
Giving gifts: was a personal matter, not limited to kinship. It was a form of 'thanksgiving', and taken as a recognition of services, benefits, and friendship shown, especially in the past year.
It may be noted that Hobbits, as soon as they became 'faunts' (that is talkers and walkers: formally taken to be on their third birthday-anniversary) gave presents to their parents. These were supposed to be things 'produced' by the giver (that is found, grown, or made by the 'byrding'), beginning in small children with bunches of wild flowers. This may have been the origin of the 'thanksgiving' presents of wider distribution, and the reason why it remained 'correct' even in the Shire for such presents to be things belonging to or produced by the giver. Samples of the produce of their gardens fields or workshops remained the usual 'gifts given', especially among the poorer Hobbits.
In the Shire etiquette, at the date of the Party, 'expectation of receiving' was limited to second cousins or nearer kin, and to residence within 12 miles. Even close friends (if unrelated) were not 'expected' to give, though they might. The Shire residence-limit was obviously a fairly recent result of the gradual break-up of kinship communities and families and dispersal of relatives, under long-settled conditions. For the received birthday presents (no doubt as a relic of the customs of small ancient families) must be delivered in person, properly on the eve of the Day, and at latest before nuncheon on the Day. They were received privately by the 'byrding'; and it was very improper to exhibit them separately or as a collection ? precisely to avoid such embarrassments as may occur in our wedding-exhibitions (which would have horrified the Shirefolk). The giver could thus accommodate his gift to his purse and his affections without incurring public comment or offending (if anyone) any other than the recipient. But custom did not demand costly presents, and a Hobbit was more readily flattered and delighted by an unexpectedly 'good' or desirable present than offended by a customary token of family good-will.
A trace of this can be seen in the account of Sméagol and Déagol ? modified by the individual characters of these rather miserable specimens. Déagol, evidently a relative (as no doubt all the members of the small community were), had already given his customary present to Sméagol, although they probably set out on their expedition v. early in the morning. Being a mean little soul he grudged it. Sméagol, being meaner and greedier, tried to use the 'birthday' as an excuse for an act of tyranny. 'Because I wants it' was his frank statement of his chief claim. But he also implied that D's gift was a poor and insufficient token: hence D's retort that on the contrary it was more than he could afford.
The giving of presents by the 'byrding' ? leaving out of account the gifts to parents, mentioned above ? being personal and a form of thanks, varied much more in form in different times and places, and according to the age and status of the 'byrding'. The master and mistress of a house or hole, in the Shire, would give gifts to all under their roof, or in their service, and usually also to near neighbours. And they might extend the list as they pleased, remembering any special favours in the past year. It was understood that the giving of presents was not fixed by rule ; though the withholding of a usual gift (as e.g. to a child, a servant, or a next door neighbour) was taken as a rebuke and mark of severe displeasure. Juniors & Inmates (those having no house of their own) were under no such obligations as rested on householders; but they usually gave presents according to their means or affections. 'Not very expensive as a rule' ? applied to all the gifts. Bilbo was in this as in other ways an exceptional person, and his Party was a riot of generosity even for a wealthy Hobbit. But one of the commonest birthday ceremonies was the giving of a 'party' ? in the evening of the Day. All those invited were given presents by the host, and expected them, as part of the entertainment (if secondary to the fare provided). But they did not bring presents with them. Shire-folk would have thought that very improper. If the guests had not already given a gift (being one of those required to do so by kinship), it was too late. For other guests it was a thing 'not done' ? it looked like paying for the party or matching the party-gift, and was most embarrassing. Sometimes, in the case of a very dear friend unable to come to a party (because of distance or other causes) a token invitation would be sent, with a present. In that case the present was always something to eat or drink, purporting to be a sample of the party-fare.
I think it will be seen that all the details recorded as 'facts' do actually fit into a definite picture of sentiment and custom, though this picture is not sketched even in the incomplete fashion of this note. It could, of course, have appeared in the Prologue: e.g. in the middle of p. 12. But though I cut out a great deal, that Prologue is still too long and overloaded according even to those critics who allow that it has some use, and do not (as some) advise readers to forget it or skip it.
Incomplete as it is, this note may seem to you much too long; and though you asked for it, more than you asked for. But I do not see how I could have answered your queries more shortly in a way suitable to the compliment you pay me by taking an interest in Hobbits sufficient to mark the lacuna in the information provided.
However, the giving of information always opens still further vistas; and you will no doubt see that the brief account of 'presents' opens yet more anthropological matters implicit to such terms as kinship, family, clan, and so on. I venture to add a further note on this point, lest, in considering the text in the light of my reply, you should feel inclined to enquire further about Sméagol's 'grandmother', whom Gandalf represents as a ruler (of a family of high repute, large and wealthier than most, p. 62) and even calls a 'matriarch' (p. 66).
As far as I know Hobbits were universally monogamous (indeed they very seldom married a second time, even if wife or husband died very young); and I should say that their family arrangements were 'patrilinear' rather than patriarchal. That is, their family names descended in the male-line (and women were adopted into their husband's name); also the titular head of the family was usually the eldest male. In the case of large powerful families (such as the Tooks), still cohesive even when they had become very numerous, and more what we might call clans, the head was properly the eldest male of what was considered the most direct line of descent. But the government of a 'family', as of the real unit: the 'household', was not a monarchy (except by accident). It was a 'dyarchy', in which master and mistress had equal status, if different functions. Either was held to be the proper representative of the other in the case of absence (including death). There were no 'dowagers'. If the master died first, his place was taken by his wife, and this included (if he had held that position) the titular headship of a large family or clan. This title thus did not descend to the son, or other heir, while she lived, unless she voluntarily resigned. It could, therefore, happen in various circumstances that a long-lived woman of forceful character remained 'head of the family', until she had full-grown grandchildren.
