Gondolatok

Remzy_mama/Eldawen írta:

gillz írta: pl. a magukról gondoskodni nem tudók maradnak a szülőkkel, a többiek, ha szükséges "távolból" támogatják a családot. Vagy mondjuk csak az egyik család marad ott.

No de melyik család? És ha egyke? És ha nincs pénze a családalapításra? Arról nem is beszélve, hogy az albérlet kb. annyi pénzbe kerül, mintha egy saját lakás részletét fizetnéd. Ergo. Annyi pénzt kell összegyűjteni először, hogy lehessen lakáskölcsönöd. Főképp ha megkapod.
De szerintem mindenkinek magának kell megtalálni azt a járható utat, ami neki megfelel akár anyagilag, akár kényelmi szempontból.
Más. Ha belegondolsz ma már a nagycsalád kb. így néz ki: 2 nagyszülő (ha élnek mindketten) 2 szülő, 1-2 gyerek. Szerintem ez nem is olyan sok, ha kellően szeparált a lakás illetve ház.

Én persze magamból indultam, ki, nálunk 5 gyerek van, két szellemi fogyatékos.
Ha a maradék három mondjuk családot alapít, és a nagycsalád szellemében maradni szeretne, abból semmi jó nem születik, hisz most sem férünk el...
Arról nem beszélve, h valószínűtlennek tartom, ha kirepülőket bármiben segíteni tudnák a szüleink. hisz épp hogy eltartják a jelenlegi állapotot.
És valószínüleg nekünk(mmint nekem meg a húgomnak)is vagy három gyerekünk lesz, de minimum kettő, vagy egy sem - talán jobban szocializálódik a gyerek testvérek közt.

Felagund írta: Persze, sok baj van velük, de most egy lánynak kezdjem magyarázni az anyaság (apaság ) szépségeit?

El tudod képzelni, amikor egyszerre szopnának, vagy egyszerre betegek? Még egy beteg gyerekkel sem egyszerű egész éjjel sétálni, ha el van dugulva az orra és nem kap levegőt. Az iskolakezdésnél pedig az anyagiakról ne is beszéljünk. Ne kívánd ezt senkinek.

Elryn írta: Felagund: én a hármasikreket nem nevezném különösebb szerencsének, csak ennyit reagáltam...

Dehogynem...
Persze, sok baj van velük, de most egy lánynak kezdjem magyarázni az anyaság (apaság ) szépségeit?

Felagund: én a hármasikreket nem nevezném különösebb szerencsének, csak ennyit reagáltam...

Theala: áldott állapottnak azért nevezik(nevezték) mert aki gyereket vár azt a jóisten megáldotta hiszen tudott utodot szűlni a férjének.
Másálapott azért mert nem a szokott állapotban van a nő.
Terhesség meg mert valamilyen szinten teher is hiszen cipelni a pocakban azt a porontyot, és az bizony nem mindig könnyű.
Vidéken a mai napig áldott állapotnak nevezik vagy másállapotnak.

Felagund írta:

Elryn írta: És te azt szerencsének neveznéd?!

Talán nem véletlenül mondják a gyerekáldást áldásnak

Na, ez még egy érdekes nyelvtani téma. Mert először áldott állapotnak nevezték a várandósságot. Aztán lett belőle másállapot. És most hogy nevezik? Terhesség!
Jó, mi? Hogy áldásból ilyen könnyen teher lesz! Mondjuk, én belátom, hogy néha nagyon-nagyon rosszkor képes érkezni az a csöppség, és egyáltalán senkinek sincs szüksége rá. És nem is az zavar, hogy ilyenkor terhességet mondanak. Hanem, hogy a gyerekkel tényleg teherként bánnak, pedig ő biztos nem tehet róla, hogy a világa jött!

Rabyn írta: Olyan jó lehet azoknak akiknek olyan igazi nagymamájuk van aki főz, süt mire hazaér a család, mesél...
Nekem mindig hiányzott az ilyen nagymama, mert az amelyik iylen 300 kilométerre él tőlem.

Bizony milyen jó ha hazamész pl. munkából és van meleg kaja és nem akkor kell nekiállni főzni. Ezt hívják munkamegosztásnak. Ki mit bír. Aki idősebb nem bírja a fizikai munkát annyira, az a fiatalabbaké.

Biztos bennem működik valami furcsán de nekem az az egyik álmom, hogy amikor majd felnőtt leszek és gyerekeim lesznek akkor legyen olyan karácsonyomon, hogy eljövök anyuékhoz, az egész családom ottvan, az öcsém a hugom a családjuk az én kis családom, körülülünk egy asztalt készülődünk, és olyan... Olyan jó...
Én nagyon is el tudom képzelni, hogy a szüleim egy házban lakjanak velem. Csak mondjuk egy másik emeleten. Vagy egy külön kis szobában. Olyan jó lehet azoknak akiknek olyan igazi nagymamájuk van aki főz, süt mire hazaér a család, mesél...
Nekem mindig hiányzott az ilyen nagymama, mert az amelyik iylen 300 kilométerre él tőlem.

Elryn írta: És te azt szerencsének neveznéd?!

Talán nem véletlenül mondják a gyerekáldást áldásnak

És te azt szerencsének neveznéd?!

Amúgy azt hiszem, igazad lehet.

Elryn írta: Felagund: nem, nem az, mert ha most odaköltözne hozzánk a nagymamám, vagy nekem lenne majdan három gyerekem, és estleg a szüleimmel együtt élnék, máris kész lenne a nagycsalád. És valószínűleg nem bírnám.

De a három gyerek _egyenként_ jön (hacsak nem vagy olyan szerencsés, hogy hármasikreid lesznek )...
Mellesleg szvsz más nagycsaládban felnőni és megint egy másik nagycsaládosnak lenni...

Felagund írta:

Elryn írta: Egy szerintem nagyon fontos dolgot még nem említettetek meg: egy nagy családnak nagy hely kell. Tér, hogy elkülönülhessenek, mai pl egy kétszobás panellakásban nincs. Személy szerint nagyon szeretem az anyumat, de nagyon kelllemetlen egy szobában élni vele. És nem miatta, hanem mert nagy igényem lenne a külön, kicsi, rejtett elbújos szobára. Szerintem én "alkatilag" képtelen lennék hagyományos nagycsaládban élni (főleg, mert nem ezt tanultam, szoktam meg). A családi értékek, összetartás azon kívül is működhet, szintén személyes példából tudom.
A rokon viszont ugyanúgy lehet teher is. Szerintem a szeretet nem a vérségi kötelékkel kezdődik, ha emberként nem szeretem valamelyik rokonomat, a "vér szava" miatt sem fogom annyira szeretni, hogy egy fedél alatt akarjak élni vele. [size=9:2zydzgyo](nem kenyerem az önfeláldozás)[/size]
Amúgy ez is saját (de nem közvetlen) példából.
Éljen nagycsaládban, akinek az felel meg legjobban, nekem nem.

Elryn: ez az egész fejtegetés teljesen akadémikus, mert olyan nincs, hogy valaki tizen-egypár évig egyke, aztán _hirtelen_ nagycsaládba kerül... Mivel sok a gyerek, ezért az összes úgy szocializálódik kiskorától fogva, hogy neki bizony sok testvére van...

Felagund: nem, nem az, mert ha most odaköltözne hozzánk a nagymamám, vagy nekem lenne majdan három gyerekem, és estleg a szüleimmel együtt élnék, máris kész lenne a nagycsalád. És valószínűleg nem bírnám.

gillz írta: pl. a magukról gondoskodni nem tudók maradnak a szülőkkel, a többiek, ha szükséges "távolból" támogatják a családot. Vagy mondjuk csak az egyik család marad ott.