Laura Baggins (née Grubb) remained 'head' of the family of 'Baggins of Hobbiton', until she was 102. As she was 7 years younger than her husband (who died at the age of 93 in SY 1300), she held this position for 16 years, until SY 1316; and her son Bungo did not become 'head', until he was 70, ten years before he died at the early age of 80. Bilbo did not succeed, until the death of his Took mother. Belladonna, in 1334, when he was 44.
The Baggins headship then, owing to the strange events, fell into doubt. Otho Sackville-Baggins was heir to this title ? quite apart from questions of property that would have arisen if his cousin Bilbo had died intestate; but after the legal fiasco of 1342 (when Bilbo returned alive after being 'presumed dead') no one dared to presume his death again. Otho died in 1412, his son Lotho was murdered in 1419, and his wife Lobelia died in 1420. When Master Samwise reported the 'departure over Sea' of Bilbo (and Frodo) in 1421, it was still held impossible to presume death; and when Master Samwise became Mayor in 1427, a rule was made that: 'if any inhabitant of the Shire shall pass over Sea in the presence of a reliable witness, with the expressed intention not to return, or in circumstances plainly implying such an intention, he or she shall be deemed to have relinquished all titles rights or properties previously held or occupied, and the heir or heirs thereof shall forthwith enter into possession of these titles, rights, or properties, as is directed by established custom, or by the will and disposition of the departed, as the case may require.' Presumably the title of 'head' then passed to the descendants of Ponto Baggins ? probably Ponto (II).4
A well-known case, also, was that of Lalia the Great5 (or less courteously the Fat). Fortinbras II, one time head of the Tooks and Thain, married Lalia of the Clayhangers in 1314, when he was 36 and she was 31. He died in 1380 at the age of 102, but she long outlived him, coming to an unfortunate end in 1402 at the age of 119. So she ruled the Tooks and the Great Smials for 22 years, a great and memorable, if not universally beloved, 'matriarch'. She was not at the famous Party (SY 1401), but was prevented from attending rather by her great size and immobility than by her age. Her son, Ferumbras, had no wife, being unable (it was alleged) to find anyone willing to occupy apartments in the Great Smials, under the rule of Lalia. Lalia, in her last and fattest years, had the custom of being wheeled to the Great Door, to take the air on a fine morning. In the spring of SY 1402 her clumsy attendant let the heavy chair run over the threshold and tipped Lalia down the flight of steps into the garden. So ended a reign and life that might well have rivalled that of the Great Took.
It was widely rumoured that the attendant was Pearl (Pippin's sister), though the Tooks tried to keep the matter within the family. At the celebration of Ferumbras' accession the displeasure and regret of the family was formally expressed by the exclusion of Pearl from the ceremony and feast; but it did not escape notice that later (after a decent interval) she appeared in a splendid necklace of her name-jewels that had long lain in the hoard of the Thains.
Customs differed in cases where the 'head' died leaving no son. In the Took-family, since the headship was also connected with the title and (originally military) office of Thain, descent was strictly through the male line. In other great families the headship might pass through a daughter of the deceased to his eldest grandson (irrespective of the daughter's age). This latter custom was usual in families of more recent origin, without ancient records or ancestral mansions. In such cases the heir (if he accepted the courtesy title) took the name of his mother's family ? though he often retained that of his father's family also (placed second). This was the case with Otho Sackville-Baggins. For the nominal headship of the Sackvilles had come to him through his mother Camellia. It was his rather absurd ambition to achieve the rare distinction of being 'head' of two families (he would probably then have called himself Baggins-Sackville-Baggins) : a situation which will explain his exasperation with the adventures and disappearances of Bilbo, quite apart from any loss of property involved in the adoption of Frodo.
I believe it was a moot-point in Hobbit lore (which the ruling of Mayor Samwise prevented from being argued in this particular case) whether 'adoption' by a childless 'head' could affect the descent of the headship. It was agreed that the adoption of a member of a different family could not affect the headship, that being a matter of blood and kinship; but there was an opinion that adoption of a close relative of the same name before he was of age entitled him to all privileges of a son. This opinion (held by Bilbo) was naturally contested by Otho.
There is no reason to suppose that the Stoors of Wilderland had developed a strictly 'matriarchal' system, properly so called. No trace of any such thing was to be found among the Stoor-element in the Eastfarthing and Buckland, though they maintained various differences of custom and law. Gandalf's use (or rather his reporter and translator's use) of the word 'matriarch' was not 'anthropological', but meant simply a woman who in fact ruled the clan. No doubt because she had outlived her husband, and was a woman of dominant character.
It is likely enough that, in the recessive and decadent Stoor-country of Wilderland, the women-folk (as is often to be observed in such conditions) tended to preserve better the physical and mental character of the past, and so became of special importance. But it is not (I think) to be supposed that any fundamental change in their marriage-customs had taken place, or any sort of matriarchal or polyandrous society developed (even though this might explain the absence of any reference whatever to Sméagol-Gollum's father). 'Monogamy' was at this period in the West universally practised, and other systems were regarded with repugnance, as things only done 'under the Shadow'.
I actually started this letter nearly four months ago; but it never got finished. Shortly after I received your enquiries my wife, who had been ill most of 1958, celebrated the return of health by a fall in the garden, smashing up her left arm so badly that she is still crippled and in plaster. So 1958 was an almost completely frustrated year, and with other troubles, and the imminence of my retirement involving many rearrangements, I have had no time at all to deal with the Silmarillion. Much though I wish to do so (and, happily, Allen and Unwin also seem to wish me to do).
[The draft ends here.]