No de melyik család? És ha egyke? És ha nincs pénze a családalapításra? Arról nem is beszélve, hogy az albérlet kb. annyi pénzbe kerül, mintha egy saját lakás részletét fizetnéd. Ergo. Annyi pénzt kell összegyűjteni először, hogy lehessen lakáskölcsönöd. Főképp ha megkapod.
De szerintem mindenkinek magának kell megtalálni azt a járható utat, ami neki megfelel akár anyagilag, akár kényelmi szempontból.
Más. Ha belegondolsz ma már a nagycsalád kb. így néz ki: 2 nagyszülő (ha élnek mindketten) 2 szülő, 1-2 gyerek. Szerintem ez nem is olyan sok, ha kellően szeparált a lakás illetve ház.

jujj. konkrétan elképzeltem a generációs együttélést...

nem.nagyszüleimmel semmi bajom, de én nem fogok aszüleimmel egy lakéásban lakni,miután van munkám, családom...
De ez eleve lehetetlen. Hogyan férhet el 5 (na jó, három) család plusz nagyszülők egy lakásban? Még a nagyszüleim polgári lakása is csak az ötgyerekes unokatestvéreimet bírja el a nagymama mellett...

No persze, úgy, h a lányokat elpasszpljuk, így máris kevesebb az örökös,kicsit több esélye van.
De ez ma már nem pálya.

Az együttéléses nagyszülőkkel dolgot csak azután tudom elképzelni,ha nagyszülők már nem bírják eltartani magukat, és ténylegesen segítségre van szükségük. Mivel az csak segít a családon, hogyha a legidősebb gyerek "kirepül" és szép sorjában tovább a többi (nem kell őket is ruházni satöbbi), ezért csak annak van értelme, h pl. a magukról gondoskodni nem tudók maradnak a szülőkkel, a többiek, ha szükséges "távolból" támogatják a családot. Vagy mondjuk csak az egyik család marad ott.

Hát az biztos, hogy nagycsaládban élni nem egyszerű (saját tapasztalat)! De annak is megvannak az előnyei, plédául mindig van valaki, akihez fordulhatsz. A rokonok között is ugyanúgy megvan, hogy ki kinek a kedvence, legjobb barátja, ellensége, mint az iskolában vagy a munkahelyen. Így mindig lesz valakid, akiben feltétel nélkül megbízhatsz. Míg a kis családban (ezt is saját bőrömön érzem) olyanok vagytok mint a Big Brother, összezárva egy maroknyi ember, és annyira egymásrautalva, hogy lehetetlen kiszakadni.
Na most ez én onnan tudom, hogy a családom nagyon összetartó. Annak ellenére, hogy az ország legkülönbözőbb sarkaiban élünk. Itt Pécsen a szüleimmel és a testvéreimmel van a szűk családi kör, de ha vendégsébe negyünk, azonnal nagycsalád lesz belőle. Annak minden előnyével és hátrányával. Ha tudnátok, micsoda fúrás megy néha a rokonok között!!!

Mondjuk nekem ez a kettő közti állapot felel meg a legjobban.

Esgal írta: na ja, de nagy a család, amihez nehéz hozzászokni...

:cheers:

na ja, de nagy a család, amihez nehéz hozzászokni...

Esgal írta: Felagund: de, el lehet képzelni hasonlót. Mondjuk, egyke vagy, nagyszülők máshol élnek, aztán beházasodsz mondjuk egy olyan családba, ahol a választottadnak van 3 testvére, egy fedél alatt laknak a nagyszülőkkel, és esetleg ti is maradtok, mert mondjuk nincs még pénz külön lakásra, de itt lehet egy lakrész. Szintén csak akadémikus jellegű fejtegetés, de láttam már ilyesmit.

De ott már nem vagy gyerek

Felagund: de, el lehet képzelni hasonlót. Mondjuk, egyke vagy, nagyszülők máshol élnek, aztán beházasodsz mondjuk egy olyan családba, ahol a választottadnak van 3 testvére, egy fedél alatt laknak a nagyszülőkkel, és esetleg ti is maradtok, mert mondjuk nincs még pénz külön lakásra, de itt lehet egy lakrész. Szintén csak akadémikus jellegű fejtegetés, de láttam már ilyesmit.

Elryn írta: Egy szerintem nagyon fontos dolgot még nem említettetek meg: egy nagy családnak nagy hely kell. Tér, hogy elkülönülhessenek, mai pl egy kétszobás panellakásban nincs. Személy szerint nagyon szeretem az anyumat, de nagyon kelllemetlen egy szobában élni vele. És nem miatta, hanem mert nagy igényem lenne a külön, kicsi, rejtett elbújos szobára. Szerintem én "alkatilag" képtelen lennék hagyományos nagycsaládban élni (főleg, mert nem ezt tanultam, szoktam meg). A családi értékek, összetartás azon kívül is működhet, szintén személyes példából tudom.
A rokon viszont ugyanúgy lehet teher is. Szerintem a szeretet nem a vérségi kötelékkel kezdődik, ha emberként nem szeretem valamelyik rokonomat, a "vér szava" miatt sem fogom annyira szeretni, hogy egy fedél alatt akarjak élni vele. [size=9:n0f0ucwd](nem kenyerem az önfeláldozás)[/size]
Amúgy ez is saját (de nem közvetlen) példából.
Éljen nagycsaládban, akinek az felel meg legjobban, nekem nem.

Elryn: ez az egész fejtegetés teljesen akadémikus, mert olyan nincs, hogy valaki tizen-egypár évig egyke, aztán _hirtelen_ nagycsaládba kerül... Mivel sok a gyerek, ezért az összes úgy szocializálódik kiskorától fogva, hogy neki bizony sok testvére van...

Egy szerintem nagyon fontos dolgot még nem említettetek meg: egy nagy családnak nagy hely kell. Tér, hogy elkülönülhessenek, mai pl egy kétszobás panellakásban nincs. Személy szerint nagyon szeretem az anyumat, de nagyon kelllemetlen egy szobában élni vele. És nem miatta, hanem mert nagy igényem lenne a külön, kicsi, rejtett elbújos szobára. Szerintem én "alkatilag" képtelen lennék hagyományos nagycsaládban élni (főleg, mert nem ezt tanultam, szoktam meg). A családi értékek, összetartás azon kívül is működhet, szintén személyes példából tudom.
A rokon viszont ugyanúgy lehet teher is. Szerintem a szeretet nem a vérségi kötelékkel kezdődik, ha emberként nem szeretem valamelyik rokonomat, a "vér szava" miatt sem fogom annyira szeretni, hogy egy fedél alatt akarjak élni vele. [size=9:1f7qoxfh](nem kenyerem az önfeláldozás)[/size]
Amúgy ez is saját (de nem közvetlen) példából.
Éljen nagycsaládban, akinek az felel meg legjobban, nekem nem.

A barátok és a rokonok viszont egészen külön kategória, szerintem annyira nem lehet őket, a "funkcióikat" egymáshoz hasonlítani, mint ahogy a fát sem lehet megszorozni egy méhecskével.

Az egészségügy pedig alapjaiban van nagy-nagy gubancban, vsz ha jobban működne, a kórházi szülés jobb lenne az otthoninál, "hangulatra" is. Mert arra is kellene figyelni, hogy hogy érzi magét az anya, lelkileg, nem csak fizikailag (már ha egyáltalán arra figyelnek :/). Nem mindig megfelelő a felelősségtudat, munkaszeretet, kedvesség, blabla mértéke, ezt nagyon sokrétegű jelenségnek gondolom (az ennyiért?! vélekedéstől a nem megfeleő képzésig, elvárásokig, stb).