Szméagol írta: Sziasztok!
Tehát nekem minden helyről határozott hangulatom van.
A Megye egy enyhe nyári délután, mikor lágy szellő motozza a leveleket, langyos meleg van és a nap aranylóan és ferdén esik a domboldalra.
Ti?

Tényleg inkább hangulata van ezeknek a tájaknak. És a Megyének pont ien, amiennek elmondtad.
Amikor a Megyéről olvasok, leginkább kedvem lenne elnyúlni a fűben egy fa alatt, és nem csinálni semmit... Nyugalmat áraszt magából.

Sziasztok!

A Megye nálam egy nagyon szép középkori, idilli kis falu volt és azt mondtam magamban üregben laknak, de ez sosem "tudatosult" bennem, így tulajdonképpen inkább házakat képzeltem el, hasonlóan, mint Rabyn...
De én úgy vagyok vele, hogy a legfontosabb/szebb helyeknek nem is a képi elképzelésük a lényeg, hanem a hangulata. Tehát nekem minden helyről határozott hangulatom van.
A Megye egy enyhe nyári délután, mikor lágy szellő motozza a leveleket, langyos meleg van és a nap aranylóan és ferdén esik a domboldalra.
Ti?

Én házakat képzeltem... Zsáklak is egy szép házacska volt.
/és most jutott eszembe, hogy a hobbitokat legeslegelőször térdig érő, manóképű, szőrös kis izéknek képzeltem el 8O De ez a kép hamar megváltozott róluk.../