Ma nagyon nehéz egy nagycsaládot összetartani, mert nagyon nagyok a generációs különbségek és értékrendek. Régen nem voltak ekkorák. Aki ma tizenéves, az a 60 éves nagyszüleitől merőben más értékrenddel bír, más az érdeklődési köre stb.
Avatar: az anyagi helyzet mindig sokkal előnyösebb egy nagycsaládban, hiszen a rezsi, koszt megoszlik - eleve csak egy van - én már csak tudom, így élek. Sokkal könnyebb így egymásnak segíteni, de toleranciaszegény társadalmunkban sokkal nagyobb az összeveszés lehetősége is. Viszont! Minden hátránya ellenére: jó! (összességében) Az én apám (és igaza van) mindig azt mondja, hogy én 50 évesen is az ő gyereke maradok. Néha elég elviselhetetlen, de így igaz. Általában mindig van vezető - az aki a pénzügyeket karbantartja és a legjobban ért hozzá. Ez szerintem logikus, és a generációk idővel átadják egymásnak a feladatot.
Ja! és a feladatok is eloszlanak, nem kell mindenkinek mindennel foglakozni. Egyik főz, másik kertészkedik, harmadik bevásárol, negyedik szerel, stb. Ki mihez ért a legjobban illetve szereti csinálni. No meg aki ráér éppen.
"Nem kell együttlakni ahhoz, hogy a szülők belepofázzanak az 50 éves gyerekük életébe és még befolyásolják is." - mondod és ebben teljesen igazad van, de ez 300 km-ről is így működik. Van érzelmi zsarolás is.
Ja! és a szükség nagy úr. Ha nincs pénzed albérletre vagy lakásra, akkor kénytelen vagy a meglévő javakkal gazdálkodni. Így kerülhet össze több generáció. Mivelünk még az én nagymamám is együtt élt, amíg szegény meg nem halt. Így négy generációval megvalósítottuk az ideális nagycsaládot. Bár voltak súlyosabb súrlódások is, de ahogy öregszik az ember, úgy törődik bele a megváltozhatatlanba és fogadja el a helyzetét.

Lehet, hogy én azért szeretnék nagycsaládot mert nekem hiába van 3 tesom meg anya-apa nagymamák, nem igazán egy család. Inkább csak anya meg a tesoim vagyunk meg amikor anyu anyuja itt lakik akkor ő.
Nálunk anélkül is éles viták vannak, hogy apa anyja velünk lakna (ő nem volt hajlandó rá, hogy összeköltüzznk) mert amikro elmegy hozzá akkor mikor visszajönn tiszta lüke lesz, mindenbe beleköt és még sorolhatnám.
Nem kell együttlakni ahhoz, hogy a szülők belepofázzanak az 50 éves gyerekük életébe és még befolyásolják is.

Külön vagy együtt?

Mielőtt a részletekbe mennék el kell mondanom, hogy volt részem nagy családban élni vagy inkább ahhoz tartozni. Többhöz több aspektusban. Valamint azt is, hogy rendkívül fontosnak tartom a családot. Elsősorban a több generációs családot.

Kezdjük egykis kötekedéssel. Mondja meg valaki, hogy hogyan lehet a mai társadalmi-gazdasági-kulturális viszonyok között egy több generációs nagycsaládnak együtt élni. Együtt élni úgy, hogy egy lakásban vagy egy házban vagy egy portán. Amikor 6-8 vagy több egy családi kötelékben élő ember él együtt (bármelyik fent említett módon) az életkori vagy bármilyen más sajátosságokból fakadóan óhatatlanok a surlódások. A másik lényeges szempont a vezetés, a család vezetőjének kérdése. Mert annak ugye lennie kell! Valakinek döntenie kell a család életének olyan kérdéseiben, melyek mindenkit érintenek. Ha nincs megegyezés, akár szokásjogon alapuló, akár józan belátáson alapuló, akkor rövid időn belűl széthullik a család. A "családi tanács" leginkább a szülő-gyerek egy lépcsős viszonyvan működik. Valamikor a több generációs családnak nagy hagyományai voltak még magyarországon is. S vannak még manapság is. Viszont a nagytöbbség, elsősorban a városlakók, rég elfelejtette, hogy hogyan megy ez az együttéléses dolog. Persze nyilvánvalóan vannak ellenpéldák. A leginkább neuralgikus pont az, hogy ahol a nagycsalád él az kié. A másik, hogy a szülők a nagyszülők a rokonok mibe és milyen mértékig szólnak bele. Az ugye elég furán hangzik, hogy a 60-70 éves szülő beleszól a 40-50 éves gyereke életébe? Éles viták kiindulópontja, hogy a család tagjai hogyan és mennyire járulnak hozzá a jelentkező fenntartási dolgokhoz, pénzzel vagy akár élőmunkával és mindezért vajon mekkora előjogokkal rendelkeznek, ha rendelkeznek egyátalán!? A családi hierarchia rendkívül bonyolult s ugyanakkor egyszerű dolog is. Azt mindenki megérti, hogy miért?

Hogy mást is mondjak. A családokkal kapcsolatos saját tapasztalataim azt mutatják, hogy a család szilárdságát több dolog határozhatja meg. Beszéljünk továbbra is a kettőnél több generációs családról. Nagyon erős összetartő erő az, ha a családfő megfelelően karizmatikus, vagy erős jellemű, erős kezű. Legalább ilyen erős tényező az is, ha a családtagok kellő alázattal és belátással viszonulnak a családhoz, egymáshoz. S végsősoron az érdek is fontos összetartő erő lehet. A valóság persze az, hogy az erős, összetartó családokban mindhárom tényező jelen van s ott egy negyedik is, talán a legfontosabb, amit majdnem elfelejtettem. A családot, a családtagokat, vagy a családon belüli csoportokat összefűző szeretet. Mert végülis a szeretet hiánya minden más megléte esetén is tönkreteszi a a családot.

Miért is szeretem én a nagycsaládot s tartom fontosnak? Mert végsősoron csak a család van minnyájunknak. Kihez fordulnánk, kire támaszkodnánk, ki segítene, kiben bízhatnánk, ha nem a családban, a rokonban, a testvérben? Ez akkor jusson majd eszünkbe amikor a legközelebb egy családtag segítséget kér. Nem szabad elfeledni, legközelebb talán nekem lesz rá szükségem. Az induvidualisták azt mondják, hogy a családot kapjuk viszont a barátainkat meg magunk választjuk. Beleértve ebbe azt is, hogy nembaj, ha a család nem segít majd ott lesznek a barátok. Nos lehet. De az én véleményem az, hogy barátja csak nagyon kevés lehet az embernek és ez csak akkor derül ki amikor jönnek a szar dolgok. Max egy kezeden megszámolhatod mennyi van. Biztos van akinek több esetleg sokkal több úgymond barátja van. szerintem meg annak egysincs. Haver az persze ezerszám akár. De Barát? Ha kételkednél ebben akkor csak vizsgáld meg alaposan a dolgokat a barátaid körül! Nincs ebben semmi szégyelni való. A családban és a család körüli dolgokban alapvető, ősi bölcsességek csoportosulnak az összetartozás, a szeretet, a gondoskodás témakörben. Bármilyen távolinak tűnhet is de csak széjjel kell nézni és különféle élethelyzetek tömkelegét láthatja bárki maga körül, amelyek mind a család kérdését vetik fel. Ki vigyázzon, ki fogja, kihez lehet, kitől lehet, hogyan fog, stb stb. Az igéket tetszés szerint be lehet helyettesíteni.

Befejezésül csak annyit, hogy kevés szomorúbb látvány van mint egy magányos, majdnem magatehetetlen öregasszony vagy öregember a kutyájával.

uuh.
A hugom korábban jött mint kellett volna és anyunak elfelejettek fájdalom csillapítot adni... mire hatott volna a hugom már az inkubátorban aludt...
az a baj, hogy a barátságosabb szülésért meg fizetni kell.

Hát az együttlakásról már alant írtam, van jó és rossz oldala is.
Kórházban szülni szörnyű, senki nem figyel rád, kiabálnak veled és mindenki azt várja, hogy legyél már túl rajta. Persze Te is, de más okból. Még ebben (sem) nem vagyunk közel Európához. A köztes megoldás szerintem a legjobb. Kórházban, de otthoni körülmények között. Pl. kádban, labdán, halk zenével. Hát ez még a jövő, bár egy-két helyen próbálkoznak már vele. Remzy születésekor az orvos hazament vacsorázni, elfelejtett visszajönni, már kint volt mire megérkezett, a szülésznő segített végig. Hát ilyenek a Magyarországi szülészetek

Igazából én csak egy dolog miatt szűlnék majd korházban, mert ha valami baj van akkor rögtön ott a segítség. De amugy nekem sokkal jobban tetseztt az, hogy az anya otthon szült és a család ottvolt vele (nem a szobában csak vele)
Egyébként nekem a háromgenerácios ház is tetszik. Mármint amikor mondjuk ugy van, hogy az emeleten lakik a család, az also szinten meg a szülök, nagyszülök egy kupacban.

Aranill írta: Idős szüleimmel élek és szeretném őket útjuk végéig elkísérni és segíteni őket.
Remélem megadatik, hogy még az utolsó órát is együtt töltsük, mert bármilyen szokatlanul hangzik, szeretnék így búcsúzt venni tőlük. A gondolat, hogy nagymamám [size=9:d5vo7glr](hozzá nagyon kötődtem, szerettem) [/size]korházban hunyt el, megfosztva szeretteitől, megszokott tárgyaitól, szokásaitól, idegen helyen, idegenek között, talán teljesen egyedül borzasztó.
Úgy gondolom, hogy a halál életünk része, nem betegség, amitől el kell izolálni magunkat. [size=9:d5vo7glr]Sokszor épp ezért gondolom azt, hogy a születésnek sem ideális hely a kórház.[/size]
Természetesen hangsúlyozom azt, hogy a kórházra és idősek otthonára szükség van, akár betegség, vagy akár más szintén fontos szempont miatt.

Nagyon-nagyon fontosnak tartom ezen gondolataidat, és arra szeretnék biztatni Titeket, hogy álljatok meg és forgassátok magatokban ezeket a kérdéseket!
Azt sajnálom, hogy csak kisebb betűkkel írtad oda a szerintem egyenértékű, csak földi életben hívőknek pedig talán fontosabb születés körülményeinek a kérdését.
A császármetszések és koraszülések magas arányszámát pedig én tenném hozzá, elgondolkodtatólag.

Felagund írta:

Leguanember írta:

Alyr Arkhon írta:
Egyébként figyelmeteln vagyok, nem csak az ember ugrott ki az evolúcióból. Jópár állat és növény nekünk köszönheti hirtelen térnyerését.
Kutya, macska, patkány, egér, nyúl... Búza, rizs, stb.

Így van, sőt minden olyan faj (vagyis inkább fajta) búcsút mondott az evolúciós fejlődésnek, amelyet az emberiség tenyészt, termeszt, tart, szóval a háziállatok és haszonnövények, na.

Hát, azért e így nem egészen igaz...
Egyszerűen csak bekerültek egy másik ökológiai fülkébe (niche ) ahol többnyire sikeresek tudtak lenni. Meg vagyok róla győződve, hogy idővel szépen belesimulnak a környező hely ökológiai rendjébe...

Szerintem pusztán azzal a ténnyel, hogy emberek irányítják a génjeik továbbadását, már nem teljesül az evolúció minden kritériuma.
Az az idővel szócska pedig azt vonja maga után, hogy az evolúciós fejlődésük evolúciós léptékű időben észlelhető lenne, ha szintén evolúciós léptékű időben változnának a környezeti paraméterek. A beavatkozó emberi kéz a szelekciót és az utódok örökítőanyagának szabad kombinálódását is felgyorsítja, utóbbit ráadásul irányítja is.
Érdekesebb talán, hogy ezek szerint az evolúciós folyamatot a saját léptékénél kisebb időtartamban nem lehet vizsgálni, kimutatni, tetten érni annak ellenére, hogy egyfolytában zajlanak a részfolyamatai?! Ezt nagyobb falat végiggondolni, lehet, hogy így van, lehet, hogy nem így van, vagy pontatlan a kérdésfeltevésem.

Elnézést, de gondolatok-munkacsoprt hirdetés:
bővebb a helyszínen

GOMUNCS tali!!!

Időponty:
2005. szept. 23. péntek délután 18:30-másfél óráig fagyoskodás és várakozás a később jövőkre...
Helye:
Nyugati pályaudvar főbejárat előtt

Várunk minden régi, és leendő új Gomuncs tagot!

Veréczi Péter /Aralataion/Lupus Germanicus/peet/Mucsaibenzinkút/stb...